|
Kérdés:
A
kislányom mostanra már 7 és fél hónapos, így a helyzet egy
kicsit
módosult. Az alvás még mindig nem erõs oldala, de naponta
2x1 óra pihenõre rá tudom beszélni. A nappali idõszak
ettõl azonban nem lett sokkal jobb. A saját játékai csupán
5-10 percig kötik le, ezért a biztonságosabb háztartási
eszközöket és tépésállóbb újságokat is bevetettem már.
Most tanul mászni, és ez bizony sokszor jelent orra esést,
vagy túl gyors hanyatt fordulást, ami bizony elég nagy koppanást
jelent a szõnyegen is. Persze ezek menetrendszerûen éktelen sírást
váltanak ki a gyerekbõl. Igyekszem nem
túlreagálni, de azért megvigasztalom a kis sérültet.
Sajnos a gyerek mellõl egy pillanatra sem kelhetek fel a szõnyegrõl,
mert még ha lát, akkor sem hajlandó egyedül játszani. A járókához
már 3 hónapja próbálom hozzászoktatni minden eredmény nélkül,
mivel addig sír benne, amíg álomba nem bömböli
magát. A kenguruban cipelést is próbáltam már, de
sajnos nekem így nem sikerült a gyerekre is veszélytelen módon
elvégezni a házimunkát, jár keze-lába, amitõl például képtelenség
fõzni. Egyébként a kenguruban lógva is max. 1 órát bír
ki, utána ki kell venni, mert nyûglõdik.
A babakocsival továbbra sem vagyunk jóban, mivel állandóan
ki akar szállni, hogy a kezembe vegyem, a környezet látszólag
nem is érdekli. Ha nem teljesítem az óhaját, természetesen
rögtön sír, én meg már szégyellem magam, mert a faluban
minden utcasarkon megkérdezik, hogy mi baja annak a pici
babának, hogy így sír. Lassan már sétálni sem merek
elmenni vele.
Szóval az alvások közötti idõbõl kb. 3/4 órát töltünk
játékkal, a többi nyûglõdés és kézben cipelés továbbra
is.
Egyetlen dolog szórakoztatja el igen sokáig, ha elmegyünk vásárolni
egy nagyobb áruházba és az apja hasán lóg a kenguruban.
Ilyenkor másfél- két órát is elbámészkodik, minden
szembejövõ idegenre rávigyorog és bezsebeli a sok dicséretet.
De sajna a szórakoztatásának ezt a formáját sem idõvel sem
pénzzel nem gyõznénk minden nap, az itthoni környezet
viszont túl ingerszegény neki.
A nagyszülõkrõl csak annyit, hogy anyósomék már túl idõsek
a gyerekmegõrzéshez és azt sem szeretném, ha csokitortával
meg töpörtyûs pogácsával tömnék a gyereket (amiért
minden látogatásnál közelharcot vívunk), a saját szüleim
pedig még rengeteget dolgoznak, így õk is nagyon ritkán érnek
rá, nem is beszélve a sok szervezésrõl, hiszen õk sem a
szomszédban laknak.
Gondolkoztam már egy megbízható bébiszitteren, aki hetente
egy-két alkalommal vigyázna a gyerekre, hogy én is levegõhöz
jussak, de ha a hirdetésekbõl jól látom, ezt is csak Pesten
lakva tudnám megoldani.
Most, hogy mindezt leírtam, már röstellem magam, hiszen
panasz panaszt követ. Egyre többször érzem úgy, nálam hiba
csúszott az "anyai ösztön genetikai kódolásába".
|
|
Válasz:
Köszönöm a levelét, s mindjárt azzal kezdem,
hogy szerintem nem csúszott hiba az anyai ösztönébe, mert
vannak könnyû és vannak nehezebb természetû gyerekek.
Manapság sokat olvasni és hallani - szerencsére - az
anya-gyerek kapcsolat fontosságáról, ami a késõbbi kötõdési
mintázatok alapját teremti meg. Fontos azonban azt is szem elõtt
tartani, hogy ez az anya-gyerek kapcsolat az anya és a gyerek
együttmûködésének eredménye. Vannak olyan gyerekek, akik
gyorsan és könnyen megnyugszanak, ha anyjuk felveszi õket,
megeteti, tisztába teszi õket, s vannak olyanok, akik nehezebben nyugtathatók meg. Az, hogy
az anya úgy érzi magáról, hogy megfelelõ a szerepében,
vagyis "jó anya", nagyban függ attól, hogy a gyermeke
mennyire érzékenyen reagál az anyai próbálkozásokra. Az a
gyerek, aki nehezebben reagál, akinél hosszasabban kell próbálkozni
pl. a megnyugtatással, nem erõsíti meg olyan mértékben az
anya pozitív képét, mint az
a csecsemõ. aki könnyen megnyugszik. Az anya önmagáról
alkotott képe aztán befolyásolja a további interakciókat.
Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy éreztessem, az
a probléma, ami Önt foglalkoztatja, nincs feltétlenül
kapcsolatban azzal, hogy Ön mennyire jó anya. A lánya
fokozottabban igényli a változatos ingereket, nem szeret egyedül
maradni, s nem szereti a babakocsit. Mindezt figyelembe kell
venni, s ehhez kell igazodni. A mászás és a járás megtanulásával
könnyebb lesz a helyzete, mert egy csomó új felfedezni való
lesz a lánya számára, ami ideig-óráig leköti majd.
Addig pedig próbálja meg minél gyakrabban kielégíteni a lánya
kívánságát, s ha teheti vegye fel, vagy üljön mellé a szõnyegre.
Izsó Ildikó
2002.06.12
|
|
