Kérdések-válaszok
Most 14 hónapos kisfiam veleszületett aortaszűkülettel jött a világra. Nem lehet tudni, mi az oka, a családban senkinek nincsen ilyen rendellenessége, tehát nem örökölte, hanem a méhen belüli fejlődés során "szerezte", valószínűleg egy vírusfertőzés során. Semmi mással nem tudnám magyarázni a rendellenességet, de azt mondták, már sosem tudom meg, mitől lett. Ezzel kapcsolatban több kérdésem lenne:
1. Hogyan tudnám én megemészteni ezt a dolgot? Már több, mint egy éve tudom a diagnózist, de még mindig sokat kérdezem magamban : MIÉRT ???? Miért pont az én gyerekem??? Egyszerűen nem tudom túltenni magam rajta, állandóan ezen gondolkozom, valószínűleg valahol magamat hibáztatom.
2. Mit tudok tenni annak érdekében, hogy a gyerekem elfogadja ezt az állapotot (tudom, először nekem kellene kibékülnöm vele). Nagyon félek, mi lesz, amikor majd felfogja, hogy ő nem egészen olyan, mint a többiek. Persze külsőleg semmi jele nincsen a rendellenességnek, egyenlőre csak állandó kontrollt igényel, de élsportoló nem lehet és az is majd csak idővel fog kiderülni be kell-e esetleg avatkozni. De nagyon félek, hogy ő érzi rajtam ezt az iszonyatos aggódást és emiatt lesznek problémái.
Válasz
Nagyon megértem az édesanya aggodalmát és szorongását, valóban nem könnyű sem a gyermek, sem az ő helyzete. A kérdésben tulajdonképpen a válasz is benne volt, legalábbis részben. Azt ugyanis a mama is tudja, érzi, hogy a gyermeke attól függően fogadja majd el ez a helyzetet, ahogy azt a szülők is elfogadják. Azt is jól látja az édesanya, hogy a betegséggel kapcsolatos saját feldolgozási nehézségei abból fakadnak, hogy valóban önmagát, vagy valakit hibáztat, a betegségért valaki felelős.
Azt gondolom, hogy erre a kérdésre nem lehet levélben válaszolni, már csak azért sem, mert ez nem is igazán kérdés, hanem egy segítség kérés. Tanácsom tehát az, hogy a problémájával keressen meg egy praktizáló pszichológust, akivel valószínűleg többször is kellene beszélgetnie. Tudom, ez Magyarországon nem olyan természetes megoldása egy ilyen helyzetnek, mégis azt gondolom, hogy az édesanya és a gyermek lelki egészsége miatt fel kell keresni egy pszichológust. Az élet mindenki számára hozhat, és hoz is olyan történéseket, helyzeteket, amelyeket nem tud egyedül megoldani az ember, és amelyekben segíthet egy erre kiképzett szakértő. Torokgyulladással mindenki orvoshoz fordul, de a lelki problémákkal még mindig nagyon mostohán bánunk, pedig a lelki gondok is az élet velejárói, és azok is kezelhetők, orvosolhatók. Még egyszer, arra tudom csak bátorítani a kérdező édesanyát, hogy problémájával forduljon pszichológushoz, hogy segíteni tudjon majd a gyermeknek, és hogy örülni tudjon a pici gyermek fejlődésének, bontakozó értelmének, ragaszkodásának, ügyességének.
Dr. Kőrössy Judit
Most 14 hónapos kisfiam veleszületett aortaszűkülettel jött a világra. Nem lehet tudni, mi az oka, a családban senkinek nincsen ilyen rendellenessége, tehát nem örökölte, hanem a méhen belüli fejlődés során "szerezte", valószínűleg egy vírusfertőzés során. Semmi mással nem tudnám magyarázni a rendellenességet, de azt mondták, már sosem tudom meg, mitől lett. Ezzel kapcsolatban több kérdésem lenne:
1. Hogyan tudnám én megemészteni ezt a dolgot? Már több, mint egy éve tudom a diagnózist, de még mindig sokat kérdezem magamban : MIÉRT ???? Miért pont az én gyerekem??? Egyszerűen nem tudom túltenni magam rajta, állandóan ezen gondolkozom, valószínűleg valahol magamat hibáztatom.
2. Mit tudok tenni annak érdekében, hogy a gyerekem elfogadja ezt az állapotot (tudom, először nekem kellene kibékülnöm vele). Nagyon félek, mi lesz, amikor majd felfogja, hogy ő nem egészen olyan, mint a többiek. Persze külsőleg semmi jele nincsen a rendellenességnek, egyenlőre csak állandó kontrollt igényel, de élsportoló nem lehet és az is majd csak idővel fog kiderülni be kell-e esetleg avatkozni. De nagyon félek, hogy ő érzi rajtam ezt az iszonyatos aggódást és emiatt lesznek problémái.
1. Hogyan tudnám én megemészteni ezt a dolgot? Már több, mint egy éve tudom a diagnózist, de még mindig sokat kérdezem magamban : MIÉRT ???? Miért pont az én gyerekem??? Egyszerűen nem tudom túltenni magam rajta, állandóan ezen gondolkozom, valószínűleg valahol magamat hibáztatom.
2. Mit tudok tenni annak érdekében, hogy a gyerekem elfogadja ezt az állapotot (tudom, először nekem kellene kibékülnöm vele). Nagyon félek, mi lesz, amikor majd felfogja, hogy ő nem egészen olyan, mint a többiek. Persze külsőleg semmi jele nincsen a rendellenességnek, egyenlőre csak állandó kontrollt igényel, de élsportoló nem lehet és az is majd csak idővel fog kiderülni be kell-e esetleg avatkozni. De nagyon félek, hogy ő érzi rajtam ezt az iszonyatos aggódást és emiatt lesznek problémái.
Válasz
Nagyon megértem az édesanya aggodalmát és szorongását, valóban nem könnyű sem a gyermek, sem az ő helyzete. A kérdésben tulajdonképpen a válasz is benne volt, legalábbis részben. Azt ugyanis a mama is tudja, érzi, hogy a gyermeke attól függően fogadja majd el ez a helyzetet, ahogy azt a szülők is elfogadják. Azt is jól látja az édesanya, hogy a betegséggel kapcsolatos saját feldolgozási nehézségei abból fakadnak, hogy valóban önmagát, vagy valakit hibáztat, a betegségért valaki felelős.
Azt gondolom, hogy erre a kérdésre nem lehet levélben válaszolni, már csak azért sem, mert ez nem is igazán kérdés, hanem egy segítség kérés. Tanácsom tehát az, hogy a problémájával keressen meg egy praktizáló pszichológust, akivel valószínűleg többször is kellene beszélgetnie. Tudom, ez Magyarországon nem olyan természetes megoldása egy ilyen helyzetnek, mégis azt gondolom, hogy az édesanya és a gyermek lelki egészsége miatt fel kell keresni egy pszichológust. Az élet mindenki számára hozhat, és hoz is olyan történéseket, helyzeteket, amelyeket nem tud egyedül megoldani az ember, és amelyekben segíthet egy erre kiképzett szakértő. Torokgyulladással mindenki orvoshoz fordul, de a lelki problémákkal még mindig nagyon mostohán bánunk, pedig a lelki gondok is az élet velejárói, és azok is kezelhetők, orvosolhatók. Még egyszer, arra tudom csak bátorítani a kérdező édesanyát, hogy problémájával forduljon pszichológushoz, hogy segíteni tudjon majd a gyermeknek, és hogy örülni tudjon a pici gyermek fejlődésének, bontakozó értelmének, ragaszkodásának, ügyességének.
Dr. Kőrössy Judit
