Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Most talán sikerül írnom.

Edit , nagyon irigyellek a diploma miatt, biztosan nagyon nehéz évek várnak rám. Attól tartok én nem vagyok valami kitartó és nem fogom elvégezni. Na de ne rohanjunk előre, remélem már vagyok annyira felnőtt, hogy tudjam mérlegelni azt , hogy mit veszítek ha netalán abba akarnám hagyni a tanulást.
Már én is nagyon várom, hogy Eni szobatiszta legyen, de ez sajna még messze van. Eljátszik a bilivel, rá is ül ruhástól és anélkül is , de bele még nem tesz semmit.

Borka, te mikor mész vissza tanítani? Megvárod a három évet vagy esetleg hamarabb? Otthon nincsennek magántanítványaid? Milyen szakos is vagy? Ezt már sajna elfelejtettem .
Én is nagyon hiányolom a legújabb fotókat Annáról, mikor láthatjuk?

Zsú, nagyon megdöbbentett amit az oviról írtál, sajna már nagyon kevés az olyan óvónő aki hivatásának tekinti ezt. Tisztelet a kivételnek. Nálunk pl az a szokás, hogy a gazdag gyerekek seggét kinyaláják, a csórók és a cigányok szó szerint kakás bugyival mennek haza, mert a kis 3 évesek még nem igazán tudják kitörölni a feneküket. Tudom , hogy nem kellemes dolog más gyerek fenekét tötölgetni, de seniki nem köteles óvónéninek menni. Aki szereti amit csinál annak nem gond az ilyesmi, szerintem.
Hol fogsz dolgozni? Egész nap vagy csak négy órába?

Heni, a nyaralós fotókat nézegetve kicsit elszorult a szívem. Nagyon sajnálom, hogy nekünk nem sikerült eljutnunk sehová. Talán majd jövőre. Ennyi nyaralás után nem nehéz belerázódni újra a szürke hétköznapokba?A srácaid jól vannak?

Zsófi, mi ujság ? A kislegény jól viselkedik? Boti jár oviba? Ha lesz kis időd rakj fel fotókat légyszi. Bár gondolom nem sok időd jut mostanában a netezésre. Belerázódtál már? Biztosan nagyon fárasztó. Gondolom a párod amit tud segít.

Röviden ennyi voltam , remélem nem hagytam ki senkit.

Biztosan írtam, hogy Eninek van egy lova, felrakok róla egy képet.
Pussz
 
 


Kép
 
 


Hello csajok!


Mi az ? Tényleg temethetjük a topikunkat? :( :cry: :cry: :cry: :cry: Ne már , mi van veletek, velünk?
Részemről megvolt az első nap az iskolában. Szuper volt, nagyon tetszik. A társaság már nagyon jó mi lesz később. A vizsgaidőszakban már biztosan nem fogok így lelkendezni, de most még nagyon élvezem.
Ti mit csináltok, hogy senki nem ír még egy pár sort sem?

Eninek hétvégén lesz a névnapja, rendezünk neki egy kis köszöntést. Fényképes torát rendeltem neki, remélem úgy sikerül ahogy én gondolom.
Írjatok!!!!!!!!!!!!!!!!
Puszi
 
 

 
 

Sziasztok!!

Azt a mindenit, nagyon nem ér rá senki!!!!!!!
Ez már bajság!!! Kép Kép

Na majd Ágicával ketten tartjuk a frontot, de azért gyertek már!!!!!
Léccccccccccccccccccccccccci!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Nálunk az elmúlt napokban zajlottak az események: pénteken ugye a diplomaosztóm volt..... Igen felemelő érzés volt kezet fogni a Dékán helyettessel, és végre a kezembe tartani az EU-s diplomát!!! Ugyanis két nyelvű, angolul is beírták. Számomra igazi szülinapi ajándék volt, mert másnap egy évvel megint öregebb lettem. Ennek tiszteletére hatalmas udvartakarítást végeztünk, ugyanis végre kész a tető, és annak a maradványait számoltuk fel!
Na jó, azért egy kis ünneplés is volt...
Jövő héten talán már a falat húzzák fel a kőmíves kelemenek!!!

Hétfőn pedig az oviban voltunk. Levi teljesen otthon érezte magát, mondták is a kollégáim, hogy már simán elmehetne ovisnak. Szólt, ha pisilnie kellett, ügyesen használta kis WC-t, a mosdót, szépen ebédelt...ugyanúgy bandázott a fiúkkal....szóval remélem nem lesz majd semmi gond! Persze azért nekünk kicsit másabb, hiszen én is ugyanúgy ott leszek az oviban. Ha majd nagyon hiányzik anya, csak átszalad hozzám egy kis vigasztalásra, és kész. Nálunk a leválás majd az iskolás években fog megtörténni!!

Ságica!!
Örülök, hogy tetszett a suli!!! A társaság nálunk is nagyon jó volt, hiányoznak is...meg is fogadtuk ott egy páran, hogy évente 1x legalább találkozunk, persze addig is tartjuk a kapcsolatot.
Majd meglátod a vizsgákon is jó lesz , húzzátok egymás agyát...tele leszel jobbnál jobb vizsgasztorikkal, amin majd persze utólag jókat fogtok nevetni!!!!!
Hány tantárgyból fogsz ebben a félévben vizsgázni???
Hányan vagytok a csoportban???

Enit majd a névnapján köszöntöm, megpróbálom nem elfelejteni!!! De jó, fényképes torta!!! Ilyet még nem is hallottam, hogy készül????? Milyen ötletes vagy!!!!

Borka!!
Ha jól emlékszem Neked meg tegnap volt a névnapod!!!

Isten éltessen sokáig!!!
Kép
(Remélem jól emlékeztem!!!)


Zsú!!!
Na milyen az új munkahely????
Gergő kezdi már megszokni az ovit?? Sikerült a beszoktatás???

Zsófi!!
Neked is névnapod lesz a héten, tiszta ünneplős hónap ez a szeptember legalábbis a mi topikunknak!!! :lol: :lol: :lol:
Hogy vagytok??? És Botinak hogy ízlik az ovi??? Egésznapra viszed?? Sikerült megoldani a Boti oviba kísérését, ill. hazahozatalát???

Heni!!!

Legalább egy hangot adj Magatokról!!!
Most már komolyan aggódom...ugye nincs semmi gond???


Na puszi Mindenkinek, Levi felébredt, kezdődik a NAP!!!!

Edit

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Ma voltunk Enivel 18 hós oltáson. Nagyon büszle vagyok, mert az én nagylányom nem ijedt meg a dr bácsitól és nem is sírt.

Suli, ebben a félévben 11 tantárgy van 7 vizsga és 4 gyak. jegy. Remélem menni fog, ez a félév mindent eldönt.
A fényképes torta úgy készül hogy a fotó amit viszek rákerül egy csodamasina segítségével egy ostyalapra. Ez kerül a tortára és Eni ehetővé válik. :lol: :lol: :lol:
Most megyek mert ebédidő és még haza kell kerekeznünk.

Többbbbiiiiiiieeeeeekkkkkk hol vagytok?
Csak egy két mondatot írjatok, lécccccccccccci.
 
 


Sziasztok!

Csak nagyon gyorsan ugrok be, éppen alszanak mindketten.
Nagyon fáradt vagyok, sajnos Levi továbbra sem viszi túlzásba az alvást, jó napokon összejön 3-4 óra napközben (reggel kb. 7-től este 9-10-ig). Egyébként meg egy kicsit nézelődik 5-10 percet, aztán meg vagy szopi, vagy sírás.
Botinak nemigen tetszik az ovi. Múlt héten három napot volt, mert csütörtökön kellett oltásra menni, pénteken meg náthás volt. Tegnap is meg ma is olyan szörnyű sírás (anyu ne menj el!) közt jöttem el, hogy zokogtam hazafelé. :cry:
Levivel voltunk ultrahangon meg urológián. Az egyik heréje nem szállt még le :( . Fél év múlva kell visszamennünk, de ha egy éves korig nem száll le, gond van, még esetleg műtét is lehet a vége :( .
Szóval csupa gond.
Egyébként egy tündér a kis törpe, olyan gyönyörű, de most nincs időm képeket kicsinyíteni, talán máskor.

Sagica! ÖRülök, hogy tetszik a suli! Hova is jársz?

Edit! Azért Levinek nagy előnye van az oviban! Ez olyan szerencse Nálatok biztos nem lesz gond! Gratula az építkezés végéhez :) .

Zsú! Nem semmi, amit az oviról írtál! Kedves ovónénik, nem mondom. (Bár a mienk ma pont a gyerek előtt cseszett le, hogy miért próbáltam reggel megnyugtatni a gyereket, ettől csak rosszabb a helyzet.) Egyébként,ha nem adnád bölcsibe a kicsit, akkor sem tudnál tovább beszoktatni, hiszen akkor meg otthon kéne rá vigyázni! Erre nem gondoltak? Hogy sikerült a beszoktatás? És már dolgozol?

Na egy pár kép mégis :) :

Kép

Kép

Kép

Kép

És mindenkit Isten éltessen!
(Nekem májusban van a névnapon egyébként, de azért köszi Edit!)

Sziasztok
Zsófi
 
 


Kedves Enikő!!!!


Ezzel a kedves képeslappal kívánunk Neked nagyon sok boldog névnapot!!!!

Kép

Sok puszi: Edit és Levi


Zsófi!!!
Naggggggggyon édes a kis Levi!!!

Este ha tudok, majd jövök bővebben!!!

KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!

Köszönjük a névnapi jókívánságot, Eninek tetszett a majacka ahogy ő mondja.
Szombaton megtartottuk a névnapi partyt, nagyon jól sikerült és sok szupi játékot kapott. A fényképes torta nagyon jól sikerült, majd ha lesz idő kicsinyítek képet és felrakom.
Felénk most semmi újság, esetleg annyi , hogy megint beteg vagyok, próbálom kúrálgatni magam mert pénteken suli, és nem szeretnék fülgyuszit kapni mint a múltkori megfázásomból.
Eninek ezerrel jönnek fogacskái néha nyűgös egy kicsit, de szerencsére imádja a Panadolkát és sokszor még akkor is enni akarja ha nincs baja.
Most mennem kell
Pussz
 
 


Sziasztok!

Sehol senki? Tényleg temethetjük a topicot? Vagy csak az óvoda, iskola, munkahely kezdetek nehezítik meg a netezést?

Nálunk sokminden nem változott, annyi, hogy a Botond a héten nem volt oviban, mert lebetegedett, de azért egyfolytában mondja, hogy ő oda többet nem akar menni. Kíváncsi vagyok, hétfőn milyen hiszti lesz megint.
Levi talán kicsit többet alszik, mint az elején, de lehet, hogy csak most ez az érzésem, mert éppen alszik :) . Szóval küzködünk, de azért valahogy csak eltelnek a napok.

Sziasztok
Zsófi
 
 


Sziasztok!

Ne temessük már el a topicot! Én azért nem jelentkeztem, mert essig csak délelőttre mehetett Gergő oviba, meg egy hetet ő is beteg volt, így de. csináltam amit tudtam, du. meg vele voltam aztán meg mentünk Milánért a bölcsibe. Aztán meg 2 gyerek mellett bármit is csinálni :oops:

Magunkról: Gergő ma alszik elősször az oviban. Ő nagyon szeret járni, bár még leginkább egyedül játszik ( nem áll szóba senkivel) Tegnap délben is mentem érte és jó-jó, h örült nekem, de ott akart volna maradni, de az óvónéni azt mondta még nem. Egész úton hazafelé azt kérdezte: "Anya én miért nem maradtam a többiekkel az oviban? Miért kell nekem hazajönni?"
Hozzáteszem az egész csoportban (26 gyerek van) ő az egyetlen aki még nem sírt!

Milán is beszokott a bölcsibe. Van már barátnője is :wink: Ő reggel kb. 1 percig pityereg. Addig míg lát aztán megy játszani. Délután már azon hisztizik, ha megyek érte és mondom, h menjünk haza. De komolyan nem akar jönni öltözni, meg nem akar eljönni. Hát nekem nagy mázlim van a kölkeimmel azt hiszem!

Zsófi! Hogy alakul az ovi? Boti megbarátkozott már? Azt nem mondja mi nem tetszik neki? Lehet úgy érzi ő most ki van lökve otthonról? Gergő is leellenőrzi, h Milánt is vigyem a bölcsibe. Azt mondtam neki menni kell anyának dolgozni azért nem maradhattok itthon és tegnap már rákérdezett: Hol dolgoztál?
Lehet nem kellene most erőltetni Botinak az ovit? Tudom, h sok a két gyerek otthon, de ilyenkor, mikor majdnem egyszerre van kistesó, meg ovikezdés sok gyerek csinálja ezt, mert azt hiszik ők már nem kellenek anyának azért viszi az oviba. Gergőéknél is van 3 ilyen gyerkőc is és nekik is azt mondta óvónéni lehet pihentetni kellene az ovit, mert sok ez egyszerre egy kisgyerek lelkének. Amógy sem kötelező még járni. Nekem is a szívem szakad meg értük, h nincsenek velem, de mivel kellene még pénz így nekem is menni kell dolgozni. Csak sajna nem nagyon van hová:( A Samsung gyár amit írtam nektek is elérhetetlen. Folyamatosan foglalt a telefon.

Sagica! A Panadol nállunk is sláger :lol: Remélem már rendbe jöttél azóta! A suli milyen? Enci, hogy bírja nélküled a sulis napokat?

Borka?
Heni?
Edit??
Hoool vaaaagytok????????????????????????????????????

Na befogom a számat :roll: , mert már kikopott a billentyűzet is.

Puszi nektek:Zsú

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Zsú!
Örülök, hogy ilyen jól alakul nálatok a helyzet, legalábbis, ami a gyerekek közösségi életét illeti. Munkahely meg csak lesz előbb-utóbb! Milyen állást keresel?

Nálunk a helyzet változatlan: Botond minden reggel már itthon kezdi a sírást, "nem szeretnék oviba menni, itthon akarok maradni, ne vigyél oviba!". Csak hát ha meg kiveszem mondjuk egy fél évre, fél év múlva már emlékezni fog, hogy aha, ha sokat sírok, nem kell menni. Meg hát ő olyan, hogy teljes figyelmet igényel, a Levivel egyáltalán nem tudok mellette foglalkozni, csak amit muszáj: szopi, pelenka, aludjál már! A háztartásról nem is beszélve. Pedig Levi egyébként egy angyal: egészen új élményeket nyújt nekünk. Például nézelődik. Akár 10-15 percig is, ha minden rendben egyébként (pocak tele, nem fáradt). Tegnap pl. ki tudtam porszívózni úgy, hogy egy mukkot se hallatott. Botond soha nem csinált ilyet, ha egyedül hagytuk, rögtön üvöltött, az elejétől kezdve. A játékaival se játszott sose. Talán Levi egy kicsit könnyebb eset lesz. Már egész jól alszik is, ha túlzásba nem is viszi, de könnyen elalszik.

Gyorsan egy-két kép:

Kép Kép Kép Kép Kép Kép

Sziasztok
Zsófi
 
 


Sziasztok!


Zsófi , gyönyörű ez a kislegény és még mindig hasonlít rád.
Biztosan nem unatkozol mellettük.
Nálunk semmi izgi nem történik, most éppen nagyon fáj a fejem, úgyogy ledőlök egy kicsit.
Csajok, sehol semmi nem történik? Mi ujs veletek?
 
 


Sziasztok!

Ha még egyáltalán érdemes többes számban köszönni :roll:

Velünk az az újság, h nem találtam munkahelyet és így tanfolyamra kell mennem. Mármint azért kell mert különben kitennék Milánt a bölcsiből. Na jó értem én őket is. Ha nincs semmi papírom, h dolgozom, v. suliba járok akkor minek vigyáznának ők a gyerekre ha én is tudok.

Egyébként egy hét alatt 4* voltam bent az itteni munkaügyi központban és nincs semmi meló, csak vállalkozóival biztosítósnak lehetne menni(ami csak akkor fizet ha megvan x mennyiségű szerződésem). :cry:

A suli ahová menni fogok az egy felnőttképző központ. és ha nagyleszek akkor kereskedő vállalkozó leszek és adnak hozzá egy pénztárgép kezelői vizsgát is. Potom 90 E Ft. Jó mi. De vmit muszály volt ha nincs munka tanulni kell. Laci külön örült, h a hitel mellé még a sulimat is fizetni kell.

Na tényleg az értékbecslőt várjuk, aztán meg csak a jegyzői igazolás kell és kész minden papírunk és talán karácsonykor már költözhetünk is.

Az már azért más kérdés, h bútorunk még nincs. De majdcsak leszünk vhogy :wink:

Zsófi! Teljesen átérzem miről beszélsz. Nállunk ugyanez volt-van. Gergő sem igen engedi, h mással is foglalkozzam ne csak vele. Sokszor nekem is sírni lett volna kedvem kínomban, mikor még 10 órakkor is az ágyneműt próbáltam eltenni, reggeliztetni Gergőt aki 7-kor kelt. És még egy kv-t sem bírtam inni. Hidd el lassan belerázódik Boti is. Aztán ha kikerül Levi a "terepre" akkor lesz egy újjabb nehéz korszak, de nállunk már látszik az alagút vége. Tehát egyszer tényleg összenőnek és akkor talán adnak nekünk anyukáknak is néha egy szusszanásnyi időt. Kitartás!

Sagica! A suli hogy megy? Enci?

Heni, Borka???????????????????????????????????

Edit téged már tudlak :wink: Bár azért remélem ide is tudsz majd írni hamarosan.


Puszi mindenkinek!!!

Zsú

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!

Örülök, hogy végre írt valaki, de úgy nézem ezt a topikot lassan tényleg temethetjük.
Zsú, Milánnak tetszik a bölcsi?
Hidd el a tanfolyam jó lesz mert nagyobb esélyt ad az elhelyezkedésre.
Nálunk halmozódik a tanulnivaló, és kezdem kapizsgálni mekkora fába is vágtam a fejszémet. Szász oldalakat kell megtanulnom és pl filozófiából fogalmam sincs, hogy fog ez sikerülni, mert teljesen héber számomra és csúnya szóval élve egy nagy buziság. Minek ez nekem ahhoz, hogy személyügyi szervező legyek? Na de lesz ez még rosszabb is. Abból a szempontból jó , hogy kimozdulhatok és társaságban vagyok és ragad rám némi kútúra.

A többiekkel mi újság? Tényleg ennyire nem értek rá?

Eni egyre rafisabb és huncutabb, szerencsére okos kislány nagyon gyorsan tanul és nagyon szépen beszél. Szinte teljesen tisztán és érthetően.
Na én belevetem magam a tanulásba.
Pussz
 
 


Sziasztok!

Újra itt vagyok!ne haragudjatok!Mondhatnám azt,hogy sok dolgom volt,ami igaz is részben,de az az igazság,hogy teljesen magam alá kerültem.Hogy miért?Azt nem tudom.Semmihez nem volt kedvem.Megcsináltam a kötelező dolgokat és ennnyi.
Amúgy minden oké!Elkezdödött a suli és sikerült újra viszarázódni.Nagyon jól megy Daninak hál´égnek nincs vele gond.Igazi kis focista lett belőle.Szeptember végén le is igazolták a MAC-hoz(MTK utánpótlásokat nevelnek itt ki)Heti 4edzése van és szinte minden hétvégén meccsre járunk.
Dodó az meg egy igazi kis ördög.A hisztijeit már-már szinte teljesen elfelejtette.Néha-néha még rázendít,de hamar befejezi.Szavak már szépen mondja,de a biliről még hallani sem akar.Doki néni azt mondta nem baj,majd tavasszal.Remélem is.
Hát ennyi hirtelen!

Most megpróbálok visszaolvasni és ígérem ígyekszem sűrűbben jönni.

Puszi

Kovács Roland
 
 


Sziasztok!

Heni! Végre jelentkeztél! Már nagyon vártam vmi hírt felőled! Rossz passza mindenkinek van. Örülök, h már jobb hangulatban vagy!
Daninak nagy gratula a focihoz! Dodó ráér még a pelussal, Gergő is 3 évesen lett kb 1-2 hét alatt éjjel-nappal szobatiszta :wink:

Borka veled-veletek mi újság? Ezer éve nem jelentkeztél te sem :(

Sagica! Igen tetszik Milánnak a bölcsi. Nagyon is! Most szerdától itthon vannak a fiúk, mert torokgyuszijuk van. Azért sétálni csak járunk és ha a bölcsi felé mentünk, már ugrott volna ki a kocsiból, h ő megy befelé a bölcsibe. Reggel felkel és már pakolja a kispárnát, meg a ruháit, h ő megy bölcsibe. A szókincse még nem nagy, de a böö az a bölcsi és naponta többször is megy a bejárati ajtóhoz, h böö és mutatja a kilincset, h nyissam az ajtót és ő megy:o

Gergő is szépen beszokott az oviba. Ő is sokat emlegeti. Már neveket is mond, tehát már barátkozik is. Ami nálla nagy szó, mert a felnőttekkel jobban elvan általában. A játszótéren sem igen áll szóba gyerekekkel, csak velem, meg ha van velünk ismerős azzal, meg az anyukákkal akikkel én beszélgetek.

Edit! Hogy haladtok? Lassan időszerű lenne válaszolnom a mailedre is :oops: :oops: :oops: Resstellem magamat, de mostanában az én lábam alól is kicsúszott a talaj, és csak néha ugrok a géphez hosszabb időre, neked meg annyi mesélni valóm van.

Zsófi mi újság veletek? Boti? Levike?

Velünk most semmi különös. Várom mikor szólnak a suliból, h kezdődik végre. Remélem tényleg jól választottam!

Na megyek mert itt alszom el a klaviatúra felett :oops:

Puszi nektek!

Zsú

KépKép
KépKép
 


Sziasztok! Tényleg nagyon régen adtam hírt magunkról. Kérlek ne haragudjatok miatta. Nincs semmi baj, csak tényleg valahogy idővel az ember lazul. Inkább úgy mondanám, nincs probléma, megy minden a normális kerékvágásban és ennek nagyon örülök. Úgy éreztem mindig ugyanazt írom és ez unalmas. Annak idején, mikor beindítottam ezt a topicot, kezdő anyaként kétségbeesésemben és depimben segítséget akartam és ezt megkaptam tőletek. Köszönöm nagyon. Most Anna már 15 hós, bele-és megszoktam a dolgokat, ha időnként rossz is a kedvem, már nem a számítógép elé ülök le, hanem megpróbálok valami mást csinálni. Szóval nem akarok megbántani senkit, de talán egypicit normális a topicunk lankadása, szerintem. hiszen a gyerekek nőnek, valahogy mindenki elfogadja az adott helyzetet, és mindeki visszarázódik a normális .életébe.Vagy csak én érzem így? Nyilván nem fogunk 30 év múlva is ebbe a topicba írni a mindennapjainkról. Szóval részemről ezért van, hogy régen írtam. Egyébként tényleg úgy érzem most jól vagyunk. Igaz, Anna fél pillanat alatt úgy fel tud idegesíteni, hogy szétdurranok, de aztán 5 perc alatt lehiggadok. Egy hónapja jár már, aminek nagyon örülök, rengeteget sétálunk, délelőtt-délután. Lekopogom továbbra is jól alszik,nem beteges. Már 10 foga van, jövő héten viszem a 15 hósoltásra, természetesen aggódom, de majd túl leszünk rajta. Nem várom a nyarat, de higgyétek el, olyan gyorsan itt lesz a tavasz, hogy észre se vesszük. Elmúlt az allergiám, végre rendesen szelel az orrom. És nagyon szeretem a férjem, mellesleg. Azért látom mindenki megvan, és mindegyikünk kevesebbszer jelentkezik, de ez nem baj. Úgy gondolom ez a normális. Azért még ne írjatok ám le, olvaslak benneteket. De nap mint nap általánosságban bejelentkezni már nemfogok. Email címem: kimukimalac@freemail.hu , itt megtaláltok. Mindenkinek minden jót és szépet, ezmost úgy hangzik, mint egy búcsú,pedig nem annak szántam. Szóval szeretlek benneteket, jók legyetek. Puszi
 


Sziasztok!

Ha még van valaki akinek köszönjek:(

Velünk is csak folyik az élet. A lakásvásárlásunk nem akar haladni. A papírmunka, meg az utánna járás kész tortúra. :evil: Semmi nem akar meglenni időre.

A gyerekek jól vannak. Milán még mindig jól bírja a bölcsit! Vele nincs semmi baj. Gergő lett beteges. Márha a köhögést és némi (minimális) orrfolyást annak nevezhetünk. A kedves óvónénink meg 2 köhhentés után hazaadja Gergőt, így nem sokat van oviban. De szereti azt hiszem. Csak még meg kell szoknia.

Nekem szombaton volt az első okításom. Eddig pozitív tapasztalatom van a sulival. Csak az a fránya 99 E Ft-os tandíj ne lenne hozzá. Munkát keresek csak nem találok:8 Tanulóként akarnék menni egyelőre, de itt Szolnokon még így sem vesznek fel:(

A többiekkel mi újság?

Zsófi, Sagica, Edit, Heni??????????????????????????????????

Mindenki éli hétköznapjait? Legalább havonta 1* jelentkezhetnétek :wink:

Na lassan kész a főztöm és öltözhetek. Megyek a csendháborítókért. Olyan üres nélkülük a lakás :lol:

Puszi mindenkinek:Zsú

KépKép
KépKép
 


Sziasztok!!!!!

Csajok!!!

Ígérem hamarosan "normálisan" és rendszeresen jelentkezem!!!!
Lassan a munkálatok végére érünk, és talán visszatérünk a régi kerékvágásba!!!
Asszem lesz mit meséljek, nem semmi amin/amiken keresztül mentünk.
De így összeségében megérte, mert a végeredmény nagyon szép lett/lesz!!!!

Ne haragudjatok, most csak ennyi telik tőlem!!!

Azért néha olvasgattalak ám Benneteket!!!

Addig is millió puszi MINDENKINEK!!!!!!!!

Edit

KépKép
KépKép
 
 


hahó!élet zajlik, hihetetlenül gyorsan. mindjárt itt a mikulás!!!!!a karáccsony!!!!már tervezem az adventi teendőket, ajándékokat, anagy takarítást, fúj!!! igaz annával kettesben mikulásozunk majd, mert a párom a változatosság kedvéért londonba megy egy tanulmányútra. a foci nagyon megy. anna már 16 hónapos lesz, most már nagyon kever, mindent megért, de nem beszél. pedig már várom azt a bizonyos anyát, de csak mamázik. nem egy nagy darab nőszemély: a 15 hós oltáskor 75 cmés 8300 gr,pelenkástól. várom a tavaszt nagyon, mert ez az öltözködés kiborítóan nyűg, macera és fárasztó. mindenkit puszilunksokszor.........
 


HALIHÓÓÓÓÓÓÓÓ!!

Na ez az én formám...végre rászánom magam, hogy írjak, és mindjárt elszáll az első üzim... :roll: :x

Szóval...hol is tartottam....


Ja, igen!!!

"Van itt még valaki????" :( :( Érdemes írnom, vagy ne is fárasszam magam??? Na, csajok lécci élesszük már fel ezt a topikot!!!!!! :P :P

Hogy vagytok!! Olyan régen nem adott senki magáról/magukról hírt!!
Mi szerencsére teljesen kész vagyunk, és élvezzük a megújult lakás előnyeit!! Ránk is fér, mert minden tekintetben felőrölt bennünket ez a "kis bővítés" De megérte, mert sokkal kényelmesebb..."meg tisztább és szárazabb érzés!" Na, jó ez csak vicc!
Amúgy jól vagyunk, Levim nagyon nagyfiú lett, mióta nem írtam!
Akkora, hogy teljesen egyedül alszik az új szobájában...és képzeljétek mindezt úgy, hogy semmi ellenállást nem tanúsított, egyik napról a másikra megszokta, és nagyon örül neki!!! Én is boldog vagyok, olyan jó látni az arcán, hogy tetszik neki az új környezet, na meg persze az is, hogy ilyen simán megszokta, elfogadta!!
Csak apa szomorkodik...hiányzik neki a fia...Télapóra pl. azt kérte, had aludhasson velünk megint...na ne, mondtam, egy estéért lerombolni mindent...erre ő, akkor gyorsan készíteni kell a kistesót, amíg nagyon ki nem hűl a hely!! He-he-he!!! Nem is tudom...végül is lehetne, egy kicsit hezitálok, szeretnék menni az oviba Levivel egy kicsit!
Képzeljétek a főnök már kiszámolta, május 16.-án mehetek! :roll: :roll:
Na, de térjünk vissza a mába! Készülünk a Karácsonyra, szépen feldíszítettük a lakást kint is és bent is! Kedden megnéztük Debrecen fényeit, hú valami csodás!!
Tegnap meg egész nap Télapóztunk, Levim estére ki is dőlt, mint egy krumplis zsák!! Nevettem, mert a tuti befutó mindegyik csomagban a kinder tojás volt, a többi nem is nagyon érdekelte!

Bevezetésnek most ennyi!
Remélem Mindenki jól van!
Azért ha van egy kis időtök, írjatok néhány sort!!! Lécccccccci!!

Kép

Puszi. Edit

KépKép
KépKép
 
 


OFF: pszichológiai kérdőív-kitöltés

Kedves Anyukák!

Szakdolgozatot írok a szülővé válásról, és segítségre lenne szükségem az ehhez kapcsolódó kutatáshoz.

Tartós párkapcsolatban élő (házas vagy élettársi, mindegy) gyermektelen és kisgyermekes (csecsemőtől-óvodáskorig) személyekkel szeretnék kitöltetni egy három részből álló kérdőívet (a demográfiai adatokon kívül 71 kérdés). (Nem baj, ha csak a pár egyik tagja tölti ki és nem baj, ha van már kisebb testvér is.)

Kérem, hogy ha beletartoztok valamelyik kategóriába és van kedvetek, segítsetek a mellékelt kérdőív kitöltésével, vagy ha ismertek valakit, aki hajlandó lenne, továbbítsátok neki a kérésemet.(A kérdőív kitöltése névtelenül történik, az adatokat csak összesítve használom fel.)

A kérdőív letölthető a http://www.box.net/shared/7xrizqwowo tárhelyről (vagy kérésre megküldöm). A kérdőív visszaküldhető az alábbi mailcímre, vagy a kérdőív végén található egyéb anonim módokon. (Bármilyen felmerülő kérdésre szívesen válaszolok. Ha valakit érdekel, a kutatás eredményeit is szívesen közlöm.) Segítségetek nagyon sokat jelentene. Ha valaki még esetleg a párját is ráveszi, háát... hálám névtelenül is örökkön üldözni fogja....

Köszönettel és bocs az offért,

Homonnai Moni
h.monika@t-online.hu

ON
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron