Kérdések-válaszok
Ez év augusztusában...
Ez év augusztusában szültem 24 hét 3 napra a kisfiamat, 500g súllyal. 17 napot élt. Már 21 hetesen nyitott volt a méhszájam, de az orvosom csak pihenést javasolt. 24 hetesen már görcsöltem is,(2110,5) ezért befektetett a kórházba, ahol még aznap erősen vérezni kezdtem. Infúziót kaptam, a vérzés megszűnt, a görcsök enyhültek, de másnap elölről kezdődött minden. Még aznap este megszületett a baba. Az első terhességemmel semmi gond nem volt, 12 nappal a kiírt idő után, 4250 g súllyal, császármetszéssel szültem. Két éve volt egy spontán vetélésem 6 hetes terhesen. Sokat pihentem a harmadik terhességemmel, de nagyon sokat idegeskedtem a munkám és egyéb dolgok miatt. Okozhatta ez a koraszülést? Az orvosom utólag azt mondta, hogy gyengék a kötőszöveteim.
Válasz
Ha gyengék a kötőszövetek, akkor számolni kell azzal, hogy idő előtt kinyílik a méhszáj. Ezt szükség esetén műtéttel (un. cerclage) be kell zárni a félidő táján. Nagyon sokszor az un. alsó pólus fertőződése áll a háttérben, ezért már a következő terhesség elején cytológiai vizsgálat és hüvelyváladék tenyésztés indokolt.
Dr. Nagy László