Új privát üzeneted érkezett!

Keke, 2.5 évesen még nem beszélõ gyerekem van, az kell? (most 6.5 , még ovis, de beszél, tud olvasni valamennyire stb., ja ugrálni sokáig nem tudott, viszont hamar ment, sõt már hasra is hamar fordult, meg bicajozni is hamar tudott, de a pároslábas ugrálása még ma is kissé bakkecske)

Ildi

Ildi
 
 


Szia Keke!
"Leteszteltem" a kicsit, (most még mutogatott is a lámpára), a teszt szerint OK. Kedden megyünk a neurológushoz, és azután a Korai Fejlesztõbe. Én nem bánom, ha valami zavara van, de az ne az iskolában derüljön ki! Addig rengeteg idõ van a fejlesztésre. Az apukája is nagyon ügyetlen volt, míg el nem kezdett sportolni.
Szerintem is az a lényeg, hogy egy-egy dologban nyugodtan lehet lassabban fejlõdõ egy gyerek, de ha ezek halmozódnak, érdemes utánanézni.
Kistestvér
névtelen
 


Sziasztok Lányok,

Keke, pont így értettem én is a minõségi változást! Mert az csak mennyiségi, ha néha produkál olyan tüneteket, amit írtam. Az echoláliás beszéd az autistákra kifejezetten jellemzõ, az tanultam, hogy normális fejlõdés esetén a kisgyerek beszéde nem áll csak ismételgetésbõl. Ez nem azt jelenti, hogy normálisan fejlõdõ kisgyerek nem ismételheti a hallott szöveget, hanem azt, hogy a beszéde nem kifejezetten abból áll. Illetve külön-külön a tünetek jelenléte normális, de amint Te is irtad ezek halmozott jelenléte esetén már lehet gyanakodni. Ne haragudj, nem "kekeckedni" akarok, csak valószínû nem jól fejeztem ki magam, más is félreérthette! Köszi a korrigálást! Ugyanígy a kézhúzogatás és a kérdések is.
Kistestvér, az nagyon jó ha telefonál, fantáziálgat! A korai fejlesztõben biztosan segítenek majd nektek.
Addig is sok szerencsét és bocsi az Off-olásért!
Bóbita
Bóbita
 

 
 

Kistesvér Kép. (Kõ a szivemrõl).

Bóbita, nem miattad írtam (bár az Autista Alapítvány nem rezget meg kellemes húrokat bennem, de ez egyéni probléma), hanem hogy a korai jeleket nem terjesztik, mert amiket általában felsorolnak (és ez egy szülõnek nem biztos, hogy bármit is mond), azok inkább három év felett vállnak szembetûnõvé (sajnos ez is kell, mert rengeteg idõsebb gyerek sincs még diagnosztizálva, de akkor van esély bármit kezdeni egy ilyen kiskölyökkel, ha minél hamarabb kiderül). Van a CHAT tesztnek egy öt kérdéses változata is, valami módon terjeszteni kéne, akár kiskönyvbe, vagy gyereknevelési könyvekbe stb... (érdekvédelmi próbálkozik). Érdekes mód azóta nõ rohamosan a szám, amióta van internet.

És bármilyen furcsa, nem annyira egyszerû eldönteni (többségük nem hasonlít a Rainmain-re meg a Kód neve Merkurra), sokszor még a szakembereknek sem (többször visszahívják a családot, a vizsgálatokat viedóra veszik, stb...). Sokkal könnyebb azt kiszúrni, hogy valaki nem autista, mint hogy az (bár én ezzel is fürödtem már be). A HFA-sok, aspiek, enyhébb esetek sokszor ki se buknak, vagy csak felnõttként.
És ott a többi, PDD-NOS, ... (ha csak két területen krepál be a gyerek)

A másik, nálunk lemondanak róluk, szinte alig van valami. Arra kiváncsi vagyok, neked milyen benyomásod van róluk, mert a szülõk jó része nincs túl rózsás véleménnyel. Merevek, évtizedekkel el vannak maradva, csak a maguk lelketlen módszerét tartják üdvözítõnek, ha valaki szülõként behoz valamit, akkor hatalmas hárítás, úgyse lehet gyógyítani (pedig mint tudjuk hit nélkül sem alkotni, sem élni nem ...). Míg Angliában már heti talán husz óra a kötelezõ egyéni foglalkozás velük, nálunk annak is örül a szülõ, ha valahol megõrzik a gyereket. Gondolom Balázs Anna azt hitte annak idején, milyen jó buli, érdekes téma, stb, csak aztán állambácsi az õ nyakába varta az egészet (az is egy külön sztori, hogy miért vállt ki az érdekvédelmi, a Soros annak idején pontosan mire is adta a pénzt, .... )

Na ez nagyon off lett, csak az indulataim.


Ildi, azt érted bakkecskén, hogy egyik lába kicsit elõbbrébb, mitnt a másik, és kissé galoppozva? Ennek lehet esetleg oka (saját verzió) az oldaliság. Az enyém így ugrál sima talajon.
Mi úgy tanítottuk ugrálni, hogy ágyon, és fogtuk a kezét. Elég gyorsan rájött az ízére, utána már maga gyakorolt (egy trambulin jó szolgálatot tesz). Bicajozni tud már, most nyár végére egész belejött (persze pótkerekessel), kontrázva fékez, .... Most görkorin gondolkodom még, de fogalmam sincs, gyártanak-e huszonx-es méretben is.
Hordtuk a HRG-hez (usziba még mindig), egy évig, otthonra kaptunk feladatsort, nekem a végére az volt a bajom az egésszel, a gyereket egy gyakorlógépnek tekintették, és néha már neki meg nekünk is tele volt a hócipõnk az egésszel. Sokkal többet számít a gyerek motivációja, mostanában megpróbáljuk egyre játékosabbra és kötetlenebbre venni a fejlesztõ játékokat, õ is csak gyerek.
Ildi, persze, akár a tiedet is, egyrészrõl a saját reményeim miatt is érdekelnek ezek az esetek, meg a változatosság miatt is.

Én tudok egy esetet, ahol négyévesen kezdett beszélni, kézhuzogatás is volt, de mindent értett, azóta családapa. Mûszakis.
Egy másik, szintén négy év, de gond volt az irányokkal, ragokkal, stb.. logopédiai osztály, most már sima suli, jól tanul, bár nem egy társasági lény (apám szerint, mert õ látta).

És a Jáksó fia, de róla csak annyit tudok, ami az ujságokban megjelent.

Keke
Keke
 


Sziasztok,
Keke túl sok benyomásom nincs az Alapítványról. Egy napot voltunk ott és nagyon tömören foglalták össze a "tudnivalókat". Az elõadó kedvesnek tünt, de ez szubjektív vélemény és nem mint szülõ kerültem velük kapcsolatba, hanem mint tanuló. Azért azt hiszem ez sokat számít... Emiatt aztán nem hiszem, hogy hiteles lenne a véleményem. Én sokat olvastam még hozzá a témához, persze ott is kaptunk egy rövidke ismertetõanyagot. Egyébként engem az töltött el furcsa érzéssel, ahogyan hozzáálltak a problémához: "nem tudjuk miért van és nem tudunk vele mit kezdeni". Kérdezgettünk egy pár dolgot és szinte mindegyikre az volt a válasz, hogy "és akkor mit tegyünk?" Persze ez így sarkított, de kb. ez volt a lényeg. Nem akarom õket bántani, lehet, hogy én sem tudnék mit mondani ebben a helyzetben! És az igaz, hogy a kutatások szinte csak tapogatóznak. A gyerekekkel úgy tünt jól bánnak, de majd gyakorlat után többet tudok mondani róluk. Érdekes amit írsz, mert nekünk pont azt hangsúlyozta, hogy a szülõk azt sem tudják mi ez, mire kell figyelni és ezt akarják egy kicsit a köztudatba elhinteni. Hivatkozott az orvosokra is, akik szintén nem ismerik fel a korai tüneteket, csak mikor már anyuka is észreveszi, hogy valami gond van. (Egyébként, amit én olvastam abban is öt csoportra kategorizál az író.)
Az indulataid pedig add ki, valahogy azt is meg kell tenned és hol másutt, mint ebben a topikban! Senki sem fog rajta "megbotránkozni" (szerintem).

Bóbita
Bóbita
 


Keke!

Az én fiam nem auti vagy egyéb, csak késõn kezdett beszélni, így szimplán. Az ugrálás jó kérdés, nem figyeltem meg igazán miért tûnik esetlennek, de majd megnézem. (az ikertesója (lány) szuperül ugrókötelezik, szépen pároslábbal, a fiam viszont nagy lendülettel ugrik egyet-egyet, valahogy nem egyszerre vannak a lábai, lehet, hogy az amit mondasz.) Amúgy õrá sokáig az volt a jellemzõ, hogy amiben egyedül is tud fejlõdni, abban nagyon jól fejlõdött, végtelen türelme volt kockakirakóhoz, klasszikus türelemjátékhoz (pinduri golyóknak kell lukba bentmaradni), de már maga a hasrafordulás is egy 3 hetes tudatos gyakorlás eredménye volt. De õ mutogatott meg ilyesmi, szóval az õ esete nem jelent nektek azt hiszem semmit. Inkább talán olyanoknak, akiknél még nem ennyire egyértelmû a helyzet.
Ildi

Ildi
 
 


Ildi, nem minden beszédkésés autizmus, szerencsére. (És pont a tiétekhez hasonló esetekben kell vigyázni, nehogy túl legyen misztifikálva a probléma). Amiatt, hogy ne csak én írjak, hanem tényleg vegyes legyen a repertoár, aki most van hasonló cipõben, az tudja mihez hasonlítani magát. És vannak azonosságok, mert általában a beszédkéséses gyerekek jobbak a térbeli dolgokban (formaegyeztetés, puzzle, stb... ). És különbségek. Pl tényleg szeretnék elsõ kézbõl olyan történetet, amikor mondattal kezdett a gyerek.
A másik, reményeim, szóval mi most tartunk a mindenre nem-nél, néhány szónál, illetve hogy szó elejekkel próbálkozik. Sokak szerint a beszéd dönt el egy csomó mindent, fog-e, hogyan, kimenetel, stb...
Bóbita, néhány szülõ utánolvas, meg kutat, és sokszor magasan ver tudásban néhány itthon szakembert. Meg másképp áll hozzá egy érintett, mást fontos neki. Persze az esetek többségében nem így van, nekik sokkal nehezebb, de pl. a neten egyre többen vannak fenn, még külföldi magyarok, aspergeresek is, ... Mikor mi jártuk a kanosszát, azidõtájt küldött szét az erdekvédelmi szóróanyagot, rajtunk mégse segített. Szerintem el se olvassák. Kaptam egy plakátot, félévig volt kinn a rendelõben, õsszel leszedték. A Fiesta és a tápszerreklám maradt. Talán majd az idõ.
Keke
Keke
 


Szia Keke!
Már írtam valamelyik topicban, az én lányom 13 hónaposan folyékonyan beszélt, és csak beszélt. Tisztán, mondatokban. PL: étteremben ebédeltünk, õ ült az etetõ székben és türelmetlen volt. elmodtam neki, hogy az a bácsi a pincér, õ hozza a hamit. Erre a lányom el kezdett kiabálni, pincér, hol a hamim? Vagy este úgy lehetett elaltatni, hogy szavakat mondogattunk, õ utánunk ismételte, míg el nem aludt. Mikor valakivel találkoztunk a szokásos, milyen ügyes, tud már beszélni? kérdére mondtuk, hogy igen, pl: ausztrálopitekusz meg hasonlók. Nem nagyon hitték, de õ tökéletesen mondott minden szót. Több soros versikéket(Bóbita )kívûlrõl fújt. Ami érdekes, hogy egy évesen indult el, de ezután a babakocsit elfelejtettük, képes volt kilómétereket gyalogolni, nem akarta soha felvetetni magát. A fiam az ellenkezõje volt, 3 évesen kezdett el beszélni, azóta is logopédus segíti az oviban, már csak 2 hanggal van gond, de javul. két évesen talán 20 szó volt a repertoár, azt iscsak én és a tesója ismertük, sokáig õ fordított nekünk. Amikor kicsik voltak, a fiam 2-3 a lányom 4-5, akkor a lányom este, amikor aludiuk kellett volna, tanítgatta beszélni az öccsét. A fiam még négyévesen is cipeltette magát, vagy egyszerüen leült, 20 méter után. Persze a babkocsiba azért nem ült be.

Szóval cak azt akartam ezzel mondani, mennyire eltérõ lehet ez, még családon belül is. A kicsi 8 hónapos, kiváncsian várom, õ milyen lesz.
ZSomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Sajnos nem találtam olyan topikot, amiben a topic témájába vágna a kérdésem, új topicot nyitni nem látom értelmét,ezért bocsássatok, meg, hogy itt kérdezek. Lényegében a fejlõdés menetének egy bizonyos szakaszáról kérdeznék, nem feltétlenülo beszédtanulásról (bár minden mindennel összefügg, mint látjuk).
A fiam 17 hónapos, minden szempontból átlagos tempóban fejlõdik. Egy-két hete figyeltem fel arra, hogy néha elgondolkodik, és hosszú percekig befelé figyel. Mint a nagyobb gyerekek vagy mi felnõttek, ül pl. az etetõszékében és csendben gondolkodik, nem mozog, szeme olyan kis homályos, szóval a "hova merült el szép szemed világa" tipikus esete. A kérdésem csak annyi, hogy ez tipikusnak mondható ebben a korban? Engem meglep, hogy ilyen korán megjelent ez, valahogy nem gondoltam volna.
Mika
Mika
 


Mika, talán csak meditáló alkat.

Bóbita! (még egy kicsit off)
A módszerükrõl, hogy kicsit idomítás jellege van, ami persze függ az adott személytõl is, aki foglalkozik velük. És az ember hatalmas várakozással megy oda, és a nagy semmivel jön el. De ez nem csak az õ saruk.

Ildi, náluznk ugy ugrál, mintha az egyik lábát kicsit kimélni akarná, és a másikon rugaszkodik el.
Errõl kinéztem valamit:
"Az ugrásnál a páros lábbal való elrugaszkodás a cél. Gyakran tapasztaljuk, hogy az egyik láb (többnyire a jobb) az elrugaszkodás pillanatában lemarad, nem jön létre a két láb együttmozgása. Ezt sok féleképpen serkenthetjük, pl. vastag szivacson, vagy rugós deszkán, esetleg gumiasztalon való ugrálással. Ezek azt segítik elõ, hogy az elrugaszkodás és az érkezés hajlított térddel és nem teli talppal történjen. Cálbaugrás, célirányos ugrás elsajátítása. "

Zsomimama, nem semmi lányod van, a többit is, amikrõl máshol írtál. Én is azt várom, a pici milyen lesz (parázás is van rendesen, de szerintem ez normális. Azért érdekelnek ezek a történetek, mert én érelemszerûen abból látok többet, ahol gond lett belõle. Hasonló lehet, mint amikor valaki gyerekkórházban dolgozik.
Keke
 


Na jó Ok, meditáló alkat. Más meditáló alkatú gyerekek szülei mikor vették ezt az alkati tulajdonságot észre? Köszönöm a válaszokat elõre is. Mika
Mika
 


Mika, biztos nem az, de kérdezd meg a dokitokat, nehogy epilepszia jele legyen (kisrohamnál vannak a gyereknek apróbb khagyásai.). Nem lehet, hogy csak az anyagcseréjére figyel? Én nem emlékszem a sajátomnál, de régen volt már ilyen idõs.
Névtelen
 


Sziasztok!
Ma voltam a nem beszélõ 20 hónapos gyerekemmel a neurológusnál. Elküldött pszichopedagógushoz állapotfelmérésre, jövõ hétfõn megyünk. Egyébként semmit nem mondott, csak azt kérdezte, lehet-e a gyereket irányítani (azt csinálja-e amit mondunk). Hát, azt csinálja amit õ akar.
Kistestvér
névtelen
 


Sziasztok!
Voltunk pszichopedagógusnál, szerinte sok apró ok összejátszása miatt nem beszél, és lehet tényleg lassabban fejlõdik, de többet két hét múlva. Adott jó tippeket is mit csináljunk sokat (pl: mindent mondjunk, amit csinál, amit csinálunk, állandó "kettõs"-beszéd legyen: A labdát szeretnéd, itt a labda, látod odaadtam neked, most fogad a labdát) Elég fárasztó.
Kistestvér
névtelen
 


Kistestvér, próbálok összegyüjteni párat, nekünk miket javasoltak, de minden gyerekre más válik be.

Pl. testrészeket babán sikerült megtanítani, tükröt elkajláskodta. És persze minden este ezedet azodat mosom, törölöm, stb.. (már a kukacot is tudja).
Igéket is babákkal mutattuk (ül,áll eszik, fekszik, itasd, etesd, stb..) Nálunk ez a beszédértés miatt is volt.

Tornán mindenhez volt vers vagy dal, hogy hátha az adott feladatot csinálva elkezdi magától. Rengeteg mutogatós vers van.
Akkor pl. hangutánzó dolgok, fûrészelni (kisfûrésszel) nyissz nyassz, kalapálni kip-kop, ... ezt jól begyakorolni, majd lenni olyan szemét, hogy csak a mozdulatot csinálod. Ugyanez a mutogatós verseknél (ilyenkor még nálunk is elõfordul, hogy a következõ szó elejét kimondja).

Mindig nézzen rád, ha beszélsz, lássa a szájmozgásod.

Buborék, gyertya, pihe fújás, furulya, szájharmonika, szívószál, nutella lenyalogatása a száj szélérõl, ...

Ezek nem csodamódszerek, csak egy nehezen megszólaló gyereknél esetleg többet kell. És csak addig szabad, amíg nyûszítés nélkül megy.

Bábozás.
Keke
 


Sziasztok!
Nem beszéddel, csak a gagyogással kapcsolatban lenne kérdésem. Kislányom 7 hónapos lesz jövõ héten és nem gagyog. Igazán kicsit meg vagyok ijedve. Nem tudom, hogy én rontottam-e el valamit, tény, hogy nem vagyok én se egy harsány személyiség. Mikor picike volt nem is sokat beszélgettünk, mivel a hasfájása miatt nem igazán lehetett vele komunikálni, -merthogy sírt és csak vállon lógva volt neki jó (én meg egyedül voltam vele átalában, így nem sokat votunk szemben egymással sajnos). Egyébiránt ügyesen játszik, kezd mászni, -de a gurulás pl. kimaradt nála, +nagyon anyás, mindig nyújtja a kezét, hogy vegyem fel, és sokat is mosolyog (ha minden úgy van épp ahogy gondolja, ellenkezõ esetben pillanatok alatt rettenetesen sír.)
Hát egyelõre ennyi, csak kiváncsi lennék szerintetek is meg kell-e ijedni.

Légyszi írjatok, köszi: Kinga
 
 


Diki!

Megijedni nem kell, de azért egy kicsit kellene ezt fejleszteni! Ha nem zavarlak írhatnék private? Mert bizony a babulkákhoz már egész pici koruktól kezdve kell beszélni, ezáltal fejlõdik jobban az intelligenciájuk és még sokminden.
Ha gondolod, küldök néhány játékos feladatot, és ha ezeket csinálva (mondjuk 1-2 hét múlva) nem történik változás, szerintem kérd ki egy logopédus véleményét. Nehogy aztán tényleg késõ legyen.
Ágci

Kép
 
 


Ágci!
Ha írnál, az nagyon jó lenne!!!!! Köszi, Kinga
 
 


Kinga, síráson kívül ad még ki hangot, nem? Lehet, hogy csak mást gondolsz gagyogásnak, mint az valójában.
Ha bp-i vagy, elviheted valamelyik játszóházba (ne Gekkóba, hanem valódi játszóházba), ahol van gyógypedagógus (telefonon meg lehet kérdezni, melyik nap van). És kérdezd meg tõle, lát-e valami problémát.
Van pl. a Kaszásdûlõi bölcsinek ilyen játszója, a Tüzér utcai integrált bölcsinek (13. kerület Domus mögött) is van (ide telefonon be kell jelentkezni), a Mikkamakkának is mintha lenne sima játszója, stb.
K.
Névtelen
 


Keke!

Korabban irtad, hogy szeretnel olyanrol hallani, akinel kesobb vettek eszre, hogy autista. A baratnom gyerekerol 3 evesen es par honaposan derult ki, hogy auti. Ez par honapja volt. A szulok egyaltalan nem sejtettek a dolgot, csak az oviban szoltak, hogy el kellene vinni kivizsgaltatni, mert mas, mint a tobbi. (Meg csak 1 vagy 2 hetet jart oviba). Alig beszel. De! Miota kiderult a baj es foglalkoznak vele (ugy ahogy a pszichologus mondja), sokkal ugyesebb! Sokat latom ot es nekem valami azt sugja, hogy szinte teljesen normalis felnott lesz belole.

Marta
Marta
 


Szia Márta!

Én olyan történetre voltam kiváncsi, amikor késõn beszélõ (mondjuk három után) és semmi baja nincs a gyermeknek. Azért hála a késõn beszélõ gyerekek csak igen pici hányada autisztikus.
Három éves kor nem számít késõinek (sajnos) a diagnózisnál, mi is nem sokkal elõtte kaptunk hivatalos diagnózist, van akirõl öt évesen derült ki (normál ovi), van akirõl 25 évesen.

Az amit írsz, hogy azt súgja valami, normális felnõtt lesz, esélye van rá, viszont renttenetesen csalóka, fõleg ilyen idõs korban még. Én talán mostanra kezdem elfogadni. Azt mondják ez is olyan kicsit, mint a gyász, elõször hárít, és csak késõbb fogadja el a tényt az agy. Túl normálisnak néznek ki ahhoz, hogy az ember ne reménykedjen állandóan.
De szerintem szülõként az ember ehhez nem állhat másként hozzá, mint hogy hisz abban, hogy képes lezs a gyerek önállóan élni (önbeteljesítõ jóslat).

Hát mindenesetre kitartást, és sok sok örömet Kép és energiát (ebbõl kell a legtöbb) nekik a kis lurkóhoz. Ha van netjük, érdemes az alfra felnézni, vagy az esoember.hu-ra. És szerencsések ha van jó szakember a közelükben.
 
 


What causes speech delay?

These are the most common causes of speech delay:

Hearing loss
Slow development
Mental retardation
Other causes include:

Bilingualism (two languages are spoken in the child's home)
Psychosocial deprivation (the child doesn't spend enough time talking with adults)
Being a twin
Autism (a kind of brain problem)
Elective mutism (the child just doesn't want to talk)
Cerebral palsy (a movement disorder caused by brain damage)
Névtelen
 


Sziasztok!
A lányom 28 hónapos és nem nagyon tud beszélni. Kb. 20 szó a szó kincse, de azt is igen nehezen lehet megérteni. Már kezdünk aggódni miatta. Kérlek segítsetek mi ilyenkor a teendõ! Köszi
pasa
 


SZia Pasa!

Fontos kérdés, hogy mennyire ért meg benneteket. Ha mindent megért, és a pár szavával (stb) kifejezi magát, akkor valószínûleg nincs nagy baj. Ha a megértés is gyanús, akkor feltétlen kivizsgáltatnám, elsõsorban a hallószerveket.
Hogy legyen itt egy bíztatás: legkisebb fiam 2,5 évesen használt kb 10 szót, azonkívül ö-ö-õ és ezzel mindent megértetett. Egyébként mindent értett, megcsinált stb. 3 évesen úgy ment oviba, hogy ugyan már használt több szót, de alig volt tiszta hangja. Persze ovi logopédus hiányos, így 6 éves korig szóba se állnak a gyerekekkel. Megvettem a Montágh Imre könyvét (Mondd ki szépen!), és azzal gyakoroltunk (kb 4 éves kortól reális), és mire 6 éves lett, és befért volna, addigra nem kellett a logopédia sem. (most már elsõs, ott se szûrték eddig ki) Szakemberek szerint káros, ha a szülõ erõlteti a dolgot, többet ér a szakember, de szerintem ha megfelelõ szakkönyv segítségével csinálja az ember, akkor nagyon sokat tud tenni a szülõ.

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!
Az én kisfiam,még csak másfél éves,tehát tudom,hogy még nincs elkésve,sőt igazán még nem is kéne beszélnie. Mégis,úgy gondolom,hogy elég értelmes és okos ahoz,hogy már pár szót mondjon. Sőt 8-10 hónaposan 3-4 szót mondott,aztán minden megmutatott,és a buta anya mindent megértve nem erőltette a beszédet. Mindent megért, több egymás után elmondott mondatot, megért,és megcsinálja amit kérek. Ő minden megmutat,"elkér", "megmagyaráz". A gyermek dalokat,és mondókákat ütemre vissza dúdolja,lalalázza,így a mondokákat is,de beszélni azt nem! Pedíg,én magam,és az egész család "szószátyár",egész nap be nem áll a szám,foglalkozok vele. A szavakat artikuláltan mondom neki,és nem gügyögök. Mé sem hajlandó,még csak egy "anyát" sem kimondani. De miért? Hogyan lehet,vagy lehet-e,vagy kell-e a gyerekeket beszédre tanítani? Hallottam,már olyat is,hogy volt olyan gyerkőc aki tudott beszélni,csak egyszerűen lusta volt,és jobbnak látta,hogy ha meg sem szólal,mert addíg is "hülyére" veheti a szüleit. Lehet,hogy az enyém is ilyen?Kép

Noémi
 
 


Szia Citrom!

Szt egy kicsit se aggódj!Most tudnék ilyen vagy olyan példát hozni,hogy ennek meg annak a gyereke ezt vagy ,így vagy úgy csinálta...,de szt ilyet már bőven hallottálKép.Hasonlóan én is azt gondoltam,hogy az én fiam soha nem fog beszélni,míg nem egyszer csak(és tényleg hitrelen),megjött a beszélőkéje.Nálunk is beszélnek hozzá egész nap,egyszerűen csak most lett rá érett...de most már annyi mindent mondd,hogy követni sem tudomKép.
Kisebb korában én is véltem egy-két hangot vmiféle szónak,pláne,ha többször is "mondta".
Nem akarok ostoba tanácsokat adni,mert nem tudom,hogy mikor hogyan játszotok,de segíthetne,ha pl kérdezgetnél tőle.Nálunk kedvenc könyv volt a Libero-s Színekc. kiadvány,amiben rengeteg ismert dolog fényképe van.Vagy pl az 1000 szó kicsiknek,ami szintén képes könyv,sok ismert dologgal.Hasonló a Tesz-vesz város.Amikor ilyet nézegettek,kérdezz rá,hogy ez vagy az mi.Előbb utóbb megpróbálja mondani utánad,biztos vagyok benne!!!!Kép

Azért egy jó sztorit elmesélek.Egyik kollégám kisfia 3 éves koráig egy hangot nem volt hajlandó mondani.Akkor már azért ők is aggódtak,amikor egyszer a nagyinálmegcsíptet a kisfiút a kakas.Ekkor egy hatalmasat káromkodott,és onnantól kezdve beszélt isKépKép!Hogya azért-e,mert lebukott,vagy mert rájött,ilyet is tud,ki tudja?Kép

Azért remélem,megnyugszolKép

Puszi,Anyapoc

 
 


Anyapoc!

Hasonló sztorikat én is halottamKép ÉrdekesekKép
A könyvekbe való mutogatás (mindennek az elmondása) én is csinálom,de a helyett,hogy mondaná,inkább csak megmutogatja,amit kérdezek.
Igazából nem aggódom,csak furcsállom,hogy okos,de még sem mond egy kukkot sem. Valamelyik nap,már azt csináltam,hogy leültettem az ölembe,és fél órán keresztül,csak azt mondogattam: anya,mondjad kicsim: anya. Aztán miután a fiacskám egy darabig figyelte,megcsóválta a fejét,hogy nem,és közben jó ízűen kinevetett,már csak nevetni tudtam én is. Dacból,akkor sem mondja,így ezt a módszert felattam...

Noémi
 
 


Citrom!
Az én fiam 18 hónaposan mondta ki az első szónak vélhető hangsort: "vava" (vauvau). Most négy éves, és be nem áll a szája, sőt olyan szavakat tud, hyg lehidalok tőle.
Szerintem lassan a Te kisfiad is elkezd majd szónokolni! Csak olyan nehéz kivárni az elsőnél! (a kisebbik fiam korábban kezdett beszélni, legalábbis az első szót 11 hónaposan mondta ki. "deje" (gyere), de igazán beszélni ő is csak két éves kora után kezdett.)

Zsuzsa
 
 


Sziasztok

Zsuzsa

SziaKép.Régen hallottam felőletek!Hogy vagytok?Kép

Citrom

Nem lehet,hogy már csak azért sem...?Képhogy úgy érzi,annyira erőlteted, és nem akarja?Először nálunk is volt mutogatás,de nem aggódtam,hogy mi a helyzet,pedig a barátnőm kislánya szinte 1 éves kora óta folyékonyan beszél.Nálunk kb 1 hónapja indult be,21 hónaposak vagyunk,és kb 16-17 hónaposan mondta ki az anya,apa szavakat,meg néhány másikat,de azok nem igazán szavak,csak vminek a megjelelőlése.Aztán erre 1-2 hónappal jött a szavak első szótagjának ismétlése,ezzel elvoltunk 2-3 hónapig,aztán egyszer csak megindultunkKép.Szóval aggódásra nincs ok.És valóban,annyira okos,hogy tudja,ha erőlteted,már csak azért semKép!
Azért majd jelentkezz ám,ha mégis beindul a dolog!egyébként én is türelmetlen voltam és már rájöttem,hogy nem alaptalaunl,mert ez annyira jó dolog,ahogy hallod,nap mint nap újabb dolgokat mond az édes kis hangján!De türelem,mert tényleg rózsát teremKép!

Puszi,Anyapoc

 
 


Sziasztok!
De lehet,hogy ezért nem szólal meg.KépKép Majd ha beindul,akkor jelentkezem,hátha valakinek ugyan ilyen manócskája van,és akkor ő már talán okosabb lesz ennyivelKép
Köszönöm nektekKép

Noémi
 
 


Citrom!
Nálunk két-három hónapja indultak meg a szavak, egyre több, de össze még nem füzi öket. Most 20 hónapos. Nálunk is nagy nyögés, mutogatás volt, és megértette magát. "Apa" már nagyon régóta megy, és irigykedtem is. Aztán rájöttem, hogy arra nemigen volt szüksége eddig, hogy "anya". Minek? Úgyis felfigyelek rá, amint kinyitja a száját Kép
Az a lényeg, hogy kommunikál a kisfiad. Lehet, hogy most nincs szüksége szavakra, de közben tanulja ám látatlanul is, amit hall! Az is lehetséges, hogy az agya most éppen máson dolgozik (mindenféle lehet, fizikai dolgok, családi kapcsolatok stb).
Milyen nyugodt a hangnemem! Pedig én is emlegetni szoktam, hogy a barátnöim gyerekei már mennyi mindent mondanak Kép

Kati
 
 


Katica!
Nekem is azt mondják hogy most raktároz az agya,aztán hírtelen majd beindul,aztán majd eláraszt a szó dömpingKép hát úgy legyenKép De már mikorKépKépKép

Noémi
 
 


Off - Anyapoc! Szia, vagyunk-vagyunk, de mostanában ritkábban jövök errefelé. Ovi lassacskán, szobatisztaság alakul. És ősztől én is dolgozom!
On
 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó