Új privát üzeneted érkezett!

Tontica!

Még én is új vagyok és most láttam meg az első leveledet. Egy pár szót írnék ahhoz is. Én is ilyen fáradt voltam és nekem se volt időm semmire és senkire. A fiam megszületése óta ( 14 hónapja ) nappal egy percet sem aludtam. Utólag azt mondom kellett volna, de tudom könnyű ezt mondani. Nekem se jött össze. Az én kisfiam is igény szerint szopott. Volt amikor 1, volt amikor 6 óránként. Szerintem ez így jó. Éjszaka is 2 - 3 óránként szopott. Mire el tudtam aludni újra éhes volt. Az anyatej nagyon hamar kiürül a baba szervezetéből. Ne aggódj ez sem tart örökké. Ha éjjel nem akarod szoptatni és van elég tejed akkor úgy is felkelsz rá mert nagyon feszíti a melledet a sok tej. Az is előfordult nekem nem is egyszer ha a kisfiam nem keltett fel azért mert éhes volt akkor az egész ágy úszott a tejben. Tehát ugyan ott tartottam mintha éhes lett volna mert nem tudtam aludni tehát lefejtem. A piros pöttyök csak az első pár héten jelennek meg, de ez nálunk is elmúlt. Állítólag tejkiütés volt az anyatejtől, de ez majdnem minden babánál előfordul. Az éjszakát az én kisfiam kb: 10 hónapos korára aludta át. Ez is változó, de arra gondolj, hogy semmi sem tart örökké. Egyszer te is tudsz majd aludni és a te életed is visszatér a régi kerékvágásba. Én is mindig ezekkel a gondolatokkal nyugtattam meg magam. Mostanára már sokszor vágyom arra, hogy szívesen szülnék még és mennék át ugyan ezeken a nehézségeken. A kakilást a maszírozással és a tornáztatással tudod könnyíteni a babádnak. Nálunk nem nagyon volt ilyen gond. Talán 3 alkalommal, de ennek ellenére a vitaminokat 1 éves koráig Gripe Water gyógyvízzel adtam be neki minden este. Lehet, hogy neked is érdemes lenne kipróbálnod. Az altatáshoz még annyit, hogy az tény, hogy egy baba mindenhez nagyon könnyen hozzászokik és persze ehez is. Az én kisfiam a mai napig úgy alszik el ha elaltatom. Még most is vele alszunk egy szobába mert ha este felkel és nem vagyunk ott sírni kezd, egyedül nem tud visszaaludni. Az autóban viszont simán elalszik. Tehát hamar megszokja a ringatást is, de mindenről le lehet szoktatni egy babát idővel.
Most hírtelen ennyit tanácsolnék és mondanék. Mint már említettem ez csak az én véleményem és tapasztalatom. Mindenki kitapasztalja, hogy neki mi a jó.

Üdv: Edo
edo
 
 


Tontica!

Szokolkának igaza van. Egy baba egész nap cicizne ha csak tehetné. Az biztos, hogy akkor is az anyukáját akarja ha rossz a kedve, beteg, nyűgös, éhes, szomjas, álmos, fáradt. Szóval mindig. Azért ennek nem kell állandóan így is lennie. A kisbabádat hamar ki fogod ismerni és tégy a belátásod szerint. Az biztos, hogy rossz anya szerintem nincs. Mindenkinél kialakul a dolgok menete. Türelem és kitartás kell hozzá.

Edo
edo
 
 


Szia Tontica!
Véletlenül tévettem ide, de nem tudok elmenni aludni anélkül, hogy ne írjak neked pár sort: Rossz anya nincs, anya csak egy van és neki mindig az is leszel az egyetlen, még 3o évesen is szivesen a szoknyádhoz akar majd bújni ha még teheti, vagy zargat telefonon hugy tanácsot kérjen, vagy csak azért hív, hogy hallja a hangod. Ilyenkor amikor még ilyen picik mind szopni akarnak, ha lehet éjjel nappal egyfolytában, Én igény szerint szoptattam, azaz szinte mindig, ha sírt és nem tudtam mível megnyugtatni jött a szopi. De azért is szoptattam, mert sohasem voltam biztos eleget evett, eleget szopott, szinte görcsöltem rajta, mértem megállás nélkül, a mérleg meg nem mutatott semmit, sőt egyre kevesebbet, aztán jött mindenkitől,szegény gyerek nem eszik eleget, éhezik azért sír, már ha a szoptatásról kérdezett valaki nekiestem.
A lurkó viszont nem tünt soványnak,(mint ahogy a tied sem látszik annak)igaz a mérleg nem mutatott semmit,
síros volt keveset aludt, de még mindig szoptattam, és mikor három hónapos lett akkor derült ki, a mérleg a rossz amit a kórházból elvittünk.
A szopizás pedig valahogy úgy nézett ki másfél óra szopi, és 4o perc múlva minden kezdődött előről
A kezdeti nehézségek, nincs elég tejem, nem tudom szoptatni után azért 14 hónapos koráig csak szopott, az hogy mikor aludja át az éjszakát pedig gyerektől függ, nálunk most két hete megy a folyamatos alvás, de ezt is megszakíthatja bármi,de a barátnőm kisfia 2 és fél evesen aludta át először az éjszakát. Én se tudom, hogy bírtam anno pár hónapja akár 5ször is felkelni szoptatni, de valahogy már el is felejtettem, pedig nagyon KO voltam, de arra emlékszem, hogy milyen szuper rádióműsorok vannak éjfél után, sajna azóta vége van az éjszakai rádiózásnak és a szopi alatti evészetnek.
Ja, és nálunk is csak ringatással megy az alvás mai napig, legyen esti délelötti vagy délutáni és persze néha még úgy se, de egy iő után az ember kiismeri őket és kevesebbet is görcsöl.
Nálunk bevált a tornáztatáson k1vül a tea is , a kamilla és a köménymagos, mint ahogy nagyanyáink csinálták, persze ezt is csak akkor mertem már kipróbálni amikor már a 3. hasfájós cseppet kapta a gyerek és az sem segített igazán
Kitartás, csinálj úgy mindent ahogy érzed, ahogy belülről jön és hidd el az lesz a tökéletes
Móni
 

 
 

Kedves Tontica mégegyszer!

Az jutott még eszembe, hogy nálunk még bejött az is amikor bevezettünk egy bizonyos rendszert, ez máig is megvan csak azóta bővítettük egy kicsit a felküszülünk a fürdésre dolgokkal, azaz ósszepakoljuk a játékokat, de ez még nektek korai.
A lényeg az volt, hogy mindig ugyanabban az időpontban fürdettünk és az esti dolgok mindig ugyanolyanok voltak: játék, beszélgetés(egy ilyen kis pöttömmel is lehet ám játszani, beszélgetni vele,nyugottan, hogy érezze nem vagy ám annyira ki, mégha 5ször kelt is éjszaka) ,fürdés,(mostmár bejött az esti mese is), szopi, esti puszi és alvás.
Pár hét alatt megtanulta, hogy nincs mese az esti fürdés és szopi után aludni kell kell ha lerakom.
De az első két hónapot szinte a mi ágyunkban aludta végig, mert valahogy nem ment az első éjszakai szopi után a saját kiságyában az alvás.
Na kitartás: Móni
 


Sziasztok!

Nem semmi, hogy ennyien irtatok, nagyon orulok neki, koszonom mindenkinek a jo szandekot, azt, hogy segiteni akartok, persze mindenki a sajat tapasztalatai, velemenye szerint.
Eszembe jutott egy hasonlat, azt hiszem ez egy kicsit olyan mint amikor jonnek a Jehova tanui vagy mas egyhazak igehirdetoi es megprobalnak minket meggyozni az igazukrol, mert szerintuk ezzel segitek minket, tiszta jo szandekbol.
Csak ugye ott van a szabad akarat, miszerint mindenki maga dont akar rosszul, akar jol.
Bar ez is viszonyitas kerdese, nekik lehet, hogy ugy tunik rosszul dontottel, neked pedig igy tetszik az eleted, nem akarsz valtoztatni es ugy erzed ez a Te utad.
En szocialis asszisztensnek tanultan, elvbol nem itelek el senkit semmiert, hanem megprobalom megkeresni az okokat, mindig az erem ket oldalat kell nezni.

Megprobalom sorban valaszolni mindenkinek.

Alice Cs.

Koszonom, erre is szuksegem volt, hogy valaki errol az oldalrol is megvilagitsa a dolgokat.
Igazabol en sem hiszem, hogy a tapszer annyira karos lenne mert akkor senki sem adna a babajanak.
Anyukam csaladjabol szinte minden no tapszerrel etette a gyerekeit mert nem tudott rendesen szoptatni, nagymamam, anyu es ket novere, azok gyerekei, es azok gyerekei.
Mi oten vagyunk testverek es mind az oten tapszeresek voltunk, senkinek a csaladbol nincs allergiaja.

Zita:

koszonom a szamot, lehet, hogy elni fogok vele de nem hiszem, hogy ebben a dologban telefonon, vagy e-mailen keresztul nem a leghatasosabb a segitseg, hanem szemelyesen, megmutatni hogyan is kell ezt jol csinalni.

Virag!

Tudom, hogy Te csak jot akarsz es ertekelem, hogy 4 gyerek mellett meg erre is talalsz idot, hogy masoknak segits, ugye szoptatasi tanacsado vagy, nem irtad igy le, de gondolom igen.
Minden elolvasott tanacs utan ugy dontottem, hogy szoptatok amennyit csak tudok es ha ker meg adok neki egy kis potlast, igy azt hiszem minden rendben lesz a babaval es a mamaval.
Bimbovedo: van nekem, probaltam, az eredmeny ugyanaz mint az nelkul.
Szulesem: hat nem volt egy leanyalom de igy visszagondolva mar olyan szornyu sem volt, masfel napi vajudas, gyors kitolas, ketszeri vagas.
Normalis szules volt.

Dado:

Igazad van, en kerdeztem, Ti csak valaszoltatok.
A Te velemenyed kulonosen megnyugtatott, hogy szoptatas mellet is lehet kulon agyban aludni es, hogy 2 honapos kora ota atalussza az ejszakat.
Bar mar egy kicsit hozzaszoktam az ejszakai keleshez, nem olyan szornyu az, ha utana visszaalszik es nem kell vele fol-le jarkani es nyugtatni.
(Kb. 4-5 napja mar siman elalszik, nem sir este, meg csak nem is nyugoskodik.)
A kiutesrol: mindenki mast mond, ket orvsonal voltunk, mast-mast mondtak, ugyhogy ne tudom igazabol kinek van igaza.
Tobb orvos mar nincs Kép

Katica:

Toled es az olyan anyukaktol akik kulfoldon elnek azt szeretnem kerdezni, hogy, hogyan tanitsuk meg a gyerekeinket mind a ket nyelven anyanyelvi szinten beszelni, hogy ne zavarjuk ossze oket?
A papa magyar vagy ottani?
Az en "ferjem" spanyol, de o is fontosnak tartja, hogy a fiunk magyarul is beszeljen, hisz kulonben nem tudna beszelni a nagymamajaval, nagynenikkel, nagybacsikkal stb.

Edo:

Az en melleim nem feszitenek este, csak reggelre egy kicsit, akkor szopikazik egy kicsit a Ratico, de tenyleg csak 5 percet es mar el is alszik, ez eleg a melleimnek, hogy puhak legyenek, a picurka meg alszik meg van, hogy 3 orat de van, hogy csak egyet.
Reggel nem ehes vagy mi!?
Vagy nagyon almos.
Gondolom, hogy kesobb visszanezve, ugy leszek ezzel az idoszakkal mint a szulessel, hogy nem is volt az olyan szornyu.
Mindenesetre ujabb szulsre meg nem vallalkoznak, talan majd egyszer, hisz nagyon szeretnek egy kislanyt.

Tengerecki:

Toled is ugyanaz a kerdes, mist Katicatol, hisz latom, Te is kulfoldon elsz.
A Te ferjed nemet?
A ringatasrol: mar teljesen elhagytuk, nem tudom, par napja, egy hete kb. szerencsere elalszik anelkul.
Csak nappal szoktam ringatni a kis ulesebe de nem eltatas celjabol, hanem mert szereti.
Az esti szokasos ceremonia tenyleg bejon nalunk is, igyekszem mindig 9 elott megfurdetni, megetetni es irany az agy, a sajat agya, mert napkozben nem ott van, igy gondolom, valahol tudja, hogy ha a kosarkajaban van akkor aludni kell.

Koszi mindenkinek.

Ani

U.i.: mar faj a kezem a sok irastol.
Most megyunk setalni, es ebedet venni, mert fozes helyett babanetezek. Kép))Kép

KépKép
KépKép
 
 


Tontica!

Az én kisfiam 5 - 15 percet szopizott, szopizik. A babák ennyi idő alatt annyit szívnak ki amennyi nekik elég. A többi idő az már csak ráadás. Ez is babáktól függ. Ha reggel a te kisfiad 5 percet szopik és visszaalszik akkor biztos elég neki. Az biztos ha éhes lenne észrevennéd. A védőnő annak idején azt mondta nekem, hogy a tejcsi akkor nem elég a babának ha húzogatja a szájával a melbimbót vagy állandóan bekapja és elengedi. Én a Dávidot mindig hagytam aludni. Volt olyan amikor 6 órát aludt. Ha éhes úgy is felkel. Legfeljebb a következő etetésnél többet eszik és a tejnek is több ideje van termelődni (ha nincs olyan sok).
Ha tudok bármiben tanácsot adni szívesen megosztom veled és bárkivel a tapasztalataimat.

Edo
edo
 
 


Virág NEM szoptatási tanácsadó. Csak úgy tesz.
Az ilyen tanácsok miatt szidják az LLL-t... Kép

Virág, muszáj úgy tenned, mintha értenél hozzá?? Mintha szakkpézett pszichológus lennél? Mintha szakképzett LLL-tanáécsadó lennél?
Egyszerűen hihetetlen, amit itt művelsz.

Alice-cs-nek igaza van...

Tontica,
nem írok tanácsot, kaptál eleget. De minden jót kívánok, és nyugalmat!
 


Szia Tontica!
Hogy vagy? Remélem sikerül majd kihámoznod mindenkitől a legjobb tanácsokat. Látod, nem is vagy egyedül.
Igencsak elszabadultak itt az indulatok szopi és tápszer terén, de ez már csak így szokott lenni.Most volt csak időm egy kicsit beleolvasni a tanácsokba.
Próbálj kevesebbet görcsölni, Könyedebben venni a dolgokat, Bármit teszel, amikor szeretettel teszed túl nagy hibát nem követhetsz el. Az első babánál meg általában mindig több a kérdés, a görcs, jól csinálom-e vagy nem, ezt a többgyerekesek is biztos megerősítik neked, a második harmadik gyerekkel már minden lazább, főleg azért mert tudjuk mit is várhatunk nagyjából.
Láttam, hogy a repülőre is rákérdeztél, Katit is érdemes megkérdezni milyen tapasztalatai vannak, ő is biztos sokat utazott már. Mi már az ötödik repülőúton vagyunk túl és most még ráteszünk egy lapáttal, megyünk Fr.országba, utána Magyarországra, majd vissza Hamburgba, ill. karácsonykor Rómába. Nekem az a tapasztalatom minnél kisebb a baba annál könnyebb az út, és hát igen...szopizni könnyebb az úton mint tápszert adni ezt tapasztalatból tudom. Miután elmúlt 6 hetes a baba utána már utazhatsz vele teljes biztonsággal, általában a 2 éves korig az öledben kell lennie a babának, adnak külön övet neki. Itatni vagy szopiztatni kell őket le- és felszállásnál, de azt mondják a cumi is jó, mi ezt nem próbáltuk, amire jobban kell vigyázni az a réteges öltöztetés, a repülőben gyakran van "hideg" a légkonditól, azaz egy vékonyabb sapka nem árt ha még nagyon pinduri a baba, ill. egy vékonyabb takaró. A ki- és átszállásnál és hasonlóknál is oda kell figyelni az öltöztetésnél, kb. ennyi az ami a legnagyobb probléma, egyébként mindenki nagyon készséges, kedves szokott lenni, sőt az én babámat már ringatták is mások repülőben, hogy segítsenek egy kicsit amikor egyedül utaztam.
A kérdésedre: a férjem francia, csak itt kapott munkát. A kétnyelv tanításában még akkora tapasztalatom nincs, de mint nyelvtanár úgy tanultam az egyetemen, hogy az a legjobb ha mindenki az anyanyelvén beszél a gyerekkel, ami persze nem mindig tökéletesen kivitelezhető, főleg ha a gyerek tombol hogy franciául mond a mesét, de csinálta már az apjával is az ellenkezőjét, nálunk vannak olyan mesék ami csak magyarul vagy franciául hajlandó végighallgatni, de szokta tudni melyik mesekönyvet kinek kell vinni. Én úgy tudom, nem nagyon lehet őket összezavarni két nyelvvel, hihetetlenül fogékonyak és nagyon gyorsan tanulnak nyelveket amikor még ilyen picik, ne félj nem fogtok hibát elkövetni!!!!
Általában a gyerekek választanak egy nyelvet, ami domináns lesz ez függ attól kivel, kikkel van a legtöbbet, ők milyen nyelven beszélnek, ti hol éltek, az ovi is sokat szokott változtatni ezen. Azt mondják érdemes odafigyelni azza is, hogy a gyerek lássa, hogy mindkét nyelv "aktív" nyelv, azaz rajtad kívül még más is beszélje a gyerek környezetébe, a spanyollal ilyen téren kevesebb gondotok lesz, amint megjelennek a spanyol kisbarátok, a magyarral kapcsolatban pedig érdemes más magyar kismamákat keresni és összehozni velük egy két randit, még akkor is ha a baba ott nagyobb, neked is jól fog esni.
Nagyon tündéri a manó a képen, nekünk ritkán jöttek össze az ilyen alvós képek.
Móni
 


Tontica!

Baba-mama csoportok havonta egyszer vannak, ha a ti környéketeken már volt ebben a hónapban, akkor legközelebb novemberben lesz. Bármelyik LLL-vezető segít neked telefonon keresztül, csak fel kell tenned a kérdéseidet. Az LLL-vezetők önkéntes segítők, családanyák, akiket, ha felhívsz, nem mindig találod otthon őket. Próbáld
újra, ha valaki nem veszi fel a telefont, vagy hívj fel egy másikat. Ha viszont személyes tanácsadásra van szükséged, akkor laktációs szaktanácsadóhoz fordulj, Zita adott is neked egy elérhetőséget. A www.ilca.org honlapon másokat is találsz.

Ha viszont úgy érzed, hogy nem akarsz tovább foglalkozni a témával, akkor hagyd a csudába! Ha nem élvezed a szoptatást, ha csak nyűg neked, akkor ne csináld! Tontica, Te itt segítséget kértél, sokan elmondtuk a véleményünket, de döntened neked kell! Ez az egész nem a jó vagy rossz anyaságról szól, ez eszedbe se jusson!

Ezzel a Jehova tanúival egy kicsit messzire mentél. Mi nem csöngettünk be lakásodba, sőt a vonaton se támadtunk le, Te kérdeztél, erre anyukák válaszoltak neked, leírták a tapasztalataikat.

Virág,
én írtam neked magánban, hogy olyan kedvesen írtál Tonticának, olyan jó volt olvasni a soraidat. Ezt továbbra is fenntartom, viszont a szombat reggeli hozzászólásodat már feleslegesnek érzem. (Nem biztos, hogy igazam van, de azt hiszem, én már nem erőltettem volna a dolgot.) Tontica már nem tett fel több kérdést, nem kérdezte a véleményünket a döntéséről, szerintem egyszerűen annyiban kellett volna hagyni. Mivel ez egy nyilvános beszélgetőfórum, tényleg nem jó, ha maradnak itt olyan félrevezető mondatok, mint az, hogy pl. "amikor az orvos mondta, hogy a baba tokeletesen egeszseges es nagyon szepen fejlodik akkor azt mondtam eleg, nem szenvedek tovabb a
szoptatas eroltetesevel". Esetleg írhattál volna egy olyan bevezető mondatot, hogy "Tontica, ezt most inkább ne olvasd el, ezt most azoknak írom, akik kíváncsiak a tápszeres táplálás hátrányaira." És utána jöhetett volna a többi. Akkor talán Alíz sem érezte volna úgy, hogy végre van bizonyítéka a "szoptatóskommandó" erőszakosságára.

Egyébként Tontica igenis védtelen. Védtelen Alíz butaságaival szemben. Nem lenne ennyire hálás Alíznak, ha ismerné, ha olvasta volna a korábbi véres szájú hozzászólásait. Ha tudná, hogy Alíz fütyül minden észérvre, neki egy a fontos: tagokat toborozni a szoptatásellenes szektájába. Mert bizonyára nagyon szomorú dolog papnőnek lenni egy egyszemélyes szekta élén. Most örül, hogy rátalált Tonticára.

A bimbóvédő miért is kéne Tonticának?

Alíz,

Érdekes, hogy most egy pár dologban egyetértek veled! Persze, korántsem mindenben. Pl. abban igazad van, hogy a szoptatás egy múló epizód, ám annál fontosabb és hosszútávú hatásai vannak a gyerek és az anya egészségére nézve. Az érzelmi vonatkozásáról pedig igen merész (és buta) kijelentést tettél a kisbabák nevében.


"Ugyanis nem MINDEN gyereknek árt a tápszer - minden ellenkező véleménnyel szemben azt is merészelem kijelenteni, hogy a tápszertől senki nem lesz allergiás, ha allergiás annak egyáltalán nem biztos, hogy a tápszer az oka - pláne nem ezek a hiperallergén tápszerek..."

Jobb lett volna, ha ehhez a mondathoz is hozzáteszed azt, hogy "nekem az a véleményem"! Mert mi, akik egy ideje olvasunk téged, tudjuk, hogy te görcsösen hiszel ebben, annak ellenére, hogy ez nem igaz. De egy elsőgyerekes, kétségbeesett anyukát így megtéveszteni csúnya dolog.

A múltkori írásom valóban a szilárd táplálék korai bevezetéséről szólt, de bármikor szívesen leírom neked a tápszeres táplálás hátrányait is. Sőt, tudod, mit? Olvasd el itt a sok kutatási eredményt (ami persze szerinted csak áltudományos lózung):
http://www.lalecheleague.org/cbi/biospec.htm#_Toc28845464 (Tontica, te most inkább ne olvasd el, ha úgy érzed, stresszelne a dolog!)

Egy kis kiigazítás: hypoallergén tápszerekre gondolhattál, az jelenti azt, hogy kevéssé allergizál. A hiperallergén azt jelenti, nagyon allergizál. Ez a Freud, ez a Freud...

Nem válaszoltál a tévhites topikban a kérdésemre. Mi a szakmád?

Iboly
 
 


Nem mindegy mi a szakmám? MOndjuk: kazánfűtő. Változtat ez valamin?

Mondjuk te se álltad meg, hogy egy kicsit mégiscsak ráijesszél Tonticára, hogy - bár nekem címezve - belinkelted ezeket a kutatási erdményeket. (Hadd legyen azért egy kis lelkiismeretfurdalása...)
Holott az ő esetében - sőt a lányoménál is - korántsem tápszeres táplálásról van szó, csak tápszeres kiegészítésről. Hozzátáplálásról. Ők azért kapnak anyatejet, amiben megszerzik azokat a bizonyos "védettségeket" (amikből én ugyan még konkrétan semmit nem tapasztaltam, de biztosan így van...) De a "csakis szopipártiak" jobban szeretik szép szavakkal nyugtatgatni a gyereksírástól és álmosságtól félőrült anyákat, hogy türelem... csak lazán... MAJD jön az a tejecske... tartsd egész nap a cicin... aztán ha valaki olyasféle, aki annyira meg akar ennek felelni, ugyanakkor semmi kedve egész nap mellen tartani a csecsemőjét, és egy rossz pillanatában mikor már mindenből elege van levágja a díványra.... akkor lehet majd jönni az anyai brutalitással.
Az LLL néha foglalkozhatna azzal is, hogy nem minden anya egyforma.
 


Sziasztok!

Virag!
En nem ertek egyet masodnikkel, Te csak segiteni akarsz, Isten ments, hogy megbantsalak Teged vagy masokat akik jo szandekbol megirjak ide a velemenyuket, a tapasztalataikat.
Iboly!
Bocsi a Jehova Tanuisat azert irtam mert en csinaltam, nem veluk, egy masik egyhazzal, nem arra gondoltam, hogy rankkenyszerititek a velemenyeteket.
Hanem, hogy mint ok jot akartok, csak relativ, hogy kinek mi a jo.
Ezt akartam kihozni belole.

Amugy mar lenyugodtam, egy kicsit mashogy latom a dolgokat, igazabol azt sem tudom, hogy mi a baj a szoptatassal, velem van a baj vagy a pici szopasi technikajaval.
Lehet, hogy turelmetlen voltam es akar fel orankent is mellre kene tennem, ez lenne a megoldas?!
Hisz mas kismama is ezt teszi, tette, nem tudom, hogy mi a problema es, hogy mit kene tennem.
Kellene valaki akit szemelyesen meg lehetne kerdezni, mert szerintem meg kell nezni a szopasi technikankat azert, hogy meg tudja mondani mi a gond.
Telefonon keresztul hogy tudnak segiteni?
A babam nagyon sokat visszabukik szopas utan, tapszer utan nem, miert van ez?
Ki lehet alakitani egy bizonyos rendszert a szoptatassal is?
Pl. 2-3 orankent? Mert nekem csak a tapszerrel sikerult kihuzni addig.
Ejjel miert kelnek a "nagy" babak (akar egy eves vagy annal nagyobb) ejjel is szopni amikor elvileg mar kibirnak reggelig?
Hany perc alatt szivja ki a megfelelo mennyiseget egy 4-5 hetes csecsemo?
Honnan lehet tudni, hogy nincs eleg tejem arra, hogy jollakjon a pici, vagy, csak o nem akar rendesen szopni de van tejem?

Egyenlore ennyi, kerlek valaszolj!
A kutatasi eredmenyeket nem is tudtam elolvasni mert nem elerheto a lap.

Tengereczki kossz az infokat, 6 hetes kor a minimum a repulesnel?
Bar ugy nez ki megsem repulunk most, henem csak a tavasszal.
En is ugy gondoltam, hogy en magyarul a parom meg spanyolul beszelunk majd hozza, es amikor egyutt a csalad akkor termeszetesen spanyolul mert a parom azon kivul, hogy szeretlek es, hogy puszi es, hogy kurva anyjat Kép nem tud semmit magyarul.

Sziasztok!

Ani

KépKép
KépKép
 
 


Még vaami: az én "egyszemélyes szektámat" csakis azért mutogatom itt, mert bizton állítom, hogy akik hozzám hasonló módon gondolkoznak, még a kulturált vita kedvéért sem merészkednének a babanetre. Másutt kell őket kersni.
 


Meg valami, szerintem ne legyen vita ebbol, beleolvastam a szoptatasos topikba, ott mar nagyban megy az anyazas, itt ne kelljen ezt olvasni!!!

KépKép
KépKép
 
 


Tontica,
a "bukással", azaz, a gyerek visszabukuk egy csomó anyatejet vagy tápszert - ne foglalkoz. A kisbabáknak a gyomrozáró izma még gyenge, a fölösleget általában visszabukják. Ez - ahogy idősödik a baba - fokozatosan múlik el, ugyanúgy mint a csuklás. Nekem mindkét lányom 8 hónapos koráig "bukott", akkor valahogyan teljesen természetesnek vettem, nem is nagyon foglalkozott vele senki, benne volt a csecsemőápolási pakliban, hogy a gyerek gyakran visszabukik egy csomó tejet, jó kis savanyú tejcsarnok szaga van tőle..Kép
Akkor kell aggódni, ha a babád sugárban hány - ez esetben azonnal orvos, ez refluxot jelent többek között (ha magas lázzal is jár, akkor súlyosabbat is, pl. agyhártyagyulladás), a reflux - most nem akarok hazudni, mert nem tudom, hogy től laza vagy túl szűk gyomorszájat jelent - egy rutin orvosi beavatkozással, vagy a tápszer sűritésével oldható meg.
 


Tontica,

Úgy a legkönnyebb nem keverni a nyelveket a gyereknek, ha valakihez vagy valamihez kötödik a nyelv. Például anya magyarul, apa spanyolul beszél. VAGY otthon magyarul, házon kívül spanyolul beszélünk. VAGY Magyarországon magyarul, Spanyolországban spanyolul. VAGY "ahogy esik, úgy pottyan" (bár akkor nem tudom, van-e kötödés)
Persze lehet, hogy a férjed elött pl. spanyolul kell majd rászólnod, hogy ö is értse miröl van szó. Vagy lesznek spanyol nyelvü könyveid, gyerekdalok.

Én otthon magyarul beszélek Lilihez, és házon kívül is, kivéve ha társaságban vagyunk persze. Apa angol, de ö nem lakik velünk (ami könnyiti a magyar tanulását szerintem, mert otthon tényleg nem hall mást szinte). A nagymama (én anyum) viszont német. Nos itt tényleg látom, hogy számára a német nyelv=nagymama. Ha németül beszélek én, vagy egy barátnöm, már mondogatja is, hogy Oma Kép
Képeskönyvek, gyerekdalok, mondókák pedig mindhárom nyelven vannak nálunk.

Alíz,
Off,
Nem a lányodra céloztam a fenti megjegyzésemmel. Elnézést.


Kati
 
 


Katica,
én nem vettem semmit magamra, nem is tudom mire utalsz nem kell bocsánatot kérned!Kép
Én csak elmeséltem, hogy nem Tontica a egyetlen, aki éppen így érezte megát. És ugyanezekkel a gondolatokkal küszködött... mintha a lányomat hallottam volna ujra. De direkt nem szóltam közbe, mert én egy nemkívánatos személy vagyok a babaneten. Ha én válaszoltam volna, rögtön egy veszekedés lett volna belőle.
 


Szia Tontica!
Igencsak kezd itt elszabadulni a pokol....Ha belegondolok, hogy itt a veszekedős tábor mindkét részén kell lennie olyannak akit nem szoptatott az anyukája 3 éves koráig, és "lisztezett" tejen nőtt fel, mert nem volt tej, vagy vissza kellett menni dolgozni.... .
Én nem vagyok sem csak szoptatás, sem csak tápszer párti, nálunk volt szopi, késöbb hozzátáplálással tápszer a vége felé, igaz csak tápszeres időszak nem volt.Szopinak és tápszernek,mind a kettónek vannak szépségei és nehézségei, de a legfontosabb akkor is az, hogy kiegyensúlyozottak legyetek mind a ketten, így vagy úgy. Vannak akik nem akarnak szoptatni, ilyen vagy olyan ok miatt, a barátnőm ilyen, de ez nem változtat azon hogy ő a barátnőm, ő így döntött és akkor nekik úgy a legjobb én szoptattam nekem úgy volt jobb.
A szoptatás nem csak a szoptatásbál áll igazán, égy 3-4 hónapos baba már percek alatt ki tudja szvni amire szüksége van a többi a konfortszopi, megnyugvás, pihenés, anyai meleg ...stb.A kisebbek még nem belealszanak és hasonlók.
Ha szoptatni akarsz, mert azt fogadod el szoptass, milyen tanácsadót hívtál fel, spanyolországit? Ha gondolod szánjátok rá a pénzt és hívjátok a pestit, közöttük nagyon sok készséges van, én is beszéltem már eggyel, talán még megtalálom a számát is , de a lányok is biztos készségesen segítenek neked.
Ha nem akarsz szoptatni, mert úgy érzed neked túl nagy teher,akórmi miatt, akkor van a tápszer, persze vannak rendesen hátrányai, ez már kielemezve ugye...de egy baba tápszeresen is egészségesen felnő.
Viszont a tápszer alvásgondokat megodani nem fog, ezt felejtsd el, csak emiatt áttérni a tápszerre nem megoldás, a babák nemcsak amiatt ébrednek mert esetleg nem szoptak eleget és az esetek nagy valószínüségéban nem is azért sírósak mert nem ettek eleget.
Sírnak ha fáznak, ha melegük van, ha gyűrött alatuk a takaró, ha fúrnak a házban, ha fáj a hasuk, ha nem tudtak rendesen büfizni...és sírnak mert így kommunikálnak.
És a nagy babák miért kelnek: mert fáj a foguk, hasuk, anyahiányuk van, rosszat álmodtak....és a többi
Repcsi: a 6 hetes határt, az orvosok általában nem az esetleges fülkárosodás miatt húzzák meg, hanem a fertőzésveszély ilyenkor nagyobb, még alig kaptak oltást a picik és rengeteg köhécselős ember utazik, minnél nagyobb a tömeg annál valószínübb egy fertőzés.
Jó éjszakát mindenkinek, szopis és tápszeres babának egyaránt
Móni
 


Alíz,

nem mered megmondani?

Nem értem: akkor most stresszeljük vagy szép szavakkal nyugtatjuk őket? Találd már ki!

Nem értem: az unokád védve van, mert nem csak tápszert kap, hanem szopik is? De mitől van védve, ha a tápszeres táplálás nem káros?

Tontica,

jó sokat kérdeztél, örülök neki! Holnap megpróbálok válaszolni, de most már nagyon álmos vagyok,megyek aludni.

Jó éjt!
Iboly
 
 


Ja, még valami. Tontica, addig is olvasgasd a www.lll.hu oldalt, különösen a tájékoztató füzeteket!
 
 


Tontica,
summázom az utolsó hsz-om után érkezett leveleket, és csak neked írok most idő híján:

úgy érzem, hogy bár a legjobb tudásom szerint és a legjobbat akartam, mint korábban is írtam, túlfeszítettem a húrt. A helyzet az, hogy nem csak azt kell megtanulnom nekem és mindenki másnak, hogy milyen pl. a helyes szoptatási technika, vagy egyéb szopis dolgok, hanem azt is, mikor mit mondhatok, írhatok, mikor kinek mire van szüksége. Sajnos nem mindig érzem biztosan, mikor kell megállnom, és ezért bocsánatot kérek tőled. A helyzet számomra attól szomorú, hogy ezt csak élőben, a saját elkövetett hibáimból tudom megtanulni, nem lehet könyvekből. Vagyis két választásom van: vagy hozzá sem érek a klaviatúrához, és nem követek el hibát, de segíteni sem tudok, vagy segítek, de hibázok is. ("Ha nincsenek ökrök, tiszta a jászol. De a gabonának bősége az ökrök erejéből van." valahol a Bibliába van) Azt, amit Alicecsé írt, neked megcáfolom, miszerint: "Az LLL néha foglalkozhatna azzal is, hogy nem minden anya egyforma." Én, mint az LLL-en kívül álló, aki segítséget kért nem is egyszer, tudom neked írni, hogy az LLL mindig figyelembe veszi, hogy minden anya más és más. És tiszteletben tartják az anyák döntését, és amikor tényleg nem megy a szopi, sokszor ők vígasztalják a mamákat. Kérlek, az én határsértésemet ne azonosítsd az LLL-lel.

Mégiscsak reagálok még egyet:

Soha nem írtam, hogy szoptatási tanácsadó vagyok, sem azt, hogy pszichológus, mint ahogy nem is vagyok az. Sőt, még tagja sem vagyok az LLL-nek. Azonban csak azért, mert nincsen diplomám egyikről vagy másikról, még nem jelenti azt, hogy az ismereteimet nem oszthatom meg. A szülő pl. a gyerekének is elmagyaráz iskolai dolgot, bár nem képzett tanár ugye. Laikusként is igen sok ismeretet lehet felhalmozni és jól használni.

Végül Iboly, neked:

teljesen igazad van, ezentúl igyekszem azonnal észrevenni, ha egy mama döntött, és tiszteletben tartom az elhatározását. A bimbóvédőt egy másik LLL vezető ötlete volt, azt mondta, ha egy anyukának nehéz szoptatni lelki okok miatt (lásd Tontica asszem 2. hozzászólását), akkor sokszor segíthet az, ha nem érintkezik közvetlenül a mama mellbimbójával a baba. De ő nem olvasta ezt a topicot, én meséltem el neki egy (véletlen) találkozásunkkor az esetet, biztosan nem tudtam tökéletesen visszadni, ez egy ötlet volt a részéről. Szóval ha rosszkor jött ez a tanács, akkor nem ő a hibás.

Virág
 


Virág,
igaz, hogy soha nem írtad, hogy Te LLL-es tanácsadó vagy, de néha nagyon úgy írsz, mintha az lennél. Csak innen, ebből a topikból mutatom: ,,Nekünk nem tisztünk senkiről eldönteni, hogy milyen anya. Többen a gyerekeink mellett azért dolgozunk ingyen, azért adunk ki pénzeket, hogy képezzük magunkat, hogy hozzáértőkként tudjunk segíteni abban, hogy mások babája a legjobbat kapja."
Becsülendő az utolsó hozzászólásod, ahol exkuzálod Magad Kép

Alice,
tudod, táplálási dolgokban nem szokásom Veled egyetérteni (sőtKép), de most a lelki dolgokkal kapcsolatban asszem, igazságod vagyon. Most ha belegondolok, hogy a szoptatás merő egy stressz lenne a számomra, már a gondolata is elborzasztana, hogy ,,jajj, már megint itt fog rajtam nyammogni és még csak jól sem lakik"; vszeg tápszerhez nyúlnék. És akkor legkevésbé sem hiányozna a ,,szoptass, wazze Kép"

De azért még elmesélek ehhez valamit. Mikor az első gyerekem 5,5 hónaposan teljesen abbahagyta a szopást (mindig kapott mellette tápszert is, korababa volt, én pedig nem eléggé felkészült), felhívtam Ibolyt. Az volt az első beszélgetésem vele. És nem azzal jött, hogy jajj, most mi lesz, hát azonnal 5 percenként tegyem mellre, hanem elmondta, hogy mit lehetne tenni (pl. szoptanít); de ha mégsem teszem, akkor is tudnom kell, hogy ettől nem vagyok rossz anya és eddig is a legjobbat adtam a babámnak, nagyon sokat jelent az az 5,5 hónap is.

Szóval így kerek a világ Kép
 
 


Ezt is írtam:

"kell egy pár nap, míg a szoptatási tanácsadók ... tudnak válaszolni nekem"

És bár nem vagyonokat, de többször fizettem már azért, hogy tanulhassak a szopitanácsadóktól, és fogok is még... Így korrektnek gondolom, amit írtam.
 


De ha nem írja más, hogy nem vagy szoptatási tanácsadó, akkor be nem vallod, hogy te nem vagy az - és azt hinnék az anyukák, hogy szakképpzett tanácsadó vagy. Azért ez durva.

Igaz, hogy nem írtad konkrétan, de úgy fogalmaztál, mintha az lennél. Ezt hívják csúsztatásnak...
 


Sziasztok!

Megis hazamegyek!!!!! Kép Kép Kép
HURRA!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Kép Kép Kép
Ket het mulva.
Otthon fel tudnak keresni egy szoptatasi tanacsadot.
Van pecsi?
Pestre nem tudunk folmenni.
Katica es Tengereczki: babakocsit es autosulest hogy lehet szallitani repulon, anyam, hogy fogok elbirni mindent?!

Most ennyi.

Anita

KépKép
KépKép
 
 


Tontica!

Hát ez nagyon jó, szerintem majd a babakocsi és autósülés "probléma" is meg fog oldódni.
Meddig maradsz itthon? Szerintem jót fog tenni, hogy "hazai" környezetben leszel egy kicsit.
Én már csak tudom, milyen otthon lenni és hazajönni. (Ausztrália)

üdv. Melinda
 


Halihó Tontica!
Ezt nevezem, szuper, jót fog tenni egy kis magyar levegő!
Próbálj minimális csomaggal utazni, ha egyedül kell utaznod a babával, ha van itthon ruhád anyukádéknál, érdemes csak a legszükségesebbel utazni, gondolj arra hogy a két kezed foglalt lesz, a baba számára a tanácsom hasonló, felesleges 1o kg popsitörló, popsikrém és pelenka, csak annyi legyen nálad ilyenekből ami, a babának az útra kell, ezekből lehet kapni kicsi kimondottan úti csomagokat. Mi még a babaruhák számát is jócskán csökkenteni szoktuk ilyenkor. Mindenképpen várd ki, hogy a baba hat hetes legyen, jobb az óvatosság!
A babakocsit egészen a repülőgépig lehet vinni, szólni kell a csomagregisztrációnál, hogy ezt szeretnéd, és rögtön vissza is adják amikor kiszálsz.
A bébiülést meg kell kérdezni a légitársaságtól, sok gépen nem biztosítanak külön ülést a picinek, és az öledben kell lennie, ilyenkor felesleges az autósülés,ha nem is engedik használni a repülőn, ezt meg kellene kérdezned a spanyoloknál, hogy csinálják,hívd a légitársaságot amivel utazol
Nekem volt az elején kengurum a picinek, de egy bébi hordozókendő is szuper mert a gyerek hozzádbújva tud aludni és szabad a kezed vámvizsgálatnál például.
Sok sikert az úthoz és a tanácsadáshoz is!!!!KépKépKépKép
M.
 


Anita,
Pécsett én legalábbis nem tudok szoptatási tanácsadót Kép (persze ettől még lehet, hogy van). Szerintem érdemes esetleg benézni a pécsi topikba (Pécsiek jelentkezzetek! a címe), és ott is feltenni ezt a kérdést. Vagy még egy ötletem van: talán ha egy pár órát tudtok maradni Bp-n, miután leszáll a repülő, akkorra is meg lehet talán beszélni időpontot vkivel, aki ott van (bár ez elég macerás).
Örülök, hogy hazajössz, biztosan jól fogjátok érezni magatokat, és talán egy csomó feszültség is oldódik majd Kép Ja, és itt jóval könnyebb babahordozó kendőt is szerezni, ha még mindig akarsz Kép
Üdv
Kriszi
 
 


Szia Tontica!
Már olvastam itt valahol a babaneten, hogy van aki használt orrcseppet is a babusnál a repülőn, utánanéztem neked, nálunk épp alszik most a nagylegény. Ártani nem árthat egy sima fiziológiás tengervíz oldat, azaz jó ha van. Itthon úgy hívják Sterimar, de van egy másik Isomar a neve, lehet kapni nálatok is csak lehet, hogy más a neve, de van kis cseppentős változata is az ilyen sóoldatoknak.
Ne felejtsd el a légkonditól hűvös lehet és szárazabb is a levegő, a baba gyakran lehet szomjas, szopiznia kell vagy innia mindenképpen, de ha szoptatsz neked is.
Jól jöhet még kis szines csörgő vagy bármi hasonló is.
M.
 


Szia Mindenki!

Hat, tenyleg jot fog tenni, mar most nagyon fol vagyok dobva, hatmegha ott leszek!!!
Bar nagyon felek a repulotol de ezert megeri, majd szoptatni fogom a picit fel-es leszallasnal, remelem nem lesz neki kellemetlen.
(Ugye nem nez kozben mindenki, hogy nini, cici!?)
Van orrcseppem, viszem magammal hatha szukseg lesz ra.
Akkor mar 6 hetes lesz amikor megyunk, iszonyu iramban no, mar 4.210 g. majd fel kilot hizott egy het alatt.
A kocsiules azert kell mert Becsbe megyek repulovel es onnan kocsival Pecsre, majd 6 ora ut.
Nem aggodom ez miatt, a Ratico szereti a kocsit, mindig elalszik benne.
Na meg szoknia kell mert altalaban kocsival megyunk innen Magyarorszagra es hat ez majd ket nap.
De jovore akarunk venni egy lakokocsit es akarmikor meg tudunk allni pihizni, aludni, enni stb.
Csorgo?
Egy ilyen kisbabat mar erdekel a csorgo?
Igyekszem majd csak a legfontosabb dolgokat vinni, de nem ilyedek meg, nagy terhesen is egyedul utaztam nagy boronddel, mindenki keszsegesen segitett, most is fognak.
Becsben majd figyelem ki beszel spanyolul es letamadom. Kép
Az en kisfiam mar vilagjaro, januarban kocsival utaztunk vele a pocimban (meg nagyon pici volt) juliusban meg repulovel.
Majd megprobalok nyugodt lenni nehogy megerezze, hogy mennyire felek, izzadni szokott a tenyerem meg minden.

Virag!

Szerintem ne erezd magad rosszul, nem veled, vagy a tanacsaiddal van a bajom, hanem a lelkiismeretemmel szoptatas ugyben.
Megegyszer mondom, tudom, hogy Te jot akarsz es halas vagyok, nem akarom, hogy rossz erzesek legyenek benned.
Amugy szerintem ha erdekel es szereted csinalni tenyleg szoptatasi tanacsadonak kellene lenned.
Amugy mindenki a hibaibol tanul, ugye en is a szoptatassal kapcs.
Dolgoztam szocialis otthonban, mentalhigieneskent es tudom, hogy a legnehezebb emberekkel dolgozni, mert nagyon nagy beleerzo kepessegre van szukseg eppen, hogy tudd neki nem biztos, hogy az a jo ami neked.
Meg kell probalni a masik szemevel is nezni a dolgokat.
(Ez nem kioktatas hanem tapasztalat megosztas.)

Most ennyi, tiszta babanet fuggo lettem, elhanyagolom a haztartast.

Ani

Katica:

Nagy szerencseje a van a kislanyodnak, hogy 3 nyelven fog beszelni!!!

KépKép
KépKép
 
 


Szia Ani!

Nagyon jó, hogy haza tudtok jönni. Biztos jót fog tenni Neked a környezetváltozás.
Mennyi időre jöttök?

Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!
Szerintem totál felesleges a vita, ami itt kialakult. Ani felnőtt ember, ki tudja választani a sok (akár ellentétes) információból azt, amire neki szüksége van. Az a lényeg, hogy legyen információ, így tudja csak eldönteni, hogy neki mi a jó!

Szerintem Virág nem " csúsztatott", számomra egyértelmű volt, hogy ő nem szoptatási tanácsadó.Én sem vagyok az, de tapasztalataim vannak, amelyek esetleg másoknak is hasznosak lehetnek. (Előfordult már.)

Tapasztalatból tudom azt is, hogy a szoptatást/szopizást a babának és a mamának is tanulnia kell, ehhez jól jön a segítség.
Bár én és a babám is nagyon ügyesek voltunk, már a szülőszobán (rengeteget olvastam előtte a témában, ami sokat segített), mégsem csináltuk tökéletesen a dolgot: sebes lett a mellem, a babának meg a szája (beszívta azt is), kifejezetten "bénán" tartottam, mindkettőnknek kényelmetlen volt.
A kórházban volt egy nagyon kedves gyermekorvosnő, aki bejött a kórtermekbe és segített. Az ő útmutatásával már tökéletesítettük a technikát, de a legkényelmesebb tarást itthon kísérleteztük ki, kettesben. Kellett a segítség! Addig kényelmetlen és a sebek miatt fájdalmas volt a szoptatás! Csillagokat láttam, egyáltalán nem élveztem! Amikor felsírt, már előre féltem a fájdalomtól. De kitartottam, mert tudtam, nem lesz így örökké.
És most már élvezem. Szerintem át kell vészelni a kezdeti nehézségeket.
Mi "szoptatás pártiak" csak azt szerettük volna tudatosítani Aniban, hogy NEM BIZTOS (de lehet!), hogy a kezdeti nehézségek miatt föl kell adni a dolgot. Nem "megtéríteni" akartuk, hogy maradjak az egyházas hasonlatnál. Az ember nem tudhatja, miről marad le, ha még át sem élte.

Ani!
Azért mert az én lányom 2 hónapos korától hosszan aludt éjjel, nem biztos, hogy a te fiad is így lesz. (Bár jól halad!) A kérdéseidből úgy tűnik, általánosítani akarsz. Pedig minden ember, (minden baba)más! Mielőtt nekemtámadnának: eszem ágában sincs elkeseríteni téged!!! De jobb, ha nem "reméled", hogy minden a nagykönyv szerint van, minden babánál.
Elég nehéz (ezt is tapasztalatból tudom), az az időszak, amikor még nem ismeritek egymást, az ember nem tudja, mikor mi a jó a babának, mit tegyen... Ráadásul fáradt, lestrapált, és nagy hormonális változások zajalanak a testében... Nagyon kemény időszak, de nem tart sokáig!!!
Adj időt magatoknak, és addig próbálj meg nagyon figyelni a baba jelzéseire. Nem hittem volna, de az anyai ösztön (vagy nevezzük bárminek, megérzésnek, stb) tényleg működik, magától is! Még csak akarni sem kell. Csak nyugodj meg, ne görcsölj(ez a legnehezebb!), akkor észre fogod venni.

Jó utazást, biztos jót fog tenni neked, hogy hazajöttök!

Nagyon szép a kisfiad, megnéztem a profilodban.

Hogy ne támadjanak le, ideírom: ezek az én véleményem, illetve tapasztalataim, nem tudományosak, pusztán azért írtam meg, hogy hátha segít Aninak, vagy másnak. Nem biztos, hogy mindenkinek így jó. Nem kívánok róluk senkivel sem vitatkozni.
 
 


Szia Tontica!
A nyilvános szoptatástól egy kicsit én is féltem az elején, én valószínüleg túl prüd voltam hozzá, de m1vel gyakran nem volt más lehetőségem, sikerült megszokni,ű. Az a tapasztalatom, hogy főleg a férfiak zavarodnak meg tőle rettenetesen, oda sem mernek nézni, szóval ne félj ilyesmitől. Kicsit olyan mint amikor a liftben mindenki ezerrel próbál máshova nézni. Kép
Ha komolyan gondolod a szoptatási tanácsadót, azt kell gyorsan megszervezni inkább és nem azzal foglalkozni néznek-e vagy sem, hiszen tényleg nem nézik az embert amikor szoptat.
A csörgő nálunk bejött azért írtam, egy 6 hetes baba már mosolyog, ha nem is lehet lekötni úgy a figyelmét, mintegy 4 évesét.Nekünk is, mint itt mindenkinek, akinek nagyobb már a babája, van olyan képünk, amin 6 hetesen a csörgőre mosolyog , ide feleslegesnek tartom ugyan felrakni "illusztrációnak" neked, a mail címedet meg nem láttam a profilodban.
Mindig jó érzés, ha egy döntés megszületik, akármilyen is, jót fog tenni neked egy kis otthoni levegő.
Na, csak ügyesen, jó szervezést!KépKép

Móni
 


Tontica,
Én vittem az elsö két repülöutunkra kocsiülést. Mindkét alkalommal volt szabad hely mellettem, és abba tettem le, mikor aludt. Persze fel- és leszállásnál az öledben kell tartani.
A szoptatásnál igazából nem sok látszik, legfeljebb a hasad, ha nincs rajtad trikó. Felülröl a póló takarja a mellett, alulról a baba feje Kép A repülö meg olyan, hogy legfeljebb 3-4 ember látja, ha észreveszik.
A légkondiról még az jutott eszembe, hogy bár gyakran hüvös van töle, viszont, ha fütenek, akkor igen csak meleg van. Tehát úgy jó öltöztetni a kicsit, hogy rá is lehessen még adni, meg levenni is (pl zoknit).

Én is örülök Nektek. Az úttól meg ne izgulj. Minél több cuccod van, annál hamarabb ajánlja fel valaki a segítséget.

Kati
 
 


Üdv mindenkinek,
én tulajdonképpen Tonticának akartam volna tanácsot adni, mert a történetem meglehetősen hasonlít az övéhez, de látom, hogy ő ügyesen megoldotta saját maga a problémát. De ha már itt vagyok, szeretném finomítani Alice_cs-ről, mint a "tápszeres anyukák védőszentjéről" kialakult képet.
Én a lánya vagyok, és nekem egyáltalán nem jött le, hogy az anyám szoptatásellenes lenne.
A szülés után ő segített mellre rakni a kisfiamat, és ő mutatta meg, hogy egyáltalán hogyan tartsam a picit úgy, hogy ne fullasjon bele a mellembe, ugyanis a csecsemősök mind el voltak foglalva. Amikor éjszaka tápszert kezdtem el adni a gyereknek, mert sehogyse tudtak begyógyulni a gennyes-sebes mellbimbóim, ő napokig kérlelt, hogy ne tegyem, mert az éjszakai szoptatás nagyon fontos. És -slusszpoénként - amikor ödémás lett az egyik mellem, hőemelkedésem volt és rettenetesen fájt a szoptatás, Iboly honlapjára igazított el, ahol megfelelően tájékozódtam arról, hogy mit kell tenni tejcsatorna-elzáródás esetén, így két nap alatt kikúrálhattam magam (Ibolynak utólag is köszönet!). Általában véve ő tartotta bennem a lelket, amig a kizárólagos szoptatásért küzdöttem - a tápszeres hozzátáplálás az én döntésem volt. Nem is az éhes gyerekem látványa volt a legrosszabb, amíg a tejemért harcoltam, nem is a fizikai fáradtság, amit a vég nélküli szoptatások és a fejések, valamint a kialvatlanság okoztak, hanem az, hogy Ványka fiam képtelen volt megnyugodni a saját anyja karjaiban! Ellökte magát tőlem, megfeszítette a kis testét, és csakis a nagyszülei vagy az apja bírták lecsillapítani a kisfiamat, aki még így is állandóan feszült volt. Akkor határoztam el, hogy nem én leszek a szoptatás mártírja és azontúl minden evés után kapott tápszeres pótlást. Pár nap múlva már hozzámsimult, ha felvettem, bármikor meg tudtam nyugtatni, ha nyűgös volt, és hathetes korára rendeződött a viszonyunk. Most három hónapos, kölcsönösen rajongunk egymásért, öröm nézni, hogy milyen kiegyensúlyozott (bár kicsit anyás) baba lett a kis ordibátoromból, és hogy mennyire bízik a világban. És amikor reggelente rámnéz, elvigyorodik és szerelmesen azt mondja: he-pöpö, akkor mindig eszembe jut, hogy valószínüleg nagyon jól döntöttem. Amúgy - azóta is szopik.

Tonticának sok örömet kívánok a babájához! Anya és babája szimbiózisban él egymással, ha az anyuka tönkremegy a szoptatásban, akkor a kiskrapek se érzi jól magát.
 
 


Tontica!

Én a helyedben az autósülést vagy a babakocsit feladnám "speciális csomagként", hogy csak az egyiket kelljen neked vinni a gépig. Mi legutóbb így jöttünk, (babakocsi + autósülés + csomagok + baba, no meg egyedül voltam vele felnőtt) A babakocsit speckó csomagként felküldtük a gépre, check-innél szépen egy külön futószalagra tették egy hatalmas dobozba, hogy ne sérüljön. Az autósülést az egyik repcsin használhattuk, a másikon nem. Ott a személyzet felszálláskor betette a személyzeti kabinba, leszálláskor meg visszaadta. Cumó az útra: egy hátizsák, több zsebbel. Egyikben játék, másikban innivaló, orrcsepp (=gyógyszertári sósvíz), zsepi, plusz pelus, váltóruha, pulcsi, zokni babónak.
Egy tanács: ha tisztába kell tenned a babát, én az Európán belül közlekedő gépeknél nem vinném ki a picit a wc-be. Egyszer tettem, hát kész kabaré volt, pedig akkor még pici volt. Inkább állj fel és tedd tisztába az üléseden, nem hiszem, hogy egy kis babakaki látványát zokon vennék, akik odalátnak. Az ülés puhább, nem veri be a baba a fejét a falba, nem kell mindent (pelus, popsitörlő) egy kezedben egyensúlyozni, mert nem fér el (a mosdót ugyi a kedves utasok szeretik vizesen otthagyni...)

Nyelv: ha konzekvens vagy és bizonyos szitukban csak magyarul beszélsz vele, megtanulja. Nálunk anyával magyarul, apával norvégül, de a konyhaasztalnál angolul. Mindhárom nyelv "élő" nyelv a családban, vannak még mások is, akik használják. (Párom kétnyelvű, 2 sógorom nem is tud norvégül, csak angolul - meg kríül, de ez már más mese) A távolság sem gond, - magyarul most csak én beszélek a gyerekhez, de néha az apját is hallja magyarul karattyolni (velem), és az itteni nagyszülei is tudnak már egy keveset. És ami nagyon fontos szerintem: az otthoniakkal sokat beszél telefonon. Lassan két éves lesz, így ez már működő dolog, korábban persze csak fogta a kagylót és fülelt. Meg sokat hallgatunk meséket magyarul, vannak magyarul mesefilmjeink (bár még túl kicsi egy film végignézéséhez). De a régi, bakelitről átmentett, mesemondós meséket nagyon szereti hallgatni és sokszor kéri, hogy "mesét, mesét" és megy a számítógéphez, mert tudja, hogy ott kapcsolom be.

Telefonos LLL segítség: (én sem vagyok LLL tanácsadó, de már nekem is segítettek) ha szerinted a személyes tali a fontos és nem tudsz segítséget elképzelni telefonon keresztül, akkor ha mást nem, kérhetsz tőlük segítséget, hogy ki tudna hozzád kimenni, név, elérhetőség, hátha van valaki a közelben. Általában tudják, kik a képzett laktációs tanácsadók, sokan az LLL-tagok közül is azok. Ha mákod van, akár azzal is tudsz időpontot egyeztetni, aki felvette a telefont.
Na, jó hosszú voltam, bocsi.
 
 


Manojoe!

Koszonom, hogy irtal, igy talan edesanyadat is mas szemmel fogjak nezni, nekem egy anyatigrisnek tunik, aki harcol a lanya es az unokaja joleteert a maga modjan.
Az en edesanyam sem szoptatott minket de nekem azt tanacsolta, hogy ameddig csak tudok szoptassak mert nagyon fontos a babanak.
Amugy en is szoptatok es szeretnek is minnel tovabb csak melle kiegesziteskent adok tapszert, valamikor nagyon keveset eszik, ejjel viszont megeszik 100-120-akat es alszik is tole rendesen utana.
Nem hiszem, hogy a tolem telheto legjobbat teszem, mert valoszinu a kizarolagos szoptatas lenne a legjobb, most viszont igy vagyunk nyugodtak mind a ketten, talan a szoptatasi tanacsado meg tud majd nyugtatni es tud nekem valami okosat mondani, de mar ugy vagyok, hogy ha nem sikerul akkor sem fogok elkeseredni.
Itt van nalam egy rokonunk, a "ferjem" testverenek a menye a kisfiaval, vele beszelgettunk a tapszerezesrol es mondta, hogy itt szinte mindenkinek ehhez kell folyamodnia mert a baba 4 honapos koraban vissza kell menniuk az anyaknak dolgozni.
A tapszer kenyszer megoldas.
Az en kis "ordibatorom" most egy vegtelenul nyugodt kisbaba, nem tudom, hogy a tapszertol vagy az en nyugodtsagomtol, de nagyon orulok neki.

Valoszinu minden kezdo kismamanak sokat kell szenvedni a szoptatasert, valaki tobbet bir, valaki kevesebbet, mert vannak eros es gyenge emberek.
De mindenki "gondolom" a legjobbat akarja a kisbabajanak.

Szerintem minden kismamanak kellene a segitseg, miert nincs tobb szoptatasi tanacsado?
Szerintem boviteni kellene, vagy a vedonoket kellene tovabbkepezni.
Amugy itt szules utan mar nem is kell vedonohoz jarni. A szoptatas nem az o reszortja.

A gyerekorvos, meg amikor mondtam neki a bajom, azt mondta ez normalis es, hogy szoptassak amennyiszer csak kell.
Csakhogy engem ez cseppet sem nyugtatott meg, sot!

Sadrien!

A gondom csak az, hogy utana hogyan viszem ki a csomagokat, a babat a babakocsiba tolom, huzom magam utan a borondot es az autosulest melyik kezembe fogom?
Oda nem johetnek be a szuleim segiteni.
Valoszinu az autosulest itthon kell hagynom.

Iboly:

Varom a valaszaid es legyszi nezz nekem Pecsen egy laktacios tanacsadot.

Koszike

Ani

KépKép
KépKép
 
 


Tontica!
Na ne! Hogy kéne már a kezedben vinni mindent? Ott vannak a cuccoknak a kocsik a reptéren a szállítószalag közelében, fogsz egyet, amire szépen mindent felpakolhatsz és csak azt kell tolnod. Én a babakocsit összecsuktam, úgy egyszerűbb. Bőven elfért babakocsi, ülés, bőrönd, hátozsák, számítógép rajta, plusz vittem kézben a gyereket. A te babád pedig nagyon pici még, tehát őt könnyen elbírod akár kézben, akár kenguruban (a fekvőkenguru ilyen piciknek is jó), akár hordozókendőben hozod.
 
 


Szia Tontica!

Bocs, hogy tegnap nem tudtam válaszolni neked! Lássuk a kérdéseidet!

"igazabol azt sem tudom, hogy mi a baj a szoptatassal, velem van a baj vagy a pici szopasi technikajaval. Lehet, hogy turelmetlen voltam es akar fel orankent is mellre kene tennem, ez lenne a megoldas?!"

Az biztosan sokat lendítene a dolgon, ha egy picit lazábban vennéd az egészet. Kicsit úgy, mintha egy lakatlan szigeten lennél, ahol nincs mérleg, nincs óra, nincs tápszer, csak Te vagy és a kisbabád. Mit tennél? Megtanulnád felismerni a kisbabád jelzéseit. Rájönnél, hogy nem csak az éhségére van csillapító hatással az, ha megszoptatod, hanem pl. a fájdalmára is. Rájönnél, hogy ha mellreteszed a síró kisfiadat, akkor hirtelen kerek lesz a világ. Lehet, hogy éhes volt, lehet, hogy szomjas, lehet, hogy egy kis mamaszagra vágyott vagy hallani akarta a szívdobogásodat. Együtt akart lenni veled. Mert Te vagy számára az az ismert és szeretett lény, aki 9 hónapon át óvta, védelmezte, akit már alaposan megismert, akire számít, ha bánata van. Mindeközben jó sok tejed termelődne, éppen annyi, amennyire Raticonak szüksége van. És mivel szemmel láthatóan hurkásodna, nőne, fel sem merülne benned, hogy nem elég a tejed. Kép


"Telefonon keresztul hogy tudnak segiteni?"

Először is türelmesen meghallgatnak, megpróbálják átérezni a helyzetedet, majd feltesznek neked egy csomó kérdést. Olyanokat, mint amilyenek az én honlapomon is fent vannak az emailes részben. A válaszokból általában kiderül, mi okozza a bajt. Ezután elmondják, hogy mit lehetne tenni, hogy javuljon vagy rendbejöjjön a dolog. Általában nem zúdítanak rád azonnal minden lehetséges információt, hanem a legkézenfekvőbb dolgokat javasolják. Ha nem válik be, érdemes újra felhívni őket, mert akkor tudnak javasolni valami mást, ami lehet, hogy jobban megfelel nektek. Ha valami nem tetszik, idegenkedsz tőle vagy egyszerűen csak nem akarod, akkor mondd meg! Ebben az esetben egy másfajta megoldást kínálnak. Igyekeznek megtalálni azt a módszert, ami a ti
családotoknak a leginkább megfelel. Azt nagyon fontos megértened, hogy a szoptatási tanácsadó segít, de nem tudja helyetted megoldani a problémát. A munka oroszlánrészét ti végzitek el. Bár azt gondolom, hogy szociális asszisztensként ezt úgyis tudod. Kép


"A babam nagyon sokat visszabukik szopas utan, tapszer utan nem, miert van ez?"

A babák gyakran buknak. Vagy azért mert mohón szopiznak, vagy azért mert az anyukának erős a tejleadó-reflexe és nehezen bírkóznak meg a torkukra ömlő tejfolyammal, szinte fuldoklanak, sok levegőt nyelnek, de sokszor a szoptató mama tehéntej fogyasztása áll a háttérben.


"Ki lehet alakitani egy bizonyos rendszert a szoptatassal is?"

Az a legjobb, ha az időbeosztást a kisbabádra bízod. Az a tapasztalat, hogy a babák is kialakítanak maguknak egyfajta rendszert, de mire hozzászoknál, az egész borul. A babák hihetetlen fejlődésen mennek keresztül az első évben, szinte minden ahhoz igazodik. Szerintem érdemes fix pontként a fürdetést meghatározni, hogy legalább az esték hasonlóképpen alakuljanak.

Az anyatej rendkívül könnyen emészthető, igazi bababarát táplálék. Pillanatok alatt kiürül a gyomorból. Ha egy baba hamar megéhezik, akkor nem feltétlenül azért van, mert kevés a tej, hanem azért, mert hamar megemésztette. Adni kell neki újra. (No és persze az sem elhanyagolható szempont, hogy nem csak azért akarnak gyakran szopizni, mert éhesek.) Bármilyen gyakran meg lehet szoptatni egy kisbabát!


"Ejjel miert kelnek a "nagy" babak (akar egy eves vagy annal nagyobb) ejjel is szopni amikor elvileg mar kibirnak reggelig?"

Ennek az egyik oka általában a fogzás. A szoptatás és a szopizás lazító, nyugtató, fájdalomcsillapító hatású. A másik ok életkori sajátosságokban keresendő. Úgy 4-6 hónapos kor körül már annyira felfigyelnek a körülöttük zajló dolgokra, a hangokra, neszekre, hogy szinte lehetetlen ébren megszoptatni őket. Pár perc alatt végeznek a szopival. A kisbabák nagy része éjjel pótolja be, ami nappal kimaradt. (A honlapomon az alvásról is olvashatsz.)


"Hany perc alatt szivja ki a megfelelo mennyiseget egy 4-5 hetes csecsemo?"

Ez teljesen változó, nem lehet általánosítani. Vannak erősen, ügyesen vagy éppen mohón szopó babák, akik az első perctől kezdve rövid idő alatt rakják tele a pocakjukat, másoknak hosszabb időre van szükségük. Általában azt szoktuk mondani, hogy az újszülöttnek legalább 20 percre van szüksége ahhoz, hogy a tápláló, zsírdús hátsótejhez eljusson, a tejtermelés szempntjából pedig az az optimális, ha alaposan "kiüríti" a mellet. (Teljesen nem tudja kiüríteni.) Ezért nem érdemes korlátozni a szopások időtartamát.


"Honnan lehet tudni, hogy nincs eleg tejem arra, hogy jollakjon a pici, vagy, csak o nem akar rendesen szopni de van tejem?"

Azt, hogy elég-e a tejed, onnan tudod megállapítani, ha figyeled a pisi, kakis pelusokat. Ha a kizárólag szoptatott, hathetesnél fiatalabb baba legalább 4-6 alkalommal pisil és naponta többször van széklete, akkor elég neki a tej. Ehhez még az sem árt, ha havi szinten szépen gyarapszik, ha hurkásodik, ha egészségesnek tűnik, az izomtónusa és a bőre turgora jó.
Egy képzett laktációs szaktanácsadó az ujjával megvizsgálja a baba száját, nyelvét, a szopáskészségét, az izomtónusát,megfigyeli a szoptatást, a mellrehelyezést, azt, hogy hogyan harap rá a baba a mellre. Egyszerűbb esetekben ez telefonos tanácsadásnál sem lehetetlen, ha a mama jól és őszintén válaszol a kérdésekre, esetleg a tanácsadó útmutatási alapján maga is megvizsgálja a babát és elmondja, mit tapasztalt.

Sajnos, Pécsett nincs szoptatási tanácsadó, se LLL-es, se laktációs szaktanácsadó. Kép (Esetleg egy anyukával tudnálak összehozni, ha úgy érzed, jó lenne egy kis személyes bíztatás.) Viszont nyugodtan felhívhatsz telefonon bármelyikünket, szívesen segítünk! Az LLL honlapján találod az LLL-vezetők számait, a www.szoptatasert.hu oldalon pedig hamarosan fönt lesz az összes laktációs szaktanácsadó elérhetősége.


"Szerintem minden kismamanak kellene a segitseg, miert nincs tobb szoptatasi tanacsado?"

Egyrészt azért, mert nagyon komoly követelményeknek kell megfelelni és a szakirodalom nagy része idegen nyelven (főleg angolul) van. Másrészt pedig nem sokan tudják vállalni, hogy a családjuk és egyéb elfoglaltságuk mellett, naponta akár 5-10 mamának
segítsenek telefonon keresztül, akár a leglehetetlenebb időpontokban is.

A kutatási eredményeket tényleg nem neked írtam ám!

Tontica, ha van még kérdésed, tedd fel bátran és ne haragudj, ha nem válaszolok rögtön, van úgy, hogy hosszabb ideig nem jövök föl a Babanetre.

Szia,
Iboly
 
 


Szia Manoejoe!

Bevallom, megleptél! Azt aztán nem hittem volna, hogy édesanyád az én honlapomat fogja neked (vagy bárkinek) ajánlani! Ez azt jelenti, hogy nagyon szeret téged, hiszen még az irántam való erős ellenérzéseit is félretette, csak, hogy segítségedre legyen. Jó, hogy árnyaltad egy kicsit a róla alkotott képet! Nekem ő eddig csak egy másik arcát mutatta, ami nem tette túl szimpatikussá.

Nagyon nehéz időszak lehetett nektek, amikor a kisfiad feszítette és lökte el magát tőled. Nincs rettenetesebb érzés, mint amikor egy szülő tehetetlennek érzi magát, amikor nem tud segíteni a gyereken, bármennyire is szeretne, vagy amikor úgy érzi, a babája őt magát utasítja el! Ilyenkor különösen fontos, hogy a családja mellette álljon és segítsen. Jó, hogy túljutottatok ezen a keserves időszakon és most már minden rendben van.

Örülök, ha a honlapomon hasznos információkhoz jutottál. Az oldalt a férjemnek köszönhetem, aki tavaly a születésnapomra vette meg a domaint, elkészítette és azóta is karbantartja a honlapot. Most legalább tudom, hogy nem hiába.

Iboly
 
 


Sziasztok!
Talán, ha mindenki kicsit árnyaltabban fogalmazna, akkor nem ismernénk ennyire félre egymást, nem lennének ellenségeskedések és veszekedések, csak kultúrált vitatkozás (mert ugye nem kell, hogy mindenben egyetértsünk).
Most, hogy lecsillapodtak a kedélyek, kezd nagyon érdekessé és hasznossá válni ez a beszélgetés!

A szoptatási tanácsadásról: nekem a védőnőm elég sok hülyeséget mondott...(puszta jóindulatból). Sőt, még a kórházi csecsemős nővérek is! (Az egyik anyukának miattuk gyulladt be a melle már az első héten, met a tanácsukra nem fejt, hogy mihamarább beálljon a kereslet-kínálat egyensúlya. Mehetett vissza a kórházba, ahol egy szörnyű géppel szívták le, és egy éjjelen át masszírozták.)
Nekem a fent említett nagyon kedves doktornő segített, aki amellett hogy szintén édesanya, szoptatási tanácsadó is. (A hozzáállásomat az olvasmányaim és "anyai ösztönöm" alapján alakítottam ki.)
A legegyszerűbb lenne, ha a csecsemősöket képeznék (modern!) szoptatási tanácsadóknak, hiszen ők azok, akik az első napokban eligazítják a kismamákat a baba körüli teendőkben. És persze a védőnőket, ők ugyis házhoz jönnek, "hivatalból". De hát a magyar egészségügy... Pedig milyen fontos lenne! Persze, az önkéntesekre is szükség van (mi lenne velünk nélkülük!), nagyon becsülöm őket. A társadalom még nem fogta föl a szoptatás jelentőségét, de talán jó úton vagyunk felé.
 
 


Iboly!
Megnéztem a honlapodat!
Nekem főleg a hozzátáplálásos rész volt érdekes. Meglepő, hogy ennyire komoly vizsgát kell tenniük a szoptatási tanásadóknak! Nem gondoltam volna. Hát, ezért nincsenek túl sokan...
 
 


Sziasztok!

Tenyleg fontosnak tartom, hogy minnel tobb szoptatasi tanacsado legyen, szerintem minden kezdo kismamanak elkel a segitseg, szakkepzett segitseg, mert sokszor a szuleink, nagyszuleink tiszta jo szandekbol adnak nekunk olyan tanacsot ami mar elavult, vagy egyszeruen csak ok is felre lettek tajekoztatva.

En, oszintem megmondom, bar rengeteget olvastam a terhessegem alatt de soha nem hallottam, olvastam peldaul a cumizavarrol, vagy, hogy a tapszer allergiat okoz, vagy, az igeny szerinti szoptatasrol.
A vedonotol sem kaptunk errol felvilagositast es a korhazban sem mondta senki, hogy ne adjak az elso nap cumit a fiamnak es mar a masodik nap egy kis tapszert.

De ez spanyolorszag, higyjetek el Magyarorszagon valamivel jobb a helyzet.
Ott legalabb hazhoz megy a vedono, itt nem jon senki segiteni es az orvosok is mast mondanak.

Iboly!

Fantasztikus amit csinalsz, minden elismeresem, azert neha aludjal am Kép
Mert lattam negyed 3 korul irtad a leveleket.
Ha csak azt nezzuk, hogy 3 fiu, huuuuuuuuuuu
es meg a munkad, na meg az itteni segitseg.
Koszonjuk!

Delelott kiprobaltam, hogy csak szoptattam, kb. 5 percig szopott az egyik mellembol aztan merges lett, elkezdett kapalozni es sirni, atraktam a masikra, 2 perc es ugyanaz.
1 ora utan kerte megint, es ugyanaz a jatek, aztan megint 1 ora stb. delutan mar ugy sirt, hogy csak na,na akkor adtam neki potlast mert sajnaltam.
Az alatt az 7-10 perc alatt amit szopik, szepen sziv, jon is neki rendesen mert neha kohog tole es folyik ki a szajabol.
Szerinted miert csinalja ezt?

Megneztem en is a honlapodat, az en fiam tobbet hizik hetente mint a normalis ertek, ez baj, vagy jo?
Vagy novekedesi ugras?

Manoehoe!

Remelem irsz meg, kivancsi lennek, hogy hogyan csinalod, eloszor szoptatsz es utana adsz neki tapszert, mennyit, mennyi ido utan ker megint?
Hany hetesen kezdel el adni neki?

Nem tudsz kepet felrakni a kisfiadrol? Hogy hivjak?

Valaki kerdezte az e-mail cimemet: tontica@freemail.hu

Sziasztok, jo ejszakat, jo szoptatast! Kép Kép Kép

KépKép
KépKép
 
 


Tontica,
Manojoe most nem tud jönni, mert alszanak, majd reggel.
Itt találsz Ivánról képet:
http://babanet.hu/album/main.php?album=3092&page=4&image=75486

Egyébként Iván 3 óránként szopik, és minden szopás után kap pótlást. Van úgy, hogy csak 10 grammot iszik a szopás után, van úgy, hogy kiissza az egészet - gondolom annak függvényében, hogy mennyit szopott a mellből. De majd a lányom részletesebben is beszámol.
 


Tontica, én két mellből szoptatok, most álltunk rá a 3,5-4 órás szoptatásokra, amik nagyobb sikerélményt is biztosítanak, mert a nagy kortyolások ideje tovább tart Kép)) Szóval mindig azzal a mellel kezdem a szoptatást, amelyikkel az előző alkalommal abbahagytam. A gyerek 25-30 percet tölt a melleken (együttesen), ha még éhes, adok neki előre bekészített tápszert (forró vízbe állítva a cumisüveget a táp langyos marad). Késő este, éjszaka, és többnyire reggel, valamint néha késő délután nincs szükség pótlásra, ilyenkor csak anyatejet kap.
Pótlást egy decit szoktam bekészíteni, van, hogy mindet kéri a kiskrapek, van, hogy 10-20 grammot (de azért a 10-20 grammért képes leüvölteni a hajat a fejemről).
Arra ügyelek, hogy a tápszert mindig szoptatás után kapja a baba, és mellbimbót formázó cumiból, hogy lehetőség szerint megmaradjon a szopási készség.

Hetente egyszer kirándulunk, programot csinálunk, ilyenkor bevallom, kimenőt adok a melleimnek is, és egy szoptatás helyett (nem vagyok nyíltszini szoptatós a szégyenlős természetem miatt) tápot kap a poronty, amit az apja ad neki a békesség kedvéért (ha én merészelném őt pusztán táppal traktálni, nagyon mesértődne és nem enne, csak üvöltene az originál tej után... kipróbáltam).

Jó babázást!
 
 


Szia Manojoe!

Te sem alszol?
Nem tudom mi a baja a fiamnak de 11 ota fentvan es nem hajlando aludni en mar a falra maszok, masodik napja csinalja, lehet, hogy faj a hasa.
De hat mit tegyek?
Felveszem sir, lerakom sir, berakom az agyba sir.
Feher lepedekes lett a nyelve, lehet, hogy ez szajpenesz?
Na megyek, megprobalom megetetni, hatha utana mar elalszik vegre (meg en is).

KépKép
KépKép
 
 


Tontica,
amíg nem jön Iboly, addig megírom, hogy sztem miért sír a kicsi fiad. Az alapján, amit írtál, igen erős lehet a tejleadó reflexed. Erre utal, hogy köhög és folyik a szájából a tejecske. Ez azt jelenti - ha a következtetésem helyes - , hogy bőven van elég tejed, csak az elején nagyon erősen spriccel a melledből az anyatej. Ha szoptatás előtt fejsz valamennyit, akkor ez csökken, viszont így még több lesz a tej, fokoznád a problémát. Tehát amit tudok javasolni, amíg nem jön Iboly, és nem írja meg, mi lenne a legjobb, hogy ne tedd át ilyen hamar a másik melledre a babádat. Egy mellen legalább 20 percet legyen a kismanó. A hasa fájhat attól is, hogy pont az elsőtejet kapta meg (a szoptatás első pár percében egy laktózban gazdag, főleg szomjoltó ún. elsőtej jön), ami gyakran okoz hasfájást. Ezért is érdemes 20 percig legalább rajtahagyni egy mellen, mert így a zsírosabb, táplálóbb, kalóriadúsabb hátsótejhez is hozzájut, és ez nem okoz hasfájást.

Fehér lepedék: lehet, hogy szájpenész. Csak a nyelvén van? Van hüvelyi folyásod? A melled érzékenyebb lett? A végbélnyílása körül nem piros? Mindenképpen mutasd meg nagyon gyorsan orvosnak, sok problémát lehet megelőzni, ha időben kezelik a szájpenészt (már ha ez az. Kép)

Ja, és nincsenek bennem rossz érzések. Kép Köszönöm a nyugtatást. Kép Szoptatási tanácsadó pedig nem leszek, már ami az IBCLC-t illeti, ahhoz kegyetlenül nehéz vizsgát kell tenni, ami ráadásul egyelőre csak angolul tanulható meg - tehető le. Talán majd egyszer, ha magyarul is meg lehet csinálni, akkor. De én egy elég lusta ember vagyok. KépKépKép Addig pedig persze tanulok, lightosabb tanfolyamokon. Kép De most először a dúlaképzést célzom meg. Kép

Virág
 


Tontica!
Virágnak igaza lehet, próbálj meg egy kevés tejet lefejni szoptatás előtt, lehet, hogy túl sok az elsőtej. (Nekem ez a módszer bejött, hasfájás és gyakori éhség ellen!)
Hasfájásra: édeskömény-kamilla tea (1-2-3-kanállal, nem kell neki sok!),
és ha a karodra fekteted hassal lefelé (a feje a könyökhajlatban) az ált. jó a hasfájós babáknak, nemtom miért. Én is így ringattam a babámat amikor fájt a hasa, egy darabig még sírt, aztán elaludt. (Jó esetben ez így is maradt amikor letettem.Kép )
Nálunk most a fogzás miatt van éjszakai műszak, de a szopi csodát tesz, mindig visszaalszik tőle.
A fehér lepedéket én is megmutatnám orvosnak, de bizos nem komoly.
Sziasztok!
 
 


Szia Virag!

Latod nem ir senki, nem tudom mi van, kene egy jot veszekednunk, mert akkor annyian irtak Kép
Szegeny picurkam beteg, nagyon nyugos, voltunk az orvosnal, szejpenesze van tenyleg, allitolag ez miatt oklendezi vissza az etelt, es fajhat neki valami mert egyfolytaban sir.
Kaptunk ra kenocsot azzal kell kenegetni a szajat.
Remelem hamar meggyogyul majd, ugy sajnalom szegenykemet.
Milyen problemakat tud okozni a szajpenesz?
Gondolom, ha nagyon faj neki nem akar enni, de szerencsere azert a kicsi szepen eszik csak utana oklendezik.
Meg orakkal eves utan is jon neki vissza, eddig ilyen nem volt.

Mas: nem igazan tudom megoldani, hogy 20 percig szoptassak egy mellbol, mert nem szopik annyi ideig csak par percig, (5-max.10), utana merges lesz es elkezd kiabalni, ha visszadugom a szajaba ugyanazt a cicit, akkor kikopi es sir, meg tiszta voros klesz a feje a meregtol.
Ha ez utan atrakom a masikra akkor meg szopik egy kicsit de nem sokat.

Nincs huvelyi folyasom, viszont meg mindig verzek, ez normalis? Tobb mint 5 hete.
Piros ver meg mindig, nem barna.
Nem tudom milyennek kene lennie.

Milyen az, ha egy csecsemonek hasmenese van?
Milyena normalis kaka allaga?
A Picurka egyszer kakil egy nap de akkor telekakilja az egysz pelust es eleg hig.
Ez normalis szerinted?
Nem piros a vegbelnyilasa korul, miert?

Olvastam, hogy milyen vizsgakat kell letenni, hat eleg kemeny, de biztos, hogy ez valtozni fog, mert igy nem lesz sok szoptatasi tanacsado magyarorszagon az biztos.
Tanulj csak, en peldaul kimondottan szerettem iskolaba jarni es most is szivesen elmennek, vagyis majd kicsit kesobb.

Manojoe!

Az en kiskrapekom inkabb este ker tobbet, akkor 120-at is megeszik, nappal meg sokszor elvan csak anyatejjel.
Jo neked, hogy a ferjed segit az etetesben legalabb egyszer hetente, az enyem, rossz nezni is hogyan adja neki az uveget.
Nincs turelme sem hozza.
Pedig jo lenne!!!

Irjatok lanyok!!!
Milyen ido van otthon? Lehet meg setalgatni?

Sziasztok, jo ejszakat!

Ani

KépKép
KépKép
 
 


Ani,

Kizárólag szoptatott babáknak szerintem folyékony a kakija (no meg tápszeres babáknak is az lehet Kép), ez a "folyékony étrend" miatt van.
Nem tudom, milyen a hasmenés csecsemöknél, talán ha a szokásostól eltérö számban és mennyiségben van? Figyeld a kiszáradás jeleit - nincs elég pisis pelus, száraz a szája körül. Bár idösebb a gyerekem, nekem olyat is mondtak, hogy nem jön könny a szeméböl, amikor sír. És a fontanelle (magyarul??) besüllyedése is azt jelzi. Az én babámnak szopi elött mindig be volt egy kicsit süllyedve, szóval gondolom, itt a szokásosnál sokkal nagyobb süllyedésröl van szó.

Virág,
A laktációs tanácsadónak kell a sok vizsgát letennie, vagy a szoptatási tanácsadónak is? Azt hittem eddig, az LLL-nek vannak tanácsadói, akik önkéntes alapon csinálják. Persze ez nem mond semmit a viszgázásról, lehet, hogy hülyeséget kérdeztem.

Kati
 
 


Sziasztok,
(hát, nem azért, de amiket Manojoe leírt Alice-ról, azt Alice is mind megírta, csak senki nem törődött vele...)

Anyatejes babák kakija túrószerű, aranysárga, kenőcsös állagú. Ha hasmenéses, akkor általában zöld, nyálkás, folyós, ilyenkor a baba sokat sír, ált. pukizik is, görcsösen felhúzza a lábát.
A szájpenész (szvsz) nem okoz fájdalmat. Az afta viszont igen...

Kati,
laktációs tanácsadó = szoptatási tan. Kép
Zs.

Zsóka
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron