#baba#anya

ADHD

Asperger-szindróma

B-vitamin

Brulamycin

CMV vírus

Crohn-betegség

Enterococcus

Fenistil

Gripe Water

Hirschsprung-kór

Kouriles emulzió

Leiden-mutáció

Maalox

Maltofer

Neo-panpur

Recklinghausen-kór

Smecta por

Staphylococcus

Streptococcus

Streptococcus pyogenes

Tamarin

Tobrex

UV szűrés

Vermox

abortusz

adottság

Összes címke »

Kérdések-válaszok

Első gyermekemet,...

Első gyermekemet, egy ma 20 hónapos kislányt normál, kissé túlhordott terhesség után császármetszéssel szültem. A szülést megindították, a méhszáj rendesen tágult, de a baba feje nem illeszkedett be. Kb. 6 órás vajúdás után, melynek második részében epidurális fájdalomcsillapítást kaptam, az orvos sürgősségi császármetszés mellett döntött, ugyanis a baba rosszul reagált a méhösszehúzódásokra.
Őszintén szólva mindig is rettegtem a "természetes szüléstől", ezért szinte megkönnyebbültem.
Az operáció komplikációmentesen zajlott, végig ébren lehettem és másnap délelőtt már talpon voltam, ettől a naptól kezdve már szoptattam is (egészen a kislány másfél éves koráig).
A császármetszés okaként az orvos a téraránytalanságot említette (3,74kg, 55cm), ami kissé meglepett, mert nem vagyok vékony testalkatú, s a medencém sem keskeny.
Az orvos kérdésemre, hogy mire számíthatok a következő szülésnél, azt válaszolta, szinte semmi esély a természetes szülésre (ugyanis az első szülés után úgy éreztem, mégis nagyon szeretném), hiszen "kódolva van, hogy a következő gyerekem is ilyen nagy lesz".
A mai napig feldolgozhatatlan számomra, hogy amikor kiemelték a kisbabát, egy pillanatra sem mutatták meg, és már csak felöltözteteve láthattam újra, amikor egy pokrócba csomagolva odahozta az édesapja.
Előtte nem láthattam, meg sem érinthettem, a mai napig frusztrál és kínoz ez az érzés.
Időközben más anyákkal is beszéltem, akiknek hasonló élményük volt, sokan így éreznek.
Amikor az orvosomnak felvettem ezt a témát, egyszerűen nem értette a dolgot, szinte végig sem akart hallgatni. Orvosként az volt a válasza, hogy az újszülöttet azonnal gondozásba kell venni, különben is a műtéthez mind a két kéz ki van kötve.
Én elhiszem, hogy orvosi szempontból ez az ideális, de hallottam olyan császármetszésekről, amikor az anya magához ölelhette a pár másodperces újszülöttjét (talán meg is szoptathatta).
Tudom, hogy a császármetszés még ma is komoly műtétnek számít, és örülnöm kellene, hogy szerencsésen és egészségesen éltük át (túl)mindketten.
És mégis, a mai napig gyötör annak az órának az emléke, "az elcserélt gyerek szindróma" (hiszen nem láthattam, hogy tényleg Őt emelték ki a hasamból) annak ellenére, hogy a férjem végig vele lehetett, s az, hogy nem voltam elég erős ahhoz, hogy velem lehessen már az első éjszaka.
A kislányom boldog, élénk, szociális gyerek, de nagyon önálló. Szinte születése óta csak akkor engedte/engedi magát babusgatni, ha fáradt, "ha nincs más dolga". A férjem is ilyen energikus, tehát biztosan tőle örökölte, már a hasamban is nagyon mozgékony volt.
Ennek ellenére úgy érzem -mert nekem nagyon hiányzik ez a babusgatás- talán az én hibám, talán az első kontaktus hiánya az oka.

Válasz

Szülés után az egyik legfontosabb feladata a szülőszobán dolgozóknak a korai anya gyermek kapcsolat kialakításának segítése.
Amikor a 80-as évek elején elkezdtem dolgozni, szülés után  éppen csak felmutattuk az anyának újszülöttjét, egyáltalán meg sem érinthette a babát, legközelebb pedig csak bepólyázva láthatta, - gyakorlatilag  fogalma sem volt, hogy megvan-e  minden porcikája a gyermekének. Látogatás a szülőszobán, együttszülés egyáltalán nem létezett, előfordult, hogy először a családdal csak két nappal később, a látogatás alkalmával találkozhatott a kismama. Ha valaki a gyermekágyon kibontotta a pólyából az újszülöttet, nagyon "kikapott" mert nem tudta olyan ügyesen, jól visszapólyázni.
És ez így volt természetes a legtöbb kórházban.
A munkahelyem (SE,  2.Női klinika) elég haladónak számított abban, hogy az elsők között létesített rooming-in, azaz babás kórtermeket.
Azóta nagyot fordult a világ.
Ma már természetes, hogy az anyák szülés után megkapják gyermeküket, támogatott a korai mellrehelyezés, és mindenhol van együttszülés, babás kórterem.
De.
 Az újszülött megszületésekor van néhány teendő, (nyákszívás, köldökellátás, stb) amelyeket el kell végeznünk, mert elmulasztása  okozhat problémákat. Ezek közül ki lehetne hagyni néhányat, de lehetséges, hogy többet ártanánk vele, mint használnák azzal, hogy azonnal végleg odaadnánk az újszülöttet a mamának. Lássunk egy példát: amikor a szülőszobai ellátás
megtörtént és megvolt az első mellrehelyezés az újszülöttet megvizsgálja gyermekorvos. Ez nagyon fontos, abból a szempontból, hogy kiderüljön nincs-e például valamilyen fejlődési rendellenesség, amely gátolja az újszülött normál életvitelét. 
A szülés utáni időszakban létezik egy un. szenzitív időszak, amikor anya és újszülöttje fokozottan érzékeny egymás társaságára, ennek szűkebb ideje 36 óra, tágabb ideje 72 óra.
Nyilván a szülőszobán dolgozók mindent megtesznek, hogy minél hamarabb, ha lehet szülés után azonnal megkapják az anyák a babájukat, de mivel  felelősek vagyunk az újszülött
állapotáért, ellenőriznünk kell azt.
A korai anya- gyermek kapcsolatot hivatott erősíteni a bőrkontaktus (szülés utáni pocakra helyezés) a korai mellretevés, illetve a rooming-in, amelyről sokan azt hiszik, hogy csak arra jó, hogy megtanulja újszülöttjét pelenkázni, holott annál is fontosabb feladat a kapcsolat
kialakítása.
Konkrétan a kérdező kérdésére válaszolva, nem gondolom, hogy az, hogy gyermeke nem engedi magát babusgatni, az első kontaktus hiánya lenne. (ami végül  nem  maradt el, hiszen
a férje még közben vagy rögtön utána odavitte a babát) Ahogy a felnőtt embereknél, nyilván a "kisemberek" közt is számtalan más és más személyiség akad, az Ön gyermeke ilyen
önálló, nem babusgatós  "típus".
Azt gondolom, ne eméssze magát ezen, Ön nem hibás ebben.

Tóth Anna



X
EZT MÁR OLVASTAD?