Kérdések-válaszok
Végső...
Kislányom, aki jelenleg két és fél éves, egyre kezelhetetlenebbé válik számomra. Soha nem volt egy könnyű eset, de elismerem, hogy egy kicsit el is lett kényeztetve, mivel első gyerek, első unoka és ráadásul lány. Ez az elkényeztetés nem azt jelenti, hogy mindent ráhagytunk, minden úgy volt, ahogy ő akarta, meg ilyesmi, de egy-két dolgot azért elrontottunk: "-De aranyos, hogy köztünk alszik...". Gondolom ismeri ezeket a dolgokat.
Ez még nem is jelentene problémát. Egy évvel ezelőtt lecseréltük a rácsos ágyát, amibe már addigra egyedül elaludt, (ha akart, viszont ha nem, akkor kimászott belőle), hátha az új ágya leköti annyira, hogy hajlandó legyen benne aludni. Ez be is vált egy kis időre, de aztán inkább úgy döntött, hogy jobb neki velünk. Próbálkoztunk, hogy odaülünk mellé, mesét olvasunk, majd jöttek a drasztikusabb módszerek: rácsuktuk az ajtót, fenyegettük, hogy ha kijön, akkor ez lesz meg az lesz, de mivel felérte az ajtókilincset, ez nem vezetett eredményre.
Utána az volt az ötletünk (már megbántuk ezt is), hogy ha lefekszik a TV elé az ülőgarnitúrára, akkor egyszer csak elálmosodik és elalszik. Ez ment is egy darabig, elég könnyen elaludt, de mivel 1 év 9 hónaposan a szobatisztaság kezdeti stádiumában volt, és csak az ágyán volt gumilepedő, így átvittük elalvás után észrevétlenül a saját ágyába. Ez is bevált. Örültünk, ha csak egyszer kelt fel egy éjszaka.
Februárban kivették az orrmanduláját. Előtte kb. 2 liter teát ivott egy éjszaka alatt. A műtét után úgy döntöttem, hogy én nem fogok holtkórosan kimászkálni a konyhába éjjel, ha a bekészített tea mennyiség elfogy, úgyhogy igyon vizet, ha szomjas. Hosszas vergődés és éjszakázás, toporzékolás után sikerült leszoktatni a teáról. Most ott tartunk, hogy este kap egy cumisüvegnyi (ehhez sajnos még nagyon ragaszkodik, egyébként gyönyörűen iszik pohárból és 100 %-osan szobatiszta kb. 4 hónapja éjszakára is) kakaót és jó éjszakát. Legalábbis ezt szeretnénk. Viszont sajnos ez úgy néz ki, hogy fürdés után lefektetjük a TV elé, megkapja a kakaóját, odaülünk mellé, és lélegzetvisszafojtva figyeljük, hogy mikor alszik el. Neki persze esze ágában sincsen, menne játszani, vagy kitalál valami kifogást, hogy miért nem akar ott feküdni. Jönnek a szép beszédek, a mesék, a szigor, a kiabálás, a hiszti, erre válaszul egy-egy pohár víz, majd az átöltözés, a fenyegetőzés. Bevisszük a szobájába, erre ő sírva megigéri, hogy alszik. Adunk neki még egy esélyt. Lefekszik, becsukja a szemét. Fél perc múlva kinyitja, amikor szólunk neki, hogy aludjál, mert mész a szobádba, elkezd nevetni és csak azértse csukja be a szemét. A vége az esti tortúrának, ami kb. 7 órától szerencsés esetben csak 10 óráig tart az, hogy a gyerek azt csinál, amit akar, az idegeink felmondták a szolgálatot, és egyszer csak elalszik.
Próbáltuk azt is, hogy napközben nem hagyjuk aludni, de ez sem vált be. Semmi változást nem jelentett.
1 éve bölcsődébe jár, ahol állítólag a legjobb gyerek a csoportba, de otthon, olyan, mint egy kisördög. És a legnagyobb bánatom, hogy ezt főleg velem, az édesanyjával csinálja. Már az anyósomtól is azt kell hallgatnom, ha ott a gyerek, hogy: "Nem volt semmi probléma, amíg anyád nem volt itt..."
Fenti probléma sajnos nem csak az alvásra vonatkozik, hanem egyre több mindenre. Nem fogad szót, az utcán cipelteti magát, pedig 1 éves kora óta próbálom rávenni, hogy sétáljon, azóta nincsen babakocsija. Akaratos, makacs, önfejű, kezelhetetlen. Már ott tartok, hogy előre félek az esti lefekvéstől. Egyszerűen úgy kitud borítani, hogy nem vagyok egy sírós fajta, de sírva tudok miatta fakadni. Szeretem, imádom, az életemet adnám érte, ezért is nem értem, hogy miért csinálja ezt velem.
Arra is gondoltam, hogy kb. 1 hónapja elvettem a cumiját (elvitte az oroszlán), mert nagyon csúnyán beszélt, mivel állandóan a szájába volt. Előtte sem volt jó a helyzet, de azóta csak romlott. Nem szeretném már neki visszaadni, ezért írtam Önnek, hátha tudna nekem valami jó tanácsot adni, hogy tanítsam meg a gyermekemet szót fogadni.
Szeretnénk majd neki a párommal 1-2 éven belül egy kistestvért, de mellette nem merném bevállalni, amíg ő így viselkedik. Most már dolgozom is, és nem bírom munka mellett csinálni ezt az egész esti tortúrát is, hulla fáradt vagyok és ez kihat mind a munkámra, mind pedig a magánéletemre.
Válasz
A szülők fegyelmezési, tekintélytartási sikertelensége közvetlenül vagy áttételesen, egyre többször jelenik meg a hozzám érkező kérdésekben. Egyszóval, - bár ez Önnek nem segít - nincs egyedül a problémájával!
A jelenség hátterének jobb megértése szempontjából egy kicsit messzebbről kezdem a válaszadást. A szülők általában kétféle módon próbálják gyermeküknél elérni azt, hogy megfelelően viselkedjenek, ez a dicséret (mondhatjuk úgy is, hogy jutalmazás) és a büntetés. Már pontosan ismerik azokat a technológiákat, amelyek hatásossá teszik egyik vagy másik módszert, a következőkben ezeket veszem sorra. A kutatások azt mutatják, hogy a jutalmazás csak akkor hatásos, ha közvetlenül a kívánt viselkedést követi. Ráadásul eleinte minden alkalommal adagolni kell a jutalmat, később már elég csak véletlenszerűen adni. Ráadásul biztosítani kell azt is, hogy a nem kívánt viselkedés sose kapjon megerősítést valamilyen jutalom révén. Ez a viselkedésmódosítás rendkívül időigényes folyamat, nagyon kevés, megkockáztatom, hogy szinte egyetlen szülő sem tudja megvalósítani azt, hogy minden feltételnek megfeleljen. A jutalmazással való viselkedésmódosításnak buktatói is vannak: a jutalmak elveszíthetik értéküket (általában akkor kell ezzel számolnunk, ha túl távolinak tűnik a jutalom, pl. "ha jó leszel, a Mikulás hoz neked sok ajándékot"), vannak olyan esetek is, amikor a felnőttek számára el nem fogadható viselkedés beválik (pl. amikor a gyerek bohóckodik, amiért mindenki figyelmét magára tereli), aztán van olyan eset is, főleg akkor, amikor a gyerekek már nagyobbak, hogy saját maguk is meg tudják szerezni a jutalmat (pl. egyedül elmennek moziba), vannak olyan esetek is, amikor az elfogadható viselkedést nem követi jutalom (ez törvényszerű, hiszen s gyereket nem lehet folytonosan "szemmel tartani"). A folytonos dicséret eredményeként a gyerek egy idő után csak a jutalomért hajlandó bármit is tenni, s ha elmarad a jutalom, a gyerek úgy érzi, hogy valamit mégsem tett helyesen. A jutalom megvonása büntetésként élhető át, míg a túl gyakori jutalom önmaga hatását gyengíti. Nagyon sokszor előfordul az a szülői megoldás is, hogy az elismerő szavak mellé bírálat is kapcsolódik, vagyis "duplafenekű" a dicséret. Ezzel a szülő azt szeretné elérni, hogy gyermeke jobban teljesítsen, vagy jobban viselkedjen, azonban nem biztos, hogy ez a módszer eredményes. A gyerekek, már egészen kicsi korban "kihallják" a bíráló szavakat, tisztában vannak azzal, hogy az elhangzott dicséret valóbája bírálat. Azok a szülők, akik túlságosan gyakran alkalmazzák ezt a módszert, hiteltelenné válnak gyermekeik előtt. Gyakran hangzanak el dicsérő szavak akkor is, amikor a gyerek teljesítménye vagy viselkedése "nem az igazi, de valami alakul" szintjén van. Amikor a dicséret nem egyezik a gyerek önértékelésével, akkor ezt annak értékelheti, hogy nem értik meg. Ez pedig a kommunikáció gátjává válhat szülő és gyermek között. A dicséret fokozhatja a testvérek közötti rivalizálást és versengést is. Amikor az egyik gyereket megdicsérik, a másikat pedig nem, az utóbbiban joggal keletkezhet harag, irigység, bosszúság a másik iránt. Amennyiben messzebbre tekintünk, a gyakran dicsért gyerek a későbbiekben "függővé" válhat a szüleitől, vagyis amikor már elvárnánk tőle, hogy önállóan cselekedjék, akkor sem lesz képes rá, mert mindig a szülői egyetértésre, jóváhagyásra várnak.
Ezután nézzük a büntetést! Amikor a szülő büntetést ad a gyerekének, akkor annak nem kívánatos viselkedését próbálja szankcionálni. Ezzel a módszerrel is csak egyetlen probléma van, az, hogy nagyon sok feltételnek kell megfelelni, hogy sikeres legyen, kezdve attól, hogy a helytelen viselkedést mindig büntetni kell, a büntetésnek azonnal követnie kell a rossz magatartást, nem lehet a gyereket más előtt büntetni, itt is ügyelni kell, hogy a helytelen viselkedés semmilyen körülmények között ne jutalmazódjon, végül a büntetésnek nem szabad túlságosan nagynak lenni. Könnyen belátható, hogy ezek a feltételek is csak nehezen teljesíthetők.
Marad a kérdés, hogy mit lehet tenni? Thomas Gordon - akinek Tanítsd gyermeked önfegyelemre című könyve alapján készült a fenti összefoglaló is - a következőket javasolja: ahelyett, hogy un. Te-üzeneteket küldenénk (ezek olyanok, amelyek a másikról szólnak, pl. "ügyes voltál, hogy elrakodtál "rossz voltál, amiért nem hagytál beszélgetni délután) próbálkozzunk az Én-üzenetekkel, vagyis fogalmazzuk meg, hogy nekünk mit jelent, milyen érzést okozott a gyerek viselkedése: "nagyon jólesett, hogy elrakodtál, mert fáradt voltam, amikor hazaértem", vagy " nagyon kellemetlen volt nekem, amiért minduntalan félbeszakítottál, nem tudtam figyelni sem rád, sem a .. Nénire). Biztosan érezhető a különbség, ugye? Ennek a módszernek a megtanulása nem könnyű, mivel a Te-üzenetekre vagyunk ráállva, ugyanis ezeket sokkal könnyebb elküldeni a másiknak. Az Én-üzenetek tudatosságot igényelnek, s azt, hogy odafigyeljünk saját érzéseinkre. Ezek ugyanis az én-üzenetek alapjai.
Gordon sokféle módszert ajánl, amivel elkerülhetők a büntetés és a jutalmazás már ismertetett csapdái. Próbáljuk kitalálni, mire van szüksége a gyereknek (ezt főleg csecsemőkorban kell alkalmazni, de később is szükség lehet rá!), aztán próbáljunk megegyezni a gyerekkel, vagyis "kössünk üzletet", módosítsuk a környezetet, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen a gyereket korlátozni. Nagyon fontos, hogy a felnőtt azonosítani tudja azt az érzését, ami az ingerültséget, az elkeseredést kiváltotta belőle, s ezt mondja el a gyereknek. Természetesen a gyereknek is vannak szükségletei, amiket szeretne kielégíteni, ezért vannak esetek, amikor az Én-üzenetek hatástalanok. Ekkor próbáljunk meg odafigyelni a gyerek kívánságaira, keressünk közösen megoldásokat a problémára. (saját élmény, amikor a fiam nem akart egyedül elaludni, megkérdeztem tőle, mire lenne szüksége, hogy el tudjon aludni egyedül is, s ő azt mondta, egy kis fényre. Bekapcsoltuk a kislámpát, Ő pedig 10 perc múlva már aludt).
A kissé hosszúra nyúlt bevezető után nézzük a konkrét problémát: ami feltűnt e levelében már első olvasásra is, az az, hogy 7-10-ig a lefekvés a program. Ezt egy kicsit hosszúnak tartom, próbálják lerövidíteni az időtartamot. Elképzelhetőnek tartom, hogy a lányának elég a ½ 10-től reggelig tartó alvás, mivel a bölcsődében is alszik, délután már nem fárad el annyira, hogy igényelné a korai lefekvést. Amennyiben jól értem a jelenlegi helyzetet, a lánya esete még játszani szeretne, tevékenykedni, míg Önök megpróbálják elérni, hogy aludjon. Ehelyett a program helyett javasoltam, hogy engedjék a lányukat tenni-venni, kezdjék a fürdetést csak ½ 9-kor, utána 9-1/2 10-ig még legyen valamilyen közös program, jó alkalom a mesélésre, a képeskönyv nézegetésre vagy a közös játékra. ½ 10-kor legyen villanyoltás, amikor is egyedül marad a lány, esetleg ég egy kislámpa, hogy ne legyen sötét. Ez így roppant szépen hangzik, tudom, de megvalósítható. Fontos, hogy nyugodtak maradjanak és próbálják kielégíteni a lányuk szükségletét, ami nekem úgy tűnik, hogy az Önök figyelmének eléréséből ered. Törekedjenek arra, hogy a helytelen viselkedés nélkül is legyen idő, amikor a lányukkal foglalkoznak, csak vele, mással nem.
Izsó Ildikó
