Kérdések-válaszok
Az orvosom HSG vizsgálatot javasolt, melyre sor is került. Kb. 1 órával a vizsgálatot követően rosszul lettem, hánytam, erős fájdalmaim voltak. Visszamentünk a klinikára, ahol a nőgyógyászom kelletlenül megvizsgált, majd kijelentette, hogy a HSG vizsgált utáni rosszullét teljesen normális, túlreagálom a dolgot, adott egy Algo-Nospa vénás injekciót, majd félórás fekvés után hazaküldött. Azonban a fájdalmaim nem enyhültek, csak még jobban erősödtek, a végén már levegőt is alig kaptam, így a férjem újfent bevitt a kórházba, de ezúttal a város másik klinikájára, mert a saját orvosomhoz nem mertem visszamenni, előre is tudva, hogy mi lesz a reakciója...Miután ezen a klinikán többen is megvizsgáltak, és nem jöttek rá, hogy mi bajom lehet, a klinika professzorának javaslatára laparoscopiát végeztek, melynek során megállapították, hogy amerre csak látni, genny található a hasamban. Végül sebészt hívtak, és többórás műtétet végeztek rajtam. Másnap reggel arra eszméltem, hogy egy több, mint 10 cm-es hosszanti vágás van a hasamon....A műtétet végző orvos szerint az életem pusztán 1-2 órán múlott?!
Válasz
Azzal kezdeném, hogy a pontos orvosi dokumentáció nélkül ilyen jogi jelleggel is bíró kérdésben nem lehet felelősen állást foglalni. Annyit mindenesetre hozzátennék, hogy ez a "megmentettük az életét, csak egy órán múlt a dolog" jellegű hozzáállás nem túl szerencsés, és sajnos előfordul, hogy két egymással rivalizáló intézet a másik munkáját becsmérli, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy mi mennyivel jobbak vagyunk.
A szakmai részre térve: A HSG vizsgálat előtt meg kell győződni, hogy nem áll-e fenn kismedencei gyulladás, mivel ilyen esetben a gyulladás kiterjedhet, komoly szövődmények alakulhatnak ki. Az Önnél előállt szövődmény sajnos (rendkívül ritkán) előfordulhat. Amikor visszament orvosához, talán jobb lett volna, ha felveszik az intézetbe, de itt megint csak ennek a vizsgálatnak a dokumentációja alapján lehet véleményt formálni. Káros következménye feltehetőleg nem lesz a műtétnek, de erről ismét csak az tud nyilatkozni, aki ismeri a dokumentumokat. Kérem higgye el, hogy nem azért nem válaszolok részletesebben, mert nem őszinte választ szeretnék adni, de ennyi információ alapján tényleg nem lehet konkrétabbat mondani.
Dr. Ács Nándor
Válasz
Azzal kezdeném, hogy a pontos orvosi dokumentáció nélkül ilyen jogi jelleggel is bíró kérdésben nem lehet felelősen állást foglalni. Annyit mindenesetre hozzátennék, hogy ez a "megmentettük az életét, csak egy órán múlt a dolog" jellegű hozzáállás nem túl szerencsés, és sajnos előfordul, hogy két egymással rivalizáló intézet a másik munkáját becsmérli, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy mi mennyivel jobbak vagyunk. A szakmai részre térve: A HSG vizsgálat előtt meg kell győződni, hogy nem áll-e fenn kismedencei gyulladás, mivel ilyen esetben a gyulladás kiterjedhet, komoly szövődmények alakulhatnak ki. Az Önnél előállt szövődmény sajnos (rendkívül ritkán) előfordulhat. Amikor visszament orvosához, talán jobb lett volna, ha felveszik az intézetbe, de itt megint csak ennek a vizsgálatnak a dokumentációja alapján lehet véleményt formálni. Káros következménye feltehetőleg nem lesz a műtétnek, de erről ismét csak az tud nyilatkozni, aki ismeri a dokumentumokat. Kérem higgye el, hogy nem azért nem válaszolok részletesebben, mert nem őszinte választ szeretnék adni, de ennyi információ alapján tényleg nem lehet konkrétabbat mondani.