Kérdések-válaszok
Az óvodával, ill. beilleszkedéssel kapcsolatos véleményét szeretném kérni. Lányom a napokban töltötte be 4. életévét, ősztől, azaz 3 és fél éves korától jár oviba. Előtte velem, ill. a nagyszülőkkel volt itthon. Azt, hogy az átlagosnál érzékenyebb, és a hozzánk születésétől járó gyerekorvos szerint intelligensebb, már sokan mondták. Itthon rendkívül nyitott, érdeklődő, és "irányító", idegen helyen és idegenek között visszafogott. Nagyobb gyerekekkel jól eljátszik, de kifejezetten fél a kisebb gyerekektől, ha sírnak (ilyenkor ő is elkezd sírni vagy befogja a fülét). A nála fél évvel fiatalabb szomszéd kislánnyal jól eljátszott mindig, de igazán nem kereste a társaságát, ő nem hívja át játszani, inkább a másik kislány jönne mindig. Az oviba szívesen jár, bár szinte semmit nem mesél az ott történtekről. Nagyon sok éneket, mondókát tud, rajzban nagyon sokat fejlődött stb. Az óvónők legnagyobb problémája vele, hogy már nem alszik délután, és bizony ilyenkor (fél 1-től fél 3-ig) rendetlenkedik az ágyában, esetenként hangos. Ilyenkor még a fenekére is rácsapnak(!), hogy csendben legyen. Attól, hogy esetleg ha nem is most, de majd, ha nagyobb lesz, felkelhessen egy kicsit korábban, és csendben mondjuk rajzoljon, elzárkóztak, így még nagycsoportban sem számíthatok rá, hogy ez másképp lesz, mivel idézem "az óvónőnek is dolga van, amíg a gyerekek alszanak" Én csak alkalomszerűen tudnám ebéd után elhozni, rendszeresen nem.
Emellett visszahúzódó, ami a második félévben inkább erősödött. Az udvaron többnyire az óvónők mellett álldogál, a mondókákat közösen mondja, de egyedül nem, nem mindig áll be a futásba tornánál stb. Inkább a gyerekek mellett játszik, mint velük, mondta az óvónő. Az óvónő szerint emiatt furcsa a gyerek, ehhez jön még, hogy sokszor "álmodozik", azaz nem figyel. (Én tudom, hogy ilyenkor valami nagyon foglalkoztatja, pl. a múltkor azt kérdezte, hogy mitől csúszik a jég, miért van szemöldökünk, mi szükség van rá stb.). Az óvónő javasolta, hogy a gyerekorvost kérdezzem meg az alvással kapcsolatban, aki szerint, mivel este 8-tól reggelig jól alszik, nem nyűgös, fáradt napközben, ő ilyen típus ezzel nincs mit tenni. A gyereket szerintem - az óvónő az okokat nem kutatta, csak tényként mondta a problémákat - zavarja a viszonylag nagy csoport 25 fő, a nagyrészt fiatalabb korosztály, ill. saját elmondása szerint egy új csoporttárs, egy külföldi kisfiú, aki mivel épp, hogy elmúlt 3 éves és egy szót nem tud magyarul nagyon sokat sír. Mondja is, hogy szívesen megy oviba, csak az X. ne legyen ott. Különben a kisfiú, mivel nem tudnak vele kommunikálni, állandóan az óvónéni ölében, nyakában stb., hogy ne sírjon. Láthatóan őneki olyan dolgokat szabad, amit a többinek nem.
A délelőttös óvónő ezeket a problémákat úgy vetette fel, hogy ezek gondot jelenthetnek az iskolában, de várjunk még nyár elejéig, hátha javul vagy vigyük pszichológushoz. A délutános szerint, aki néha délelőtt is van, egyszerűen csak ilyen természet, amit majd kinő, ő nem lát okot az aggodalomra, nála már egyedül is szerepel stb.
Bennem a következő kérdések merültek fel.
1.) Valóban "problémás, azaz furcsa" az a kiscsoportos, aki még nem igazán találja a helyét a csoportban, de szívesen jár. Normális, hogy ősz óta nem lett kezdeményezőbb?
2.)Lehet-e ezt a félénkséget valahogy leküzdeni? Többet vinni gyerekek közé stb. Sajnos nyáron két és fél hónap szünet lesz az óvodában felújítás miatt, így előre félek, hogy újra elszokik a közösségtől, mivel mi egy családi házas környéken lakunk és a nagyszülők tudnának rá vigyázni.
Mindezektől eltekintve van egy általános, szemléletbeli problémám az óvodával (ami akkor is meg lenne, ha a gyerekemmel nem lenne ilyen "gond"), amiről szintén érdekelne a véleménye. Ez az intézmény a körzeti óvoda, azért ide járunk, mert mivel városunkban tele vannak az óvodák, az általunk kiválasztottban helyhiány miatt nem vették fel. Az óvó néni egy nyugodt, mondhatnám kimért egyéniség (mosolyogni vagy kétszer láttam), akiben szerintem (magam is pedagógus vagyok) egy tanár néni veszett el. A gyerekekkel nagyon sokat foglalkozik, (egy másik anyuka szerint, akinek szintén hozzá járt a ma már iskolás gyermeke "maximalista"), tudnak is mindent, ezer mondóka, ének, németül 20-ig tudják a számokat, a jeleket, németül van a köszönés, a torna stb., ami igazán jó dolog, de úgy érzem mindez nagyon katonás, és a szabad játék, ami jobban segítené a szocializációt, rovására megy. A büntetési módszer a sarokba állítás, ill. az , hogy a szomszéd (nagy)csoport termében kell büntetésben lenni, ami szerintem egyenlő a megszégyenítéssel. (3 év körüli gyerekekről van szó.) Rendkívül jellemző az első szülői értekezlet élménye, amelyre már jóval az óvoda megkezdése után került sor. A vezető óvónő fölolvasta a házirendet, majd a mi óvó nénink elmondta, hogy verekednek a gyerekek, és nem tudnak rendesen enni, majd egy könyvből felolvasta, hogy mit kell tudnia egy háromévesnek: öltözködés, evés, tisztálkodás terén. Ezek után aki akarta egyenként megkérdezhette, hogy az ő gyereke jó-e vagy milyen gond van vele. Sajnos ebből adódóan elég rossz a kommunikáció a szülők felé.
Beszoktatás nem volt, első nap, kb. negyedórát lehettem benn a gyerekkel, majd kitessékeltek, hogy majd telefonálnak, ha nagyon sír. Első naptól fogva délig voltak a gyerekek, és volt aki bizony egész délelőtt sírt, az én lányom félt ugyan, de nem tiltakozott.
Summa summarum, az óvoda és főleg az óvó néni mentalitása engem saját 30 évvel ezelőtti poroszos iskolás élményeimre emlékeztet, aminek eredményével igazán egyetemista koromban szembesültem, amikor a kitűnő tanuló diákok - köztük én is -nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy saját véleményt mondjanak valamiről, hogy érveljenek, esetleg kétségbe vonjanak valamit. Ma én is egyetemen tanítok és kezd jönni az a generáció, aki már másképp viszonyul a dolgokhoz.
Ön mit gondol, az ilyen jellegű óvoda, amellett, hogy nagyon sok mindenre megtanítja a gyereket, aminek majd az iskolában hasznát veszi, mennyire válik javára ezeknek a kis gyerekeknek. Engem már a kezdetektől foglalkoztat a váltás gondolata (különösen, mikor a kislányom itthon velünk is így kiabál, mint ahogy azt az óvodában hallja, hogy csönd legyen, mert kizavarlak, hagyd abba, mert viszlek az irodába, elfenekellek stb.), de félek nagyobb kárt tennék vele, hisz ide szeret járni. Reggelenként nem tiltakozik, de semmit nem is mesél az ott történtekről. Így is nehezen találja fel magát, mi lenne egy új közösségben. A gondolat újra felerősödött bennem, mikor a napokban kicsit keményebben rászóltam, egyből így reagált: "De ne verj meg!" Én soha nem szoktalak - mondtam neki, de a X. óvó néni igen- felelte. Már más szülő is mondta, hogy mesélte otthon a gyereke, hogy alvásidőben, ha nem csendben szó nélkül fekszik, hogy ne zavarja a többieket, akkor bizony ez a végső eszköz. Elvárható-e, hogy 2 óra hosszat csöndben feküdjön? Az elején még csöndben fekszik, de nagyon hosszú ez az idő.
Sok választásom sincs, hisz, hogy felveszik-e egy másik önkormányzati oviba, ahol szintén 25-30 közötti létszám (a kislány is megfogalmazza, hogy azért nem fut a többiekkel, mert sokan vannak) van, teljesen bizonytalan, a magánovi ahol 16 gyerek van egy csoportban nagyon drága, ill. van egy olyan elvi fenntartásom is, hogy oda olyanok járnak, akiknek ez anyagilag nem gond, tehát egy olyan közösségbe kerülne, ahol esetleg más az értékrend, mint nálunk. Bár nem tudom ilyen kicsik közt van-e jelentősége ennek.
Összefoglalva, lehet-e ezen a félénkségen segíteni, és egy másik intézmény esetlegesen családiasabb légköre, kisebb létszáma és egy "tyúkanyó" óvónő jobb-e számára annyival, hogy az ember megkockáztasson egy váltást, ahol újra mindenki idegen lenne számára, vagy érdemes kivárni, ha ő maga sem akar menni az oviba.
Válasz
Nálunk a közösségbe íratás dátuma a három év, ekkor járnak le a támogatások, ennyit maradhat otthon "igazoltan" az anya a gyermekével. Mivel a gyerekek nem olvassák a törvényeket, előfordulnak olyan esetek is, amikor 3 évesen még nem érettek az óvoda megkezdésére, vagyis még nem akarnak közösségbe járni! Jobban igényelnék még az anya közelségét, az otthoni biztonságot. Nagyon sok esetben azonban nincs más választás, el kell kezdeni az ovit! Egy kiscsoportosnak tehát tutujgatásra, ölbe vevésre, dajkálásra van szüksége, mert meg kell küzdenie azzal, hogy nincs ott a mamája. Számára a kapcsolat a fontos, a biztonságot adó felnőtt jelenléte.
Az első kérdésére válaszolva, tehát egyáltalán nem "furcsa", hogy a kiscsoportos nem akar a többiekkel játszani, inkább egyedül nézelődik, s inkább az óvónő közelségét keresi, nem a gyerekekét. Ráadásul, ha egyedüli gyerekről van szó, aki sokat volt felnőttek társaságában, akkor neki még nehezebb a helyzete, mert meg kell barátkoznia a többi gyerekkel is, meg kell tanulnia kapcsolatokat kialakítani, működtetni. (A 25 gyerek egyébként tényleg sok, de ebben sajnos az óvoda nem változtathat, mert ha nincs meg a kihasználtsága, akkor megszüntetik, leépítik stb.)
Tehát nem kell a lányának kezdeményezőbbnek lenni, teljesen normális, hogy az óvónő mellett érzi biztonságban magát. Az, hogy mikor válik "társaságibbá" egy gyerek, nagyrészt érés és személyiség kérdése, tehát nem lehet rá trenírozni. Nem kell többet társaságba vinni, épp elég neki az ovi, inkább legyen otthon, vagy menjenek el együtt kirándulni. Az alaptermészetében szemlélődőbb, elgondolkodóbb gyereknek -mint amilyen a lánya is,- még később lesz fontos a kortársakkal való kapcsolat.
Egy kicsit eltúlzottnak érzem, hogy már most, a kiscsoport elején az iskolával fenyegetőznek az óvó nénik. Ebben a korban még a hónapok is számítanak, nemhogy az évek. Egy kiscsoportosnak nem a németül való számolás a fontos, hanem az "anyapótlék" óvó néni, akihez oda lehet bújni, akinek az ölébe lehet ülni, egyszóval, aki biztonságot ad. Egyébként könnyen el tudom képzelni, hogy ez a fajta szerep, mármint a biztonságot adó, elfogadó "anyai" szerepkör távolabb áll, vagy nehezebben megy az óvó néniknek, ezért aztán tanítanak, mert az könnyebb számukra. Nem szerencsés, hogy az iskolára hivatkoznak már most, az ovi elején, mert mire tényleg iskolás lesz a gyerek, a szülők olyan teljesítmény centrikussá, és szorongóvá válhatnak, hogy ezzel jócskán megnehezíthetik a gyerek életét az első osztályban.
Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy tulajdonképpen az óvó néni fél az iskolától, mármint attól, hogy az ő ovisai hogy állják majd meg ott a helyüket, s ezért - a saját szorongása miatt - szorgalmazza, hogy a gyerekek minél többet tudjanak.
Egyébként a szemléletbeli különbség, az elfogadás és a gyerek felé történő szeretetteljes odafordulás eredménye a délutános óvó néninél már látszik is, hiszen ott már megy az önálló megnyilvánulás.
Az alvás mindig neuralgikus pontja az óvodai létnek, a gyerekek többsége nem szeret máshol aludni, mert nem érzi biztonságosnak. Természetesen vannak olyan gyerekek, akiknek nincs szüksége a délutáni alvásra, nekik nagyon nehéz a csendben való fekvés. Csak akkor lehetne kiemelni ezeket a gyerekeket, ha lenne az oviban egy külön terem, ahol játszhatnának, ilyennel sajnos a legtöbb ovi nem rendelkezik. Megoldás csak az ebéd utáni hazavitel lehetne.
A levele végén azt kérdezi, érdemes-e váltani? Ebben sajnos nem tudok segíteni, mert még a levélben foglaltaknál is többet kellene tudnom, s dönteni még akkor is Önnek kellene. A pszichológus a gyerek vizsgálata után is csak javaslatot tehet, nem határozhat semmiben.
Azt javaslom, hogy a nyári szünetben nézzen körül más ovikban, beszélgessen az óvónőkkel, nézze meg, hogyan dolgoznak. Az óvodában, de az iskola első osztályában is a pedagógus személye a legfontosabb, ezért minden nehézség ellenére igyekezzen pedagógust választani. Nézze meg a magánovit is, hátha éppen ott találja meg az Ön számára szimpatikus pedagógust.
Izsó Ildikó
Az óvodával, ill. beilleszkedéssel kapcsolatos véleményét szeretném kérni. Lányom a napokban töltötte be 4. életévét, ősztől, azaz 3 és fél éves korától jár oviba. Előtte velem, ill. a nagyszülőkkel volt itthon. Azt, hogy az átlagosnál érzékenyebb, és a hozzánk születésétől járó gyerekorvos szerint intelligensebb, már sokan mondták. Itthon rendkívül nyitott, érdeklődő, és "irányító", idegen helyen és idegenek között visszafogott. Nagyobb gyerekekkel jól eljátszik, de kifejezetten fél a kisebb gyerekektől, ha sírnak (ilyenkor ő is elkezd sírni vagy befogja a fülét). A nála fél évvel fiatalabb szomszéd kislánnyal jól eljátszott mindig, de igazán nem kereste a társaságát, ő nem hívja át játszani, inkább a másik kislány jönne mindig. Az oviba szívesen jár, bár szinte semmit nem mesél az ott történtekről. Nagyon sok éneket, mondókát tud, rajzban nagyon sokat fejlődött stb. Az óvónők legnagyobb problémája vele, hogy már nem alszik délután, és bizony ilyenkor (fél 1-től fél 3-ig) rendetlenkedik az ágyában, esetenként hangos. Ilyenkor még a fenekére is rácsapnak(!), hogy csendben legyen. Attól, hogy esetleg ha nem is most, de majd, ha nagyobb lesz, felkelhessen egy kicsit korábban, és csendben mondjuk rajzoljon, elzárkóztak, így még nagycsoportban sem számíthatok rá, hogy ez másképp lesz, mivel idézem "az óvónőnek is dolga van, amíg a gyerekek alszanak" Én csak alkalomszerűen tudnám ebéd után elhozni, rendszeresen nem.
Emellett visszahúzódó, ami a második félévben inkább erősödött. Az udvaron többnyire az óvónők mellett álldogál, a mondókákat közösen mondja, de egyedül nem, nem mindig áll be a futásba tornánál stb. Inkább a gyerekek mellett játszik, mint velük, mondta az óvónő. Az óvónő szerint emiatt furcsa a gyerek, ehhez jön még, hogy sokszor "álmodozik", azaz nem figyel. (Én tudom, hogy ilyenkor valami nagyon foglalkoztatja, pl. a múltkor azt kérdezte, hogy mitől csúszik a jég, miért van szemöldökünk, mi szükség van rá stb.). Az óvónő javasolta, hogy a gyerekorvost kérdezzem meg az alvással kapcsolatban, aki szerint, mivel este 8-tól reggelig jól alszik, nem nyűgös, fáradt napközben, ő ilyen típus ezzel nincs mit tenni. A gyereket szerintem - az óvónő az okokat nem kutatta, csak tényként mondta a problémákat - zavarja a viszonylag nagy csoport 25 fő, a nagyrészt fiatalabb korosztály, ill. saját elmondása szerint egy új csoporttárs, egy külföldi kisfiú, aki mivel épp, hogy elmúlt 3 éves és egy szót nem tud magyarul nagyon sokat sír. Mondja is, hogy szívesen megy oviba, csak az X. ne legyen ott. Különben a kisfiú, mivel nem tudnak vele kommunikálni, állandóan az óvónéni ölében, nyakában stb., hogy ne sírjon. Láthatóan őneki olyan dolgokat szabad, amit a többinek nem.
A délelőttös óvónő ezeket a problémákat úgy vetette fel, hogy ezek gondot jelenthetnek az iskolában, de várjunk még nyár elejéig, hátha javul vagy vigyük pszichológushoz. A délutános szerint, aki néha délelőtt is van, egyszerűen csak ilyen természet, amit majd kinő, ő nem lát okot az aggodalomra, nála már egyedül is szerepel stb.
Bennem a következő kérdések merültek fel.
1.) Valóban "problémás, azaz furcsa" az a kiscsoportos, aki még nem igazán találja a helyét a csoportban, de szívesen jár. Normális, hogy ősz óta nem lett kezdeményezőbb?
2.)Lehet-e ezt a félénkséget valahogy leküzdeni? Többet vinni gyerekek közé stb. Sajnos nyáron két és fél hónap szünet lesz az óvodában felújítás miatt, így előre félek, hogy újra elszokik a közösségtől, mivel mi egy családi házas környéken lakunk és a nagyszülők tudnának rá vigyázni.
Mindezektől eltekintve van egy általános, szemléletbeli problémám az óvodával (ami akkor is meg lenne, ha a gyerekemmel nem lenne ilyen "gond"), amiről szintén érdekelne a véleménye. Ez az intézmény a körzeti óvoda, azért ide járunk, mert mivel városunkban tele vannak az óvodák, az általunk kiválasztottban helyhiány miatt nem vették fel. Az óvó néni egy nyugodt, mondhatnám kimért egyéniség (mosolyogni vagy kétszer láttam), akiben szerintem (magam is pedagógus vagyok) egy tanár néni veszett el. A gyerekekkel nagyon sokat foglalkozik, (egy másik anyuka szerint, akinek szintén hozzá járt a ma már iskolás gyermeke "maximalista"), tudnak is mindent, ezer mondóka, ének, németül 20-ig tudják a számokat, a jeleket, németül van a köszönés, a torna stb., ami igazán jó dolog, de úgy érzem mindez nagyon katonás, és a szabad játék, ami jobban segítené a szocializációt, rovására megy. A büntetési módszer a sarokba állítás, ill. az , hogy a szomszéd (nagy)csoport termében kell büntetésben lenni, ami szerintem egyenlő a megszégyenítéssel. (3 év körüli gyerekekről van szó.) Rendkívül jellemző az első szülői értekezlet élménye, amelyre már jóval az óvoda megkezdése után került sor. A vezető óvónő fölolvasta a házirendet, majd a mi óvó nénink elmondta, hogy verekednek a gyerekek, és nem tudnak rendesen enni, majd egy könyvből felolvasta, hogy mit kell tudnia egy háromévesnek: öltözködés, evés, tisztálkodás terén. Ezek után aki akarta egyenként megkérdezhette, hogy az ő gyereke jó-e vagy milyen gond van vele. Sajnos ebből adódóan elég rossz a kommunikáció a szülők felé.
Beszoktatás nem volt, első nap, kb. negyedórát lehettem benn a gyerekkel, majd kitessékeltek, hogy majd telefonálnak, ha nagyon sír. Első naptól fogva délig voltak a gyerekek, és volt aki bizony egész délelőtt sírt, az én lányom félt ugyan, de nem tiltakozott.
Summa summarum, az óvoda és főleg az óvó néni mentalitása engem saját 30 évvel ezelőtti poroszos iskolás élményeimre emlékeztet, aminek eredményével igazán egyetemista koromban szembesültem, amikor a kitűnő tanuló diákok - köztük én is -nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy saját véleményt mondjanak valamiről, hogy érveljenek, esetleg kétségbe vonjanak valamit. Ma én is egyetemen tanítok és kezd jönni az a generáció, aki már másképp viszonyul a dolgokhoz.
Ön mit gondol, az ilyen jellegű óvoda, amellett, hogy nagyon sok mindenre megtanítja a gyereket, aminek majd az iskolában hasznát veszi, mennyire válik javára ezeknek a kis gyerekeknek. Engem már a kezdetektől foglalkoztat a váltás gondolata (különösen, mikor a kislányom itthon velünk is így kiabál, mint ahogy azt az óvodában hallja, hogy csönd legyen, mert kizavarlak, hagyd abba, mert viszlek az irodába, elfenekellek stb.), de félek nagyobb kárt tennék vele, hisz ide szeret járni. Reggelenként nem tiltakozik, de semmit nem is mesél az ott történtekről. Így is nehezen találja fel magát, mi lenne egy új közösségben. A gondolat újra felerősödött bennem, mikor a napokban kicsit keményebben rászóltam, egyből így reagált: "De ne verj meg!" Én soha nem szoktalak - mondtam neki, de a X. óvó néni igen- felelte. Már más szülő is mondta, hogy mesélte otthon a gyereke, hogy alvásidőben, ha nem csendben szó nélkül fekszik, hogy ne zavarja a többieket, akkor bizony ez a végső eszköz. Elvárható-e, hogy 2 óra hosszat csöndben feküdjön? Az elején még csöndben fekszik, de nagyon hosszú ez az idő.
Sok választásom sincs, hisz, hogy felveszik-e egy másik önkormányzati oviba, ahol szintén 25-30 közötti létszám (a kislány is megfogalmazza, hogy azért nem fut a többiekkel, mert sokan vannak) van, teljesen bizonytalan, a magánovi ahol 16 gyerek van egy csoportban nagyon drága, ill. van egy olyan elvi fenntartásom is, hogy oda olyanok járnak, akiknek ez anyagilag nem gond, tehát egy olyan közösségbe kerülne, ahol esetleg más az értékrend, mint nálunk. Bár nem tudom ilyen kicsik közt van-e jelentősége ennek.
Összefoglalva, lehet-e ezen a félénkségen segíteni, és egy másik intézmény esetlegesen családiasabb légköre, kisebb létszáma és egy "tyúkanyó" óvónő jobb-e számára annyival, hogy az ember megkockáztasson egy váltást, ahol újra mindenki idegen lenne számára, vagy érdemes kivárni, ha ő maga sem akar menni az oviba.
Emellett visszahúzódó, ami a második félévben inkább erősödött. Az udvaron többnyire az óvónők mellett álldogál, a mondókákat közösen mondja, de egyedül nem, nem mindig áll be a futásba tornánál stb. Inkább a gyerekek mellett játszik, mint velük, mondta az óvónő. Az óvónő szerint emiatt furcsa a gyerek, ehhez jön még, hogy sokszor "álmodozik", azaz nem figyel. (Én tudom, hogy ilyenkor valami nagyon foglalkoztatja, pl. a múltkor azt kérdezte, hogy mitől csúszik a jég, miért van szemöldökünk, mi szükség van rá stb.). Az óvónő javasolta, hogy a gyerekorvost kérdezzem meg az alvással kapcsolatban, aki szerint, mivel este 8-tól reggelig jól alszik, nem nyűgös, fáradt napközben, ő ilyen típus ezzel nincs mit tenni. A gyereket szerintem - az óvónő az okokat nem kutatta, csak tényként mondta a problémákat - zavarja a viszonylag nagy csoport 25 fő, a nagyrészt fiatalabb korosztály, ill. saját elmondása szerint egy új csoporttárs, egy külföldi kisfiú, aki mivel épp, hogy elmúlt 3 éves és egy szót nem tud magyarul nagyon sokat sír. Mondja is, hogy szívesen megy oviba, csak az X. ne legyen ott. Különben a kisfiú, mivel nem tudnak vele kommunikálni, állandóan az óvónéni ölében, nyakában stb., hogy ne sírjon. Láthatóan őneki olyan dolgokat szabad, amit a többinek nem.
A délelőttös óvónő ezeket a problémákat úgy vetette fel, hogy ezek gondot jelenthetnek az iskolában, de várjunk még nyár elejéig, hátha javul vagy vigyük pszichológushoz. A délutános szerint, aki néha délelőtt is van, egyszerűen csak ilyen természet, amit majd kinő, ő nem lát okot az aggodalomra, nála már egyedül is szerepel stb.
Bennem a következő kérdések merültek fel.
1.) Valóban "problémás, azaz furcsa" az a kiscsoportos, aki még nem igazán találja a helyét a csoportban, de szívesen jár. Normális, hogy ősz óta nem lett kezdeményezőbb?
2.)Lehet-e ezt a félénkséget valahogy leküzdeni? Többet vinni gyerekek közé stb. Sajnos nyáron két és fél hónap szünet lesz az óvodában felújítás miatt, így előre félek, hogy újra elszokik a közösségtől, mivel mi egy családi házas környéken lakunk és a nagyszülők tudnának rá vigyázni.
Mindezektől eltekintve van egy általános, szemléletbeli problémám az óvodával (ami akkor is meg lenne, ha a gyerekemmel nem lenne ilyen "gond"), amiről szintén érdekelne a véleménye. Ez az intézmény a körzeti óvoda, azért ide járunk, mert mivel városunkban tele vannak az óvodák, az általunk kiválasztottban helyhiány miatt nem vették fel. Az óvó néni egy nyugodt, mondhatnám kimért egyéniség (mosolyogni vagy kétszer láttam), akiben szerintem (magam is pedagógus vagyok) egy tanár néni veszett el. A gyerekekkel nagyon sokat foglalkozik, (egy másik anyuka szerint, akinek szintén hozzá járt a ma már iskolás gyermeke "maximalista"), tudnak is mindent, ezer mondóka, ének, németül 20-ig tudják a számokat, a jeleket, németül van a köszönés, a torna stb., ami igazán jó dolog, de úgy érzem mindez nagyon katonás, és a szabad játék, ami jobban segítené a szocializációt, rovására megy. A büntetési módszer a sarokba állítás, ill. az , hogy a szomszéd (nagy)csoport termében kell büntetésben lenni, ami szerintem egyenlő a megszégyenítéssel. (3 év körüli gyerekekről van szó.) Rendkívül jellemző az első szülői értekezlet élménye, amelyre már jóval az óvoda megkezdése után került sor. A vezető óvónő fölolvasta a házirendet, majd a mi óvó nénink elmondta, hogy verekednek a gyerekek, és nem tudnak rendesen enni, majd egy könyvből felolvasta, hogy mit kell tudnia egy háromévesnek: öltözködés, evés, tisztálkodás terén. Ezek után aki akarta egyenként megkérdezhette, hogy az ő gyereke jó-e vagy milyen gond van vele. Sajnos ebből adódóan elég rossz a kommunikáció a szülők felé.
Beszoktatás nem volt, első nap, kb. negyedórát lehettem benn a gyerekkel, majd kitessékeltek, hogy majd telefonálnak, ha nagyon sír. Első naptól fogva délig voltak a gyerekek, és volt aki bizony egész délelőtt sírt, az én lányom félt ugyan, de nem tiltakozott.
Summa summarum, az óvoda és főleg az óvó néni mentalitása engem saját 30 évvel ezelőtti poroszos iskolás élményeimre emlékeztet, aminek eredményével igazán egyetemista koromban szembesültem, amikor a kitűnő tanuló diákok - köztük én is -nem tudtak mit kezdeni azzal, hogy saját véleményt mondjanak valamiről, hogy érveljenek, esetleg kétségbe vonjanak valamit. Ma én is egyetemen tanítok és kezd jönni az a generáció, aki már másképp viszonyul a dolgokhoz.
Ön mit gondol, az ilyen jellegű óvoda, amellett, hogy nagyon sok mindenre megtanítja a gyereket, aminek majd az iskolában hasznát veszi, mennyire válik javára ezeknek a kis gyerekeknek. Engem már a kezdetektől foglalkoztat a váltás gondolata (különösen, mikor a kislányom itthon velünk is így kiabál, mint ahogy azt az óvodában hallja, hogy csönd legyen, mert kizavarlak, hagyd abba, mert viszlek az irodába, elfenekellek stb.), de félek nagyobb kárt tennék vele, hisz ide szeret járni. Reggelenként nem tiltakozik, de semmit nem is mesél az ott történtekről. Így is nehezen találja fel magát, mi lenne egy új közösségben. A gondolat újra felerősödött bennem, mikor a napokban kicsit keményebben rászóltam, egyből így reagált: "De ne verj meg!" Én soha nem szoktalak - mondtam neki, de a X. óvó néni igen- felelte. Már más szülő is mondta, hogy mesélte otthon a gyereke, hogy alvásidőben, ha nem csendben szó nélkül fekszik, hogy ne zavarja a többieket, akkor bizony ez a végső eszköz. Elvárható-e, hogy 2 óra hosszat csöndben feküdjön? Az elején még csöndben fekszik, de nagyon hosszú ez az idő.
Sok választásom sincs, hisz, hogy felveszik-e egy másik önkormányzati oviba, ahol szintén 25-30 közötti létszám (a kislány is megfogalmazza, hogy azért nem fut a többiekkel, mert sokan vannak) van, teljesen bizonytalan, a magánovi ahol 16 gyerek van egy csoportban nagyon drága, ill. van egy olyan elvi fenntartásom is, hogy oda olyanok járnak, akiknek ez anyagilag nem gond, tehát egy olyan közösségbe kerülne, ahol esetleg más az értékrend, mint nálunk. Bár nem tudom ilyen kicsik közt van-e jelentősége ennek.
Összefoglalva, lehet-e ezen a félénkségen segíteni, és egy másik intézmény esetlegesen családiasabb légköre, kisebb létszáma és egy "tyúkanyó" óvónő jobb-e számára annyival, hogy az ember megkockáztasson egy váltást, ahol újra mindenki idegen lenne számára, vagy érdemes kivárni, ha ő maga sem akar menni az oviba.
Válasz
Nálunk a közösségbe íratás dátuma a három év, ekkor járnak le a támogatások, ennyit maradhat otthon "igazoltan" az anya a gyermekével. Mivel a gyerekek nem olvassák a törvényeket, előfordulnak olyan esetek is, amikor 3 évesen még nem érettek az óvoda megkezdésére, vagyis még nem akarnak közösségbe járni! Jobban igényelnék még az anya közelségét, az otthoni biztonságot. Nagyon sok esetben azonban nincs más választás, el kell kezdeni az ovit! Egy kiscsoportosnak tehát tutujgatásra, ölbe vevésre, dajkálásra van szüksége, mert meg kell küzdenie azzal, hogy nincs ott a mamája. Számára a kapcsolat a fontos, a biztonságot adó felnőtt jelenléte.
Az első kérdésére válaszolva, tehát egyáltalán nem "furcsa", hogy a kiscsoportos nem akar a többiekkel játszani, inkább egyedül nézelődik, s inkább az óvónő közelségét keresi, nem a gyerekekét. Ráadásul, ha egyedüli gyerekről van szó, aki sokat volt felnőttek társaságában, akkor neki még nehezebb a helyzete, mert meg kell barátkoznia a többi gyerekkel is, meg kell tanulnia kapcsolatokat kialakítani, működtetni. (A 25 gyerek egyébként tényleg sok, de ebben sajnos az óvoda nem változtathat, mert ha nincs meg a kihasználtsága, akkor megszüntetik, leépítik stb.)
Tehát nem kell a lányának kezdeményezőbbnek lenni, teljesen normális, hogy az óvónő mellett érzi biztonságban magát. Az, hogy mikor válik "társaságibbá" egy gyerek, nagyrészt érés és személyiség kérdése, tehát nem lehet rá trenírozni. Nem kell többet társaságba vinni, épp elég neki az ovi, inkább legyen otthon, vagy menjenek el együtt kirándulni. Az alaptermészetében szemlélődőbb, elgondolkodóbb gyereknek -mint amilyen a lánya is,- még később lesz fontos a kortársakkal való kapcsolat.
Egy kicsit eltúlzottnak érzem, hogy már most, a kiscsoport elején az iskolával fenyegetőznek az óvó nénik. Ebben a korban még a hónapok is számítanak, nemhogy az évek. Egy kiscsoportosnak nem a németül való számolás a fontos, hanem az "anyapótlék" óvó néni, akihez oda lehet bújni, akinek az ölébe lehet ülni, egyszóval, aki biztonságot ad. Egyébként könnyen el tudom képzelni, hogy ez a fajta szerep, mármint a biztonságot adó, elfogadó "anyai" szerepkör távolabb áll, vagy nehezebben megy az óvó néniknek, ezért aztán tanítanak, mert az könnyebb számukra. Nem szerencsés, hogy az iskolára hivatkoznak már most, az ovi elején, mert mire tényleg iskolás lesz a gyerek, a szülők olyan teljesítmény centrikussá, és szorongóvá válhatnak, hogy ezzel jócskán megnehezíthetik a gyerek életét az első osztályban.
Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy tulajdonképpen az óvó néni fél az iskolától, mármint attól, hogy az ő ovisai hogy állják majd meg ott a helyüket, s ezért - a saját szorongása miatt - szorgalmazza, hogy a gyerekek minél többet tudjanak.
Egyébként a szemléletbeli különbség, az elfogadás és a gyerek felé történő szeretetteljes odafordulás eredménye a délutános óvó néninél már látszik is, hiszen ott már megy az önálló megnyilvánulás.
Az alvás mindig neuralgikus pontja az óvodai létnek, a gyerekek többsége nem szeret máshol aludni, mert nem érzi biztonságosnak. Természetesen vannak olyan gyerekek, akiknek nincs szüksége a délutáni alvásra, nekik nagyon nehéz a csendben való fekvés. Csak akkor lehetne kiemelni ezeket a gyerekeket, ha lenne az oviban egy külön terem, ahol játszhatnának, ilyennel sajnos a legtöbb ovi nem rendelkezik. Megoldás csak az ebéd utáni hazavitel lehetne.
A levele végén azt kérdezi, érdemes-e váltani? Ebben sajnos nem tudok segíteni, mert még a levélben foglaltaknál is többet kellene tudnom, s dönteni még akkor is Önnek kellene. A pszichológus a gyerek vizsgálata után is csak javaslatot tehet, nem határozhat semmiben.
Azt javaslom, hogy a nyári szünetben nézzen körül más ovikban, beszélgessen az óvónőkkel, nézze meg, hogyan dolgoznak. Az óvodában, de az iskola első osztályában is a pedagógus személye a legfontosabb, ezért minden nehézség ellenére igyekezzen pedagógust választani. Nézze meg a magánovit is, hátha éppen ott találja meg az Ön számára szimpatikus pedagógust.
Izsó Ildikó
