Kérdések-válaszok
Kisfiamnak 2-3 hete orrmandula műtéte volt, ebből teljesen probléma mentesen felépült. Azonban a műtét után pár héttel mandula gyulladást kapott, magas lázzal és fejfájással.
Lehet-e ez kapcsolatban a műtéttel, illetve a fejfájást eredményezheti-e az altatás stb. Gyermekemnek előtte sohasem járt a betegség fejfájással, és ezért nyugtalanok vagyunk.
Válasz
A kisfiú mandulagyulladása minden bizonnyal egy baktérium által okozott megbetegedés volt, melyből most ősszel járványszerűen sok volt. Ez a betegség hirtelen magas lázzal, fejfájással, néha hányással, végtagfájdalmakkal jár. Ez a mandula a torokban van, az orrmandula az orrgaratban. Az orrmandulának ilyen típusú megbetegedése nincs. Nyilván a fejfájás a gyógyulással megszűnt ennek a műtéthez, altatáshoz nemigen van köze, mint már említettem ez ennek a betegségnek a tünete.
Dr. Gömöri Ágnes