Új privát üzeneted érkezett!

EviC!

Hát ez egyfajta kényszerbol alakult így ki.
Nem ette meg a bébi ételt és nem lehetett kanállal etteni. Bereaktam neki cumisüvegbe és abból megette. Késobb aztán ment a kanál, de nagyon sokáig nem ment a darabos.

A két fiú közt a lényegi különbség az, hogy a nagyobbiknak 15 hónaposan megvolt az összes foga (20!!), rághatott volna mégsem akart és öklendezte ki a darabosabb ételt. A kicsi most 15 hónapos csak 6 foga van az meg a pépest öklendezi ki az csak darabost eszik (persze nem igazán rágja meg, nincs is mivel). A nagy nehezen akart önnálóan enni a kicsi meg már most maga kanalazza ki az ebédet.
A kicsivel nem faxniztam ennyit sokkal elöbb adtam a saját foztombol (felnott kaja) mint a nagynak, mert az máshogy is eszik annak lehet, a nagynak majdnem kétéves koráig foztem.
A kicsi bepakolja a bébiételt is nekem, neki a kecskeméti a kedvencünk.

Én ha nem is a gyerekeket rendszeres evésre szoktattam, mert szerintem csak így lehet kordában tartani a dolgokat. Nagyon sajnálom a húgomat akit két "rossz evo" gyermekkel áldott meg a sors (lány(5),fiú(3)). Nagyon sokszor van náluk, hogy az egész lelkét beleadja a fozésbe és ebédnél a gyerekei csak kotorásznak, vagy nyavajognak, hogy nekik ez nem kell. Én biztos, hogy már beleorültem volna. Akinek ilyen gyerekei vannak mint az enyém, hogy mindent megesznek amit elé raksz nagy szerencséje van és nem is tudja elképzelni mekkora szüloi megpróbáltatás a másikoldal.

bigacsiga Kata
bigacsiga
 


Kedves EviC!
Szerintem azért a szopikat igyekezz megtartani, mert az tényleg a legfontosabb táplálék még ebben a korban. Hannám nem is fogad el mást inni, így aztán csak a szilárd kaják ideje rögzített (délben és este), egyébként mindig megszoptatom, ha kér, most a melegben meg pláne gyakran.

Kedves bigacsiga Kata!
Nagyszerű főzelék-ötleteket adtál! Ki fogom próbálni az általam eddig nem ismerteket.
Pele
Pele
 


Ide is találtam valamit:

csecsemotáplálás, elválasztás
[url=http://www.nexus.hu/dr-acsai/cstaplal.htm" TARGET="_top]http://www.nexus.hu/dr-acsai/cstaplal.htm[/url]
bigacsiga
 

 
 

A Telefondoktor a bébiételek készítésérol

MediNews - 2001.8.6.

A nyári melegben különösen fontos, hogy a kisbabák és a kisgyermekek ételét biztonságos módon készítsék el az anyukák - errol ad hasznos tanácsokat a Telefondoktor az augusztus 6-tól 12-ig terjedo héten.

Mindenekelott arra hívja fel a figyelmet, hogy már a bevásárláskor gondoskodni kell arról, hogy a közvetlenül is fogyasztható termékek, mint a felvágott, a sajt és más hidegkonyhai áru ne kerüljön nyers hús, tojás vagy burgonya és zöldség közelébe, ne szennyezze azokat. Hasonlóképpen fontos, hogy a kisbabáknak mindig a legfrissebb és legjobb minoségu alapanyagot válasszák.

A csecsemoétel és a tea készítéséhez nem szabad felhasználni ásott kutak nitrátos vízét, mert fozéskor még inkább besurusödik a gyermek egészségére ártalmas nitrát tartalom, noha a felnottek bátran fogyaszthatják.
A sütés, fozés mindig alapos legyen, legalább 10 percig tartson. Kóstoláshoz ne fozokanalat használjanak, hanem tiszta kiskanalat, amit nem tesznek vissza az ételbe. Az elkészült ételt pedig hideg vízbe állítva gyorsan hutsék le. A hutoszekrényben tárolt ételt pedig minden esetben át kell forralni, nem elég csak meglangyosítani.
Fontos tudnivaló továbbá, hogy a babának legyen saját tányérja, evoeszköze, amibol a felnottek nem kóstolgatnak ételt.

Ha a gondos fozés ellenére a kisgyermeken hányási, hasmenési tüneteket, lázas állapotot, eszméletvesztést észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz, mert a halogatás életveszélyes lehet.
A Telefondoktor éjjel-nappal hívható a 317-2111-es számon.


MTI 2001. augusztus 3., péntek 17:02
bigacsiga
 


[url=http://www.babybell.hu/SID0X83171517ba807892d19f033863e7f315/cikk.cmt?cikk_id=50" TARGET="_top]http://www.babybell.hu/SID0X83171517ba807892d19f033863e7f315/cikk.cmt?cikk_id=50[/url]

Bébiételek

Egy csecsemo legfontosabb tápláléka - minimum az elso négy hónapban - az anyatej. Az ezt követo idoszakban minden anya maga választja meg, hogy mivel táplálja csemetéjét. Sokan azért kényszerülnek a szoptatás korai befejezésére, mert nem termelodött elegendo anyatejük a terhessége idején. De akadnak olyan szülok, akik a 4. hónaptól kezdve, a szoptatás kiegészítésére különbözo bébiételeket adnak a csecsemoknek.
A pépes bébiételek tárháza rendkívül széles: zöldségbôl, gabonából, gyümölcsökbôl illetve húsokból készülnek. Ezeket a táplálékokat nem kell megrágni, nem úgy, mint az úgynevezett junior ételeket. Ezek ugyanis, a vegyes táplálkozásra való szoktatás miatt kisebb puha alkotórészeket is tartalmaznak.
A babák eleinte idegenkedve fogadják a kanalat. Ugyanolyan körkörös nyelvmozgással szedik le róla az ételt, mintha szopnának. Éppen ezért nem szabad elriasztani ôket az evôeszközöktôl. Mindig csak annyit kell a szájukba dugni, amennyit megesznek és ha nem kérnek többet, ne eroltessük tovább.
A Tesztmagazin egy korábban készített, átfogó és alapos körképébol kiderült: kilenc féle bébiételbôl hat megbukott a vizsgán. Nagyrészüknél a fehérje-és a zsírtartalom nem egyezett azzal az értékkel, amelyet az üveg oldalán tüntettek fel és ez felborította a termék energia-és kalóriatartalmát. A megmérettetésen akkor, a Heinz vegyes zöldségpüréje, a HIPP borjúhús zsenge zöldségekkel és a Paradicsomos csirke burgonyával kerültek ki gyôztesen. A végeredményen akkor a szakemberek is elgondolkodtak és remélhetôen gondosabban készítik napjainkban ezeket a csemegéket, melyeket életünk legfontosabb és legvédettebb értékének, gyermekeinknek készítenek.
bigacsiga
 


És az is elgondolkodtató, hogy miért tesznek bele sót, cukrot, tejport, miegymást már a 7-8 hónapos korú babáknak ajánlott kajákba, mikor már a csapból is az folyik, hogy ezeket egyéves korig ne adjuk a babának...
Fõ az üzleti szemlélet, nemdebár.
 
 


Kedves Csilla!

Nagyon nehéz lehetett Almának. EZT megértem és sajnálom.
Kértél vacsiötleteket: Mi most próbálgatjuk a zabpelyhet. Esetleg babapiskóta (bár sokan ellenzik)? Túró? Mindegyik gyümölccsel. Üdv, Bea
Bea
 


Sziasztok!
Én a Schöpf-Méreis topic lakója vagyok, csak azért nyergeltem át ide, hogy megkérdezzem:
Érdekelne-e valamelyikőtöket szép, permetszer-mentes sárgabélű őszibarack?
A szüleim termelik, elsősorban eladásra, tavaly nyáron én azt fagyasztottam le az akkor még pocaklakó gyermekemnek irdatlan mennyiségben és nagyon bevált (sajnos még így sem lett elég).
Ezért jutott eszembe, hogy ajánlom kisgyermekes anyukáknak is.

Az ára még bizonytalan, mert majd csak 1-2 hét múlva kezdődik a szüret és nyilván az akkori piaci ár fogja meghatározni. Mindenesetre lényegesen kedvezőbb áron szokták adni, mint a zöldségesek vagy akár a piacosok.

Pátyon van a barackos, de ha valakinek gondot okoz oda elmenni, úgy is megoldható a dolog, hogy hozzánk (Budafokra) elhozzák és innen viszitek el.

Ha érdekel valakit, írjon mailt (medvike@freemail.hu), mert mostanában nem nagyon érek rá olvasni a topicokat. Gyerkőc nagyon igényes

Üdv
Mackoo
 
 


Akkor nyergelj tovább, mert ezzel az erőszakos nyomulós stílussal, már más is próbálkozott és hidd el itt a babaneten ez nem jön be.

Kép

KépKép
 


Lányok!

Ha a babák nem kívánják ne erőltessétek a gyümit!
Az én lányom imádja a gyümölcsöket,de nem eheti már.
Tejcukor érzékenységgel indultunk,majd lett tejfehérje érzékenység,amit a gyümölcscukor érzékenység követett.
Mivel nem fogyasszthatott tejterméket nem is bántuk,hogy annyira szereti a gyümit.Nem vitte túlzásba,de minden nap evett valamilyet.
Nem akartuk mégis sikerült a szervezetét megterhelni fructossal amit nem tud megemészteni és hasmenést vált ki.Most reménykedünk,hogy kinövi 6 éves korára(különben megmarad örökre).

Persze a vitaminok végett fontos a kicsiknek a gyüm. de ha nem kívánják ne eröltessétek!!!
eve
 
 


Eve!

Ez elég szörnyen hangzik! Kép Mennyi idős a kicsid? Mikor jöttek nála elő ezek a dolgok? Mennyi ideje evett akkor már az adott dologból? ELeinte ette a gyümit és nem csinált bajt, majd mikor már tejeset is evett és az előjött, utána jött ki a fruktóz is? Én még nem is hallottam ilyenről, mit mondanak, ez mennyire gyakori dolog?
Bocsi, hogy igy elöntelek a kérdésekkel.

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!

(Nem volt szándékom senkit megijeszteni!)

Az én lányom már ovodás.Januárban lesz 4 éves.
Sajna nem volt tejem elegendő így tápival kellett pótólni.Tej alapú tápit kapott amitől iszonyat hasfájós lett és kipattogott a köldöke körűl.Ekkor kezdődött a tejcukor alergia laktóz csökkentett tápit kaptunk .Egy idö után nehezen tudott kakilni akkor "kitalálták",hogy minden rendben van.Ujra tej alapú tápit kapott.Pár hónap múlva megint ment a hasa látástól mikulásig és kipöttyösödött.Akkor szója alapú tápit kapott utánna.Amikor már ehetett nem kellett különösebb diétát követni csak a tejtermékeket kellett kihagyni az étrendjéből.
Idén februárba került oviba és ehez kellett tisztázni a körülményeket ekkor kültek el minket a gasztroenterológiára elkeztük a szigorú tejmentes diétát rengeteg 100%-os gyümilevet ivott és egy-egy gyümölcsöt is evett naponta.Hasmenése lett tőle igy jöttek rá,hogy fructos intoleranciája van.A gyümölcscukor terhelés ezt igazolta is.
Nem túl gyakori ez a fajta alergia.
Remélem minden kérdésedre sikerült válaszólnom ha mégse vagy valamit érthetetlenül írtam le akkor írj !
Szia!
Eve
eve
 
 


Eve, köszi! Szerencsére az én gyerekeimnél egyelőre nincsen semmilyen ételallergia, csak a nagyfiam (11éves) pollenallergiás. Ami nála eleinte egy-két dologra lett pozitív, majd később többre. Ezek szerint lehet, hogy ételallergiánál is így van, az egyik allergia megléte növelheti a másikra az esélyt.
Kívánok nektek sok erőt és azt, hogy kinőjétek a dolgot!

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!
Ha már van nagyobb gyerkőcötök, meg tudnátok nekem mondani kinövi-e a gyerek, ha hagyom játszani evés közben, vagy most rontom el mindörökre 1 évesen?
Babám ki se nyitja a száját jóformán ha nem matathat a mancsával valamivel. Erre mostanában jöttem rá, hogy így könnyebben becsúszik az étel. A védőnői állásponttal így szembekerülök meg saját magammal is viaskodom ugyanakkor ezért hisz evés időben enni kéne, nem játszani. Éhesnek jellemzően éhes mikor kínálom különben azok az adagok nem tűnnének el amiket játék közben sikerül megennie. Lehet, hogy a gyerkőcök tényleg mindig játszani akarnak, s nem látják értelmét ezt unalmas kanalazással félbeszakítani? Vagy igenis ki kellene vívnom, hogy márpedig evéskor nincs játék? Elrontom, ha így maradunk?
 


Szerintem középút. Nem a sima játékokkal játszon evésnél, de kapjon a kezébe egy kanalat, tányért, szalvétát, szóval olyan dolgokat, amik ott vannak körülötte. Nálunk is volt sokszor olyan, hogy nem volt türelme csak ülni magában és enni, bezzeg ha valamire figyelhetett közben, akkor jóízűen sokat evett. A családi közös étkezések is sokat segítenek, ilyenkor zajlik az élet, beszélgetések vannak, őt is jobban lekötik. És ahogy ügyesedik és igényli és hajlandó rá, hogy maga próbálkozzon az evéssel, meg fog oldódni a dolog (jobb esetben), hiszen az már tevékenység, munka-játék, már elfoglalja magát vele (persze közben azért lehet csempészni befelé a kaját, hogy valamivel jól is lakjon)

Ildi

Ildi
 
 


Ildi,
Köszi a tippet. Első pár alkalommal még kanalat adtam neki, aztán pont elcsábultam volna már a játékai felé, de igazad van. Így lassan a konyha összes felszerelését megismeri majdKép) Én meg olyan kreatív módon tudom játékká varázsolni az edényfogó kesztyűt és a szalvétagyűrűt, hogy gyes után állást változtathatokKép).

Azért aggódom továbbra is. A helyzet elfajulni látszik. Most már ha leül az etetőszékbe, rögtön mutogatni kezd, hogy most azonnal valamit kérek amivel elfoglalhatom magam míg megtömsz anya. Ez így nem jó! Az evésre egyáltalán nem, egy csöppet sem figyel. Legalábbis látszólag. És ez az ami így biztosan nem jó. Ha tudnám, hogy ez csak egy két hét max...?

Anyu azt mondta nálam ez két éves korig tartott aztán válogatós, végül vegetáriánus és "túl igényes" lettem, ma alig valamit eszem meg. Ismerős kislány beteges baba volt naggggyon sovány kislány és rohangáltak utána még kamaszként is, hogy egyen.

Nem így alakulnak ki a játszmák?? Ha nem szopizna már, megkockáztathatnám, hogy jó, ha csak játszani akarsz, enni nem, akkor ne egyél és kivenném a székből. Működött már ez a - kvázi kiéheztetős - taktika valakinél hasonló esetben? Mit csinál ilyenkor az ember, ha este nem vacsizik a gyerkőc? Éhesen nyilván aludni se tud akkor meg éjjel ébred?
 


Sziasztok!
Botanika!
Nálunk nem ez a gond, mint amit írtál, Boti már 8 hónapos korától nem eszik kanállal. Akkor volt egy hányás, ami után 2 hónapig csak szopi, aztán elkezdtük a kenyérfélét. Ez áttörést hozott olyan szempontból, hogy elkezdett egyáltalán enni valamit, de kanállal azóta sem tudom megetetni. Egyetlen kivétel a Nestlé csokipuding. Ő úgy eszik, hogy ami tetszik, és kézzel lehet enni, azt eszi, amit nem, azt nem eszi. Semmit nem eszik, ami szétnyomható, vagy szószos, nedves. Zöldség-gyümölcsöt szinte egyáltalán nem eszik. (Kivétel: szőlő, zöldborsó, újabban főtt répa.) Egyébként javul a helyzet. Most 10,3 kg, mindenki azt mondja, hogy milyen kis husi, tehát nem aggódom. Egy időben ragaszkodtunk hozzá, hogy legalább egy kanállal kóstolja meg, aztán mondhatja, hogy nem kell. Erről már rég leszoktunk. Nem kell, nem kell. Sokszor éhesen megy aludni, mert pl. mostanában a vacsorája egy fél fürt szőlő. Ma 3 szem szőlő volt. Kényszeríteni nem tudom. Szerintem ugyanez vonatkozik a játékra is. Ha nem elég neki a kiskanál, tányér játéknak, én nem adnék mást. Nem szabad a kajának túlzott jelentőséget tulajdonítani, ha éhes lesz, eszik. (Persze bort iszom, és vizet prédikálok, én is örökké a kaján aggódtam, de kezdek megnyugodni, mióta pl. hajlandó a levesből a répát megenni.) Ki kéne várni, gondolj arra, hogy volt-e már olyan szokása, amit pár hétnél tovább megtartott? Olyan gyorsan változnak, viszont ha ugrassz valamire, azt megérzi, hogy ezzel lehet anyát idegesíteni Kép.
Sok sikert!
Zsófi
 
 


Sziasztok!
Én új vagyok ebben a topicban, de most segítségre lenne szükségem.
A kisfiam (második gyerkőc)most múlt hat hónapos. Hat hónapos koráig csak szopizott, de most elkezdtem neki gyümölcsöket, zöldségeket adogatni. Kezdtük az almával (reszelve, kicentrifugálva, anyatejjel, cukorral), az eredmény: kirázza a hideg tőle. Úgy döntöttem, hogy ez nem jött be, áttértünk a sárgarépa című fejezetre. Próbáltam párolva, főzve, krumplival, anyatejjel, az eredmény: szintén hidegrázás. Kipróbáltuk a banánt: egészben a szájába dugva kedvtelve nyalogatja, ha pépesítem, kiköpködi. Megpróbáltam a sütőtököt: krumplival nem kellett, natúr megfőzve először úgy tűnt, hogy bejön, de másodszorra már a szájába sem tudtam dugni a kanalat.
Próbálkoztam már szoptatás előtt, után, közben, de az eredmény elég lehangoló. Én nem emlékszem rá, hogy az első gyereknél is ilyen nehezen ment volna (ő is szopizott, de neki már négy hónaposan elkezdtem adogatni a pempőket - lehet, hogy ez ideálisabb életkor erre a szakkönyvekkel ellentétben).
Segítsetek nekem ötletekkel, mert nagyon nem boldogulok pici Zsombimmal.

Előre is köszi

Bogi
 
 


Bogi!

ha végképp mindent elutasít, várj pár napot (mondjuk egy hetet) és utána próbáld újra. Hallottam nem egy babáról, akik 11 hós korig sem ettek mást. csak anyatejet, majd pedig hipp hopp elfogadtak mindent. Ha nem fogad el semmit, akkor sincs gond, 1 éves korig elég lehet nekik a csak anyatej, fenti babák is gyönyörűen fejlődtek csak cicivel.
Érdemes a hőfokot, a pépességet-folyékonyságot variálni. cukrozást inkább kihagynám. És nyugi, ha nem kell, nem kell, majd jelzi ha kell neki!
Addig meg élvezd az anyatejes kakitKép, milyen jó is még abból szedni ki őket!Kép

Ildi

Ildi
 
 


Ildi!
Bocs, hogy ilyen soká válaszolok, de közben a nagyobbik gyerkőcön kitört a bárányhimlő.
Azért olvastam a tanácsodat, meg is fogadtam, most szünetet tartunk. Felirattam újra a K vitamint, úgy döntöttem, hogy most egy hónapot várunk. Majd beszámolok a fejleményekről.

Bogi
 
 


Ildi!
Bocs, hogy ilyen soká válaszolok, de a nagyobbikon közben kitört a bárányhimlő.
Megfogadtam a tanácsodat,most szünetet tartunk. Felirattam újra a K vitamint és úgy döntöttem, hogy majd egy hónap múlva próbálkozom megint, addig nem erőltetek semmit. Majd beszámolok a fejleményekről.

Bogi
 
 


Mi is hasonló cipőben járunk, mint a Bogi. Orsi is igen válogatós, amit valószínűleg az apjától örökölt. Csak az a különbség, hogy ő már 15 hónapos, és van olyan nap, mikor csak szopik. Szerencsére azért jó erőben van, nem sovány. Én azért szeretmém elválasztani, mert ez már kicsit fárasztó, és tesót is szeretnénk neki.
Szerintetek ilyen idős korban is elég az anyatej?
Másrészt meg olyan bosszantó tud lenni, mikor megcsinálom neki a kaját és még csak bele sem kóstol...
Amúgy nála vannak különböző időszakok, mert vmikor megeszik egy kaját, de 2 nap múlva már nem. Ez miért lehet??
 
 


Szia Bogi!

Kb nálunk is hasonló (volt) a helyzet. Sára most volt 6 hónapos, 5 hónapos múlt amikor elkezdtem vele kóstoltatni az almát, egyáltalán nem kellett neki. Próbáltam mindenhogy, melegítve, stb, de nem. Vártam pár napot, megint kínáltam, semmi. Mással nem is próbálkoztam. Persze nem erőltettem, ha nem nem. Aztán egy hete amikor ismét kínáltam, egyszer csak nyúlt a kanálért és leszopogatta fintorgás nélkül. Másnap már megevett egy kis almát pürésítve. Szóval haladunk, de kellett egy egész hónap próba mire 'megért' rá. Szóval kitartás, időnként hagyj ki pár napot ahogy Pildi is írta, aztán hirtelen meglepetésszerűen majd biztos bevágja az egészet.
 
 


Sziasztok!

Elválasztás ügyben kellene egy kis tapasztalat.

Próbálkozott valaki már mellet hideg vízzel borogatni, hogy tejcsi apadjon? Ki lehet azt bírni? Ha már csak kétszer szopizik egy nap akkor hány nap alatt tűnik el a tejcsi teljesen?

Védőnőtől kaptam a tanácsot hogy így tegyek, mert a 15 hónaposom már szeretném "leállítani". Azt mondta, ha a tej elapad akkor nem akar majd tovább szopizni. Ez számomra még elég humánus leszoktatásnak tűnik.

Tudtok segíteni? Köszi!
 


Sziasztok!
Kisfiam negy es fel honapos, es az utobbi ket hetben gyakorlatilag nem gyarapodott. Eddig csak anyatejet kapott, illetve ket nappal ezelott adtam neki par kiskanal almalet. A kerdesem az volna, hogy meddig adjam neki a levet kizarolag, mikor adhatok neki rostot is? A masik az, hogy ha megis tobb tejem termelodne (mostanaban egy nagyon stresszes idoszakon mentem keresztul, lehet, hogy emiatt egyszeruen kevesebb lett a tejem?) leallhatok-e az elvalasztassal? Egyaltalan, Ti mikor adtatok eloszor a babatoknak mast mint anyatejet? En szerettem volna a babamnak hat honapos koraig csak anyatejet adni..
Elore is koszi minden reakciot!

Kép
Kép
 
 


Botanika,
én próbálkoztam hideg vizes törölközővel éjszakára, igaz, csak a túltermelődés leállítása végett, arra jó volt. De szerintem teljesen elapadni nem fog tőle, mert amíg a kölök próbálkozik, addig, ha minimális mennyiséget is, de lesz mit szopni. Azt tudom elképzelni, hogy annyira kevés lesz ill. lassan-nehezen jön, hogy a gyermekcsének egyszercsak elmegy a kedve a dologtól (bár ez nem feltétlenül van így, mert van olyan is, hogy az anya már úgy érzi, semmi nem jön, a kölkec meg vígan szopizik azért a pár cseppért). Szóval megpróbálhatod, de nem biztos, hogy bejön (persze mi biztos? Kép ) Még az jutott eszembe, hogy esetleg ha sikerülne egy ideig sok-sok érdekes programot biztosítani a gyermekednek, esetleg nélküled is, akkor nem jut eszébe annyiszor. Te meg addig borogathatsz békén Kép
Üdv
Kriszi
 
 


Panzej: az almalétől nem fog jobban gyarapodni, hiszen annak a kalóriatartalma jóval kisebb, mint az anyatejnek.
Mennyi a súlya? Hosszra nőtt? Mit jelent, hogy gyakorlatilag nem gyarapodott?
Én még várnék a hozzátáplálással.

cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Panzej!
Ilyen idős korban sem érdemes hetente méregetni, elég havonta. 4 hónapos kor után már lassul a gyarapodás (főleg ha addig elég nagy volt) ráadásul egyenetlen is lesz. Mit jelent az, hogy gyakorlatilag nem gyarapodott?
Az almalétől nem fog gyarapodni, viszont az almától lehet székrekedése, vasfelszívódási zavara, bezavar a bélflórájába...
Szóval én is kivárnám a hat hónapot a helyedben.
Betti

Betti
KépKép
KépKép
 
 


Sziasztok!
Eloszor is koszi minden reakciot. A gyakorlatilag nem gyarapodott azt jelenti, hogy ket hete egy grammot sem (hetente merem), sot, talan 10-20 grammot fogyott is. Ereztem, hogy keves a tejem, stresszes idoszak utan meg is betegedtem (influenza). Tapszert semmikepp nem akarok adni neki, azert dontottem a hozzataplalas mellett. En is tudom, hogy a gyumolcsok taperteke jo esetben a fele az anyatejenek, dehat azzal kell kezdeni, nem igaz?
Kulfoldon elek egyebkent, de most karacsonykor otthon voltunk, es az otthoni vedono tanacsolta a gyumit. Az itteni mar ket honapja "megengedi" javasolja (?) de akkor meg szepen, heti 140-170 garmmot hizott, ugyhogy nem izgattam magam.
Megesett mar, hogy egyszer-egyszer rovidebb ideig keves volt a tejem (es szegeny fiam orditva ment aludni es a feje alatt levo textilpelust szopizta), de aztan mindig rendbejott. Most megint ugy erzem, mintha nott volna a tejmennyiseg, mer valahogy elegedettebb a baba, de biztosat persze csak a heti meres utan fogok tudni.
Egyebkent az egyszer adott almale siman atment rajta, minden problema nelkul.
Bocs, kicsit hosszu lettem.

Kép
Kép
 
 


Panzej: és hogy próbálsz több tejet "csinálni"? A minél gyakoribb mellre tétel az igazi. Ha pl szopizás után még sír, akkor tedd át a másik melledre.Fog ott is találni. Nálunk volt olyan, hogy 4-5 mellből kellett adnom, mire jóllakott.
cory

cory + Liza 2006.03.11. + Zsoma 2003.08.31. + Balu 2001.09.12.
cory
Budapest
 
 


Köszi Kriszi a tapasztalatot. Most már csak reggel este szopizik, tehát nem a gyakorisággal van a gond, arról már sikerült leszoktatnom. Csak szeretnék teljesen leállni. Bár tegnapelőtt este mindössze 40 másodpercet szopizott egy nagy vacsi után meg se várva a reflexet és kéredzdkedett a kiságyába. Hát az azért nagyon fura (és bármennyire is le akarom szoktatni - nem jó) érzés volt.

Próbáltam emiatt tegnap a borogatást mert feszültem rendesen, de oda se neki. Lehet, hogy nem mindenkinél műk. viszont most kipróbálva sem érzem jobb ötletnek a hideget magamon mint ahogy elképzeltem.Kép

Marad azt hiszem a reggelivel kezdődő próbálkozás, hátha jó lesz helyettem a banánturmix is.Kép Reggel meg az a zajongás a mixerrel?Kép Na jó nem nyafi, ha egyszer már döntöttem...
 


Botanika,
ha akarsz apasztani, akkor még van a zsályatea, káposztaborogatás (na az sem jobb, mint a hideg víz, hidegnek nem hideg, csak büdös), homeós bogyó direkt erre (Urtica Urens CH 15, ha jól emlékszem, de azért nézz utána, mert ha rosszul emlékszem, és ez a másik potenciál, akkor nem apadni fog, sőt), uszoda, szauna, sportolás, kevesebb folyadékivás, ilyesmi. Pont az ellentéte mindannak, amivel szaporítanál Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!
Botanika!
Mindenhol utolérlek! Kép
Egy ismerősöm mindkét gyereke lombikban fogant. A másodiknál az első 1,5 éves volt, és a lombik miatt el kellett választani, ő mesélte, hogy tejapasztó gyógyszert kapott a nőgyógyásztól. Gondolom, ez egy kicsit radikális megoldás, csak leírtam, ha érdekel, ilyen is létezik.

Hogy szoktattad le a babót a nappali szopiról? Én még mindig ott tartok, hogy hajnali 6, aztán ébredés után, aztán a du. alvás után, és este fürdés után. Tehát inkább 4, mint 3 szopi. Ha a délutáni alvás után nem adok neki, egész délután tök nyügi, semmi sem jó, nem lehet vele semmit se kezdeni. Ez sem lenne célom.

Zsófi
 
 


Szia Botanika!

Engem is az érdekelne, hogyan sikerült elérni, hogy naponta csak 2-szer szopjon a gyermek. Amúgy már rendesen eszik?

Az én lányom is 15 hónapos, és képes fél óránként szopizni. Szerintetek az jelent vmit, hogy egyszerre mindkét mellemet szivogatja? Amúgy fogyott is, 2 hónap alatt 25 dekát, persze mozog is eleget.
A védőnő és dr nő szerint minden rendben, hiszen egészséges, és vidám. De hogyan tudnám én nem figyelembe venni azt hogy fogyott, és hogy nem eszik rendesen?? Hogyan lehet ezzel megbarátkozni??

A tejapasztó gyógyszerek nem zavarnak be a hormonokba? Én azért szeretném elválasztani, mert szeretnék neki kistesót. És bár már menstruálok, mégsem akar összejönni a dolog, erős a gyanúm, hogy a sok szopi miatt.

Amúgy nekem is van tanácsom az elválasztáshoz, le kell passzolni a gyereket olyan SZERETŐ mamához, aki tud vele folyamatosan foglalkozni. Nálunk ez bevált, és ha lenne 3 olyan nap, amikor ezt meg tudnánk oldani, állítom hogy már nem szopna Orsi. Persze kezdetben néha meg kell szoptatni, mert ez ugye nem megy egyik napról a másikra, tök hirtelen.
 
 


Sziasztok!

Zsófi és Kriszi!

Helló itt is újra! Köszi a tippet, de semmilyen bogyót nem akarok szedni. Én a homeosokban sem bízom. Zsófi, leszoktatás alább!

Andreat,

Igen, vannak csodák, gyerkőc két napja eszik rendesen. Nem, két napig evett rendesenKép. Ma estére már "csak" egy joghurtot és egy banánt a finom tojásos főzi helyett.Kép Bár végülis ez se rossz tápanyag kombináció. Szóval mióta engem megszállt a nyugalom (lsd alvás topicKép) azóta nem aggódom az evésen, valszeg ő is kevésbé nyűgös, így történhetett meg, hogy saját kezével normál mennyiségű sütőtököt megevett, vajas kenyéren sonkát és eszi a narancsot. Lehet, annak a savai is használnak az étvágyának. Meg adok kiwit is, na az is csinálhat éhséget talán.

Mindezek mellett gyerkőcöm 7 hónapja összesen ha fél kilót hízott, az utóbbi 2-ben nagyjából 0-át. Most 15 hós lesz mindjárt és 10,5kg. Nem túl sok, de végülis energikus, ügyi Mackó. No para.

Viszont amit kérdeztetek komfort-szopi leszoktatási tippjeim:
1. vegyél fel bő magasnyakú unalmas hosszú pullóvert (ne legyen a szeme előtt a cici)
2. délután nekem 42*esett nekem a végére, ám mindig ugyanazt a cicit kapta meg, sose váltottam (nem volt túl nagy sikerélménye)
3. ahányszor bepróbálkozott felkaptam mutattam valami izgit, irány a konyha és megitattam vízzel, ha érdekesebb volt akkor a félliteres bögrémből(lehet, hogy csak szomjasak ilyenkor télen?)
4. adtam neki lédús gyümit mielőtt megéhezhetett volna, ha esetleg nem uzsizott rendesen (enyém a gyümiket imádja)
5. tereltem a figyelmét mikor próbálkozott amennyire bírtam
6. bevetettem a folyamatba egy-egy délutánra a nagyit én is
7. magyaráztam neki, hogy majd kap, de majd csak vacsi után - egy idő után hajlandó volt elfogadni (bömbi egyszer se volt a ciciért pedig mindig nagyon szopista volt!)

Talán két hét alatt értünk el az elejétől a napi kettőre.(Még most is zsákruhát hordok az békesség kedvéért.Kép) Ez indult december 3 után miután a gasztroenterológián kikaptam a gyermek félretáplálása (vashiányos lett)és lelki veszélyeztetése (lsd függőség)miatt. Ezzel persze nem értettem egyet, ám el kell fogadnom, hogy pl. kalciumból nem tud az anyatej akkora mennyiséget tartalmazni mint kéne és lelkileg nekem sem tett jót (értsd. iszonyú ideges voltam, mikor tényleg volt, hogy 10 percenként jött újra és újra). Most időnként jön összepuszilgat bújik és az is elég neki szopi helyett.

Zsófi, nyügi a szopi hiány miatt. Próbáld megelőzni a "bajt". Vigyél rögtön innivalót neki mikor ébred vagy valami finom harapnivalót amit tuti szeret. Vagy játékot és tereld a figyelmét.

Kívánom tudjatok türelmesek és következetesek lenni, ha tényleg elég volt a nyügi szopis délutánokból.Kép

Sok sikert, kíváncsi vagyok, nálatok is műkszik e majd?!
 


Szia Botanika!!

Köszönöm szépen, valamelyest erőt adott az írásod, van még remény!!Kép
Viszont kissé meg is ijedtem, vashiány??! A védőnőm mindig azt mondja, ne törődjek vele mit eszik a gyerek, ő tudja a legjobban mi a jó neki. Ezek szerint mégsem?
ui.: Orsi 15 hónaposan 8.5 kiló...

Andi
 
 


Andi,

Kitartást a szopi ügyhöz és további működő ötleteket kívánok!

A vashiány meg. Nem tudom azért javult-e meg az étvágya babámnak mert javult a vasa és nem olyan nyűgös (kapja a Maltofert). Vagy mert többet alszik? Vagy mert már tényleg mindjárt 15 hós és nem 14Kép? Szóval csak azt akarom mondani szerintem érdemes néha a házidokin túl is megkérdezni mást tényleg minden ok-e a gyerkőccel. Én sok mindenben az enyémmel nem értek egyet, ha rajta múlik a kicsi 1 évesen már egy korty anyatejet se ihatott volna, bezzeg a tápszer, stb...

A te orvosod megjegyzésére: Hát a gyerkőc abból tud választani amit mi adunk. Meg azokat az ételeket is előbb meg kell szeretnie. Én pl. májat nem adok pedig bitang sok a vas benne, növényi alapú cuccokból meg nem szívódik fel. Nekem a doki azt mondta adjak még több húst, de annyit tudok adni amennyit hajlandó megenni, másrészt a tápanyagtáblázatok szerint a húsból is nagggyyyon sokat kellene megenni (felnőtt számára sem elfogyasztható mennyiség), hogy abból elég vas jusson be.

Amúgy gasztróra mi allergia gyanú miatt mentünk, véletlenül derült ki ott, a háziorvosom nem is akarta utóbb elhinni, hogy a gyerek vasa olyan alacsony (2-es, 8-25 között normális) tekintettel arra, hogy semmilyen tünetet ehhez nem produkált (kivéve tán az étvágytalanságot ha ez ide sorolható, passz).

Szóval ha aggódsz, egy vérképet egy pici szúrással tudnak csinálni a csuklójukból vett vérből. Bambi meg se nyekkent amikor vették, nagyon ügyin. Ugyanakkor a háziorvosom szerint ősszel, télen a vashiány szinte normális, meg egy időben divat volt vasat pótolni gyerekeknél állítólag. Nyilván logikus és remélem tudományosan megalapoztt oka van, hogy ezt ma már nem teszik.

Én felnőttként tudom, hogy magam sem tudom a táplálkozással az összes szükséges vitamint,stb. fedezni, így multivitamin párti vagyok évek óta.
 


Sziasztok,
ez a vashiány szöget ütött a fejembe (bár kicsit off). Szóval Cicónál sosem nézték, bár egyszer-egyszer, még kisbaba korában felmerült, mivel sosem volt nagy kajás vagy nagy hízásbajnok (15 hónaposan 30 dekával volt nehezebb Orsinál...). Hát most sem az, viszont ránézni öröm, pirospozsgás, arányos, izmos kislány, egész nap pörög, dumál, folyamatosan futva közlekedik, de eljátszik nyugodtan is, ha éppen arra van szükség.
Na szóval a kaja. Cicó 22 hónapig (majdnem három hónappal ezelőttig) szopizott, nagy húsevő, sajtnyelő, tejvedelő, spenóthuszár, kedvenc kajája a hal és a csirkeszív, a zöldségekben nem ilyen bajnok (bár azért mindennap eszik főzeléket). Gyümi az megy, bár semmi sem óriási mennyiségben (még a húsféle sem). A májat nem eszi meg, csak jó fűszeres májkrém formájában, azt meg nem kap. Szóval elvileg normálisan eszik, kb. neki való mennyiségeket, elég jó arányban is, de ezek szerint akkor kizárólag akkor jut elég vas a szervezetébe, ha mesterségesen pótoljuk? Direkt vagyok provokatív, és nem félremagyarázni akarok senkit, de szerintem a vashiány is olyan téma, amit egyes dokik szeretnek túlhangsúlyozni, mások meg elbagatellizálnak.

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!
Botanika!

Köszi a részletes útmutatást! Egy-két dolgot majd megpróbálok, de sajnos a legtöbb nálunk nem megy:
- ha szopizni akar, általában nem engem vetkőztet, hanem hoz egy párnát - ha nincs, csak mutogat a kanapéra. Amúgy is csak egy sima, nem kivágott pólóban szoktam otthon lenni.
- mindig két mellből szopizik, ezt azóta szoktuk meg, hogy az elején kevés volt a tej, aztán így maradtunk. Tehát egy cicivel még nincs vége a szopinak.
- gyümiket utálja, ill. mostanában ha olyan kedve van, megeszik egy kevés mandarint. Amúgy sincs semmi, amit tutira szeretne, pl. a túró rudit imádja, de ha nem éhes, azt is otthagyja. A nyüglődés amúgy sem rögtön alvás után jön, hanem egy kicsit később kezdődik - aztán estig tart. Még a csoki az, amit tutira megeszik, de azt meg szintén szeretném minél inkább korlátozni - érthetően más okokból, mint a szopit Kép.
Most a hétvégén csak napi kétszer kapott szopit: hajnalban és este, de ehhez hozzájárult, hogy a férjem is itthon volt, meg mindkét nap jöttek vendégek - így sokkal izgalmasabb az élet, mint ha csak én próbálnám szórakoztatni. A férjem szerint most már ne is adjak neki többet délután cicit, csak hát ő a kíbic: nem neki nyűglődik egész délután. Azért próbálkozom.

Egyébként Botond is ilyen súlyban van: most már majdnem 17 hónapos, és 11 kg. Így is mindenki azt mondja, hogy "milyen kis husos", meg "látom, étvágya az van!". Olyan típus ugyanis, hogy tokás, meg hurkás. Hogy én ettől milyen ideges tudok lenni! Egy joghurt meg egy banán nálunk dőzsölésnek számítana! Ha vacsorára eszik egy fél szelet kenyérnek a belsejét (mármint héja nélkül) egy szelet sajttal, az már nagy adag. Hihetetlenül kis mennyiségeket eszik. De végülis fejlődik. Ez a lényeg, meg hogy jól érzi magát, eleven, játszik, stb.

Zsófi
 
 


Sziasztok!

Kriszi,

Én sem gondoltam, hogy gyerkőccel valami lesz, mert tényleg eszement jó színe van (ok, ebbe a rengeteg sütőtök evés is bejátszikKép), meg eleven ő is eléggé. Szóval remélem ez nálatok nem probléma. Amúgy meg lehet, hogy ebben a korban, meg télen ez normális - én már tényleg sokszor nem tudom kinek mit higgyek el?!Kép

Zsófi,

Most azt csinálom esténként, hogy egy hete próbálom finom meleg tejcsivel is megkínálni este a vacsinál és ma épp vagy 1,5 decit meg is ivott, csak lestem. Remélem ez kiváltja előbb utóbb a szopit. Ma is megpróbáltam csakúgy beszélgetni vele, máshova ülni, stb. de csak mutogatott ő is a szopis fotelra (ilyenkor hiába a zsákruhámKép) és boldogan esett nekem. Csakhogy! Apja most köhögőset "játszik". Ő meg bármennyire is szopista fel-felfigyel a zajokra és elkezd szövegelni. Én viszont most már egy jó ideje, ha egyszer is elengedi a cicit akkor alvást hirdetek. Ez ma kb. 30mp szopi után történt! Jó, méltatlankodott meg ilyesmi, de nem jobban, mint a reggeli vagy délutáni alvásnál szokott. Végül csak elaludt 1 perc nyafogás után békésen megágyazva magának, körberakodva tetszése szerint a mackókat. Ez nem tűnik traumatikusnak.

Mi van akkor ha mégis kezdetnek megpróbálod az 1 cicit. Hátha elfogadná hogy ennyi. Próbálkozást megér. Valahogy el kell indulni.

Én sem gondoltam néhány hete, hogy az esti 30 perc így leredukálódhat, úgy tűnik gond nélkül. Ha nem lennék lusta reggel felkelni turmixot csinálni, lehet, hogy már reggel sem lenne szopi. Annyi változást csinálnak, fogadnak el nap mint nap. Ebben is lehet terelgetni, most már látom az alagút végét.
OFF: (Csak tudnám, örülök-e? így a vége felé, túl a rémes éjszakai keléseken, a monstre szopikon, a romantikus összebújásokon, szembesülve a befejezés közeledtével? Egyet érzek, meg kell tanulnom elengedni. Azért ez (is) kemény tananyag nekem. Más amikor megtörténik mint mikor csak beszélünk róla.)
 


Sziasztok!
Botanika!
Nem akarom elkiabálni, de már szombat óta nincs nappali szopi! Azazhogy reggel-este van, néha még hajnali 6-kor, de délután nincs. Egyszerűen nem kap, és úgy tűnik, lassan beletörődik. Kép
Egyébként én is hasonlóan érzek a szopi végéről: szeretném, ha vége lenne - az eszemmel. De a szívem egy kicsit visszahúz. Persze mi még messze vagyunk a teljes "leállástól". És ha minden jól megy, nemsokára kezdődik minden előlröl! Kép

Zsófi
 
 


Zsófi,
nemmondod??? Lehet gratulálni? Kép
 
 


Kriszi!
Nem, nem, még csak a terv van meg Kép.
Tavasz végén indulna a "projekt"!
Zsófi
 
 


Sziasztok!
Ügyes vagy Zsófi, meg a Babóca is! Mi ma esete is csupán kevesebb mint 1 percig bújtunk. Rájött ugyanis babámra a szövegelés. Mamamázik, papapázik és nekiállt még tapsolni is. Na ez utóbbinál mondtam, hogy akkor pulcsi visszahúzKép. És még picit "dumcsiztunk" s aztán be az ágyba- még nyafi se voltKép.

Reggel bezzeg volt boldogság mikor végre "megértettem" (az ellenkezőjét hiába tettettemKép) hogy szopizni szeretne... Lehet, előbb ezért leszokunk az estéről s aztán a reggel.

Csak ne közelegne az a fránya 15 hós oltás. A leszoktatást mindenképp azelőtt szeretném, különben félek a mellékhatásként fellépő problémák esetén non-stop szopi jönne vissza esetleg. Nálatok volt valami akkor?
 


Sziasztok!
Botanika!
Nálunk nem volt semmi a 15 hós oltásnál. A tizedik nap este pár pötty, ennyi. Én azt hallottam, hogy akkor van gond, ha lappang valami a gyerekben. Tehát ha egy kicsit náthás, vagy ilyesmi, akkor meg kell gondolni. Nem tudom, jártok-e gyerekközösségbe, mi az oltás előtt két hétig szüneteltettük a játszóházat (vagy 3, mert előtte meg beteg volt).

Egyébként mi még az esti-reggeli szopimegvonással nem próbálkozunk, ezzel elvagyok már. Majd szép lassan. Persze innen már nagy lépés az estit, vagy a reggelit kihagyni, de sose gondoltam volna, hogy egyáltalán idáig eljutunk.

Zsófi
 
 


Hahó,
Zsófi,
akkor még nem Kép

Botanika,
nálunk a 15 hós oltásnál az égegyadta világon semmi változás nem volt, se akkor, se utána. Pedig én közben be is kaptam valamit, és itt betegeskedtem a kölök mellett. Holott a 3-4-5 hónapos oltás nagyon megviselte Cicót. Volt minden: láz, nemevés, nemalvás, lábfájlalás, de legfőképpen dokiutálat. Szerencsére mostanra mindet elfelejtette Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Csodálattal olvasom, hogy mindenkinek milyen jól megy a leszoktatás. A ti babátok szopi mellett eszik is rendesen?
Nálunk Orsi beteg lett, megy a hasa, persze továbbra sem eszik, lassan vehetek eggyel kisebb pelusméretet, mert a 7-14 kilóig valónak a pántjai majdnem összeérnek a "hasán" . Különben most a betegség alatt nem bánom hogy szopik, és már elképzeltem hogy ha ennek vége, hogyan fogja habzsolni a finomabbnál finomabb kajákat!!!
Csak már ott tartanánk...
Zsófi!
A tesótervezési projekttel én is vártam, biztos ami biztos alapon, most meg már kifutok az időből ,mert nem sikerül teherbe esnem (gondolom a gyakori szoptatás miatt). Szerintem érdemes már most beindulni....

üdv
Andi
 
 


Sziasztok!
Andi!
Mennyi idős Orsi? Nálunk a kajával mindig is nagy gondok voltak-vannak (egyre kevesebb, szerencsére Kép). Az elején jól indult ugyan, de aztán egy hányás miatt 2 hónapig csak a szopi ment (8 hónapos volt akkor). Amikor elkezdett enni újra szilárd kaját, nem hagyta, hogy én adjam, csak amit kézbe tudott venni. Most ott tartunk, hogy eszik már kanállal, villával (17 hónapos), de én a legritkább esetben adhatok neki kaját. Csak ha nagyon éhes, és nem boldogul az evőeszközökkel, meg kézzel sem (ma pl. a tészta ilyen volt, mindenhogy kicsúszott, úgyhogy elfogadta, hogy én kanalaztam a szájába). Lassan hajlandó egy-két gyümölcsfélét is megenni, meg néhány zöldségfélét. De még mindig nem "normálisan" eszik, általában küllem alapján dönti el, hogy megkóstol-e valamit.

Ami a tesót illeti, nekem még le kell fogynom addig egy csomót, mert az előző terhességemet is túlsúllyal csináltam végig, de most nem lesz lehetőségem feküdni, pihenni. És végülis még van idő, már ha a gyes-t veszem figyelembe, a lényeg az lenne, hogy a két gyerek között ne kelljen mondjuk egy fél évre visszamennem dolgozni.

Zsófi
 
 


Sziasztok!
Andi!
Mennyi idős Orsi? Nálunk a kajával mindig is nagy gondok voltak-vannak (egyre kevesebb, szerencsére Kép). Az elején jól indult ugyan, de aztán egy hányás miatt 2 hónapig csak a szopi ment (8 hónapos volt akkor). Amikor elkezdett enni újra szilárd kaját, nem hagyta, hogy én adjam, csak amit kézbe tudott venni. Most ott tartunk, hogy eszik már kanállal, villával (17 hónapos), de én a legritkább esetben adhatok neki kaját. Csak ha nagyon éhes, és nem boldogul az evőeszközökkel, meg kézzel sem (ma pl. a tészta ilyen volt, mindenhogy kicsúszott, úgyhogy elfogadta, hogy én kanalaztam a szájába). Lassan hajlandó egy-két gyümölcsfélét is megenni, meg néhány zöldségfélét. De még mindig nem "normálisan" eszik, általában küllem alapján dönti el, hogy megkóstol-e valamit.

Ami a tesót illeti, nekem még le kell fogynom addig egy csomót, mert az előző terhességemet is túlsúllyal csináltam végig, de most nem lesz lehetőségem feküdni, pihenni. És végülis még van idő, már ha a gyes-t veszem figyelembe, a lényeg az lenne, hogy a két gyerek között ne kelljen mondjuk egy fél évre visszamennem dolgozni.

Zsófi
 
 


Bocs, kétszer sikerült Kép.
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: