Kérdések-válaszok
A kislányom, 16...
A kislányom, 16 hónapos, tesója még nincs. A problémánk a következő, ami kb. 3 hónapja kezdődött: Ha idegen helyre visszük, idegenek közé, akkor síróssá változik, nem tudom letenni a kezemből, különben üvölt. Ma pl baba-mama klubban voltunk egy játszóházban. A többi ilyenkorú gyerek vígan rohangált, ismerkedett a játékokkal, kivéve a kislányomat. Ő végig belém kapaszkodott, ha megpróbáltam letenni sírva fakadt. Kb. fél óra múlva kezdett felengedni, de akkor is csak olyan helyen lehetett letennem, ahol éppen kevés gyerek tartózkodott, és akkor is csak úgy játszott, ha közben foghatta a kezem vagy ott álltam mögötte. Ilyenkor ha közelített felé egy másik gyerek, akkor megijedt és elkezdett sikítani és kérezkedett fel hozzám. Kérdezte is sok anyuka, hogy vajon miért fél a kislányom. És meg kell valljam, fogalmam sincs, hogy miért viselkedik így. Régóta próbálom találgatni az okát, de nem jöttem rá. Elég sokat mozgunk társaságban, hetente többször van gyerekek közelében. Akiket ismer, azokkal elvan, de idegenekkel abszolút elutasító. Sikít és sír:
Még az hagyján, hogy nem tudom az okát, de azt sem tudom, hogy mit tegyek, hogy alábbhagyjon a félelme. A többi gyerek vajon miért tud önfeledten játszani, a kislányom miért nem?
13 hónapos kora előtt ő is ugyanolyan volt mint a többi "normális" gyerek, szívesen játszott a többiek mellett, nem volt félős. Azért is csodálkozom rajta, mert ő csecsemő korában soha nem volt olyan, hogy sírt volna, ha nem lát engem.
Régen is és most is egyébként szívesen elvan akárkivel, tehát ha pl. elvisszük a mamához, akkor ott marad, vagy elmegyünk valahova és megkérünk valakit, hogy vigyázzon rá, akkor vele is elvan, sőt még észre sem veszi ha hazaérünk, annyira belemerül a játékba. Tehát ilyen téren nagyon önállónak mondható, nem csüng rajtunk. Kivéve, ha idegen helyre megyünk, idegenek közé.
Vajon mi lehet ennek az oka? És mit tehetünk, hogy ez alábbhagyjon?
Még az hagyján, hogy nem tudom az okát, de azt sem tudom, hogy mit tegyek, hogy alábbhagyjon a félelme. A többi gyerek vajon miért tud önfeledten játszani, a kislányom miért nem?
13 hónapos kora előtt ő is ugyanolyan volt mint a többi "normális" gyerek, szívesen játszott a többiek mellett, nem volt félős. Azért is csodálkozom rajta, mert ő csecsemő korában soha nem volt olyan, hogy sírt volna, ha nem lát engem.
Régen is és most is egyébként szívesen elvan akárkivel, tehát ha pl. elvisszük a mamához, akkor ott marad, vagy elmegyünk valahova és megkérünk valakit, hogy vigyázzon rá, akkor vele is elvan, sőt még észre sem veszi ha hazaérünk, annyira belemerül a játékba. Tehát ilyen téren nagyon önállónak mondható, nem csüng rajtunk. Kivéve, ha idegen helyre megyünk, idegenek közé.
Vajon mi lehet ennek az oka? És mit tehetünk, hogy ez alábbhagyjon?
Válasz
A gyerek számára az anyától való elválás szorongáskeltő helyzet, ami ellen tiltakozik (nagyon sok gyereket még ismerős környezetben sem lehet otthagyni). Fokozza a gyerek félelmét, ha a környezet idegen, ismeretlen a számára. Az, hogy kiskorában nem volt sírós, sajnos nem jelent semmit, a fejlődéssel, éréssel ez változik.
Amit Ön tehet, az az, hogy nem erőlteti idegen helyen a lánya Öntől való elválását, még egy rövid játék idejére sem. Ugyanis, a lánya félelme felerősödik, ha azt tapasztalja, hogy egy ismeretlen - tehát már Önmagában is félelmet keltő helyzetben - a biztonságot jelentő anya is eltávolodik. A testi kontaktus jelenti igazán a biztonságot a kicsik számra, ezért nem akarja, hogy letegye, vagy elengedje a kezét. Önnek türelmesen meg kell várnia, hogy a lánya az ölében ülve felfedezze a környezetet, megfigyelje a gyerekeket, megnézze a játékokat. Csak akkor engedje el, amikor ezt a lánya akarja, ne előbb! Ugyanis ha erőlteti, akkor csak azt erősíti meg benne, hogy az idegen helyzet félelmetes, így aztán már akkor sírva fakadhat, ha kilépnek az ajtón.
Amikor otthon marad egy ismerőssel, akkor ott a biztonságot jelentő megszokott környezet, vagy a gyerekek ismerősek, tehát mindig van a lánya számára támpont, ami segíti az önálló játékban, a másokkal való ismerkedésben.
Tehát amit Ön tehet, hogy elfogadja a lányát olyannak, amilyen most, ebben a másfél éves korban! Nagyon fontosnak tartom, hogy ne erőltesse a kicsit, várja meg, amíg Ő elérkezettnek látja az időt az önállóságra. Ez az elválási nehézség minden gyereknél előfordul, kinél korábban, kinél később. Egészen négyéves korig természetes, ha a gyerek tiltakozik az anyjától való elválás ellen, ha idegen, ismeretlen környezetbe kerül.
Izsó Ildikó
