Sziasztok!
Hát én bizony a szakemberrel kezdtem (volna), ha elhitték volna a kórházban, hogy nagyon rosszul vagyok. Otthon is azt mondta mindenki, hogy jobban leszek, mikor két hét után átjött a szomszéd pszichológus és mondta, hogy pszichiáter kell. Így én már (két hónap telt el azóta) régen túl vagyok a szakikon. és szedem a gyógyszert, ami nagyon sokat segített. A mindennapjaim egyre vidámabbak (persze az erkélyt én is kerülöm), de igazán a hozzáállásom segített.és nagyon megk0nnyebbültem, hogy másnak is voltak ilyen hülye gondolatai nem csak nekem. Társaságom még mindig nincs, de kezdem szépnek látni a világot, kondicionáló tornára iratkoztam és (mivel ilyenkor még nem tudok aludni), ezért délig alszom. Vagy azért nem tudok ilyenkor még aludni, mert délig alszom? Lényeg: tudok aludni!szóval: alakul. A vitához nem csatlakoznék, mert csak a depressziósok tudják igazán hol van t0bb, de ha csak a nagy számok t0rvényét nézzük... hihihi - Viccel0dni tényleg jobb, mint szomorkodni, jó lett volna, ha képes lettem volna már pár hete is, de a szomorkodás sajnos a depresszió sajátja... és mégis csatlakoztam a vitához.
Szóval üdv0zl0k mindenkit rossz- és jókedvûeket egyaránt Magyarországon és Amerikában (ahol túl sok ember él).
Nem csinálunk egy "depi" klubot?
Üdv: Mese
Új privát üzeneted érkezett!
Sziasztok!
Nekem a Feleségem küszködött hasonló problémákkal. (remélem sikerült véglegesen túltennie magát rajta.)
A védõnõ riogatta (sárga a gyerek, ne csinálja így-úgy-amúgy, mert megbolondul, stb.), a gyerekorvos detto. Babaszületésünk utána a nagyobbik Gyerek beteg lett (40 fokos láz). Anyósom vigyázott Rá amíg Feleségem bent volt a kórházban: természetesen az újszülöttel való együttlétünk otthon avval kezdõdött, hogy odaállt Feleségem elé egy listával, hogy mit csinálunk rosszul. Apósom ledorongolt minket, hogy rosszul neveljük a Fiunkat, ez így nem lesz jó. Édesanyám állandóan a mérleggel piszkált minket, Édesapám szánalommal jegyezte meg, nem lesz könnyû dolgotok...
Szóval sok-sok negatív hatás érte Õt. Bele is zuhant a "szakadékba". Elõször nem tudatosult bennem, hogy baj van, én is nagyon türelmetlen voltam Vele.
Felhívtuk a szoptatási ambulanciát, hátha tudnak segíteni. Elküldtek a gyerekorvoshoz. Közölte, ebbe nem kíván belefolyni, menjünk a háziorvoshoz. Õ elküldött a területi ideggondozóba. Ott közölték Nejemmel, pszihiátria, be kell feküdni kb. 4 hétre (gyermekünk még nem volt 2 hetes). A pszihiáter orvos gusztustalan módon viselkedett, azt próbálta tudatosítani bennünk, hogy egyedül, gyógyszer nélkül abszolút megbolondul, olyan nemtörõdöm hangsúllyal, hogy a bicska kinyílt a zsebemben.
El is mentünk a kórházba, de ott azt mondta a Feleségem, ebbõl nem kér. Nem csodálom, aki oda bekerül (dél-pesti) csak rontani tudnak az állapotán-önbizalmán szerintem. Szerencsénkre egy kétgyermekes doktornõ volt a felvételes, elbeszélgettek, kicsit helyrerázta.
Néhány nap múlva kezdõdött megint a mélyrepülés. Ebben benne volt egy telefon is anyósomtól.
Ekkor kaptuk meg Dr. Frigyes Júlia telefonját, aki este 8 után is kirobogott hozzánk, félretéve magánéletét.
Elsõ benyomásom a Doktornõrõl elég vegyes volt.
Fiatal nõ, álmatag szemek, halkszavú, inkább ELTÉs egyetemistának néztem, mint doktornõnek. De minden szalmaszálba bele kell kapaszkodni......
Az elsõ beszélgetés után Feleségem SOKKAL jobban lett, szinte teljesen olyan volt, mint azelõtt. Frigyes doktornõ megkérte, esténként hívja fel, beszéljék meg a napot.
Azóta a telefonbeszélgetéseket jócskán ritkították, azt hiszem sikerült kiráncigálnia a Nejem a gödörbõl.
Sajnálom, hogy férjeként nekem nem sikerült, és ezért csak hálával tudok gondolni a Doktornõre.
Ha nem is olvassa ezt az oldalt, akkor is KÖSZÖNJÜK!!!!!!!
üdv
Miki
Nekem a Feleségem küszködött hasonló problémákkal. (remélem sikerült véglegesen túltennie magát rajta.)
A védõnõ riogatta (sárga a gyerek, ne csinálja így-úgy-amúgy, mert megbolondul, stb.), a gyerekorvos detto. Babaszületésünk utána a nagyobbik Gyerek beteg lett (40 fokos láz). Anyósom vigyázott Rá amíg Feleségem bent volt a kórházban: természetesen az újszülöttel való együttlétünk otthon avval kezdõdött, hogy odaállt Feleségem elé egy listával, hogy mit csinálunk rosszul. Apósom ledorongolt minket, hogy rosszul neveljük a Fiunkat, ez így nem lesz jó. Édesanyám állandóan a mérleggel piszkált minket, Édesapám szánalommal jegyezte meg, nem lesz könnyû dolgotok...
Szóval sok-sok negatív hatás érte Õt. Bele is zuhant a "szakadékba". Elõször nem tudatosult bennem, hogy baj van, én is nagyon türelmetlen voltam Vele.
Felhívtuk a szoptatási ambulanciát, hátha tudnak segíteni. Elküldtek a gyerekorvoshoz. Közölte, ebbe nem kíván belefolyni, menjünk a háziorvoshoz. Õ elküldött a területi ideggondozóba. Ott közölték Nejemmel, pszihiátria, be kell feküdni kb. 4 hétre (gyermekünk még nem volt 2 hetes). A pszihiáter orvos gusztustalan módon viselkedett, azt próbálta tudatosítani bennünk, hogy egyedül, gyógyszer nélkül abszolút megbolondul, olyan nemtörõdöm hangsúllyal, hogy a bicska kinyílt a zsebemben.
El is mentünk a kórházba, de ott azt mondta a Feleségem, ebbõl nem kér. Nem csodálom, aki oda bekerül (dél-pesti) csak rontani tudnak az állapotán-önbizalmán szerintem. Szerencsénkre egy kétgyermekes doktornõ volt a felvételes, elbeszélgettek, kicsit helyrerázta.
Néhány nap múlva kezdõdött megint a mélyrepülés. Ebben benne volt egy telefon is anyósomtól.
Ekkor kaptuk meg Dr. Frigyes Júlia telefonját, aki este 8 után is kirobogott hozzánk, félretéve magánéletét.
Elsõ benyomásom a Doktornõrõl elég vegyes volt.
Fiatal nõ, álmatag szemek, halkszavú, inkább ELTÉs egyetemistának néztem, mint doktornõnek. De minden szalmaszálba bele kell kapaszkodni......
Az elsõ beszélgetés után Feleségem SOKKAL jobban lett, szinte teljesen olyan volt, mint azelõtt. Frigyes doktornõ megkérte, esténként hívja fel, beszéljék meg a napot.
Azóta a telefonbeszélgetéseket jócskán ritkították, azt hiszem sikerült kiráncigálnia a Nejem a gödörbõl.
Sajnálom, hogy férjeként nekem nem sikerült, és ezért csak hálával tudok gondolni a Doktornõre.
Ha nem is olvassa ezt az oldalt, akkor is KÖSZÖNJÜK!!!!!!!
üdv
Miki
Szia Mese,
Örömmel tapasztalom, én a NEM szakember, hogy határozottan javulsz... Csak így tovább, hajrá Szabó néni!
Miki,
Ez tök jó, hogy így törõdsz a feleségeddel, bár sokkal több apuka felfogná, hogy a neje nem valami új trükköt dob be azért, hogy a terheskényeztetés helyett újra magára terelje a figyelmet...
Van egy ismerõsünk, akinek annyira nem vették komolyan az állapotát, hogy mire észheztértek, már annyira gáz volta helyzet, hogy fél évig nem is lehetett egyedül a saját gyerekével,mert félõ volt, hogy vmit csinál vele.
Miki,
Én a második és a harmadik gyerekemnél NEM engedtem a saját anyámnak, hogy tíz percnél tovább egy légtérben tartózkodjon velem. Így is marad elég ideje arra,hogy elmondja mennyire rosszul csinálom, ezt is...
Az elsõ pár hétben elegek voltunk mi is. Vegyetek híváskijelzõs telefont, nagy találmány szûrhetõek a telefonálók!
Anna
Örömmel tapasztalom, én a NEM szakember, hogy határozottan javulsz... Csak így tovább, hajrá Szabó néni!
Miki,
Ez tök jó, hogy így törõdsz a feleségeddel, bár sokkal több apuka felfogná, hogy a neje nem valami új trükköt dob be azért, hogy a terheskényeztetés helyett újra magára terelje a figyelmet...
Van egy ismerõsünk, akinek annyira nem vették komolyan az állapotát, hogy mire észheztértek, már annyira gáz volta helyzet, hogy fél évig nem is lehetett egyedül a saját gyerekével,mert félõ volt, hogy vmit csinál vele.
Miki,
Én a második és a harmadik gyerekemnél NEM engedtem a saját anyámnak, hogy tíz percnél tovább egy légtérben tartózkodjon velem. Így is marad elég ideje arra,hogy elmondja mennyire rosszul csinálom, ezt is...
Az elsõ pár hétben elegek voltunk mi is. Vegyetek híváskijelzõs telefont, nagy találmány szûrhetõek a telefonálók!
Anna
Miki,
teljesen normális, hogy te nem tudtál segíteni, csak egy kívülálló (ráadásul szakember), ez igy szokott lenni. a Szeretteinkkel túlságosan össze vagyunk bonyolódva érzelmileg, nincs meg a kellõ távolság, viszonylagos objektivitás stb stb. Én fél évig beszélni se tudtam a férjemmel a bajaimról, pedig nem volt éppen távolságtartó a viszonyunk a gyerek elõtt.
Juli,
az ilyen fórumok szerintem nem azért vannak, hogy szakmai tanácsokat adjunk egymásnak, hanem hogy ötleteket és hogy nyavajogjunk. A nyavajgás egyébként sokszor gyógyító hatású.
Frigyes Júliához én is jártam, engem nem kezelt, csak egy kis szorongáscsökkentõvel, szerintem nem tartott elég komoly esetnek. Le is rázott, valószínûleg az igazi betegekre akarja az idejét pazarolni. Ebbõl nekem az jön át , ami talán általános a magyar pszichiátriában: addig amíg tényleg nem vágod fel az ereidet, vagy nem visz be a családod, hogy dühöngsz stb, stb, addig nem foglalkoznak veled. Ki tehet róla, hogy olyan alkat, hogy ha el kell menni az orvsohoz, fel tudja magát pörgetni, össze tudja kapni, a gyerek meg rohadt stabil, nem bír neki megártani még a hülye anyja se, aztán az orvos azt látja , hogy itt egy dinamikus kismama, egy tök kiegyensúlyozott gyerekkel, hát tényleg nem sokat lehet vele kezdeni. Hogy fél éjszakákat végigbõgök, hogy dührohamaim vannak, hogy rettegek, hogy ártok a gyereknek, vagy folyamatosan arra gondolok, milyen szörnyûségek történhetnek vele, rémálmaim vannak, stb, szóval ezeket úgy elmesélem, aztán vagy elhiszik vagy nem. Van valakinek hasonló tapasztalata?
teljesen normális, hogy te nem tudtál segíteni, csak egy kívülálló (ráadásul szakember), ez igy szokott lenni. a Szeretteinkkel túlságosan össze vagyunk bonyolódva érzelmileg, nincs meg a kellõ távolság, viszonylagos objektivitás stb stb. Én fél évig beszélni se tudtam a férjemmel a bajaimról, pedig nem volt éppen távolságtartó a viszonyunk a gyerek elõtt.
Juli,
az ilyen fórumok szerintem nem azért vannak, hogy szakmai tanácsokat adjunk egymásnak, hanem hogy ötleteket és hogy nyavajogjunk. A nyavajgás egyébként sokszor gyógyító hatású.
Frigyes Júliához én is jártam, engem nem kezelt, csak egy kis szorongáscsökkentõvel, szerintem nem tartott elég komoly esetnek. Le is rázott, valószínûleg az igazi betegekre akarja az idejét pazarolni. Ebbõl nekem az jön át , ami talán általános a magyar pszichiátriában: addig amíg tényleg nem vágod fel az ereidet, vagy nem visz be a családod, hogy dühöngsz stb, stb, addig nem foglalkoznak veled. Ki tehet róla, hogy olyan alkat, hogy ha el kell menni az orvsohoz, fel tudja magát pörgetni, össze tudja kapni, a gyerek meg rohadt stabil, nem bír neki megártani még a hülye anyja se, aztán az orvos azt látja , hogy itt egy dinamikus kismama, egy tök kiegyensúlyozott gyerekkel, hát tényleg nem sokat lehet vele kezdeni. Hogy fél éjszakákat végigbõgök, hogy dührohamaim vannak, hogy rettegek, hogy ártok a gyereknek, vagy folyamatosan arra gondolok, milyen szörnyûségek történhetnek vele, rémálmaim vannak, stb, szóval ezeket úgy elmesélem, aztán vagy elhiszik vagy nem. Van valakinek hasonló tapasztalata?
Miki, 
olyan jó olvasni, hogy jobban van a feleséged és ilyen lelkiismeretes orvosnöre bukkantatok. További jó kedvet nektek, és legyetek boldogok a babával.
Mese,
levelezhetünk, ha úgy gondolod. Ha nem zavar, hogy nem vagyok depis... Én néhány éve voltam világvége hangulatban. Meggyógyultam, és azóta megint a régi vagyok. De Te is tényleg nagyon javulsz, szerintem is.
Pálma
olyan jó olvasni, hogy jobban van a feleséged és ilyen lelkiismeretes orvosnöre bukkantatok. További jó kedvet nektek, és legyetek boldogok a babával.
Mese,
levelezhetünk, ha úgy gondolod. Ha nem zavar, hogy nem vagyok depis... Én néhány éve voltam világvége hangulatban. Meggyógyultam, és azóta megint a régi vagyok. De Te is tényleg nagyon javulsz, szerintem is.
Pálma
Mese,
a profilomba nem sikerült még betennem az e-mailcímemet, ezért ide írom:
palma_23001@yahoo.com
irj vagy add meg a Te címedet,
Puszi
Pálma
a profilomba nem sikerült még betennem az e-mailcímemet, ezért ide írom:
palma_23001@yahoo.com
irj vagy add meg a Te címedet,
Puszi
Pálma
Hello Juli!
Egy kicsit felbosszantott, amikor azt írtad, hogy "nem vagyok az (kívülálló), csak nem itt nyavajgok és kérek tanácsot hozzá nem értõktõl...", ugyanis ezt a topicot Én hoztam létre, jobban mondva az Én "nyavajgásom", és ahhoz képest, hogy nem hozzáértõk adtak tanácsot (jobban mondva elmesélték,Õk hogy élték meg/át ezt az egész borzalmat és mitõl gyógyultak meg) Nekem nagyon sokat segítettek, néha csak azzal, hogy megértették mirõl beszélek. Mivel azt írod Te is depr. vagy, gondolom tudod, hogy azt, amin ilyenkor keresztül megy az ember csak az értheti meg igazán, aki ezt már átélte ill. egy szakember. Hiába szuper a kapcsolatom a családommal,hiába megértõek, próbáltak segíteni, de volt amit mégsem tudtak megérteni. Az orvosokkal kapcsolatban csak annyit, szerintem nem olyan egyszerû elmenni pszichiáterhez, mert egy rossz orvos még többet árthat (apukám sok orvost ismer, úgyhogy hallottam egy-két meredek történetet) -lásd amit Miki is írt - úgyhogy fontos, hogy jó orvos "kezeibe kerülj". Nekem ez sikerült és mostmár mondhatom, hogy jól vagyok. Hozzáteszem, az orvosomat egy ismerõsünk ajánlotta, aki már évek óta ismeri, de ha nem lennének orvos ismerõseink, akik tudnak (szakmailag hozzáértve) tényleg jó orvos ajánlani, bizony nagyon félnék nehogy rossz orvoshoz kerüljek.
Nem hiszem, hogy ha vki depr.-s attól még gyászhuszárnak kéne titulálni. Ha tényleg volt depr.-d tudnod kéne, hogy nem a jókedv a legjellemzõbb. Ne haragudj, de ahogy olvatalak, úgy éreztem, hogy vagy nem voltál még depr.-s, vagy már teljesen elfelejtetted milyen is az.
Szia Miki!
Remélem már jól van a feleséged, minden esetre szerencsés, hogy ilyen férje van. Nem minden férfira lehet ilyenkor számítani, pedig nagyon fontos lenne. Nekem is szerencsém van, mert az Én férjem is végig segített, de sok olyanról hallottam, aki bolondnak nevezte a feleségét.
Üdv: Lara
Egy kicsit felbosszantott, amikor azt írtad, hogy "nem vagyok az (kívülálló), csak nem itt nyavajgok és kérek tanácsot hozzá nem értõktõl...", ugyanis ezt a topicot Én hoztam létre, jobban mondva az Én "nyavajgásom", és ahhoz képest, hogy nem hozzáértõk adtak tanácsot (jobban mondva elmesélték,Õk hogy élték meg/át ezt az egész borzalmat és mitõl gyógyultak meg) Nekem nagyon sokat segítettek, néha csak azzal, hogy megértették mirõl beszélek. Mivel azt írod Te is depr. vagy, gondolom tudod, hogy azt, amin ilyenkor keresztül megy az ember csak az értheti meg igazán, aki ezt már átélte ill. egy szakember. Hiába szuper a kapcsolatom a családommal,hiába megértõek, próbáltak segíteni, de volt amit mégsem tudtak megérteni. Az orvosokkal kapcsolatban csak annyit, szerintem nem olyan egyszerû elmenni pszichiáterhez, mert egy rossz orvos még többet árthat (apukám sok orvost ismer, úgyhogy hallottam egy-két meredek történetet) -lásd amit Miki is írt - úgyhogy fontos, hogy jó orvos "kezeibe kerülj". Nekem ez sikerült és mostmár mondhatom, hogy jól vagyok. Hozzáteszem, az orvosomat egy ismerõsünk ajánlotta, aki már évek óta ismeri, de ha nem lennének orvos ismerõseink, akik tudnak (szakmailag hozzáértve) tényleg jó orvos ajánlani, bizony nagyon félnék nehogy rossz orvoshoz kerüljek.
Nem hiszem, hogy ha vki depr.-s attól még gyászhuszárnak kéne titulálni. Ha tényleg volt depr.-d tudnod kéne, hogy nem a jókedv a legjellemzõbb. Ne haragudj, de ahogy olvatalak, úgy éreztem, hogy vagy nem voltál még depr.-s, vagy már teljesen elfelejtetted milyen is az.
Szia Miki!
Remélem már jól van a feleséged, minden esetre szerencsés, hogy ilyen férje van. Nem minden férfira lehet ilyenkor számítani, pedig nagyon fontos lenne. Nekem is szerencsém van, mert az Én férjem is végig segített, de sok olyanról hallottam, aki bolondnak nevezte a feleségét.
Üdv: Lara
Sziasztok!
Aki odáig eljut, hogy saját maga rájön, hogy depressziós, vagy legalábbis sokszor rátör, és tudja, hogy ezen lehet segíteni, az már fél siker!
Ez kezdõdhet úgy is, hogy az ember csupán leírja, (van aki nyavalygásnak hívja) hogy mi van vele, mások megértik, segíteni próbálnak, és máris, olyankor jobban van. Nagyon sok esetben biztosan elég az is, ha az ember kimozdul, társasága van, beszélget, tornázik, stb.
De nem mindenkinek elég ez. Akinek nem, és rászánja magát arra, hogy elmegy szakemberhez (és megfelelõt talál!) annak nagyon nagy esélye van arra, hogy rövidesen meggyógyul.
Én is átmentem ezen, és mintegy 8 hónap alatt egy nagyon mély pontról egy teljesen kiegyensúlyozott állapotba kerültem. Lehet, hogy szerencsém volt a szakemberrel is, akihez fordultam, de azt hiszem örökre hálás lehetek neki, aki "látszólag" nem csinált mást, csak figyelt, és a kérdéseivel irányított, megismert. Minden alkalommal egy-két percig csak a tekintetemet figyelte, és várt. Ezalatt mindig meg tudta állapítani, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. Ennek megfelelõ mederben folyt az egész. Eleinte hetente, majd kéthetente, most már csak kb. két havonta járok, beszélgetünk, szedem még a gyógyszert, mert bevallom, nem is merem még abbahagyni, félek, hogy nem esem-e vissza, õ pedig igyekszik megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de majd lassan csináljuk. Õ is azt mondta, hogy nem okoz függõséget (én Seropramot szedek).
Moncaberta, ha úgy érzed, kevés az amit a doktornõ adott, akkor fordulj másik szakemberhez, fõleg, ha Te is úgy érzed, olyan állapotban vagy, hogy majd szét robbansz! Biztosan van segítség. Ha kell, én is szívesen megadom a doktornõ telefonszámát, akihez jártam.
Üdv
Pkriszta
Aki odáig eljut, hogy saját maga rájön, hogy depressziós, vagy legalábbis sokszor rátör, és tudja, hogy ezen lehet segíteni, az már fél siker!
Ez kezdõdhet úgy is, hogy az ember csupán leírja, (van aki nyavalygásnak hívja) hogy mi van vele, mások megértik, segíteni próbálnak, és máris, olyankor jobban van. Nagyon sok esetben biztosan elég az is, ha az ember kimozdul, társasága van, beszélget, tornázik, stb.
De nem mindenkinek elég ez. Akinek nem, és rászánja magát arra, hogy elmegy szakemberhez (és megfelelõt talál!) annak nagyon nagy esélye van arra, hogy rövidesen meggyógyul.
Én is átmentem ezen, és mintegy 8 hónap alatt egy nagyon mély pontról egy teljesen kiegyensúlyozott állapotba kerültem. Lehet, hogy szerencsém volt a szakemberrel is, akihez fordultam, de azt hiszem örökre hálás lehetek neki, aki "látszólag" nem csinált mást, csak figyelt, és a kérdéseivel irányított, megismert. Minden alkalommal egy-két percig csak a tekintetemet figyelte, és várt. Ezalatt mindig meg tudta állapítani, hogy milyen lelkiállapotban vagyok. Ennek megfelelõ mederben folyt az egész. Eleinte hetente, majd kéthetente, most már csak kb. két havonta járok, beszélgetünk, szedem még a gyógyszert, mert bevallom, nem is merem még abbahagyni, félek, hogy nem esem-e vissza, õ pedig igyekszik megnyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de majd lassan csináljuk. Õ is azt mondta, hogy nem okoz függõséget (én Seropramot szedek).
Moncaberta, ha úgy érzed, kevés az amit a doktornõ adott, akkor fordulj másik szakemberhez, fõleg, ha Te is úgy érzed, olyan állapotban vagy, hogy majd szét robbansz! Biztosan van segítség. Ha kell, én is szívesen megadom a doktornõ telefonszámát, akihez jártam.
Üdv
Pkriszta
Lara!
Hát, kontár pszichiáterrõl egész durvát tudnék mesélni, saját tapasztalatomból, de mellõzöm. Viszont fölálltam a székébõl és kerestem újat.
Lehet, hogy erõsen fogalmaztam a múltkor, de fölbosszantott az egyik letorkolló hozzászólás valakinek a levelére, másrészt pedig nem az a baj, ha itt cserélnek tapasztalatot az emberek vagy öntik ki a szívüket, csupán azt nem értem meg, ha a tanácsokat és a megoldást is innen várják.
Juli
Hát, kontár pszichiáterrõl egész durvát tudnék mesélni, saját tapasztalatomból, de mellõzöm. Viszont fölálltam a székébõl és kerestem újat.
Lehet, hogy erõsen fogalmaztam a múltkor, de fölbosszantott az egyik letorkolló hozzászólás valakinek a levelére, másrészt pedig nem az a baj, ha itt cserélnek tapasztalatot az emberek vagy öntik ki a szívüket, csupán azt nem értem meg, ha a tanácsokat és a megoldást is innen várják.
Juli
Pkristza,
megköszönném az orvos elérhetõségét. A mailem: moncaberta@freemail.hu. Valószínûleg tényleg határeset vagyok, nagyjából rendben, de vannak kisebb visszaeséseim. Csak amennyire a gyerek elõtt is voltak, nem nagy gáz, de azért lehet, hogy jó lenne karbantartani.
megköszönném az orvos elérhetõségét. A mailem: moncaberta@freemail.hu. Valószínûleg tényleg határeset vagyok, nagyjából rendben, de vannak kisebb visszaeséseim. Csak amennyire a gyerek elõtt is voltak, nem nagy gáz, de azért lehet, hogy jó lenne karbantartani.
Sziasztok,
Nyavalyogni jóóóóóó....
Hogy vagytok?
Juli, Te hogy vagy? Te az a Juli vagy, akinek a nagybátyja a fõnököm volt???? Én az Anna vagyok, tudod, akivel mostanában nem találkozol a játszón....persze csak ha Te az A JULI vagy.
Bocsánat, tudom, ez a topic nem az a topic.
MESE, merre jársz?
Dokikról:
Én is voltam egynél, úgy 10 viccet elmesélt íme az egyik gyöngyszem:
Melyik az abszolut tökéletes házasság?
Amikor egy mazohista és egy szadista kel egybe.
Na gondolhatjátok, nem sûrün mentem többé. Azóta is várom a nagy Õ-t, mármint akihez szivesen járnék, és nem érezném magam idiótának, mégha hülyeségek is vannak a szép okos fejemben....
Anna
Nyavalyogni jóóóóóó....
Hogy vagytok?
Juli, Te hogy vagy? Te az a Juli vagy, akinek a nagybátyja a fõnököm volt???? Én az Anna vagyok, tudod, akivel mostanában nem találkozol a játszón....persze csak ha Te az A JULI vagy.
Bocsánat, tudom, ez a topic nem az a topic.
MESE, merre jársz?
Dokikról:
Én is voltam egynél, úgy 10 viccet elmesélt íme az egyik gyöngyszem:
Melyik az abszolut tökéletes házasság?
Amikor egy mazohista és egy szadista kel egybe.
Na gondolhatjátok, nem sûrün mentem többé. Azóta is várom a nagy Õ-t, mármint akihez szivesen járnék, és nem érezném magam idiótának, mégha hülyeségek is vannak a szép okos fejemben....
Anna
Anna!
Te miért nem alszol?
Igen, én az a Juli vagyok. Mostanában ritkábban járunk a parkba, kicsit unom, de, ha kitévedünk, akkor sem vagytok ott. Milyen az ovi?-Bár ez nem ide való, ha gondolod, írd meg a mail-címedet. Enyém: rjuli@gravo.hu
Én a Kútvölgyiben voltam egy mentálhigiénikusnál(milyen elegáns név), egész normális nõ.
Ha nagyon megerõltetem magam, talán eszembe jut a neve.
Juli
Te miért nem alszol?
Igen, én az a Juli vagyok. Mostanában ritkábban járunk a parkba, kicsit unom, de, ha kitévedünk, akkor sem vagytok ott. Milyen az ovi?-Bár ez nem ide való, ha gondolod, írd meg a mail-címedet. Enyém: rjuli@gravo.hu
Én a Kútvölgyiben voltam egy mentálhigiénikusnál(milyen elegáns név), egész normális nõ.
Ha nagyon megerõltetem magam, talán eszembe jut a neve.
Juli
Szia Juli,
Nem tudok aludni, ez is a parlagfû átka, ha lefekszem, fulladok kicsit,viszont a tonna gyógyszertõl meg elájulok, na mindegy már csak pár hét. És TE kismama,miért nem alszol?
Az emilem: keszler@ada.hu, neked ez hogy lett kék?
Írj!
Anna
Nem tudok aludni, ez is a parlagfû átka, ha lefekszem, fulladok kicsit,viszont a tonna gyógyszertõl meg elájulok, na mindegy már csak pár hét. És TE kismama,miért nem alszol?
Az emilem: keszler@ada.hu, neked ez hogy lett kék?
Írj!
Anna
Szia Anna!
Itt vagyok, mostanában hullámzóan megint. Nekem is kellene egy bp-i pszichomókus is, mert akkor talán nyugodtabb lennék kicsit. Bár az ami bennem bújkál furi, mert olyan mintha semmi bajom nem lenne és nyugodt lennék aztán figyelmeztetem magam, hogy á..dehony. Ez csak a látszat. Mostmár én sem tudok kiigazodni magamon. Na mindegy...szívesen vennék egy jó szakembert, és azért jó lenne, ha nem kérne olyan sokat... ez is szempont sajnos. Hát így vagyok itt.
Hahó!
Mese
Itt vagyok, mostanában hullámzóan megint. Nekem is kellene egy bp-i pszichomókus is, mert akkor talán nyugodtabb lennék kicsit. Bár az ami bennem bújkál furi, mert olyan mintha semmi bajom nem lenne és nyugodt lennék aztán figyelmeztetem magam, hogy á..dehony. Ez csak a látszat. Mostmár én sem tudok kiigazodni magamon. Na mindegy...szívesen vennék egy jó szakembert, és azért jó lenne, ha nem kérne olyan sokat... ez is szempont sajnos. Hát így vagyok itt.
Hahó!
Mese
Szia Pálma!
Próbáltam neked mail-t írni, de nem fogadta el a címedet a freemail. Lehet, hogy én voltam béna? megadom az enyémet, hátha Te nagyobb sikerrel jársz: mese_2001@freemail.hu
Üdv: Mese
Próbáltam neked mail-t írni, de nem fogadta el a címedet a freemail. Lehet, hogy én voltam béna? megadom az enyémet, hátha Te nagyobb sikerrel jársz: mese_2001@freemail.hu
Üdv: Mese
Szia Mese,
Sajnálom, hogy nem vagy jól, tényleg jó lenne, ha találnál valakit, akibe megbizol. Ebben a topicban találsz olyan cimeket, ahol tudsz picologust találni, akár levelezõ tagozaton is. A kerületi védõnõ is tud pszihológust, teljesen ingyen, elvégre ezért fizetted a TB-t, ugyanaz, mintha a hátad fájna. Szakember az szakember, ahogy azt már Hofi is megmondta...Próbáld meg, hátha!
Szoptatsz Te még?
Jobbulj,
Anna
Sajnálom, hogy nem vagy jól, tényleg jó lenne, ha találnál valakit, akibe megbizol. Ebben a topicban találsz olyan cimeket, ahol tudsz picologust találni, akár levelezõ tagozaton is. A kerületi védõnõ is tud pszihológust, teljesen ingyen, elvégre ezért fizetted a TB-t, ugyanaz, mintha a hátad fájna. Szakember az szakember, ahogy azt már Hofi is megmondta...Próbáld meg, hátha!
Szoptatsz Te még?
Jobbulj,
Anna
Sziasztok!
Nagyon szimpatikus,hogy ennyire törõdtõk egymással,igy én is felbátorodtam,hogy irjak a gondjaimról.Igazából nem is tudom mi a bajom,de feltételezem,hogy depis vagyok.Legalábbis néha!Most várom elsõ babámat,16 hetes, és bár nagyon vártuk és készültünk rá,én teljesen magamba zuhantam egy ideje.Imádnivaló férjem kétségbe van esve és nem tud velem mit kezdeni.Nem vagyok hajlandó kimenni egyedül az utcára, legalábbis nagyon ritkán, és irtózom a tömegtõl.Igaz volt ennek elõzménye is.Terhességem elején rosszullettem a metrón és az emberek kikerültek,mint egy leprást!Talán egy fájt nagyon és emiatt félek közéjük menni,de az is lehet,hogy ezzel akarom magam megnyugtatni. És van más is!Egész napos egyedüllétem arra is jó,hogy olyan gondolatok szülessenek a fejemben, mint például: jó lenne meghalni, ugysem leszek jó anya, vagy sokkal jobb lenne a gyerekemnek ha az apja nevelné fel egyedül, mint egy olyan anyával élnie mint én leszek!Valószinüleg nagy a gond velem, nagyobb mint gondolom, mert a nõvérem aki ideg és elmén volt ápolónõ egy ideig,azt mondja lassan nekem is ott a helyem.Ez nagyon fáj,mert ennyire sulyosnak nem érzem a dolgot, de azóta még borzalmasabban érzem magam. Lelkiismeretfurdalásom van a babám és a férjem miatt, tudom nem lenne szabad ezt tennem velük, nem ezt érdemlik, és mégsem tudok tenni ellene. Vannak napok, fõleg a hétvégék,mikor párom itt van velem,amikor minden rendben van, de hétközben nem tudok mit kezdeni magammal.Szerintetek mi ez? Tényleg diliházban lenne a helyem,ahogy a nõvérem mondta? Vagy van esély arra, hogy ez az állapot csak átmeneti? Minden véleményt szivesen veszek, még ha fájó is. Talán épp az fog helyrezökkenteni.Köszi:G.
Nagyon szimpatikus,hogy ennyire törõdtõk egymással,igy én is felbátorodtam,hogy irjak a gondjaimról.Igazából nem is tudom mi a bajom,de feltételezem,hogy depis vagyok.Legalábbis néha!Most várom elsõ babámat,16 hetes, és bár nagyon vártuk és készültünk rá,én teljesen magamba zuhantam egy ideje.Imádnivaló férjem kétségbe van esve és nem tud velem mit kezdeni.Nem vagyok hajlandó kimenni egyedül az utcára, legalábbis nagyon ritkán, és irtózom a tömegtõl.Igaz volt ennek elõzménye is.Terhességem elején rosszullettem a metrón és az emberek kikerültek,mint egy leprást!Talán egy fájt nagyon és emiatt félek közéjük menni,de az is lehet,hogy ezzel akarom magam megnyugtatni. És van más is!Egész napos egyedüllétem arra is jó,hogy olyan gondolatok szülessenek a fejemben, mint például: jó lenne meghalni, ugysem leszek jó anya, vagy sokkal jobb lenne a gyerekemnek ha az apja nevelné fel egyedül, mint egy olyan anyával élnie mint én leszek!Valószinüleg nagy a gond velem, nagyobb mint gondolom, mert a nõvérem aki ideg és elmén volt ápolónõ egy ideig,azt mondja lassan nekem is ott a helyem.Ez nagyon fáj,mert ennyire sulyosnak nem érzem a dolgot, de azóta még borzalmasabban érzem magam. Lelkiismeretfurdalásom van a babám és a férjem miatt, tudom nem lenne szabad ezt tennem velük, nem ezt érdemlik, és mégsem tudok tenni ellene. Vannak napok, fõleg a hétvégék,mikor párom itt van velem,amikor minden rendben van, de hétközben nem tudok mit kezdeni magammal.Szerintetek mi ez? Tényleg diliházban lenne a helyem,ahogy a nõvérem mondta? Vagy van esély arra, hogy ez az állapot csak átmeneti? Minden véleményt szivesen veszek, még ha fájó is. Talán épp az fog helyrezökkenteni.Köszi:G.
Kedves G!
A kedelyvaltozast, depressziot tudd be a terhessegi hormonoknak, amik most tombolnak benned! Ez nem ritka! A gond az, hogy egyedul vagy egesz nap! Jo lenne, ha valami elfoglaltsagot tudnal talalni magadnak, es tarsasagba jarnal, ahol hozzad hasonloan kismamak vannak, akikkel el tudsz beszelgetni, akar a problemaidrol is!
Sajnalom, hogy ilyen kellemetlen elmenyben volt reszed a metron! Nem akarlak elkeseriteni, de lesz ez meg igy se...amikor majd babakocsival egyutt probalnak fellokni, es mindenki kibamul majd az ablakon, nehogy at kelljen adni a helyet...
Magamrol tudom, hogy barmilyen nehez kimozdulni, neha nagyon jot tesz egy kis kirandulas a szabadba! Akar a Gellert-hegyre, akar messzebb! Probald meg 'kielvezni' meg az idot a baba szuleteseig, aktivizald magad, menj moziba, szinhazba, kiallitasra, talalkozz a barataiddal, ismeroseiddel, varrj, koss a babanak, rendezd at a lakast, csinalj barmit, ami utana megelegedessel tolt el!
Ha elmesz otthonrol oltozz fel szepen, adj magadra, a kulsodre! Hidd el, sokat szamit!
Nem a dilihazban van a helyed, csak egyszeruen atmenetileg magad alatt vagy...kivel nem fordul ez elo?
Fel a fejjel!
Zsuzsi-aki szinten erez neha hasonlokeppen
A kedelyvaltozast, depressziot tudd be a terhessegi hormonoknak, amik most tombolnak benned! Ez nem ritka! A gond az, hogy egyedul vagy egesz nap! Jo lenne, ha valami elfoglaltsagot tudnal talalni magadnak, es tarsasagba jarnal, ahol hozzad hasonloan kismamak vannak, akikkel el tudsz beszelgetni, akar a problemaidrol is!
Sajnalom, hogy ilyen kellemetlen elmenyben volt reszed a metron! Nem akarlak elkeseriteni, de lesz ez meg igy se...amikor majd babakocsival egyutt probalnak fellokni, es mindenki kibamul majd az ablakon, nehogy at kelljen adni a helyet...
Magamrol tudom, hogy barmilyen nehez kimozdulni, neha nagyon jot tesz egy kis kirandulas a szabadba! Akar a Gellert-hegyre, akar messzebb! Probald meg 'kielvezni' meg az idot a baba szuleteseig, aktivizald magad, menj moziba, szinhazba, kiallitasra, talalkozz a barataiddal, ismeroseiddel, varrj, koss a babanak, rendezd at a lakast, csinalj barmit, ami utana megelegedessel tolt el!
Ha elmesz otthonrol oltozz fel szepen, adj magadra, a kulsodre! Hidd el, sokat szamit!
Nem a dilihazban van a helyed, csak egyszeruen atmenetileg magad alatt vagy...kivel nem fordul ez elo?
Fel a fejjel!
Zsuzsi-aki szinten erez neha hasonlokeppen
Én azt gondolom, hogy ilyen fokú sötét gondolatokat nem szabad elbagatellizálni és a terhességi hormonokat okolni.
Szerintem nagyon komoly depresszióról van szó némi pánikbetegséggel(?) kombinálva, és mihamarabb fordulj pszichológushoz. Ha esetleg õ is azt mondaná, h. ez természetes, akkor még mindig ráérsz legyinteni rá.
Ha most ilyen sötéten látod a dolgokat, mi lesz, ha rád tör a szülés utáni depresszió? U.is ezen mindenki keresztülmegy, ezt tényleg a hormonok okozzák, de abból ki is kell tudni mászni. Így viszont kétséges, és hidd el, ha most keresel v.kit, az még jól jöhet akkor is, ha megvan a baba, és még több kétellyel emészted magad egész napos magányodban.
szóval, ne azon agyalj, hogy megõrültél- e v. sem, hanem keress segítséget, és ne szemérmeskedj ezügyben.
Szerintem nagyon komoly depresszióról van szó némi pánikbetegséggel(?) kombinálva, és mihamarabb fordulj pszichológushoz. Ha esetleg õ is azt mondaná, h. ez természetes, akkor még mindig ráérsz legyinteni rá.
Ha most ilyen sötéten látod a dolgokat, mi lesz, ha rád tör a szülés utáni depresszió? U.is ezen mindenki keresztülmegy, ezt tényleg a hormonok okozzák, de abból ki is kell tudni mászni. Így viszont kétséges, és hidd el, ha most keresel v.kit, az még jól jöhet akkor is, ha megvan a baba, és még több kétellyel emészted magad egész napos magányodban.
szóval, ne azon agyalj, hogy megõrültél- e v. sem, hanem keress segítséget, és ne szemérmeskedj ezügyben.
Szia G!
Az én véleményem is az,hogy keress föl egy jó pszichológust!Én biztosan azt tenném a helyedben.Lehet,nem látod olyan sötéten ezeket a gondolatokat,de az ember ha túl sokat gondolkodik,bele is gabalyodhat abba.
Gondolkodtál már azon,mivel nem vagy megelégedve pontosan?Esetleg a kapcsolatotokban van valami hiba a férjed és te közötted?Írod,hogy terveztétek a babát,tehát nem volt meglepetés az érkezése.Akkor mi változott hirtelen meg?Egyáltalán,miért jut eszedbe,hogy ne lehetnél jó anya?Mit érzel,milyen feladatot nem tudnál majd ellátni,ha megérkezik a pici?
Szerintem ezek a gondolatok valami olyasfélét mutatnak,hogy tudat alatt félsz a rád váró felelõsségtõl,és inkább elmenekülnél.Persze nem gondolod komolyan sem,hisz lelkifurdalásod van miatta.Legalábbis én így látom.Neked mi a véleményed?
És gondolom,valahol ez természetes is,esetleg nálad erõsebben felszínre tört,mint másnál.Érdekes,nekem a terhességem alatt semmi gondom nem volt a pszichémmel,bezzeg szülés után!Azt viszont senkinek nem kívánom.Helyedben mindenképp dokihoz fordulnék.Ha másért nem,egy kis kikapcsolódás céljából,és hogy helyre tegyem lelki életemet.
Kellem babavárást!
Kriszti.
Az én véleményem is az,hogy keress föl egy jó pszichológust!Én biztosan azt tenném a helyedben.Lehet,nem látod olyan sötéten ezeket a gondolatokat,de az ember ha túl sokat gondolkodik,bele is gabalyodhat abba.
Gondolkodtál már azon,mivel nem vagy megelégedve pontosan?Esetleg a kapcsolatotokban van valami hiba a férjed és te közötted?Írod,hogy terveztétek a babát,tehát nem volt meglepetés az érkezése.Akkor mi változott hirtelen meg?Egyáltalán,miért jut eszedbe,hogy ne lehetnél jó anya?Mit érzel,milyen feladatot nem tudnál majd ellátni,ha megérkezik a pici?
Szerintem ezek a gondolatok valami olyasfélét mutatnak,hogy tudat alatt félsz a rád váró felelõsségtõl,és inkább elmenekülnél.Persze nem gondolod komolyan sem,hisz lelkifurdalásod van miatta.Legalábbis én így látom.Neked mi a véleményed?
És gondolom,valahol ez természetes is,esetleg nálad erõsebben felszínre tört,mint másnál.Érdekes,nekem a terhességem alatt semmi gondom nem volt a pszichémmel,bezzeg szülés után!Azt viszont senkinek nem kívánom.Helyedben mindenképp dokihoz fordulnék.Ha másért nem,egy kis kikapcsolódás céljából,és hogy helyre tegyem lelki életemet.
Kellem babavárást!
Kriszti.
Szia G.
járj emberek közé (ha nem is nagy tömegbe), találj magadnak valami jó elfoglaltságot, készítgesd a baba holmiját, ha még nem vásároltok, nézegesd a katalógusokat, gondold ki miböl milyet vesztek. Szerintem mindenki aggódik valamennyire az elsö babát várva, hogy elég jó anya lesz-e. Nagyon jót tenne Neked, ha a gondolataidat megbeszélhetnéd pszichológussal, vagy mondjuk a védönövel. Ez nem azt jelenti, hogy diliházba való vagy, hanem ki kell beszélned magadból a problémákat. Engem is elfogott egy hete a kétségbeesés egy áruházban, hogy rosszul leszek, pedig még nem is tartottunk a kaja résznél, szagok se voltak (de levegö se sok). Mégse mondanám, hogy ez már pánikbetegség, csak egy hirtelen érzés. Kimentem a jó levegöre, ittam egy kis hidegvizet, és semmi gond nem volt, söt az ennivalóknál aztán hosszasan beszélgettünk is egy ismerössel. Ha félsz a rosszulléttöl, úgy indulj el otthonról, hogy legyen nálad egy kis innivaló, müzliszelet / alma, vagy egy barátnövel menj ki sétálni, vásárolgatni, akivel biztonságban érzed magad, idövel megjön a bátorságod, egyedül is elindulsz majd otthonról.
Jobbulást,
Pálma
járj emberek közé (ha nem is nagy tömegbe), találj magadnak valami jó elfoglaltságot, készítgesd a baba holmiját, ha még nem vásároltok, nézegesd a katalógusokat, gondold ki miböl milyet vesztek. Szerintem mindenki aggódik valamennyire az elsö babát várva, hogy elég jó anya lesz-e. Nagyon jót tenne Neked, ha a gondolataidat megbeszélhetnéd pszichológussal, vagy mondjuk a védönövel. Ez nem azt jelenti, hogy diliházba való vagy, hanem ki kell beszélned magadból a problémákat. Engem is elfogott egy hete a kétségbeesés egy áruházban, hogy rosszul leszek, pedig még nem is tartottunk a kaja résznél, szagok se voltak (de levegö se sok). Mégse mondanám, hogy ez már pánikbetegség, csak egy hirtelen érzés. Kimentem a jó levegöre, ittam egy kis hidegvizet, és semmi gond nem volt, söt az ennivalóknál aztán hosszasan beszélgettünk is egy ismerössel. Ha félsz a rosszulléttöl, úgy indulj el otthonról, hogy legyen nálad egy kis innivaló, müzliszelet / alma, vagy egy barátnövel menj ki sétálni, vásárolgatni, akivel biztonságban érzed magad, idövel megjön a bátorságod, egyedül is elindulsz majd otthonról.
Jobbulást,
Pálma
En nem vagyok egyedul egesz nap, dolgozom 8 orat es 18-19 hetes terhes vagyok megis hasonlo gondjaim vannak mint G-nek. (hormonok megis)Beszelni nem beszelek rola, csoda, hogy irok...
S meg igy is, hogy nem kozvetitem az amerikai filmek csiizes embertipusat csak osszeszoritom a fogam es szotlanul vegzem a munkam, igy is kineznek a munkahelyemen, de ha mar az nagy dolog, hogy nem mondom el senkinek azt, hogy ongyilkos szeretnek lenni, csak a gyerek miatt nem teszem. (Egy ismerosomet igy tett tonkre a felesege)De mindig arrol almodom hogy milyen keves is ra az esely, hogy szules kozben meghalhatnek, s nem lesz olyan szerencsem. A baratom is csak azt latja hogy "frigid" meg "biztos fel a szulestol" ezert vele sem tudok beszelni, mert csak lehulyezne, vagy azt gondolna anyamtol orokoltem a hulyeseget. Bocsanat a farasztasert.
S meg igy is, hogy nem kozvetitem az amerikai filmek csiizes embertipusat csak osszeszoritom a fogam es szotlanul vegzem a munkam, igy is kineznek a munkahelyemen, de ha mar az nagy dolog, hogy nem mondom el senkinek azt, hogy ongyilkos szeretnek lenni, csak a gyerek miatt nem teszem. (Egy ismerosomet igy tett tonkre a felesege)De mindig arrol almodom hogy milyen keves is ra az esely, hogy szules kozben meghalhatnek, s nem lesz olyan szerencsem. A baratom is csak azt latja hogy "frigid" meg "biztos fel a szulestol" ezert vele sem tudok beszelni, mert csak lehulyezne, vagy azt gondolna anyamtol orokoltem a hulyeseget. Bocsanat a farasztasert.
Névtelen!
Hívd fel õket:
"Ambulancia a Vadaskert Kórházban címe:
1021 Hüvösvölgyi út 116.
Tel.: 30/311-2994 Molnár Judit pszichológus,
20/388-5653 dr. Frigyes Júlia pszichiáter "
Nagyon kedvesek, fognak segíteni. Ha õk nem szimpik, akkor itt biztos tudnak neked más dokit ajánlani. Ha ilyen gondolataid vannak, szerintem mindenképpen menj orvoshoz, ez az állapot kezelhetõ, és sokkal jobban fogod érezni magad!!
Egyébként írj nyugodtan, itt nem fárasztasz senkit ezzel. Ezért van ez a topik.
Moncaberta
Hívd fel õket:
"Ambulancia a Vadaskert Kórházban címe:
1021 Hüvösvölgyi út 116.
Tel.: 30/311-2994 Molnár Judit pszichológus,
20/388-5653 dr. Frigyes Júlia pszichiáter "
Nagyon kedvesek, fognak segíteni. Ha õk nem szimpik, akkor itt biztos tudnak neked más dokit ajánlani. Ha ilyen gondolataid vannak, szerintem mindenképpen menj orvoshoz, ez az állapot kezelhetõ, és sokkal jobban fogod érezni magad!!
Egyébként írj nyugodtan, itt nem fárasztasz senkit ezzel. Ezért van ez a topik.
Moncaberta
Köszönöm mindenkinek a hasznos tanácsokat! Igazán jó érzés,hogy törõdtök velem is. Ugyanakkor elmondhatom,hogy kicsit javult a helyzetem.Nem beszéltem ugyan orvossal,de egy lelkésszel igen, és kiderült,hogy valóban lelkiismeretem és hormonjaim okozzák a problémát.Bizom benne,hogy ez a javulás tartós lesz,de ha nem valóban szakemberhez kell fordulnom, és fogok is. Mindannyian nagyon kedvesek vagytok, és mindaz amit irtok igaz.Igyekszem megfogadni a tanácsaitokat, és remélem hamar elmulik majd a félelmem is, miszerint nem lennék jó anya. Bevallom nektek, a multkor nem irtam arról ami ezzel kapcsolatban nyomaszt.17 évesen volt egy abortuszom, ami azóta is nagy titok, de nyomja lelkemet keményen.Ne gondoljatok arra, hogy talán ,még a férjem sem tud róla, mert annak is õ volt az apja.Akkor 16 volt, még középiskolások voltunk, és nem mertük elmondani senkinek.Részben azért,mert egyházi gimi volt ahova jártunk és biztos kicsapnak ha kiderül, másrészt a szüleink szeme elé sem kerülhettünk volna. Röviden ennyi!Csak most jöttem rá,hogy talán ez minden bajom gyökere.Köszönök mindent mindenkinek:G.
Sziasztok!
A Vadaskert Kórház nagyon jó hely, én 22 évesen kezdtem el odajárni ( pánik és fóbiák ), szinte gyerek voltam még, most 32 vagyok, a szülés óta fennálló depressziómat is az õ egyik régi orvosuk kezeli.
Az én dokim egyébként 50 percet szigorúan csak velem foglalkozik, még telefont sem enged bekapcsolni, ha páciense van, az ára viszont 5.000.-Ft, ám ha kell, még éjszaka vagy nyaralás közben is zaklathatom. Ajánlom nektek, ha szükségetek van szakemberre. A szülés elött egyébként 2-3 évig nem kellett hozzá járnom, szinte megszakadt a kapcsolatunk, a szülés utáni 4.napon viszont behívták hozzám a kórházba, mert annyira leblokkoltam. És õ jött, 3 év után is rögtön tudta, kihez jön, ráadásul péntek délután volt, júliusban...
Egyébként olyan jó olvasgatni, hogy nem én vagyok az egyedüli széles e világban, akinek depressziója van, annak ellenére, hogy minden és mindenki rendben van körülöttem!
Sajnos nekem a gyógyszer nélkülözhetetlen, amikor leépítjük, utána általában pár hónap múlva visszajön a sötét hangulat, de a gyógyszer mindig elmulasztja, szinte 2 héten belül. Én mindig rettegek, hogy a szervezetem majd hozzászokik a pirulákhoz, és akkor mi segít rajtam, de ez tényleg soha nem történt még meg, ezekhez a modern gyógyszerekhez nem lehet hozzászokni. Az orvosom egyébként külföldi gyógyszercégeknek kutatómunkát is végez, így tényleg nagyon érti a gyógyszeres kezelést, ami sajna egy depinél nélkülözhetetlen. Én egyébként a Seroxatot szedtem sokáig, majd magyar megfelelõjét, a Rexetint, és nagyon jók, mellékhatás tekintetében is.
A Vadaskert Kórház nagyon jó hely, én 22 évesen kezdtem el odajárni ( pánik és fóbiák ), szinte gyerek voltam még, most 32 vagyok, a szülés óta fennálló depressziómat is az õ egyik régi orvosuk kezeli.
Az én dokim egyébként 50 percet szigorúan csak velem foglalkozik, még telefont sem enged bekapcsolni, ha páciense van, az ára viszont 5.000.-Ft, ám ha kell, még éjszaka vagy nyaralás közben is zaklathatom. Ajánlom nektek, ha szükségetek van szakemberre. A szülés elött egyébként 2-3 évig nem kellett hozzá járnom, szinte megszakadt a kapcsolatunk, a szülés utáni 4.napon viszont behívták hozzám a kórházba, mert annyira leblokkoltam. És õ jött, 3 év után is rögtön tudta, kihez jön, ráadásul péntek délután volt, júliusban...
Egyébként olyan jó olvasgatni, hogy nem én vagyok az egyedüli széles e világban, akinek depressziója van, annak ellenére, hogy minden és mindenki rendben van körülöttem!
Sajnos nekem a gyógyszer nélkülözhetetlen, amikor leépítjük, utána általában pár hónap múlva visszajön a sötét hangulat, de a gyógyszer mindig elmulasztja, szinte 2 héten belül. Én mindig rettegek, hogy a szervezetem majd hozzászokik a pirulákhoz, és akkor mi segít rajtam, de ez tényleg soha nem történt még meg, ezekhez a modern gyógyszerekhez nem lehet hozzászokni. Az orvosom egyébként külföldi gyógyszercégeknek kutatómunkát is végez, így tényleg nagyon érti a gyógyszeres kezelést, ami sajna egy depinél nélkülözhetetlen. Én egyébként a Seroxatot szedtem sokáig, majd magyar megfelelõjét, a Rexetint, és nagyon jók, mellékhatás tekintetében is.
Sziazstok!
Akkor gyarapítanám a depressziósok kis körét. Nálam nincs megállapítva a depresszió, csak feltünt ma, hogy egész nap sírok, a kislányom is, -ettõl én még jobban. Õ 14 hónapos, és kiderült, hogy ekcémás. Ettõl a szótól én annyira rettegtem mindig is, mivel az apucija is hasonló cipõben jár. Próbáltam betartani minden ajánlást, ami a prevencióra vonatkozott, és mégis. tudom, hogy nem a világvége, de mégis.. Minden úgy kezdõdött, hogy hasfájós volt, azóta produkálja a pszichoszomatikus tüneteket. Úgy érzem szültem egy gyönyörû, egészséges gyereket, és ha így folytatom sikerül teljesen tönkretennem, -föleg az aggódásommal, görcsölésemmel. most mit csináljak pl. a táplálásával, eddig is próbáltam minden úgymond fõ allergéntõl óvni, ezután? Eszik párolt zöldséget kenyérrel? (már elolvastam az ide vanatkozó topicot) Nem tudom hova kapjak! Vigyem allergológushoz, homeopata orvoshoz? Vagy én menjek pszichológushoz, pszichiáterhez? Ráadásul még szopizik is intenzíven, ezért gyógyszert se tudok szedni, -elválasszam emiatt? Azt hittem jobb anya tudok lenni mint az enyém volt, és egyre inkább kezdek rá hasonlítani. A fõ baj, hogy úgy érzem mindenkinek azzal tenném a legjobbat, ha kilépnék ebbõl az életbõl.
Nem tudom van-e füle, farka annak amit írtam, de hátha tovább sikerül lendülnöm a pörgésbõl. Adalékok: Pénzünk nincs pszichológusra (legfeljebb pár alkalomra), és társoságba se járunk. Az összes régi "barát" eltünt, a játszi nem jön be nekünk, mert tücsök csak akkor van ébren, mikor senki nincs ott. Ja és a férjemmel is egyre kibírhatatlanabb vagyok, bár persze szerintem õ is. De õ nem ilyen volt mikor megismerkedtünk, én meg már akkor se voltam túl nyugodt természet.
Hát akkor itt abbafejezem. Sziasztok, és köszi ha valaki válaszol, Panda
Akkor gyarapítanám a depressziósok kis körét. Nálam nincs megállapítva a depresszió, csak feltünt ma, hogy egész nap sírok, a kislányom is, -ettõl én még jobban. Õ 14 hónapos, és kiderült, hogy ekcémás. Ettõl a szótól én annyira rettegtem mindig is, mivel az apucija is hasonló cipõben jár. Próbáltam betartani minden ajánlást, ami a prevencióra vonatkozott, és mégis. tudom, hogy nem a világvége, de mégis.. Minden úgy kezdõdött, hogy hasfájós volt, azóta produkálja a pszichoszomatikus tüneteket. Úgy érzem szültem egy gyönyörû, egészséges gyereket, és ha így folytatom sikerül teljesen tönkretennem, -föleg az aggódásommal, görcsölésemmel. most mit csináljak pl. a táplálásával, eddig is próbáltam minden úgymond fõ allergéntõl óvni, ezután? Eszik párolt zöldséget kenyérrel? (már elolvastam az ide vanatkozó topicot) Nem tudom hova kapjak! Vigyem allergológushoz, homeopata orvoshoz? Vagy én menjek pszichológushoz, pszichiáterhez? Ráadásul még szopizik is intenzíven, ezért gyógyszert se tudok szedni, -elválasszam emiatt? Azt hittem jobb anya tudok lenni mint az enyém volt, és egyre inkább kezdek rá hasonlítani. A fõ baj, hogy úgy érzem mindenkinek azzal tenném a legjobbat, ha kilépnék ebbõl az életbõl.
Nem tudom van-e füle, farka annak amit írtam, de hátha tovább sikerül lendülnöm a pörgésbõl. Adalékok: Pénzünk nincs pszichológusra (legfeljebb pár alkalomra), és társoságba se járunk. Az összes régi "barát" eltünt, a játszi nem jön be nekünk, mert tücsök csak akkor van ébren, mikor senki nincs ott. Ja és a férjemmel is egyre kibírhatatlanabb vagyok, bár persze szerintem õ is. De õ nem ilyen volt mikor megismerkedtünk, én meg már akkor se voltam túl nyugodt természet.
Hát akkor itt abbafejezem. Sziasztok, és köszi ha valaki válaszol, Panda
Szia Panda!
Hát tényleg kicsit sötéten látod a dolgokat... Tudom hogy ilyenkor kár a szóért, ezért csak pár dolog.
1. Aki így szereti a gyerekét, ennyire a középpontba helyezi, ilyen tudatosan próbálja a legjobbat adni neki, kizárt, hogy tönkreteszi. Én is gyakran kétségbeesem, hogy micsoda anya jutott szegény lányomnak, de józan pillanataimban nagyon jól tudom, hogy imádom, õ tudja - érzi ezt, és ez a legfontosabb, Még sosem hagytam cserben -ahogy te sem- de persze vannak hibáim, amiket sajnos el kell viselnie (amellett, hogy én is elég szorongó anya vagyok még ráadásul van egy istenverte lobbanékony természetem is. ) De néha belegondolok, hogy micsoda ember válna abból, akinek tökéletes az anyja (ilyen persze csak elméletben létezik.)
2. Minden gyerekkel nehéz valamilyen szempontból. Egy hasfájós gyerek rengeteget kivesz az emberbõl (ismerem a témát:-(() , ha betegségek vannak, az is nehéz, de más gyerekkel meg másképp nehéz..
3. A fent emlegetett Vadaskert Ambulancia pszichológusa/pszichiátere ingyenes. (TB) Tényleg az!! Én megpróbáltam valamit fizetni, de nem fogadták el (!!). Abban maradtunk, hogy valamilyen módon az Ambulanciának adok majd támogatást (azt goindoltam talán alapítvány), esetleg a férjem adójának 1%-át ajánljuk fel, de erre akkor még sajnos nem volt mód.
4. Csak csendben merem leírni: szoptatás befejezése sokszor nagyon szépen helyrerakja az amebert. Sajnos nem tudhatjuk elõre. Nekem pl bejött. VSZ egy 14 hónapos gyereknek már nem ad annyi többletet az anyatej, mint amennyit elvesz tõle egy kiborult-esetleg a hormonjai miatt még depressziósabb.- anya.
5. Jó lenne azért kimozdulnod, játszóra menni stb. Merre laktok? Egy kis társaság csodákat tesz. A barátok meg úgyis visszatérnek, majd ha nekik is lesz gyerekük :-))
6. Talán a férjed látja a vergõdésed, és tehetetlennek érzi magát, emiatt változott meg. Az enyém határozottan agresszív (persze csak verbálisan) lett akkoriban, amikor nagyon sokáig mélyponton voltam. Egyébként a türelem mintaképe.
Na azért csak sikerült regényt írnom. Fel a fejjel, lesz jobb is!
Hát tényleg kicsit sötéten látod a dolgokat... Tudom hogy ilyenkor kár a szóért, ezért csak pár dolog.
1. Aki így szereti a gyerekét, ennyire a középpontba helyezi, ilyen tudatosan próbálja a legjobbat adni neki, kizárt, hogy tönkreteszi. Én is gyakran kétségbeesem, hogy micsoda anya jutott szegény lányomnak, de józan pillanataimban nagyon jól tudom, hogy imádom, õ tudja - érzi ezt, és ez a legfontosabb, Még sosem hagytam cserben -ahogy te sem- de persze vannak hibáim, amiket sajnos el kell viselnie (amellett, hogy én is elég szorongó anya vagyok még ráadásul van egy istenverte lobbanékony természetem is. ) De néha belegondolok, hogy micsoda ember válna abból, akinek tökéletes az anyja (ilyen persze csak elméletben létezik.)
2. Minden gyerekkel nehéz valamilyen szempontból. Egy hasfájós gyerek rengeteget kivesz az emberbõl (ismerem a témát:-(() , ha betegségek vannak, az is nehéz, de más gyerekkel meg másképp nehéz..
3. A fent emlegetett Vadaskert Ambulancia pszichológusa/pszichiátere ingyenes. (TB) Tényleg az!! Én megpróbáltam valamit fizetni, de nem fogadták el (!!). Abban maradtunk, hogy valamilyen módon az Ambulanciának adok majd támogatást (azt goindoltam talán alapítvány), esetleg a férjem adójának 1%-át ajánljuk fel, de erre akkor még sajnos nem volt mód.
4. Csak csendben merem leírni: szoptatás befejezése sokszor nagyon szépen helyrerakja az amebert. Sajnos nem tudhatjuk elõre. Nekem pl bejött. VSZ egy 14 hónapos gyereknek már nem ad annyi többletet az anyatej, mint amennyit elvesz tõle egy kiborult-esetleg a hormonjai miatt még depressziósabb.- anya.
5. Jó lenne azért kimozdulnod, játszóra menni stb. Merre laktok? Egy kis társaság csodákat tesz. A barátok meg úgyis visszatérnek, majd ha nekik is lesz gyerekük :-))
6. Talán a férjed látja a vergõdésed, és tehetetlennek érzi magát, emiatt változott meg. Az enyém határozottan agresszív (persze csak verbálisan) lett akkoriban, amikor nagyon sokáig mélyponton voltam. Egyébként a türelem mintaképe.
Na azért csak sikerült regényt írnom. Fel a fejjel, lesz jobb is!
Sziasztok, én már nem mondhatom magam igazán kismamának, mivel már 6 éves a gyerekem. Szépen élünk ,jó házasságban, nagyon nagy anyagi gongok sincsenek ( csak ami általában mindenhol...), szóval igazán nem kéne semmi gondnak lennie. De sajnos mégis van: tul.képpen már 17 éves korom körül is voltak misebb "bekattanásaim"( most 31 vagyok), ilyenkor hirtelen egy fajta pánik tört rám, azt sem nagyon tudtam hogy hol és ki (!?) is vagyok... aztán szépen összeszedtem magam, koncentráltam az elõadásra vagy a mozifilmre, stb.
Azóta is pár évenként elõ-elõtörnek ezek a félelmek, és sokszor attól félek, hogy elmebeteg leszek/vagyok és néhs napokig egy ilyen bizonytalanságban élek, miközben autómatikusan végzem a feladataimat, ellátom a családot, stb. Mi lehet ez, attól félek hogy nem "csak" pánikroham, hanem talán tényleg megõrülök. Van valakinek hasonló tapasztalata ? Kérlrk segítsetek!!! Bóbita
Azóta is pár évenként elõ-elõtörnek ezek a félelmek, és sokszor attól félek, hogy elmebeteg leszek/vagyok és néhs napokig egy ilyen bizonytalanságban élek, miközben autómatikusan végzem a feladataimat, ellátom a családot, stb. Mi lehet ez, attól félek hogy nem "csak" pánikroham, hanem talán tényleg megõrülök. Van valakinek hasonló tapasztalata ? Kérlrk segítsetek!!! Bóbita
Elõször is hadd mondjam el, hogy tiszta lámpalázam van, mert legalább két levelet olvastam, amiben egy másik hozzászóló helyesírását kritizálják, illetve rávilágítanak a helyesírási hibákra, amit ejtett. Úgyhogy ha lehet, próbáljon meg mindenki azzal foglalkozni (ezzel tisztelje meg a másik hozzászólót), hogy MIRÕL ír az ember, nem pedig azzal, hogy HOGYAN. Hasonló gondokkal küzdök, mármint nem akarom mindenáron kijavírani a hely.hibákat , hanem engem is el-elkap a depi. Kisfiam 6 hónapos, a szüleimmel lakunk, és a gyermekem apukájával néhány hét múlva fogunk csak összeköltözni. Úgyhogy nem egyszerû a sztorim, csak most nincs erõm részletezni. Egy névtelennek szeretném üzenni (nemtom, hogyan különböztessem meg õket), aki arról ír, hogy 17 éves kora óta vannak "bekattanásai". Nem vagyok orvos,de szerintem minden jel arra mutat, hogy egy "fincsi" kis pánikbetegséged van. Nálunk anyai ágon öröklõdött a hajlam, anyukám rendesen benne van, és én 6áreset vagyok, de nagyon sok könyvet olvastam errõl a betegségrõl. Ha gondolod, összeírok egy pár címet. És most csak azért sem nézem át újra a levelem, hogy hány hiba van benne, mert egyszerûen nem az érdekel, ha akarnám morzézva is leírhatnám, a mondanivaló a lényeg!
, hanem engem is el-elkap a depi. Kisfiam 6 hónapos, a szüleimmel lakunk, és a gyermekem apukájával néhány hét múlva fogunk csak összeköltözni. Úgyhogy nem egyszerû a sztorim, csak most nincs erõm részletezni. Egy névtelennek szeretném üzenni (nemtom, hogyan különböztessem meg õket), aki arról ír, hogy 17 éves kora óta vannak "bekattanásai". Nem vagyok orvos,de szerintem minden jel arra mutat, hogy egy "fincsi" kis pánikbetegséged van. Nálunk anyai ágon öröklõdött a hajlam, anyukám rendesen benne van, és én 6áreset vagyok, de nagyon sok könyvet olvastam errõl a betegségrõl. Ha gondolod, összeírok egy pár címet. És most csak azért sem nézem át újra a levelem, hogy hány hiba van benne, mert egyszerûen nem az érdekel, ha akarnám morzézva is leírhatnám, a mondanivaló a lényeg!Sziasztok!
Olvasva a leveleiteket megállapíthatom magamról,hogy annyira még nem vagyok ugyan mélyponton,mint páran közületek.Ez meg is nyugtathatna,de inkább tovább gondolkodom.17 hetes terhes vagyok és ilyen konkrétumokról nem tudok beszámolni,mint amit egyesek leírtak (pánikbetegség stb),ennek ellenére úgyérzem valami nincs rendjén.Félek attól,ha most nem lépek,a gyerek születése után esem a mélyére igazán.Ráadásul rettegek attól,hogy a férjem majd kiábrándul belõlem,ha nem leszek (vagyok) moslygós,pirospozsgás,édes kismama,anyuka.
Egyszerûen nem érzem azt a földöntúli lebegést,ha arra gondolok,kis élet van a pocakomban.Anyukám fogalmazott jól akkor mikor azt mondta,nekem csak nyûgöt jelent a terhesség:nincs mit felvennem,mert még nincs akkora hasam,hogy kismama boltokba menjek,csak a felelõségre tudok gondolni,nincs tovább szórakozás,bulik,mozik,csendes hétvégék,ha úgy esik jól.Csak az lebeg elõttem,mitõl foszt majd meg a baba.Ugyanakkor a párom dolgozni járhat,szórakozni,mert ugye a kikapcsolódás jár neki...stb.
Ráadásul érzem,hogy a férjemnek is "csinálom" a boldog reakciókat,ha esetleg megmozdulni érzem stb.Ébredtem már úgy,hogy jobb lenne,ha csak álmodnám az egészet.Ugyanakkor foglalkoztat is a gyerek,próbálok ráhatni magamra a könyvek olvasásával,3D-s ultrahanggal,hátha végre jobban tudasul,hogy Anya leszek és akkor az majd kiváltja az "elvárt" érzéseket.
Mit gondoltok errõl????
Nagyon várom a válaszotokat!
Borsi
Olvasva a leveleiteket megállapíthatom magamról,hogy annyira még nem vagyok ugyan mélyponton,mint páran közületek.Ez meg is nyugtathatna,de inkább tovább gondolkodom.17 hetes terhes vagyok és ilyen konkrétumokról nem tudok beszámolni,mint amit egyesek leírtak (pánikbetegség stb),ennek ellenére úgyérzem valami nincs rendjén.Félek attól,ha most nem lépek,a gyerek születése után esem a mélyére igazán.Ráadásul rettegek attól,hogy a férjem majd kiábrándul belõlem,ha nem leszek (vagyok) moslygós,pirospozsgás,édes kismama,anyuka.
Egyszerûen nem érzem azt a földöntúli lebegést,ha arra gondolok,kis élet van a pocakomban.Anyukám fogalmazott jól akkor mikor azt mondta,nekem csak nyûgöt jelent a terhesség:nincs mit felvennem,mert még nincs akkora hasam,hogy kismama boltokba menjek,csak a felelõségre tudok gondolni,nincs tovább szórakozás,bulik,mozik,csendes hétvégék,ha úgy esik jól.Csak az lebeg elõttem,mitõl foszt majd meg a baba.Ugyanakkor a párom dolgozni járhat,szórakozni,mert ugye a kikapcsolódás jár neki...stb.
Ráadásul érzem,hogy a férjemnek is "csinálom" a boldog reakciókat,ha esetleg megmozdulni érzem stb.Ébredtem már úgy,hogy jobb lenne,ha csak álmodnám az egészet.Ugyanakkor foglalkoztat is a gyerek,próbálok ráhatni magamra a könyvek olvasásával,3D-s ultrahanggal,hátha végre jobban tudasul,hogy Anya leszek és akkor az majd kiváltja az "elvárt" érzéseket.
Mit gondoltok errõl????
Nagyon várom a válaszotokat!
Borsi
Szia Borsi!
Szerintem nincsenek és nem is lehetnek elvárt érzések! Magaddal törõdj! Járj el te is szórakozni! A terhesség (látod mennyivel szebben hangzik: várandósság, áldott állapot?) nem lehet börtön! és igenis menj el kismamaboltba! Láttam már olyan kismamát, aki 49 kg-san, a 10. hét környékén felvette a kismamaruhát! Lehet kapni minden méretben!
Ugyanakkor azt hiszem természetes a félelmed. Olyan dologba vágtál bele, ami megmásíthatatlan és egész életre szóló kötelezettségeket teremt! Meglátod, ha már megszületik, minden másként lesz! Nem ugrik be mindenki ablakán csak úgy az érzés, hogy hopp, ANYA lettem!
Problémás volt az elsõ terhességem és nagyon sokszor pokolba kívántam az egészet! Bizony abba kellett hagynom a munkát, odafigyelni magamra, nem csinálhattam azt, amit szerettem volna. Sokszor éreztem, hogy csak nyûg a terhesség. Egészen addig, amíg úgy éreztem, már lehet a babával kapcsolatot teremteni. Olvastam, hogy amikor elkezdi a nagymozgásokat, (bordád kirúgja ás a petefészked boxolja egyszerre!) sokakban megváltoznak az érzések.
Meg a hormonok is játszadoznak. Én kibírhatatlan terhes voltam! Már mindenki, mint a megváltást várta a szülést, hátha nem fogok majd hisztifélórákat rendezni.
És beszélgess errõl a férjeddel. Fontos, hogy tudjon a félelmeidrõl. És a féltékentségedrõl. Mert azt hiszem egy kicsit az is bejátszik, ugye? Keresd más, a közeletekben lakó kismamák társaságát, járj el terhestornára, szüléselõkészítõre. Nagyon sokat számít, ha hasonszõrûekkel barátkozol.
Sok sikert és ne aggódj!
Ha meg nem múlik el, fordulj nyugodtan pszichológushoz! Nem szégyen.
Szia
Solya
Szerintem nincsenek és nem is lehetnek elvárt érzések! Magaddal törõdj! Járj el te is szórakozni! A terhesség (látod mennyivel szebben hangzik: várandósság, áldott állapot?) nem lehet börtön! és igenis menj el kismamaboltba! Láttam már olyan kismamát, aki 49 kg-san, a 10. hét környékén felvette a kismamaruhát! Lehet kapni minden méretben!
Ugyanakkor azt hiszem természetes a félelmed. Olyan dologba vágtál bele, ami megmásíthatatlan és egész életre szóló kötelezettségeket teremt! Meglátod, ha már megszületik, minden másként lesz! Nem ugrik be mindenki ablakán csak úgy az érzés, hogy hopp, ANYA lettem!
Problémás volt az elsõ terhességem és nagyon sokszor pokolba kívántam az egészet! Bizony abba kellett hagynom a munkát, odafigyelni magamra, nem csinálhattam azt, amit szerettem volna. Sokszor éreztem, hogy csak nyûg a terhesség. Egészen addig, amíg úgy éreztem, már lehet a babával kapcsolatot teremteni. Olvastam, hogy amikor elkezdi a nagymozgásokat, (bordád kirúgja ás a petefészked boxolja egyszerre!) sokakban megváltoznak az érzések.
Meg a hormonok is játszadoznak. Én kibírhatatlan terhes voltam! Már mindenki, mint a megváltást várta a szülést, hátha nem fogok majd hisztifélórákat rendezni.
És beszélgess errõl a férjeddel. Fontos, hogy tudjon a félelmeidrõl. És a féltékentségedrõl. Mert azt hiszem egy kicsit az is bejátszik, ugye? Keresd más, a közeletekben lakó kismamák társaságát, járj el terhestornára, szüléselõkészítõre. Nagyon sokat számít, ha hasonszõrûekkel barátkozol.
Sok sikert és ne aggódj!
Ha meg nem múlik el, fordulj nyugodtan pszichológushoz! Nem szégyen.
Szia
Solya
Borsi
teljesen normális, hogy nem érzel semmit Ne izgasd magad rajta. Én ma vagyok 27 hetes, és csak most hétfön tudatosult bennem, hogy egy BABA, egy EMBERKE van a pocimban! Pedig már több, mint két hónapja mocorog úgy, hogy a párom is érzi!
Földöntúli lebegésröl egyáltalán nem beszélhetek, mivel totál tohonya vagyok a már felszedett 12 kilómmal
Hát igen, elég nehéz belegondolni, hogy megváltozik az életed. De gondolj bele, öszintén: tényleg akkora veszteség ez? Nem járhatsz bulizni? Hát ezt meg ki mondta?
Világos, hogy nem jársz el töményen dohányfüstös meg zenezajos helyekre, de nem a baba miatt, hanem mert nem esik jól neked. Legalábbis én igy vagyok vele. Csipi a szemem a füst, nehezen kapok levegöt - pedig mig nem tudtam, hogy terhes vagyok, bizony dohányoztam elég sokat. És éjszakáztunk, és boroztunk is
Egy-egy pohár bor ma is lecsúszik - nekem karbantartja az emésztésemet -, de nem is kivánom az ilyen fajta bulit.
Ha tényleg nem lesz kedved eljárni, rendezzetek házibulit, maradjatok meg a mozgalmas életformátoknál. A gyereknek minden természetes, ami körülveszi, ezért, ha azt szokja meg, hogy mindig nagy a nyüzsi körülötte, legfeljebb ö is nyüzsiimádó lesz
Mikor még nem voltam kismamapocis, csak úgy puffadt, elmentem a piacra és vettem egy 1 számmal nagyobb gumis derekú nacit. Két hónapig vidáman hordtam
Ne irigyeld a férjed azért, mert ö eljárhat. Megvannak neki is a maga terhei, hiszen gondoskodnia kell majd a családjáról. Másfelöl pedig, ha átérzi a te érzéseidet, nem nagyon fog ö sem eljárogatni ...
És gondolj bele: ha ö elmegy otthonról bulizni, és mondjuk hajnalban jön haza, légy öszinte magadhoz: tényleg olyan jó lett volna elmenni vele? A füsttöl émelyegsz, az italt nem kivánod, az éjszakát nem birod, mert kifáradsz ... hát hadd érezze ö jól magát! És ha ilyenkor "elengeded", olyan hálás másnap, hogy milyen egy drága kis felesége van, hogy nem kötözi meg ... ha szeret, és törödik veled olyankor, amikor együtt vagytok, akkor ne sajnáld töle a szórakozást. A baba úgyis neked mocorog elöször, neked mosolyog majd, te fogod táplálni, neked hoz virágot anyák napjára, hozzád rohan, utánad sir, ha fáj valamije, vagy szomorú ...
Hiába a nagy emancipáció, azért mégiscsak vannak férfi és nöi szerepek, és az anyai érzést nem veheti el tölünk senki. Cserébe bizony vannak olyan dolgok, amikröl le kell mondanunk, de ez inkább világi dolgokra vonatkozik (pl. karrier). Viszont egy pocirúgás nem ér fel az én egész éves munkámmal
Solyával teljesen egyetértek, ja, és még a hormonokról annyit, hogy idönként én is orditok és sirok, ráadásul mindezt a munkahelyemen, mivel még dolgozom ...
de kispapám ezt is megérti, mert mindig elmondom neki, hogy én nem tudom, mitöl vagyok olyan szomorú, és szépen meg szoktam kérni, hogy üljönb le kicsit mellém, és simogasson és megteszi, és még kismamás könyveket is olvasgat
Beszélj a férjeddel arról, hogy ö mit gondol, mit érez. Meg fogod látni, hogy neki még annyira sincs fogalma az egészröl, mint neked. Vak vezet világtalant? Azért nem egészen ... de tudnod kell, ö nem érezheti azt, amit te. Magától nem fog rájönni, hogy baj van, hogy félsz. Bizz benne, hiszen szeret, nem fog kinevetni, nem fog elitélni.
Ha esetleg elöszörre úgy érzed, nehezen tudnád öt megszólitani, beszélj anyukáddal, hogy ö hogy élte meg, mikor veled volt várandós.
És beszélj más kismamákkal! Hidd el, alig várják, hogy megoszthassák veled, mi jár a fejükben mint azt az én példám is mutatja
Most hirtelen ez jött ki belölem, jó hosszúra sikerült Irj, ha esetleg nem értesz valamivel egyet, irj a félelmeidröl, gyere át a "Friss" topicba, ott majd felviditunk! Ja, és ne felejtsd el, hogy minden rossz napnak vége van, másnap általában jobb lesz.
Ha nem változnának az érzéseid, fordulj bátran szakemberhez, a nögyógyászod is biztosan fog tudni ajánlani valakit, nem ez lesz az elsö eset, hogy szorongó kismamával találkozik.
Pussz és minden jót!
Kangi
teljesen normális, hogy nem érzel semmit
Ne izgasd magad rajta. Én ma vagyok 27 hetes, és csak most hétfön tudatosult bennem, hogy egy BABA, egy EMBERKE van a pocimban! Pedig már több, mint két hónapja mocorog úgy, hogy a párom is érzi! Földöntúli lebegésröl egyáltalán nem beszélhetek, mivel totál tohonya vagyok a már felszedett 12 kilómmal
Hát igen, elég nehéz belegondolni, hogy megváltozik az életed. De gondolj bele, öszintén: tényleg akkora veszteség ez? Nem járhatsz bulizni? Hát ezt meg ki mondta?
Világos, hogy nem jársz el töményen dohányfüstös meg zenezajos helyekre, de nem a baba miatt, hanem mert nem esik jól neked. Legalábbis én igy vagyok vele. Csipi a szemem a füst, nehezen kapok levegöt - pedig mig nem tudtam, hogy terhes vagyok, bizony dohányoztam elég sokat. És éjszakáztunk, és boroztunk is
Egy-egy pohár bor ma is lecsúszik - nekem karbantartja az emésztésemet -, de nem is kivánom az ilyen fajta bulit.
Ha tényleg nem lesz kedved eljárni, rendezzetek házibulit, maradjatok meg a mozgalmas életformátoknál. A gyereknek minden természetes, ami körülveszi, ezért, ha azt szokja meg, hogy mindig nagy a nyüzsi körülötte, legfeljebb ö is nyüzsiimádó lesz
Mikor még nem voltam kismamapocis, csak úgy puffadt, elmentem a piacra és vettem egy 1 számmal nagyobb gumis derekú nacit. Két hónapig vidáman hordtam
Ne irigyeld a férjed azért, mert ö eljárhat. Megvannak neki is a maga terhei, hiszen gondoskodnia kell majd a családjáról. Másfelöl pedig, ha átérzi a te érzéseidet, nem nagyon fog ö sem eljárogatni ...
És gondolj bele: ha ö elmegy otthonról bulizni, és mondjuk hajnalban jön haza, légy öszinte magadhoz: tényleg olyan jó lett volna elmenni vele? A füsttöl émelyegsz, az italt nem kivánod, az éjszakát nem birod, mert kifáradsz ... hát hadd érezze ö jól magát! És ha ilyenkor "elengeded", olyan hálás másnap, hogy milyen egy drága kis felesége van, hogy nem kötözi meg ... ha szeret, és törödik veled olyankor, amikor együtt vagytok, akkor ne sajnáld töle a szórakozást. A baba úgyis neked mocorog elöször, neked mosolyog majd, te fogod táplálni, neked hoz virágot anyák napjára, hozzád rohan, utánad sir, ha fáj valamije, vagy szomorú ...
Hiába a nagy emancipáció, azért mégiscsak vannak férfi és nöi szerepek, és az anyai érzést nem veheti el tölünk senki. Cserébe bizony vannak olyan dolgok, amikröl le kell mondanunk, de ez inkább világi dolgokra vonatkozik (pl. karrier). Viszont egy pocirúgás nem ér fel az én egész éves munkámmal
Solyával teljesen egyetértek, ja, és még a hormonokról annyit, hogy idönként én is orditok és sirok, ráadásul mindezt a munkahelyemen, mivel még dolgozom ...
de kispapám ezt is megérti, mert mindig elmondom neki, hogy én nem tudom, mitöl vagyok olyan szomorú, és szépen meg szoktam kérni, hogy üljönb le kicsit mellém, és simogasson
és megteszi, és még kismamás könyveket is olvasgat Beszélj a férjeddel arról, hogy ö mit gondol, mit érez. Meg fogod látni, hogy neki még annyira sincs fogalma az egészröl, mint neked. Vak vezet világtalant? Azért nem egészen ... de tudnod kell, ö nem érezheti azt, amit te. Magától nem fog rájönni, hogy baj van, hogy félsz. Bizz benne, hiszen szeret, nem fog kinevetni, nem fog elitélni.
Ha esetleg elöszörre úgy érzed, nehezen tudnád öt megszólitani, beszélj anyukáddal, hogy ö hogy élte meg, mikor veled volt várandós.
És beszélj más kismamákkal! Hidd el, alig várják, hogy megoszthassák veled, mi jár a fejükben
mint azt az én példám is mutatja Most hirtelen ez jött ki belölem, jó hosszúra sikerült
Irj, ha esetleg nem értesz valamivel egyet, irj a félelmeidröl, gyere át a "Friss" topicba, ott majd felviditunk! Ja, és ne felejtsd el, hogy minden rossz napnak vége van, másnap általában jobb lesz. Ha nem változnának az érzéseid, fordulj bátran szakemberhez, a nögyógyászod is biztosan fog tudni ajánlani valakit, nem ez lesz az elsö eset, hogy szorongó kismamával találkozik.
Pussz és minden jót!
Kangi
Kedves Solya és Kangi!
Köszönöm,hogy írtatok!
A Friss kismamák topicba már korábban belenéztem,de valaki azt írja,nyílt már egy ilyen korábban is,azt viszont nem találom.Ebben mindössze 14 hozzászólást olvastam.
A bulizással kapcsolatban azthiszem meggyõzõdhettem arról a hétvégén,hogy teljesen igazatok van!Mindenki jól érzi magát,pláne némi töltet után,én meg lassan elunom magam...
Azt találtam ki,hogy legközelebb jól érzem magam amíg még beszámíthatóak és én is elvagyok,aztán elegánsan távozom.
A terhes tornával vagyok bajban,mert ahová járhatnék,amit a védõnõm ajánlott,ott a feltételek õszintén szólva nem igazán adottak.Most keresgélek,nem nagy sikerrel eddig,pedig tudom,hogy biztosan sokat segítene,ha kismamák között forgolódnék!
Ami a legbosszantóbb az egészben,hogy amúgy az ég világon semmi bajom eddig (hányinger,rosszullét nuku) azaz mindenki irigykedik,én meg itt nem tudom élvezni a dolgot,holott tényleg van aki,mint Solya is,még nehezen is viseli/te az egészet.Szinte néha mérges vagyok emiatt magamra!Mit akarok még??!!!
A férjemmel már próbáltam errõl beszélni,de õ azt hozta ki végül az egészbõl (amellett,hogy túl sokat problémázom olyasmin,ami még nincs is...),hogy majd õ vigyáz a babára,hogy én elmehessek.Ez tényleg nagyon szép tõle,de mi 90%-ban együtt járunk el,közösek az ismerõsök,együt hívnak mindenhová.Nos akkor....?!Itt feladtam.
Az õ szülei vidéken,az enyémek dolgoznak...
De az jó ötlet,hogy majd mi leszünk a központ és sokszor hívunk társaságot!Kérdés,akkor is majd így gondolom e,ha hulla leszek.
A hétvégék és az együtt töltött esték,mindíg nagyon jók és meghittek,a törõdéssel ilyen szempontból nincs is baj és ezek a napok éltetnek,de aztán jönnek a hétköznapok,az örlõdések magamban.
Nem nyavajgok tovább,így is köszönöm,hogy meghalgattok!
Egyébként lassan kezdek hinni abban,hogy ha már itt lesz velünk,talán nem lesz semmi más annyira fontos és nem feláldozható!Remélem a Papának sem!
Mégegyszer köszi:
Borsi
Köszönöm,hogy írtatok!
A Friss kismamák topicba már korábban belenéztem,de valaki azt írja,nyílt már egy ilyen korábban is,azt viszont nem találom.Ebben mindössze 14 hozzászólást olvastam.
A bulizással kapcsolatban azthiszem meggyõzõdhettem arról a hétvégén,hogy teljesen igazatok van!Mindenki jól érzi magát,pláne némi töltet után,én meg lassan elunom magam...
Azt találtam ki,hogy legközelebb jól érzem magam amíg még beszámíthatóak és én is elvagyok,aztán elegánsan távozom.
A terhes tornával vagyok bajban,mert ahová járhatnék,amit a védõnõm ajánlott,ott a feltételek õszintén szólva nem igazán adottak.Most keresgélek,nem nagy sikerrel eddig,pedig tudom,hogy biztosan sokat segítene,ha kismamák között forgolódnék!
Ami a legbosszantóbb az egészben,hogy amúgy az ég világon semmi bajom eddig (hányinger,rosszullét nuku) azaz mindenki irigykedik,én meg itt nem tudom élvezni a dolgot,holott tényleg van aki,mint Solya is,még nehezen is viseli/te az egészet.Szinte néha mérges vagyok emiatt magamra!Mit akarok még??!!!
A férjemmel már próbáltam errõl beszélni,de õ azt hozta ki végül az egészbõl (amellett,hogy túl sokat problémázom olyasmin,ami még nincs is...),hogy majd õ vigyáz a babára,hogy én elmehessek.Ez tényleg nagyon szép tõle,de mi 90%-ban együtt járunk el,közösek az ismerõsök,együt hívnak mindenhová.Nos akkor....?!Itt feladtam.
Az õ szülei vidéken,az enyémek dolgoznak...
De az jó ötlet,hogy majd mi leszünk a központ és sokszor hívunk társaságot!Kérdés,akkor is majd így gondolom e,ha hulla leszek.
A hétvégék és az együtt töltött esték,mindíg nagyon jók és meghittek,a törõdéssel ilyen szempontból nincs is baj és ezek a napok éltetnek,de aztán jönnek a hétköznapok,az örlõdések magamban.
Nem nyavajgok tovább,így is köszönöm,hogy meghalgattok!
Egyébként lassan kezdek hinni abban,hogy ha már itt lesz velünk,talán nem lesz semmi más annyira fontos és nem feláldozható!Remélem a Papának sem!
Mégegyszer köszi:
Borsi
Borsi
a topic neve: "Friss" kismamák topicja, az "Anyaságról" témában felülröl a negyedik topic. Gyere át, kismamatornát biztos tud valaki ajánlani majd (én sajnos nem, nekem házhoz jön a gyógytornász barátnöm).
Más: miért vagy te hétköznap egyedül??? Már ha jól értettem, hogy magadban örlödsz. Nem dolgozol?
Mert ha nem dolgozol, és rossz neked otthon, akkor például elmehetnél nyelviskolába, egy három hónapos tanfolyamot még simán le tudsz nyomni Addig is emberek közt vagy, nem a magad baján rágódsz. De persze kézimunkázhatsz is, vagy fözhetsz vacsira finomat, vagy varrhatsz ruhát vagy bármit csinálhatsz, ami lefoglal
Aranyos a férjedtöl, hogy felajánlja, hogy vállalja a babát Pl babaúszásra (nagyon javasolják!!!) az én védönöm kifejezetten a papákat várja a babákkal.
De esténként örülni fogsz, ha nem ruhástul alszol el
Nem fogsz te sehová sem vágyni, amikor meg már igen, akkor egy-egy estére egy bébiszitter nem olyan egetverö összeg (érdemes már korábban keresni egyet, hogy szokjanak össze a babával, és rá merd majd hagyni a kicsit), és elmehettek együtt szórakozni.
Ami az ismeretségi kört illeti, hát igen, közös - most még. De ez magától is változik, átalakul. Az ismerösöknél nincs még baba? Vagy ök másképp oldották meg? Ha ez utóbbi, kérdezd meg, ök hogyan csinálták. Ha meg még nincs baba, hamarosan úgyis lesz (sorsát senki el nem kerülheti), és a közös programok szerkezete át fog alakulni. Az éjszakai vad bulizó párok isteni délutáni zsúrokat fognak szervezni, ahol nem az elfogyasztott alkohol mennyisége lesz a mérce, hanem a "ki talál ki olyan játékot, ami negyedóránál tovább leköti az édes kis porontyokat?"
Direkt szerencse, hogy semmi probléma nincs a terhességeddel, hálistennek (hol kopogjam le???!!!) nekem se volt még eddig semmi komoly, és ezt tényleg ki kell élvezni!!
Az jó ötlet, hogy addig maradsz egy buliban, amig jól érzed magad. Ez még nem terhesen is értékelendö hozzáállás
Na, ne búsulj, tényleg gyere a "Friss"-be, majd vidámitunk
Pussz
Kangi
a topic neve: "Friss" kismamák topicja, az "Anyaságról" témában felülröl a negyedik topic. Gyere át, kismamatornát biztos tud valaki ajánlani majd (én sajnos nem, nekem házhoz jön a gyógytornász barátnöm
). Más: miért vagy te hétköznap egyedül??? Már ha jól értettem, hogy magadban örlödsz. Nem dolgozol?
Mert ha nem dolgozol, és rossz neked otthon, akkor például elmehetnél nyelviskolába, egy három hónapos tanfolyamot még simán le tudsz nyomni
Addig is emberek közt vagy, nem a magad baján rágódsz. De persze kézimunkázhatsz is, vagy fözhetsz vacsira finomat, vagy varrhatsz ruhát vagy bármit csinálhatsz, ami lefoglal Aranyos a férjedtöl, hogy felajánlja, hogy vállalja a babát
Pl babaúszásra (nagyon javasolják!!!) az én védönöm kifejezetten a papákat várja a babákkal. De esténként örülni fogsz, ha nem ruhástul alszol el
Nem fogsz te sehová sem vágyni, amikor meg már igen, akkor egy-egy estére egy bébiszitter nem olyan egetverö összeg (érdemes már korábban keresni egyet, hogy szokjanak össze a babával, és rá merd majd hagyni a kicsit), és elmehettek együtt szórakozni.
Ami az ismeretségi kört illeti, hát igen, közös - most még. De ez magától is változik, átalakul. Az ismerösöknél nincs még baba? Vagy ök másképp oldották meg? Ha ez utóbbi, kérdezd meg, ök hogyan csinálták. Ha meg még nincs baba, hamarosan úgyis lesz (sorsát senki el nem kerülheti), és a közös programok szerkezete át fog alakulni. Az éjszakai vad bulizó párok isteni délutáni zsúrokat fognak szervezni, ahol nem az elfogyasztott alkohol mennyisége lesz a mérce, hanem a "ki talál ki olyan játékot, ami negyedóránál tovább leköti az édes kis porontyokat?"
Direkt szerencse, hogy semmi probléma nincs a terhességeddel, hálistennek (hol kopogjam le???!!!) nekem se volt még eddig semmi komoly, és ezt tényleg ki kell élvezni!!
Az jó ötlet, hogy addig maradsz egy buliban, amig jól érzed magad. Ez még nem terhesen is értékelendö hozzáállás
Na, ne búsulj, tényleg gyere a "Friss"-be, majd vidámitunk
Pussz
Kangi
Szia Kangi!
Teljesen igazad van mindenben!Én vagyok a ludas,hogy ezeket a dolgokat nem így látom és fogom fel!Igyekezni fogok,már a Kispapám érdekében is!
Dolgozni dolgozom,de uncsi (lényegében papír meló,kevés kollegával),így ráérek levelezni.Itt is fogom hagyni szülés után.
A babaúszásra mindenképp szeretnék járni,illetve szeretném,ha a Papa járna vele/velünk!Muszály,hogy legyen nekik valami közös élmény,ami csak az övék,az összetartozás érzése miatt!
Abban is van igazság,hogy lassan mindenkinek ez a sorsa,csak ki kell várni!Van is kisbabás ismeretségem,de ugye eddig azt láttam,hogy Apu jön-megy,Anyu marad otthon a babával.
Akkor talákzunk a Friss mamáknál!
Borsi
Teljesen igazad van mindenben!Én vagyok a ludas,hogy ezeket a dolgokat nem így látom és fogom fel!Igyekezni fogok,már a Kispapám érdekében is!
Dolgozni dolgozom,de uncsi (lényegében papír meló,kevés kollegával),így ráérek levelezni.Itt is fogom hagyni szülés után.
A babaúszásra mindenképp szeretnék járni,illetve szeretném,ha a Papa járna vele/velünk!Muszály,hogy legyen nekik valami közös élmény,ami csak az övék,az összetartozás érzése miatt!
Abban is van igazság,hogy lassan mindenkinek ez a sorsa,csak ki kell várni!
Van is kisbabás ismeretségem,de ugye eddig azt láttam,hogy Apu jön-megy,Anyu marad otthon a babával. Akkor talákzunk a Friss mamáknál!
Borsi
Én most vagyok 10 hetes terhes, de azt hiszem utolért egy furcsa lelkiállapot, s bízom benne, hogy ez csak a hormonváltozásnak köszönhetõ.
Szinte mindenen elsírom magam. Még a film végi feliratoknál is, nem beszélve az érzelmes töltetû momentumokról. Pl.: tegnap volt az RTL Klubon a Babe, amin ha 20-szor nem tört el a mécses, akkor egyszer sem.
A párom vigasztal meg mosolyog, aztán a végén én is mindig megmosolygom magam.
Remélem, hogy azért el fog múlni ez az állapot.
Saci
Szinte mindenen elsírom magam. Még a film végi feliratoknál is, nem beszélve az érzelmes töltetû momentumokról. Pl.: tegnap volt az RTL Klubon a Babe, amin ha 20-szor nem tört el a mécses, akkor egyszer sem.
A párom vigasztal meg mosolyog, aztán a végén én is mindig megmosolygom magam.
Remélem, hogy azért el fog múlni ez az állapot.
Saci
Ilyesfajta problémával,mint ami az enyém,nem találkoztam itt a topicban.Én nem depressziósnak érzem magam,én rettegek.Rettegek attól,hogy valami halé
álos betegségem lesz és nem tudom felnevelni a gyerekeimet.2 kisfiam van,2 és 4 évesek.Kb. azóta tart ez mióta megszületett az elsõ gyermekem.A baj az,hogy bármilyen apró tünetet veszek észre magamon egybõl a legrosszabra gondolok.Eddi a további menet az volt,hogy elmentem szakorvoshoz és miutén nem találtak semmi a tünet el is múlt.Igazán komolyra októberben fordult a dolog,amikor elkezdett zsibbadni a jobb lábam.Miután fellapoztam az orvosi könyvemet fel is állítottam a sclerosis multiplex diagnózist.Erre persze bepánikoltam.Vizsgálatok sora következett,amik nem mutattak ki semmit.A tünet megszünt.Eltelt két hónap és a lábam minden átmenet nélkül zsibbadni kezdett meg a bal karom is.Mondanom sem kell mit érzek.Megbolondulok.Így nem lehet élni.És persze nem arra gondolok,hogy ezt megint csak az agyam csinálja,hanem arra,hogy azóta biztos tényleg elkezdõdött a betegség.Gabi
álos betegségem lesz és nem tudom felnevelni a gyerekeimet.2 kisfiam van,2 és 4 évesek.Kb. azóta tart ez mióta megszületett az elsõ gyermekem.A baj az,hogy bármilyen apró tünetet veszek észre magamon egybõl a legrosszabra gondolok.Eddi a további menet az volt,hogy elmentem szakorvoshoz és miutén nem találtak semmi a tünet el is múlt.Igazán komolyra októberben fordult a dolog,amikor elkezdett zsibbadni a jobb lábam.Miután fellapoztam az orvosi könyvemet fel is állítottam a sclerosis multiplex diagnózist.Erre persze bepánikoltam.Vizsgálatok sora következett,amik nem mutattak ki semmit.A tünet megszünt.Eltelt két hónap és a lábam minden átmenet nélkül zsibbadni kezdett meg a bal karom is.Mondanom sem kell mit érzek.Megbolondulok.Így nem lehet élni.És persze nem arra gondolok,hogy ezt megint csak az agyam csinálja,hanem arra,hogy azóta biztos tényleg elkezdõdött a betegség.Gabi
ez u.olyan pánikbetegségnek tûnik, mint a többi, gondolom a depresszió egy formája is lehet. szomatizálásnak hívják a lelki bajok testi tünetekben való megnyilvánulását. mivel ehhez itt senki nem ért, hacsaknem volt u.ilyen baja, szerintem az egyetlen, amit tehetsz, hogy szélsebesen felkeresel egy pszichiátert.
Gabi
szerintem is fordulj pszichiáterhez. Igy nem lehet élni, a gyerekeidnek szükségük van rád, ha szorongsz, nem tudsz ott lenni velük. A körzeti beutalhat, de talán még jobb, ha valaki ismeretségi körben ajánl egyet. A www.pszichologia.hu-n is kereshetsz szakembert.
Sok sikert és gyors gyógyulást!
Kangi
szerintem is fordulj pszichiáterhez. Igy nem lehet élni, a gyerekeidnek szükségük van rád, ha szorongsz, nem tudsz ott lenni velük. A körzeti beutalhat, de talán még jobb, ha valaki ismeretségi körben ajánl egyet. A www.pszichologia.hu-n is kereshetsz szakembert.
Sok sikert és gyors gyógyulást!
Kangi
Szia Gabi!
Sürgõsen keress fel egy PSZICHIÁTERT !!! Nekem is uez volt a problémám ( a depr. mellett ), amit a pszichológus nem ismert fel?, és Nekem a Remotivot ajánlotta, amit el is kezdtem szedni és kb 3 hónapig minden jó volt aztán kezdõdött minden elõlrõl. Akkor elmentem egy pszichiáterhez, aki megállapította, hogy pánikzavarom van (elsõsorban) és egy kis depresszióm. Felírt antidepresszánst és utána egyre jobban kezdtem Magam érezni. Elõtte Nekem is hasonló problémáim voltak: félelem a haláltól + hogy mi lesz a lányommal (most lesz 2 éves), ha pl fájt bármim, akkor mindjárt a legrosszabbra gondoltam, egyszer kb 10 emberrel beragadtam a liftbe hát azt az érzést nem kívánom senkinek (nem kaptam levegõt, kivert a víz stb.)... Szóval szerintem S.O.S. keress egy pszichiátert!!!
Mielõbbi javulást!
Üdv: Lara
Sürgõsen keress fel egy PSZICHIÁTERT !!! Nekem is uez volt a problémám ( a depr. mellett ), amit a pszichológus nem ismert fel?, és Nekem a Remotivot ajánlotta, amit el is kezdtem szedni és kb 3 hónapig minden jó volt aztán kezdõdött minden elõlrõl. Akkor elmentem egy pszichiáterhez, aki megállapította, hogy pánikzavarom van (elsõsorban) és egy kis depresszióm. Felírt antidepresszánst és utána egyre jobban kezdtem Magam érezni. Elõtte Nekem is hasonló problémáim voltak: félelem a haláltól + hogy mi lesz a lányommal (most lesz 2 éves), ha pl fájt bármim, akkor mindjárt a legrosszabbra gondoltam, egyszer kb 10 emberrel beragadtam a liftbe hát azt az érzést nem kívánom senkinek (nem kaptam levegõt, kivert a víz stb.)... Szóval szerintem S.O.S. keress egy pszichiátert!!!
Mielõbbi javulást!
Üdv: Lara
Sziasztok!
Hú... nehezen vettem rá magam az írásra, de végigolvastam az elõttem szólókat és bátrabb lettem.A problémám több évre nyúlik vissza. Állandó háborúzás a ( vélt vagy valós?)félelmeimmel.A harcban hol én nyertem, hol ezek az állandóan visszatérõ szorongások. Örök küzdelem, hogy bebizonyítsam magamnak az egészet csak beképzelem és hogy tudjak egyet nevetni az egészen, hiszen tudom, hogy a félelmeim csak puszta fikciók.
Két gyerkõcöm van, jófej férjem, szeretek nagyokat nevetni, szeretek élni és éretékelni az életben mindent ami szép. Mégis a mindennapokban jó ideje mindez fogcsikorgatva ment csak. Próbáltam soxor humorral elhessenteni ezeket a rossz érzéseket, de nehezen ment.
Két évvel ezelõtt kezelte pánikrohamaimat egy nagyon normális hangyász doki,felépülésemben segített sok-sok beszélgetés és Rivotril, Zoloft nevû gyógyszerek.
A kezelések során tudtam meg, hogy azok az ijesztõ, bizonytalan érzések amik rendszeresen megkörnyékezetek, megspékelve rosszullétekkel egy betegség tünetei. Azt,hogy ezek a rosszullétek mennyire szörnyûek csak az tudja aki élt már át egy jó kis szaftos pánikrohamot.
Hát még a tõlük való állandó rettegés! Ördögi kör az egész.
Akkor jelentkeztek elõször a panaszaim amikor hónapokon keresztül ápoltam otthon rákos édesanyámat elõbb egyedül, késöbb egy nõvér segítségével.Nagyon nehéz idõszak volt, életem eddigi legnagyobb erõpróbája. Mire bekövetkezett anyu halála én totális betege lettem. Rendszeresen rosszul voltam, számoltam az órákat ami még hátra volt akövetkezõ gyógyszeradag bevételéig. Féltem ill. nem tudtam egyedül kimenni az utcára, állandóan hasmenésem volt,lefogytam, hullott a hajam, gombóc volt a torkomban, amitõl majd megfulladtam.Totális bizonytalanságérzés uralkodott rajtam
Közben pedig nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik. Hiszen mindig vidám,optimista embernek tartottam magam!
Szerencsém volt, egy jó pszichiátert találtam,aki -a megfelelõ gyógyszerezés mellett- néhány hónap alatt megtanított kicsit a magamévá is válni. Ez utóbbi volt az igazán nagy feladat!
Jól vagyok, kilábaltam ebbõl a lidérces állapotból.Bár voltak pillanatok amikor úgy éreztem talán soha nem fog menni, de sikerült!!!
Mindenkinek üzenem KITARTÁS! Semmilyen vacak állapot nem tart örökké!! Hinni kell benne,hogy vége lesz és TENNI ÉRTE, hogy így is legyen!Akkor maximálisan kezelhetõ és leküzdhetõ!
Szurkolok mindenkinek!
Kákata
Hú... nehezen vettem rá magam az írásra, de végigolvastam az elõttem szólókat és bátrabb lettem.A problémám több évre nyúlik vissza. Állandó háborúzás a ( vélt vagy valós?)félelmeimmel.A harcban hol én nyertem, hol ezek az állandóan visszatérõ szorongások. Örök küzdelem, hogy bebizonyítsam magamnak az egészet csak beképzelem és hogy tudjak egyet nevetni az egészen, hiszen tudom, hogy a félelmeim csak puszta fikciók.
Két gyerkõcöm van, jófej férjem, szeretek nagyokat nevetni, szeretek élni és éretékelni az életben mindent ami szép. Mégis a mindennapokban jó ideje mindez fogcsikorgatva ment csak. Próbáltam soxor humorral elhessenteni ezeket a rossz érzéseket, de nehezen ment.
Két évvel ezelõtt kezelte pánikrohamaimat egy nagyon normális hangyász doki,felépülésemben segített sok-sok beszélgetés és Rivotril, Zoloft nevû gyógyszerek.
A kezelések során tudtam meg, hogy azok az ijesztõ, bizonytalan érzések amik rendszeresen megkörnyékezetek, megspékelve rosszullétekkel egy betegség tünetei. Azt,hogy ezek a rosszullétek mennyire szörnyûek csak az tudja aki élt már át egy jó kis szaftos pánikrohamot.
Hát még a tõlük való állandó rettegés! Ördögi kör az egész.
Akkor jelentkeztek elõször a panaszaim amikor hónapokon keresztül ápoltam otthon rákos édesanyámat elõbb egyedül, késöbb egy nõvér segítségével.Nagyon nehéz idõszak volt, életem eddigi legnagyobb erõpróbája. Mire bekövetkezett anyu halála én totális betege lettem. Rendszeresen rosszul voltam, számoltam az órákat ami még hátra volt akövetkezõ gyógyszeradag bevételéig. Féltem ill. nem tudtam egyedül kimenni az utcára, állandóan hasmenésem volt,lefogytam, hullott a hajam, gombóc volt a torkomban, amitõl majd megfulladtam.Totális bizonytalanságérzés uralkodott rajtam
Közben pedig nem akartam elhinni, hogy mindez velem történik. Hiszen mindig vidám,optimista embernek tartottam magam!
Szerencsém volt, egy jó pszichiátert találtam,aki -a megfelelõ gyógyszerezés mellett- néhány hónap alatt megtanított kicsit a magamévá is válni. Ez utóbbi volt az igazán nagy feladat!
Jól vagyok, kilábaltam ebbõl a lidérces állapotból.Bár voltak pillanatok amikor úgy éreztem talán soha nem fog menni, de sikerült!!!
Mindenkinek üzenem KITARTÁS! Semmilyen vacak állapot nem tart örökké!! Hinni kell benne,hogy vége lesz és TENNI ÉRTE, hogy így is legyen!Akkor maximálisan kezelhetõ és leküzdhetõ!
Szurkolok mindenkinek!
Kákata
