2 és fél éves...

Levelében nem írt arról, hogy milyen próbálkozások vezettek el a jelenlegi helyzethez, vagyis mióta tart a szobatisztaságra szoktatás, hogyan próbálták meg bilire szoktatni a kisfiút, mennyi idős volt  a gyerek az első próbálkozásnál, hogyan reagáltak arra, ha nem sikerült teljesítenie az elvárásukat? Mindez lényeges információ a pontos válaszhoz, ezek hiányában csak általánosságban tudok írni.
A szobatisztaság megfigyelések alapján - amit a saját tapasztalatom kétszeresen is megerősít - három éves kor körül nagyon gyorsan kialakul. A gyermek ugyan már két éves kora körül érett testileg és szellemileg arra, hogy megértse és teljesítse a  környezet elvárását, de ennek még csak zökkenőkkel sikerül megfelelnie. Tulajdonképpen a szobatisztaságra szoktatás az első "próba" szülő és gyermek között. Néhány szakember szerint a gyermek egész életében magával viszi karaktervonások formájában a szobatisztaság során megtapasztalt nevelési módszerek erényeit vagy hibáit. Néhány fontos szabály: soha ne alkalmazzunk kényszert, és soha ne szégyenítsük meg a gyermeket a nevelés során! A szégyenkezés, mint élmény, ebben az időben, a szobatisztasággal kapcsolatban jelentkezik először a gyermek életében, addig ugyanis nem ismerte ezt az érzést. A szülő nevelési módszereitől függ, hogy eluralkodik-e a gyermeken ez az érzés, és a későbbiekben karaktervonássá válik, így akadályozva az alkotómunkát, a személyiség kiteljesedését. Ez talán egy kicsit furcsának hat, megpróbálom egy kicsit részletezni: a szégyenérzés a "meg nem felelés, a hibás teljesítmény érzése, más mint a bűntudat. A hibás módszerek a szobatisztaságra nevelés során a gyermekben a "meg nem felelés" érzését erősítik meg, így önértékelési zavarokhoz vezethetnek. A gyermek évek múlva az iskolában, de felnőtt korában is, amikor már régen elfelejtette a szobatisztaságra nevelés idejét - legtöbbször még szándékosan sem tud visszaemlékezni rá - alacsonyabb értékűnek érezheti magát a többi embernél. Folyton fél a kudarctól és annak a veszélyétől, hogy megszégyenül. Ezért aztán nem, vagy csak nehezen vállalkozik önálló, alkotó cselekvésre/munkára.
Ennyit az elméleti háttérről, s most a gyakorlat. Azt javasolnám, hogy beszéljék meg a fiukkal - úgy, hogy ne megszégyenítésként hasson, - hogy egyenlőre felhagynak a bilizéssel. (Egyébként meg lehet próbálni a nagy WC-t is, ha van egy biztonságos ülőke a gyerek részére.) Kérdezzék meg, hogy Ő most mit szeretne, hogyan tovább, kerüljön vissza a pelus vagy megpróbál jobban figyelni. Leveléből ugyanis úgy tűnik, hogy nem a szabályozással van a probléma, hiszen fia remekül tartja vissza a vizeletét, amíg a bilin ül, inkább nem akar a bilibe pisilni. Fontos lenne, hogy ne erőltessék tovább, mert annak hosszú távú hatása lehet. Alaposan megterhelheti a szobatisztasággal kapcsolatos "mérkőzés" a szülő-gyerek kapcsolatot, s ez később sok konfliktus forrásává válhat. Júliusban, augusztusban, ha majd nagy meleg lesz, vegyék le a pelust, engedjék hogy csupaszon vagy egy bugyiban szaladgáljon a fiuk. Saját tapasztalat alapján kb. egy hét alatt megbízhatóan szobatiszta lesz nappalra a gyerek, pláne ha fiú.

Izsó Ildikó