Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Az eperkérdéshez annyit szeretnék hozzátenni, hogy én úgy tanultam, hogy az epernek, málnának főleg a magja és a szőrei allergizálnak, ezeket viszont a bébiételben garantáltan nem lehet megtalálni. Utána fogok járni a dolognak.
Simine!
Az én gyerekeim is kiabálnak és felteszik a kérdést: MI? Engem is nagyon zavar. Én is azt szoktam mondani, hogy nem értem, vagy tessék? A nagyothallást nehéz ilyenkor diagnosztizálni, mert a gyerekek valóban elég szórakozottak, szelektív a figyelmük és a hallásuk is. Azért azt szeretném elmondani, hogy amikor én az általad is megismert dr.-nőhöz elvittem Barnust, mert állandóan köhécselt és folyt az orra, és megjegyeztem, hogy szelektív nagyothalló a gyerek, akkor azért nagyon ledermedtem, amikor azt válaszolta a gyerek megvizsgálása után, hogy ez nem szelektív nagyothallás anyuka! Ezután került tubus a dobhártyáiba. Szóval ha úgy érzed, hogy nem hall jól, akkor inkább vizsgáltasd meg (otthon is végezhetsz súgópróbát kezdésnek!)és mondják azt szakemberek, hogy minden OK. Én sem vagyok híve az állandó orvoshoz futkosásnak, és azt gondolom, hogy Emese is csak azért kérdez vissza, mert ez figyelemfelhívó, érdekes dolog, azért ha úgy érzed, inkább önts tiszta vizet a pohárba!
Sziasztok: Kinga
Kinga
 


Kinga,
javaslom, hogy kérdezd meg Ibolyt a szoptatás topicban. Ő eredeti nevén Rózsa Ibolya, az ország 2 nemzetközi laktációs szaktanácsadója közül az egyik és az LLL alelnöke.(A másik dr. Sarlay Katalin, a Szt. István kh neonatológus főorvosa, a Magyar Szoptatásért Egyesület elnöke, és Iboly - ha mondhatom - mentora, tőle tanult Iboly rengeteget az IBCLC vizsgához.) Szóval nem hiszem, hogy náluk képzettebb embereket találhatnál ebben a témában. Kép Múltkor elfelejtettem megköszönni a bókodat, köszönöm. Kép Jól esett. Kép

Noémi,
neked is elmaradt a reagálás. Köszi, amit írtál, de hadd biztosítsalak: hidd el, nem nehezebb a 4, mint az 1. Ha most csak 1 gyerekkel lennék, jóval könnyebb lenne, de csak azért, mert hozzászoktam a 4-hez. Ha 1 gyerekem lenne (vagyis amikor 1 gyerekem volt), nem találtam igazán könnyebbnek. Kép

Virág
Virág
 


Kedves Kinga,vagy bárki,akinek van tapasztalata!

Tul.képp az én kérdésem a hiszti,és elkényeztetéssel kapcs. lenne.

1. Mikortól,mennyiídős kortól beszélhetünk elkényeztetésről?
2. Az időpont összefügg a hisztis időszakkal? Az egyik ered a másikból? Vagy hiszti lehet elkényeztetés nélkül is? Ha igen,akkor mikortól alakulhat ki?
3. Miről ismerem fel a hisztit?
4. Hogyan előzhető meg?
5. Ha már kialakult,hogyan kezelhető? Mit tegyek,hogy leszoktassam róla,és mit netegyek,hogy neokozzak lelkiproblémát neki.

Köszönöm szépen előre is!
Edina
Névtelen
 

 
 

Edina,
Bocs, hogy idepofatlankodom, es idetlen tanacsokat osztogatok:
1. Mit ertunk elkenyeztetes alatt? Szerintem ha jozan anyai osztoneid szerint cselekszel, probalsz mindenben konvekvens lenni, akkor nem lesz elkenyeztetve a gyerek.
2. A ketto nem fugg ossze, de ez megint csak maganvelemeny. Minden gyerek mas, van amelyik konnyebben alkalmazkodik a szulo elvarasaihoz, van, amelyik tovabb, es kitartobban probalja az akaratat ervenyesiteni.
3. Kép Felismered, ezt garantalom! Kép
4. Nem elozheted meg. Ha a gyerek hisztizni akar, csinalhatsz te akarmit, hisztizni fog!
5. Nem kezelheto, legjobb, ha megprobalod nem eszrevenni. Ezt a legnehezebb. Probalj meg nem idegeskedni, amikor a gyerek foldhoz vagja magat es ordit, valami jelentektelen hulyeseg miatt.
Bevallom, a nagy fiamnal neha csak a hidegzuhany segitett. Ezt kb. 4-5-szor alkalmaztam nala, de akkor mar teljesen magan kivul volt.
Megnyugtattalak? Gondolom nem. Mekkora a gyerkoc?

Zsuzsi
 


Edina,
mielőtt válaszolnék: hány hónapos-éves a kicsi, és mit értesz te hiszti és elkényeztetés alatt?

Virág
Virág
 


Kedves Kinga!

Szeretném a segitségedet kérni, mert eléggé tanácstalan vagyok!
Kisfiam 1 hét múlva lesz 11 hónapos. Márciusban egy vérvétel során megállapitották nála, hogy vérszegény és vashiányos. Az orvosunk Maltofer cseppeket irt fel neki. Ezt 3 hónapig adtam neki minden nap, majd elküldtek minket kontroll vérvételre.Amikor vissza kellett menni a leletért, a laborostól rákérdeztünk, és ő azt mondta, hogy minden rendben van, azon kivül, hogy a gyerek vérszegény, de addig amig nem eszik "normális" ételeket ez teljesen rendben van.
A fiam egyébként szopik naponta 5-6 alkalommal és bébiételeket eszik.
Ezután levittem a leletet a rendelőbe, ahol újra
felirták a Maltofer cseppeket azzal, hogy a kisfiamnak "súlyos" vérszegénysége van, és ezt továbbra is szednie kell. Itt elmondtam, hogy mit mondtak nekem a laborban, erre a védőnő válasza az volt, hogy ez hülyeség!
Most nem tudom mitévő legyek, hogy kire hallgassak! Ha tudsz nekem segiteni ebben, és esetleg szükséged van a leleten lévő eredményekre, akkor kérlek jelezz, és leirom azokat is ide!
Előre is köszönöm a segitséget! Brigitta
Névtelen
 


Brigitta,
Kép Errol a "falunk" jut eszembe, ahol van ket gyerekorvosi rendelo. Az egyik dokihoz, ha elmesz, tuti, hogy a gyereked kap 3-4 nem kotelezo, de nagyon fontos vedooltast, kitisztitjak a fulet, vizeletvizsgalatra kuldik, vert vesznek tole, ebbol termeszetesen kiderul, hogy sulyosan verszegeny es johetnek a vas-cseppek. A gyerek tuti ordit, es te, mint rossz anya, aki elhanyagolja a gyereket, megszegenyulve tavozol. En mar az elso alkalom utan megfogadtam, hogy ide nem jovunk tobbet. Kesobb derult csak ki, hogy akik ehhez a dokihoz jarnak, mind verszegenyek, es vasat szednek! Kép
A falu masik vegen egy torok doki rendel. Nem csinal a bolhabol elefantot, sokkal lazabb, de ezerszer figyelmesebb, mint a masik, meghallgatja a te megerzeseidet, megfigyeleseidet, feleslegesen nem szadizza a gyerekeket! Szeretik is nagyon! Nala egy gyerekem sem sir, nem felnek tole! Bocs, hogy ezt leirtam, a "sulyos verszegenysegrol" jutott eszembe. Kép
Rossz etvagyu a kisfiad? Vagy van valami mas tunete a sulyos verszegenysegnek? Adsz neki voros husokat? Azokbol szivodik fel a legjobban a vas, jobban, mint a novenyekbol, es mesterseges keszitmenyekbol! A szoptatas topikban Iboly is sokat tud a temarol!
Bocsi Kinga, hogy megint kontarkodtam!Kép

Zsuzsi
 


Edina!

Azt bátran állíthatom neked, hogy a hisztire nem lehet felkészülni. Mert minden gyerek más és más. Egyik hisztis, a másik még hisztisebb, a harmadik egyáltalán nem, vagy csak alig. A hiszti az önálló akarat érvényesítésének kezdete, tehát egyrészről örömteli a dolog, másrészről az addig jámbor, engedelmes, bennünket mindenben feltétel nélkül követő gyermekünk egyszerre mintha kisördög bőrébe bújna. Látszólag értelmetlen dolgokért ordít, egy idő után azt vesszük észre, hogy már mindenért ordít és gyakorlatilag tök mindegy, hogy mi hogy reagálunk rá. Kezeléséhez birkatürelem szükségeltetik, ami nem mindig áll rendelkezésre. Azt mondják, egyszercsak elmúlik. Most én is ezt az egyszercsakot várom, de nagyon. Persze jó ötleteket én is kaptam. Mert az mindenkinek van. Amikor már nem bírjuk a dolgot, akkor megyünk zuhanyozni. Mostanában már uton a fürdő felé abbamarad a hiszti, amikor is Réka lányom közli velem, hogy anya "beszejeztem". Aztán öt perc múlva ott folytatja, ahol abbahagyta. Úgyhogy én reménykedem, hogy egyszer tényleg elmúlik.

Brigitta!

Jó lenne tudni, hogy miért került sor arra az első vérvételre!? Volt valamilyen tünete a gyereknek, vagy egyéb okok miatt? Én is egy kicsit szkeptikus vagyok a vérszegénységgel kapcsolatosan, de azért nem mondanám, hogy ne foglalkozz vele. Ha a kisfiadnak nincs tünete, nem beteges, jó az étvágya, akkor én is azt tanácsolom, hogy add ugyan neki a cseppeket, mert nem ártasz vele, de inkább az étrendjére fordíts nagyobb figyelmet. A vörös húsokban, belsőségekben sok a vas, naponta legalább egyszer kapjon húsos főzeléket. Ne alakíts ki magatokban betegségtudatot!

És mindenki csak nyugodtan kontárkodjon, én is sokat tanulok Tőletek! Sziasztok: Kinga
Kinga
 


Hahó,
már egy csomó topikban jártam a problémánkkal, de mivel még mindig nem oldódott meg, zarándokolok vele tovább, hátha Kinga vagy valaki más tud mondani valami újat. (A Rendelőben is kérdezősködtem, de azt a választ kaptam, hogy a jelek szerint minden rendben van - szerintem nem jutott el a dolog Kingához vagy máshoz, vagy nem tudom, nekem a szerkesztő válaszolt.)
A kislányom hat és fél hónapos. 3150g-mal és 50 cm-vel született. Félévesen 6420g és 67 cm. Élénk, vidám, nevetős baba; nem sírós, nem hasfájós, nem bágyadt, beteg soha nem volt. Nagyon mozgékony, másfél hónaposan fordult oldalra, háromhónaposan hasra, négy hónaposan vissza, onnantól kezdve komoly helyváltoztatásra képes. Öt hónapos kora után egy kicsivel elkezdett kúszni, Most négykézláb kutyázik, illetve kis ideig támasz nélkül ül. Négykézláb most próbál helyet is változtatni, valamint hátraejtegeti a popsiját, szerintem majd egyszer nem is nagyon sokára így fog felülni. Foga még nincs, de több indulóban van (sőt, kifejezetten sok). Nyugodt, jó kedélyű, szereti a nyüzsgést, ha sok minden történik körülötte, ha társaságba visszük. Éjjel két-három menetben kilenc órát alszik, és napközben még kétszer egy órát. Öt és fél hónapos koráig kizárólag szoptattam, azóta kóstolgatunk, most kb. 60-80 ml főzeléknél tartunk egyszer egy nap. Tej mindig volt bőven.
Na eddig van az idill, most jön a dráma. A kölkec étvágytalan. Ciciből, anyatejjel, a születése óta trükközök vele, hogy egyen annyit, amennyivel gyarapodik. Két pár hetes időszak volt, amikor nem kellett állandóan koncentrálnom, ezek kb, megfeleltek a három ill. a hat hónapos igényugrásnak. Nálunk ez jellemző módon nem úgy működött, hogy jaj, mennyit eszik ez a gyerek, e végén kevés lesz a tejem, hanem hogy végre eszik rendesen, talán nem kell végre fejnem???
Nyilván benne vagyok ebben én is, mert eleinte tényleg komoly gond volt őt etetni, a kórházból később engedtek haza minket, mert a babó aluszékony volt, ébresztgetni kellett, és ez itthon is jó ideig így volt. Most viszont második hete annyira, de annyira keveset eszik, hogy begyulladt a mellem (már nem igazán tudok fejni, mert hiába van benne, nem jön ki). Azóta nem is igen hízott. Vizsgálatra eddig sehová sem küldték, mert egy adott mennyiséget minden hónapban hízott (az elvárásnak megfelelőt, illetve annak alsó határán).
Nemigen tudom, ilyenkor mit lehet tenni, illetve mi lehet ennek az oka. Kép De már lassan nem látok ki a problémából.
Üdv
Kriszi
 
 


Kedves Zsuzsi és Kinga!

Már kétszer szállt el a megirt irományom, igy most próbálok picit rövidebb és tömörebb lenni.
Kisfiam nagyon jó étvágyú baba, mindent megeszik amit adok neki, kivétel a spenót. Minden nap eszik húsos ételeket, vörös húsokat is, csak azokat eddig talán egy kicsit kevesebbet kapott mint mást. De megfogadva tanácsotokat, ezentúl ezekből fog sokkal többet kapni.
Látszatra semmilyen tünete sincsen.Virgonc, mozgékony, mindig jó kedvű baba, és ami a legfontosabb nem beteges.
Az első vérvételre azért került sor, mert 7 hónaposan kb. 2 hétig láz és hőemelkedés váltotta egymást és náthás is volt. Mi a fogzásra gondoltunk, amit fül-orr gégész szakorvos alá is támasztott. Azt mondta nincs a gyereknek semmi baja, csak fogzik. A gyerekorvos ezt nem fogadta el, mondván, kizárt dolog, hogy a fogzás ilyen tüneteket produkáljon. Tehát irány a laborba vér- és vizelet vizsgálatra, hátha esetleg fertőzés áll a háttérben. A leletek jók lettek, de vérszegénységet állapitottak meg. A történethez még hozzá tartozik, hogy 2 nappal később kibújt végre az 1. foga, a hőemelkedés azonnal megszünt, a nátha is elmúlt néhány nap múlva. Azóta már 7 foga van, de egyikkel sem szenvedett meg annyira mint az elsővel. Se előtte, se utána nem volt beteg.
Köszönöm a válaszaitokat!

Brigitta
Névtelen
 


Kriszi,
én úgy látom, hogy a kicsivel nincs semmi gond, viszont benned mintha lenne egy kényszeres etetési mánia, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Kép Figyelj! Egy baba annyit eszik, amennyi kell neki! Persze ezt nem mindig hagyhatjuk rá egy belealvós 2 napos manóra, viszont a te kislányod pontosan tudja már, mennyi kajára van szüksége. Ha éhes, eszik, ha nem, hát nem. Azt javaslom, gondold végig, miért van ilyen erős késztetésed arra, hogy figyeld, mennyit eszik. (Ez az állandó kontrollálás másban nem nyilvánul meg, csak az evésben?) Ha a kislányod azt érzi, márpedig nyilvánvaló, hogy azt érzi, hogy NEKED fontos az, hogy ő egyen, nem pedig a saját kedvére eszik, az összebújásért cicizik, vagy az ételek ízéért eszik, akkor ebből hamarosan játszma lesz, hacsak már most nem játszma ez az egész. Azt javaslom, hogy felejtsd el egy az egyben ezt a kajadolgot! Nincs téma, nincs tragédia, nincs dráma! Az élet legtermészetesebb dolga, hogy eszünk, és a te kis hathónaposod nem fog a terített asztalnál éhenhalni. Ha békénhagyod. De ha az evés számodra ilyen fontos, akkor elkezdhet büntetni téged azzal, hogy nem eszik, és az ellenkezője is lehet: később, talán évek múlva majd elkezdhet zabálni, és akkora lesz, mint egy vízió. Kép Ezt te sem akarod. Kép Szóval én is azt látom, hogy a kicsivel semmi gond nincs, a mérleget dobd ki a p*cs*ba, és hagyd őt békén. Ha meg úgy érzed, nem bírod elengedni ezt a kaja ügyet, akkor szerintem keress fel egy szakembert, egy pszihológust (tuuuuuudom, nem vagy hülye, ha ezt írod, agyoncsaplak Kép), szerintem rövid időn belül megoldódik.

Cici: vészeld valahogy túl a gyulladást, fejjed szét a csomókat, amennyire tudod, és lazíts. Kép Akkor szoptasd, ha ő kéri. Kép

Üdv,
Virág
Virág
 


Hahó,
Virág, teljesen igazad van, én is ilyesmire jutottam magamban. Azt is tudom, honnan jött ez, ha érdekel, és és lesz erőm, leírom. De azért Cicó sem egy megnyugtató gyerkőc, viszont tény, hogy azért lazább is lehetnék vele. Majd még folytatom, mert valami gondja van, megyek, megnézem, mit húzott a fejére Kép
Most ennyi,
üdv
Kriszi
 
 


Kriszi,
most látom, víziót írtam, pedig vízilovat akartam. Kép Igen, érdekel, hogy honnan jött. Kép Írd meg nyugodtan. (Mi az a kommunikációkutatás? Kép)

Virág
Virág
 


Sziasztok!
Csak Krisznek írom, hogy elkövettem én is ue. a hibát!Kép Állandóan azt éreztem, hogy szegény gyerek nem eszik rendesen. Tömtem volna, amikor csak lehetett. Aztán megszületett a második gyerkőc, és nagyon nem volt időm, hogy ott üljek a fiam mellett és azt nézzem, hogy 1 óra alatt megette-e a levest?Kép Mivel nem álltam folyamatosan fölötte, hogy megint keveset evett, elkezdett enni.Kép Rájöttem, hogy gyerek még éhen nem halt. Vagyis olyan gyerek, akinek otthon van kaja. Nem mondom, hogy most dundi, de ő sosem lesz az. Egyébként a fiam is ilyen kis mozgékony volt, mint a te babád. Most sem csinálok belőle már nagy gondot, ha egy egy étkezésnél kevesebbet esznek. Te sem eszel mindig ugyanannyit!
Különben én nem tudom, ez nálam mitől volt, szerintem a tapasztalatlanság, első gyerek, stb... Ki tudja?

Banett
Banett
 


Hahó,

Banett,
ez biztos nálunk is így lesz, de még csak fél éves, és ha keveset hízik, vagy egy időre leáll (pl. mint most másfél hete), akkor azért tör a frász. Már várom azt az időt, amikor nem leszünk leginkább a cicire utalva, mert most aztán még külön stressz, hogy ennyire az én testem működésétől függ minden. Meg amikor nem havi bontásban számolják a hízást...

Virág,
legközelebb megírom, ehhez nagy levegő kell Kép A kommunikációkutatás olyan, hogy azt nézem, hogy miért pont azt mondják/csinálják pont azok az emberek, amit és ahogyan és miért éppen ott és akkor pont azt. Ez így biztos eléggé zavaros - a lényeg az emberi (nem csak emberi) jelzések és jelentésgenerálás folyamatainak vizsgálata. Pl. hogy miért írtál víziót víziló helyett Kép Kicsit pszichológia, kicsit nyelvészet, kicsit antropológia, kicsit etológia, kicsit kutlúrakutatás, kicsit szociológia. Ezt tanultam, tanítom, és ezt csinálom - ha bővebben érdekel, a communicatio.szoc.bme.hu címen érdemes kutakodni (www. nélkül!), ez a PhD-programunk honlapja.
Ja tényleg, ha már játszmázunk, ebben a konkrét esetben vajon hogyan lehet kilépni belőle?

Üdv
Kriszi
 
 


Kriszi,
nagyon érdekes a foglalkozásod. Vízió: KépKépKép Még végiggondolom, miért írhattam pontosan. Kép Ha játszma, ebben az esetben nagyon egyszerű (hahaha Kép): Csak azt lehet büntetni, aki magára vesz dolgokat. Példa: Abigélem ( a 3. gyerek) azzal szórakozik (fontos, hogy tudat alatt csinálja, nem azzal az eltökélt szándékkal, hogy bosszút áll), hogy mikor altatom Ráhelt (4.), "véletlenül" épp arra dübörög el, leejt dolgokat, stb., és ezzel igyekszik felébreszteni a kicsit. Amikor én erre robbanok, egyre jobban fokozódik. Amikor megbeszélem magammal, hogy a legrosszabb, ami történhet, hogy felébred a kicsi idő előtt, és altathatom vissza, vagy hogy nem sikerül és nyűgös lesz, nem tudok mosni, főzni, takarítani, de ez végülis nem nagy tragédia, szóval amikor átlátom, hogy semmi komoly baj nem lesz, ha felébred, akkor valahogy eszébe se jut hangoskodni. A ti esetetekben: megbeszéled magaddal, hogy Cicó nem fog éhenhalni, annyit eszik, amennyit akar, pont. Te nyugodt vagy, nincsenek elvárásaid. A játszma ezennel végetért. Kép Semmi ördöngösség. Jóval egyszerűbb, mintha már tranzakcióanalízisről lenne szó. KépKépKép

A víziós megjegyzésed óta majdnem minden szavamat átnézem, így nem lehet írni!!! KépKépKép Tényleg, miért vízió? Esküszöm, nem vizualizálok magam előtt egy vízilovat, bár hasonlítok rá. KépKépKép

Banett,
hahó itt is. Kép

Puszi,
Virág
Virág
 


Sziasztok!

Látom, hogy itt mindenki babával kapcsolatban ír/kérdez. Bár én most a 28. hétben vagyok, lenne egy problémám. Még pedig az, hogy 3 hét alatt 3kg-t kell fogynom. Vizesedem, és hirtelen sokat híztamKép. Az lenne a kérdésem, hogy ez só- és zsírmentes diétával kivitelezhető-e? Bár még csak 2 napja csinálom, egy deka sem ment le (ja mégis mit várok?!). A történet tképpen nem egészen ismeretlen számomra, két éve a fiammal uezt végigcsináltam, de esküszöm!!! nem emlékszem, hogy akkor mit, hogy...
Remélem vki tud számomra megnyugtató választ adniKép.

Előre is köszönöm,
Kriszta

Ui: Bocs, ha OFF voltam.
 


Kriszta,
nem voltál off. Ha senki nem jár erre időben, akkor valamelyik topicban rá kéne lelned Dr. Csákány Györgyre, ő szülész-nőgyógyász, kérdezd meg tőle. Kép De azért egy laikus kérdés: Ha vizesedtél (vagyis megnőtt a toxaemia valószínűsége) azon mit segít, ha "lefogysz"? Hiszen akkor vízvisszatartás van jelen, és nem hízás. A sót mindenképpen iktasd ki az étrendedből, amennyi szükséges, benne van az alapvető élelmiszerekben. (Úgy tudom.) Kinga, ez a te posztod, én a pszihológiában és a szoptatásban jobban otthon vagyok. Kép Úgyhogy HELP!

Kriszi,
az új címetek: http://www.communicatio.hu/ Kép

Virág
Virág
 


Kriszta,
nagyon régen nem írt Gyuri, ha még megvan a mélje, megkérem, nézzen el ide. Puszi (ma már többet nem jövök Kép),

Virág
Virág
 


Virág,
nagyon köszönöm!

Kriszta
 


Gál Kriszta!
Azt gondolom megoldottad már, hogy viszonylag kevés sót használsz. De gondolj arra is, hogy mely élelmiszerek tartalmaznak eleve sok sót és azt is igyekezz kiiktatni. Gondolok itt a felvágottakra(szalámik, virsli stb) és a kész/félkész kajákra(pl olyan husik, amiket csak ki kell sütni)Rengeteg sótól megkíméled magad!
Inkább reggelizz mézet,lekvárt, sajtot, mint felvágottat!
Ez csak egy picike segítség akart lenniKép
z.
Névtelen
 


Kriszta!
Én az első terhességemmel voltam ugyanígy. Kicsit megugrott a súlyom, a vérnyomásom, picit vizesedtem, de nem vészesen. Inkább a súly és a vérnyomás gond volt a lényeg. Kiiktattam a kenyeret, csak abonett volt helyetteKép Egy idő után már kifejezetten jól esett. Sok zöldséget ettem, elhagytam a felvágottakat és kértem a védőnőmtől egy kazit, amin terhestorna volt. Kb. én is ilyen idős terhes lehettem, mert okt. 2-án szültem és ez nyár közepén volt. Nem találtam megerőltetőnek a tornát, hisz pont kismamáknak találták ki. Minden nap tornáztam és 3 hét alatt 5 kg ment le. Nagyon meg voltam ám dicsérve!Kép ezt a "diétát" és mozgást a szülés végéig tartottam és nagyon kevés jött föl a fiammal. Kép
Sok sikert neked!

Virág!
sziaKép

Banett

Kép
 
 


Sóról a "dokim" azt mondta, hogy már nem szokás sódiétára itélni a betegeket" A sóval lehet csínnyán bánni, de egy zsömle, felvágott nem okoz gondot. Egy másik doki meg szigorú sódiétára ítélt. Majdnem 1 hónapnyi sómentes időszak után is ugyanúgy híztam, így mikor megtudtam, hogy nem szokás már azonnal fel is hagytam vele. Se többet, se kevesebbet nem híztam sem így sem úgy. Viszont rettenetesen vizes voltam, de annyira hogy semmilyen cipőmbe nem fért bele a lábam. Kb negyedig tudtam beledugniKép És mint írtam nem változtatott rajta a só elhagyása sem, pedig...
Ilyen is van.

sasha

Kép
 
 


Kedves Z., Banett és Sasha!

Nagyon köszönöm a biztató szavakat!KépKépKép
A mozgást elkezdtem, a diétát folytatom és lement 1kg(ha-ha!)Kép. Én is dicséretet akarok!Kép
Még1x köszi az ötleteket. Még van 1 hetem a mázsakontrollig, de 3 hét múlva bizonyítanom kell!Kép

Üdv mindenkinek,
Kriszta
 


Gál Kriszta!
Ügyes vagy, csak ésszel, tovább!!:-))


Sasha!
Nem a sósmentes diéta nem divat, hanem a folyadékmegvonás.
Az ödémák csökkentésére pedig igenis jó módszer a só csökkentése, mivel a só a szervezetben tartja a vizet.Ha sok a só- sok víz marad, dagad a láb. Ha kevés a só_kevesebb.
Szóval ha nem téliszalámit zabál az ember naphosszat, esetleg nem fog annyit vedelni, ha már kiüríteni nem tudja tökéletesen.
z.
Névtelen
 


Kedves Z.!

KöszönömKép. Vérszemet kaptam a további mínuszokhoz, de arra figyelek, hogy a babának is jusson vmi(mármint az Eleviten kívül).

Üdv,
Kriszta
 


Krisztina!
Van egy csomó természetes vízhajtó, mint az uborka, petrezselyem, a tea, a kávé. Ezek segítenek abban, hogy a FÖLÖSLEGES víz eltávozzon. Mikor én is vizesedtem, akkor azt mondták, hogy a só az megköti a vizet, ezért nem ajánlatos a mértéktelen fogyasztása, a folyadékmegvonás pedig nem túl egészséges, főleg ebben a melegben.

Egy viszont biztos: vízhajtót NE szedj! Ezt csak azért mondom, mert nekem anno a háziorvos felírt, és mielőtt szedni kezdtem volna, felhívtam az nőgyógyászomat, aki rögtön a szívéhez kapott. Terhesség alatt ugyanis nagyon komoly problémákat okoz/hat/.

Én/de ez tényleg magánvélemény/ az Elevitet is abbahagynám, annyi a friss zöldség, hogy most nem kéne. A terhességem alatt el voltam tiltva minden terhességi vitamintól, és a babád már növöget "csak", tehát nem feltétlenül szükséges neki sem. Viszont kaptam az utolsó hetekre Magne B6-ot, ami a vérnyomásomra jó volt, mert gondolom a vizesedés nálad is a toxémia előszele...
Természetesen erről is kérdezd meg kezelőorvosodat, gyógyszerészedetKép.

Csi
 
 


Kedves Csi!

Köszönöm az ötleteket. Az én dokim pedig pont a só- és fűszermentes diéta mellett, a folyadékfogyasztásomat is erősen korlátozta, mindennel együtt (pl. főzik, gyümölcsök stb.) napi 2l-re. Tképpen ez az én nagy gondom, mert nekem ez a 2l nagyon! kevés. Emellett persze eltiltott a dinnyéktől, a barackoktól ... minden lédús gyümölcstől, úgyhogy marad az alma (erre direkt rákérdeztem, mert úgy hallottam, hogy vizesedésre jó), a banán és a szilva. Egyenlőre őket favorizálom (csak)Kép.

A vérnyomásommal (kopp-kopp) 2 éve sem volt gond, bár akkor is, most is szedek magnéziumot.

Elevit: már csak azért is szedem, hogy meggyőzzem magam arról, hogy mindent megtettem/megteszek a baba egészségéért. A fiammal anno a Maternát szedtem - kb. a szopi időszak feléig -, ugyanezért. Miután megszületett, az első pár héten bizony gyakran előfordult, hogy nem ettem. Egyszerűen nem voltam éhes, a babával foglalkoztam, és du., amikor vmelyik nagyi meglátogatott, ő "tukmálta" belém a "reggelit".

Az az igazság, hogy most húst sem nagyon eszem (kivéve hal), mert só nélkül nem ízlik, így most jobban bízom a vas- és magnéziumtablettában és persze az Elevitben, mint a tápanyagdús táplálkozásomban.

Mégegyszer köszönömKép

Üdv,
Kriszta
 


Krisztina!
persze, más a "normális" folyadékkorlátozás, én arról beszéltem, mikor teljes elvonásra gondol valakiKép

Igazából nekem van egy saját tapasztalatom, miszerint tök mindegy, mit csináltam, éppúgy vizesedtem, és a vizesedés csak egy tünet volt, egy jelenség. Mindkettővel toxémiás lettem, úgy, hogy a vérnyomásom mindkét alkalomkor a szülés megindulásakor lett 230/110, és az is maradt stabilan, csinálhattak bármit...pedig a terhesség alatt nem ment fel, csak a normális határon belül mozgott.
Szoptatás leállása után némi idő eltelt, és minden visszaállt. Eleinte még úgy ettem a Corinfart, mint más a cukorkát, de semmiKép

Én is ettem az elsőmnél szoptatáskor a Maternát, gyerekemmel együtt szépen gyarapodtunk, aztán olvastam Iboly részletes beszámolóit, miszerint a vízben oldódó vitaminokon kívül /azok is csak minimálisan/ semmivel nem lesz jobb a tej összetétele...
Az én sudár alkatomnak pedig egyáltalán nem hiányzott a plusz vitaminKép Kép Kép

Ha érdekel, akkor előtúrom a természetes vízhajtó növények listáját...
Csi
 
 


Kedves Kriszta!
Azt hittem, hogy tegnap válaszoltam, de nem találom hova ment, ujra leírom.
1. Mindenféle vízhajtás a terhességben káros, tehát kerülendő!
2. A sómegvonás vérnyomás emelkedéshez vezethet! Szintén káros (de sózás sem kívánatos, ami kell az a normális étel.)
3. A "vizesedés"=odéma a terhességben nem kóros dolog, bizonyos fokig mindenki kicsit vizes, ennek hormonális és statikai oka van, szülés után nyomtalanul elmúlik. DE! ha az ödéma képződés gyors és nagyfokú (hetenet több mint 1 kg) akkor oda kell figyelni a vérnyomásra, mert terhességi megasvérnyomás előhirnöke lehet. AZT már kezelni kell, mert AZ súlyos betegség lehet.
Ha a korábbi terhességedben nem volt magas vérnyomásod és azóta sem szedtél össze ilyen betegséget, akkor a második és többedik terhességben szinte biztosan nem is lesz! (néhány eset kivételével)
Erre is igaz: az arany középút a jó: reggeliz mint a király stb . ismered.
Dr. Csákány M. György
 


Kedves Csi!

Nekem szerencsére a szülés alatt sem ment fel a vérnyomásom, úgyhogy remélem most sem ér majd meglepetés. Jól "kiszúrt" velem a természet, hogy amitől más nem hízik (pl. óriási mennyiségű folyadék - nekem a 3l víz meg se kottyan), az engem bálnaméretűre növeszt Kép. Nem sírok, tképpen ezen kívül semmi gond nincs, a baba tökéletesen fejlődik Kép. Ja és "talán" kislány Kép.
Ha nem nagy fáradság légyszí kotord elő nekem azt a listát. (Remélem a Dr. úr a vízhajtók alatt nem a természetes vízhajtókat értette.)

Előre is köszönöm Kép.


Kedves Doktor Úr!

Köszönöm a részletes, mindenre kiterjedő választ, és persze azt, hogy szakítottál rám időt.
A vizesedéssel az a gond, hogy a dokim szobamérlege - bárhogy néztem is - 4 hét után 6, azaz hat(!) kilóval mutatott többet Kép. Sovány vigasz volt számomra, hogy másnap a védőnő mérlege szerint 3 kilót híztam, és védőnéni szerint lehet, hogy a doki mérlege nem pontos, ellentétben a gyerekrendelő mázsájával Kép. (Van vmi kapaszkodómKép) Egyébként még egy kiló mínusz KépKépKép.

Még egyszer köszönöm.

Üdv,
Kriszta
 


Kriszta!
Megnéztem a könyvet. Írja a petrezselymet, zellert, spárgát, pitypangot, kávét, teát.
Ír egy csomó gyógynövényt is, amit azért nem írok le, mert nem tudom, hogy a terhesség alatt hogyan alkalmazhatóak, mint ahogy azt sem tudom, hogy a kávé, vagy tea jó-e igazán...
Csi
 
 


Sziasztok Mindannyian!

Nyaralás után és a következő etap előtt kicsit itthon, ezért bocsánat a nagy hallgatásért és köszönet a korrekt tanácsokért. Néha kicsit lelkiismeretfurdalásom van, mert úgy érzem, hogy magára hagyom a topicot, de közben meg minden nagyon jól megy a maga útján.
Igazából megint nem tudok újabb hasznos tanácsokat adni, mert közben szerencsére minden probléma megválaszolódott.
Nálunk az az újság, hogy Borinak 1 hét alatt kibújt két foga és megtanult hasrafordulni. Onnan vissza meg nem tud, úgyhogy sírás van. Fürödtünk a Balcsiban, nagyon élveztük mindannyian és remélem, jövő héten újra visszamegyünk. Ott viszont nem tudok internetezni, ezért jövök ilyen keveset. Remélem elnézitek nekem?!
Azért majd igyekszem, addig is sziasztok: Kinga
Kinga
 


Sziasztok!

Kriszta, Csi!
FONTOS:
'A petrezselyem terméséből (magjából) készített teát a herbalisták vizelethajtóként valamint a menstruáció szabályozására használták. Igen veszélyes drog, mert vesevérzést, terheseknél abortuszt okozhat.'...'Terhes nők ne igyanak petrezselyemteát és ne használjanak petrezselyem olajat.' (Earl Mindell: Gyógyfüvek bibliája)

Szóval a petrezselymet nehogy teaként igya valaki, hanem csak 'natúr': petrezselymes krumpli, megszórni a salátát egy kis petrezselyemmel stb.

Kinga!
Szerintem ne legyen lelkiismeretfurdalásod, a nyaralás neked is jár, nem Kép!
Gratula a fogacskához és a forgáshoz!

Üdv, Virág
 
 


Virág!
Nekem eszembe sem jutott, hogy teát is szoktak csinálni belőle, még sosem hallottam, de jó, hogy leírtad!!!!
Látod, pont emiatt írtam, hogy a gyógynövényként könyvelt növényeket nem írom le. Persze arra nem gondoltam, hogy a petrezselyem is lehet "gyógynövény"...
Köszi
Csi
Ja, a többit is csak "normál" fogyasztásra ajánlottamKép
 
 


Sziasztok!

Csi!
Azért jó, hogy tisztáztuk Kép. Egyébként nekem sem jutott eszembe a tea, de mi van, ha valakinek igen?!? Szóval biztos, ami biztos. (egyébként én ezek után óvatosan bántam a petrezselyemmel 'natúrban' is).
Nekem ajánlotta a védőnénim a vizesedésre az almakompótot, de ne kérdezzétek miért,már nem emlékszem Kép.

Üdv, Virág
 
 


Sziasztok!

Köszönöm a segítségeket. Tegnap volt dr.bácsinál, az ő mérlege szerint nem fogytam Kép, viszont megdicsértek, hogy már az is valami, hogy megállt a hízás Kép. Vérnyomás amúgy tökéletes (126/82), ma du. megyek a tegnapi laboreredményekért, de szerintem nem fenyeget a toxémia.

Csi!

Köszönöm a növényeket, nem gondoltam volna, hogy a zeller erre is jó Kép. Most, hogy olvastam a petrustea hatásáról (teaként eszembe sem jutott, de most már én sem eszem csokronként), inkább a gyógynövényeket még 11 hétig hanyagolom.

Virág!

Köszönöm az infót, Csihez hasonlóan én sem gondoltam volna, hogy a petrezselyem (igaz tea formájában) ilyet is tud. Az almát egyébként nekem is ajánlotta a védőnőm, sőt a dokim sem tiltotta (igaz megkért, hogy ne napi 2kg-t, egyek). Egyébként még a nagymamámtól is hallottam, úgyhogy ennek "múltja" van, legalábbi ártani nem árthat. Szinte az egyetlen gyümi, amit engedélyeztek és szeretem.


Holnap du. lelépünk, nyaralni megyünk a pici fiammal és anyuval Kép. Megbeszéltük, hogy "megpróbálunk" diétásan élni - másfél hétig -, és reménykedünk, hogy a közelben nem lesz cukrászda Kép.

Mindenkinek minden jót Kép

Üdv,
Kriszta
 


Sziasztok!

Az uborka nyersen fogyasztva kitűnő vízhajtó és rendezi a székrekedési problémákat. (Infó ugyanabból a könyvből, mint a petrezselymes)
Vagy ezt írta már valaki Kép? Nincs időm visszaolvasni most.

Üdv, Virág
 
 


Sziasztok!

Köszönöm, hogy az elmúlt 3 hétben segítetttek nekem. Bár a tervezett "fogyás" nem sikerült, sőt 1 kg-ot híztam, az orvosom még így is megdicsért Kép.
Még egyszer mindenkinek köszönet.

Üdv,
Kriszta
 


SZiasztok!
Kinga, hozzád lenne további kérdésem. Azért további, mert a rendelőben már kérdeztelek a problémáról, de azt a topikot csak most találtam meg. Tehát. a fiam lassan 3,5 éves, júniusban lett szobatiszta a pisi vonatkozásában nappalra és éjszakára egyaránt. A gond a kakival van. Eleinte itthon legtöbbször a bilibe végezte, de játszótéren vagy bárhol másutt az alsójába. Nem szólt, csak amikor már bent volt a matéria. A nyaralások alatt ez folytatódott, és most hogy újra itthon vagyunk, már itthon is bekakil, ill. oda, ahova éri.
Tavasszal költöztünk, kétszer nyaraltunk, lehet,hogy sok volt neki a változás? Vagy az ovival függ össze? Ősszel menne oviba, szavai szerint várja is, lehet hogy tudat alatt még itthon maradna?
Lehet orvosi probléma? Azért gondolok erre is, mert mindig olyan gyorsan kakilt, hogy ráült a bilire és már állt is fel, kész volt. NAgyon igyekszik, amikor néha szól akkor is már az eleje bent van a gatyóban csak a többi megy a bilibe.
Amúgy nagyon igyekszik megfelelni az elvárásoknak (pl. néha közli, hogy nem fog verekedni az óvodában - pedig már régóta nem verekedős), lehet hogy a kakilást fenntartotta magának?
EZ azt hiszem egy kicsit sok kérdés, de eléggé aggódom, főleg mert valakinak volt egy megjegyzése, hogy a kakigondok általában pszichés eredetűek.
Kedves Lányok! VAn köztetek valaki, aki találkozottt már ilyen problémával?
Sziasztok!
Zsuzsa
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa!
Virág irányított ide. Ez a kakigond nagyon gyakori az érzékenyebb, szorongóbb babáknál. Számukra egyrészt ijesztő lehet, hogy valami kipottyan belőlük, ami az ő részük, másrészt meg tudattalanul így próbálnak elérni valamit a környezetüknél.
Könnyen lehet, hogy a költözés, nyaralás megzavarta, de én méginkább az ovira gyanakszom, főleg abból a félmondatból, amit írtál. Nem lett túl sokat mondva neki, hogy "de az oviban majd nem lehet...!", vagy "de az oviban ugye nem fogsz...?" és hasonló mondatok? Az elvárásoknak való szélsőséges megfelelni igyekvés is a szorongásosságra mutat.
Amit tenni tudsz: hagyod a fenébe az egészet. Azaz, szó nélkül cseréled a naciját, NEM ajánlgatod a bilit, vécét. esetleg a pelust föl lehet ajánlani, hogy ha szeretne abba, akkor szóljon, ha kakilnia kell, és akkor kap.
Az ovitémát is hagynám szavakban, főleg azt, hogy mi lesz/nem lesz, mit szabad/nem szabad majd. Lehet, hogy neki hosszabb, lassabb beszoktatásra lesz szüksége.
És: nagyon sokszor elmondanám neki, hogy milyen jó, hogy ő van, hogy pont ilyennek akartátok, hogy akkor is szeretitek, ha verekszik,...stb.
Sok sikert!

Pele
 
 


SZia Pele!
Köszönöm a választ!
Most pelenkázom rendesen, de most sem szól, ha kakilt. Igaz sose szólt, mindig megéreztük. Egy időben alig engedte magát tisztába tenni. Most a pelenkázással azt nem tudom, hogy nem fog e bilibe pisilésről is leszokni így, hiszen a pelenkába kényelmesebb pisilni.
AZ oviról szinte nem is beszéltünk elvárásokat megfogalmazva, a verekedős mondatot például sose mondtam, ezt ő mondja. AZ oviról csak pozitív vonatkozásokban esett szó, az sem állandóan és nem túlspirázva.
AZ érzékenységében van valami, nem is kevés. MA is sokkal anyásabb, gyakran ül az ölemben,(gyakrabban mint az öccse) puszilgatni kell KépKép, sokszor mondjuk neki, hogy szeretjük, rengeteget dícsérjük, főleg a férjem, aki egyenesen rajong a fiáért.Bújós, cicás kisfiú.
Amúgy örökbefogadtuk újszülött korában, amitnem titkolunk előtte, bár még nem kérdezett.
SZia
Zsuzsa
 
 


Szia Zsuzsa!

Ha már szobatiszta volt teljesen, akkor azért a rendes pelusozást nem ajánlom, mert visszaesésként élheti meg. Arra gondoltam inkább, hogy fölajánlhatod neki, hogy ha akarja, és szól, akkor pelusba is kakilhat vécé/bili helyett.
Aha, ez az örökbefogadás árnyalja a képet. Lehet, hogy megint a szeretetkapcsolat elvesztésétől fél (ha nem is kérdezett az örökbefogadásról, gondolom egyrészt hallhatott tőletek róla, másrészt lehetnek tudattalan emlékei).
Ovi elvárásokat azért gondoltam, mert furcsa volt, amit mondott a verekedésről. Mástól sem hallhatott ilyesmit? Néha elcsípnek valami félmondatot, és szegény gyerkőcök úgy félre tudják érteni, aztán nagy nehezen derül csak ki, hogy mi is van a háttérben.
Az nagyon jó, hogy így tud bújni, és hogy ti is így tudtok kedveskedni veleKép Én azt gondolom, hogy azért hosszú távon ez meg fogja oldani a problémát.
Mikor kezditek a beszoktatást? Elképzelhető, hogy jobb lenne lassan, kis lépésekben haladni vele.
Sok sikert!

Pele
 
 


Kedves Pele!
Régen gondolkozom, hogy hol tehetném fel ezt a kérdést, de hogy most itt szóba jött, megkérdeze:
Mi a normális módja a beszoktatásnak?
Fiam most lesz kiscsoportos, és engem naponta lever a hideg verejték, már a gondolattól isKép. Mármint, a beszoktatás gondolatától, mert a közösség nagyon jó lesz neki, itthon nincsenek kortársai.
Lassan, gyorsan, hogyan kell beszoktatni? Tudom, hogy a gyerek reagálásától is függ, de jó lenne, ha nem baltáznám el első körben az egészet. Csak szépet, és jót mesélünk neki, várja is, de mivel nem volt még tőlem távol, csak nagyon rövid időre, így nem tudom, mire számítsak.
Igazából most kezdem megérteni az ovis-iskolás anyukák szeptemberi gyomorgörcsét...Tudom, menjek én pszichológushozKép.

Köszi
Csi

Ha valahol már írtál róla, csak elkerülte a figyelmemet, az is jó, ha elmondod, hol van..
Csi
 
 


Szia Csí!
AZ én fiam 3,5 éves, hétfőn kezdjük az ovitKépKép, szóval elég ambivalens vagyok. Ő várja, de szorong is tőle. Tegnap sétáltunk az ovi felé, és először vissza akart fordulni, aztán kíváncsian nézte az udvaron a gyerekeket. Nekünk az a szerencsénk, hgy a 2 legjobb barátnője Kép is oda fog járni, sőt az egyik csoporttársa lesz. Így talán könnyebb lesz neki, legalábbis remélem.
Azért aggódóm rendesen...
Pele. A verekedős mondat eredete az lehet, hogy 2 éves kora körül volt egy verekedős korszaka, amikor a játszótéren kisebbet, nagyobbat felborított, verekedett, civakodott, és akkor sokat mondtuk neki, hogy ben szabad. Azután ezt magától abbahagyta, de észvezérelt kisfiú lévén, meg is fogalmazta. Bárhova mentünk, elkezdte mondani, hogy nem fogok verekedni a gyerekekkel, sőt amiket kitalált meséket, abban is voltak buta, azaz verekedős állatok és okos, azaz nem verekedős állatok. Meglepően korán interiorizálta az általuk mondottakat. Egyébként máig olyan, hogy ha mondom, hazafelé fogunk fagyit venni, akkor ő közli, hogy most nem akarok fagyizni, csak hazafelé. Kép7(!) hónapos korától feltűnő nála a határok és keretek betartása.
12 naposan hoztuk haza, ennek ellenére valóban kíváncsi lennék,mhogy milyen tudattalan benyomásai vannak a nemkívántságáról, ill. ezt elfedheti e az, hogy mi nagyon kívántuk őt!KépKép
SZiasztok!
Zsuzsa
 
 


Kedves Doktor Úr/Védőnő/Nálam okosabb kismamik!

Egy vizsgálat ügyében szeretnék segítséget kérni.
Pénteken megyek az első terhességi vizsgálataimra (14+0 hetes vagyok) a kórházba, és olyan balga-mamlasz voltam, hogy nem kérdeztem meg a védőnőt a pontos teendőkről.
Annyit mondott, hogy reggeli első vizeletet hozzam magammal, és egyek meg 2db zsemlét és egy pohát tejet 1.5órával a beérkezésem előtt.

Kérdéseim:
1; Milyen vizsgálat lehet ez, ami előtt nem vesznek vér?
2; Nagyon szomjas vagyok állandóan. Max 1db zsemlét tudnék 1pohár tejjel meginni, de kettőt biztos nem. Nem lehet 2pohár tejet és 1zsemlét enni inkább?? Vagy vehetem olybá is, hogy a pohár tej, akár 0.5liter is lehet? Vagy nagyon fontosak az arányok?(tudom, hogy ez bagatelnek tűnik kívülről, de ha van rá mód, segítsetek)

Előre is köszönöm
Judit


Sziasztok!

Csi!
"Normális" módja? Hát igazából az, ha nincs normális mód, hanem az anyukára/gyerekre van bízva a dolog. Elvégre minden gyerkőc más. Van, akinek nagyon sok idő kell, van, akinek kevesebb.
Általában szerencsés, ha először Te magadban döntöd el, hogy ez így jó lesz. Ha szorongsz, azt hihetetlenül hamar leveszik a gyerekek, és még rájátszanak, hogy mintegy "igazolják" a szorongásodat.
Az is jó, ha először be tudtok járni együtt játszani a csoportba. Akkor aztán már Te látod, hogy milyen ütemben enged el a gyereked, mennyire és mikor kezd bekapcsolódni a csoport tevékenységébe (a jó óvónő ezt gyengéden bátorítja), vagy mennyire kapaszkodik beléd. Aztán ha már belefeledkezik a játékba, akkor meg lehet próbálni otthagyni, persze szigorúan megbeszélve, nem lelépveKép És megint csak fontos, hogy TE ne szorongj, mert akkor biztos, hogy fokozottan fog kapaszkodni Beléd, nem akar elengedni.
Másrészről az teljesen természetes, ha esetleg sírni fog, bár ha így ráhagyod a beszoktatás ütemét, akkor ez a reakció enyhébb lehet.
Később, pár hét óvoda után megint lehet egy sírósabb, tiltakozóbb időszak. Fontos, hogy ha reggel sír, akkor sose engedj abban, hogy akkor ne menjetek, viszont ha kifáradás jeleit látod rajta, akkor érdemes előre megbeszélve egy-egy görbe napot beiktatni, amikor együtt otthon csináltok valamit (persze ha van módod megtenni ezt). Ezzel csökkenthető a valószínűsége annak, hogy fáradtsága, lelki tiltakozása miatt betegségbe meneküljön. (Itt most természetesen nem arra gondolok, hogy nátha, takonykór, stb az első időben, mert az előfordul, hanem a nem múló, makacs kórokra, amik még hónapok múltán is föllépnek, vagy pl. a krónikus "hasfájásra").
Egyébként tök megértem a gyomorgörcsödet, nálunk ezért nem járnak oviba, mert ha nincs a közelben normális ovi, akkor inkább sehová sem (csak egy adalék: helyi oviban állandóan be van kapcsolva a csoportszobában a TV, videóKép) A suliról meg ne is beszéljünk...

Zsuzsa!
Neked is azt mondom: a legfontosabb, hogy magadban számolj le az ambivalenciával, mert azt nagyon megérzik a lurkók! Biztos jó lesz az ovi, pláne ha barátnők is mennek!
Nagyon-nagyon értelmes kisfiad van! Nekik ilyenkor nehezebb, mert sokkal több mindent fölfognak a világból, mint amit érzelmileg föl tudnak dolgozni. De ahogy érzelmileg is érik, jobb lesz majd, mert értelmes lévén többféle megoldást is ki tud majd találni, át tud majd látni.
Biztos, hogy vannak valamilyen diffúz emlékei, persze tudattalanul. De én azt hiszem, hogy azzal a föltétel nélkül elfogadó szeretettel, amit leírtál magatokról, ezt maximálisan kompenzálni tudjátok, és testben-lélekben egészséges kis emberkét neveltek belőle!

Judit!
Gratula a babához!
Hát én csak egy többszörös anyuka vagyok, de furcsállottam, amit a védőnőd mondott. Ugyanis ez a zsömi+tej a terheléses vércukorvizsgálat előtt szokott lenni, de azt ált. 24-28. hét körül csinálják csak. Én úgy tudom, hogy az első vérvételre éhgyomorra kell menni. Reggeli pisi tényleg kell, meg vért szoktak venni. Meg ha még nem látott a dokid, akkor szokott lenni manuális (belső) vizsgálat, esetleg UH. Szerintem azért kérdezz rá a dokidnál is, mert ha bekajálsz vérvétel előtt, de esetleg mégis éhgyomorra kellett volna menni, akkor nem lesznek hitelesek az értékek.
Melyik kórházban fogsz szülni?

Pele
 
 


Köszi Pele! NAgyon jól estek a szavaid!KépKépKép
(Ugye milyen okos?)
Zsuzsa
 
 


Köszi Pele a választ, igazándiból elbizonytalanodtam.
Dokinál több ízben (3x) voltam már, sőt van UFÓ-képem is (ld profilom), csak a kerületi (XIker) védőnő azt mondta, hogy a doki küld vizsgálatra, a doki meg az utsó vizsgálaton számonkérte rajtam, hogy a védőnő miért nem adott beutalót vizsgálatra.
Szóval végül a doki szánt meg, és adott a Péterffy-be egy telefonszámot (ott fogok szülni), ahová holnap kell menjek. Szóval ő nem a védőnőm, ő csak egy védőnő, azt hiszem, még nem láttam Kép.
Szóval lehet 2tej+1zsemle verzió vagy próbálkozzak lelkileg felkészülni a 'porzik a vesém' érzésre??!

Pele
Nagyon kiváncsi lennék arra, hogy szerinted, miként lehet a kisgyerek tudatát sokáig nyitva tartani. Értem ez alatt, hogy (amit oly' sokszor emlegetsz is) amit meglátnak, éreznek, tudnak ösztönösen, azt megosszák velünk, vagy ne felejtsék el.
Nővérem kislánya (mostmár 6éves lesz) 4 éves korában a következőket találta mondani, mikor egy kisbarátja náluk is akart aludni, meg haza is akart menni: 'Tudod a dolgok lemondással járnak néha, mi sem lehetünk egyszerre fent is meg idelent is!'. A kisfiú abbahagyta a hüppögét és döntött.
A lényeg, hogy ő még egyszerűen utazgatott a testi és érzelmi/lelki világa között, amit mára teljesen elfelejtett.
Lehet egy gyereket erre kondícionálni, vagy felkészíteni, vagy támogatni?? (Lehet hogy egy kicsit zavaros vagyok, bocs érte)
Judit


Pele!
Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál!
Nagyon igazad van abban, hogy először talán nekem kéne eldönteni, hogy jó-e neki az ovi, vagy sem. Ez azért nehéz, mert akkor tudom meg, milyen az intézmény, és mit adhat a gyerekemnek, ha már ott lesz...
Próbálom nem túllihegni, talán nem is foglalkoztat jobban, mint mást, csak én beszélek rólaKép

Nagyon köszönöm!

Csi
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: