Kérdések-válaszok
Nekem van egy 7 éves...
Nekem van egy 7 éves hyperaktív kislányom és egy 3 éves kisfiam. Gondom van az iskolában a kislányommal. Egyik délután mikor mentünk az iskolába a kislányomért azzal fogadtak, hogy vetkőzteti illetve fogdossa az osztálytársait. A lányom azt mondta, hogy egy kisfiú osztálytársa mondta neki, hogy ezt csinálja. Az osztályfőnök nem adott igazat a kislányomnak, s én is elfogadtam amit a tanító néni mond.
A kérdésem az lenne, hogy mi otthon nem vetkőzünk a gyerekek előtt, s nincs is olyan filmünk amiből ő ilyet láthatott volna. Ön szerint miért csinálhatta?
Azóta az eset óta a kislányommal is megtörtént az iskolában egy hasonló incidens, de sem nekem sem a tanító néninek nem mert szólni, azt gondolta, hogy nem hiszünk neki.
A kérdésem az lenne, hogy mi otthon nem vetkőzünk a gyerekek előtt, s nincs is olyan filmünk amiből ő ilyet láthatott volna. Ön szerint miért csinálhatta?
Azóta az eset óta a kislányommal is megtörtént az iskolában egy hasonló incidens, de sem nekem sem a tanító néninek nem mert szólni, azt gondolta, hogy nem hiszünk neki.
Válasz
A lánya viselkedésében nincs semmi rendkívüli, sok gyerek kíváncsi arra, amit nem lát(hat), ami rajta és a másik nem képviselőjén máshogy néz ki. Az egyszeri-kétszeri alkalom nem probléma. Jó lenne, ha elbeszélgetnének a lányával a dologról, mármint biológiai szempontból, esetleg megnéznének egy gyerekeknek készült könyvet. Jó, ha Önökben a témával kapcsolatban nincs feszültség, ha nyugodtan tudnak beszélgetni a lányukkal. Általában jó, ha a gyerekek kíváncsiságát a felnőttek ki tudják elégíteni, mert ezzel egy csomó félreértéstől, titkolózástól szabadítják meg a gyereket.
Ennyivel talán el is lehetne intézni a kérdést, ha nem lenne a levelében a "nem hiszünk a gyereknek" érzése/gondolata. Ahhoz, hogy a későbbiekben a lányuk megbízzon Önökben és elmondja a dolgait, ezzel lehetőséget adva Önöknek arra, hogy kifejtsék a véleményüket, az kell, hogy Önök is megbízzanak a gyerekben, higgyenek neki. Tulajdonképpen nem is az a fontos, hogy valóban igazat mondott-e vagy sem, hanem az, hogy érezze azt, Önök megbíznak benne. Ezzel a későbbi kapcsolatot alapozzák meg. Egyébként a gyerekek nem szeretnek hazudni, mert a titok - nem mondtam igazat - elszigeteli őket, pont attól/azoktól a személyektől, akikhez a legjobban kötődik. Ezt az elszigetelődést nehezen viseli, így előbb utóbb kiböki az igazságot. Ha Önök nem hisznek a lányuknak, amikor esetleg csak közvetett bizonyítékaik lennének, a gyerek Önök iránti bizalmát kockáztatják, aminek a későbbi életkorokban mutatkozik meg a kára (mint erre már említett is egy példát a levelében).
Nem könnyű együtt élni egy hiperaktív gyerekkel - gondolom alapos, körültekintő vizsgálat után kapták ezt a diagnózist - nem könnyű a nyugtalanságát, a figyelmetlenségét és a sok más problémát elviselni, megoldani. A lányuk is érezheti azt, hogy eltér a teljesítménye a viselkedése a többi gyerekétől, ezért esetében még sokkal fontosabb, hogy érezze a szülői elfogadást, azt, hogy azok, akik számára a legfontosabbak, mellette állnak, időnként a tanítónő ellenében is.
Izsó Ildikó
