Kérdések-válaszok
Három hetes a kisfiunk, szépen fejlődik. Ahogy mondják, minden rendben van. Az utolsó vizsgálatnál a gyerekorvos megjegyezte, mintha egy kicsit tyúkmelle lenne. Eddig nem tűnt fel, de most mintha tényleg lenne egy kis homorulat a mellkasán.
Válasz
A mellkas kisgyermekeknél kétféleképpen deformálódhat. Egyik esetben az elöl levő szegycsont (amihez a bordák kapcsolódnak- és csecsemőkorban ez még puha is) besüpped. Ez az ún. pectus excavatus (tölcsérmellkas). A másik esetben a szegycsont előemelkedik, ez a pectus carinatum, vagy tyúkmellkas. Nekem úgy tűnik, hogy Önök ezt a kettőt levelükben összekeverték. Ha a kisfiú mellkasán homorulat van, az tehát tölcsérmellkas. Ez része lehet egyéb fejlődési rendellenességnek, de legtöbbször önmagában jelentkezik. Gyakran családi felhalmozódást észlelhetünk. Kifejezett esetben behúzódott szegycsont a szívet is eltolhatja, ez azonban nem zavarja annak működését. Lehetőleg korán és konzervatív módszerekkel-gyógytornával, főleg úszással kell kezdeni. Ma már egyre több helyen működik csecsemőúszás. Feltétlenül javasolnám kb. 4-5 hónapos kortól. Ha az elváltozás minden erőfeszítés ellenére súlyosbodik, és nagyon kifejezett, műtétre is szükség lehet. Ez azonban ma már nagyon ritka a korán elkezdett kezelések miatt.
Dr. Gömöri Ágnes