Kérdések-válaszok
6 éves kislányomnál véletlenül derült ki, hogy alacsony a trombocita száma. Minden más érték jó volt kivéve a trombocita számot. 7 hete 53000 volt. Rá egy hétre 64000. rá két hétre 70000, és utána 3 hétre, vagyis most visszacsökkent 50000-re. A haematológus most 5 hét múlva rendelt vissza, de azt mondta, hogy ha ez így marad, nyár elején csontvelővizsgálatra lesz szükség. A kislányom egyébként teljesen jól van, semmi látható nyoma nincs ennek a betegségnek, amit a doktor úr ITP-nek nevezz. Szeretnék tanácsot kérni, mit tehetek én ( vitamin, táplálék kiegészítő stb). Illetve szeretnék több információhoz jutni ezzel a betegséggel kapcsolatban. Nagyon kétségbe vagyok esve, soha semmi komoly baja nem volt, még csak injekcióra se kellett soha hordani, így most lelkileg is megviseli ez az állandó vérvételre járás. Elkerülhető vajon a csontvelővizsgálat? A doktor úr még annyit mondott, hogy úgy néz ki ez krónikus betegség lesz, ha akut lett volna már meggyógyult volna. Mivel véletlenül derült ez ki, mindig arra gondolok, hogyha nem lett volna a vérvétel akkor élünk tovább a normális mederben és nem foglalkozunk vele. Tudom, hogy komolyan kell venni, de nem elég az állandó kontroll? Feltétlenül kell csontvelővizsgálat? Olvastam, hogy általában magától is helyreáll a trombocita szám, hosszabb rövidebb idő alatt, illetve ez a 6-12 éves gyerekeknél gyakrabban előfordul.
Válasz
Az ITP vagy immun-thrombocytopenia nem túl ritka betegség gyermekkorban.
Általában fertőzések után alakul ki, de előfordul, hogy minden kimutatható előzmény nélkül észleljük a thrombocytaszám csökkenését. Ezek a vér alkotórészek az elsődleges vérzékenység elleni védelemben szerepelnek, tehát ők képeznek dugót, ha valahol sérülés, sebzés ér minket. Különböző anyagokat is termelnek illetve tartalmaznak, amelyekkel a további véralvadási folyamatban is részt vesznek. Hiányuknak tehát alapvetően a vérzékenység, illetve a fokozott vérzési hajlam lehet a következménye. A betegség lényegéhez tartozik, hogy a többi vérsejtvonal érintetlen maradjon, tehát a fehérvérsejt és vörösvérsejt szám normális.
Van, hogy bőrvérzés, más esetekben azonban egyéb okból történt labor vizsgálat hívja fel a figyelmet az eltérésre.
Az irodalomban nem teljesen letisztult, hogy minden esetben kell-e végezni csontvelő vizsgálatot. Igen fontos orvosnak, betegnek szem előtti tartania, hogy egyéb, komolyabb vérképző rendszeri betegség is kezdődhetnek az ITP-hez hasonló módon. És ezek elkülönítéséhez, a további terápiás tennivalók megítéléséhez kell adott esetben a csontvelő kép ismerete. Vannak olyan vélemények, hogy amennyiben haematológiai rendszer betegség a klinikai kép, a beteg vizsgálata és a perifériás vérkép alapján teljes biztonsággal kizárható, akkor nem kell ez a vizsgálat. Ugyanakkor fordítva is igaz, ha bármi kétség felmerül, akkor el kell azt végezni. Ugyancsak szokás ez, ha gyógyszeres kezeléssel kell az egyébként kritikusan alacsony vérlemezke szintet emelni, hogy az esetleges vérzés veszélyét csökkentsük. Tehát a csontvelő vizsgálat elvégzéséhez igen sok szempontot kell mérlegelni.
Egyébként a vizsgálat - véleményem szerint - inkább híre miatt oly félelmetes, mivel ma már igen jó eszközök állnak rendelkezésre a beavatkozásnál, másrészt meg az érzéstelenítésnek is megvannak a különböző módszerei. És nem utolsó sorban, adott esetben a beteg további sorsát, ellátását alapvetően meghatározó információk nyerhetők e vizsgálattól, és akkor pedig azt el kell végezni.
Az ITP lehet akut és krónikus. Az, hogy melyikbe fog tartozni, azt az idő dönti el. Krónikusnak tekintjük, ha a fél évnél tovább áll fenn.
A thrombocytaszám egyébként változhat, nem jelent minőségi különbséget, ha korábban 70 és most 50 ezer a szám, bár a változás iránya és mértéke adott esetben fontos jelző lehet.
Az ITP hátterében immunológiai/autoimmun folyamatok állnak, a vérlemezkék száma az ellenük képződő ellenanyagok káros hatása áll. Sokszor spontán gyógyul, más esetekben azonban szükség lehet különböző terápiás beavatkozásra. Magam nem ismerek olyan diétás, kiegészítő kezelési módszert, amely a vérlemezkék számát emelné.
Egyébként és összefoglalóan azt mondhatom: bízzon a szakemberekben. Bizonyos határok között Önnek kell eldöntenie, hogy hova fordul, hol vizsgáltatja, kezelteti gyermekét.
Dr. Péter György