Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Nagyon köszönöm a válaszokat,holnap lesz a napja hogy elintézzem a dolgaimat.
Ha megakadok jelentkezem.

Forgi
Forgi
 


Egy kis plussz az emelt csal. potl.-hoz.
Tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermekre jár igazolás alapján (nyomtatvány, pöcsét, meddig, mi alapján, stb). A csal. potl. 10500-.
Jár mellé, ha a szülõ nem dolgozik négy óránál többet, és nem kap gyedet vagy mást (gyest, fizetést, gyermekágyi segélyt,..), hosszabbított gyes, ami most kvázi 20000-. Ez független a gyerekszámtól, akármennyi beteg meg nem beteg gyereked is van, huszezer, nem kétszer, nem háromszor, csak egyszer.
Ezen papír (emelt csal. potl. szóló igazolás) meg egy rakás más alapján (érdemes kivallatni az ügyintézõt az önkormányzatnál) kiállítják a közgyógyigazolványt, Pesten jár ezzel valami vizdijtámogatás is, hasonló sok papír és hely felkeresése után.
De az a gyógyszer, ami használ a gyereknek, nagy valószínûséggel nincs rajta a listán. (Én eladhatatlan termékek államilag finanszírozott listájának hívom).

A hosszabított gyes helyett meg lehet próbálkozni ápolási díjjal, amit az önkormányzat ad, minimum gyes (20000) összeg, állítólag van olyan hely, ahol nem a minimumot adják, ezt a gyerek kétéves korától lehet kérni, és tizennégy év után is jár.

Régebben járt adójóváírás is, ezt amikor megnyomták 7500-ról 10500-ra a családi pótlékot, eltörölték. Ha jól emlékszem, 1300 körül volt.


***
F) TARTÓSAN BETEG, ILLETVE SÚLYOSAN FOGYATÉKOS SZEMÉLY:

FA) AZ A TIZENNYOLC ÉVESNÉL FIATALABB GYERMEK, AKI A KÜLÖN JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT BETEGSÉGE, ILLETVE FOGYATÉKOSSÁGA MIATT ÁLLANDÓ VAGY FOKOZOTT FELÜGYELETRE, GONDOZÁSRA SZORUL,
***
Lala
 


CKatalin!

Igen, olvastam, hogy az GYED-hez az adatlapot és a mellékelendõket postán is elfogadják - ugyanakkor a születési anyakönyvi kivonatból az eredetit kérik. Azt én az OEP-nek nem szívesen küldeném el, még ha elvileg visszaküldik, sem, mert az eddigi iratkezelésük alapján ezt sajnos nehéz elhinni!

A sorállás sajnos muszáj volt, nem önkéntes hõstett, mert a cég könyvelõje azt mondta, hogyha nincs meg a hét kp-ig az igazolás, csináljam meg magamnak az adóbevallást - így hát inkább beszereztem.

Szerintetek a IX. kierületi egyszeri juttatás akkor is jár, ha nem ide van a baba bejelentve? Adminisztratív okok miatt ugyanis sem én, sem a baba nem oda vagyunk állandóra bejelentve, ahol lakunk. Apukája viszont IX. kerületi (neki a bejelentett címe is az, ahol lakunk) és a védõnõhöz én is idejártam végig terhesgondozásra és most tanácsadásra is.

Köszi!

Márti
márti
 
 

 
 

Ckatalin, Lala!

Köszi szépen a válaszokat!

Zsu
Zsu
 


Én is köszönöm! Szofi Kép
Szofi
 


Sziasztok!

Hú, de jól elindult ez a topik! Nem is gondoltam volna!Kép

Írok TB telefonszámokat (hátha valakit érdekel, bár egyet közülük láttam már az oldalon, amikor átolvastam):

210-1630
210-1655
210-1676

esetleg, aki a II-es betegellátáshoz tartozik, a közvetlen számuk: 303-8256

Üdv

Szila
Szila
 


Hát Márti!

Azt hiszem akkor nem jár!Kép Legalábbis a baba lakcímes kis papírját is be kellett mutatni, hogy azon is ugyanaz a kerületi cím van-e. Mindenesetre érdemes azért utánajárni.

Sziasztok: Norcsi.
norcsi
Lenti
 
 


C Kati!

GYED ügyében még mindig a határozott munkaviszonnyal.
Ha annak lejártakor elmegyek munkanélkülinek, és jogosulnék munkanélküli segélyre (járadékra? tudomisén melyik ez), ha jól értem, akkor az is biztosítási idõnek számít, tehát ha arról megyek TGYS-re ill. szülni, akkor szerinted jár a GYED??
(most van az eheti Budapesti Piacban egy egyoldalas összefoglalás GYED és GYES-rõl).
Ha jár, akkor olyankor hogy számolják?

Köszönöm az eddigi válaszaidat is, egyébként egyelõre elméleti a kérdés, a munkaviszonyom olyan, amilyen, de terhes nem vagyok.

Ildi

Ildi
pildi
 
 


PIldi !
Ha munkanélkülin vagy és az alatt, vagy annak megszûnését követõ 42 napon belül szülsz jogosult vagy TGYS-re és GYED-re is. (Természetesen csak akkor ha kéred a munkanélküli ellátás szüneteltetését.)
A TGYS számitása a táppénz szabályok alapján történik, általában a megelõzõ év keresete alapján.
Bocs de ezt egy kicsit bonyolult csak úgy általánosságban leirni, inkább nem is válalkozom rá. De ha van konkrét számitási kérdés, akkor arra válaszolok.)
A GYED összege ua. mint a TGYS, csak max.összeg van meghatározva, 2002-ben 83.000.-Ft.
Üdv. Ckatalin
ckatalin
 
 


Ckati!
Ez a 83.000 Ft nettó vagy bruttó összeg?

Köszi
Zsu
Zsu
 


[url=http://www.bebilap.hu/jog/gyes.htm" TARGET="_top]http://www.bebilap.hu/jog/gyes.htm[/url]

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Zsu!

Sajnos bruttó, vonnak le adót és nyugdíjjárulékot Kép
Halacska
Halacska
 


Kati!

Köszi!

Ildi

Ildi
pildi
 
 


Köszi Halacska!

Zsu
Zsu
 


Sziasztok!

A mostani Kismama ujsagban van egy egesz jo osszeallitas.
persze, mint minden, ez is hagy nyitott kerdeseket, e legalabb egy helyen vannak az infok!

martina
martina
 


Sziasztok!

Most legyünk okosak: GYED-emet jan.1-ével lemondtam (úgyis lejárt volna 6-án), mondvám visszavett a melóhelyem, július közepén szülök újra. Tegnap az OEP-nél azt mondták telefonon, hogy csak akkor kapok "normális" táppénzt, TGYÁS-t, GYED-et, ha szülésig ledolgozok 180 napot, különben csak minimálbér után kapok mindent!!! Még csak nem is a 83.000 bruttót, hanem az 50.000 70%-át bruttó. Merthogy tavaly november huszonikszedikén megváltozott a törvény és mivel a GYED vmiért nem számít, két éven belül csak így jöhet össze a 180 napos biztosítotti jogviszony. Ez alapesetben csak meló + fizetett szabi lehet, táppénz + fizetés nélküli szabi nem. Feltételezve, hogy kibírom, nincs semmi, ami miatt otthon kéne maradjak begsiben, akkor minden oké. De mizújs, ha babukám júni 29-én ki akar bújni??? A 179. napon?
Állításuk szerint méltányosság sincs, hiába is kérné az ember lánya. (A honlapjukon november 1. óta nem frissítették az ide vonatkozó részt, tehát az már nem érvényes.)

Ha valamelyõtök elég tájékozott ezügyben, kérem, írja le, mi a valós helyzet, mert ez számomra így egyszerûen HIHETETLEN. Õszíntén remélem, hogy csak az ügyfélszolgálatos beszélt zöccségeket!

Elõre is köszi!!!

ildikó
ld
 


Én azt halottam, a tgyast is maximálták. Az indexen volt errõl szól.
Bezzeg ezt nem verték nagy dobra.
J.
 


Ildiko!
El kell keseritselek!
A gyerek szuleteset megelozo ev januar elsejeig szamolhatsz vissza, es addig kell hogy meglegyen a 180 napod.

egyszer kell a 180 nap azert hogy jogosult legyel egyaltalan GYED-re. Ez csak biztositott ido, tehat szamit a tavalyi GYED, GYES mindegy mint voltal.

Masfelol sajna igaz az a hir is, hogy a gyerek szuleteset megelozo ev januar elsejeig (tehat nem 2 ev!!!) kell hogy legyen 180 berfizetett napod. Ide nem szamit a tappenz...
Kulonben a minimalber duplajanak a 30-ad resze lesz a napi "tappenzed" ami szamitasaim szerint cc.3000 / nap (minusz a levonnivalok).

En ugyanezt szivtam meg, de meg epp belefer hogy visszametem a munkaba, 67 nap van hatra szulesig, ebbol 48-at kell meloznom. Nem egyszeru.

Ja ez a masodik 180 az nem munkanapra szamit hanem naptari napra, tehat pl a januar az 31 nap!
sajnalom Kép
martina
martina
 


Sziasztok!
Kérlek segítsetek,mert én már teljesen összezavarodtam hogy kinek mikor mi jár.
Most gyed-en vagyok,még van 1évem,utána lenne gyes.
Szeretnék még babát,de úgy hogy normális pénzt kapjak,mert abból lehet hogy van aki megél,én nem.Kép
Szóval mit tegyek?
Vissza kell mennem dolgozni valamennyit hogy ne éhbért kapjak a második babámnál?
Vagy az már nem számítana bele az újabb gyed összegébe?
Már elolvastam az összes ezzel kapcsolatos honlapot,de nem találtam meg a választ egyikben semKép
Köszi,nagyon várom a válaszotok!
Mariann
zmariann
 
 


Sziasztok!
Kérlek segítsetek,mert én már teljesen összezavarodtam hogy kinek mikor mi jár.
Most gyed-en vagyok,még van 1évem,utána lenne gyes.
Szeretnék még babát,de úgy hogy normális pénzt kapjak,mert abból lehet hogy van aki megél,én nem.Kép
Szóval mit tegyek?
Vissza kell mennem dolgozni valamennyit hogy ne éhbért kapjak a második babámnál?
Vagy az már nem számítana bele az újabb gyed összegébe?
Már elolvastam az összes ezzel kapcsolatos honlapot,de nem találtam meg a választ egyikben semKép
Köszi,nagyon várom a válaszotok!
Mariann
zmariann
 
 


Dehogynem Mariann, ott a válasz fenn Martina és Ildikó alatt, 180 napot kell dolgozni.

bigacsiga
Budapest IV. kerület
 
 


Martina kedves, köszönöm a gyors választ, mostmár csak az kell, hogy Bálintkám is bent akarjon maradni július egyig legalább!!! Majd megbeszélem vele! Kép
Azért nem hittem el elsõre, mert december közepén még a férjem be is ment a tb-be személyesen megérdeklõdni, ahol megnyugtattak, hogy na bumm, legfeljebb a 83000 járulékmaximumot kapom, ha többet nem is a 180 nap hiányában. Én hülye, meg el is hittem nekik...
Mostmár kivárok egy hetet, hogy a választások is lezajlódjanak, aztán írok az SZCSM-be, vagy tán még az ombudsmanhoz is, hogy ezt megalázónak tartom, mert a magas fizetés után levonják a járulékokat és az adót, nem csak minimálbérre jutó összeget fizetek, hát szeretnék ellátást is ez alapján kapni. Különben is, állítólag jó az országnak, ha sok gyerek születik!
Valószínû, az egésszel csak adok egy pofont a SZ**nak, de csak megpróbálom!!! Kép
ld
 


Sziasztok !
Megpróbálom érthetõen leirni a módosult szabályokat:
Táppénz
– Ha az irányadó idõszakban ( ami a keresõképtelenné válás napjától visszafelé számolva a megelõzõ év elsõ napjáig tart ) nem rendelkezel min 180 naptári napi jövedelemmel, akkor a táppénz alapja a keresõképtelenség kezdõnapján érvényes minimálbér, kivéve ha a szerzõdés szerinti vagy a tényleges jövedelmed a minimálbért nem éri el.

DE !!!
ha azért nincs 180 napi jövedelmed, mert táppénzben, TGYS-ben, GYED-ben részesültél, ilyen esetben a táppénz összegét a korábban folyósitott ellátás alapját képezõ összeg figyelembevételével kell megállapitani, ha az a minimálbérnél kedvezõbb. (tehát pl. a GYED alapját képezõ összeg lesz a táppénz alap)

TGYS, GYED
- A TGYS-nél a 180 napi jövedelem hiányában az ellátás alapja a jogosultság kezdõnapján érvényes minimálbér kétszerese, kivéve ha a tényleges jövedelem, ennek hiányában a szerzõdés szerinti jövedelem ennél kevesebb. (tehát 50.000 x 2 =100.000.-Ft az alap, 70% a TGYS bruttó összege 70.000.-Ft. Ebbõl csak adót kell vonni. )

A GYED összegét ugyanigy kell megállapitani, azzal az eltéréssel, hogy felsõ határa van max.83.000.-Ft. ( GYED-bõl 8% nyugdijj. és adó kerül levonásra.)

Hát ennyi.
Puszilok mindenkit Ckatalin
ckatalin
 
 


Szia Kati!

Jelenleg a max. gyeden vagyok, julius elején lesz a fiam 2 éves. Úgy tûnk év végére megint babám lesz..mi lehet az optimális megoldás?
mégegyértetlen
névtelen
 


Ckatalin, Te egy kincs vagy! Köszönöm szépen!

Ezekhez az infókhoz hol jutok hozzá amúgy írásban? HVG TB-különszám, vagy Adó újság?

Szia: ildi
ld
 


Sziasztok!

Ckatalin!

Sikerült teljesen összezavarnod, most már én nem értek semmit. Jelenleg fõiskolára járok nappali tagozaton, úgy tervezem a férjemmel, hogy mikor jövõre végzek már babát várjak. Úgy tudtam, hogy nekem jár minden a TGYS, a GYED, GYES. De nem tudom hogy mi alapján fogják nekem elszámolni, mert ugyebár én jövedlemmel nem rendelkezem, hacsak az ösztöndíj annak nem számít. Nem tudom hogy hogy csináljam a dolgokat, mert tudom hogy ha csak GYES-t kapok, ami nagyon kevés, nagyon nehéz lesz mindent biztosítani a babának. Gondoltunk arra is, hogy van egy kis vállalkozásunk, ahova bejelent amikor megtudjuk, hogy terhes vagyok (kb 6-8. hét), és kb. két hónap múlva elmegyek táppénzre a szülésig. Akkor mi után fogok kapni Gyedet, mert elméletileg meg lesz a 180 napom, de nem tudom, hogy hogy járnék jobban. Hogy tudnék maximális GYED-et kapni, mennyi bruttó jövedelm kell most hozzá és fõleg mennyi ledolgozott nap (nem a biztosítási idõre gondoltam). Tudom, hogy kicsit sokat kérdeztem, de én sajnos senkitõl nem tudok tanácsot kérni,hogy mit tegyek, remélem valaki tud segíteni nekem. Elõre is köszönöm.

Sziasztok

Nadine

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Sziasztok!
Mégegyértetlen
Gratulálok a születendõ babádhoz. Szóval a TGYS összege a min.bér kétszerese lesz, mert nem lesz 180 napi kereseted (a GYED,GYES miatt). Ha a szülésig van még 180 nap és meg tudjátok oldani, valaki bejelenthet ennyi idõre 100.000.-Ft-nál magasabb összeggel.(mert csak igy kaphatsz több TGYS-t és esetleg a max.GYED-et.) Kérdés, hogy a 180 napi bér közterheinek kifizetése után megéri-e (nem tudom számolni kell!)

Ildi
Köszönöm szépen a kedves szavaidat. Tudod én nem tudom máshogyan meghálálni azt a sok értékes infót, amit itt a babaneten kaptam tõletek (kezdõ anyukaként).
Szerintem a HVG TB-s különszáma szedte össze legjobban az ismereteket. (én többek között ebbõl dolgozom)

Polgári Katalin
TGYS-re és GYED-re csak akkor leszel jogosult, ha bejelentenek a vállalkozásotokba és az idõ alatt szülsz. (egyébként csak GYES-t kaphatsz 20100.-Ft 3 évig)
A fõiskola nappali tagozata csa az egyébként jogositó feltételként meglévõ két év folyamatos biztositási idõ megléte alól mentesit (mert beszámit a fõiskola)
A TGYS és GYED összege (ha csak 180 napig nem leszel bejelentve valami "rendes" összeggel) a min. bér kétszerese lesz. Ugyanazt mondanám Neked is mint Mégegyértetlennek, hogy a magasabb összegû TGYS és max.GYED eléréséhez (szerintem) elég nagy összegû járulék és adóterhet kell kifizetni 180 napig.

Puszilok mindenkit. Ckatalin
ckatalin
 
 


Ckatalin!

Köszi a választ. Most már tudom, hogy hogy kellene csinálni, már csak tényleg számolni kell, hogy hogy éri meg nekünk.

Polgári Katalin

Nadine
KépKépKép
nadine
 
 


Kedves Kati! Tényleg nagyon rendes vagy, hogy válaszolsz ezekre a kérdésekre. Én úgy hallottam, hogy azoknál a kismamáknál, akik hosszabb ideje nem dolgoznak, létezik a vélelmezett bér fogalma, amit a munkáltatónak kell bejelenteni a fizetésemelésnél (ha pl. a cégnél van egy 20%-os bérfejlesztés, akkor az a gyeden lévõnek is jár). Szerinted hogy van ez? Nem lehet ez alapján magasabb gyedet kapni, ha már hosszabb ideig nem dolgozol és jön az újabb baba? A válszt elõre is köszi: Szofi
Szofi
 


Ckatalin!
Kérdezhetnék emilbe?
Köszi,Mariann
zmariann
 
 


Szofi !
Ez valóban igy van, a kismamáknak is meg kell kapniuk minden évben a béremelést (ha egyáltalán van ilyen). Egyszóval, az alapbéredet kötelességük lenne "karbantartani" a GYES ideje alatt is.
Sajnos ez semmiképpen nem jogosit magasabb összegû TGYS-re, GYED-re. Tudod már irtam, ha azért nincs 180 napi béred, mert gyes-en voltál akkor min.bér kétszerese az alap.
DE HA ENNÉL A SZERZÕDÉS SZERINTI BÉRED KEVESEBB, akkor nem kaphatod meg a min.bér kétszerese alapján az újabb TGYS-t, GYED-et.
Pl: valaki kb. 6 éve elment GYES-re, nem jött vissza dolgozni és most a 3. gyermekét szüli. Ha a szerzõdés szerinti bérét (ami most csak formaság, mert a munkáltatónak nem kell semmit fizetni) nem emelték fel és pl. 60.000.-Ft/hó maradt, akkor nem kaphatja meg a max. ellátást (a 100.000.-Ft-nak a 70%-át), hanem csak a 60.eFt 70%-át kapja TGYS-ként.

Mariann Igen !
ckatalin@mailbox.hu

Üdv. Kati
ckatalin
 
 


Köszi Kati! Szofi Kép
Szofi
 


Kedves Kati!
Na, én még egy nagyon értetlen csajszi vagyok, de most talán te segítesz megérteni. Kislányom most 3 éves, idáig csak GYES-t kaptam, mivel nem rendelkeztem bejelentett munkaviszonnyal a születése elõtt sajnos. Most elkezdtem dolgozni amint lejárt a GYES és mielõtt a második babára vállalkoznék szeretnék ledolgozni 180 napot, hogy járjon biztosan a GYED. Viszont, most úgy értettem, az elõzõ írásod valamelyikébõl, hogy így is járna a második babára a minimálbér kétszerese utáni összegû GYED? A 180 nap ledolgozása nélkül? Mivel az én fizetésem alig alig több, mint a minimálbér kétszerese, akkor nem is járnék olyan rosszul, ha inkább gyorsan teherbe esnék, és nem várnám ki a fél évet!! Pontosan mennyi ez az összeg?
Nagyon várom a válaszod! Elõre is köszi!
Andi68
andi68
 
 


Andi68!
Emilben ment a válasz.
Üdv. Ckatalin
ckatalin
 
 


Sziasztok!

Meg tudná valaki mondani, hogy pontosan kik tartoznak a magasabb összegû családi pótlékra jogosultakhoz? Asztmások, krupposok, allergiások?


Köszi

Bea
Bea
 


Bea!

A www.szcsm.gov.hu oldalon megtalálod a törvényt, ott elolvashatod.

szia: ld
ld
 


[url=http://www.szcsm.gov.hu/main.php?site=bal_cs.html&img=2" TARGET="_top]http://www.szcsm.gov.hu/main.php?site=bal_cs.html&img=2[/url]
ld
 


Nem tudtok valamit arról, hogy a gyed esetében is hoz változást a minimálbér adójának eltörlése?
Légyszi politikai felhang nélkül.
Judit
 


Szia Bea!

Magasabb összegû családi pótlékra az jogosult, akinek a szakorvosa orvosi igazolást ad a gyermek tartós betegségérõl. (Ezt egy formanyomtatványon kell igazolni.)

Judit!

Szerintem nem fog változni, de ez csak saját vélemény. A bruttó így is - úgy is ugyanaz. A gyed adózó jövedelem volt is és marad is. Legalább is nem hallottam róla, hogy változna, bár konkrét törvényt nem olvastam.

Sziasztok:

Andi
andi1
 
 


Köszi Andi, de pont ezért kérdezem, mert adózó jövedelem, azaz fizetek belõle adót. És az összeg alatta van éves szinten annak, ami alatt a minimálbérre jóvá lehet majd írni azt a tizenx ezer forintot szeptembertõl.
De nem tudom, hogy ez most jövedelem, vagy olyan mint amikor vállalkozó vagy. Vagy az egész hogy van.
Persze, ha máskor nem is, legkésõbb októberben kiderül. Kép

De ki tudja, addig mi lesz itt még.
Csak jól jönne ez az állítólag hat rongy.

Judit
Judit
 


Egy közeli barátnõm augusztusban fog szülni. A kisfia július ban tölti a 3. évét. Most gyesen va mé addig vele. A munkahelyén kiadtak egy állásfoglalást, sok sok utánjárás után, hogy szerencsére a 1999-es, tehát az elõzõ terhesség elõtti jog alapján kap majd táppénzt, gyást, gyedet, stb. Most , ha lejár a gyese, a munkáltatónak meg kell csinálnia a kötelezõ emeléseket, bérigazításokat, és innen indul az új számolás.Visszamenõleg is kap majd pénzt most, jól is jön nekik, szegények építkeznek. Azért írtam ide, mert a TB intézetek, ahol megkérdete, ez 2 különbözõ megyei volt, különbözõen tájékoztatták.
Ezért kezde a munkahelyi jogászon keresztül ütni a vasat.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sziasztok!

Szerintem, legjobb, ha mindenképpen pontosat szeretnél tudni felkereseni az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat, hogy õk hogyan fogják vonni az adóelõleget. Kérj hivatalos állásfoglalást! De elindulhatsz az APEH-en keresztül is.

Végül is ezt a két céget érinti a dolog. Egyébként a végeredményre én is kíváncsi vagyok. (Szerintem minden marad a régiben, mert a gyed nem bér, az egy biztosítási jogviszony alapján járó ellátás. Nem?)

Sziasztok:

Andi
andi1
 
 


jaj, én már megint beleszólók!
Vigyázzatok, mert az OEP annyira vonja "pontosan" vonja az adóelõleget, hogy nekem márciusban 88.110 (nyolcvannyolcezer-egyszáztíz) forintot kellett befizetnem az APEH-nak, mert ennyit felejtettek el levonni a 2001-es GYED-bõl. Aztán már reklamálhatsz, hogy ki volt az a h*lye ügyintézõ/számfejtõ, miért ilyen sz*r programot használnak, ami az évközbeni emelés miatt rosszul számol! Szóval, minden lehetõ fórumon kérj tájékoztatást, ne csak tõlük, mert soxor azt sem tudják, mit beszélnek! Ahhoz pedig, hogy adóigazolást kapj ezévrõl jövõ jan. 31-ig, gyakorlatilag lemondhatsz, hacsak nem kezdesz el ÍRÁSBAN reklamálni náluk Kép (én évek óta így jutok hozzá az enyémhez, figyelmeztetve õket a törvények betartására Kép)

sziasztok:
ld
ld
 


Judit !

A minimálbér adómentessége kapcsán annyit, hogy a tervezetben úgy olvastam, olyan módon lesz adómentes a minimálbér, hogy az adójóváirás mértékét felemelik. Ez most a bérjövedelem 10%-a, max. havi 3.000.-Ft.
A gyed a tgys és a táppénz is bérjövedelemnek minõsül (ebbõl a szempontból), tehát ezekre is jár az adójóváirás.

Az az igazság, hogy én nem szeretek újságcikkek és félinformációk alapján beszélni jogszabályokról. De megigérem, ha megjelenik a törvénymódositás, akkor ebben a topicban tájékoztatok mindenkit a gyakorlati részérõl.

Üdv. Kati
ckatalin
 
 


Köszönöm.

Judit
Judit
 


Köszönjöm én is, és várom jelentkezésed.

Andi
andi1
 
 


Sziasztok!

A sógornõm tegnap kapott postán pénzt, amin ez állt:

CSP TÁH BUDAPEST 10500 FT Egyszeri juttatjás

A családi pótlékot már egyszer megkapta hó közepe táján, úgyhogy ez nem az. Se nem a GYES. Akkor mi?

De ami a legfontosabb: én miért nem kaptam ilyet?????

Tud valaki errõl valamit??????

Köszi

Üdv
Szila
Szila
 


Szerintem hívd fel a TÁH-t, ott tutira megmondják.A CSP a családi pótlék jele.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Szila, ki kapja nálatok a családi pótlékot? Ha pl. a férjed vagy a te pénzeddel együtt kapod (a munkahelye intézi valamelyikõtöknek), akkor valószínûleg nem postán jön majd. De én se tudom mi ez.
Judit
 


Judit,
én kapom a családi pótlékot is. Azt gondolom, hogy nem postán jön, mert mindent banki átutalással intézünk.

De az hogy lehet, hogy a sógornõm minden évben kapott ilyen egyszeri juttatást? (Most lesz kétéves a kislánya, és ez már a harmadik ilyen egyszeri juttatás.) És évrõl évre többet?

Kik és mi alapján kapják ezt az egyszeri juttatást?

Szila
Szila
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: