Kérdések-válaszok
Németországban élünk, már lassan 2 éve. Gyermekeimmel, akik ikrek 2 éves korukban költöztünk ide. Az elején rettentő nehéz volt megszokniuk az új környezetet, az új nyelvet, a kislányom sokáig teljes mértékben elutasította, sikongatott, ha valaki németül szólt hozzá. A kisfiam hamarabb "belenyugodott".
Amikor tavaly januárban bekerültek az oviba, az még egy nagy változás volt a kis életükben, de egy pár hónap alatt megszokták, ami köszönhető volt a kedves óvónőnknek. Szeptembertől azonban egy másik csoportba kerültek, ahová úgynevezett problémás gyerekek járnak. Az ő "problémájuk" a nyelv, vagyis, hogy még most is tanulják. Ez a csoport közel sem van olyan szinten, mint az első, kiscsoport, mert észrevettem, hogy a gyerekek nem tudnak többet, vagyis nem fejlődnek úgy sem nyelvileg, sem máshogy, mint ahogy azt egy középső csoporttól elvárhatnánk. Pl. magyarul ismernek és tudnak nagyon sok verset, mesét, éneket, míg németül jóformán csak a kiscsoportban tanultakat ismerik. Van a csoportban egy hiperaktív kisfiú is, aki miatt írok. Talán igazságtalanul, de mindig óvtam a gyermekeimet ettől a kisfiútól, mert a hiperaktivitása mellett más betegségei is vannak. Sajnos "sikerült" 1-2 viselkedési formát "ellesni" gyermekeimnek tőle, de ezeket igyekszünk itthon korrigálni.
Viszont az elmúlt hónapban egy egészen váratlan esemény történt. Itt az oviban a csoportok létszáma általában 10-14 fő, tehát nem sok a mo-i viszonyokhoz képest.
Ez a kisfiú minden előzetes nélkül az ovi játszóterén megütötte a kislányom kezét és a fejét egy nagy kővel, úgy hogy a fején lévő sebet varrni kellett, a kezén pedig mindennap kötözni, mert olyan nagy volt. Nem is beszélve a kis lelkéről és az ijedelemről ami érte. Ők egyébként egyáltalán nem verekedősek. Köveket soha nem vettek fel a földről olyan céllal, hogy azzal bárkit is bántanának. (Az Érchegységben lakunk és itt sok "szép" követ lehet találni, a gyerekek ezeket gyűjtik, de verekedni soha nem verekednének vele.) Már 1 hónap telt el a "baleset" óta, ezalatt kb. 1 hetet volt oviban, amikor végképp nem tudtuk elhelyezni. Már nem is tudom, hogy mikor pisilt be utoljára, most pedig szinte minden héten... Most a karácsonyi szünet alatt és most, január első hetében itthon voltunk, igyekeztünk jó programokkal lekötni őket és feledtetni a szörnyű dolgokat. Most mintha már megnyugodott volna (kb 1,5 hete pisilt be utóljára), pl. előfordul, hogy magától beszél a balesetről és nyugodtan.
Felmerült bennünk a másik óvoda lehetősége, ami elég nehézkes dolog lenne, mert messze esik, nem is beszélve arról, hogy új környezet, új óvónők akiket újra meg kellene szokniuk a gyerekeknek, stb. Másik csoportról is beszéltünk a vezető óvónővel, de az helyhiány miatt megoldhatatlan. Így aztán bezárulni látszik az ördögi kör, mert otthagyni nem szeretném őket, hogy továbbra is abba a csoportba járjanak.
Talán az óvónőben van a hiba, hogy nem tud vigyázni a gyerekekre, hiszen a kisfiam keze októberben volt eltörve, mert leesett (az egyébként teljesen zárt!!) csúszdáról. 1,5 hónap alatt 2 baleset, ugyanazzal a családdal, hát ez nem normális, legalábbis mi így gondoljuk.
Önnek mi a véleménye, Ön szerint mit kellene tennünk?
Én még most is remegő gyomorral írtam e sorokat. Igazán belegondolni sem merek, hogy továbbra is odajárjanak és esetleg egy újabb baleset érje őket. Egy anyának a legdrágább kincse a gyermeke.
Válasz
Teljesen egyetértek Önnel, egy édesanyának a legdrágább kincse a gyermeke, így valóban megoldást kell keresni, mert a trauma, ami a lányát érte valóban nagy. Ezt talán legjobban a bepisilés igazolja. A megbízhatóan szobatiszta gyerekeknél általában kisebb nagyobb visszaesések valamilyen -számukra- megrázó élmény hatására következik be. Így volt ez Önöknél is, a lányát ért támadás valóban nem bagatellizálható.
Az, hogy ez az óvónő hibájából, vagy valamilyen kiszámíthatatlan ok miatt következett be, talán utólag megállapíthatatlan, bár érdekes lenne tudni, hogy az ottani óvodai nevelők hogyan ítélik meg a helyzetet. Egy hiperaktív gyerek közösségben való nevelése nagy feladat a pedagógusok számára, persze a szülőknek sem egyszerű a dolguk.
Nem egészen értem, hogy a problémás gyerekeket milyen pedagógiai megfontolásból gyűjtik egy csoportba, bár sejtem az indokot. Az Ön gyermekeinél meg végképp nem értem az indokot, hiszen a nyelvtanulás, az idegen nyelv elsajátítása egy tiszta anyanyelvi környezetben élő gyereknél nagyon gyors, még ha ikrekről van is szó, akik sokszor használnak/alakítanak ki saját "nyelvet", az egymás közötti kommunikációra.
Levelében írta, hogy ha nehezen is, de lehetne másik óvodát találni a kicsik számára. Azt hiszem, talán ez lenne a legjobb megoldás, ne aggódjon, gyorsan alkalmazkodnak majd a gyerekek az új helyzethez, főleg, ha velük is megbeszéli a váltást. Kérdezze meg őket, mi a véleményük a kialakult helyzetről, elsősorban a lányára figyelve, hiszen ő szenvedte el a balesetet. Ha a gyerekek is akarják a váltást, nem lesz probléma. Ha vonakodnak az új óvodától, magyarázza el az indokokat, négy évesen jól megértik az összefüggéseket. A váltást és a gyerekek "normál" csoportba kerülését a nyelvtanulásuk is indokolja. A németül jól beszélő közösség "húzza" a gyerekeket, gyorsabb lesz a haladásuk, ami az iskolába kerülésüket könnyíti meg.
Leveléből úgy érzem, talán már Ön is döntött, csak megerősítést várt tőlem. Egy anyának valóban a gyermekei a legdrágábbak, értük érdemes kisebb nagyobb nehézséget is vállalni. A saját egészségére is figyelnie kell: nem lehet úgy élni, dolgozni, hogy állandóan arra gondol, vajon épp akkor nem történik-e valami baj a gyerekeivel.
Dönteni Önnek és a férjének kell, biztos vagyok benne, hogy az optimális lehetőséget választják.
Izsó Ildikó
Németországban élünk, már lassan 2 éve. Gyermekeimmel, akik ikrek 2 éves korukban költöztünk ide. Az elején rettentő nehéz volt megszokniuk az új környezetet, az új nyelvet, a kislányom sokáig teljes mértékben elutasította, sikongatott, ha valaki németül szólt hozzá. A kisfiam hamarabb "belenyugodott".
Amikor tavaly januárban bekerültek az oviba, az még egy nagy változás volt a kis életükben, de egy pár hónap alatt megszokták, ami köszönhető volt a kedves óvónőnknek. Szeptembertől azonban egy másik csoportba kerültek, ahová úgynevezett problémás gyerekek járnak. Az ő "problémájuk" a nyelv, vagyis, hogy még most is tanulják. Ez a csoport közel sem van olyan szinten, mint az első, kiscsoport, mert észrevettem, hogy a gyerekek nem tudnak többet, vagyis nem fejlődnek úgy sem nyelvileg, sem máshogy, mint ahogy azt egy középső csoporttól elvárhatnánk. Pl. magyarul ismernek és tudnak nagyon sok verset, mesét, éneket, míg németül jóformán csak a kiscsoportban tanultakat ismerik. Van a csoportban egy hiperaktív kisfiú is, aki miatt írok. Talán igazságtalanul, de mindig óvtam a gyermekeimet ettől a kisfiútól, mert a hiperaktivitása mellett más betegségei is vannak. Sajnos "sikerült" 1-2 viselkedési formát "ellesni" gyermekeimnek tőle, de ezeket igyekszünk itthon korrigálni.
Viszont az elmúlt hónapban egy egészen váratlan esemény történt. Itt az oviban a csoportok létszáma általában 10-14 fő, tehát nem sok a mo-i viszonyokhoz képest.
Ez a kisfiú minden előzetes nélkül az ovi játszóterén megütötte a kislányom kezét és a fejét egy nagy kővel, úgy hogy a fején lévő sebet varrni kellett, a kezén pedig mindennap kötözni, mert olyan nagy volt. Nem is beszélve a kis lelkéről és az ijedelemről ami érte. Ők egyébként egyáltalán nem verekedősek. Köveket soha nem vettek fel a földről olyan céllal, hogy azzal bárkit is bántanának. (Az Érchegységben lakunk és itt sok "szép" követ lehet találni, a gyerekek ezeket gyűjtik, de verekedni soha nem verekednének vele.) Már 1 hónap telt el a "baleset" óta, ezalatt kb. 1 hetet volt oviban, amikor végképp nem tudtuk elhelyezni. Már nem is tudom, hogy mikor pisilt be utoljára, most pedig szinte minden héten... Most a karácsonyi szünet alatt és most, január első hetében itthon voltunk, igyekeztünk jó programokkal lekötni őket és feledtetni a szörnyű dolgokat. Most mintha már megnyugodott volna (kb 1,5 hete pisilt be utóljára), pl. előfordul, hogy magától beszél a balesetről és nyugodtan.
Felmerült bennünk a másik óvoda lehetősége, ami elég nehézkes dolog lenne, mert messze esik, nem is beszélve arról, hogy új környezet, új óvónők akiket újra meg kellene szokniuk a gyerekeknek, stb. Másik csoportról is beszéltünk a vezető óvónővel, de az helyhiány miatt megoldhatatlan. Így aztán bezárulni látszik az ördögi kör, mert otthagyni nem szeretném őket, hogy továbbra is abba a csoportba járjanak.
Talán az óvónőben van a hiba, hogy nem tud vigyázni a gyerekekre, hiszen a kisfiam keze októberben volt eltörve, mert leesett (az egyébként teljesen zárt!!) csúszdáról. 1,5 hónap alatt 2 baleset, ugyanazzal a családdal, hát ez nem normális, legalábbis mi így gondoljuk.
Önnek mi a véleménye, Ön szerint mit kellene tennünk?
Én még most is remegő gyomorral írtam e sorokat. Igazán belegondolni sem merek, hogy továbbra is odajárjanak és esetleg egy újabb baleset érje őket. Egy anyának a legdrágább kincse a gyermeke.
Amikor tavaly januárban bekerültek az oviba, az még egy nagy változás volt a kis életükben, de egy pár hónap alatt megszokták, ami köszönhető volt a kedves óvónőnknek. Szeptembertől azonban egy másik csoportba kerültek, ahová úgynevezett problémás gyerekek járnak. Az ő "problémájuk" a nyelv, vagyis, hogy még most is tanulják. Ez a csoport közel sem van olyan szinten, mint az első, kiscsoport, mert észrevettem, hogy a gyerekek nem tudnak többet, vagyis nem fejlődnek úgy sem nyelvileg, sem máshogy, mint ahogy azt egy középső csoporttól elvárhatnánk. Pl. magyarul ismernek és tudnak nagyon sok verset, mesét, éneket, míg németül jóformán csak a kiscsoportban tanultakat ismerik. Van a csoportban egy hiperaktív kisfiú is, aki miatt írok. Talán igazságtalanul, de mindig óvtam a gyermekeimet ettől a kisfiútól, mert a hiperaktivitása mellett más betegségei is vannak. Sajnos "sikerült" 1-2 viselkedési formát "ellesni" gyermekeimnek tőle, de ezeket igyekszünk itthon korrigálni.
Viszont az elmúlt hónapban egy egészen váratlan esemény történt. Itt az oviban a csoportok létszáma általában 10-14 fő, tehát nem sok a mo-i viszonyokhoz képest.
Ez a kisfiú minden előzetes nélkül az ovi játszóterén megütötte a kislányom kezét és a fejét egy nagy kővel, úgy hogy a fején lévő sebet varrni kellett, a kezén pedig mindennap kötözni, mert olyan nagy volt. Nem is beszélve a kis lelkéről és az ijedelemről ami érte. Ők egyébként egyáltalán nem verekedősek. Köveket soha nem vettek fel a földről olyan céllal, hogy azzal bárkit is bántanának. (Az Érchegységben lakunk és itt sok "szép" követ lehet találni, a gyerekek ezeket gyűjtik, de verekedni soha nem verekednének vele.) Már 1 hónap telt el a "baleset" óta, ezalatt kb. 1 hetet volt oviban, amikor végképp nem tudtuk elhelyezni. Már nem is tudom, hogy mikor pisilt be utoljára, most pedig szinte minden héten... Most a karácsonyi szünet alatt és most, január első hetében itthon voltunk, igyekeztünk jó programokkal lekötni őket és feledtetni a szörnyű dolgokat. Most mintha már megnyugodott volna (kb 1,5 hete pisilt be utóljára), pl. előfordul, hogy magától beszél a balesetről és nyugodtan.
Felmerült bennünk a másik óvoda lehetősége, ami elég nehézkes dolog lenne, mert messze esik, nem is beszélve arról, hogy új környezet, új óvónők akiket újra meg kellene szokniuk a gyerekeknek, stb. Másik csoportról is beszéltünk a vezető óvónővel, de az helyhiány miatt megoldhatatlan. Így aztán bezárulni látszik az ördögi kör, mert otthagyni nem szeretném őket, hogy továbbra is abba a csoportba járjanak.
Talán az óvónőben van a hiba, hogy nem tud vigyázni a gyerekekre, hiszen a kisfiam keze októberben volt eltörve, mert leesett (az egyébként teljesen zárt!!) csúszdáról. 1,5 hónap alatt 2 baleset, ugyanazzal a családdal, hát ez nem normális, legalábbis mi így gondoljuk.
Önnek mi a véleménye, Ön szerint mit kellene tennünk?
Én még most is remegő gyomorral írtam e sorokat. Igazán belegondolni sem merek, hogy továbbra is odajárjanak és esetleg egy újabb baleset érje őket. Egy anyának a legdrágább kincse a gyermeke.
Válasz
Teljesen egyetértek Önnel, egy édesanyának a legdrágább kincse a gyermeke, így valóban megoldást kell keresni, mert a trauma, ami a lányát érte valóban nagy. Ezt talán legjobban a bepisilés igazolja. A megbízhatóan szobatiszta gyerekeknél általában kisebb nagyobb visszaesések valamilyen -számukra- megrázó élmény hatására következik be. Így volt ez Önöknél is, a lányát ért támadás valóban nem bagatellizálható.
Az, hogy ez az óvónő hibájából, vagy valamilyen kiszámíthatatlan ok miatt következett be, talán utólag megállapíthatatlan, bár érdekes lenne tudni, hogy az ottani óvodai nevelők hogyan ítélik meg a helyzetet. Egy hiperaktív gyerek közösségben való nevelése nagy feladat a pedagógusok számára, persze a szülőknek sem egyszerű a dolguk.
Nem egészen értem, hogy a problémás gyerekeket milyen pedagógiai megfontolásból gyűjtik egy csoportba, bár sejtem az indokot. Az Ön gyermekeinél meg végképp nem értem az indokot, hiszen a nyelvtanulás, az idegen nyelv elsajátítása egy tiszta anyanyelvi környezetben élő gyereknél nagyon gyors, még ha ikrekről van is szó, akik sokszor használnak/alakítanak ki saját "nyelvet", az egymás közötti kommunikációra.
Levelében írta, hogy ha nehezen is, de lehetne másik óvodát találni a kicsik számára. Azt hiszem, talán ez lenne a legjobb megoldás, ne aggódjon, gyorsan alkalmazkodnak majd a gyerekek az új helyzethez, főleg, ha velük is megbeszéli a váltást. Kérdezze meg őket, mi a véleményük a kialakult helyzetről, elsősorban a lányára figyelve, hiszen ő szenvedte el a balesetet. Ha a gyerekek is akarják a váltást, nem lesz probléma. Ha vonakodnak az új óvodától, magyarázza el az indokokat, négy évesen jól megértik az összefüggéseket. A váltást és a gyerekek "normál" csoportba kerülését a nyelvtanulásuk is indokolja. A németül jól beszélő közösség "húzza" a gyerekeket, gyorsabb lesz a haladásuk, ami az iskolába kerülésüket könnyíti meg.
Leveléből úgy érzem, talán már Ön is döntött, csak megerősítést várt tőlem. Egy anyának valóban a gyermekei a legdrágábbak, értük érdemes kisebb nagyobb nehézséget is vállalni. A saját egészségére is figyelnie kell: nem lehet úgy élni, dolgozni, hogy állandóan arra gondol, vajon épp akkor nem történik-e valami baj a gyerekeivel.
Dönteni Önnek és a férjének kell, biztos vagyok benne, hogy az optimális lehetőséget választják.
Izsó Ildikó
