Kérdések-válaszok
Kislányom decemberben múlt három éves, több mint egy éve szobatiszta olyan értelemben, hogy kisdolgát gond nélkül jelzi, elvégzi bilibe, wc-be, természetben - bárhol. Kakilni azonban csak bugyiba hajlandó. Elbújik, letagadja, és magában szenved. Ugyanis rendszerint nagyon kemény a széklete, száraz, és nehezen ürül. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amióta a világon van, így küszködünk, pelenkás korában is volt 6-7 napos kimaradás, beöntést kellett alkalmazni, és a magzatszurok is nehezen ürült, csak a születés után másnap. A családban vannak ilyenek (nagymama is pl.). Őszre óvodába indulna a bátyjával, de az orvos azt tanácsolta, hogy gasztroenterológussal vizsgáltassam meg. Félek, hogy egy sokkoló vizsgálat, csak rontana a helyzeten, mert szerintem lelki alapú a baj. Ugyanis más városba költöztünk, amikor a szobatisztaság ideje eljött, utána új házba, de a nagymama keze alá került a kicsi, akinek presztízskérdés a szobatisztaság és a dédmamával együtt folyton a bilivel üldözték. A gyerek nem tudja mihez tartani magát. Kérem, írják meg, miből áll egy ilyen vizsgálat, milyen szervi bajról lehet egyáltalán szó, és milyen következményekkel jár, ha elmulasztjuk. Ugyanis Jugoszláviában élünk, ahol olyan az egészségügy helyzete, hogy ha lehet, inkább eltekintünk a vizsgálatoktól.
Válasz
Sajnos kislánya estében a probléma nagyon összetettnek tűnik. Először is biztosan van egy családi, alkati adottság a székrekedésre amely öröklődhet. Ezt Önök tudják is. Ez általában csak a bél renyhébb működését, eltérő folyadékfelszívódást jelent. Néha azonban bizonyos idegsejtek hiánya miatt a bél 1-1 szakasza nem tudja továbbítani tartalmát. Akármilyen okból is kemény a széklete a kicsinek annak ürítése fájdalmas lehet, így azt Ő megpróbálja elodázni, visszatartja székletét. Ez azonban egy ördögi kört indít el mivel a tartogatott széklet még keményebb lesz, a székelés pedig még fájdalmasabb. Nyilván ezért nem ül a kicsi a bilire, de végül mikor már nem tudja tovább tartani a székletét általában guggolva, elbújva nehezen megtörténik a dolog. Ha emiatt még gyötrik is, "üldözik a bilivel" a szoktatásába idegen felnőttek többféleképpen beleavatkoznak, a kakilástól való félelem mellett, egyéb pszichés zavarok is akadályozhatják már a normál székletürítés kialakulását. Tehát először is valóban meg kellene vizsgálni a kislányt van-e szervi oka a zavarnak. Ezt nálunk inkább gyermeksebészek végzik. Ez általában fizikális, ultrahang, valamint esetleg a végbél nyomásviszonyának vizsgálatából áll. Ha minden rendben van, jöhetnek az esetleges kondicionáló vagy beöntéses kezelések, étrendi, pszichológiai tanácsok. Minél tovább késik a segítség annál inkább rögzülhet a székrekedés, egész életre szóló problémát okozva.
Dr. Gömöri Ágnes