Kérdések-válaszok
Nővérem 23 hónapos...
Válasz
A hirtelen életmód és étrend változás bevezetése nem lesz könnyű. Talán segíthetnek a kicsinek, ha minden olyan ételt, amit nem ehet, nem is lát. Tudom, hogy ezt nagyon nehéz magvalósítani, mégis ez a leghatékonyabb módszer (ez persze azzal is jár, hogy nem viszik vásárolni élelmiszer boltba). Emellett próbáljanak meg minél alaposabban tájékozódni az irányban, hogy milyen helyettesítő termékek vannak. Pl. kérdezzék meg, hogy a tehéntej helyett fogyaszthat-e kecsketejet a kislány? (Azért ezt javaslom, mert a kecske tejről vannak ismereteim, csak azt nem tudom, hogy az Önöknél diagnosztizált allergia tolerálná-e a kecsketejet?)
Mindig legyen egy felnőtt aki együtt étkezik a kislánnyal, ugyanazt eszi, mint a kicsi. Ezzel segíteni lehet neki. Nagyon hosszú idő lesz, amire megérti, hogy ő miért nem ehet Túró Rudit vagy csokit, addig nagyon sok konfliktusra kell felkészülniük. Mindenképpen sok kitartásra, türelemre lesz szüksége a szülőknek, s főleg segítségre a tágabb családjuktól.
Úgy érzem, nem igazán tudtam segíteni, sajnos ezt a helyzetet csak könnyebbé lehet tenni, megváltoztatni nem.
Izsó Ildikó