Sziasztok
Évi, pár dolog kapcsán talán hasonló cipőben járunk - pedig nekem van is már egy kislányom. Akartuk (a párom inkább, ő pont 10 évvel idősebb nálam), mégis olyan hirtelen megfogant, hogy (a kezdeti lelkesedés elmúltával, és a róka-korszak beköszöntével) kezdtem azt hinni, hogy nem gondoltam én ezt át és túl korán jött....
Még most is így érzem, pedig már elmúlt egy éves.
Mondjuk, én konkrétan tudom, hogy a felelősségvállalásra nem értem még meg.. Sztem, ha Te attól nem tartasz, akkor nincs mitől félned. Hiszen a többi része mind jó.
Vancsura, Te nem így látod?
Mi szerettünk volna tesót is, de amint közeledik a lehetséges időpont, úgy tolom egyre kijjebb.. Alig várom, hogy visszamehessek dolgozni (pedig az esküvőnk előtt felmondtam, szóval nincs is konkrét hely), újra aktív életet élhessek, úgy érzem, megőrülök itthon. Sírógörcs jön rám, ha arra gondolok, hogy nem mehetünk csak úgy el kettesben a párommal nyaralni, amikor eszünkbe jut. (Most éppen "nyaralunk" ugyan, balcsin, de egy egyévessel ez egyáltalán nem pihentető!
Teljesen bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mikor legyen kistesó.
Pedig egy szavam sem lehet a kiscsajra, mindenki csodálkozik, hogy milyen egyszerű vele, mindig vidám és jól alszik, eszik, nyilván velem van a baj, régebben is ilyen depis voltam..
Évi, véletlenül sem mérvadó egy kívülálló tanácsa, de szerintem akkor vállalj gyereket, ha nagyon akarod. 40 évesen sincs késő, csak max nem spontán módon fogod megszülni - ami meg nem nagy ügy. De ha már ilyesmiken gondolkodsz, hogy milyen lesz az első mosolya, első szava stb, akkor lehet, hogy már nagyon is itt az ideje?

Nekem ilyesmik eszembe sem jutottak, még a terhesség alatt sem...
Nekem is adhatnátok tanácsot, ha valaki erre téved...
Ma a strandon azt vettem észre, hogy útálattal nézem azokat az anyukákat, akiket több gyerek vesz körül és láthatóan életük értelme a gyerknevelés..
Én miért nem tudok ennyire örülni neki..?
