Kérdések-válaszok
Kislányom 3,5 éves...
Sajnos tudni illik nem neveljük közösen a kislányt, úgyhogy szeretet halmozza el mindkét részről mert nagyon szereti mindenki.
Válasz
Nagyon megörültem a kérdésének, mert egy olyan témára irányította a figyelmet, amiről már régen szerettem volna írni, csak kerestem az apropót, hogyan is lehetne szóba hozni, ez pedig a büntetés. Kell-e büntetni, ha igen mikor, hogyan? Mind olyan kérdés, amire előbb-utóbb minden szülő választ keres.
Amikor válaszomban a "keményebben, határozottabb fellépést" írtam, én a következetességre gondoltam és a határozottságra. A testi fenyítést nem tartom jónak, általában a teljes eszköztelenséget jelenti. Annak ellenére írom ezt, hogy úgy gondolom, majdnem minden családban elcsattan egy pofon, vagy egy fenékre verés. Mégis jó lenne tartózkodni a testi fenyítéstől, mert vagy újabb agressziót lehet vele előidézni, vagy erős félelmet, mindkettő akadályozza az egészséges lelki fejlődést.
A pszichológiában ismerik a szociális tanulás fogalmát, ami azt jelenti, hogy a gyermek a felnőttekkel, gyerekekkel kapcsolatba kerülve tanul meg számtalan dolgot. Így a problémamegoldást és a konfliktuskezelést is. Ha a szülő a testi fenyítés eszközével él, akkor a gyermekének kimondatlanul, példán keresztül azt tanítja meg, hogy a problémák kezelésének, a konfliktusok megoldásának azaz útja, hogy "ütni kell".
A gyermek szeretete nem kell, hogy azonos legyen a kontrollálatlan "majomszeretettel", a kritikátlan elkényeztetéssel. A következetesség, az ésszerű határok felállítása és betartatása fontos a gyermek számra, mert ezzel megismeri a határokat, azt, hogy milyen keretek/feltételek között mozoghat szabadon (itt játszat, itt nem, ekkor kell lefeküdni, ekkor aludhat, a ruhái közük ezekből választhat, stb.) A határok, korlátok ismerete a gyermek számára biztonságot ad. A korlátok persze ingerlik azt, hogy minduntalan kipróbálják őket, általában ebből erednek a konfliktusok. A gyermekeknek ahhoz, hogy ismerjék a határokat, ki kell próbálni, hogy a határok valóban azt jelentik, hogy nem lehet ezt vagy azt megtenni. (Erre mondjuk mi felnőttek, hogy "rossz a gyerek"). Itt van szerepe a következetességnek, vagyis a nevelési elvek legfőbb pontjaihoz ragaszkodni kell (pl. nem lehet az úton átmenni egyedül, a járda szélén meg kell állni, ebéd előtt nem lehet csokit enni, stb.). A többit igyekezni kell rugalmasan kezelni, mérlegelni, a döntést a helyzethez igazítani.
A következetességnek még az sem szabhat határt, ha a szülők külön élnek, bár megnehezíti a helyzetet. A szülőkét és a gyerekét egyaránt. Ennek ellenére a gyerekek, mivel szerencsére nagyon rugalmasak, képesek alkalmazkodni ahhoz a helyzethez is, hogy ezt apánál lehet, anyánál nem. Természetesen jobb, ha a szülők egyezségre jutnak abban, hogy mit lehet és mit nem, mindkét helyen lehetőleg egyformán. Sajnos a gyermek érdeke gyakran háttérbe szorul a szülők közötti konfliktushoz, sértődöttséghez, indulatokhoz képest. Ez nagyon rossz, mert nem a gyerek szempontja az elsődleges, hanem az, hogy "majd én megmutatom" a másik felnőttnek.
Izsó Ildikó










