Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Ezt a témát azért vetettem felé, mert van egy fórum ahol több mint 25oo hozzászólás érkezett egy hölgy attrocitására, ahol is kidobták egy étteremből, mert megéhezett a picije, és diszkréten félrevonulva megszoptatta őt.
sajnos már több ilyet is hallottam. Volt akit a biztonsági őrökkel fenyegettek meg ugyanezen tettéért. Kíváncsi lennék, hogy a babanetesek vajon, hogyan vélekednek erről. Előre is köszönöm a leveleiteket.
Lehet, hogy nagy vitát fog itt is kavarni a téma de a dohányos topikban már megszoktam :-))) Félre téve a viccet, ez az a téma szerintem ami egyre több zűrt kavar. Úgy érzem , hogy meg kéne állítani azt a megaláztatást amit egy anyuka kap azért mert szükséghelyzetben nyílvános helyen kell szoptatnia! Várom leveleiteket.
Üdvözlettel : Rebecca
 
 


Szia Rebecca!

Üdv újra a babaneten Kép
Olvastam az említett cikket a Kismamában. Elég vérlázító az eset az biztos. Kép Igazából nem is értem mi a baj a "nyilvános" szoptatással, hiszen nem is látszik belőle semmi, még a cici sem! Ettől sokkal többet mutatnak magukból a csajok az utcán!!!
Én 18 hónapos koráig szoptattam a fiam elég sok helyen, de sehol nem ért semmilyen megaláztatás, vagy beszólás. Bár nem pesten lakunk, lehet, hogy errefelé megértőbbek az emberek? Vagy csak szerencsém volt? Ki tudja. Most jön a tesója, remélem most sem lesz ez másként. Amúgy valszeg én sem hagynám magam...
Puszi:
Bellana
 
 


Szia Bellena!
Hála Istennek mindíg megtaláljuk egymást! :-)))Tulajdon képpen az nlc-n ezt írtam: / szerintem ez mindent megmagyarázna, ha érdekelné az ellenzőket/ Az tény, hogy kéne helyet biztosítani a szoptatásra sok helyen, de sajnos ez nem mostanában lesz. Kéne, mert tényleg vannak emberek akiket a nyílvános szoptatás zavarba hoz, és ezt meg kell értenünk nekünk, akik ilyen szükséghelyzetbe kerülünk a babánkkal. És szerintem mindenki meg is érti, hisz nincs olyan ember aki soha semmitől nem jön zavarba. de amíg nincsenek ilyen helyerk addig az ellenzőknek is kéne némi toleranciát mutatni. Én sorba olvasom a leveleket, és most a 45o -edik környékén járok. meglátásom az, hogy a vita nem azért mérgesült el, mert a szoptatósok nem érzik át a zavarba jövő emberek érzéseit, henem azért mert nagyon kemény levelek érkeztek a témára. Hiszen abba is bele kéne gondolni, hogy mennyire kényelmetlen ez a megoldás a kismamának. Az ellentáborban sokan írják, hogy zavaba jönnek , " kényelmetlen" nekik a tudat, hogy valaki a környezetükben szoptat, és ez milyen rossz. Éss , hogy ők nem tennék, mert szégyellnék, hogy valaki meglátja stb. stb.
ha egy picit belegondolnának, akkor érezniük kéne, hogy dettó ugyanezt érezheti egy szoptató mama is. Támadóan lépnek fel, azt fejtik ki, hogy csakazért is szoptatnak az anyukák nyílvánosan, mintha kérkedni akarnánk ezzel. pedig Én is természetesen próbáltam csinálni a dolgokat, mégis magamban kicsit zavarban voltam. És ahelyett hogy átéreznék ezt a dolgot, inkább undorítónak, állatiasnak, és le sem írom mégegyszer az eddig olvasott levelekben megjelenő hasonlatokat.
megfértjük, hogy mit éreznek, és biztos vagyok benne hogy sok túlzást nem gondolnak komolyan , csakj a vita heve íratta velük, de azt hiszem, ha mi megértjük , akkor nekik is meg kéne legalább egy picit érteniük. Az ő nagy gonduknak érzik, pedig a miénk is! És nem akarok magamnak jogot formálni különleges bánásmódra de erre van egy példám:
Én is kifizetem a metró jegyet, tehát nekem is ugyan olyan jogom van ülni rajta mint másnak, mégis átadom a helyet az öreg néninek, és inkább én állok, mert neki úgy gondolom nehezebb, még akkor is ha 16 órát talpaltam a kórháxban / mert nővér vagyok/. Ha van hely akkor természetesen örülök neki és kész.
A nyílvános szoptatás szerintem pont ilyen téma.
Rossz annak aki szemtanuja, és ez irritálja, de azt gondolom nekem nehezebb egy síró csecsemővel, mint annak aki nincs ilyen helyzetben. ha pedig lesz rá megoldás akkor oda fogok " ülni " Mint a nénike és mindenki boldog lehet.
Senki nem akar nyílvánosan szoptatni. de én másfél órára vagyok a várostól ahol el KELL intéznem dolgokat, ami oda vissza ugyebár 3 óra. és akkor még nem intéztem semmit. Tehát legalább egy de inkább kettő szoptatás beleesik a terveimbe. de ettől én ne legyek állatias, vagy magamutogató. természetesen vannak áruházak ahol van pelenkázó helyiség, de nincs úton útfélen, tehát ha nem vagyok a környékén akkor bizony be kell mennem valahová, mert az utcán azért én sem szeretnék szoptatni, és azt hiszem sokkal kevésbé tolerálnák az utálkozó emberek az utcai szoptatást. Tehát a döntés a vendéglő mellett szól.
Ahol persze ezek után lehet hogy megaláznak, és kidobnak.
Empátia órákat kéne tartani, vagy a kérdezni mielőtt megvetés tárgyává teszik az embert.

Ennyi.
Ó Bellena! Ha tudnád hogy a tamponcseréhez és egyebekhez hasonlítják a szoptatást elájulnál!
És ezeknek az embereknek gyerekük lesz.
:-((
Volt valaki aki mondta hogy cumisüvegből etessék a babát. 33 fokban vajon meddig bírná romlás nélkül az anyatej? De nem ez a lényeg, hanem az, hogy ezek után egy anyuka írta, hogy az ő picije nem fogadja el a cumisüveget. Mire egy pasi azt írta, hogy akkor szájba kell vágni, és majd elfogadja... :-(((( Szomorú.
De te hogy vagy? Mi van veled? Mnnyi van még hátra? Minden rendben? Írd meg kérlek.
Puszi
 
 

 
 

Rebecca, azt hiszem agyvérzést kapnék ha azt a sok buta és rosszindulatú véleményt elolvasnám...
Az ilyenekkel nem lehet vitatkozni és nem is érdemes...
Egyébként mi az, hogy zavarba jönnek? Minek néznek oda? Vagy, hogy fokozzam a dolgot, ha egyesek zavarba jönnek pl. a fogyatékosoktól, hajléktalanoktól, öregektől stb. akkor azok szűnjenek meg létezni, nehogy már zavarba hozzanak valakit?!
Ez az egész felháborító és nagyon szomorú ha ilyen emberek vállalnak gyereket. Ugyanis valszeg elég sokszor fognak miatta zavarba jönni ha nem is a szoptatás kapcsán.

Más: megvagyok,még 3 hét. Kép És én biza szoptatni fogom a lurkómat. Nem fogom csak azért tápszerezni, hogy egy pár érzéketlen, primitív őstulok ne jöjjön zavarba. Egyébként saját maguktól kéne zavarba jönniük, kínos, hogy még itt tartunk.

Puszi:
Bellana
 
 


Sziasztok!

Rebecca,
Tényleg szörnyű dolgok "hangzottak el" azon a fórumon Kép.
Nagyon egyetértek azzal amit írtál, csak még Nálad is sokkal kevésbé vagyok megértő azokkal szemben, akiket zavar az, ha mások szoptatnak.
Annyi minden van, amivel nyilvános helyen zavarjuk egymást és mégsem szól senki ellene: a másik öltözködése, hangossága, ápolatlansága, ha valaki üvölteti a rádiót az autójában vagy "bőgő" motorral száguldozik az utcán és még sorolhatnám. Ezeket a zavaró tényezőket a legtöbb ember szó nélkül hagyja, csak pont a szoptatást nem bírják elviselni?!?
Szerintem a szoptatáshoz egyszerűen joga van a gyereknek, az anyának pedig ahhoz, hogy kimozduljon otthonról. Úgy gondolom, hogy egyetlen anya sem szoptat nyilvános helyen azért, hogy kérkedjen vele, hanem csak azért, mert nincs más lehetősége. (Aki azt gondolja, hogy kérkedésből szoktak szoptatni, az még nyilván soha nem szoptatott.) Szerintem mindenki a kultúrált szoptató helyiségeket használná, ha lennének ilyenek Magyarországon Kép.
Egyébként én magam sem szívesen szoptatok nyilvánosan, de ha muszáj megteszem és a két nagyobb gyerekkel is megtettem. Engem szerencsére soha semmilyen attrocitás nem ért emiatt, de nagyon kiakasztott volna, ha ért volna.
Anna

U.i.: Az idézett pasit pedig jól szájba kellene vágni, amikor nem akar megenni egy olyan ételt, amit nem szeret Kép.
 


Sziasztok!
Néhány dolog.
1. Ha mi úgy nöltünk volna fel, hogy szoptatós anyákat látunk életünk során, mindenki természetesnek venné a szoptatást, és nem lenne annyi tápszeres baba.
2. Felháborítónak tartom, hogy ez ekkora tabu. Amint írtátok, többet mutatnak magukból a nök az utcán, és azonkívül a baba etetése egy élettani szükséglet.

Ami a szükséghelyzetet illeti - itt Angliában mindenfelé (bevásárló központok, áruházak leginkább) vannak baba-mama helyiségek. Eleinte ott szoptattam. Nem valami kellemes 1-1,5 órát eltölteni egy a WC-kel azonosan dekorált helyiségben, egy hatalmas szemetesládák közé beszorított, kényelmetlen széken. A pelenkázó is ebben a helyiségben van ugyebár, és a szemeteseket se valami gyakran üríthetik tapasztalatom szt.
Ha úgy gondoltam, nemsokára éhesen felébred a pici, kerestem magamnak egy csendes kávézót, vettem egy sütit+kávét és beültem a sarokba.

A legkellemetlenebb helyzet nekem eddig a repülön volt, amikor a 19 hónapos lányommal az ölemben, egy hatalmas ember mellé voltunk beszorítva, és ö (a lányom) "egy tej!" felkiáltásokkal követelözött. Nagyon húzódkodtam, míg rájöttem, hogy választhatunk egy üvöltö gyerek ill. egy szopó gyerek között. - A férfi háromszor is visszanézett, hogy jól látta-e Kép. Addigra mindig le volt húzva a pólóm, mert Lili állandóan elkapta a fejét.

Kati
 
 


Kimaradt az elözöekböl.
Lányom kisbabakorában 2 hónapot töltöttünk Németországban. Ha egy étteremben vagy kávézóban szoptattam, mindig volt min. egy ember aki lelkesen mutogatni kezdett, hogy ott egy baba. Aztán kedvesen beszólogattak, hogy élvezzük ezt az idöt, mert hamar elszáll Kép

Itt Angliában ez nem fordulna elö! Most, hogy idösebb a gyerek (már tényleg csak kényszerböl szoptatunk nyilvánosságban), teljesen más a helyzet ugye. Nem lehet tudni, hogy szoptatok, vagy csak alszik az ölemben. Ha valaki tényleg zavarba jön, akkor az már azért nem fog szólni semmit.
(És én sem fogadom el azt az érvet, hogy másokat zavarba hoz. Akkor ne nézzenek oda!)
 
 


Sziasztok!
Csak azért írok, mert én némiképp az ellentábor vagyok. De ez így nem is igaz. Mert nekem semmi bajom a nyilvános szoptatással. Sőt! Azt tapasztaltam, hogy a nyilvánosan szoptató anyukák mindig igyekeznek elvonulni, diszkréten megoldani a dolgot, eltakarják magukat, igenis, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne hozzanak zavarba másokat. Én a magam részéről nem tudok nyilvánosan szoptatni, mindig bevonulok valahova, vagy mivel autóval járok, legrosszabb esetben beülök a kocsi hátsó ülésére és ott. De tudom, hogy nekem szerencsém van, hogy kocsival járok. Szóval szerintem nem szabadna ebből egyáltalán ügyet csinálnia annak, aki rákényszerül. Ha egyszer éhes a gyerek, és nincs módja sehova elvonulni, igenis szoptassa meg az anyuka a babáját.
Üdv Bucska
 
 


Szia Bellana!

Belenyúlsz a darázsfészekbe, azt hiszem.
Ez a téma már többször futott itt a babaneten is. Szerintem kb az a felállás, hogy vannak az "eredendően" babanetesek, akik között a többség nyilvános szoptatáspárti, de legalábbis megértő. ÉS vannak azok, akik az ilyen témákról megkapják a drótot, és soha máskor nem is járnak a babaneten, mert egyébként más fórumokra járnak, de ha esemény van, akkor egyszerre itt teremnek, és olyankor nagyon eldurvul a babaneten a hangnem. Szerencsére általában pár nap-hét és lecseng a dolog.
Ha jól sejtem azt a másik fórumot is emlegették már itt a babaneten, erről a konkrét esetről-topikról, és valahol itt a szopis topikok egyikében (talán magában a szoptatás topikban) a másik fórumon indult topik után pár nappal futott ez a dolog, talán meg lehet a keresővel találni.

Magam részéről, úgy gondolom, hogy joga van a kicsinek is enni-inni, és nagyon szomorú, hogy ez ennyire nem elfogadott dolog. Anno fenti idő táján elolvastam azt a fórumot (akkor párszáz hozzászólásnál tartott, ha ugyanarról beszélünk), kellően ki is akadtam rajta.

Ildi

Ildi
 
 


A legszomorúbb az , hogy egyesek szerint hogy lehet beülni egy babával egy füstös, zajos helyre, ehelyett a nyilvános vécében való állva szoptatást tanácsolták... Egyen ott aki akar, és nem is kommentálom ezt a véleményt. És még csak a negyedét olvastam el az ottani leveleknek. Mostanra már kíváncsi vagyok még ezek után mik hangzottak el. Az " akkor én is az asztalon fogok sexelni"," ott fogok vécézni", " lóbáljátok a melleteket" és egyebek után, elhangzottak olyan vélemények is amikből kiderül, hogy fogalma sincs embereknek a babákról, tehát alaptalanul hülyeségeket állítanak.
Pl.: van aki a férje előtt sem fog szoptatni ha lesz baba, mert akkor miket is gondol az apuka.
van aki taxiba fog szállni, minden egyes alkalommal amikor ilyen helyzetbe kerül, van aki szerint kibírja a gyerek amíg hazaér vele az anyuci, sőt leginkább ha van mondjuk két gyereked akkor a nagyobbnak mondd meg, hogy nincs csavargás mert szoptatni kell a picit, vagy rohangálj vele haza, hogy a kicsibaba étkeztetésére már a lakásban légy.
Továbbá, a tinédzser gyereke ha meg lát egy ilyet, akkor húúú mi lesz...
nálunk ha voltak vendégek, akkor a fiatal leányzókat vissza sem lehetett tartani attól, hogy megnézzék a szoptatást. A legjobb propaganda volt, mert látták milyen szép, megható dolog ez, és biztosan megjegyzik egy életre. persze a férfiakat én sem engedtem be a szobába ha szoptattam/ páromon kívül/, de volt egy aki nagyon kíváncsi volt rá, mert hogy az milyen aranyos lehet. na neki megengedtem, hogy megnézze. örülök, hogy ilyen kedvesek vagytok, és ti is egyetértetek velem.
Csak felháborít, hogy egy ilyen gyönyörű dolgot amit sírva hagytam abba mert beteg vagyok, azt ilyen borzalmas módon állítják be. Hát ezek csecsemők, nem görények! mert kb ez a szint nyílvánul meg. na megyek aludni, remélem holnap találkozunk itt a neten :-))
 
 


SziasztokKép

RebeccaKép
Már a cigis topicban is olvastalak, és probáltam rálelni az nlc n a topicra de nem találtamKép tuti béna voltam csak, megadnád az urljét?

Annyira szörnyű, hogy egyes emberek úgy itélnek meg másokat, hogy belese gondolnak igazán a helyzetükbe. Nekem nincs kire hagynom a babócámat, így mindenhova cipelem magammal, ebből kifolyólag sokszor beleesett az utjainkba egy két szopi idő is. Kénytelen voltam megoldani a dolgot, mert a babóca az első és nem az hogy mit gondolnak arról, hogy én most szoptatok.
Előfordult, hogy egy parkban a padon szoptattam meg a fiam, de senkinek sem tünt fel, mindenki azt hitte alszik a karomban, miközben ő elégedetten kajcsizott. A cumisüvegből ő sem fogadja el a tejet, csak a dijázn csomagulásut szeretiKép

BucskaKép
mikor sikerül autot kunyiznom én is sokszor a hátsó ülésre elvonulva oldom meg a helyzetet, a kutya nem szokta észrevenni, hogy mit csinálunk mi ott hátulKép

A legrosszabb az, hogy már annyira kihalt az emberekből az empátia, hogy az már szörnyű, sokan tényleg legszivesebben nem létezőknek tartanák azokat az embereket akik valamiért kilógnak a sorból (sérült, fogyatékkal élőt, hajléktalant, stb) Kép

Alapból olyan tipus vagyok, hogy a gyerekmekem sokkal fontosabb számomra, mint az hogy mit gondolnak arról, hogy hol szoptatom meg. Hála az égnek még engem sem ért atrocitás amiatt, hgoy nem otthon szoptattam meg, de ahogy ismerem magam, abszolute hidegvérrel közölném az illetővel, hogy foglalkozzon azzal amivel egyidősKép Azt persze hozzáteszem, hogy ha tehetem diszkréten, elvonulva szoktam etetni és nem a tér közepére kiülve, cicit kidobva szoptatniKép

A pasinak meg meglátszik hogy lővése sincsen a gyermek etetéséről, tuti, hogy ő is úgy nött fel, hogy márpedig nem kapsz mást mig ezt meg nem eszed.....

üdv
Ági

KépKép
KépKép
 


kedves Pildi!

Elolvastam a leveledet,és azért merem nekem szólónak / is/ venni mert én nyitottam a topicot.
A dohányzás a terhesség alatt című topicot is én nyitottam annó, ezért nem félek a darázsfészektől. :-))) Ott is voltak emberkék akik legszivesebben lehúztak volna a vécén... :-))) És köszönöm, hogy támogatod az anyukákat.
sok ilyen levél jön és a legközelebbi babámnál nem fogok félni az emberek haragjától :-)
Ági!
Azt hiszem ha a dohányos topicban rákattintasz az első címre amit baírtam, akkor ott leszel egyből, de megpróbálom ide is bemásolni
http://www.nlc.hu/forumkifejt.php?id=18&forumid=28622
 
 


RebeccaKép

Köszi, közben a dohányos topicban rátaláltamKép

KépKép
KépKép
 


Sziasztok! Kép

PIldi szavával élve "eredendően babanetes" vagyok, így a hozzáállásom is a témához. A véleményemmel csak ismételnélek titeket. Amiért mégis hozzászólok: július 31-én lesz a Margit Szigeten a szoptatás világnapja alkalmából egy szopis séta. Itt bővebben: http://www.szoptatasportal.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=14

Nekem mindig nagyszerű élményt jelent, amikor akár 10-20 vagy még több anyuka egyszerre szoptat! És amikor önmagad lehetsz, nem kell félned, rejtőzködnöd. Szóval érdemes eljönni. Kép

Virág
 


Rebecca (és Bellana)!

Bocsi, tényleg a címzésem nem stimmeltKép, valahogy bénán néztem, melyikteké is volt az inditó hozzászólás, bocsi bocsi, természetesen Rebeccának szólt a tegnap esti irásom!

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Az igazság az, hogy amikor még nem volt babám, akkor én is picit idegenkedve néztem a nyilvánosan szoptatókat. Nem mintha elítélő véleményt alkottam volna róluk, csak úgy gondoltam, én biztos nem csinálnám ezt.
Aztán amikor először kerültem olyan helyzetbe, akkor a legutolsó szempont volt, hogy mit gondolnak mások. Elborult az agyam (mint egy igazi elsőgyerekes, akinek üvölt a másfélhónapos gyereke), és cicire raktam, és kész.
Ha valaki beszólt volna, az nem tette volna zsebre, amit válaszolok.

Erről az éttermi esetről pedig az a véleményem, hogy ha hasonló helyzetbe kerülnék, kihívnék egy rendőrt és jegyzőkönyvet vetetnék fel. Azt még nem tudom, mit tennék a jegyzőkönyvvel, de lehet, hogy már ettől leszállnának rólam a piszkálók. És amúgy is lehet, hogy egy jó nagy nyilvánosságot kapó per az, ami tisztába tenné a dolgokat, nem az, hogy néhány kismama és ellenkismama érvelget internetes fórumokon...

Bóbita
 
 


Kati,
Én valahogy úgy képzeltem, hogy Nyugat-Európában kellemesen berendezett, nem WC-szerű szoptatós helyiségek vannak. És hogy egyszer majd nálunk is lesznek ilyenek... De ezek szerint ez naivitás Kép. Így marad a nyilvános helyen szoptatás Kép.
Anna
 


Lányok,
hadd mondjak valami pozitívat is Kép

Anno tavaly júniusban, a párom cégének szokásos nyár eleji családi napján voltunk az akkor öt hónapos Cicóval. Azon az osztályon, ahol a párom dolgozik, abban az időszakban épppen baby boom volt Kép, azaz azon a családi napon éppen négy, egy-két hónap különbséggel született baba volt jelen (a legidősebb sem volt még féléves). Amikor odaértünk, a másik háromból kettő éppen szopizott Kép Érdemes elképzelni: az egyetem sportpályáján volt a rendezvény, alatta a botanikus kert, ahová elvonultak az éppen aktuális helyzetbe került baba-mama párosok - papástul, hogy papa távol tartsa az illetékteleneket Kép Én meg ottan szívtam a fogamat, mert Cicó nem volt hajlandó a parkban szopizni, ugyanis ott aaaannnyi érdekes, ide-oda libegő zöld izé volt (l. levelek)... Kép Na mindenesetre bennem az a délután egy csodás, gondtalan, felhőtlen időként maradt meg (pedig akkoriban kemény szopis problémáink voltak), annyira természetes és harmonikus módon zajlott az egész, minden görcsölés és zavar nélkül.

A baba-mama helyiségek amúgy jelenlegi állapotukban nem is biztos, hogy megoldást jelentenek. Ezen akkor gondolkodtam, amikor voltunk az IKEÁban, ahol ugye van egy nagyon szép szopis szoba - de nagyon pici Kép És éppen amikor ott jártunk, és Cicó még számolatlanul szopizott éjjel-nappal, akkor kellett volna szopiznia, de egy másik kismama is jött a kb. három hónapos babájával, és ketten nem fértünk volna el rendesen, Cicó pedig már egyéves volt, szóval átadtuk a terepet, nekünk meg maradt télioverálosan az ótó Kép Meg később a Műegyetem hátsó lépcsőháza...na az volt egy érdekes élmény Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Kriszi!
Az IKEA szopiszobája kicsi??? Akkor te még nem láttad a MOM-park, vagy a KIKA szopiszobáit! (Amikről egyébként maximálisan jó véleménnyel vagyok, mert legalább léteznek, és a KIKA szobának a mérete is bőven okés szerintem.)
Az viszont tény, hogy dugó csak az IKEÁ-ban szok kialakulni.

A Műegyetemen én a K.II.40-ben szoptattam, nagyon tudom ajánlani, különösen, ha épp nincs előadás.Kép

Bóbita
 
 


Sziasztok!

Én a Megatoys szopis szobáján vagyok kiakadva. Az akkor 4 hónapos Baluval sikerült ott megfordulnom. Január volt. A helyiség plafonig csempés és fűtetlen.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Sziasztok!

Bocsi, ha félreérhtető voltam, nem akartam a szopiszobákat szídni, úgy értettem, hogy nekem az IKEA-szopiszoba egy bálterem, de még a másik kettő is elfogadható.
Magam részéről úgy látom, hogy ha valahol van egy szopiszoba, az már díjazandó. Ha csak azt veszem, hogy ez a topik se jött volna létre, ha több lenne a világban a szopiszoba.
Igaz, a Megatoysban még nem voltam, ez a fűtetlenség tényleg rosszul hangzik.

Bóbita
 
 


Sziasztok!
A jelenlegi helyzet és hozzáállás csak lassan fog megváltozni, és csak úgy, ha mi anyák példát mutatunk. Nem azt mondom, hogy a "tér közepén kilógó mellel" - söt ilyet még sohasem láttam. Szüleink generációja azt csinálta ha elmentek valahova, amikor szoptatni kellett, szaladtak haza. Mi ezt láttuk (vagyis NEM láttuk), ezért nem természetes a szoptatott baba látványa.
Ami a füstös helyeken való szoptatást illeti - miért nincs több füstmentes étterem, kávézó??? Nem csak szoptatás céljából járnánk ugye oda, vajon a kismamáknak, nagyobb gyerekeknek, söt nemdohányzó felnötteknek megfelel, hogy füstben kell ülni?

És ahhoz is hozzá kellene "szoktatni" a népet, hogy a babát igenis lehet vinni magunkkal mindenhova. Miért kéne másra hagyni, nem az anyjánál van minden csecsemö helye? Mondjuk, ha lenne kivel hagynom, biztos élveznék idönként néhány "szabad" órát, de hát anyák vagyunk, és ehhez hozzá tartozik a baba.

Anno mindig örrömmel töltött el, amikor szoptattam, és erre látom, hogy egy másik anyuka is úgy dönt, hogy igenis oké ott maradni, nem kell a WC-be (bocs, szoptató helyiségbe) menni. Kép

Anna,
Azért nem kellemesek nekem a sz.szobák, mert padlótól plafonig fehér csempe, fertötlenítö szag, vagy esetleg légfrissítö, de még az sem nyomja el a pelenkák szagát. Némelyek jobbak egy kicsivel.

Kati
 
 


Nem tudom, miért vonzóbb látvány, ahogy vki az utcán hamburgert majszol, és az ujjairól nyalogatja a kechupot, mint egy szopizó baba! És ha megnézzük, miket mutatnak ma meg magukból az emberek, amúgy divatból.... Akkor nem pont az én kicsit felhúzódó pólóm lesz a feltünőjelenség!
Nekem sincs magamutogatási hajlamom, meg egy bizonyos korú babánál már jobb, ha ingerszegény a környezet. De az mindennél rosszabb, és szerintem a környezetnek is zavaróbb, ha üvölt a kölyök, mert éhes. Szóval én, ha minden kötél szakad, bárhol megszoptatom. Ma vettem egy szoptatós fürdőruhát...C
 
 


Olvaslak benneteket.
Szerintem az emberek egy részét nem tudjuk zavarba hozni a szoptatással, hanem inkább a fantáziájukat mozgatja meg,hogy a baba által a figyelem a női mellre terelődik.Annyi provokáló,kötekedő,kéjsóvár pali van,és én eggyel sem szeretnék összefutni.
Kat_ica!Az a férfi a repülőn,nem rád volt kíváncsi?
Üdv.:E.

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Kids Birthday tickers

Lilypie Maternity tickers
 
 


Nekem volt un. "szoptato satram" amit ugy kaptam kolcson valakitol, de hazilag is elkeszitheto. Egy pelenkat, vagy egy nagyobb flanell darabot kell egy nyakba akaszto panttal ellatni (mint egy konyhai fozo koteny, csak nem olyan hosszu, csupan derekig er) Ez takarja a babat, de en felulrol belatok, ha igazitani kell. Nagyobb gyereknel persze ez mar nem valik be annyira, mert emelgeti, meg lobogtatja Kép En kesobb egy flanell kendovel boritottam be azt vallamat amelyik oldalon szopott a Bence. Igy ha kapkodott es elfordult, akkor is a kendo takart engem.
Egyebkent a 18 honap alatt nekem is sokszor kellett nyilvanos helyen szoptatni, es soha senki nem szolt semmit. Ha szolt volna nem teszi zsebre amit valaszolok. Az elso nyilvanos szopi raadasul 2.5 honaposan 9 oras repulout alkalmaval tortent, es igy visszatekintve azt mondom, hogy milyen nagyon egyszeru volt, hogy nem kellett tapszerrel tokolni, meg a gepen a lefejt tejet melegittetni stb. Ez egyebkent meg nagyon sokszor eszembe jutott kesobb is, hogy mekkora szerencse, hogy nekem soha nem kellett uveget fertotleniteni, meg az ejszaka kozepen melegiteni a kajat stb. Ez mindig keznel van, mindig a megfelelo homersekletu, mindig steril, nem kerul semmibe es persze a legjobb a babanak.

Kép
Kép
agi
 
 


Sziasztok!
Nekem szerencsére nem voltak kellemetlen tapasztalataim, igaz, leggyakrabban egy balatoni strandon fordult elő, hogy szoptattam, ott pedig ez nem olyan kirívó látvány. A fentieket olvasva mélyen felháborodtam a leírt eseteken, inkább nem fűzök hozzá semmit!
Amiért viszont többször is megszóltak (leginkább a szüleim korosztálya, de nem akarok senkit megbántani, az anyukám is elkötelezett szoptatáspárti), az az, hogy a lányom már 2 éves is elmúlt, és még mindig szopizott. (Beteg viszont még nem voltKép) Sajnos az elmúlt évtizedek cumisüveg-szemlélete ebben is érezteti hatását.
Tünde

Tünde
 


Bóbita,
tényleg nem láttam Kép Amúgy én már "nagy" babával kerültem nyilvános helyzetbe, aki kb. öt perc alatt elintézett mindent, szóval nem sok nyilvános szopis illetve szopis szobás élményem van. Amikor a lobogtatós korszakban volt, akkor csak néma csöndben és félhomályban volt hajlandó szopizni Kép

Szilde,
ehhez még szeretném hozzátenni, hogy a nyilvános szoptatáson szerintem ezért is botránkoznak meg sokan, mert a nő mell az emberi kultúrák nagy részében olyannyira szexuálisan telített szimbólum, hogy borzasztó tabu nyilvánossá tenni, hogy másra "is" való, másra szolgál (és nem csak kéjelgésre) Kép Egyébként Csányi Vilmosnak volt egy jó előadása egyszer a szexualitás evolúciós alapjairól, ahol kijelentette, hogy a női mell formája-alakja vsz. a szexuális ingerkeltés céljából pont olyan, amilyen, hiszen - de most ne hörrenjen fel senki!!! - a többi emlős emlőjéhez képest egészen más alakú, és az "átlag" emlőhöz hasonlítva igen alkalmatlan formájú a szoptatásra (l. nagy, kerek, a baba arca belesüpped stb.). Nyilván ez a részben zsigeri, részben kulturális mellproduktum Kép is belejátszik a témába. Ugye már vígjáték-téma is, hogy egy-egy férfi mennyire ki van borulva, ha szoptató nőt lát, hogy "ezt erre használni!!!" Kép De hozzá kell tenni, hogy azokban a kultúrákban, ahol a mell elfedése nem kötelező, illetve a csupasz mell megmutatása nem tabu (l. bizonyos természeti népek), ott szó sincs ilyesmiről.

Üdv
Kriszi
 
 


Szilde,
Kép Nem találom, hogy pontosan mit írtam. Az volt, hogy amint Lili elhúzta a fejét, hogy szétnézzen, én lehúztam a pólót. De akkorát cuppant minden egyes alkalommal Kép Kép Én meg vagyok róla gyözödve róla, hogy a mellemet nem látni, amikor szoptatok, föleg nem ha mellettem ülsz, és magasról nézel le. Inkább az szokott zavarni, hogy ki van-e a hasam (az már tényleg nem szép látvány).

Ági,
2,5 hósan mi repülötéren szorultunk rá, check-in sorban. Tényleg nem volt idö félrevonulni, amikor rázendített. Többszáz ember tolongott, eszükbe se jutott a babára figyelni. Söt, még elém tolakodtak!
Ennyi kellemes emlékem biztos nem lenne, ha tápszerrel etetném, az biztos.

Kati
 
 


Sziasztok!

Hörr-hörr!!! Kép Kép Kriszi, a magam részérol nem osztom Csányi Vilmos nézetét, miszerint a noi mell másféle formájú volna, mint a többi emlosé. Szerintem ugyanolyan, csak éppen mivel mi nem négykézláb közlekedünk ezért vesz fel kissé más alakot. Ha az ember, másrmint a nosténye Képnégykézlábra ereszkedik, akkor a melle ugyanolyan formát vesz fel, mint bármely emlos nostényének az emloje. Kép

A nyilvános szoptatással kapcsolatban meg én is úgy voltam régebben, mint Bóbita. Amikor még nem volt gyerekem, akkor picit idegenkedve néztem a dolgot, aztán amint meglett a gyerek, teljesen más nézpontba került az ügy. Hozzáteszem, soha, eszembe se jutott volna, hogy megszóljak bárkit is, éppen csak nem gondoltam végig a dolgot.

Yoan
 
 


Yoan,
Hát nem tudom... Nekem négy db nőstény állatom van, de semmilyen hasonlóságot nem látok az ő mellük és az enyém között. Még akkor sem, ha négykézlábra állok Kép!
Anna
 


AnnaKép

Majmod is van?Kép

sasha

Kép
 
 


Yoan,
igen, mondasz valamit (én is álltam már négykézláb) Kép

Viszont az is igaz, hogy ahány nő, annyiféle formájú mell.

A nőstény állatoknál, gondolom, mi az emberi szemünkkel nem látunk ekkora különbséget, talán nincs is. Gőzöm sincs. Csányi mindenesetre ott nem mondott semmit a nyilvános szoptatásról, csak én kombináltam hozzá, szóval nem hiszem, hogy ennek kellene a beszélgetés központjában lennie Kép

Üdv
Kriszi
 
 



Kedves Jamina!

le vagyok döbbenve a cikkeden! Annyira könnyed, lényegretörő, szóval korrekt. :-)
 
 


Köszi ;)
 
 


Sziasztok!

Szerintem alapvetően az értelmetlen ellenző tábor 92 %-a annyira el van foglalva saját magával, hogy a valódi szituációban észre sem veszi, hogy éppen szopit lát. A maradék 8% lelkesen figyeli, hogy min háborodhatna fel, őket pedig azzal lehet leszerelni, hogy csak a babádra figyelsz, hiszen az ő igényei a fontosak, másrészt önbizalmat sugároz még a hátad is. ebben az esetben a párjának fog puffogni este, esetleg a neten hozzászól, hogy mit látott. Az pedig engem az adott szopikor egyáltalán nem zavar. Aki pedig önvédelmi reflex híján belémköt az valószínűleg többet nem tesz majd ilyet. Eddig egyszer próbáltak meg beszólni nem is szopi esetén, de a második mondatig már nem jutott, pedig csak ráemeltem tekintetemet Kép (Snoopy a bolti rém KépKépKép)

Kedvenc könyvem "Hogyan ne legyünk tökéletes anyák?" így ír a témáról (sok szeretettel ajánlom minden várandós anyának):
" Ami a nyilvános szoptatást illeti, én meglehetősen szégyentelenül viszonyultam hozzá. Gyűlölöm, ha buszon vagy vonaton anyja ruháját tépkedő csecsemőt látok, miközben az anya pirul, egyre mérgesebb és nekihevültebb lesz. Mindkettőjüknek túl kell ezen jutniuk....A partikon sosem engedtem meg magamnak, hogy diszkréten visszavonuljak, valami csendes emeleti szobába távol a társaságtól és az italtól. Ugyanolyan bátran szoptattam homokos agglegények, püspökök és más prűdök előtt, mint amilyen bátran nevettem a peronokon álló öreg yorkshire-iek sikamlós viccein: "szegény kislegény sosem birkózik meg ekkora falattal!" Csak egyszer találkoztam egy szerencsétlen homokossal aki ugyanozott és kotkodácsolt diszkrét szoptatásom ürügyén, neki egyenesen feltettem a kérdést" Rendben grófom a szoptatást választja, vagy a bőgést? Maga dönt." Mert természetesen lehetsz diszkrét. ...öltözködés...A legfontosabb szempont, hogy sugározz boldogságot, azt más is átveszi, ha nem, akkor beteg. A fivérem két gyermek apja (vidéki ügyvéd, akit tetőtől talpig tweed burkol) könyörgött, hogy tegyem be egy tipikus férfi véleményét: Ne rejtsd el és ne lobogtasd! Csináld! Nem valószínű, hogy bárkit megbántanál vele, akit szeretnél!"
Lehetne még folytatni. Szóba kerül, hogy nem szerencsés idegen asztalnál szoptatni, illetve a hat hónaposnál idősebb dedet, aki két slukk között mindenkire rávigyorog és téged katasztrófálisan kitakar.
Ez a nő angol és egyébként mellszíváshoz egy régi típusú kézi Avent mellszívót használt, azaz csak pár éve jegyezte le gondolatait.

Mára ennyit Kép
Csááááááá lányok! A babák a fontosak, a többi nem!
Snoopy

KépKép
 
 


Snoopy, ehhez annyit tennek hozza, hogy lattam en mar (a konzervativ) Angliaban olyat, hogy mise alatt, a katolikus templomban, anyuka megszoptatta a kisbabajat. Teljesen termeszetes volt, ott ultek a hatso sorban: mama,papa, es a 3 gyerek. Amikor a pici elkezdett sirdogalni, akkor az anyja diszreten felhuzva a polojat, a babat egy konnyu kendovel kicsit letakarva elkezdte szoptatni.
Csak nekem volt olyan "erdekes", de a tobbi embernek szerintem mindennapi dolog volt.Kép
Ez szinten nem most tortent, hanem kb 8 evvel ezelott.
Kicsit ugy belegondoltam, hogy regalnak ezt le Magyarorszagon....tortenetesen a templomban.Kép
 
 


Saguaro,
én szoptattam templomban... Esküvő alatt, a ded sírt, én pedig nem szerettem volna otthagyni a szertartást.
Nem ültem elöl, és abban a padban, ahol ültem, senki sem ült, szóval valszeg senki nem vette észre. De ha észrevette volna, sem érdekelt volna Kép.

Zsóka
 
 


Sziasztok!

Ax említett könyvet olvastam én is . Egyszer a terhesség alatt, aztán a szülés után még egyszer, mert valahogy máshogy éltem át a helyzeteket. Elsőre is tetszett, de másodszorra még jobban. :-)) Annyira élet szaga van, és nem vasalt babaruhás, nagy könyvben megírt szituk voltak benne. A legjobban az tetszett amikor azt írta, hogy mennyire nem kell túl komplikálni a dolgokat:" ...a másik lehetőség,hogy egyszerűen megnézed: mennyi mindent rosszul csinálsz, a gyerek mégis tökéletes. Szeret téged. Majdnem tiszta, és éppen nem is olyan éhes. Úgy veszi az életet ahogy jön. Hogy papírpelenka van rajta, felemás zokni, és két éves bátyja könyékik felhajtott pulóvere, nem érdekes." :-)))
a könyvnek is köszönhetem, hogy nem stresszeltem magam agyon olyan dolgokon, amik ha belegondolunk, tényleg nem befolyásolják a fejlődését. A nyílvános szoptatást is emniatt a könyv miatt, kezeltem rugalmasan, mert több helyen is van benne szó róla.Bizonyos szituációk kapcsán amikor a legjobb megoldás volt.
Én is ajánlom a könyvet, mert nem drága, nagyon derűs , és felkészít arra, hogy ne legyenek idegkimerült, lelkiismeretfurdalásos, időszakaid, és meglásd, hogy máshol sem tökéletes minden , bárhogy annak néz ki. :-)
 
 


Sziasztok!

Pár hete az Állatkertben voltunk, amikor egy anyuka tőlem másfél méterre az egyik lépcsőre lekuporodott és megszoptatta a kisbabáját. Pont odanéztem mert a gyereket figyeltem, nem is gondoltam volna, hogy szoptatni fog. Esküszöm, egy négyzetcentis darabot sem láttam a melléből. Most miért mondják, hogy direkt mutogatjuk magunkat? Az persze teljesen elfogadott, ha az utcán szembejövő, elvileg teljesen felöltözött nőről meg tudom mondani, hogy fehér tanga van rajta apró kék pöttyökkel, elől kis masnival.
Nekem szerencsére nem volt még rossz tapasztalatom, igyekeztem diszkréten szoptatni ahol kellett. A kétévesnek meg hiába magyaráznám, hogy haza kell mennünk a játszótérről, csak azért hogy a kicsi szopizzon. Őt már nem szoptatom nyilvánosan, igaz nem is igényli, csak otthon.

Amitől viszont kiakadtam: kb 3-4 éve a Duna Plázában ettem. Egy közeli asztalhoz leült egy anyuka a pár hónapos kisbabájával. Nem fogyasztottak semmit, csak üldögéltek. Egyszercsak az anyuka feltette az asztalra a babát és tisztába tette. Nem tudom, hogy akkoriban volt-e pelenkázó helység a DP-ban, mert akkor még nem voltam érdekelt, de azért mégsem az asztal tetején kellett volna pelenkát cserélni. Ráadásul akkoriban még padok voltak, tehát úgy is megoldható lett volna, ha maga mellé teszi a kicsit.

GBetty
 
 


Betty,
volt pelenkázó a DP-ben, de csak az első emeleti wc-ben.
Én szinte válogatás nélkül szoptattam mindenütt, de a tisztába tétellel én is inkább elvonultam. Nekem volt szivacsos alátétem, és bizony igen gyakran a mosdókban a földre kellett letennem, de mindegy, a gyerekek nem bánták, én meg eléjük térdeltem.
Valószínűleg én sem szóltam volna rá az anyukára, de meg lett volna a véleményem...
 



Egyszer nekem is a földön kellett tisztába tenni a lányomat: az újpesti önkormányzat wcjében. Tél volt, anyukám nagykabátját terítettük a földre, arra terítettünk pelenkát.

Betty
 
 


Sziasztok lányok!
Rég jártam erre, de ha tudnátok mik történnek velem...
Két-három hete meghívtak minket egy nyaralóba. Édes kis faház, kellemes környezet, kikapcsolódás, és voltunk is már ott azelőtt. Aztán délután lefeküdtem, és égett alattam az ágy, mire felébredtem, mert egészen forrónak éreztem a fejem alatt, na és persze büdös is volt.
Elektromos tűz ütött ki, és porig égett a háéz, meg minden ami benne volt, és persze mindenkinek a ruhái, papírjai, mobilok, lap top stb...
A tűzfóbiámnak jót tett... Azóta poroltót is követelek itthonra! :-)
A másik, hogy ismét isteni témát nyálazok át, speciel a védőoltásokat. Na erre már nem nyitok topicot, de érdekes téma ez is.
Minden esetre figyelem, hogy mi van itt. :-)
 
 


Túlfinomodott társadalomban élünk, ahol minden szégyelni való, ami emberi. Szégyeljük, hogy működik a kiválasztó szervünk, pedig nagyon fontos dolgokat tudsz meg a tested működéséről (ideértve az izzadságot is), igyekezzük eltusolni, pedig a szervezet így jelez. Persze azt már nem szégyeljük, hogy kétpofára zabálunk, és a zsíros pörköltlé csorog végig az arcon a ruhán. Az a társadalomba való.

Most döbbentem én is le: a szigorú katolikus középkorban, a nők tényleg mell alatt szabott ruhát hordtak, és nem hogy melltartójuk nem volt, hanem a ruha sem takarta. Sőt kirúzsozták a mellbimbót, hogy minnél feltűnőbb legyen. Ehhez képes a mai szabad világban szégyelni kell, hogy a melledből eteted a gyermeked, ami a világ legtermészeteseb dolga. És melletted meg pi*avillogtató miniszoknyában és átlátszó hastopban vonul el a fiatalság. Az nem zavaró, az erotikus. Na ja.
Szerintem is ott az igazság, hogy a legtöbb ember a mellhez egyből a szexualitást kapcsolja. És ezért zavarja őket, hogy te másra használod, mint szexuális tevékenységre való felhívásra. Ő egyből ezt látja benne. Hibásan.

 
 


Én simán szoptattam és szoptatok bárhol, és szerencsére nekem soha nem adódott ebből semmi problémám. Persze én is igyekszem minél diszkrétebb lenni.
Pl. standon (bár ott eléggé flusztrált, túl sokan voltak, de egy póló sokat segített), Balaton parti étteremben, főszezonban, igaz, egy benti részben, ahol egy ideig egyedül voltunk, aztán lett több vendég, de senki nem szólt, hogy miért szoptatok. Autóban bárhol, bármikor, igaz, ismerős férfiak előtt még nem próbáltam, és ez talán az egyik olyan szitu, amikor nem szívesen szoptatnék. Persze a szükség nagy úr lehet ...És inkább a kellemetlen helyzet anyának, mint egy éhes baba sírása.

KépKép

KépKép

KépKép
gerbomoncsi
Andocs
 
 


Én szoptattam már a Balaton partján, evezőspálya partján. Rajtam volt a bikini felső, semmi nem látszott. Néhányan észrevették férjem szerint, de akik rájöttek, csak mosolyogtak. Ez a világ legtermészetesebb dolga!!! Akinek nem tetszik, ne nézze!

Kép

Kép

Kép

Kép

Kép
beze
Szekszárd
 
 
 
 
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Anyaságról

Jegyzetfüzet: