Társalgó főoldal » Gyermeknevelés » Örökbefogadók topicja

Kérés az Őslakosokhoz!
Áruljátok már el, hol a bánatban lehet elérni a clipart-ot, vagyis hogy honnan teszitek az emotikonokat a szövegetekbe? :-)

Asszem mrs gyrmur elfelejtette megirni magukról, hogy 4 örökbegyerkőc mamája!:-) Ugy tünik, tényleg nem aludta ki magát az éjjel...:-)))

Szia Caterina!:-)

Ja, bocsánat, megfordult a fejemben, de aztán az élet vihara elsodort.

sziasztok régiek és újak:-)
Én is beköszönök ide. Mivel ez régi topic, régi lakókkal, akiket nem ismerek azoknak bemutatkozom:
lelkes kibic vagyok, nem örökbefogadó, de erről álmodozó:-)
Te jó ég, én most jöttem rá, hogy az mrs az miszisz!!!!! Azt hittem valami dinka rövidítés, mondjuk Maris, vagy ilyesmi :-) Bocs mrs Gyrmur :-))))
ehhez kellett a babanet :-) Ehhez is :-)
Segítsetek nekem, hogy tudok itt kedvenceket választani, mert nekem nagyon lassú a babanet és kb. 45 perce próbálok hozzászólni. Így én a visszaolvasást elhalasztom kicsit, megvárom míg vagy a gépem lesz gyorsabb vagy a fiaim nagyobbak:-)
Mindenkinek sok puszi, továbbra is olvasó és belekérdező üzemmódban
gyümi

Sziasztok,
Jó régen jártam erre. Örömmel konstatálom, hogy azóta szépen megszaporodott a társaság) Sajnos nekem valahogy nagyon nehézkes technikailag a babanet, nagyon lassan enged be stb.
Zsuzsa, a smiley-ikat balra a Dokumentáció/Spec. jelek alatt találod. Elég körülményes a beszúrásuk. Legalábbis nekem.)
Üdv Mindenkinek
zsebibaba (alias zuppa)

Köszi zsebibaba!
Általában nem szoktam ennyire béna lenni
De asszem tényleg nagyon körülményes, maradok a saját kis buggyant vigyoraimnál:

Sziasztok!
Éljen, hogy ennyien lettünk!
Külön üdvözlet Zsuzsának (Davi), Gyrmurnak és Gyüminek! <-- Ilyet úgy lehet csinálni, hogy kihagyod az orrot a szem és a száj közül. csak : és ) kell!)

Zsuzsa! Nagyon klassz lehet nálatok az élet! Külön tetszett, ahogy a gyerekek beszélgetéséről írtál, hogyan kezelik az örökbefogadásos témát.
Nálunk is nyíltan kezeljük a dolgot, időnként kerül elő, amikor úgy adódik valami miatt. (születés, terhesség, kezébe akad a Nekem két születésnapom van c. könyv.)
Szóval a folyamtos tudatosítás hívei vagyunk mi is, nem a "megmondásé".
Fruzsi sem kérdez különösebben, szerintem úgy van, ahogy Zsuzsa írta, ez neki eddig természetes, issza magába az infókat. Később biztosan lesznek kérdései, ha majd az információk feldolgozására kerül sor.
Márti

néhány ikon könnyű betenni:=: és ) szóköz nélkül
=:és ( szóköz nélkül
= : és nagy O szóköz nélkül
Amúgy meg van valahol egy topik, ahol részletesen leírják, és néha egy GIF-es topik is pörög, ahonnan lehet másolni
Zsuzsa

Amúgy üdv az újaknak!
ZSuzsa

A közelmúltban beszélgettetek az örökbefogadáshoz szükséges tanmfolyamról. Erről is irnék pár szót, ha megengeditek ( és mi mást tehetnétek, ti szegények )
Szóval én eredetileg örökbefogadónak jelentkeztem, de akkor még egyedülálló voltam, s bár törvény nem zárja ki, lesajnálóan ki nem mondva, de elküldtek melegebb éghajlatra. Akkor ugy gondoltam, hogy ha a nagykapun nem megy, majd besurranok a kiskapun, és nevelőszülőnek jelentkeztem. (később, ahogy számítottam is, jogilag is örökbeadhatóvá vált a kislányom, igy lett ő már "jogtiszta" nálunk) Ehhez már akkor is tanfolyamot kellett végezni, és én el is végeztem. Kissé sértődötten érkeztem az első foglalkozásra, mert ugye "mit akarnak, nekem van vérszerintim, szültem, pelenkáztam, felneveltem (akkor már 15 éves volt), ezen felül évek őta háziorvoskodtam vegyes körzetben, ahol a babák is hozzám tartoztak", tehát ugy gondoltam, semmi ujat nem fognak mondani. De biza mondtak. Jó volt. Sok minden tisztább lett, kikristályosodott, s ami nem elvetendő, olyanokkal hozott össze a tanfolyam, akik hasonlóak voltak hozzám, akik hasonló érzésekkel, gondolatokkal éltek, mint én, akik nem néztek rám enyhén fejcsóváló értetlenkedéssel, ahogy az outsiderek. "Mi a fenét akar ez a dokinő ezekkel a roma lelencekkel..."
Hogy mi ujat mondott, az most hosszu lenne, de ha kiváncsi rá valaki, szivesen mesélek. Ha tehetem, az örökbefogadót is elvégzem valamikor a közeljövőben, mert érdekel. Ugyanakkor zavaróan amerikás, nem adAptálták az USÁból, hanem egyszerüen adOptálták. Régesrég megtehetnék, hogy a való életből, magunkfajta gyakorlóktól kérnek esettanulmányokat, problémafelvetéseket, és megoldási mintákat ahelyett a sok afroamerikai probléma-megoldó helyzetgyakorlat helyett...
De higgyétek el, hasznos.
Lesz hamarosan közöttünk olyan, aki már elvégezte, kiváncsi leszek, mit ír ide róla, milyennek ítélte meg a tanfolyamot 3 örökbe, 1 nevelt, és 1 vérszerinti gyerek papájaként..
Csak faggassátok bátran!

Sziasztok!
Én még nem az vagyok, kit Zsuzsa emlegetett, azaz én nem végeztem a tanfolyamot, bár már én is érdeklődtem róla, hogy milyen lehetőségek vannak...
Szeretnék én is csatlakozni - immáron TÉNYLEG !
No ezt azért írom, mert egyszer már "beköszöntem" hozzátok, vagy egy fél éve, de abban az időban még egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy szükségem van egy örökbefogadós topikra... Ma már tudom, hogy sokat segíthettek nekem Ti, akik már túl vagytok olyan problémákon, amik nekem még a jelent jelentik. Talán én is tudok újat mondani azoknak, akik utánam kezdik el ezt az utat járni... Elnézéseteket kérem, hogy akkor "eltűntem", de nekem is sok mindent fel kellett dolgoznom (és más objektív akadályok is adódtak). De most itt volnék - ha befogadtok

Én egyedül vállaltam a kislányomat, aki már 15 hónapos. Kedves, szép, okos, IMÁDOM!!!

Gyrmur, jobbulást a legkisebb Törpnek!

Üdv: Jutka (alias Anyanyos)

Sziasztok Mindenki!
Elöljáróban annyit, hogy egy vérszerinti (90.02F), 3 örökbe (91.12F,93.05L,98.06L) és egy öröbefogadásból visszaadott nevelt (bár mind inkább neveletlen (88.07)) gyerek apja volnék.
Mielőtt bámihez bármit hozzászólnék, szeretném elolvasni az elözményeket. (Mivel munkahelyről netezek, ez úgy tud létrejönni, hogy letöltve hazaviszem a topicot és otthon mélyedek el benne.) Tehát csak holnap fogok hozzászólni. Egyelőre örülök, hogy sikeresen tudtam elsőre regisztrálni.

sziasztok, régen már irogattam ide Jutka néven, most remélem sikerült regisztrálnom, szóval jóreggelt

Valami kis magyarázat elkelne

Kedves Kérdés
mire gondolsz? én pl. szívesen, bármit

hát nem mindenki tudja, hogy honnan jöttetek így egyszerre.

számít ez? Nem az a lényeg, hogy itt vagyunk?

Ahogy Ti itt beszélgettetek az örökbefogadásról, mi is, az általatok korábban emlitett Index-en békességben, nyugalomban, és segítő szándékkal. Már találkozóink is voltak, sokan személyesen is ismerjük egymást, jó kis baráti csapat lettünk. Aztán kb egy hete egy csunya, és (pl számomra fenyegető) vita alakult ott ki, egy topictársunk hangvétele miatt. (előzmények, akit érdekel, még olvashatóak az Indexen) Bár ugy érzem, nem volt szégyellnivalóm, de önvédelmi okokból töröltettem a nickemet, és kerestem egy helyet, ahol a valóban fontos dologról, az Örökbefogadásról lehet beszélgetni a veszekedés helyett. Kis kerülővel, de elérkeztem hozzátok, és ugy tünik, az Indexes csapat jórésze is lassan megérkezik. Nem hiszem, hogy ártalmas lenne, ha összekovácsolódna a két csapat, hisz egy csónakban evezünk, s talán egy kis "vérfrissítés" csak jót tehet nekünk, mindannyiunknak.
Ennyi a történet.
Ha kissé invazívak voltunk, akkor elnézést kérek...

Köszi a választ. Visszaváltozom olvasóvá, lelkesen.

Az én külön kérésem pedig az lenne, hogy ne rágjuk tovább a múltbéli csontot, térjünk vissza az eredeti kérdéskörhöz, az örökbefogadáshoz, és az azzal kapcsolatos gondolatokhoz...

Ugye lehet..?

Isten hozott mindenkit, akárhonnan is jött!
Üdv a legújabbaknak, Zsombolyának, J.A.-nak és "Anyanyos Jutkának!

Azt hiszem, itt nálunk elég jó a hangulat - már amennyire ezt egy topicra lehet mondani - és eddig nem furakodott ide egy kellemetlenkedő alak sem. Egy kicsit megijedtem Kérdés-től, de aztán megnyugodtam. Ugye megnyugodhatok, Kérdés?

Az Indexen én nem jártam, kezdő netesként nekem kicsit soknak tűnt, bonyolult volt, a Babanettel viszont elsőre boldogultam, így kerültem ide és ragadtam itt.
Sajnálom, ha ott elfajultak a dolgok. Azért ha van olyan témátok, amiről ott már beszéltetek, de itt a BN-en még nem említettük, hozzátok fel.
Milyen érdekes, én is pont tegnap gondoltam arra, hogy egyszer összejöhetnénk személyesen is. Van a babanetes találkozó nyáron, akár azon is ott lehetnénk, ha megbeszéljük.

Zsuzsa!
Nagyon érdekelnének a tanfolyammal kapcsolatos dolgok! Írj olyanokat nekünk, amikről úgy érezted, hogy tuti jó volt, hogy hallottad őket!

J.A.!
Megdöbbentett egy kifejezésed: "örökbefogadásból visszaadott". Tudom, hogy van ilyen, hallottam is róla, de akkor is megdöbbentett. Miért???????
És őt nem lehet már örökbefogadni, csak nevelőszülője lehet?
És hurrá, egy Apuka!
Márti

A tanfolyam.

Megpróbálom összekaparni a fejemben a konkrét emlékeket, mert mostanában már nagyjából csak a jó benyomásra emlékszem. De egy konkrétum máris eszembe jutott.

Biztos hallottátok már ti is akár a saját környezetetekben, még egyszerü vérszerinti családban is, hogy a gyerek legyen hálás a szüleinek, amiért felnevelik. Na én ezt alapállásból nem értem, mert ugye nem a gyerek akart a világra jönni, és azt hiszem egy szülőnek egyszerüen magától értetődő kötelessége, hogy felnevelje a gyereket, ha életre hivta.
Nos az örökbegyerekeknél, és a nevelteknél is persze, szinte kapásból jön a gondolat: legyen hálás. Ha nem is mondjuk ki, asszem mindenkiben van egy ilyen reflex ( ez persze nem annyira a csecsemőknél jellemző, de előbb utóbb ugyi mindegyik kamaszodik majd, amikor a konfliktusok azért természetesek..)
Szóval a reflex: "legyen hálás az a büdös kölyök !"
A szituációjáték, amit most leirok, az inkább a nagyobb gyerekek magunkhozvételénél irányadó, de asszem segitett nekem abban, hogy ne érezzem sose a reflexet, miszerint "a gyerek becsülje meg magát, mert nekem köszönheti, hogy blablabla...."
Tehát:
Ültünk a tanfolyamon és kaptunk egy nagy fehér papirt. A feladat: Irjuk le, mik a terveink, mit csinálunk majd holnap ilyenkor. Mindenki körmöl, tervezget, persze nagyon szépeket, mert meg akar felelni mindennek. Kész. Nem szedik be, következő esszé: Mit csinálunk egy hét mulva ilyenkor? Ujabb verejtékes homlokok, lerágott ceruzavégek, gyönyörü vagy hétköznapi tervek. Megkönnyebbült sóhajtás, egyik oldal telekörmölve, kész. Nem szedik be, következő kérdés. Mit tervezünk egy év mulva. Ismét a régi menet, tervek, szépségek, elképzelések a markunkban tartott kicsi kézről, szeretetről, boldogságról. A végén elégedett hátradőlés, a gondolat: "Na ezek ám a szép tervek, biztos nagyon fog tetszeni a tanfolyamvezetőnek, és tényleg, nekem is egészen tetszetős...!"
Nem szedik be. A tanf vezetője amikor mindenki üdvözült mosollyal az utolsó simitásokat végzi a teleirt papir felett, derült égből villámcsapásként közli:
Köszönöm, akkor most mindenki tépkedje apró fecnire a papirt, a terveket, és dobja le az asztal alá!!!
Micsoda??!! És mi lesz a terveimmel, az eddigi munkámmal, a szépen megfogalmazott elképzeléseimmel?? Totál értetlenség, csalódottság, és kelletlen papirtépkedés a teremben, mindenki duzzog...
A tanf vezetője megszólal:
Nos ezt érzik a gyerekek, vagy még ennél sokkal rosszabbat, bizonytalanabbat, amikor ti egyszercsak megjelentek az addig megszokott életükben, és csupa jószándékkal ugyan, de kiragadjátok őket abból, ami neki eddig az élettere volt, minden jövőképe összeomlik, minden terve füstté válik...
Akkor, és ott szeretetre, megértésre van szükségük, magyarázatra, és az uj jövőjük lassu, de biztonságos felépítésére. És NEM LESZNEK HÁLÁSAK nektek azért mert kiszakitottátok őket az eddgi megszokottból.... Majd. Egyszer. Talán ha felnőtt fejjel végiggondolják, és meglátják, hogy nélkületek hova vezethetett volna az utjuk. Akkor talán igen. De akkor is csak akkor, ha ugy nevelitek őket, hogy ezt meglássák...

Ez egy példa volt a sok megélt szituáció közül ami helyes irányba terelgette a lelkünket, gondolatainkat. - Inkább psychológiai kiscsoport foglalkozásnak irnám le, mintsem fejtágításnak...
Remélem érthető voltam, ha egy kicsit hosszu is..

Zsuzsa!
Köszi!
Elképedtem, amikor elkezdtem olvasni a soraidat a gyermeki "kötelességről". Ugyanis - nem éppen az örökbefogadással kapcsolatban - de ez volt a téma itthon a férjemmel.
Az az igazság ugyanis, hogy nem egészen értünk egyet azzal, hogy a gyereknek kötelessége eltartani a szüleit idős korukban és hálával adózni nekik, mert felnevelték. Persze, ha a szülő olyan kapcsolatot alakított ki a gyerekével, hogy az magától is megteszi ezt, az más tészta.
Kötelessége a szülőnek van: a gyerekemet tisztességesen, szeretetben felnevelni és később is gondját viselni, amíg bírom, és szüksége van rá. Mindezt önzetlenül. És ő ne nekem adja mindezt vissza, hanem a saját gyerekének!
Nem arra gondolok, hogy mindent a feneke alá rakok, hogy semmiért ne kelljen megdogoznia. Hanem a lelki törődésről és arról, hogy ha bajban van, akár felnőttként is számíthasson rám.
És ha mindent jól csinálok, akkor öreg koromban talán magától és őszintén is meg fogja kérdezni, hogy mire van szükségem.
Egyébként mi a férjemmel úgy tervezzük, hogy ne a gyerekünkre legyünk szorulva öregkorunkra, hanem tudjunk maagunkról vagy segítségről gondoskodni.
Nem vagyunk túl fiatalok, és mire idősek leszünk, a gyerekünk még csak huszonéves lesz.
Nem várhatjuk el, hogy az életét, a terveit feláldozza a mi oltárunkon.
Bár mi újszülöttként fogatuk őt örökbe, mi voltunk az első környezete, de mégis jó a példa a mi esetünkre is, amit írtál: a papírok összegyűrése.
Mert ugye felnevelünk egy gyereket, taníttatjuk, erkölcsi normákra neveljük, hogy jó munkahelye, rendes férje legyen. De egyszer csak megbetegszünk, és magunkhoz láncoljuk, ezzel eltépetjük vele összes eddigi terveit?????
Se magánélet, se karrier, mert neked szegény szüleid mellett van a helyed, hiszen hálásnak kell lenned...
Sajnos ismerek ilyen sorsot. Szerintem sose lesz családja szegény srácnak. És azt se mondanám, hogy olyan nagy örömmel pátyolgatná az anyukáját. Csak mert tudja, hogy neki hálásnak kell lennie.
Márti

Egy <a href="http://www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/magyar/nyugat/html/index.html?22393.htm&22367.htm" target=_top> irodalom</a> a babanetről.
lehet, hogy már Ti is rábukkantatok
zsebibab

Sziasztok!

Szeretnék én is csatlakozni, ill. bemutatkozni azoknak, akik még nem ismernek. 32 éves vagyok, van egy 2 éves örökbefogadott kisfiam, ill. egy nála 7 hónappal kisebb másik kisfiam. Korábban én is az Indexen voltam, és Zsuzsa invitására jutottam ide.
Nem olvastam el még a teljes topicot, de igyekezni fogok. Most értem haza nemrég a melóból.
Hát egyelőre ennyi. Előre is köszönöm, hogy befogadtok. Bár egy ismerőst már felfedeztem, nagy örömömre.. Szia Dikó!

Kedves Márti
Ugy tünik, harmonizál a véleményünk erről a hála-dologról. S közben én még beszélek is a gyerekekkel arról, hogy érezzék szabadnak magukat majd ha eljön az az idő, hogy esetleg rólunk kell gondoskodni. Ugyanis rájuk akkor majd egy külső presszió is nehezedni fog, hisz a környezetünk tisztában van a származásukkal, és efféle "nyilvánvaló" önfeláldozó hálát várnak el tőlük. Ez pedig csak akkor lenne jogos, ha mi az örökbefogadók önfeláldoznánk azzal, hogy magunkhoz vettük őket. Pedig jelentkezzen az, aki ezt az egészet önfeláldozásnak éli meg, és nem ajándéknak... Ugye?
Ugyanakkor az a szülő, aki csak papol a gyermeki hála szükségességéről, valszeg nem ér el semmit, legfeljebb azt, hogy a gyereke majd lelki nyomoronc lesz attól, hogy egy elvárásnak esetleg képtelen megfelelni. Mert nem a papolás a fontos, hanem a minta. Nálunk pl itt él a teljes ellátásra gondozásra szoruló anyukám, akit pelenkázunk, fürdetünk, etetünk, naponta injelciózunk, hogy velünk lehessen még sokáig, és bár magam épittettem egy szuper Idős Otthont, ahova bármikor felvennék, mégsem tudunk tőle megválni. Mert nem akarunk. De nem kötelességből, vagy hálából, mert abból ezt egyszerüen lehetetlen lenne csinálni....
Ez csak szeretetből működhet

Sajnos és nemegyszer hallottam olyan kijelentéseket, hogy valaki például úgy emlegette az örökbefogadást (persze kívülálló), hogy azért jó, mert a szülőnek öregségére lesz támasza, lesz, aki gondoskodik róla. Olyan furi ez a megközelítés! Vajon aki így gondoilkodik, szülni is csak azért szül gyereket, hogy legyen, aki gondoskodik majd róla? Vagy ha nem, miért gondolja, hogy az örökbe fogadott gyerek (utáni vágy) más természetű lenne? Nem is értem.
Üdv:
Caterina

Sziasztok!
Teljesen egyetértek én is Veletek
Az én anyukámnak is az okozza az örömet, hogy a húgommal úgy gondoljuk, a gyerekeinket úgy szeretnénk nevelni, mint ahogy ő nevelt bennünket . Én is azt szeretném a Sorstól megkapni, hogy lássam, hogy neveli a lányom az unokáimat! Mindent NEKIK adjon "vissza"!!! Azt szoktam mondani, hogy nálam a csajszi megszületésével kezdődött a visszaszámlálás... Azaz 2x39=78, akkor még megérem, míg felnő a lány, meg az unokáimat is... Bárcsak így lehetne!!!!

A mese tetszett ... a dédszüleim korát idézte

Ha már irodalom.... Olvastátok a Tízezer könnycsepp című szépirodalmi könyvet (ha jól emlékszem, Elizabeth Kim írta)? Alapmű lenne minden örökbefogadni szándékozó számára!!! Egy ismerősöm (foglalkozását tekintve gyermekvédelmi szaktanácsadó) adta a kezembe, amikor megtudta a szándékomat.... szóval, ha nem olvastátok, pótoljátok!
Üdv:
J.

Sajnos bármilyen furcsa, az emberek nagyobb hányada gondolkodik ilyen "praktikusan"... Más kérdésekben is. Példa: Amikor az 5. gyereket vártam, és gömbölyödott a pocakom, a szomszédasszonyom, aki pedig látszólag szereti és elfogadja a többieket is, megkérdezte ( vagy talán nem is kérdezte, hanem kijelentette): Akkor ezeket már visszaviheti. Másik példa örökbefogadáson kivül: Egy közeli rokon (!) azt mondta, mikor anyumért mindent megtettünk egy egészségügyi lepadlózása idején: Hát, nehéz vele persze, de azért még tartsátok egy kicsit életben, mert jó az a kis nyugdija is valamire..
Na kishiján pofozkodás lett mindkét kijelentés következménye a részemről...
De be kell látnunk, mi (és ez nem valamiféle érdem, pusztán adottság) valahogy emocionálisabban közelítjük meg az életkérdéseket, mint az átlag..

Jutka! ( alias anyanyos )

Hol lehet hozzájutni ehhez a könyvhöz??
(Közben kikerestem egy ismertetőt róla,és nagyon érdekelne annak alapján is...)

Én csak kölcsönkaptam (de még az is lehet, hogy megveszem magamnak - nem árt, ha itt van a polcon), de mintha láttam volna a Könyváruházban Pesten. Ha szeretnéd, akkor megnézem, hogy lehet-e még kapni. Szívesen megveszem Neked és elküldöm postán. Szólj, hogy mi legyen!

Kérem szépen!

Jóreggelt Csajok Ezt a könyvet én is szeretném, szétnézek itt a belvárosban, ha találok, kiabálok, jó?! zs

Sziasztok!
A hála témához: szerintem sok szülő amikor hálát emleget, valójában a viszonzott szeretet igényének rossz megfogalmazásával él. És ez már régen rossz, mert mind a kettő csak önkéntesen az "adódól" érkezhet. Nem lehet se szeretetet, se hálát kérni. Ha egy gyerektől hálát várunk, akkor a szeretetünket feltételhez kötöttük.
Egyébként a hála szerintem a minden területen így működik. Csak magától érkezhet, de nem várható el. Bármit adunk, segítünk, azt önmagáért kell megtenni (vagy nem megtenni), és nem az elvárt háláért.
üdv
z
a könyvet majd én is megkukkolom, hogy kapható-é

Sziasztok!
Fél napig nem jövök, és olyan jókat írtatok!Nem is tudok most mindenre reagálni, mert a fiaim itt ülnek az ölembe és nézik az ikonokat!
Engem az szokott bosszantani, hogy mindenki hozzáfűzi, hogy hogyan is lehetett otthagyni a babákat, milyen nő az ilyen! Nehéz velük megértetni, hogy ezek az asszonyok a tőlük telhetően legjobban gondoskodtak a picikről, eleve úgy mentek be a kórházba, hogy örökbe akarják adni őket, semmi akadályt nem gördítettek az ügyintézés elé, szerintem ha azt kérem éjfélre jöjjenek vhova, oda is jönnek.
Ha meg arra gonodolok, hogy esetleg meg sem születtek volna...(amúgy a fotoalbumban Gyulai Zsuzsa fiai címen van néhány régebbi kép róluk)
A gyámügyes nő a buta és empátianélküli faggatózását pedig csak a férjem határozott rászólása után hagyta abba.
VAlszeg a kívülállók nehezen tudják átérezni ezt a helyzetet.

Más. Szerintetek miért van az , hogy alig lehet pozitív örökbefogadási esetekről olvasni. Amikor elkezdtünk erről gondolkkodni, jó bölcsészként azonnal elkezdtem olvasnivaló után kutatni. Találtam is szociológiai tényfeltáró riportokat, tele rémséges történetekkel.Újságcikkekben is rossz példákat találtam, vagy pontatlan infokat. (pl. a titkos és nyílt örökbef. ált. úgy jelent meg, hogy a szülő nyíltan kezeli, vagy titkolja a tényt. Sőt olyat is olvastam, ahol a titkos örökbef. esetén elfogadhatónak írta a titkolódzást)
PSzichológiai esettanulmányt is találtam, ami traumatikus élményekről írt.
Persze értem én, hogy nem az a hír, ha a kutya harapta meg a postást, de mégis!
ZSuzsa

Sziasztok!
Zsuzsa (Gyuzsu!)
Én is elgondolkodtam már ezen. Igaz, én nem olvastam ennyi mindent az örökbefogadásról, de a TV-ből valóban mindig csak a negatív esetek, szenzációk jönnek. Ha meg beszélgetős műsor van, akkor meg elképedek a műsorvezető (vagyis inkább a szerkesztők) tájékozatlanságán. Még az M1-en is, nem csak a kereskedelmiken!
Nyilván az esettanulmányok célja a problémamegoldás segítése. Ez még érthető lenne. De ki kéne adni már valami olyat is, ami pozitív eseteket tartalmaz.
De olvasgatni kell a Babanet örökbefogadós topikját, van itt jó példa bőven!!!
Márti

Igen, igen, pl. mi
Azt gondolom jó példa. pozitív esettanulmány azért nincs sehol, mert az nem is derül ki. Mert ott egyszerűen csak élik a saját kis életüket békében,
szeretetben, és az, hogy a kis család hogyan kezdte már senkit nem érdekel, őket magukat sem, és a környezetet sem, akik egyrészt ugye kicserélődtek az évek folyamán, másrészt velük együtt természetesen élik meg. Nem szerepelnek, nem nyilatkoznak, csak élik és megélik a saját boldogságukat, életüket. zs

Zsombolya! Te kerestél korábban iskolát a gyerkőcnek? Ha igen hogy álltok? VAg ymár idén iskolás lett? Nem emlékszem pontosan és lusta vagyok visszakeresni az archívban.
Zsuzsa

Keziccsókolom.
Elolvastam az eddigi bejegyzéseket, és arra jutottam, mit is keresek én itt. Aztán meg arra, hogy legrosszabb esetben maradok az anyjukom szócsöve. De ha megtűrtök, néha a magamét is megmondom .

"miért van az , hogy alig lehet pozitív örökbefogadási esetekről olvasni"
Miért a negatív? Talán mert a sikeres eseteken nincs mit csámcsogni, nincs miért nyafogni és az nem olyan érdekes a kívülállók számára... Meg aztán a mi esetünk annyira egyszerű, hogy nincs mit róla mesélni, vagy annyira kacifántos hogy örül az ember hogy végre vége és lenyugodhatunk, vagy olyan vargabetük vannak a sztoriban hogy azt jobb nem szellöztetni...

Gyuzsu! Te tök aranyos vagy, hogy így emlékszel!
De igen én kerestem, és még mindíg. Van egy favorit, de tudod milyenek vagyunk, még egy-kettőt meg szeretnék nézni, de elég tanácstalan vagyok. Ezért minden jótanácsnak ilyen ügyben örülnék,
Joe Te meg igenis maradj itt, kell egy realista férfitekintet, ha nagyon elmegyünk a hüppögés irányábazs

Tuccy, a "Megdöbbentett egy kifejezésed: "örökbefogadásból visszaadott". "-hez

Z csecsemőkorától otthonban élt. 4.5 évesen örökbfeogadták M-ék. Az örökbefogadandó gyerekkel kapcsolatban egy kívánságuk volt: legyen egészséges. Az idö előrehaladtával egyre több olyan dolog került felszínre, amiből M-ék arra következetettek, hogy a gyerek nem "normális". Rendszeresen hordták különböző klinikákra vizsgálgatni, szerették volna igazolva látni hogy
a gyerek beteg. Aztán a gyerek allergiás lett, gyógyszerezték hiperaktivitási tünetekkel...
(Volt egy év amikor dec.20-tól kb jan.4-ig volt a gyerek kórházban kivizsgáláson (ki-ki vonja le a következetetést), a gyerek próbálja kitakarítani a szobáját, a pórszívó zárlatos lett, valami meggyulladt... => a gyerek ránk akarta gyújtani a házat stb,stb)
Aztán 5. osztály végén (11éves) az évzáró utáni szép vasárnapon a szülők leültetik a gyereket és elmondják, hogy nem a mi gyerekünk vagy, hanem örökbefogadtunk és holnaptól nem is leszel a mienk. Összepakoltak némi motyót egy szemeteszsákba és elvitték Pomázra ahol nem fogadták mert kivonultak nyaralni, így a csoport után vitték a nyaralás helyszinére.
folyt. köv.
(ezen van/lenne mit csámcsogni, de van-e értelme?)

Z2
Pomáz a gyivi (tegyesz) egyik "gyermekotthona".
Mék a helyi gyámhivatalnál kérték az örökbefogadás felbontását, amit ők elutasítottak. Mék továbbvitték a dolgot bírósági útra. Első fokon elutasították őket, mondván: nem szolgálja a gyermek érdekét. Másodfokon még nincs kitűzött tárgyalás. Amíg tart a procedúra, jogilag a gyerek nem örökbeadható (tényleg nem érdeke). Per pillanat jól érzi magát a bőrében.
Amióta nálunk van nem szed semmilyen gyógyszert, és megfázáson kívül nem volt beteg. Allergiás tünetei nincsenek...
Bár titkos volt az örökbefogadás, sikerült felkutatni vérszerinti rokonságából egy nagynénit, akit a nyáron meglátogattunk. Kapott fényképet a tágabb családról és később születésnapján telefonos köszöntést a nagynénitől, valamint egy másik nagynéni elérhetőségét, akit tervezünk szintén felkeresni. Tudjuk már azt is, hogy 4 vérszerinti testvére van (hogy hány apától azt nem, de legalább 2)
Aztán kaptunk néhány jegyet egy jótékonyásgi rendezvényre, és hogy-hogy nem az egyik testvért ottláttuk, mint egy otthon gondozottját... (Z nem volt velünk)...
Z sztorijáról ennyit "meseként". Részleteket majd még fogok írni ha egy-egy témával kapcsolatban éppen eszembe jut.
joe

Joe, ez tényleg szörnyű történet! Miféle emberek lehettek azok? Nekem a nagyobbik fiam totál hiperaktív, időnként teljesen elviselhetetlen, ha rossz napja van, de mindezzel együtt imádjuk, és ha valaki csak megpróbálná elvenni tőlünk, azt a személyt MEGGYILKOLNÁNK, már bocs az erős kifejezésért! Hogy dobhatja el valaki, pláne egy örökbeszülő a gyerekét?! Teljesen feldúlt a történeted. (Pedig én tényleg tudom, mit jelent hiperaktív gyereket nevelni...)

Joe mint realista....!!!!

Caterina, nem kell, hogy feldúljon.
VALAMIÉRT ennek így kellett történnie. Valamikor tavaly hangzott el Z-töl: Majd ha felnött leszek és ti öregek, én három anyukáról fogok gondoskodni.

(Ezt aztán fogja fel és értse meg az ember, hogy hogyan is működik a gyereklélek!!!!!)

davi, ez most a "hibás" Y-omnak szólt, vagy minek?

Davi, Joe - most akkor mivan?
nemisrealista?
egyébiránt én sem tudom elképzelni azt az okot, indokot, amiért én elválnék a gyerekemtől. Amíg élek, ilyen egyszerűen nem létezik. Márpedig sokáig fogok, mert unokázni is akarok Amikor a gyermekem fél éves volt, és az igen empatikus gyámügyis keresett valami papír miatt, és meghallotta,hogy kórházban voltunk, az első reakciója az volt, hogy "pedig aztán ő tényleg egészséges volt". mármint a kórházban. Nem ám, hogy jobbulást, meg szegény vagy valami. Ugyanezen hölgy, aki mondom, egyébként tényleg normális volt, amikor megmondtam neki, hogy fél évesen meghalt a keresztfiam, orvosi akármi miatt, és szintén örökbe baba volt, és a barátnőm kért meg, hogy értesítsem őt (a gyámügyist) akkor az első rekaciója szintén az volt, hogy a "gyámügy nem tudja eltemettetni". Na ennyit a hozzáállásról.

Sziasztok régiek és újak!
Én is megjöttem. Magamról annyit, hogy mégcsak leendő örökbefogadó vagyok.Ha Isten és a Gyámhivatal is úgy akarja ebben a hónapban meglesz a határozatunk (iszonyatos ez a töszörgés)Mi kettő babát szeretnénk 3 éves korig bezáróan, lehetőleg tesókat.Nem csecsemőre gondoltunk, mert nem akarunk 2-3 évet várni.Semmi kikötés, csak egészségesek legyenek, ja és roma babákat szeretnénk.

Joe esete kapcsán lenne egy kérdésem
sokat hallani róla, hogy az ilyen lelki sérüléseket elszenvedett csalódott gyerekekben ezek maradandó nyomnt hagynak
Ez igaz? vagy mindent lehet semlegesíteni a szerető neveléssel?

Joe, ez tényleg szörnyű történet! Miféle emberek lehettek azok? Nekem a nagyobbik fiam totál hiperaktív, időnként teljesen elviselhetetlen, ha rossz napja van, de mindezzel együtt imádjuk, és ha valaki csak megpróbálná elvenni tőlünk, azt a személyt MEGGYILKOLNÁNK, már bocs az erős kifejezésért! Hogy dobhatja el valaki, pláne egy örökbeszülő a gyerekét?! Teljesen feldúlt a történeted. (Pedig én tényleg tudom, mit jelent hiperaktív gyereket nevelni...)

Bocsika a duplázásért, időnként elég furcsán viselkedik nekem ez a fórum. Igen, lehet, hogy a dologban volt valami sorsszerűség. És hogyan tudta szegény gyerek feldolgozni, hogy elhajították? Így felnőttfejjel ezt szörnyűségként fogom fel, de a gyerekek sokszor tényleg sokkal rugalmasabbak. Bár pl. az én hiperaktív nagyfiam egyben hiperérzékeny is, ha belőle indulok ki, szörnyű lehetett neki. (És hát melyik gyereknek ne lenne az?) Persze az jó dolog, hogy HOzzátok került, de az, hogy elhajították... Szegény gyereket, gondolom, nagyon megviselte a dolog.