Új privát üzeneted érkezett!

Kedves Eliza!

Ha nem akarsz tapszerhez nyulni ( szerintem felesleges), akkor egyik otletem a szensavmentes asvanyviz. Menj el az egyik uzletbe, es valaszd ki azt, amelyikben a legtobb van. Ez fel van tuntetve rajtuk. Sajnos pontosan nem tudom, hogy melyik asvanyvizben van a legtobb kalcium, mivel nem Mo-on elek.
A masik, hogy megprobalhatod szerintem mar a joghurtot is. A lanyom nem hajlando tejet inni, viszont joghurtitalbol naponta megiszik 4 decit. A zoldsegek is sok kalciumot tartalmaznak.

Szerintem nem lesz nehez potolnod a kalciumot valamilyen mas forrasbol!
Sok sikert!

Alma.
Alma
 


Meg annyit, hog a tobbi vitamint a valtozatos etrend garantalja. A feherjet pedig a hus.

Alma.
Alma
 


Sziasztok! Beleolvastam amit írtatok, és azt szeretném elmondani, amit nekem is mondott a gyermekorvos. Az én kislányom 5 és fél hónapos koráig az égvilágon semmit nem volt hajlandó elfogadni a cicimen kívül, még a lefejt anyatejet sem, se pohárból, se kanálból, se cumisüvegből. Mivel a szülés után belázasodtam, antibiotikumot kaptam, szinte teljesen elapadt a tejem, vagy két hétig küszködtünk, mire újra helyre jöttem. Nem volt mozi, de még a kontrollra is taxival mentem, hogy hazaérjek szoptatni, mert a gyerek közben rászokott, hogy két óránként egyen, és egy szopi eltartott 1- 1,5 órát is, minden alkalommal. Kétségbeesve kérdeztem a gyerekorvost, hogy fog ez a gyerek bármit is megenni, amikor eljön az ideje. Csak mosolygott, hogy fog. És igaza lett. Öt és fél hónaposan már nem tudott jóllakni, és ekkor minden gond nélkül - amikor már ő igényelte - megevett mindent. Én nem csináltam gondot abból, ha kért egy csipet kenyeret, vagy bármi mást, (persze nem erőspaprikát), ma két és fél éves, mindenevő, nem allergiás semmire.Amúgy egy éves koráig szopizott, akkor is egy-egy órán keresztül.Szerintem a gyerek nagyon jól tudja, mikor mennyi anyatejre, főzelékre, gyümölcsre van szüksége.(persze utólag már könnyebbnek látja az ember, mint ott és akkor)
Szilvi
 

 
 

Eliza!

Kecsketejet kisbabák is ihatnak, úgy tudom. Egyébként a napi három szopi elegendo kalciumot, vitamint, stb. biztosít egy 10 hónapos babának, ha már eszik gyümölcsöt, fozeléket, húst. Tejterméket, tojást, paradicsomot, citrusféléket, aprómagvas gyümölcsöt (pl. eper) valamint lisztnemueket nem ajánlott egy éves kora elott adni neki. Kivétel a gluténmentes lisztbol készült hami, pl. kukoricalisztbol.

Szilvi, Andrea! Az allergiáról annyit, hogy lehet, hogy most nem allergiás arra, amit adsz neki, de hajlamos lehet az allergiára, ami esetleg csak felnott korában jön elo és az is elofordul, hogy más valamire lesz érzékeny. Szerintem kár rizikózni. Még kb. 80 évig lehetnek mindenevok, ezt az egy évet ki lehet bírni Kép
Én egyébként azt csináltam, hogy amikor már minden falatot kinézett a kicsi a szánkból, akkor a saját tányéromra raktam a neki szánt ételt is és onnan ette. Így mindenki megnyugodott.

Iboly
Iboly
 


NE ADJATOK KECSKETEJET A KISBABAKNAK!!!!!!!!!!!!!!
Sot tehentejet sem egyeves kor alatt!Allergizalo
es nincsen megfelelo osszetetele,nem olyan aranyban tartalmazza az osszetevoket ,amilyen aranyban szuksege lenne egy kisbabanak.
Ha nincs anyatej,legjobb a tejpor(ha lehet szojatejpor).
Névtelen
 


Ami szintén kiválthat allergiát...
Névtelen
 


Sziasztok,
Ildi, persze hogy kinézi a szánkból, de mégse adhatok a 9 hónmapos gyerekemnek tojásos nokedlit... A püréket nem igazán szereti, bár napi 1x megeszi.

Bigacsiga, lehet, hogy igazad van,és most a nyúlós korszakát éli... Kép. Majd lemérem hosszában is Kép (nemcsak keresztben Kép) Egyébként kinövi a ruháit, igen.

Azt a "kell"-et persze én sem úgy értettem, hogy kell,de mondjuk másfél éves kora körül-re azért a gyereknek "kell" mást is ennie az anyatejen kíül, nem?

Amúgy pl. tehéntej allergiás gyerek ihat kecsketejet, szóval nem hiszem, hogy azt ne lehetne megpróbálni. És nagyon sokan lesznek a szójára allergiásak, ami amúgy is iszonyatosan sok termékben benne van (kezdve a szalámikon, a kenyéren át mindenben...)
üdv
Zsóka

ui: JA Pele, egyébként lehet, hogy igazad van azzal kapcsolatban hogy érzui a tejillatot. Néha, amiko "csak úgy" a kezemben van, még a nyakamat is szopná, meg keresgél mindenfelé, hol is az a tejcsi...
Zsóka (zsóka)
 


Találtam két jó linket:
[url=http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/vedo01.htm" TARGET="_top]http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/vedo01.htm[/url]


Felkészítés a szoptatásra, a szoptatás támogatása az élet elsõ napjaiban
[url=http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/bvmszop.htm" TARGET="_top]http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/bvmszop.htm[/url]

A szoptatás gyakorisága az elsõ félévben, a szoptatást befolyásoló tényezõk és az azzal kapcsolatos védõnõi teendõk
[url=http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/kerinagy.htm" TARGET="_top]http://vega.medinfo.hu/weblap/vedono/kerinagy.htm[/url]
bigacsiga
 


Sziasztok!

Ha valakit érint:

A szoptatós baba-mama csoport nyári szünet elotti utolsó találkozója Esztergomban szerdán (jún. 13.) lesz 9:30-kor a Kaán u. 5-7. szám alatt a Vöröskereszt épületében.

Iboly
Iboly
 


Zsóka,
két hónapja én indítottam a "8 hónapos baba fogy" topic-ot. Nálunk volt kiváltó oka a súlystagnálásnak, bár egészen pontosan nem derült ki, hogy mi, de nagy valószínûséggel a tüdõgyulladásgyanús megfázásra adott antibiotikum, ez tette tönkre egy idõre a bébi gyomrát. Én továbbá azt gondolom, hogy a hányásos idõszak elmúltával inkább csak azért állt a srác súlya, mert kizárólag anyatejjel etettem, néha csúszott csak be egy kis almáskrumpli, stb, illetve a 4-5 hónaposoknak ajánlott bébiételek egyike-másika. Amikor már szétizgultam magamat, hogy te jó isten, mi lesz ezzel a gyerekkel, elmentünk egy hétre a nagymamához. Az ottlétünk alatt õ fõzött ránk, és õ bizony finoman megfûszerezte az ételeket. A gyerek jó étvággyal bekajált mindent és hízott 25 dekát. Tehát valószínûleg már rég nem volt beteg a gyomra, hanem egyszerûen összetettebb ízekre vágyott, mint a teljesen fûszermentes bébiételek. Ekkor volt 9 hónapos. Lehet, hogy nálatok is errõl van szó, talán kicsit bátrabban kellene bánni a fûszerekkel? Természetesen ésszel, de lendületesebben? Te hogyan készíted a gyerek ételeit? Szia, Adrien
Adrien
 


Szia Adrienn,
az a helyzet, hogy én már csináltam neki mindenfélét, de úgy tûnik, édesszájú a lurkó, mert csak a gyümölcsöt hajlandó megenni - azt úgy tûnik, mindne mennyiségben. Illetve azt a fõzeléket, amibe banánt rakok. Szóval kapott már krumplival besûrített banános sóskát is (csak úgy nyomta befelé...). Szóval Emese jelenleg gyümölcsön él, nem fogy, nagyon jó kedélyû, sokszor szopik, úgyhogy most már nem aggódom.
A kenyér- zsömlehéjat imádja rágcsálni azzal a négy fogával...
üdv
Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Zsóka!

Valahol olvastam, hogy a gyümölcs és a fõzelék egyenértékû vitaminok szempontjából. Tehát azt adjuk, amelyiket jobban szereti.
Gratulálok a négy foghoz! Vilinek még csak kettõ van, de már egy hónapja mondogatom, hogy most jön a felsõ kettõ... Egyelõre nem jön...Csak a nyála.

Juca
Juca (juca)
 


Szia Juca,
köszi a gratulációt! Kép
A fogacskák elõbb utóbb megjönnek...
Eilt megkaptam, anyukámat holnap meginterjúvolom, és majd megy aválasz.
üdv Zsóka
Zsóka (zsóka)
 


Sziasztok!

Nekünk bezzeg még egy fogacskánk sincsKép Mi is úgy vagyunk vele, mint Ti, Juca, hogy már hónapok óta mondogatjuk, hogy mindjárt jön, de csak a nyálcsi csorog. Hát előbb-utóbb majdcsak...
Üdv: Pele
Pele
 


Hû lányok, akkor én vészesen édesen fõzök. Ugyanis én alapból édesen (cukorral) csinálom a sóskát. Gyerekkoromban utáltam (anyám nem így csinálta!) most meg szeretem, srácok imádják. Viszont banánt nem teszek bele. Lehet, hgoy ez (mármint a cukros sóska) hiba? Tényleg, ti csináltok bármilyen (felnõt) fõzeléket édesre? Mert én többet is. Teszek egy kicsi cukrot a zöldborsóba és a paradicsomos káposztába is.
Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Én a paradicsomos izékbe (parileves,mártás, töltött paprika) sóska szintén teszek cukrot, de a piciknek elég sokáig külön föztem, de legalábbis külön ízesítettem a kajákat, lehetö legkevesebb sóval, cukorral. Nekünk elrontott felnötteknek már tökmindegy volt. (de föleg finomabb)
Cseri
Cseri
 


Zsóka, ebbõl is látszik, hogy minden gyerek más, és nehéz az egyéniségüket összehangolni a csecsemõskönyvekben vázolt átlagossal. Meg aztán egyik napról a másikra is megváltozhatnak a kívánságaik. Az én fiam például a kizárólagos szoptatás idõszakában nem ivott semmi egyebet, nem fogadott el sem forralt vizet, semmit. Én hûen követve a csecsemõskönyvek leírását és az orvos ajánlását nem cukroztam a vizet, simán forralva kínáltam. Aztán beteg lett, magas lázzal, értelemszerûen a cumisüveghez nyúltam, hiszen a lázas babát itatni kell a szoptatáson felül is. És akkor nem érdekelt sem az a tanács, hogy lehetõleg pohárból itatni, sem az, hogy cukor nélkül, én bizony szó szerint töltöttem bele a citromos-cukros limonádét cumisüveggel. Elfogadta... Naná, szinte égett belülrõl. Aztán hónapokkal késõbb (ma) rengeteget iszik, limonádét is, forralt vizet is, gyümölcslét is, és õ kéri, nem én erõltetetem. A banánnal való édesítés két-három hónapját én is átéltem, de kb. 8 hónapos korától mintha elvágták volna, nem kell neki a banán sem fõzelékben, sem önmagában. Korábban nem tudtam belediktálni "sósat" (értsd: zöldfõzelék-alapút), egy hónapja viszont az ilyen kajáknak örül legjobban.
Örülök, hogy te is túl vagy a szerintem szükségszerûen jelentkezõ aggodalmas periódusok egyikén :-), hát melyik anya nem hiszi idõrõl-idõre, hogy valami baj van? Hiszen minden idegszálunkkal a kicsiken függünk, hát persze, hogy elkap a harctéri idegesség néha.
Adrien
 


Sziasztok!

Van egy nagy problemam, a kislanyom 6 honapos, es van mar ket foga, emiatt nem tudom mar szoptatni, mert harap, meghozza ugy, hogy nem is akarja elengedni, es ez rettenetesen faj, mivel meg szeretnem, ha tovabbra is kapna anyatejet, most lefejem, es ugy kapja, de ez igy rettentöen faraszto, es attol felek, hogy hamar fel fogom adni. Nincs valami jo ötletetek?

elöre is köszönöm
Névtelen
 


Marci nem volt nagyon harapos, csak probalkozott a dologgal, nalunk az valt be a Tiednel joval enyhebb helyzetekben, hogy ha harapott, mondtam, hogy nem es AZONNAL abbahagytuk a szopizast. Meglepoen hamar felismerte, hogy mi a sajat erdeke.
Zsike
zsike
 


Sziasztok!

Tudja valaki, hogy szabad-e szoptatás alatt Algopyrint szedni?

Lia
lia (lia)
 


Szia Lia !

Igen, azt nyugodtan szedheted ! Én is elég sokat szedtem, mert nagyon fájt a fogam. Terhesség alatt is nyugodtan lehet szedni !
A Szent Imrébe fájdalomcsillapítónak adnak szülés után algopyrint.

Úgyhogy nyugodtan szedheted !

Szia

Szilvy
Szilvy
 


Szia Lia!

Nekem azt mondta a doktor néni, hogy Algopyrint csak módjával. Öli a vörösvértesteket.

Üdv.
Iboly
Iboly
 


Sziasztok!

Köszönöm a segitséget. Kisfiam most múlt négy hónapos, még szoptatom. Sajnos a menstruációm is rendszeresen meg jön, és az első két nap nagyon szenvedek. Az orvosom szerint görcsoldót nem szedhetek, ezért gondoltam az Algopyrinre.
Sziasztok.
Lia
 


Szia Lia!

Bocs, hogy így egy lefutott kör után még hozzászólok, de annyit még hozzátennék, hogy télleg csak módjával szedd, maximum napi kettőt. Ne többet. A menseses görcsökre, ha ezután sem múlik el, tegyél valami jó meleget a pocidra, az nagyon finom tudd lenni ilyenkor.

Amúgy a terhesség első három hónapjában nem szabad szedni!

Puszi:

Dia
Dia
 


Kedves Tapasztaltabb Anyukatarsaim!

Nekem 8 honapos a fiam es mostanaban 4x szopizik naponta + 3x kap vmi mast is. Kb. 1 hete inkabb csak a reggeli meg az esti szopizas az igazi, mert napkozben csak par percet hajlando ezzel foglalatoskodni, utana elforditja a fejet es vmi erdekesebb utan nez. Kicsit szoktam meg nogatni, de aztan annyiban hagyjuk a dolgot. A kerdes, hogy vajon most kezdi magat elvalasztani, vagy egyszeruen nem olyan ehes es csak az elotejjel akarja a szomjat oltani? Tkp. eleg meleg van ahhoz, hogy kevesbe legyen ehes -fozelekbol es gyumolcsbol sem eszik tobbet- viszont szomjasabb legyen.

Ja, es meg egy dolog: en ugy tervezem, hogy 1 eves kora korul hagyom abba a szoptatast. Meg rendesen van sulyfeleslegem. Kerdes: ha abbamarad a szoptatas konnyebben lehet-e fogyni? Pl. kevesbe leszek-e ehes, esetleg kevesbe tarol a szervezet zsirt?

Koszi (elore is) a hozzaszolasokat.
kriszmasz
 


Szia Kriszmasz!

Hát, ahogy leírtad, nekem erösen úgy tünik, hogy a fiad az elválasztás rögös útjára lépett. föleg ez lehet a helyzet, ha eröteljes érdeklödést mutat a felnött kaja iránt... Mennyit eszik a szilárdból?
Az is lehet, hogy a meleg miatt nem éhes, ha belegondolsz, ki az, aki a legnagyobb höségben valami meleg, édes kaját kívánna meg? Én nem... Csakis a hidegebb és savanykásabb ízek érdekelnek ilyenkor.

A súlyfelesleg leadása szerintem nagyon alkati dolog. Van, aki a szoptatástól úgy lefogy, mint a pinty, más meg jó pár kilót még fel is szed magára. De általában nem szoktak úgy fogyni az anyukák ez idö alatt, ahogy szeretnének. Viszont van, akiröl a szoptatás abbahagyását követö két hétben ugrik le jó 5-10 kiló, hipp-hopp....
De csak ezért nehogy abbahagyd!!!
Nem hiszem, hogy kevésbé leszel éhes, de a hormonháztartásod biztos megint másképp fog müködni.

Puszi:

Dia
Dia
 


Szia Kriszmasz,

Az én kisfiam 10 hónapos most. Ő is még csak gyümit és zöldséget eszik egyszer, max. kétszer egy nap. Viszont nagyon könnyen eltereli a figyelmét a szopiról bármi mostanság, pláne ha valami érdekes dolgot lát, hall, pl. a testvére téblábolása, játéka. Elöfordulhat nálatok is, hogy most kezdi a külvilág annyira érdekelni, hogy még a szoptatás és a finom tejcsi sem érdekli annyira mint eddig.

Meg elöfordulhat az is amit Dia írt.

Súlyfelesleg ügyben:Tényleg nagyon alkati dolog kiröl mennyi megy le, ha egyáltalán fogy. Rólam a szoptatás alatt egy deka sem ment le, söt!! Én a szülés elött elég intenzív életet éltem és bizony az elsö idökben a rengeteg pihenés és a nyugodtabb élettempó igencsak meglátszik. Igy én a szopi első pár hónapjában kb. 5 kg. még híztam is, ami azóta sem megy le. Viszont az elmúlt héten 3-an is mondták, hogy fogytam. Kilóra semmit, gyanítom, hogy a testem kezd egy kicsit visszaalakulni a szülés elötti állapothoz. ( Ráadásul tényleg könnyebben jönnek rám a ruháim, kilóim száma viszont nem csökkent. Emiatt tényleg ne hagyd abba a szoptatást!!! Persze ha másért nem akarsz tovább szoptatni az más!

Bóbita
Bóbita (bóbita)
 


Szia Kriszmasz,

Irigyellek, hogy a 8 honapos kicsid meg mindig szopizik. Az en babam (tovabbiakban Cipo baba) most 6 honapos es uvolt amikor cicit lat. Mar 4 honapos kora ota naponta otszor fejem neki az anyatejet, hogy legalabb uvegbol azt kapja. Mindezt negyven ora munka mellett (hal'istennek a melohelyen van kulon anya-szoba, kifejezetten szoptatos anyukaknak)

En sem fogyiznek szoptatas alatt, inkabb megprobalnek feherjedus eteleket enni zsir helyett. Azt hiszem szoptatas alatt konnyebb fogyni mint utana. Allitolag napi extra 500-600 kaloriat igenyel a tejtermeles.

Cipomama
Névtelen
 


Kedves Cipomama!

Sajnos, igen gyakori, hogy azok a babák, akik cumisüvegbol kapnak enni, egy ido után elutasítják az anyamellet.
Minden elismerésem a tiéd, hogy ennyi munka mellett is van erod fejni, azért, hogy Cipobaba a legjobbat kapja!
További kitartást és minden jót kívánok nektek!

Iboly
Iboly
 


Sziasztok!

Kissé ledöbbentem, meg szeretném veletek vitatni a dolgokat.
Ma a postaládámban levelet találtam a Nestlé-tol. Egybol beugrott, hogy Csongi elmúlt 4 hónapos...
Elolvasva a reklámanyagot nem is volt kétségem felole, hogy miért kaptam. Finoman bár, de azt próbálták az agyamba vésni, hogy elérkezett az ido, hogy mást is kapjon a fiam, mint anyatejet.
Szóval akkor mégsem 6 hónapos koráig legyen kizárólag anyatejjel táplálva?
Idézek: Mirol veszi észre az édesanya, hogy már nem biztosítja a gyermek számára a kívánt energiát és tápanyagot az anyatej?
- A baba mohón szopik, mindkét mellet kiüríti, mégis éhes.
-etetés után 1-2 órával felébred, enni kér
-ami a kezébe kerül, a szájába dugja: nyelvével és fogaival vizsgál meg mindent,
- biztosan ül.
...Ha a szülok elmulasztják az elválasztás ideális idopontját, és csak késobb próbálják a gyereket a kanálhoz szoktatni, legtöbbször nehézségekbe ütközik a szilárd ételekre való áttérés...
Évi (Évi)
 


Folyt. Ezek után külön taglálják, hogy mit kell adni az 5. ill. 6. hónapban.
Na mármost, az én fiam nem mindig tartja be a 3-4 órát két evés között, és érdekes, hogy így is nyugodt kiegyensúlyozott baba.
Ami a szájába kerül, mindent megkóstolgat. Persze, mert úgy vizsgálja meg, hogy mi az. A fejét biztosan tartja, és ügyesen ül.
Tehát, amit leírtak, úgy általában érvényesek a 4 hónapos babákra.
Én akkor sem adok neki mást csak cicit. De el tudjátok képzelni, hogy ezután a kiadvány után hányan gondolkodnak el, és veszik meg a bébiételt? Szerintem sokan.
Erre éppen most mesélte egy anyuka, hogy a 2,5 hónapos kisfia kortársainak anyukái hívogatják, hogy nem tud-e valakit, aki anyatejet ad el, mert már alig van tejük, nem tudnak szoptatni.
Ennyit a felvilágosításról.

Évi
Évi (Évi)
 


Szia Évi!

Látod, ebbe bele sem gondoltam. Én is ma kaptam meg, és Petra 13-án múlt 4 hónapos.Bár azaz igazság, hogy most volt itt a barátnőm a kisfiával, akinek nagyon tetszett mert színes, babák vannak benne, és klasszul lehet vagdosni. Méltó helyre került, a kukába. Viszont ha jól számolom, azt akarják, hogy napi 200-400 Ft-ot költsek babakajára (6-12000/hó), anyatej helyett. És ebben még nincs benne a bébiital, ami nélkül szerintük nem nőhet föl egyetlen baba sem (szegény hátrányos helyzetű gyermekem!!!).
Ja , és szerintük akkor kell elkezdeni a hozzátáplálást, ha a gyerek elkezd mindent a szájába tenni, ez szerintem meg életkori sajátosság, minden 4 hónapos baba ezt csinálja!
A másik bajom az, hogyha tápszerre van szüksége a babának, annak kiválasztását miért nem bízzák a gyerekorvosra? Vagy azt a tápszert kapja a baba, amelyiknek a gyártója jobban reklámozza magát, és több levelet küld? Azt elfelejtettem megemlíteni, hgoy van kb 3 sor arról, hogy anyatej mindenekelőtt.
Nagyon remélem, hogy más sem veszi komolyan.

Madárka
madárka (mad&aacut
 


Sziasztok!

Én el sem olvstam a kiadványt, de ezek után nem is fogom. Minek? Tudtam, hogy ez lesz benne és bevallom őszintén nem is érdekelt. Ne bosszankodj Évi, teljesen felesleges. Ez csak azoknak rossz, akik tényleg nem tudnak senkit megkérdezni arról, hogy mit csináljanak, amikor ilyenekt olvasnak a kiadványban.

Anikó
Gerianikó
 


Halihó!

Pfujj, ronda népség. Mármint a Nestlé. Nekünk is küldtek, ki is dobtam egyből még az autósmatricájuk sem kell, csináltam magam egyet. Én igenis veletek együtt büszke vagyok arra, hogy a lányomat több mint 5 hónapja szopiztatom és mindenkit megharapok aki egyéb ételek etetését pedzegeti és azt is aki kételkedik abban, hogy van elég tejem. Erről ennyit!


Üdv:Pankamama
PM
 


Pankamama!
Kép Nagyon jó fej vagy!

Ti is lányok!

Iboly
Iboly
 


Sziasztok Nestle-ellenesek!
Szerintem azert ennyire nem kell folhaborodni a reklamanyagokon (egyebkent lehet nekik irni, telefonalni, hogy nem kersz beloluk). Pl. en nagyon orultem egy kek muanyag kiskanalnak amit kuldtek es ami baromi jol van megtervezve a babak etetesehez.
En a gyerekorvosunkban bizom , aki amikor a legelejen megkerdeztem nem kell-e tapszert folirni arra az esetre, ha netan kevesebb a tej, azt mondta, ha most van, akkor lesz is tej, ne izguljak. Es ha 2-3 etetesnel nem eleg, azt meg kibirja a gyerek.
Aztan 3 honapos koraban megkerdeztem, mikor kezdjek el mast is adni, azt mondta: kostoltatas szintjen mar most lehet. Es en el is kezdtem sajat keszitesu almalevet, aztan reszelt almat, aztan banant, krumplit, repat stb adni.
Igazan komolyan csak 6 honapos kora ota eszik fozelekeket mostmar hussal, sajttal, tojassargajaval. Addig inkabb csak szoktuk az izeket meg a kanalazast. Es a fiam a mai napig szopik (8 honapos), de elfogadja a tobbi papit is.
Persze a Nestle-nek az lenne a legjobb ha eszvesztve elkezdenenk a babakat az o kulonfele termekeivel etetni, de nem kenyszeritenek ra. Mindenki maga is megcsinalhatja hazilag ha elvbol, vagy anyagi okok miatt nem akar bebeietelt venni.
Egyebkent pedig jo tobb helyrol tajekozodni, nem kizarolag reklamanyagokbol. En a gyerekorvosoknak hiszek leginkabb, de minden mast is meghallgatok. Az anyukam generaciojat, a mostani anyukakat, a babamagazinokat es babagondozasi konyveket.

A kocsira en a Libero-s BABA A KOCSIBAN matricat tettem ki, mert az egy fokkal jobban tetszett.;-) Es egyebkent is Libero-parti vagyok. (Vmit ki kell tenni az orultek ellen akik nem viselik el, ha vki nem 80-nal vagtazik a varosban. Igy legalabb tudjak, hogy csak egy "hulye" anyuka vagyok.)

Azoknak akik a multkori ketelyeimre valaszoltak:
koszi a velemenyeket, most ugy nez ki megiscsak a meleg lehetett az oka, hogy nem nagyon szopizott napkozben a fiam. Ezen a heten meg vagyok vele elegedve.

Cipomama:
rogton akartam valaszolni, csak nem hagyott ez a ... program. Szerintem is fantasztikus vagy, hogy munka mellett is ilyen sokaig kepes vagy anyatejjel "taplalni" a babadat! Igy tovabb!

kriszmasz
Névtelen
 


Én is csak erõsíteni szeretném Kriszmasz véleményét. Annyira azért intelligensek vagyunk, hogy a reklámanyagokat is ésszel tudjuk használni. Tájékozódási szinten minden információ hasznos, az is, amivel nem ért egyet az ember. Egyébként pedig nem mindannyian értünk egyet a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatással (én sem - mégsem próbálom meg ráerõltetni a véleményemet azokra, akik nem velem hasonlóan gondolkodnak). Aki pedig nem akar csak szoptatni hat hónapos korig, talán még örül is az ismertetõknek, nem gondoljátok? Andi
andi
 


Na, látod, Andi, ez nem intelligencia kérdése, hanem korrekt információé. Az magánügy, hogy egyetértesz-e a legalább hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatással és abban is biztos vagyok, hogy senki sem húzza el a kezed, ha hamarabb dugsz kanalat a babád szájába. A tények attól még tények maradnak, márpedig nyomós oka van annak, hogy a szakemberek ezt tanácsolják. Amennyiben téged idoben ellátnak a megfelelo információval, kizártnak tartom, hogy ne tartanád be a hat hónapot.
A ciánról is tudod, hogy méreg, pedig sose kóstoltad. Mi lenne, ha ezzel az információval sem értenél egyet?
Kár, hogy csak akkor hiszitek el, hogy bajt tud okozni az ido elott bevezetett egyéb táplálék, ha látható jelei vannak.
(Egyébként is, mire a nagy sietség? Hiszen az ember 60-70 évig biztos, hogy szilárd táplálékot fogyaszt, mit számít ez a pár hónap nélküle?)

Kriszmasz, az jó, ha valaki hisz a gyermekorvosnak, csak ott a bibi, ha az orvos sem rendelkezik naprakész információval és a helytelen, elavult ismereteit adja át neked. Így fordulhat elo az a szerencsétlen helyzet, hogy egy éretlen emésztorendszeru babával kóstoltattatok ezt-azt, és tejterméket, meg ami rosszabb, tojást etettek egy egyévesnél fiatalabb babával.
Nem bántani akarlak benneteket, csupán sajnálom, hogy nem rendelkeztek a megfelelo információval, hogy helyes döntést tudjatok hozni.

Nem lenne sok baj a reklámanyagokkal, ha a megfelelo terméket, a megfelelo idoben reklámoznák egy adott életkorú kisbaba családjának. Bevágok ide egy részletet az Elso napok, hetek rovatból, így nem kell még egyszer leírnom. Talán segít abban, hogy teljesebb képet kapjatok a dologról.

Még valami. A szilár ételek korai bevezetésének eroltetésében nagy szerepet játszottak a bébiételgyártó cégek, amiknek érthetoen az volt az érdekük, hogy minél hamarabb egyen a baba pépeset, amivel a mamák nem szívesen pepecselnek otthon. Egy egyéves baba már nem potenciális "vásárló", hiszen o már szinte azt eszi, amit a család.
A múlt ido talán nem is helyénvaló itt, hiszen annak ellenére, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szilárd táplálék 6 hónapos kor utáni bevezetését javasolja, ma is találunk olyan bébiételt, italt a boltokban, amit már 3-4 hónapos kortól ajánl a gyártó. És még ide kívánkozik az is, hogy a tejet, tejterméket, citrusféléket, tojást, paradicsomot, halat, glutén tartalmú lisztnemueket egyéves kor alatt nem ajánlott a babáknak adni. Na hát, nézd meg a különbözo bébipapikat, mit tartalmaznak és hány hónapos kortól ajánlja oket a gyártó cég!

Üdv. Iboly
Iboly
 


Iboly! A szakemberek nagyon sok mindent tanácsolnak, különbözõ szakemberek különféle dolgokat, és ugyanez vonatkozik a különféle szervezetekre is. Iboly, szilárdan meg vagy gyõzõdve arról, hogy te viszont rendelkezel elegendõ információval. Hidd el, más is olvashat, tájékozódhat és ismerhet annyit, mint te - de esetleg hozhat más döntést. A reklámanyagok használata pedig igenis intelligencia kérdése, mert ha te nem értessz egyet a termékük használatával, ne használd. Ha neked van egy céged, te is reklámozni szeretnéd, mert pl. amit a Nestlé csinál (és én itt nem a Nestlét reklámozom, még soha nem vettem a bébiételeikbõl, és nem is biztos hogy fogok, nekem nagyon jól bevált a saját fõztöm meg a Hipp) az nem félretájékoztatás, csak egy alternatíva ismertetése. És az sem igaz, hogy egy baba emésztõrendszere pontban hat hónapos korában érik meg a szilárd kaják feldolgozására - a babák eltérõek sok mindenben, ez csak egy kb. idõpont, négy hónapos koruktók kezdve bármikor bekövetkezhet a 'dolog' és ugyebár mégiscsak az a legjobb, ha nem a könyvek szerint haladunk, hanem odafigyelve a kicsi igényeire. Két gyerekemnél egyiknél betartottam a hat hónapot, másiknál nem fogom, elegendõ információ hátterével, úgyhogy ne tarts kizártnak semmit és fõleg a lekezelõ stíluson változtass. Üdv, Andi
Nagyanyáink és anyáink idejében is meg volt mindenki arról gyõzõdve, hogy õk csinálják a legtudományosabban az etetést. A mai helyzet is fog még változni.
andi
 


Sziasztok, én nem kívánok vitázni senkivel, mert mind3enki maga dönti el neki melyik a jó.Hallottam olyat is, hogy valaki 1 éves korig csak szoptatott.Az első gyerekemnél már két hónaposan adtam gyümit, amit az orvos tanácsára tettem, a gyereknek nem lett semmi baja eddig, de hét hónapig szopott, mert utána már nem fogadta el a cicit.A fiam most öt hónapos múlt, nem kapott mást csak anyatejet, elkezdtem volna adni neki a gyümölcsöt, de nem fogadja el, kiköpi.Az biztos hogy ősanyáink csak akkor adhattak mást a gyereknek, amikor már volt foga és megrághatta, az meg egy éves kor előtt ritka, tehát szerintem az ősember egy két évig biztos csak szoptatott, viszont azóta alakult minden.
molnam
 


Sziasztok!

Hozzászólásomnál azt írtam, hogy meg szeretném vitatni a témát. Úgy látom a vita nekilendült...

Nekem még nincsenek tapasztalataim e téren, elso babám most 4,5 hónapos. Én büszke vagyok rá, hogy szopizik, és csak azért, hogy késobb nehezebb lesz új ízekhez és kiskanálhoz szoktatnom nem fogok neki egyenlore mást adni. Azt, hogy tudományosan mi támassza alá, hogy 6 hóig csak anyatej legyen szakszeruen nem tudom, de azt látom, hogy a kisfiam jól fejlodik (pl. a héten 20 dkg), nem hinném, hogy vitaminhiánya van!
Imádok szoptatni, és nem bánom, ha sikerül fél éves koráig kizárólag csak így etetnem.
Én is azért olvastam el a kiadványt, mert minden információt, véleményt szívesen elolvasok, meghallgatok. A bajom annyi volt vele, hogy az egész szöveget, valahogy olyan agymosás-félének érzem.
Andi, azt szeretném megkérdezni, hogy milyen rossz tapasztalatod volt a 6 hóig történo anyatejes táplálásnál, hogy a kisebbik gyermekednél már tuti nem alkalmazod?

Évi
Évi (Évi)
 


Iboly,
remélem nem bántottalak meg, egész nap bántott a kora reggeli kifakadásom. Semmi mást nem akartam hangsúlyozni, csak a toleranciát mások iránt. andi
andi
 


Évi,
elõször is, szerintem sem szabad ráerõltetni semmit egy babára, amire még nincs kész. Ha bõven van tejed és szépen fejlõdik a pici, élvezitek mind a ketten, akkor ez a legjobb neki. Ideális helyzetben én is a kizárólagos szoptatás híve lennék. Én szenvedtem a szoptatással, minden csepp tejért meg kellett küzdeni, és a legborzasztóbb az volt, hogy akkor még én is elhittem, hogy ha bármi mást csinálnék (lásd kanálhoz nyúlnék), csak ártanék a gyereknek. Lehet, hogy azzal többet ártottam, hogy szinte depresszióba kergettem magam a szoptatás sikertelensége miatt. Amikor végre megkapta az elsõ kanál kaját, remegett az izgalomtól, és egyszerûen nem lehetett semmiféle fokozatosságot tartani vele (1 kanál, 2 kanál, stb) elsõ pillanattól teljes adagokat evett.
Azt, hogy a baba kész-e már a szilárd kajákkal való ismerkedéshez (és itt minden komolyabb szakértõ azt mondja, hogy valamikor 4-6 hónap között), több dologból meg lehet állapítani. Van egy reflexük - ha bedugsz egy kiskanalat a szájába, pl. amikor a D vitamint kapja, észreveszed, hogy önkéntelenül is kitolja a nyelvével. Ha már bekapja, a szájában forgatja a kanalat, lenyalja, játszik vele, akkor már biztos lehetsz abban, hogy megérett az emésztõrendszere is. Ez nem azt jelenti, hogy akkor most neked tömnöd kell õt akármivel is a tejen kívül, de legalább tudod, hogy már nem ártassz neki. És ez nagyon fontos, hisz mindannyian a legjobbat akarjuk adni a kisbabánknak.
A másik: két éve, nyáron az egyik barátnõm kislánya három napot töltött kórházban, mert a kánikulában kiszáradt kizárólagos szoptatás mellett. MIndenki mondta a csajnak, hogy legalább vizet adjon, annyira meleg van, õ ragaszkodott ahhoz, amit olvasott. Nem mondom, hogy ez jellemzõ, de ilyen is van, és én ezt is agymosásnak tartom. Oda kell figyelni a babánk igényeire, ami elsõ gyereknél sokszor nehezebb (mondom én most, hisz tényleg úgy érzem, sokkal bátrabb és öntudatosabb vagyok a másodikkal) hallgatni kell az ösztöneinkre és nem mindig mások tanácsát követni. Andi
andi
 


Sziasztok Lányok!

Mielőtt megszületett a lányom /5 hónapos múlt /már tájékozódtam szopi ügyben és rettentően irritált ez a nagy szopiztatási mizéria, ti. aki nem tud sokáig szoptatni vagy nem akar az már nem is anya. Aztán a lányom nehezen tanult meg szopizni és én azt hittam, nincs elég tejem azért nem eszik. Akkor a nagyija javasolta, hogy hoz tápot, nehogy egyszercsak elfogyjon a tejcsi és a gyerek éhenhaljon. akkor jött Iboly, az " első napok, hetek" topicba és leírta a véleményét. Ő volt eddig az egyetlen olyan személy, akitől ezt a véleményt el tudtam fogadni, mert úgy adta elő az érveit, hogy nem állt fel tőle a szőr a hátamon. És szerintem igaza is van. Én is elolvastam a tájékoztatókat de nevetségesnek tartom, hogy egy cég ajándékokat ajánl fel /pontgyűjtés/ akkor, ha mi anyukák tápot adunk a gyerekeinknek, vagy bébihamit minél korábban. És ha valakinek valóban olyan gyerekorvosa van aki a " régi" tanokat hírdeti /a mi nagyijaink is/ akkor az anyuka ha nem elég szilárd, könnyen elbizonytalanodhat. Az anyatejcsi biztosan nem tesz kárt a gyerekeinkbe, de a korai hozzátáplálás egészen biztosan Alapozom mindezt arra, hogy étel allergiás betegeket kérdeztünk meg, hogy meddig szopiztak kizárólag és kiderült, hogy nagy részük már 2-3 hónapos korától kapott szilárd ételt és 6 hónaptól tejterméket, husit is. Köztük én is és sajnos visszafordíthatatlan laktóz érzékeny lettem. Most okoljam a mamámat? Nem, de ha én ennek most a tudatában vagyok, akkor próbálom a gyerekeimet megvédeni, hogy én ne okozzak nekik ilyen károsodást. A mamáméknak még nem volt erről ennyi infójuk. Ez az én véleményem. És mindenki úgy csinálja ahogy akarja.


Üdv:Pankamama
PM
 


Szia Andi!

Nem bántottál meg. Én viszont nagyon sajnálom, ha megbántottalak téged, hidd el nem állt szándékomban! Valóban nyersen fogalmaztam, nem csomagoltam a mondanivalómat és ez lekezelonek tunhetett. Ne haragudj!

Az állításaimat, véleményemet viszont fenntartom. Teljesen igazad van abban, hogy az a helyes, ha begyujtöd az információkat innen-onnan, utána pedig úgy csinálsz mindent, ahogyan a leghelyesebbnek ítéled. Én is ezt teszem. De vannak megdönthetetlen igazságok, amikkel egyszeruen nem érdemes vitatkozni. Számomra ilyen igazság mindaz, amit a szoptatással kapcsolatban az elmúlt években tanultam. A szoptatás ösztönös, természetes, mégis tanult folyamat, amit jó esetben a környezetünkben lévo anyáktól leshetünk el. Természeti népeknél ez így is van, nálunk, a "nyugati" társadalmakban nem teljesen.
Szakemberek komoly kutatásokat végeznek a szoptatással és kisgyermektáplálással kapcsolatban, a La Leche Liga pedig, ahonnan én veszem az információimat, naprakész a kutatási eredményeket illetoen.
Nyilván nem kötelezo betartani a különböző szervezetek ajánlásait, de szerintem, érdemes megfontolni oket.
Igazad van, hogy a mai helyzet is fog még változni, de nem hiszem, hogy visszafelé...

A reklámanyagok használata valamilyen szinten lehet intelligencia kérdése, de túl nagy a nyomás. Hogyan higyjen egy anyuka abban, hogy 6 hónapos korig csak anyatejjel lenne jó táplálni a gyermekét, ha a bébiétel gyártó már 3 hónapos kortól ajánlja a gyümölcslét?

A babák emésztorendszere valamikor 6 hónapos kor körül érik meg az anyatejen kívüli egyéb táplálék befogadására. A 4-6 hónapot naprakész szakember már rég nem ajánlja, a WHO már évek óta a 6 hónap betartását javasolja.

Ha kiveséznénk, hogy az elso babádnál mit hogyan csináltál, valószínuleg rájönnénk, miért volt sikertelen a szoptatás. Bár, még nem nagyon értem, hogy lehetett sikertelen, ha pl. 6 hónapig tudtad kizárólag szoptatni. Ez elég sikeresnek hangzik, így kiragadva.
A kivesézés vonatkozik a barátnod esetére is, hiszen sok ezer baba ússza meg a kiszáradást a nagy melegben a kizárólagos szoptatás ellenére is.
(Ezzel nem azt akarom mondani, hogy vesézzük ki, csak azt, hogy majdnem mindenre van magyarázat. Ha akkor ott van valaki, aki megfelelo tanácsot ad, lehet, hogy ma más a véleményed.)

Nem szoktam ráeroltetni senkire a véleményemet, nehéz is lenne, nem igaz? De én a saját példámból okultam, az elso kisfiam fizette a tanulópénzt és mindig elszorul a szívem, ha arra gondolok, hogy akkor is voltak tapasztalt anyák, akik segíthettek volna, ha tudom, hol keressem oket. Én szeretnék minél több helyen ott lenni, és segíteni.

Üdvözlettel

Iboly
Iboly
 


Pankamama!

Köszi!

Iboly
Iboly
 


Sziasztok,

Szoval Iboly es Pankamama. Akkor most mi is a leghelyesebb? Meddig kene varni a husfelekkel es a tejtermekekkel? Kristof most 6 honapos, es nagyon akar mar kanalazni. Tegnap turostesztat ettem es uvoltott/remegett mert meg akarta kostolni. Adtam neki egy kicsi turot (latnotok kellett volna a nagy elegedettseget es gyozelmi vigyort az arcan!), de azert nem akarom raszoktatni valamire ami nem egeszen a javat szolgalja. (Friss gyumit es zoldseget matr adok neki. Az uveges dolgokat nem szereti)

Koszi a jo tanacsokat,
Cipomama
Névtelen
 


Iboly,
látod, így el tudom fogadni a véleményed, és kösz, hogy válaszoltál. Azt nem mondtam, hogy hat hónapig szoptattam, csak azt, hogy anyatejet kapott a lányom, egy barátnõm táplálta, akivel együtt szültünk. Szenvedtünk, mert minden csatornán az zúdult ránk, hogy mindenki tud szoptatni, aki nem, az valamit rosszul csinál stb, stb. Akkor még csak szenvedtem, nem próbáltam meg mindent. Az orvosom szerint hormonális eredetû a problémám, de nem tartotta érdemesnek kivizsgáltatni, mivel szerinte ezen úgy sem lehet változtatni (i.e. nincsenek anyatejet serkentõ gyógyszerek). Kénytelen voltam elhinni. Második terhességem folyamán úgy érzem mindent elolvastam, amit lehet a témában, Liga, Szoptatási egyesület stb, stb, orvost, kórházat váltottam, végig a szoptatást tartva szem elõtt. Császár után én voltam az egyetlen anyuka aki három órával a mûtét után kibotorkált a gyerekért és ragaszkodott a szoptatáshoz, végig velem volt a kicsi, szinte non-stop szoptattam, kórházban is, itthon is, és egy pár csepp tejnél nem lett több. Tovább nem részletezem, mostmár úgysincs miért. Közben mégis csináltak egy hormonvizsgálatot, ami szerint állítólag túl alacsony a prolaktin szintem, ami a tejtermelõdésért felelõs. Talán ha ezt mégis tudom elõre, terhesség elõtt be lehetett volna állítani? Ha errõl tudsz valamit, arra azért kíváncsi lennék, meg hogy milyen gyakori ez a dolog. Ez az én történetem dióhéjban - közben jól elkanyarodtunk a Nestlé témától (szerencsére, úgy érzem). Udv, Andi
andi
 


Cipomama!

Gondolom Iboly majd megírja pontosabban, de ha jól követem a dolgokat, akkor a legbiztosabb egy éves korig várni a tejtermékekkel. A húsra nem tudom, talán 10 hónap?

Ildi
Pethes Ildikó (pethesildi
 


Kedves Cipomama!

Ildinek igaza van, ha a nagykönyv szerint haladunk a szilárd táplálék bevezetésével, akkor kb. 6 hónapos korban kerül sor a gyümölcsökre, 8 hónaposan a fozelékekre és 10 hónapos kor körül következik a hús. De mivel a gyümölcsök közül csak 2-3 olyan van, amit ebben a korban javasolnak, általában hamarabb kerül sor a többire.
Ha Kristóf már eszik gyümölcsöt és fozeléket, nem sokára bevezetheted nála a husit. A lényeg a fokozatosság, egyszerre csak egyféle új ételt kapjon, pár napig ugyanazt, egyre növelve a mennyiséget. Közben figyeld, hogyan reagál rá, nincs-e allergiás reakciója (kiütések, szorulás, hasmenés, hasfájás).
A hús leginkább a vas miatt fontos, egyébként az anyatej fedezi a baba fehérjeszükségletét. Viszont az anyatej vastartalma kevés és valamikor 6 hónapos kor után kiürülnek a vasraktárak a kicsi szervezetében, ekkor már pótolni kell. Külföldön, pl. Amerikában automatikusan adnak a kisbabáknak vasat is tartalmazó multivitaminkészítményt (amire egyébként, szoptatott babáknak nincs szükségük, legfeljebb a vasra).

Tejtermék bevezetése nem javasolt egyéves kor elott. Itt, Magyarországon, kivételt szoktak tenni a savanyított tejtermékekkel (túró, joghurt), de a WHO eredetileg nem ajánlja azokat sem.
Leírom, hogy még mi nem javasolt egyéves kor elott: a tojás (eloször a sárgáját kell majd adni, arra kevésbé valószínu, hogy érzékeny), belsoségek, pl. máj, liszt, hal, paradicsom, méz, citrusfélék, kivi, eper és hasonló aprómagvas gyümölcsök, sárgabarack, dinnye, sárgadinnye.

Kétéves korig nem ajánlott csonthéjasok, magvak és nyers répa adása, fulladásveszély miatt.

Cipomama, jó ha tudod, hogy az anyatej továbbra is fedezi Kristóf tápanyagszükségletét, tehát nem kell megijedni, ha idonként nem fogad el más táplálékot vagy bizonyos ételeket visszautasít.

Üdv. Iboly
Iboly
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: