|
Kérdés:
Kislányom
3,5 éves nagyon okos ügyes, de mindig van valami de. Mégpedig
a hisztizés, ilyenkor vörösödik, levegõ után kapkod és
minden áron az van, amit Õ szeretne. E rovatban olvastam egy
kisfiúról mely 10 hónapos és már ott is tanácsolja a keményebb,
határozott fellépést a nevelésben. A 3,5 éves korban ez már
gondolom nehezebben kezelhetõ probléma. Bevallom férfiasan
mint apa odacsapok a fenekére, remélem ezzel nem teszek
rosszat, vagy igen?
Sajnos tudni illik nem neveljük közösen a kislányt, úgyhogy
szeretet halmozza el mindkét részrõl mert nagyon szereti
mindenki.
|
|
Válasz:
Nagyon megörültem a kérdésének,
mert egy olyan témára irányította a figyelmet, amirõl már
régen szerettem volna írni, csak kerestem az apropót, hogyan
is lehetne szóba hozni, ez pedig a büntetés. Kell-e büntetni,
ha igen mikor, hogyan? Mind olyan kérdés, amire elõbb-utóbb
minden szülõ választ keres.
Amikor válaszomban a "keményebben, határozottabb fellépést"
írtam, én a következetességre gondoltam és a határozottságra.
A testi fenyítést nem tartom jónak, általában a teljes eszköztelenséget
jelenti. Annak ellenére írom ezt, hogy úgy gondolom, majdnem
minden családban elcsattan egy pofon, vagy egy fenékre verés.
Mégis jó lenne tartózkodni a testi fenyítéstõl, mert
vagy újabb agressziót lehet vele elõidézni, vagy erõs
félelmet, mindkettõ akadályozza az egészséges lelki fejlõdést.
A pszichológiában ismerik a szociális tanulás fogalmát, ami
azt jelenti, hogy a gyermek a felnõttekkel, gyerekekkel
kapcsolatba kerülve tanul meg számtalan dolgot. Így a problémamegoldást
és a konfliktuskezelést is. Ha a szülõ a testi fenyítés
eszközével él, akkor a gyermekének kimondatlanul, példán
keresztül azt tanítja meg, hogy a problémák kezelésének, a
konfliktusok megoldásának azaz útja, hogy "ütni
kell".
A gyermek szeretete nem kell, hogy azonos legyen a kontrollálatlan
"majomszeretettel", a kritikátlan elkényeztetéssel. A következetesség,
az ésszerû határok felállítása és betartatása fontos a
gyermek számra, mert ezzel megismeri a határokat, azt, hogy
milyen keretek/feltételek között mozoghat szabadon (itt játszat,
itt nem, ekkor kell lefeküdni, ekkor aludhat, a ruhái közük
ezekbõl választhat, stb.) A határok, korlátok ismerete a
gyermek számára biztonságot ad. A korlátok persze ingerlik
azt, hogy minduntalan kipróbálják õket, általában ebbõl
erednek a konfliktusok. A gyermekeknek ahhoz, hogy ismerjék a
határokat, ki kell próbálni, hogy a határok valóban azt
jelentik, hogy nem lehet ezt vagy azt megtenni. (Erre mondjuk mi
felnõttek, hogy "rossz a gyerek"). Itt van szerepe a következetességnek,
vagyis a nevelési elvek legfõbb pontjaihoz ragaszkodni kell
(pl. nem lehet az úton átmenni egyedül, a járda szélén meg
kell állni, ebéd elõtt nem lehet csokit enni, stb.). A többit
igyekezni kell rugalmasan kezelni, mérlegelni, a döntést a
helyzethez igazítani.
A következetességnek még az sem szabhat határt, ha a szülõk
külön élnek, bár megnehezíti a helyzetet. A szülõkét és
a gyerekét egyaránt. Ennek ellenére a gyerekek, mivel
szerencsére nagyon rugalmasak, képesek alkalmazkodni ahhoz a
helyzethez is, hogy ezt apánál
lehet, anyánál nem. Természetesen jobb, ha a szülõk
egyezségre jutnak abban, hogy mit lehet és mit nem, mindkét
helyen lehetõleg egyformán. Sajnos a gyermek érdeke gyakran háttérbe
szorul a szülõk közötti konfliktushoz, sértõdöttséghez,
indulatokhoz képest. Ez nagyon rossz, mert nem a gyerek
szempontja az elsõdleges, hanem az, hogy "majd én
megmutatom" a másik felnõttnek.
Izsó
Ildikó
2002.01.16
|
