Kérdések-válaszok
15 és fél hónapos kislányommal kapcsolatban lenne kérdésem. Ebben a korban lehet-e már tudni, hogy a gyerekek jobb vagy bal kezesek lesznek? A kislányom ugyanis egyre többet használja a bal kezét, főleg az étkezéseknél.
Válasz
Hogy az ember jobb, vagy balkezes, az attól függ, hogy a bal ill. jobb agyféltekéje domináns-e. Ez genetikailag meghatározott adottság. Már a 18-20. héttől a csecsemő akaratlagosan kezdi megfogni a tárgyakat és mozgásait a 7.-8. hónaptól már az agykéreg irányítja. Már ekkor is megfigyelhető a jobb, vagy bal félteke dominancia, ami a következő hónapokban egyre kifejezettebbé válik. Ennek ill. a "helyesnek" tartott jobbkezességnek régebben igen nagy jelentőséget tulajdonítottak és valójában ma is sok eszköz, műszer, használati tárgy ennek megfelelően készül. Azonban a szakemberek véleménye szerint ez nem kóros jelenség, és nem célszerű a balkezeseket átszoktatni a jobb kéz használatára. Ő a ballal ügyesebb. Egyre több kisiskolás ír, dolgozik ennek a szemléletnek megfelelően eredményesen bal kézzel.
Dr. Gömöri Ágnes