|
Kérdés:
Van
egy 10 hónapos kisfiam, és van egy 6 éves is. Most a
kisebbikrõl, Gergõrõl lenne szó; õ nem egy bújós, cicáskodó
kisfiú, ellentétben a nagyobbik gyermekemmel. Kíváncsi lennék,
hogy ilyen tényezõk mint fogantatás, terhesség mennyire
befolyásolják a kialakuló személyiségét egy csecsemõnek.
Most már imádom a kicsi Gergõt, de félek én
"okoztam" neki azt, hogy õ ilyen kissé vadócabb
lett/lesz. A férjem akarta hogy õ legyen nekünk, házasságunk
egy igen mélypontján fogant meg a kicsim. Terhességem elsõ
szakaszában nem igazán akartam hogy legyen õ, bár fizikailag
nem tettem semmit ellene. Aztán terhességem végén ismét a mélybe
zuhant a kapcsolatom férjemmel, így igaz a szüléskor velem
volt, de kettõnk közt semmi nem volt rendben. Édes kis pici jövevény
volt Gergõ, de nem éreztem az azonnali "szerelmet"
iránta, ami csak lelkiismeretfurdalást okozott nekem. Aztán
hazajöttünk, férjemmel elkezdett visszaalakulni a
kapcsolatunk, segített sokat, mégis úgy éreztem Gergõ miatt
hanyagolom el szemem fényét, a nagyobbik fiucskát. Csak két
és fél hónapig szoptattam, mert izületi problémáim lettek,
vagy gyógyszert szedtem és tudtam mozogni vagy szoptattam - ez
volt a választási lehetõségem, de titokban örültem annak,
hogy abbahagyjuk, mert iszonyatos kötöttségnek éreztem.
(A másik fiam 6 hónapos koráig szopott, és az sem volt
annyira leányálom) Amit viszont már akkor is sajnáltam, az
az volt hogy 4 hetes koráig Gergõ az ágyam mellett aludt a mózeskosárban,
de 3 rövid hét után a saját szobájába kellett tennünk a
picit, mert annyit nyögött, nyögdécselt, csámcsogott álmában,
hogy amikor végre aludt, mi akkor sem tudtunk, a nagy zajtól
amit csapott. ( A nagyobbik fiammal 6 hónapos koráig egy szobában
voltunk és õ olyan csendben aludt, mintha ott sem lett volna).
Úgy Gergõ 1.5 hónapos korában kezdtem el érezni azt az
igazi köteléket köztünk, amitõl elválaszthatatlanokká váltunk,
ami olyan nagyon hiányzott már. Azóta kiegyensúlyozott lett
a kapcsolatunk, megtanultam úgy élni hogy megosztom a
figyelmemet a két gyerkõc közt, és a férjemmel is rendezõdtünk.
Az egésznek a lényege az lenne, hogy végül is ezek a szeparációk,
a rövid szoptatás, meg egyáltalán az én korai hozzáállásom
ehhez a kis lényhez okozhatja-e azt, hogy õ nem az bújós ,
"anya kisfia" fajta gyerek, hanem egy igen önálló,
akaratát kifejezésre juttató (lehet egy 10 hónaposra azt
mondani erõszakos???) , minden lében két kanál, eleven kis
fickó lett? Imádom én így is, csak kíváncsi vagyok, hogy
okoztam-e én ebben valamit, vagy ez ilyen tényezõktõl
teljesen független, csak a géneknek köszönhetjük?
|
|
Válasz:
A
testvérek között, annak ellenére, hogy apjuk-anyjuk egy,
nagy lehet a különbség, az egyik szõke, a másik barna, az
egyik soványabb, a másik ducibb, vagy éppen az egyik bújósabb,
a másik nem. Egyébként nagyon nehéz annak pontosan nyomára
bukkanni, hogy a személyiségfejlõdésben mennyi az öröklött
tényezõ és mennyi a környezeti hatásra kialakult elem.
Egyszóval nem tudok igazán egyértelmû választ adni Önnek a
konkrét kérdésére vonatkozóan.
Van valami, amit a levelében ennél fontosabbnak érzek, az a
lelkiismeret furdalása. Nem tett semmit rosszul, nyugodjon meg!
Ennek a hangsúlyozását lényegesnek érzem, mert a
lelkiismeret-furdalás okozhat nevelési hibákat (kényeztetés,
túlféltés, stb). A fia még nagyon kicsi, az a másfél hónapos
"langyosabb" kapcsolat nem hiszem, hogy bajt okozhatott. Egyébként
nekem is hosszabb idõbe telt, míg "beleszerettem"
a második fiamba, eleinte nekem is rossz érzéseim voltak, pláne
amikor láttam az alig két évvel idõsebb féltékenységét.
Az "erõszakosságról" pedig csak annyit, hogy a
kicsinek születésétõl fogva meg kell küzdenie a testvérével,
hiszen õ sosem éli át azt, amitõl a nagyobb megfosztatott,
az elsõséget.
Azt javasolnám Önnek, hogy "törõdjön
bele"
a kicsit nem lehet annyit dajkálni, mint a nagyobbat.
Foglalkozzon a kicsivel sokat, erre - gondolom, van is
alkalma, hiszen a nagyobb óvodába vagy iskolában van napközben.
Legyen a kicsivel következetes, játszanak sokat, engedje, hogy
felfedezze a világot. Nagyon érdekes lesz figyelni, mennyire másként
alakul a két fiú temperamentuma, érdeklõdése. Még egy
gondolat, amit fontosnak érzek, csak gondolatban hasonlítsa össze
õket, hangosan soha. Mindegyik gyerek önálló személyiség,
az egyik ilyen, a másik olyan, mindegyiknek vannak jó és kevésbé
szimpatikus tulajdonságai. A szülõk feladata megkeresni
ezeket, a jókat erõsíteni, a kevésbé jókat formálgatni.
Izsó Ildikó
2002.10.01
|
|
