Kérdések-válaszok
Kisfiam 1 éves és kilenc hónapos jól fejlett, vidám, kiegyensúlyozott, nyugodt gyermek. Születése teljesen normális, probléma-mentes volt. Baba-kora szintén. Egyetlen dolog, ami aggódásra ad okot számomra, hogy kb. 10 hónapos kora óta erősen ringatózik hálós kiságyában elalvás előtt, valamint ébredése után. Ez a dolog rendszeresen ülve történik, néha erősebben néha félálomban. Egy ismerős gyermekorvos azt tanácsolta hogy forduljak orvoshoz tanácsért. Önöknek mi a véleménye, és ha orvosi kivizsgálásra van szükség, milyen szakorvoshoz kellene fordulnom.
Válasz
A ringatás, esetleg ennek során a fej rázása, vagy beütögetése csecsemőkorban gyakori, bizonyos mértékig nem kóros jelenség. Azonban ha ez állandósul, vagy csecsemőkor után is fennáll, sőt fokozódik, az már a személyiségfejlődés zavara is lehet, mégpedig motorikus funkciózavarban megnyilvánuló formája annak. Ezeknek a mozdulatoknak a végzése vigaszt jelent a gyermeknek, akinek valami hiányzik. Úgy is mondják, ezt, hogy ez a gyermek számára "belső cirógatás". Nem véletlenül fordul elő ez elsősorban az alvási idő körül. Mindenképpen javaslom szakember felkeresését. Ha módjuk van rá, először gyermek neurológus vizsgálja meg a gyermeket, utána pedig nagy valószínűséggel gyermekpszichológus szükséges az okok kiderítésére.
Dr. Gömöri Ágnes