Kérdések-válaszok
Kisfiam 5 hetes és...
Kisfiam 5 hetes és eddig csak anyatejet kapott. A kórházból való hazaérkezésünk után mindkét mellemben egyformán sok tejem volt, kb. egy hétig egy-egy szoptatás alkalmával csak az egyik mellemből szopott és ez elég is volt neki. Fejni nem tudtam, csupán cseppeket, pedig sokszor éreztem, hogy még lenne mit kifejni. Próbálkoztam kézi és vákuumos (mechanikus) fejéssel is, de hasztalan.
Röviddel ezután hirtelen apadni kezdett a tej mennyisége és egy-egy szoptatáskor mindkét mellemből kellett szoptatnom. Mostanra annyiban módosult a helyzet, hogy valamilyen okból kifolyólag a bal mellemben kb. fele annyi tej termelődik, mint a balban. Sokat olvastam arról, hogy hogyan is lehetne a bal mellemet több tej termelésére rávenni (pl. a szoptatást mindig ezzel a mellel kezdem, hogy nagyobb ingert kapjon), de eddig sajnos nem sok sikerrel jártam.
Már szemmel is látható, hogy a jobb mellem csaknem kétszer akkora, mint a bal. Hiába hagyom a bal mellen a babát akár fél óra hosszát is, mégis csak fele ill. harmad mennyiséget szív ki a jobbhoz képest. Az is megfigyelhető, hogy hiába éhes, a bal mellem sohasem szívja olyan lendülettel, mint a jobbat, mintha csak tudná, hogy nem kell erőlködnie, hiszen nemsokára úgyis megkapja a jobb mellem, amiből pedig dőlni fog a tej a szájába. A fejéssel kapcsolatos gondom annyiban megoldódott, hogy a jobb mellemből a szopás után egy ideje már elég sok mennyiséget tudok kifejni, de a kevesebbet termelő balból még mindig csak cseppeket. Kérem tehát segítségüket, tanácsukat, hogy milyen módszerrel tudnám növelni a tej mennyiségét a bal mellemben.

Válasz
Egy elég elvarázsolt ötletem van. Szoptasd meg a "rossz" melledből, majd amíg a másikból szopik, addig fejd az elsőt a géppel. Ehhez persze komoly találékonyság kell, de lehet, hogy így sikerül rávenni a termelésre. Amúgy az sem olyan szörnyű (legfeljebb esztétikailag), ha csak az egyikből szoptatsz. Van egy védőnő ismerősöm (férje gyermekorvos), aki a négyből három gyerekét egy mellből szoptatta, mert nem tetszett nekik a másik.
Sződy Judit