Kérdések-válaszok
Kisfiam holnap után...
Válasz
Teljesen megértem a problémáját, valóban kínos lehet, ha az ember lányának minduntalan elnézést kell kérnie az ismerős-ismeretlen anyukáktól a harapdálás, hajhúzogatás miatt. Azzal szeretném megnyugtatni, hogy másnál is előfordul hasonló eset, leggyakrabban átmeneti a dolog (az én lányom is bele-beleharapott az arcunkba, az ismerős családban a kislány a játszótéren kinézett magának egy babát és rendszeresen beleharapott az ujjába). Kisfia még nagyon fiatal, tapasztalatokat gyűjt a világból, kísérletezik, amit a felnőtteknek szabályozni kell. Azt javaslom, hogy két - három napig kerüljék el a játszóteret, majd sétáljanak el mellette. Ha a fia szeretné, menjenek oda, de ne hagyja magára a gyereket, menjen vele mindenhova, játszanak, homokozzanak együtt. Amikor egy gyerek felé közelít, oda is kísérje el, fogja meg a kezét vagy a fejét és együtt simogassák meg. Ha minden elővigyázatosság ellenére is bekövetkezik a baj, a bocsánatkérések és a szigorú rászólás után azonnal menjenek el a játszótérről, akárhogy tiltakozik a fia. Meg kell tanulnia, hogy a harapás és a hajhúzás azzal jár, hogy nem játszhat tovább a gyerekekkel. Eleinte elég fárasztó a kísérgetés és a közös homokozás, azt javaslom mégis próbálják meg. Lényeges, hogy a játszótérről való azonnali távozás kapcsolódjon össze a harapással vagy a hajhúzással. Fontos az is, hogy a rászólás valóban szigorú, neheztelő legyen, a gyerek érezze anyja haragját. Amiatt kell kísérgetni a játszótéren, hogy a cselekedet és a rászólás között a lehető legkisebb legyen az időbeli különbség, mert a fia csak ekkor fogja megérteni a két dolog közötti összefüggést.
Remélem minél hamarabb sikerül rendezni a problémát!
Izsó Ildikó










