Új privát üzeneted érkezett!

Az vagyok. Valaki segítsen. Ne "okossággal, azon már túl vagyok.
OKÉ
 


Mit jelent neked az okosság?
Névtelen
 


Az okosság az, amikor valaki felteszi a kérdést, hogy "Mit jelent neked az okosság?"
butus
 

 
 

Szia OKÉ!

Most névtelenül írok, nem baj? Én nem vagyok alkoholista, viszont az anyám az volt. El is hagyott bennünket hat éves koromban. Most erről nem írnék, én ezt elég jól megúsztam, hála apámnak és a szuper második feleségének, aki három év múlva belépett az életünkbe. Anyát viszont hosszú ideig - kb 10-12 évig - nem láttam. Cudar egy élete volt. Én nagyon sokáig haragudtam rá. A kamaszkorom arról szólt, hogy próbáltam egyre jobban utálni őt. Csak azóta felnőttem. Felvettük a kapcsolatot, ami főleg azóta erősödik, amióta gyerekem van. Sajnos sosem fogom anyámnak érezni, ezt a szerepet apám, és a nevelőmamám kiválóan felvállalta, és teljesítette is. Viszont már sok mindent másként látok, mint régen. Szerintem, ami nagyon fontos: akkoriban egyáltalán nem úgy állt a társadalom ehhez a jelenséghez, ahogy kellene. Mindenki elítélte anyát. Igaz volt elvonókúrán, de mindannyiszor visszaesett, mert apám, aki szintén iszogatott, nem fogta vissza magát, hogy őt ne hozza kísértésbe, ugyanúgy volt otthon mindig valami alkohol. Anyám amúgy nagyon intelligens, értelmiségi emberke volt, és ameddig vissza tudok emlékezni, nagyon jól nevelt bennünket. De ahogy nyilvánvaló lett a betegsége, a családja is elpártolt tőle, apám, a szülei, bár a nagyim titokban még a legrosszabb időkben is - anya szinte az utcán élt akkoriban, de én ezt csak később tudtam meg - támogatta, ahogy tudta - élelemmel, pénzzel. Mai eszemmel azt mondom: ilyenkor a legfontosabb, hogy álljanak melletted emberek, akik szeretnek, és akik hisznek a gyógyulásban akkor is, amikor te sem. De hangsúlyozom: én - éppen a történtek hatására - sosem ittam, szóval nem tudom, milyen is ez "belülről". Ő végül úgy hagyta abba az ivást, hogy egy iszonyú mélypont után, amikor már rendőrségi ügybe keveredett, csúnyán kihasználták, becsapták - egyik napról a másikra abbahagyta. Ekkor már fizikailag rettenetes állapotban volt. Az én valaha gyönyörű, okos anyám csont és bőr volt, mindenféle betegségek kínozták, és a szellemi képességei is jócskán megcsappantak. Lassacskán - évek alatt helyrehozta az életét. Lett egy párja, kis házikójuk egy hétvégikert övezetben - nem egy nagyon minőségi élet, de ahhoz képest, amiben addig élt - maga a paradicsom. De a férfi hirtelen meghalt. Anyám azóta egyedül él. Pánikbetegséggel küzd, de azóta sem iszik. Csak az unokája tartja benne a lelket, ha látja, kivirul az arca, teljesen kicserélődik.

Nem tudok neki többet segíteni, mert nem hagyja, de nem is akarnék, mert sokmindenen neki kell túllépnie.

Az biztos, én sosem fogom elítélni az alkoholistákat, még a történtek hatására sem. Persze az ő felelőségük is az, hogy hogyan élik az életüket, de a környezetüknek is segíteni kell! Van valakid, aki melletted áll, OKÉ?
másik oldal
 


Valaki itt nagyon elkeseredett...
Oké, előbb gondold át: tényleg akkora nagy-e a baj? Lehet, hogy csak úgy neveltek, hogy nálatok már minden sok, ami több egy pohárnál! Lehet, hogy csak a szoptatás miatt vagy kétségbeesett! Számold át, valójában mennyit is iszol, tényleg ki lehet-e mondani, hogy alkoholista vagy!? Vagy csak a környezeted mondja?
Ha valóban úgy látod, most is, hogy túlvagy azon a rémes éjszakán, hogy akkora nagy a baj, akkor keress fel valakit. Ezen tényleg nem lehet ismeretlenül, hálón át segíteni. Az anonim alkoholistákról hallottam a legtöbb jót. Azonban azt ne feledd sose: segítséget kaphatsz több helyről is, támogatást, biztatást is, de valójában csak magadra számíts! A munka oroszlánrésze a tiéd! De ott a baba! Van miért/kiért csinálni, nem? Kép
(remélem, elég buta válasz volt! Kép)
 


OKÉ!
Ha írtál ide, akkor már sikerült elindulnod. Jó, ha már magadnak is bevallod.
Itt egy linkgyűjtemény azokról a szervezetekről, akikhez fordulhatsz.
Olyan emberekkel veheted fel a kapcsolatot, akik már végigjárták ezt az utat.
Ők nem fognak sem bántani, sem okoskodni.
Segíteni fognak!

Járj szerencsével!
 
 


Köszönöm Nektek, hogy segítetek!

Véletlenül 2 topicot nyitottam, a máskon csak gyalázkodnak 1 kivétellel. Én mindent megteszek, hogy a gyermekem ne sérüljon. Ilyenkor próbálok tápszert adni neki. Anyám-apám alkoholista a mai napig, ebben nőttem fel. Egyébként a férjem egy rendkívüli ember, de nem tudja, hogy néha iszom. Az okát senki ne kérdezze, nem tudom, hogy miért van ez így. És amiért a topikot nyitotta: TUDOM, hogy rajtam kívül sokan vannak így kismamák. Csak senki nem mer róla beszélni.

OKÉ. aki nem oké.
Névtelen
 


Ja, és még valami. Mielőtt bárki nagyon felelőtlen és nagyon roszz anyának tartana: a terhességem alatt egy kortyot sem ittam és a babám hál' Istennek, egészségesen született.
Névtelen
 


"de nem tudja, hogy néha iszom"
Ez az, amiről beszélek! Hogy lennél te alkoholista! Az más. Vannak alkoholproblémáid, időnként többet iszol, nem tartod a mértéket, jó. Ezt idővel meg lehet tanulni, rossz beidegződés. De ha a férjed nem is tudja, nem is veszi észre, annak két oka lehet: nagyon nem figyel oda rád, vagy nagyon ritkán és keveset iszol.
Mindenesetre jó, hogy beszélsz róla, jó, hogy utakat keresel. Járj nyitott szemmel! Mekkora a babád?
 


http://www.drcsernus.hu/index.phtml

http://www.drogma.hu/main.html


Magadért Drogmentességet Védő Alapítvány
Budapest, VI. Eötvös u. 19

dr. Csernus Imre doktor@drogma.hu
Dobai Benedek bence@drogma.hu
Tárnok Alfonz alfonz@drogma.hu

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Alkohol

A legelterjedtebb "sport" ma Magyarországon, egymilliónál is többen űzik. A társadalom ezzel a droggal szemben a leginkább toleráns. Az utóbbi idôben a kábítószerek körüli probléma sokkal nagyobb figyelmet kap, mint az alkoholizmus. Károsító hatását késôbb fejti ki, mint az illegálisok. Az alkoholista nem tartja magát drogosnak, "ô csak iszik".

Ezzel szemben az alkoholizmus velejárói gyakran szó szerint megegyeznek a kemény drogfüggéssel. A leállás legnagyobb akadálya a hosszú idejű alkoholfogyasztás okozta elbutulás.

Látványos elvonási tünetek: kéz- és végtagremegés, belsô feszültség, egész testi verejtékezés, alvászavar, rémálmok, mozgáskoordinációs zavarok, sóvárgás az ital után, szapora szívverés, vérnyomás-emelkedés.

Tévhit az alkohollal kapcsolatban: rendszeres fogyasztása "csak bedobok meló után egy-két sört" még nem alkoholizmus.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


OKÉ,
ha valakinek mindkét szülője alkoholista, akkor iszonyatosan nagy esélye van annak, hogy ő is azzá fog válni. Hozzáteszem: önhibáján kívül. Berne szerint az alkoholizmus egyfajta játszma. Szerinte az anonim alkoholisták stb. segítenek, hogy a játszmán belül szerepet váltson az ember, tehát tulajdonképpen az addig alkoholista megszűnik alkoholista lenni, de a játszmának nincs vége. Bocsánat, hogy valószínűleg kínai voltam. OKÉ, kérlek, olvasd el Berne Emberi játszmák című könyvét, az majd világossá teszi, amit írtam. És hogy miért írtam le: mert szerintem az igazi megoldást egy olyan pszihológus jelenti, aki ezzel (vagyis tranzakcióanalízissel) foglalkozik. Sztem azért is volna nagyon fontos a terápia, mert az alkohol problematikán kívül valószínűleg nagyon sok fájdalom ért gyerekként, amit egyedül szvsz nem lehet valóban feldolgozni, legfeljebb a szőnyeg alá söpörni, ami nem segít. Csak azt hisszük.

Egybként Bigacsigával egyetértésben: nem vagy alkoholista. (De nagy a kockázati tényező...)

OKÉ,
én nagyon szorítok neked. Kép Az én apám is alkoholista volt, nagyon sok dolgot kellett feldolgoznom, és még nem vagyok a végén. Nekem nagyon sokat segített a ("sima" pszihoanalitikus) terápia, de ha tehetném (értsd: volna rá pénzem), tr. an-hoz járnék. Sok sikert neked. Kép

Virág
Virág
 


Oké, még egy dolog jutott eszembe: ahogy kiveszem a szavaidból, "zugivó" vagy, titokban, magadban iszol. Ezt kellene valahogy lezárni! Vállald magad, vállald, hogy iszol időnként egy kicsit! De akkor mindig társaságban, egyrészt azért, mert úgy kontrolláltabb, mások és önmagad által is, másrészt sokkal kisebb az esélye, hogy bánatodban nyúlsz pohárhoz ilyenkor.
Bármikor írhatsz nekem mélt. Szakértő ugyan nem vagyok, de meghallgatlak, megértelek és elfogadlak, és ez nagyon sokat jelent! Kép
 


Köszi Mindenkinek, aki jószándékkal válaszolt.

Kíváncsi!


4 hónapos, és igen, a férjem nagyon odafigyel rám, mégsem tudja. Nála jobb embert nem hordott a hátán a föld. Eltart minket, sokat dolgozik, jól keres, és nagyon szeret minket.

Bigacsiga, Virág!


Köszi mindent, kicsit jobban érzem magam.
És valahogy nem értem, hogy a múltkor azt olvastam egy babalapon, hogy Bp-en minden 3 ( !!!)-ik kismama iszogat. Talán már ettől többnek érzem magam, hogy ha itt névtelenül is, de vállalom. Arra számítottam, hogy más is meri ezt vállalni és együtt többre jutunk. De úgy érzem így elsőre, hogy bennetek jó segítségre leltem.


Köszönöm.
Névtelen
 


OKÉ,

ha nem is mered felvállani mások előtt, tehát a terápiára nem vállalkozol próbáld meg elolvasni Bigacsiga által emlegetett és idézett dr. Csernus Imre Drogma című könyvét! Azon felül, hogy érdekes, segít önmagad megismerésében és több szemszögből is megmutatja a függőséget!

És ha van kedved nyilvánosan itt megírni, miért iszol, akkor megköszönném, mert nagyon kíváncsi vagyok az okokra!
 
 


Süti,
OKÉ nem azt írta, hogy terápiára nem megy, mert OTT nem meri vállalni. Kép Ott mindenki névtelen - úgymond.

OKÉ,
engem is nagyon érdekel a válasz arra, amit Süti kérdezett. (Jó kérdés volt. Kép)
Virág
 


Hát jó.

Egy-két dolgot elmondok, bár nem tudom azt, hogy ezek miatt iszom-e. hiszen nem tudom, hogy miért iszom.

Apám állítólag már 2 hónapos koromban a lábamnál fogva emelt ki a kiságyból.
Aztán 3 éves voltam, amikor nem akartam beengedni a szobába, ezért az ajtó elé ültem, kitámasztva. Betörte a fejem, a nyoma máig megvan. 4 éves voltam ( erre már tisztán emlékszem), amikor 2 házzal odébb lakó ismerősünk kamrájába menekültünk anyámmal apám kése elől.

Kicsit összekaparom magam, aztán ha gondoljátok, majd folytatom. De lehet, hogy ennyi elég is ahhoz, hogy a kérdésre válaszoljak.

Kíváncsi!


Koszonom a lehetőséget, de a mail címem a nevem is. Én egy országszerte ismert médiás vagyok, a férjem pedig egy elismert építész. Úgyhogy még nem merem vállalni, bár tudom, hogy benned megbízhatok. Nézd el nekem, kérlek.
Névtelen
 


Egyébként Csernushoz valóban nem mennék el. Amit Ő mond, azt én is tudom. Az hogy lefikáz - én magammal is ezt teszem.
OKÉ
 


OKÉ,
mennyit iszol?
Az hogy honnan alkoholizmus soha nem egyértelmű, mert vannak ugyan irányszámok (most nem emlékszem pontosan, de nem valami óriási mennyiség/nap ha évekig űzi az ember kialakíthat már függőséget), de nagyon nagyok az egyéni eltérések. És a genetikai terheltség már bizonyított egyes szakértők szerint (bocsánat, hogy nem tudok pontos adatokat és nem tudom megnevezni a forrásokat, de évek óta nem kellett -szerencsére- a témával foglalkoznom. Mióta gyerekem van:-)) Ha valaki mást tud, nyugodtan javítson, azóta is kijöhettek új eredmények. Amit szerintem mindenképpen tenni kellene:
1. Nem bagatellizálni a problémát, mert könnyen késő lesz. Inkább egy terápia feleslegesen...
2. Férjjel közölni, hogy probléma van. Erről ennyit. Egyedül nem megy. Ne legyen otthon pia, és igenis kell az ellenőrzés, a külső kontroll.
3. Ha így nem megy a leállás, akkor nagyon gyorsan jó szakemberhez fordulni. Lehetőleg leinformált valakihez, aki konyít ehhez a szakterülethez is. Ha nem csak egy szokás, akkor van valami olyan oka, amihez már kell egy pszichodoki.
Ezek laikus tanácsok. Nagyon szorítok neked.
moncaberta
 


OKé,
most olvasom, amit közben írtatok.
:-((
Én mindenképpen szakemberhez fordulnék. Biztosan tudnak valamennyit segíteni. Nem csak az alkoholproblémádon. A többin.
moncaberta
 


Moncaberta !


Hát ez az. A lényeg : leinformálható, szakterületes pszihoterapeuta. Ha lenne ilyen, rögtön megkeresném.

A kérdésedre válaszolva: van, hogy nagyon sokat, van, hogy napokig semmit. És 10 hónapig kibírtam a babám miatt. Akkor most miért nem ?

Na, az oksság itt kezdődne.
OKÉ
 


Virág
 


Másik oldal!


Köszönöm a történetedet.
Lehetne példa is számomra.

Kíváncsi !


Nem TUDOM megmondani a férjemnek. Ő nagyon sokra tart engem. " Egyébként " én vagyok a család problémamegolója, az örök békítő, akit bármikor sírva fel lehet hívni. Mindig mindenkinek meg akarok felelni, mindenkin segíteni akarok. Magammal soha nem vagyok elégedett, bár így, GYES alatt is havi 1-2 órai munkával nagyon sok pénzt keresek a nevem miatt.
Na, itt a mondás: A pénz nem boldogít.A pénz csak eszköz arra, hogy a boldogság kis szeletét egy időre megvásárold. De nem boldogít. Én tudom.
OKÉ
 


Virág!


Köszi, de úgy látom, tavaly volt utoljára ilyen jellegú előadás. Vagy másra gondoltál? Talán a nevezett szakembert kéne megkeresnem szerinted?
OKÉ
 


OKÉ!

Itt közben sok hasznos tanács elhangzott, de azért a leghasznosabb szerintem is éppen az, amit nem "tudsz" megtenni: hogy a férjeddel kellene beszélned. Mindenről, magadról. Nem másokat meghallgatni mindig, hanem egy kicsit hagyni, hogy neked segítsen valaki, aki szeret. Azt hiszem, ez nagyon nehéz lehet egy olyan típusú valakinek, mint te vagy, de meg kell tenned - éppen a babád, és a családod miatt. Amíg nem késő. Ha pedig nem megy, akkor el kell gondolkodnod rajta, hogy miért nem...
Nagyon szurkolok nektek!!!!!
másik oldal
 


másik oldal!


Tudom, hogy igazad van. De akkor miért sírok?
Egyenlőre úgy érzem, ez nem megy.
OKÉ
 


OKÉ,
igen, keress meg egyet ezek közül a szakemberek közül szerintem. (Bárcsak nekem is volna pénzem rá... Én nem hagynám ki.)

Szerintem is engedd meg magadnak és a családodnak a tudatot, hogy emberből vagy, akinek nem csak másokat feltölteni a szerepe. Csak akkor tudsz adni, ha te magad is kapsz. És most, úgy látom, nagyon is itt az ideje, hogy kapjál. És mi csak csekélyke segítséget tudunk adni a támogató családhoz (és egy terapeutához ;) ) képest.
Virág
 


OKÉ,öt percig se tart noname ingyenes postafiókot csinálni,freemail,mailbox,freeweb,van egy csomó lehetöséged.(csak hogy ez ne legyen kizáró dolog,hogy levelet irhass kiváncsinak pld:-) )

Nekem van olyan kolléganöm,aki iszogat.Taadja,de sajnos már látszik rajta.Próbáljuk segiteni,nem enged senkit közel magához:-( Ö nem tudja,miért is iszik,nem tudja megfogalmazni az okát.Nincs tisztában saját magával sem,hogy mit szeretne inkább csinálni a mostani munkája helyett,utálja az olyan kérdöiveket,amiben arra kell válaszolni,hogy mi a kedvenc virágod,szined,mit tennél,ha...mert nem tud válaszolni...szerintem ö emiatt a bizonytalanság miatt is iszik.Próbáltam beiratni önismereti elöadásokra,nem megy el...valamiért mindegyikben kifogást talál(volt,hogy okkal)...tudtok valami nagyon jó önismereti tréninget,vagy hogy milyen könyveket vehetne ilyen témában?Engem ö tanitott,mikor a munkahelyemre kerültem és nagyon rossz látni,ahogy lassan szétesik.
 


Oké. Értek mindent. Akkor ne add föl magad, tényleg nem erre vagyok "kíváncsi" Kép. Azért ha van kedved, fogadd meg ispiláng tanácsát! Biztos vagyok benne, hogy nemcsak te, hanem tudnék neked én is mit mondani.
A gyerekkori traumákat feldolgozni tényleg jól jöhet egy pszichomókus. De tartom továbbra is, hogy a többi rajtad áll. A férjeddel megosztani se úgy kell(ene) szerintem a dolgot, hogy nézd drágám, én alkoholista vagyok! Legalábbis én nem így tenném. (mennem kell, várnak a gépre. még jövök.)
 


Ispiláng!

Egyet írj le a sok közül légyszi! ( PF nyitás)
OKÉ
 


Írtam dr. Csernusnak.

Azért tényleg érdekelne, hányan nézték meg ezt a topicot úgy, hogy nem merték vállalni a szenvedélyüket akár névtelenül is?
OKÉ
 


Na itt vagyok. A férjedről. Szerintem nem is lesz olyan nehéz, bár honnét tudnám, oly keveset tudok rólad meg a kapcsolatotokról! Abból indulok ki, hogy nyilván keveset van otthon, későn jár haza, így tudsz többet inni alkalmanként a soknál. De attól még, ha nagyon odafigyel rád, mint ahogy mondod, biztos észre is vette már a dolgot bizonyos, kevéssé takargathaó jelekből! Csak talán tapintatos, meg nem is tudja, hogyan hozhatná szóba. Lehet, hogy direkt megkönnyebbülne, ha beszélnétek róla. A másik meg: együtt egyáltalán nem is isztok? Előtte kínosan tartod magad? Pedig lehet, hogy pont azzal tudnál te is megkönnyebbülni, és megszabadulni a bajodtól, hogy előtte, mint biztos hátország előtt, és nem pedig bűntudattól vezérelve, magányosan engeded el magad időnként! Nem tudom, sokat kellene még ezen töprengened, a saját helyzeteted te ismered a legjobban. Nagy rajtad a felelősség a munkád miatt is, a családi szereped miatt is - lehet, hogy ezt is át kellene értékelned? Ahogy Virág írta: legyen gondod magadra is, töltekezz, építkezz! Kép Meg fogsz kapaszkodni!
 


Kíváncsi!


A férjem soha nem ivott többet a kelleténél. Éssokat van itthon- de attól amit mondasz, igaz lehet - talán Ő is megkönnyebbülne ha beszélnénk rőla. Ezen még gondolkodom.
OKÉ
 


Kedves Oké! Hívtál, és beleolvastam. Nem tudom mit tehetek érted, de ha van valami, kérlek fogalmazd meg egzakt, és a legjobb, ha ezt e-mailban teszed: magicbobo@freemail.hu

Ha tehetem segítek neked, üdv Dobai!


Na, akkor vegyünk még egy praktikus tanácsot: nem tudom, hogyan szoptatod a babád, de most úgyis az a nézet dívik, hogy minél többet, akár éjjel-nappal. Egy gyerekkel még nem is kivitelezhetetlen. Kép Szóval ha veszel egy hordozókendőt - először jobb kölcsönkérni egyet, mert nekünk pl. nem vált be -, akkor a baba mindig a karod ügyében lehet, sokszor mellre teheted, ezzel önkéntelenül is olyan parancsot adsz a tudatalattidnak, hogy ne kívánd az alkoholt. Egy próbát megér, nem? Kép De persze ne várj azonnali sikert, biztos kell néhány hét, míg ráálltok mindketten.
(A horodzókendő, mint olyan nem vált be, mert a kisfiam kissé gyenge tónusú volt, és nem érezte jól magát ilyen roggyant pózban.)
 


Kíváncsi!


Az én babám 3 óránként szopik, légyen éjjal avyg nappal.


Dobai Benedek!


A fentieken kívül még írjak le? Hol keresselek? Úgy néz ki, fiatalabb vagy nálam. Jóval.
OKÉ
 


Dobai!

Ne érts félre! Ezek szerint sokkal többet tudsz az emberről,mint én.
Renáta
 


Most én vagyok hülye, vagy más sem érti ezt a Dobai-Renáta vonalat? Kép Valaki megmagyarázná, légyszi? Kép
Virág
 


Nem tudok erről sokat, de annyit igen, hogy a családomban is van ilyen. És tudod mit? Senki nem ismeri el!
Renáta
 


Virág!A Dobainak én írtam.
Renáta
 


Azt látom, de nem értem. Kép
Virág
 


Virág!

Lehet, hogy én nem tudok olvasni, de nekem ebből az jön le, hogy aki mindennap bedob egy sört az alkoholista. Kép

Tévhit az alkohollal kapcsolatban: rendszeres fogyasztása "csak bedobok meló után egy-két sört" még nem alkoholizmus.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Süti!

Nem fogja tudni megírni az okokat, mert ő maga sem tudja, ha tudná nem tenné.
Ezért kellene neki a (szak)segítség, hogy feltudja tárni magába, és tudja merre kell lépnie.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Nekem pl. az apám alkoholista.
És ő is csak úgy kezdte, hogy meló után bedobunk egy két sört. Kép
Aztán szép lassan kevés lett az egy két sör.
Ma már mindennap kell innia, hogy jól érezze magát. A nyugdíja erre megy el.
Ő nem vállalja fel, hogy alkoholista.
Azt igen, hogy megiszik egy két üveggel, de azt határozottan tagadja, hogy ő alkoholista.
És azt sem tudja felfogni, hogy ez mind mennyi pénz emészt fel, az egészségéről nem is beszélve.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


OKÉ!

Miért ézem én, hogy "sánta vagy"?

Remélem, ebből a topicból nem fogok az e-mail címemre egy felkérést kapni a Jakupcsek showra mint a múltkor az abortuszosból. Kép

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Bigacsiga!
Az érzésed most nem jött be.

Úgyhogy ne aggódj.
OKÉ
 


Ez maga elég érdekes kérdés, hogy mi is az alkoholizmus. Többféle nézet van. De szerintem a meló után bedobok egy sört típusú ivás semmiképpen sem az, még a legvadabb "józanisták" szerint sem.
Szerintem van egy csomó összetevője a dolognak, rém nehéz az alapján megállapítani, hogy mennyit is iszik meg az illető, még az sem biztos támpont, hogy milyen rendszerességgel. Én ismerek napi ivót, akire a legnagyobb rosszindulattal se lehetne ráfogni, hogy alkoholista lenne, és ismerek olyat is, aki csak egy évben egyszer-kétszer iszik, de akkor aztán két hétig, kíméletlenül, családi békét, mindent felrúgva. Na az az alkoholista.
Manapság könnyen az általánosítás és a számok bűvöletébe esünk, és adott esetben nem látjuk meg ezek mögött az embert.
 


Kíváncsi!Azért azt mondom: a rendszeres ivás, úgy értem, a mindennapos, még ha csak egy-két sörről van is szó, már alkoholizmus! Ha csak hetente, kéthetente, baráti társaságban, szórakozóhelyen, stb - az nem. Nyáron én is szoktam sört inni, pedig a fenti történet miatt, én eléggé "józanista" vagyok. (Meg amikor elkezdődött a szoptatás, mert azt mondták az "öregek", attól több lesz a tejem. De nem esett jól, úgyhogy ezt abba is hagytam...)

OKÉ! Számomra döbbenetes az az adat, hogy minden harmadik kismama iszik. Ezt mire alapozzák? Hogy sok a depressziós, azt elhiszem, de ez túlzásnak tűnik...
másik oldal
 


Na igen, ezt kihagytam, pedig szintén fontos tényező: hogy miként nevelkedett valaki, az is befolyásolhatja az alkoholhoz való hozzáállását és az arról alkotott képét. És szerintem a károkozás még ettől is függ (mármint az alkohol okozta kár). Mindenesetre nagyon egyénfüggő, hogy ki mennyitől válik alkoholistává, és nemcsak az elfogyasztott szesz mennyisége a mérce - legalábbis az én szembemben. Talán egy szókép megvilágítja, mit is gondolok: az a baj, ha nem telHET el nap alkohol nélkül, önmagában nem az, ha nem telIK el.
Nézetem szerint egyébként az alkoholizmus nem önálló betegség, hanem a személyiségzavarok egyik megjelenülési formája, ezért is nem olyan döntő a mennyiség, sokkal inkább az elfogyasztott szeszhez való hozzáállás, a függőség szintje, a bűntudat foka - na de erről nagyon sokat lehetne beszélgetni, szerintem kevés erre egy ilyen fórum. Nekem is nagyon utána kellene olvasnom meg gondolnom, hogy jól fogalmazzak.
(most kicsit át szerettem volna rendezni a mondatokat, de elveszett a felső sorom - tudjátok, fájl, szerkesztés és társai Kép, úgyhogy elküldöm így, és megyek nyomozni!)
 


OKÉ, emailcim:belépsz mondjuk a http://mailbox.hu/ oldalra,vagy a http://freemail.hu/ cimre.(de a freemail mostansag eleg vacak.) Ott megkeresed az uj postafiok vagy email cim,nem emléxem,mit ir ki szöveget és odakattintol.Kitöltöd a regisztracios lapot és kapsz uj cimet.Nem kötelezö a rendes nevedet odairni,találhatsz ki fals adatokat.
 

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet:

 

cron