Új privát üzeneted érkezett!

A kettő akár két topic is lehetne, de valahol össze-össze kötődnek.
A véleményetekre lennék kíváncsi, az elsőnél arról, hogy mit mikor, milyen feltételek teljesülése esetén engedtek-engednétek meg a gyereketeknek. Gondolok itt olyanokra pl., hogy egyedül menjen át a szomszédba, a sarkon levő barátjához, avagy a boltba, iskolába.
A másik téma pedig, hogy mennyit dolgozzon egy gyerek? Az ő dolga a tanulás, meg a játék, ezen kívül ne strapáljuk, még a táskáját is én cipelem? Avagy a saját dolgát (holmiját, szobáját) tartsa rendben, de többet nem kívánhatok meg tőle. Avagy apránként szálljon be a házimunkába (mosogatás, szemétkihordás, takarítás, egyszerűbb bevásárlások) alkalmanként avagy rendszeresen. Mikor, mennyit tartotok helyesnek, és függ-e a válasz attól, hogy kisfiú avagy kislány?
A dolog azért így egyszerre jött nekem elő, mert a 7 éves fiam a napokban volt először egyedül (pontosabban az 5 éves húgával) boltban (kertváros, kb. 5-10 perc séta távolságban, egy liter tejért, a pénzt kiszámolva vitte) Mi nagyon büszkék vagyunk most rá, és nagyon örülünk neki, hogy ez végre összejött.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Sajat tapasztalatom meg nincs a dologban, mert az enyeim meg picikek, de a batyam, aki harom gyerek apja nagyon klasszul csinalta(szerintem). Eloszor csak kis dolgokat bizott a gyerekekre, fokozatosan novelve a megbizatas nehezsegi es onallosagi fokat. pedig nem volt konnyu dolga, alegnagyobbik gyerek meglehetosen problemas, es amig elso alkalommal hazajott a boltbol, (otevesen), az egesz csalad a kormet ragta. mara mar a gyererkek remekul boldogulnak, es ezt mar csak azert is pozitiv peldakent emlitem, mert en 12 eves voltam, amikor eloszor atmehettem egyedul az uttest masik oldalan levo helyre, ahol a balettoram volt... es meg a mai napig is vannak problemaim az onallosaggal, pedig maholnap a harmadik x-be lepek.
Eva
Eva
 


Kedves Ildi!

Fontos kérdés! A gyerek önbecsülése múlhat rajta. Én azon a véleményen vagyok, hogy amikortól a gyerek affinitást érez arra, hogy segítsen (ami ugye az utánzási vágy miatt elég hamar bekövetkezik), tényleg tegyük lehetővé, hogy képességeihez mérten segíthessen a gyerek akkor is, ha ez pluszmunkát jelent a szülőnek kezdetben ahelyett, hogy segítség lenne. Ne kritizáljuk a gyereket, ha vmit rosszul csinál, inkább dícsérjük, hogy segít, és mutassuk meg neki, hogyan kell. Az én lassan 3 éves fiam egyelőre segíteni tud a rendrakásnál, portörlésnél, felmosásnál, teregetésnél, illetve már egy kicsit a főzésnél is, azzal, hogy kavargatja az ételt. A mosogatást is nagyon szívesen csinálná, de egyelőre még ott tartunk, hogy odaállhat mellém kissámlin, és "előmoshatja" az edényeket, mielőtt én elmosom azokat.

Én úgy gondolom,hogy ha kezdetektől nem vonjuk be a gyereket a házimunkába, akkor később már nem szívesen teszi, és nem válik természetessé számára. Én speciel nem tennék különbséget fiú és lánygyermek között, a fiam ugyanúgy megtanítom főzni és mosogatni is, mint ahogy az apja tanítgatja őt pl. a kisautók megszerelésére vagy a nagypapája a járdaseprésre. Ezek a kis vacakok még minden "felnőtt dolgot" szívesen csinálnak, hát örüljünk neki!

Üdv: Krisztina
Krisztina
 

 
 

Sziasztok!

Örülök, hogy végül azért nem egy üres topicot sikerült nyitnom.
Azzal sok gondom van, hogy tudom, hogy kéne engedni őket csinálni dolgokat, csak tényleg borzasztóan lelassítja a munkát. Meg természetesen az enyémeknek már sose ahhoz van kedvük, amit én szeretnék. Az egyszerűbbeket már unalmasnak érzik, viszont amíg azt nem csinálják meg kellő alapossággal, sőt, egyiket-másikat maguktól, automatikusan, addig nem jogos (?) részükről a nehezebb feladat kérése. Lányom pl. állandóan főzni szeretne, a mosogatásért csak rövid ideig lelkesek, a zöldségtisztítást viszont egyöntetűen utálják. Ráadásul ha éppen van is kedvük, borzasztó hamar megunják. Pedig 3 ekkora gyerek pl. sóskapucolásban már komoly segítség lehetne.
Azóta hallottam a félig ex sógoromtól, hogy ő úgy véli a gyerek ne dolgozzon, majd a bejárónő. De ez nem hazai szemlélet.
Iskolásokról itt még nincs oldal, meg kevés az érintett, de rengeteg szülőt látok, aki cipeli a gyerek tatyóját. Ti fogjátok?
Én nem teszem egyelőre. Bár sokszor megsajnálom, de tudom, hogy 2 év múlva 3 tatyót (de legalábbis 2-t) kéne, és azt már én sem fogom tudni. Másrészt pedig legalább edzenek egy kicsit.

És mindenkinek üzenem, akinek még nem késő: használjátok ki amíg kicsik és lelkesek, a dolog borzasztó hamar kezd csökkenni!

A rendrakás is egy jó kérdés. Nálunk egy időben minden nap volt este kötelező rendrakás. Később a stresszes napok (munka, ovi) miatt ez lecsökkent, de idejük se volt olyankor előpakolni. Most viszont van fiú és lány szobánk, és a nagyfiam az övében magától szép rendet tart, lényegében egész nap. Lányommal viszont még tartani kell az este van, ideje hogy rendet rakj elvet.
Ildi
Pethes Ildikó
 


Kedves Ildi!

A rendrakás sajnos nálunk is nehezen megy, pedig ez lenne a leghathatósabb segítség a fiamtól, ha este nem nekem kellene elpakolni az ezerfelé szétszórt játékait (nálunk bölcsi mellett is marad enegiája a gyereknek, hogy szétrámoljon). Persze besegít ő is, de csak ímmel-ámmal, hogy sose győzöm türelemmel kivárni, inkább pakolok én is. (lehet, hogy rosszul teszem?)

Az viszont tényleg segítség, és szívesen is csinálja a fiam, hogy szivaccsal szépen letörölgeti az összes (vagy 20-30) kisautóját, játékát portörléskor. Nekem ehhez ritkán van türelmem!

Furcsa, hogy nálad épp a lányoddal van rendrakási gondod! Azt hittem, hogy a fiúk a rendetlenebbek!

Sajnos gyereknél nehéz elérni, hogy pont abban segítsenek, amiben kéred, ez nálunk se igen műdödik, pedig az én fiam még kicsi és lelkes! Mindig azt kell hinniük, hogy ők találták ki, hogy most segíteni fognak, vagy valahogyan izgalmassá kell tenni nekik a dolgot pl. családi sóskapucoló verseny, vagy ilyesmi. Ez csak ötlet, lehet, hogy nem válik be, ugyanis nagyobb gyerekekkel még nem próbáltam... Én úgy gondolom, hogy az a lényeg, hogy ne munka legyen a munka, hanem játék, közös elfoglaltság, amiben mindig rejlik valami kis lehetőség a közös mulatságra, vagy van benne pici izgalom is. Mi a véleményed?

Üdv: Krisztina
Krisztina
 


Sziasztok!
Lányom még csak most lesz 11 hónapos, de már most anni segítséget kapok tőle, hogy a dolgaim felét se tudom elvégezni. (na ez azért szerencsére túlzás volt) A teregetésnél szívesen kipakolja az összes ruhát a földre, eljátszadozik a partvissal és néha lehetetlen dolgokat pakol fel az asztalra.
Szerintetek már most segítségnek lehet nevezni a tevékenységét?
Hogyan vehetném rá a rendrakásra? :)
Ha esténként nekiállok elpakolni a cuccait, akkor végzek vele öt perc alatt. Ha odahívom segíteni egy fél óra múlva is azt játszuk, én elrakom, ő előveszi.
Tanácsot szívesen fogadok.

Az önállóságra nevelés kérdésében szerintem könnyebb dolgunk van. Unokahugom adta tapasztalatból mondhatom, ez tényleg majd alakul magától. Amikor egy fagyis elött elbámul, hogy na akkor egy tappodtat se megy tovább fagyi nélkül, akkor már a kezébe lehet adni a pénzt, hogy menjen és kérjen a nénitől, és adja oda cserébe a pénzt.

Veronik
Veronik
 


Nálunk a legnagyobb gond az, hogy bár Lara nagyon lelkes, de elég hamar lankad a lelkesedése és már régen mást csinálna, de nekem be kell fejeznem az előző tevékenységet. Közben ő hozzákezdene a következőhöz szintén nagy elánnal, csakhogy így elég nehéz.
Gabó
 


Sziasztok!

A nagyobbacskák lelkesedésének fokozására már bevethető a jutalmazás. Lányom pl. minden kacatért, főleg ha magát dekorálhatja vele, sokkal szívesebben jön segíteni.
Az esti rendrakás nálunk úgy kezdődött, hogy fogtam a gyerek kezét, és ketten vittünk minden egyes tárgyat a helyére. Mostanában a nagyfiam talán azért alaposabb ebben, mert ő már nagyobb, jobban megérti, hogy neki is érdeke, hogy rendet tartson maga körül.
Hát a versenyeztetés az zűrös nálunk, reggeli öltözködésben meg hasonlókban be szoktam néha vetni, de nagyon sokszor veszekedés lesz belőle, meg a vesztes nagyon lekonyul tőle. Kisebb fiam sokszor reggel korán úgy kezdi, hogy "én nem versenyezek".
Azért az önállóság meg a fagyi nem olyan egyszerű, mert el tudom képzelni, hogy a gyermek közli, hogy ő kér fagyit, és otthonról el is indulna a fagyishoz érte, hamarabb, mint ez veszélytelen lenne rá nézve.
Amúgy a suli (mi most már ezt is elkezdtük) remek felmérést ad az embernek. Eleve muszáj egy csomó mindenben önállónak lenni a gyereknek, de ki is derül, hogy bizony még itt-ott nem tökéletes a dolog, ezt azt itt vagy ott felejt, stb. De az tény, hogy azóta a felnőttekkel való önálló kommunikációnk (illetve nem azóta, de mostanában) rengeteget fejlődött, nem az megy, hogy de anyu te kérdezd meg, mint oviban még sokszor volt.
Ja, és az nálunk mindig ment, ha a te már igazi nagyfiú-nagylány módon lehetett a dologért dícsérni.
ILdi
Pethes Ildikó
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
XGyerünk, anyukám! - Teakiadó