Kérdések-válaszok
A férjem és én...
A férjem és én közösen neveljük férjem előző házasságából való közel hat éves kislányát. A kislányt megviselte szülei válása, és nagyon érzékeny érzelmileg. Sokat hisztizik, néha durván beszél a felnőttekkel, pedig szeret mindenkit. Engem elég hamar és nagyon megszeretett, amit nagyon értékelek tőle.
Amikor visszakerült a férjemhez, akkor én még nem voltam velük, és mindig az apjával aludt, mert eleinte félt éjjel. Aztán hárman lettünk egy ágyra, és most már szeretnénk ha átszokna a saját kiságyába. Ott lenne az is a mi szobánkban, csak később kerülne külön szobába, de nem is akar hallani róla.
Azért kérem a tanácsát, mert nem akarjuk megbántani, vagy hogy azt érezze, már nem szeretjük úgy, mint rég. Tanácstalanok vagyunk, hogy hogyan szoktassuk ki őt az ágyunkból. Persze, bármikor átjöhetne ha fél, egyszer aludt is a saját ágyában, de azóta hallani se akar róla, pedig nem aludt rosszul.
Amikor visszakerült a férjemhez, akkor én még nem voltam velük, és mindig az apjával aludt, mert eleinte félt éjjel. Aztán hárman lettünk egy ágyra, és most már szeretnénk ha átszokna a saját kiságyába. Ott lenne az is a mi szobánkban, csak később kerülne külön szobába, de nem is akar hallani róla.
Azért kérem a tanácsát, mert nem akarjuk megbántani, vagy hogy azt érezze, már nem szeretjük úgy, mint rég. Tanácstalanok vagyunk, hogy hogyan szoktassuk ki őt az ágyunkból. Persze, bármikor átjöhetne ha fél, egyszer aludt is a saját ágyában, de azóta hallani se akar róla, pedig nem aludt rosszul.
Válasz
A leveléből kitűnik, hogy kislányuk még mindig nem tudta feldolgozni szülei válását. A viselkedéséről írt tünetek alapján valószínűleg több érzés is küzd benne: szomorú a szülők válása miatt ugyanakkor dühös is, haragszik a szüleire, amiért elhagyták őt, felborítva ezzel világának biztonságát. A gyermek számára akkor is így van ez, ha az a házasság innen, a felnőttek oldaláról nézve, mindenféle szempontból rossz volt. Ezzel egy időben meg kell küzdenie Önnel, a riválisával, akit egyszerre szeret mert biztonságot és szeretet kap Öntől, ugyanakkor haragszik is Önre, mert megpróbálja "elvenni" az apát. Az, hogy nem akar elköltözni az apai ágyból, az Önnel való rivalizálás jele is lehet. Ezek az érzések-indulatok vezethetnek azokhoz a viselkedési tünetekhez, amikről levelében írt.
A gyermek részéről a felnőttek iránti csalódás és düh érthető (azok az emberek hagyták cserben, akikben a legjobban bízott, akikhez a legjobban kötődött). Ugyanakkor vágyik a szeretetre, szüksége van a biztonság érzésére, igényli az érzelmi támaszt. A kérdés azonban mindig ott van: bízhat-e, nem hagyják-e el újra?
A felnőttek pedig azon töprengenek: meddig tartható ez az állapot? Meddig lehet engedni a gyermeknek, s hol kell meghúzni a határokat?
A gyermek által átélt érzelmi viharok őt is, a környezetét is megviselik. Ezeknek az érzelmi viharoknak a megjelenései a hisztik, a csúnya beszéd. Ezek a jelenetek egyrészt kifejezik érzelmi labilitását, másrészt ezekkel "teszteli" a környezetét. Azt ugyanis, hogy szeretik-e, bízhat-e, csak úgy tudja lemérni, ha mindig a határokat keresi, azokat feszegeti.
Sajnos, így látatlanban nem igazán lehet tanácsot adni, ismerni kellene a gyermeket, s alaposabban a körülményeket. (nem írt arról, miért nem az anyánál maradt a kislány, a mostani helyzet végleges, vagy csak átmeneti, találkozik-e az anyával a gyermek, elfogadja-e az apa fegyelmezését, Öntől elfogad-e korlátozásokat, az óvodában hogyan viselkedik, stb.) Ezért azt javaslom, hogy keressenek fel pszichológust, aki segíthet feldolgozni a kislánynak az átélt élményeket, és segíthet abban is, hogy a gyermek újra megtalálja az érzelmi biztonságát. Ha ez megtörténik, az ágyból való elköltöztetése sem lesz probléma.
Sok sikert kívánok.
Izsó Ildikó
