cikkei
A használt babaruha egészségesebb
Orvosok által igazolt tény, hogy a használt kelengye egészségesebb a babának, mint a vadonatúj - utóbbi ugyanis káros anyagokat tartalmazhat.
»
Tücsök születése
Az egész tavaly tavasszal kezdődött. Az augusztusi esküvőmet szerveztem ezerrel... Az akkori munkahelyemen valahogy sokat beszéltünk a babákról, és akkortájt többen megkérdezték tőlem, mit szólnék egy babához. Én? – mondtam.... »
Kicsi para, de nagy öröm
Párom elment Miskolcra családlátogatni, én otthon maradtam Manóval, a nagyfiammal. Ikerterhességem 34. hetében jártam. Reggel még nem volt semmi bajom, aztán valamikor délelőtt kezdtem magam nagyon nem jól érezni.... »
A félkilós babákat is meg tudják menteni
Genetikai oka is lehet annak, hogy Magyarország Európában az egyik legrosszabb helyen áll a koraszülöttek számának tekintetében.
»
Féléves kor után nem elég az anyatej
Nem lesz védettebb a betegségektõl az a csecsemõ, amely féléves kora után is csak anyatejet kap - egyebek mellett az ezt igazoló tudományos eredményeket is bemutatták egy nemzetközi kongresszuson.
»
Nomen est omen, avagy Viktória története
2006 tavaszán házasodtunk össze és azon a nyáron el is döntöttük, hogy jöhet a baba. Augusztusban már nem szedtem gyógyszert, de a menstruációm nem jött meg időben. Gondoltam, valami nincs rendben, így októberben elmentem... »
Dávid, a gyantás bébi
Az anyuka: 19 éves, nagyon fiatal és tapasztalatlan, első gyermekét várja. A baba: még magzat, 39 hetes. Az egyre szűkösebbé váló pocakban készülődik a nagy pillanatra. Addig még bő egy hét van hátra. »
Az életem TE vagy, FIAM
„Lelkünk egyensúlyáért naponta meg kell küzdenünk.”
(Füst Milán)
... És nem csak lelkünkért, hanem kapcsolatainkért is naponta sokat kell tenni, azért, hogy boldogok legyünk. Mi a boldogság? Elérni minden célt, amit... »
Fájások és magzatvíz nélkül
A mi történetünk közel másfél évtizedes. Várandósságom a kezdetektől fogva komplikált volt. A reggeli rosszullétek nálam estiek voltak és 5 hónapig tartottak. Veleszületett szívbetegségem miatt veszélyeztetett terhes voltam. A... »
Terhességi hormon a szívelégtelenség kezelésében
Ígéretes gyógyszer lehet a szívelégtelenség kezelésére a relaxin hormon, amely a nõket segíti a terhességhez való alkalmazkodásban.
»
Lányomnak, aki 26 hétre jött a világra
Ahhoz is hét hónapnak kellett eltelnie, hogy le merjem írni gondolataimat, kislányom. Féltem attól, ha papírra vetem fájdalmam, kétségbeesésem, duplán veszítem el azt, ami fontos. Téged. A következő sorokat Neked szánom.... » 1 hozzászólás
Már az anyatejet is pancsolják
Tehéntejjel és tápszerrel kevert anyatejet adott el egy hódmezõvásárhelyi asszony egy kisbaba számára. A 4 hónapos kisfiú megkapta az italt, majd kihányta az egészet.
»
Ikerterhesség egy spanyol "férfinál"
Egy 25 éves transzszexuális spanyol ikreket vár, miután mesterséges megtermékenyítést alkalmaztak nála. Nõnek született, de gyermekeit már férfiként hozza világra.
»
A kis pecás
Végre ez is megvan. Elégedetten léptünk ki az iroda ajtaján. Leadtuk a tavalyi fogási naplónkat, mely az időhiány miatt szinte teljesen üresen tátongott. Kezünkben pedig ott szorongattuk az új naplókat, melybe képzeletben már... »