Kérdések-válaszok
A terhesség alatt először kis majd mind nagyobb visszerek jelentek meg a jobb lábam alsó szárán. A nőgyógyász javaslására érspecialistához fordultam , aki kenőcsöt irt fel meg tablettát . Rendszeres kenegetés után sem következett be semmilyen változás , sőt a bokám meg a lábfej megkékült a sok kis hajszálér megjelenésétől. Azt szeretném tudni, hogy a szüléskor rosszabbodik-e ez az állapot és ha igen, akkor milyen formán? Milyen lehetőségek vannak szülés után a lábam helyrehozásában ?
Válasz
Sajnos a visszértágulatok kialakulása jórészt hajlam kérdése, akinek van ilyen hajlama, annak a terhesség során, illetve hosszas álló munka esetén meg is fognak jelenni a tágult visszerek. Mivel már érsebész is látta Önt, sok újdonsággal nem tudok szolgálni, jobb terápiás ötletem nekem sincs.
Szóba jöhet még a fásli, illetve a fűzős, magas szárú (úgynevezett kismama) cipő viselése is. Abból a szempontból viszont megnyugtathatom, hogy maga a szülés nem fogja rontani az állapotot. Szülés után javasolnám, hogy ismét vizsgálja meg érsebész, előfordulhat, hogy például lézerrel lehet javítani a helyzetet.
Dr. Ács Nándor
A terhesség alatt először kis majd mind nagyobb visszerek jelentek meg a jobb lábam alsó szárán. A nőgyógyász javaslására érspecialistához fordultam , aki kenőcsöt irt fel meg tablettát . Rendszeres kenegetés után sem következett be semmilyen változás , sőt a bokám meg a lábfej megkékült a sok kis hajszálér megjelenésétől. Azt szeretném tudni, hogy a szüléskor rosszabbodik-e ez az állapot és ha igen, akkor milyen formán? Milyen lehetőségek vannak szülés után a lábam helyrehozásában ?
Válasz
Sajnos a visszértágulatok kialakulása jórészt hajlam kérdése, akinek van ilyen hajlama, annak a terhesség során, illetve hosszas álló munka esetén meg is fognak jelenni a tágult visszerek. Mivel már érsebész is látta Önt, sok újdonsággal nem tudok szolgálni, jobb terápiás ötletem nekem sincs. Szóba jöhet még a fásli, illetve a fűzős, magas szárú (úgynevezett kismama) cipő viselése is. Abból a szempontból viszont megnyugtathatom, hogy maga a szülés nem fogja rontani az állapotot. Szülés után javasolnám, hogy ismét vizsgálja meg érsebész, előfordulhat, hogy például lézerrel lehet javítani a helyzetet.
Dr. Ács Nándor