#baba#anya

A magzat kora

Kérdés:
A 12. heti ultrahangon a magzat hosszmérete alapján a gép a szülés idõpontját május 23.-ra adta meg, míg a koponyaméret alapján a szülés május 31.-re várható.  Az orvosom szerint ez semmit nem jelent, azt mondta, legyek teljesen nyugodt, de én azért aggódom, hisz minden könyv azt írja, hogy a magzati fej mérete nagy a testéhez képest.  Jelezhet-e ez az eredmény valamilyen rendellenességet esetleg?

Válasz:
A 12 hetes ultrahangnak pontosan az a célja, hogy a terhesség pontos korát megállapítsa, pontosabban, mint ahogy az az utolsó vérzés idejébõl becsülhetõ.
A pontosság azonban itt is kb. +/- 5 nap. A  két érték tehát az én fogalmaim szerint érdemben nem tér el egymástól.
Szó sincs tehát kóros jelrõl. Amit pedig Ön pedzeget, hogy a testméreteken belül a magzat feje relatív nagyobb a törzshöz: ez egy teljesen más történet, aminek a bpd-hez semmi köze és kizárólag saját magunk idegesítésére alkalmas a kettõ összekötése. A testarányok nemcsak méhen belül, hanem a születés után is változnak és lényegesen eltérnek a felnõtt korra jellemzõtõl.
Ebben a terhességi korban a koponya mérete kizárólag a terhesség korától függ. A szerkezeti eltéréseket pedig orvosa véleménye alapján kizárhatjuk.
Magánemberi tanács: ha Ön aggódós, kerülje el már szült barátnõit, ismerõseit, akik saját történetüket vagy akár másokét el akarják mondani, mert abba bele lehet hülyülni. Legyen valaki terhes és minden rossz hír eljuthat hozzá, ami csak a gyermekszülés kapcsán valaha is lábra kapott ( akkor is, ha meg sem történt...).

Dr. Nagy László

 

X
EZT MÁR OLVASTAD?