Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok lányok!

Nagyon sokáig nem tudtam jönni. Valamiért nem engedett a rendszer. Nem értem, miért. Húú, szeretnék nektek csupa jó dolgot írni, de nem megy. Mostanában kicsit borúsan látok mindent. Talán mert nagyon fáradtnak érzem magam úgy minden tekintetben. De egy kiadós alvás, amikor nem üres mellettem az ágy másik fele, biztosan kizökkent ebből az állapotból. Csak ne kellene annyit éjszakáznia a páromnak.

Denizsa!

Nagyon bírod. Drukkolok neked, hogy minden az elképzeléseid szerint alakuljon.

Anyuci3!

Boldog névnapot kívánok a fiacskádnak.

Most ennyire futotta, megyek, még készülnöm kell, mert délután suli és megint dolgozatot írunk. Meg holnap is. A csuda vinné azt a maximalista formámat. A múlt heti dolgozatomra 4-est kaptam és egyáltalán nem tett boldoggá. Jobban kell figyelnem, mert 1 hónap múlva vizsgázom. Közben megy az álláskeresés , több helyről is várok visszajelzéseket.

A tavaszi szünetben egy nagyon jót csavarogtunk. Anyósomék ajándéka volt, hogy elvitték a gyerekeiket és azok családját Esztergomba. Jókat fürödtünk, kirándultunk, a terített asztal mellé csak le kellett ülni enni , vagy pedig kint a szabadban ettünk. Nagyon élveztük. Bár a gyerekeknek kicsit furcsa volt, hogy a nyuszi ott is megtalálta őket. Aztán 2 hete tripla szüninapi bulit tartottunk. A kicsikét és a páromét. Kerti sütögetés volt. Szabad levegő, finom husi, virslis muffin, sonkás muffin, tortahegyek... Szerintem jó volt. Ja, és kevés volt utána a mosogatnivaló. :lol:

Most meg a Vértesbe készülünk, mert a keresztfiamnak is ma van a névnapja. Újra kerti parti lesz. Már nagyon vártuk a tavaszt, amikor végre nem a lakásban ünnepelünk. A férjem testvérének a családja lesz ott és anyósék. Ez eddig 6 felnőtt és 5 gyerek. Ha jön a kis ünnepelt nagyija is, akkor kicsit többen. Jó nagy udvar, gyönyörű környezet, kacagó emberpalánták. Remélem jó kis buli lesz.

Na, kissé hosszúra sikeredtem, lesz mit olvasnotok.
Szép napot nektek.

DELFI
KépKép
KépKép
 


Radra!

Nagyon jók a fotók. Milyen nagy fiad van. Az a torta meg... már a látványától is híztam egy kicsit. :lol:

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Évi! Köszönöm az infót a gyeses témában!

Zsuzsa! Minden nap gondolok Rátok, hogy vajon nem épp most vagytok bent a szülőszobán...

Delfi! Kitartás! Nemsokára lazíthatsz! Egyébként milyen állásokat nézegetsz? Nagyon nehéz manapság elhelyezkedni? A gyerkőcökhoz mit szólnak? Mármint nem kerülsz emiatt hátrányba?
(Azért kérdezgetlek ilyenekről, mert egyszer nekem is új munkahelyet kell keresnem, mivel a jelenlegi helyre nem szeretnék visszamenni!) :? :shock:

A tortáról csak annyit, hogy anyukám és egy ismerős leányzó készítette - mivel Ők cukrászdában dolgoznak -, a bábukat pedig én szenvedtem össze egyik éjszaka... De megérte, a gyerekeim boldogságáért, bármit!!! :wink:

Lassan készülődnöm kell az ebédhez, úgyhogy megyek is!

Mindenkinek szép napot!

Adri

u.i.: Ja, és örülök, hogy írtatok! :lol:
 
 

 
 

Hali!

Ha nem baj írnék ide hozzátok.Írtam másik topikba is,de mindha ott se lettem volna.
Egy pár szó magamról.
Móninak hívnak,3 gyerköcünk van a 4.-et oktoberre várjuk.Én árolónő vagyok a párom pedig rendőr.Legnagyobbik gyerköcünk Brigitta ő 8 éves lesz,és Kaposváron a Református suliba jár most elsős,középső gyerköc Bence ő 6 éves lesz ő Toponárra jár oviba,legkisebbik Dávid ő 3 éves lesz vele még itthon vagyok szeptembertől megy a Bencével oviba.


Kép

Ezek vagyunk mi.
Kép

És ő a legkisebb.


Puszi:Móni

Kép
 
 


Sziasztok csajok!

Végre, megint felpörgött ez a kis oldal.

Szia Móni!

Ne sértődj meg, ha véletlenül nem reagál rád azonnal valaki. Néha mi is olyan ritkán vagyunk itt, olykor napokig nincs mozgás, mindenki szalad a dolgára.
Üdv a csapatban. 4. baba? Gratulálok! Nem kérdezem meg, mivel töltöd a szabadidődet. :lol: Nekem "csak" 3 van, de így is szeretnék néha 5 felé szakadni. Kérdezték, mi a hobbim.
Feleltem: főzés, mosás, vasalás, mosogatás, takarítás, gyereknevelés, tanfolyamra járás, munkakeresés...mindez napi 24 órában.
Azt mondták, hü..e vagyok , hiszen a hobbimat kérdezték. :lol:

Még jó, hogy nem vagyok sértődős.
Van az NLC-n egy Rendőrfeleséges topik. Nem jártál még ott?
A nagylányod egyidős a nagyfiammal.

Radra!

Hát...szóval eddig csupa olyan helyen jártam, ahol tudják, hogy nagycsaládos anyuka vagyok. Állítólag annyi eséllyel indulok, mint a többi pályázó. Én meg elég naív vagyok és elhiszem.
Most helyben ürül meg néhány állás a Polg. mesteri hivatalban. Helyi lakosokkal szeretnék betöltetni a nyugdíjazás miatt megüresedő helyeket. Próbálkozom, hátha...

Ha nem találok nappalos állást, akkor visszamegyek a vasútra, ahonnan GYES-re mentem. De már nem szívesen éjszakáznék. Mégiscsak van 3 manóm, legalább éjjel legyek velük, ha már nappal az oviban és az iskolában vannak.

Sok sikert az állás kereséshez. Iletve nem is. Inkább egy nagy kalappal.
De egyet ne feledj. (osztogatom a tanácsokat, mintha rutinos álláskereső lennék):
Sajnos néha nem az számít, mit tudsz, milyen papírjaid , vizsgáid, végzettséged van, hanem az, hogy kit ismersz. Ezért ne kenődj el, ha nem úgy sikerülnek ezek, mint te szeretnéd.

Csak fel a fejjel, optimistán.

Zsuzsa! Hol lehetsz? Talán már babázol?

Most pár napra búcsút veszek tőletek. Hosszú hétvége lesz, mi sem maradunk itthon. Névnapozás a szabadban, dinóparki látogatás, csavargás, majális... Kicsit felpörgetjük ezt a pár napot a gyerekekkel.
Mindenkinek szép napot kívánok.

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Üdv itt, Móni!
Gratula a 3+1 gyerkőchöz! :D

Én meg még mindig azon gondolkodom, hogy legyen-e, és ha igen, mikor a 3. baba?!
Mostanában nem állunk túl jól anyagilag, és júniustól én is csak a gyest kapom, szóval nem tudom mi legyen?
Tudom, hogy pénzben nem mérhető egy gyermek (a boldogság, amit Ő jelent), de néha mégis úgy gondolom, hogy talán most felelőtlenség lenne!
Annyira nem tudom, hogy mi lenne a helyes! Kíváncsi vagyok a véleményetekre! Néha úgy gondolom, hogy önző vagyok, pedig nem szeretnék az lenni!
Ha most belevágunk az újabb babaprojektbe, akkor a meglévő két gyerkőctől "vonunk el", amit Rájuk költhetnénk, viszont így talán közelebb állhatnának egymáshoz (legalábbis korban) és együtt nőhetnének fel.
Ha pedig kitoljuk 3-4 esetleg 5 évvel a 3. baby vállalását, és addig dolgozom, akkor egyrészt a férjem aggódik, hogy mivel "öreg" leszek már (aranyos nem?! :? ), esetleg komplikációk lehetnek, másrészt nem tudom, hogy a nagyobb gyerkőcökre hogyan hatna, hogyan fogadnának egy picurt...
Tudom, hogy ezt csak mi dönthetjük el, de egyszerűen fogalmam sincs mi legyen! :cry:
Ja, és még valami: ha elmegyek dolgozni, nagy valószínűséggel csak Bp-en találok állást, így a 8 óra helyett 10-12 órát leszek távol a gyerkőceimtől, ami szintén elbizonytalanít! :roll:

Más:
Tényleg jó lenne kicsit felpörgetni a topicot, bár ugye egyre többször van jó idő, így inkább kint van mindenki...
Na persze én a túl meleget nem szeretem, úgyhogy kánikulában rám számíthattok! Nálam az ideális hőmérséklet 25 fok körül van!

Zsuzsa! El ne felejts értesíteni! Folyton arra gondolok mikor sms érkezik, hogy talán Te vagy... :wink:

Delfi! Jó, hogy arra Felétek kedvezőek a kilátások munkaügyileg! Nagyon drukkolok, hogy el tudj az önkorinál helyezkedni!

Évi! Kicsiwuki! Többiek! Hol vagytok?!

Ha a héten nem jönnék: mindenkinek kellemes hossú-hétvégét kívánok!

Adri
 
 


Sziasztok!

Évi :) Köszi :D Nektek meg bulást az egész családnak, ha még mindig betegeskedtek!!

Delfi :) Sok +++ Neked, hogy jobb kedved legyen és jó feltöltődést a Vértesben! meg drukk a melókereséshez is!

Móni :) Üdv itt! :D Gratula a szép nagy családhoz és a pocaklakódhoz is! Most várom a második babánkat, ő is Bence lesz :wink:

Adri :) 3. gyereket én is szívesen vállalnék, ha csak a szívemre hallgatnék, egyébként az én fejemben is hasonló gondolatok kergetik egymást, mint a Tiédben :roll: És persze igyekszem majd jelentkezni még!
Tegnap már elég kemény jóslófájásaim voltak, éjjel is alig tudtam aludni, meg persze ma is folyt. köv., hát nem tudom meddig fog ez tartani, Bálinttal alig voltak, most meg...

Mindenestre előre is nagyon klassz hosszú hétvégét mindenkinek!! Puszi,
Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Hali!

Nálunk volt idő gondolkodni,hogy mi lesz ha 1-el többen leszünk,mert 1 1/2 év alatt jött össze a picurka,ebből 9 hónap volt a hormonkezelés.Én most táppénzen vagyok ,de mellette van egy másodállásom is.Sajna kell dolgoznom,nem igazán vagyunk anyagilag elengedve.Nekünk a 3-rom volt betervezve,a 4.-el úgy voltunk,hogy majd meglátjuk,de már nagyon szerttünk volna még egy picurkát.Ha lány lesz akkor Anna lesz a neve,ha fiú akkor pedig Bálint.


Családi házban laktok?
Mi dec. 1-én költöztünk családiba,de nagyon jó.

Brigi lányom ma szülinapi buliba ment,Dávid meg nekiált sírni,mert ő nem mehetett.

Delfi ,a nagyfiad 2.-ba jár?

Megyek pihentetem a lábamat,mert nagyon elkezdett fájni.

Nektek is vannak viszereitek?

Találtam egy jó receptet.



Kép

Puszi mindenkinek,és köszönöm a gratulációkat.


Puszi:Móni

Kép
 
 


Sziasztok!

Üdvözöllek Memo ujjabb csapattaggal bővültünk igaz én is elszoktam úgymond hanyagolni a topikot de akkor nem csak itt nem irok hanem máshol sem.
Gratulálok a szép nagy családodhoz nimcs is ennél szebb mint a gyermek, még ha csak egy is van kell egy családban.Milyen recept ez lehet hogy tudatlan vagyok de csak nézek mi lehet ez.
Zsuzsa látom még mindig egyben vagytok de nagyon szorít az idő sok szerencsét kivánok nektek szorítok,hogy minden simán történjen.
Most egy kicsit lehűlt erre az idő nagyon fúj a szél de azért elég sokat vagyunk a szabadba ráadásúl nálunk ma tartják a majálist sajna én nem vittem a fiúkat szerintem nagyon hideg a szél és még csak most lábaltunk ki egy elhúzódó megfázásból.De remélem mindenki jól van tartalmas lesz a hétvégéje jók legyetek pá pá .

Kép

Kép
Kép


évi
 
 


Hali!

Évi ez csak oylan poén recept nincs semmi értelme.
Nálunk eddig nagyon szép idő volt,most este kezdett el fújni a szél.
Te mit szoktál használni a gyerköcöknek,ha betegek.Én ha nem kell akkor nem adok nekik gyógyszert,inkább valami alternatív gyógymódot használok.A homeos dolgok eddig beváltak.
Neked is szép nagy családod van,gratulálok hozzá.Akkor te sem szoktál unatkozni.
Kép

Zsuzsi én is szorítok neked.
Kép


Puszi mindenkinek:Móni

Kép
 
 


Sziasztok!

Még mindig 2in1 vagyunk! És még mindig jósolgatok... Ma jöttem rá, hogy vasárnapra vagyok kiírva, ami pont anyák napja :lol: :lol:

Mi voltunk majálisozni, Bálint kipróbálta a körhintát és a dodzsemet apával, nagyon tetszett neki :D Párom persze poénkodott, hogy üljek fel a minihullámvasútra, hátha Bence elindul... :mrgreen:

Móni :) Homeós cuccokat én is preferálom, amikor csak lehet, eddig szerencsére egész jól beváltak :D

Évi :) Örülök, hogy végre meggyógyultatok! :D És tökre igazad van, ilyenkor jobb vigyázni.

Adri :) Nálatok mi újság??

Delfi :) Milyen volt a kirándulás? Remélem jól sikerült!

Kicsiwuki :) ??

Na megyek pihizni, köszi lányok a drukkokat! :D
Puszi mindenkinek,
Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Zsuzsa! Még mindig semmi???? Úgy látszik nagyon jól érzi magát Bence odabent! :D De most már igazán figyelembe vehetné, hogy Te idekint kevésbé... Bár, ha Anyák napján szülnél, az biztosan még meghatóbb lenne, nem?!
Már akartam kérdezni, Dorkáékról nem tudsz semmit? Máskor is eszembe jutnak, de most, hogy Tallinban balhé van, méginkább!

Móni! Recept: Kép
Nálunk is a homeos cuccok a nyerők! :wink: Én szinte mindenre azt használok - a gyerekeknél is!

Évi! Meggyógyultatok már? Ma is elég érdekes idő van. Egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan. :?

Nándikáék ma mentek kirándulni. 3 óra felé érnek vissza. Remélem kihúzza addig a jóidő és nem kezd el esni! :shock:

Delfi, Ditta, Gotti és a többiek! Írjatok néha!!!!!!!!!!

Puszi mindenkinek!

Adri
 
 


Adri :) Sajnos én sem tudok Dorkáékról semmit, de nekem is sokszor eszembe jut, amióta balhé van ott :roll:
Bence tényleg jól érzi magát bent :lol: Múlt éjjel végre tudtam egy jót aludni és jóslók se voltak, szóval ma nagyon pihent vagyok :lol: Tegnap voltam a dokinál, már 1ujjnyira nyitott a méhszáj (a belső is), a baba buksija teljesen beilleszkedett, rajtra készek vagyunk, csak még azt nem tudni, mikor lesz a rajt :mrgreen: :lol:
Nándikáék nem áztak meg hazafele, ugye?

Na megyek pihizni, puszi mindenkinek,
Zsuzsa
 
 


Sziasztok lányok.
Egy kis rövid helyzetjelentés rólunk.

Nagyon beindult a fiamnál az évvégi hajrá, a kicsik felváltva voltak betegek, én még mindig nem gyógyultam meg. A páromnál történt egy kis munkahely váltás , én meg próbálom feldolgozni, hogy az egyik jelentkezésemet azért utasították el, mert nem testületileg döntenek az újfelvételesekről, hanem csupán 1 ember. Neki meg már van elképzelése a nyertesről. Bár ő még be sem adta a jelentkezését. Értitek, ugye? Tehát papíron van üres állás, de gyakorlatilag meg nincs.

Bár most amúgy sem lett volna tökéletes az időzítés, mert a köv hónap elején vizsga. De akkor is.

Néha szeretnék 100 felé szakadni, de nem megy.

Memó!
A fiam elsőbe jár. Láttam , megtaláltad az oldalt, amit ajánlottam. :wink: :lol:

Mindenkinek szép napot kívánok.

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Nemrég jött egy sms Zsuzsától: "Ma 5.27-kor megszületett Bence 3720 gr, 57 cm, jól vagyunk. :D Puszi"
 
 


Nagyon nagy gratula!
Sok boldogságot kívánok. Nagyon nagy baba lett Bence, nem semmik ezek a méretek.

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Már reggel is próbáltam egy aranyos képet csatolni Zsuzsának, de egyszerűen nem képes feltölteni... mérges vagyok! :twisted:
Még azért próbálkozom! :wink:

Hogy vagytok! Mi egész jól vagyunk. Az előbb értünk haza az oviból, de majd' kinyúltunk a melegben! Alig vártuk már, hogy hazaérjünk.

Puszi mindenkinek!
 
 


[img][img]http://www.babanet.hu/tarsalgo/attachments/1178903248.67.gif[/img]





Sziasztok!

Nagyon nagy gratulációóóóóóóóóó!!!!!Zsuzsáéknak gyönyörű nagy ez a babóca.Jó egészséget nektek. :D[/img]

Kép

Kép
Kép


évi
 
 


Sziasztok!

Jól vagyunk, már haza is jöttünk tegnap a kórházból. Van már tejecske is bőven, Bence nagyon ügyesen szopizik :) Bálint nagyon jól fogadta a tesót, sokat simizi :) Teszek fel pár képet családunk legifjabb tagjáról :)
Remélem jól vagytok, tőlem most ennyire futotta bocsi, mennem kell fürcsiztetni...
Sok puszi Mindenkinek,
Zsuzsa

A képeket egyszerűen vmiért nem tudom feltölteni... :? majd később próbálkozom még...
 
 


DRÁGA ZSUZSA !

NAGY-NAGY GRATULA AZ ÚJ CSALÁDTAGHOZ !!!! JÓ EGÉSZSÉGET ÉS SOK-SOK TEJCIT KÍVÁNOK NEKTEK !!!!

Kíváncsian várom a képet a kis Bencéről :) és a két fiúcskáról ( mert bizti van közös kép is :) :)

Puszi Nektek :

Gotti Kép
 


Na megpróbáltam újra:
Bence Apával:
Kép
Bálint és Bence:
Kép
3napos Bence:
Kép

Mindenkinek köszönöm a drukkokat és a gratulációt! :D
Zsuzsa
 
 


Gyönyörűek ezek a képek!
Gratulálok!

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Zsuzsa! Nagyon gyönyörű a kis Bence!!! :D
Bálint pedig irtó cuki, ahogy a kisöccsét simizi! :lol:
Tudom, hogy most még pihizni sincs időd, de majd egyszer leírod, hogy nagyjából milyen volt a szülésed? És, hogy Bálint hogyan fogadta, hogy most már nem csak egyedül Ő van az anyának és az apának, hanem egy pici baba is?
Mégegyszer gratulálok és sok boldogságot kívánok Nektek!

Gotti! De jó, hogy benéztél! :wink: Olyan ritkán vagy! :cry: :cry: :cry:
Most lehet, hogy egy kicsit off leszek, mégis megkérdezem, nem tudnál a DIFER-ről pár konkrét tesztlapot küldeni? Azt nagyjából tudom, hogy hogyan épül fel, de "élesben" még nem láttam és kíváncsi lennék rá! De, ha nem tudsz nem gond, csak megkérdeztem!

Bocsi, most mennem kell, mert Bálint hiányol! Majd folytatom később...

Puszi mindenkinek!

Adri
 
 


Sziasztok!

Jó régen írtam.....

Először is Denizsának nagy-nagy gratula!!
Nagyon édesek a képek! Szülés hogy zajlott? Ha lesz időd, majd írj....

Én május 2 óta dolgozom, háát nem könnyű 6 év után visszarázódni.... Pénzügyi területen dolgozom, egy kistérségi társulásnál. Majdnem olyan, mint egy polgármesteri hivatal, csak nincs annyira szerteágazó feadatköre. Most még tanulási fázisban vagyok, és hát nem könnyű..... Igazából nem is tudom, hogy akarom -e ezt csinálni.....

Adri :)
Úgyhogy egyre jobban érlelődik bennem a gondolat, hogy szülök még egy harmadikat.... Én nem akarok innen nyugdíjba menni! Főleg ha ilyen cuki kisbaba-fotókat látok, mint a Zsuzsáé...

Gotti :)
Jó, hogy végre jelentkeztél.....
Mi jövő csütörtökön indulunk a csíksomlyói búcsúba! Meg egy kis kirándulást is beiktatunk! (tudod, a Gyimesek....) Már alig várom! Végre lesz egy kis kikapcs.

NA, befejezem, mert csak sutyiban írok itt a munkahelyen, most van egy kis nyugi.....

Puszi nektek!
Ditta

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Én csak nézegettem a topicokat, és szeretnék gratulálni Zsuzsának a babához!!!!!!!!!!!!

És a többieknek is a gyönyörű gyerekek miatt!!!

*
Ildikó
Vendég
 


Sziasztok!

Mindenkinek köszönjük a gratulációkat!! :D
Bence fantasztikus baba, sokat alszik, jól szopik, keveset sír (csak ha a pociját tekeri vmi) és elkezdett érdeklődni a világ iránt is, szívesen nézelődik. Bálint nagyon szereti Bencét, sokat simogatja és ölelgeti, a legkisebb nyüszre már rohan, hogy mi van vele. Igyekszünk bevonni a dolgokba, pl. együtt fürdetjük Bencét és közben mondogatjuk Bálintnak most épp mit csinálunk vele, az ő feladata a kád őrzése (hogy "le ne essen") és a víz hőmérsékletének ellenőrzése, amit az ujja beledugásával roppant felelősségteljesen el is végez. Szóval eddig féltékenységről még nem nagyon beszélhetünk (persze kérdés, mi lesz később), de azért vannak dolgok, amik jelzik, hogy Bálintra is hatnak a változások, pl. több dajkálást kér, nehezen viseli, ha az ember épp nem ér rá és kér fél perc türelmet (mondjuk ezt eddig is nehezen tűrte), éjjelente 1-2x felébred (sajnos a legkisebb nyüfre máris fenn van, még szerencse hogy ált. én előbb felébredek Bence mocorgására, minthogy megnyikkanna).
Szóval nagyjából most ez a helyzet nálunk, fantasztikus érzés, hogy van két ilyen csodás gyerekünk. :D Bár időnk az sokkal kevesebb, nem is mindig olyan egyszerű a szervezés...
A szülésnél minden rendben ment, és viszonylag gyorsan zajlott (persze a fájások alatt nem tűnt annak.. :lol: ), mert hajnali fél 1-kor ment el a magzatvizem és fél 6-ra már megszületett Bence. A doki és a szülésznő is nagyon jók voltak, megúsztam gátmetszés (sőt repedés) nélkül, csak egy horzsolást szereztem, amit 2 kicsi öltéssel összefogott a doki (bár a sz.nő szerint erre nem is lett volna szükség), és ami hamar be is gyógyult. Hihetetlen különbség ez a gátvédelemmel szülés: saját lábon sétáltam át a gyerekágyra! Bence csak 2-3 órát (amíg kipakoltam, lezuhanyoztam és pihentem egy kicsit) volt a csecsemősöknél, amíg megvizsgálták, aztán végig velem volt. A kórházi káoszból szerencsére nem sokat érzékeltünk, mert jókor jött Bence, volt hely a szülészeten és a gyerekágyon is. Két nap múlva pedig már haza is jöttünk, itthon jobban tudunk pihenni :D
Teszek még fel egy tesóöleléses képet:
Kép

Adri :) Fogaddal mi a helyzet? Hogy vagytok?? Nándika és Bálintod mit szól a nagy meleghez?

Ditta :) De jó hogy írtál! már rég hallottunk Rólad! Druukolok, hogy mielőbb sikerüljön az új melóhelyet "megszokni" és visszazökkenni! tényleg nem lehet könnyű 6 év után! Gyerkőcök mit szóltak a változáshoz?

Évi, Móni, Delfi, Kicsiwuki :) Nálatok mi újság???

Menyasszony :) Üdv itt! :D Írj magadról kicsit bővebben, szívesen látunk itt mindenkit! :wink: :D

Mindenkinek sok puszi,
Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Kedves Mamák,

Bocsánat, hogy ismeretlenül zavarlak titeket, de mivel régi „topicoló „ vagyok, kislányommal való terhességem óta, ezért merem veletek bátran és örömmel megosztani, hogy megnyitottuk a www.biofalva.hu webáruházunkat. Csupa csupa egészséges étel, naturkozmetikum, babaápolás, kényeztetés a babának és mamának. Kislányunk inspirált az egész létrehozásához, mivel neki nagyon nehezen vadásztam le ezeket az egészséges dolgokat.
Ha van kedvetek nézzetek be hozzánk. További szép napot kívánok mindenkinek.
Johanna és Fanni baba

Ui. Szia Deni.... itt is szépek vagytok. Tegnap is felétek bicajoztunk, de már nem voltatok a kertben sajna. :-(


Szia Johi! :D

Hát innen kell megtudjam, hogy mégegy webáruházad van?! :wink: :lol: Le is mentem magamnak a linket és majd jól megsasolom! A netbio azért marad, ugye? no majd mesélsz :wink:
puszi,
Zsuzsa
 
 


Sziasztok lányok!

Vagyok, de vizsgára készülök, így minden hanyagolható dolgot mellőzök. Egy rövid ideig.
Jók legyetek, szép napot mindenkinek.

DELFI
KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy mostanában úgy eltűntem, de 100 felé kellene szakadnom ahhoz, hogy még ide is tudjak írni...

Képzeljétek, megszületett a legjobb barátnőm kislánya. 1 héttel túlhordta, a gyorsító-erősítő zselétől komplikációk léptek fel és végül császározni kellett. :cry: De most már minden oké, és ez a lényeg! Szopizik és alszik egész nap a kis Bogi. Szóval, eddig egy álombaba! :D

Rólunk pár szó: Múlt héten Nándika beteg volt. Köhögött, hányt és lázas is volt, de szerencsére csak 1 napig volt ilyen súlyos - persze pont az óvodai gyermeknapon, mint tavaly is... :cry:
Keddtől már kézműves táborba is mehetett, úgyhogy most is ott van. Nagyon tetszik Neki, mert sok óvodás társa is ment + az óvónőket is ismeri, de a legjobb mégis az, hogy nem kell délben aludni! :lol:
Fél 8-tól fél 4-ig egy külterületi óvodában vannak, ahová busszal közlekednek. Ott van kemence, úgyhogy ma pizzát fognak benne sütni! Sokat játszanak és barkácsolnak. Remélem elkészül a tarisznya szövéssel mára, mert nagyon szeretném már látni a művet! :D
Jövő héten pedig - szintén az óvodával - a Cegléd melletti erdőbe mennek "Makk Marci" táborba, ahol a természettel és védelmével ismerkedhetnek a gyerkőcök.
Azután már nem lesz ennyire változatos a nyár a nagyfiú számára, úgyhogy nagyon örültem neki, hogy mindkettőre szeretett volna menni!
Szeptembertől pedig kezdődik az iskola! Tegnapelőtt voltunk férjemmel a suliban szülői értekezleten és akkor tudatosult bennem, hogy valaminek ezzel a nyárral vége lesz! :cry: :cry: :cry:
Teljesen bele vagyok betegedve, hogy már ekkora az én kis-nagyfiam!

Na, megyek is, mert még rám tör a rosszkedv!

Ja, a változatosság kedvéért most Bálint van megfázva...
Ő ugyan nem volt lázas, meg ilyenek, viszont nagyon folyik az orra és éjjel alig alszik - meg én is...

Nem tudom mi lenne, ha a homeos cuccokat nem használnám...
Tényleg annyira jók! Állítom, hogy Nándikának is azért csak 2-3 napig tartott a betegség, mert ezeket használtuk!
Amikor felment a láza, óránként adtam Neki 5 Belladonnát és 3 alkalom után már hőemelkedése sem volt! (Ez itt a reklám helye.) :D

Puszi mindenkinek!

Írjatok Ti is, ha van egy kis időtök!
 
 


Sziasztok!

Adri :) Bálintkádnak boldog szülinapot!!! (bocsi a pár nap késésért :oops: )
Kép
Mit kapott ajándékba? Hogy telt az ünneplés? Teszel fel róla képet?
Hú milyen jó Nándikának a táborban! És már iskola! :shock:
Isten hozta Bogi lánykát is! :D
Remélem már jól vagytok mindannyian!!

Delfi :) A vizsgákhoz kitartást és egy kalappal! :wink:

Mi jól vagyunk, Bence szépen nődögél (a tokája már egészen emberes :lol: ), sajnos a pofija tejkiütéses lett, de majdcsak elmúlik... ja és időközben már 1 hónapos is elmúlt őkelme, teszek mindjárt egy képet is róla:
Kép
Bálint nagyon szereti a kistesóját, ölelgeti és puszilgatja :D Sokat járunk vele sétálni meg játszózni, délutánonként meg a kertben pancsol és homokozik, de jó is a kert!
Na, ébred a nagyfiú, mennem kell..

Puszi mindenkinek,
Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Bocsi, az eltűnésért, de mostanában szinte semmire nincs időm! Mióta Nándikának vége a második tábornak is, azóta elég sűrűn kiakasztanak a fiúk... :twisted: Bálintka napok óta olyan nyűgös, hogy szinte rá sem lehet ismerni! :?

Zsuzsa! Teszek fel mindjárt pár képet a szülinapról.
Ti hogy vagytok? Mekkora már Bence?

Többiek! Mi a helyzet? Nyaralás?

Én pár hete még úgy gondoltam, valahová el kellene mennünk négyőnknek, de most már úgy gondolom, nem valami jó ötlet! Mi lesz, ha Bálint ott is egész nap nyafog, hisztizik, Nándika pedig folyton megsértődik és felhúzza az orrát?! :roll: Nemtom mi legyen!

Na itt van pár kép a rosszcsontokról:
Kép
Kép
Kép
Kép

Puszi mindenkinek!

Adri
 
 


Zsuzsa!

Isten éltesse Bálintodat 2. szülinapja alkalmából!!!!

Puszi, Adri és a fiúk
 
 


Sziasztok!!

Hű, el sem hiszem, hogy kb. 1hónapja jártam erre, úgy rohan az idő, pláne 2 gyerkőccel... :lol:

Adri :) Nagyon köszi a köszöntést! :D Hát bizony, Bálint már 2 éves lett, Bencus meg már 2 hós múlt... Nemrég voltunk méreckedni és már 6370g Bencus, kb. 2,5 kilót gyarapodott születése óta :D Mi jól vagyunk, bár most ezt a dög meleget kicsit nehezen viseljük... És Ti?
Nagyon jók a képek a gyerkőceidről!!! :D Bálintnak is volt ilyen "tüzijátéka" a szülinapi tortáján, és megtanul gyertyát-elfújni is :lol:
Végül mentek vhova nyaralni?? Sztem a környezetváltozás biztos hatna a gyerekekre, nem lennének olyan "hisztisek", inkább élveznék a sok újdonságot :wink:

Többiek??

Sok puszi mindenkinek: Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Anyukámék átvitték egy kicsit a fiúkat, így van egy kis időm netezni...

Mi megvagyunk, csak a meleget bírjuk nehezen! Bár a nappaliban és most már ebben az szobában is van klíma, de attól még odakint és a többi szobában hőség van.
Nekem eddig sem tartozott a kedvenc évszakaim közé a nyár; mostanában pedig kifejezetten úúúúúúúútálom!

Ja, voltunk a Balcsin 2 hete - 3 napra. Az jó volt. A gyerkőcök is nagyon élvezték! Most vasárnap is "leugrottunk", de már a víz is nagyon meleg volt, az sem igazán nyújtott felüdülést - igaz, a gyerkőcöknek most is nagyon tetszett. És az volt a lényeg! :D

Zsuzsa! Jó nagy baba már Bence! :lol: Majd teszel fel képet?!
Bálint? Ő hogy van? Még mindig annyira aranyosan viselkedik a kistesóval?

Képzeljétek, úgy döntöttünk, lesz ami lesz, belevágunk a 3. babaprojektbe! :wink:

Azért néha írjatok, ha erre jártok!!!!! Kíváncsi vagyok kivel mi újság!

Puszi mindenkinek és kellemes nyaralást!

Adri
 
 


Sziasztok!

Adri :) Hát ezt a meleget mi sem nagyon szeretjük... de állítólag holnaptól kicsit hűvösebb lesz :wink: Klíma szuper, nálunk csak a hálóban van, de kinyitottam a belső ajtókat és behúztam a függönyöket, így sikerült a kicsit hűvösebb levegővel 30 fokot tartani a lakásban (ami a kinti 40-hez képest tök jó volt) 8)

Hű, 3. baba! :D De jóóóóó, hajrá!!! :wink: :D

Bálint nagyon szereti Bencét , ölelgeti-puszilgatja és Bence is mindig óriási vigyorokkal viszonozza a bátyó kedvességét :D Ebben a nagy melegben nem is volt segítségünk (itt most a nagyszülőkre gondolok), mert mind kidőlt a hőségben és nem akartam, hogy utazzanak, így egyedül nyomtam a srácokkal, tök jól összekovácsolódtunk, nagyon rendes kölykök, még Bálint is sokkal kevesebbet hisztizik, és azt a keveset is főleg apának tartogatja :mrgreen: Tényleg Adri, Nálatok azóta jobb a helyzet, vagy még mindig nyügik a gyerkőcök?
Mentek vhova még nyaralni? Fogad helyrejött már?

Akkor egy friss kép a tesókról:
Kép

Na úgy látom mennem kell helikoptert csavarozni :lol:
Sok puszi mindenkinek, kellemes nyarat, írjatok!!!!
Zsuzsa

Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Képzeljétek, amint a vonalzóm is mutatja, úgy néz ki lesz még egy baby! :lol:
Bár, még eléggé az elején járok, azért remélem minden oké lesz!
Tegnap voltam dokinál, még szívhangot nem hallhattam sajna, de az idejének megfelelő a nagysága! :lol:
Azért bátorkodtam ilyen hamar elmondani, mert anyukám is azt mondta, nem azon múlik, hogy megmarad-e, vagy egészséges lesz-e. És teljesen igaza van - szerintem. Ha ez a kis baby hozzánk akar születni, akkor ide is fog, ha meg nem... de remélem az előbbi lesz!
Úgyhogy most annyira boldog vagyok! (Ma már a rosszullétem sem jött elő - eddig!)

Most mennem kell! Jövőhéten írok! De írjatok Ti is!

Puszi!
 
 


Adri :) Nagy-nagy gratula!!!! :D :D :D Akkor már nem kérdés, legyen-e harmadik gyerkőc :wink: Mit szólnak hozzá a tesók? Jaj, annyira jó ez, babát várni, és szuper hogy ilyen boldog vagy!! Vigyázz magatokra, sok puszi Nektek!!!

Zsuzsa
 
 


Sziasztok!

Hú, jó régen írtam.... De azért olvasgatok!

Adri:)
Ez nagyon jó hír!!!!!! Ahhoz képest, hogy júl. végén írtad, hogy belevágtok, aug. elején már egyből 8 hetes voltál....:O
De tényleg nagyon örülök, és ezzel nekem is megadtad a lökést, jövőre mi is belefogunk!
Egyrészt a munkahelyemet nem szokom, de úgy is mondhatnám, hogy utálom....... De ezt hosszú lenne részletezni, hogy miért....
Most is annyra sajnálom a gyerekeket, hogy még nincs ovi, így hol anyu vesz ki szabit, hol más, ezen a héten például a nagymamám testvére utazott hozzánk Miskolcról, hogy legyen velük valaki. Még szerencse, hogy jól ismerik, és elvannak vele.
És ha minden jól megy, a 3. után már főállású anya szeretnék lenni. Ez a pár hónap munka rávilágított arra, hogy nekem egyáltalán nem számít a karrier, a legfontosabbak a gyerekeim.
Veronika amúgy is állandóan nyaggat, hogy legyen már kistestvére.
Valamelyik nap elbeszélgettem vele, hogy mit szólna ha lenne. Akkkor megcsinálnánk a padlásteret a házon (ezt eddig nem használtuk), és ott lenne a szobája, hogy a jelenlegi szobáját majd átadná a kicsinek. Hát ne tudjátok meg, mennyire boldog volt, hogy így tervezgettünk!

De majd meglátjuk, mit hoz a jövő! Ahogy mondani szokták: ember tervez, Isten végez!:)

Denizsa:)
Nagyon édi képek a gyerkőcökről! És már milyen nagy a kicsi is!

Adri:)
Mit szóltak a fiúk (apa is!) a bébihez?

Gotti:)
Mi újság veletek?

Tettem ide néhány vegyes képet:
http://2007.ditta.fotoalbum.hu/

Ide pedig a nyaralásról, múlt héten jöttünk haza Erdélyből:
http://2007.aug.ditta.fotoalbum.hu/

Puszi!
Ditta

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Jó régóta nem irtam nektek,de időközben megszületett a kislányom.Azt szeretném tőletek kérdezni,hogy ti tudtok e arról,hogy a babának fájhat e a pocija a szoptatos teától?Mert idáig semmi baj nem volt és egy hete,hogy elkezdtem inni,bár elég tejem volt,és magam sem tudom minek iszom,és szegény lánykám azóta annyira nehezen kakil.
Szerintetek lehet? :(
 


Sziasztok!

Bocsi, hogy csak most írok, de nem érzem valami jól magam mostanában. Folyton émelygek. Remélem hamarosan vége lesz ennek az időszaknak! :?

Zsuzsa! Az egész napi rosszullétektől eltekintve jól vagyunk! :shock: Mondjuk kedvem sincs soha semmihez! Még jó, hogy anyukám átvállalta a főzést amíg "magamhoz nem térek"! Hihetetlen, hogy még ez is nehezmre esik! Annyira furcsa!

Ditta! Igen, amikor azt írtam, hogy belevágunk a babaprojektbe, akkor már sejtettem, lehet valaki a pocakomban, de biztosan csak augusztus első hetében lett!
Ne tudd meg mennyit aggódom azóta is! A 12. héten megyek majd uh-ra - már alig várom! Sokkal jobban félek, nehogy valami baj legyen a babával, mint Nándikával és Bálinttal - együttvéve.
Azt ne kérdezd, miért van ez. Lehet, öregszem? :lol:
Hajrá Nektek is a 3. babához! Én is úgy vagyok vele, hogy inkább a gyerekeim, mint hogy egy csomó idióta miatt idegbeteg legyek! :wink: (A munkahelyemen még nem tudják, majd a 12. hét után a férjem bejelenti, ha akarja.)

Kicsiwuki! Bár én sajna nem vagyok valami nagy szakértő szopi ügyben, de szerintem minden hatással van a babára, amit Te beviszel a szervezetedbe!
Ja, és nagy-nagy gratula a kislánykádhoz!!!!!!! Egyszer képet is tehetnél fel Róla!

Na puszi Nektek! Ha alkalmam lesz, tudósítok magunkról! :wink:

Adri
 
 


Sziasztok!

Bontatlan csomag CERAZETTE (minipill-fogamzásgátló) eladó!!!
(Orvossal felírattam, megvettük, de aztán inkább nem használtuk el :)...)

Akit érdekel ide írjon: yokkoa@gmail.com

Ui.: Ha más fórumról tudtok valakit akit érdekelne légyszi adjátok meg neki az ímél-címem!

Pussz!!!
 


Kedves mamák, babák és persze papák!
...mindenkit szeretettel várok Aug 30.-án 16 órakor nyíló kiállításomra a Fise galériába, Ahol a szeptemberben megjelenő Kaláka Ukulele verseskönyv illusztrációi mellett, egyéb grafikai munkáim is bemutatásra kerülnek.
A kiállítóteret babzsák foteleimmel igyekszem a gyerkőcök számára is hangulatossá tenni.

FISE GALÉRIA
1054 Budapest, Kálmán Imre utca 16. Telefon: 311-3051
http://www.fise.hu/


Kép

Kép
Kép
Kép
 
 


Sziasztok!

Ditta :) Sziaaa! :D De jó, hogy írtál, pláne hogy ilyen jó hírrel jöttél!! :D Hajrá kistesó!!!

Adri :) Nagyon is tudom, miről beszélsz (még jól emlékszem :lol: )! Kitartás! Nyugodtan bízd csak másra a főzést és minden egyebet, amit csak tudsz, Te pedig pihenj! nem véletlenül "jelez" a szervezet ilyenkor.. A második trimeszterben megint minden sokkal könnyebb lesz! (az utolsó két hónapra meg már előre szervezd be a segítséget :wink: ) Gyerkőcök mit szólnak a tesóhoz?

Kicsiwuki :) Isten hozta a kislányodat!! :D Én is nagyon szívesen látnék képet róla! :wink:
Szoptatós teától (pl. Laktoherb) simán lehet hasfájása a pici babának. Nem akarok beleszólni, de szerintem ha van elég tejed, akkor felesleges a teát innod (a legjobb tejserkentő úgyis a rendszeres szopi), elég később, ha jön pl. egy növekedési ugrás és kicsit kevesebbnek érzed a tejed, akkor elkezdeni inni, akkor már a baba pocija is jobban veszi az akadályokat. :wink:

Kép
Kép
 
 


Ő a kislányom,aki olyan gyorsdan jött a világra,hogy elsem hittem a szülés után,hogy megszülltem.Se egy vágásom nem volt,se nem repedtem.Szülés után felálltam és járkélltam és kérdeztem a párom,hogy ez,hogy lehet,hogy nem érzem,hogy szülltem?Amugy 3150gr és 53cm.Kép
 


Ja és Dorottya Erzsébet.5 hetes most és 4800gram.Már.Abbahagytam a szopis tea ivását és elmult a hasfájás.Tejem van sok ugyhogy nem aggodom.
 


ugye gyönyörűűűűűűűűűűű! :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D :D
 


Sziasztok!

Élek ám, csak Nándika ugye elkezdte a sulit és még nekem is meg kell szokni! :D
Most már egyre jobban vagyok, főleg, ha nem felejtek el enni! :oops: Ja, és beleléptem a második trimszterbe! :lol:

Kicsiwuki! Nagggggyon édes a kislányod! Egy kis tündér!

Zsuzsa! Fiúk hogy vannak? Még mindig jó tesók? Tejcsi, van?
Hihetetlen hogy telik az idő, nem?! Még csak most született a kis Bence és máris 4 hónapos...

Ditta! Utólag is boldog névnapot kívánok! :wink: Hogy bírod a munka(helyet)?

Nagyon kezd halódni ez a topik. :cry:
Csajszik, írjatok néha! (Én is megpróbálok sűrűbben jönni!)

Mindenkinek puszi!

Adri
 
 


Sziasztok!

Kicsiwuki :) Nagyon szép a kislányod!!!!!!! :D :D Tejcsi hogy áll?

Adri :) Hú, Nándika már iskolás! :o hogy tetszik neki?? Örülök, hogy már jobban vagy! :D :D ez a legkellemesebb trimeszter :wink: Bálintod hogy van? Mit szólnak a fiúk a tesóhoz?

Mi jól vagyunk, srácok még mindig imádják egymást :D tejcsi is van bőven :) Bencus a héten kapta a 4hós oltást és már 8 kiló :D hasról átfordult már mindkét irányba párszor, de elkezdett fogzani is erősen, nagyon nyálzik, rág és duzzadt az ínye... valszeg ezért ébred és nem mindig alussza át az éjszakákat, de szerencsére gyorsan visszaalszik.

Kép
Kép
 
 


Nekem állandóan bohóckodik ez a párbeszédablak, eddig nem akart megjelenni, most meg ugrál... :roll:
szóval lemaradt:
Mindenkit puszilok!!
Zsuzsa
 
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron