|
Kérdés:
14 hónapos
kisfiam rendkívüli törõdést, odafigyelést, szeretetet kap.
Jelenleg is szopik reggel és este, kapcsolata velünk, a szüleivel
harmonikus. Idegenekkel barátságos, nagyon mosolygós kisfiú,
aki rendkívül kiegyensúlyozott benyomást kelt. Mégis
aggódom idõnkénti viselkedése miatt.
Az egyik dolog, hogy a játékait dobálja, sokszor földhöz vágja.
Ezt játéknak tekinti, de sajnos, leszokni nem akar róla. Többször
elmagyaráztam neki, ha összetöri a játékait, többé nem
tud velük játszani.
A másik probléma a hiszti. Bármikor, ha valami nem tetszik
neki - pelenkacsere, öltözés-vetkõzés, vagy nem kaphatja
meg azt, amit szeretne, mert veszélyes -, hisztizni kezd.
Sokszor ez légzéskimaradással jár, ilyenkor el is vörösödik.
Ebben a témában olvastam egy tanácsot, hogy nem kell vele törõdni,
de mint érzõ és aggódó édesanya, nem tudom tétlenül nézni,
hogy a kisfiam nem vesz/kap levegõt. Ha kint sétálunk, és
nem arra megyünk, amerre õ akar, hisztizni kezd, és lefekszik
a földre. Ilyenkor sem tudom elképzelni, hogy hagyom a földön
feküdni. Vagy ezt kellene tennem? Egyáltalán egy nyugodt,
harmonikus légkörben nevelkedõ gyermekbõl mi válthatja ki
az ilyesfajta viselkedést?
|
|
Válasz:
A válaszomat látszólag
messzebbrõl kezdem, azért, mert ez talán segít abban, hogy
egy kicsit kevésbé aggódjon. Az egy év körüli gyerek életében
nagyon nagy változás a mozgásfejlõdés felgyorsulása. Egyre
biztosabban mászik lehet, hogy már el is indult, mindenesetre
saját erejébõl el tud érni egy csomó dolgot. Ennek hatására
akarata is fejlõdik, hiszen ahhoz, hogy sok-sok kísérletet
tegyen az elsõ lépésekig, mindig újra felálljon és
nekiinduljon, elõbb bizonytalanul, majd egyre biztosabban, két
fontos dolog szükséges. Az egyik az elõbb említett akarat, a
másik a kíváncsiság. Ebben a korban ugyanis a világ kitágulásával,
a lehetõségek megszaporodásával a kíváncsiság motívuma
is jócskán megerõsödik a gyerekekben. Ennek persze minden szülõ
örül, a gond csak az, hogy a gyerekek mindenre kíváncsiak,
minden felkelti érdeklõdésüket, s ha nem tudják kedvükre
megvizsgálni a környezetüket vagy nem érik el azt, amit
szeretnének, az akaratuk is mozgásba lendül és jön az általunk,
szülõk által hisztinek nevezett jelenség. Ez persze nagyon
kellemetlen, hiszen nem lehet mindig arra menni, addig maradni
amíg a gyerek akarja. Minden gyereknél, érettségétõl,
temperamentumától függõen egy éves kor körül elkezdõdik
a "hisztizés".
Ahogy a gyerekek akaratérvényesítése, temperamentuma is különbözik,
úgy térnek el a szülõi reagálások is. Vannak szülõk,
akik számára az utcai fetrengés, kiabálás, jelenet nem
jelent gondot, s vannak, akik nehezen viselik Ezeket a
jeleneteket -fõleg egy érzékenyebb anyukának - nagyon
nehéz átvészelni. Ami segít, az a találékonyság. Mivel a
gyerek olthatatlanul kíváncsi mindenre, ezt kell kihasználni,
hogy a kritikus helyzeteken átjussanak. Ugyanakkor az esetek
nagyobb részében engedni kell, hogy a gyerek kielégíthesse kíváncsiságát,
vagyis séta közben meg kell állni, és addig kell álldogálni,
amíg a kicsi kedvére megvizsgálta az összes kavicsot.
Kérdésének másik része a játékdobálás. Nem tudom milyen
játékokat vett a kicsinek, ebben az életkorban a legjobbak
azok a játékok, amelyek egyszerûek, jól megfoghatók, színesek,
nagyok. Ezeket kedvére dobálhatja, nem tesz bennük kárt.
Vizsgálja meg tehát a játékokat és tegye el késõbbre a kényesebbeket.
Megoldás lehet, ha olyan helyet biztosítanak neki, ahol
szabadon kísérletezhet a játékaival. Elmagyarázni nem érdemes
neki, hogy ne dobálja a játékokat, mert a fogalmakat még nem
érti. Ha dobálja a játékát, csak annyit kell mondani neki:
nem szabad, és azonnal el kell venni a játékot, mást kínálva
helyette. Próbáljon a fiával játszani, megtanítani arra,
hogyan lehet használni egy-egy játékot, mi mindent lehet még
vele csinálni a dobáláson kívül. Az én gyerekeim ebben a
korban legszívesebben a használati tárgyakkal játszottak, elõszeretettel
pakolták ki a konyhaszekrényt és vitték a kanalakat, habverõket,
lábosokat.
A légzéskimaradás valóban ijesztõ lehet a szülõnek,
azonban próbáljon meg a gyerekorvosra hallgatni. Az én fiam a
homlokát verte a szõnyegpadlóhoz olyan erõsen, hogy
ottmaradt a mintázata. Én is rettegtem, hogy agyrázkódást
kap és sérül az értelme. Amint erõt tudtam venni és
nyugodt, következetes tudtam maradni, a jelenetek ritkultak és
megszûntek.
A harmonikus, szeretetteli légkör nélkülözhetetlen a fia számára,
ez biztosítja neki a megfelelõ körülményeket a jó fejlõdéshez.
Azt javaslom engedje, hogy a fia szabadabban érvényesíthesse
akaratát, fedezzék fel együtt a világot.
Remélem ebben a hosszúra nyúlt válaszban megtalálta az Ön
számára is hasznos mondatokat.
Izsó Ildikó
|
