Új privát üzeneted érkezett!

SziasztokKép))

De jó, hogy így pörög ez a topicKép)

Nikinozso!
Nekem megvan a Gólyamesék, nagyon nagyon ajánlom mindenkinekKép) Már régen kiolvastam, ill. még sokszor lapozgatomKép) Olyan jó!!!
Igazából én arra lettem volna kiváncsi amire te emlékszel, ahogyan te láttad a dolgokat, egyes történeteket ami nagyon a szívedhez nőtt...
Bár ahogy látom, tényleg nincs időd, munka mellett a sok unoka, akik gondolom teljesen lekötnekKép)) (Mennyi "gyermeked" is van még mindemellett)
1 % : Sajnos a férjemmel minimálbéren vagyunk (per pillanat) papírilag, így mi nem tudtunk adni, de az áprilisi találkozóról jó néhány nyomtatványt elhoztunk ezügyben, szétosztogattuk olyanok közt, akik valóban oda is adták! ennyit tudtunk tenni...

RenócaKép

Látom lelkivilágban nagyon egy húron pendülünk...
Ha hiszed ha nem napok óta verset mondok magamban a gyermekemhez... Más stílusban mint a tied, de mondanivalójában nagyon-nagyon hasonlótKép))
Úgy látom téged is kikészít a tudat is, hogy várni kell még mindig... Én sem bírom már sokáig úgy érzem, pedg ki fogom bírni, hiszen mást nem tehetünk, sajnosKép (pedig úgy tennénk)
Szenvedni azt most nagyon tudok, már annyira örülök, és mégis elgondolkozok, hogy de hát...
Szóval babycuccot már nem merek venni, hisz nem tudni mekkora baby lesz, és hogy kisfiú vagy kislány... De hát én már kismami vagyok, és mégsem lehet...(áááKép
DE lehet venni újságokatKép) És most azt vettem, és készülök mindenfélére, hogy jól felkészült kismami legyekKép)
Már nem zavar a terhesség látványa, ezekben az újságokban.. pedig régebben nem bírtam volna... Mostanra már teljesen természetes, hogy nekünk nem úgy jön majdKép

Amneris!
Puszillak téged isKép

Pusszancs mindenkinek, napsütéses, szellős hétvégét nektekKép))

KépKép


Mera
Köszönöm a bíztató szavakat. Tudom, hogy pár hónap múlva már én is fogom bíztatni az itt várakozókat egy-vagy két gyerkőccel a hátam mögött. Majd bele bele szólnak, gügyögnek, nyomkodják a gombokat a billentyűzeten, óh de jó is lesz.Kép A Ti gyerkőcötök mekkora volt, amikor a Tietek lett?
Lehet, hogy már olvastad rólam mi 0-2 éves korig szeretnénk babócát.

Napsugaracska
Tényleg egy húron pendülünk!!!!
Én is újságokat, itt a neten meg mindenféle lapokat nézegetek. Most épp azon töröm a fejem, hogy megrendelem a Baba magazin múlt évi összekötött számait. Abban nem csak csecsemőröl, hanem nagyobb gyerkőcökről is lehet ápolási és egyéb tanácsot szerezni.
Én is úgy vásárolnék, de hát a 62-es rózsaszín rugi nem biztos, hogy bejönne egy két éves kissrácnak. És egy focilabdának sem biztos, hogy örülne egy 1 hónapos kisleány.

Kicsit jobb időt mindenkinek! (Bár én titkon örülök egy kicsit az esőnek, mert így nem kell locsolni és marad 1,5 órám. Süthetek valami fincsit. Lehet, hogy fánkot ?

Szép napot mindenkinek

Renóca
Kép

Bocsánat az új névért, de nem fogadta el a sima Renócás azonosítót.


Kedves várakozók!
Mivel ma egy kicsit ráérek, és a legemlékezetesebb esetet kéritek, röviden leírom. Azt tudnotok kell, hogy az életet adók jelentkezéseik azok amelyek mélyebb nyomokat hagynak. Természetesen anonim módon "mesélek". Pár évvel ezelött egy reggelen hívás érkezett, hogy az interneten olvasott rólunk és tudunk-e neki segíteni. Titkolja terhességét, és retteg attól hogy ott ahol lakik valaki megtudja, hogy ő valószinűleg hamarosan szülni fog.Orvosnál nem volt, mert félt, hogy kitudódik. A barátnője akkor kérdezett rá, hogy nem vagy te terhes? Õ sírva vallotta be, hogy de bizony az. Több telefonváltás után, egy órás késéssel, de megérkezett a megbeszélt helyre. Nem tudtam a nevét, hogy honnan érkezik, és azt se, hogy mikor van a szülés várható ideje, csak azt, hogy kétségbe van esve titkolni akarja az állapotát, és hogy segíteni kell "nekik" mármint neki és a születendő nem kívánt babának. A találkozás után azzonnal a nőgyógyászatra mentünk/ volt még 10 perc a rendelési időből/. ott kiderült, hogy közvetlenül a szülés elött áll. Az orvossal megbeszéltük, hogy utalja be a kórházba hátha van egy kis idő még a vizsgálatok elvégzésére. Este 9- kor hagytam bent a kórházba, /a szülés idejét nem tudtuk/, megígérve, hogy átjelentem a saját lakásomba, hogy a titkot meg tudja őrizni. Másnap hajnalban 4 órakor az szülészorvos segítségével egészséges kislányt szült. Azért fontos, hogy az orvos segítségével mert nélküle nem biztos, hogy túlélték volna. Ugyanis a baba elakadt útközben és a köldökzsinór is 2X rávolt tekeredve. Ha Õ otthon egyedül szült volna.....Természetesen átjelentettem aznap és Így senki se tudta meg az ő nagy titkát. A kislány egészséges és gyönyörű, örökbefogadták.
 

 
 

Köszönjük a történetet, Kedves Nikinozso!

Óriási dolog, hogy erre a munkára szánjátok a szabadidőtöket - hogy minden privát percben készek vagytok egyszerre csak valaki más megsegítéséért élni! Kép

Tudjátok lányok, én nagyon mélyen hiszek abban, hogy vannak konkrét helyzetek, amikor az ember valóban "többé lesz" azáltal, ami történt vele.
Nem lehetséges az, Kedves Nikinozso, hogy nektek is valami efféle dolog ad erőt és kitartást ehhez az önkéntes munkához?
Mert hitem szerint ezután az eset után Te biztosan újra TÖBB lettél!

Így gondolom ezt az élet szinte minden területén: az viszi előre, és adhat igazán értékes és boldog életet, ha a velünk történt dolgok nyomán többekké leszünk - és úgy tudunk élni, hogy a környezetünkben élők is többek lehessenek általunk!
Gondoljatok csak a párotokra!
Hányszor mondja az én férjem is: szép és különleges vagyok - őszintén ilyennek lát (a kis vaksi Kép ), és máris többé lettem általa.
Visszafelé persze éppúgy! - Hogy én hányszor gyönyörködöm este a párnán, és mondom neki: "Milyen szép vagy!"
Õ meg persze hülyéskedik "Mondhatom?!" - de tudom, hogy érzi, miről is van szó...

Valami efféle "TÖBBET" remélek attól, ha majd anyuka leszek.
Régen kislány voltam, aztán énekesnő lettem - már sokak számára szerezhetek örömet.
Férjhez mentem, és egyszerre csak feleség lettem - valakinek a legfontosabb. És majd eljön a perc, hogy feleségből ANYA leszek - valaki számára pótolhatatlan...

Privát hitvallás ugyan, de talán mégis csak igazam lehet valahol: nyugalmat és boldogságot hoz az életbe, ha a tetteid által napról-napra többé válhatsz.
Van is egy kedves "közhely", nekem nagyon tetszik:
"A szeretet nem fogy el, ha sokak közt osztod is széjjel. Annál több lesz belőle, mennél többet adsz..." Azt gondolom, igaz lehet.


- Brrr... Na jól nézünk ki!
Mit össze filozofálok itt?! Azért remélem, értitek, miről is beszélek! Kép (Úgy tűnik, magával ragadott engem is Renóca versének hangulata...)

A lényeg: nagyon örülök, hogy elindítottam ezt a topicot!!
Tökéletesen illik a filozófiámba!
Õszintén írunk, szép hangon és szép gondolatokról- és közben szép lassan többek leszünk egymás által...
Köszönöm!

KépKép
 
 


Amneris

Nagyon igaz, amit leírtál. Ezek nélkül a dolgok nélkül üres lenne az élet. Minden nap szükségünk van arra (legalább is nekem), hogy érezzem jó az amit teszek, jó az ahogy élek és mindez másoknak is örömet okoz. Sokszor elég csak egy mosoly az oviban a gyerkőcöktől, vagy egy ölelés és máris ahogy te írtad kicsit TÖBB-nek érzem magam.

Amióta elindítottuk az örökbefogadást egy kisgyerek ölelése nagyon sokat jelent. Õ nem is az én csoportomba jár, de amint meglát odaszalad hozzám és átöleli a lábam. Õ egy örökbebaba. (Csodaszép, boldog családban él.) Valahol ez azt suggalja nekem, hogy a mi babócánk is fog tudni minket szeretni, el fog minket fogadni és BOLDOG LESZ velünk!

Be kell vallanom kicsit szigorú, nem is ez a jó szó inkább következetes óvónéni vagyok. Az legcsibészebb lókötő, akit elég sokszor kell rendre utasítani nagyon sokszor mondja, hogy én úgy szeretlek. Amikor hiányoztam az inszeminációk miatt azt mondta, hogy: "Mondd meg a doktorbácsinak engedjen óviba, mert nekem már nagyon hiányzol!"
És e mögött a mondat mögött ott volt az amit te is írtál kedves Amneris. A szétosztott szeretet sokszorosa. És ez az ember éltetőeleme.

Nikinozso
Nagyon köszönjük a történetet.

Amneris, Mera
A tanfolyam végén volt valamilyen teszt, beszélgetés, vizsga vagy hasonló?

Renóca
Kép
Megsütöttem a fánkot!


Szia Renóca!

A tanfolyam végén nincsen semmiféle számonkérés. Csak az volt a fontos, hogy részt vegyünk rajta. Átadták az ezt igazoló okmányt, és vége.

Egyébként: milyen jó neked, hogy így értessz a gyerekekhez! Nap mint nap gyakorolhatod, hogyan is viselkedj bizonyos helyzetekben...
Ovis sztorikat egyébként Te is írhatsz ám nekünk nyugadtan! Biztos történnek édes dolgok, ahol ennyi gyerköc mocorog Kép.
Már az is édes, amit eddig írtál - jó érzés lehet ezeknek a kis öszintéknek a szeretete!

Szóval ma fánk van, meg minden? És finooooom??
Nálunk bezzeg semmi kaja - egész nap az ágyban pihentem - ma jött meg, és asszem meghalok.
Ugye azért fogok hiányozni? Kép
(Borzasztó vagyok, mi? Évekig nem volt havim, így persze semmi kultúrám nincs a dolog elviseléséhez. Hát olyan görcsökkel jár ez, hogy valami szörnyü! Ezt nekem nem mondták, kérem...!)

Na megyek, rittyentek valami kaját, aztán csomagolok, mert utazom a bátyámékhoz Gyulára. Ott majd babázhatok kedvemre - a kicsi fia 5 hónapos, a nagyocska két éves.

Tényleg: mint óvónéni mit kezdenél egy iszonyú féltékeny kisfiúval, aki azóta dacos, mióta kistesója van?
Bármit mond neki az ember, az a válasz, hogy "Nem!" avagy bövebben kifejtve "Pici vagyok, nem tudom megcsinálni!!!"
Idönként elfogy a cérnám.

Hát pusza! (A kis sünit egyébként kimásoltam a profilodból - valami gyönyörü!! Te fotóztad?)

- Amneris -

KépKép
 
 


Sziasztok

Amneris
A sünit egy másik topion kaptam. Örülök, hogy neked is tetszett.

Kicsit túlzás, hogy tudom hogyan viselkedjek. Majd ha lesz gyerkőcötök, (szívből kívánom minél előbb) megtapasztalod mindig tudnak olyat tenni, hogy azt sem tudod mit mondj vagy csinálj.

Történetem nem sok van, inkább pillanatok, ölelések, mosolyok. De szívesen leírok egyet-egyet.
Amikor az inszemináió előtt injekcióra jártam a körzeti orvosomhoz kellett menni. A munkahelyemről elengedtek, 10 perc alatt visszaértem. Egyik alkalommal meglátták a kezemben az ampullát. Persze rögtön meg kellett mondani mi az, és hogy hova megyek. Amikor visszaértem egyik kislány aki aznap délutánra volt előjegyezve 6 éves oltásra sápadtan megkérdezte: Nagyon fájt? " Nem, csak mint egy kis csípés." És mondd, sírtál? Annyira drága volt, ahogy aggódott. Már nagyon félt a délutántól. Másnap dicsekedve jött, hogy ugyan neki fájt, de nem sírt. "Olyan ügyes voltam, mint te!" -mondta

Fánk volt! Kicsit fájdítom a szíveteket: Nagyon fincsi volt! Egy új receptet próbáltam ki, eddig anyósomé alapján készítettem, de az másnapra mindig megkeményedett. Ez még ma reggel is szuper puha volt.

Remélem már jobban vagy. Nem próbáltál valami görcsoldót bevenni?

Lehet, hogy kitérőnek hangzik a válasz. Nincs egy megoldás ami minden kisgyerkőcnél beválik. Minden gyerek más és más, ahogy mi is. A féltékenység legyőzéséhez nagyon sok türelemre és odafigyelésre van szükség. Én azzal próbálkoznék, hogy a kicsit rábíznám a mamára legalább egy órácskára és akkor csak a nagyobbikkal törődnék. Olyan dolgokat csinálnék vele: festés, ragasztás, gyurma, játszótér, amit a kicsi még nem tud. A játék végén finoman csak úgy, hogy ő ne érezze a mögöttes nevelni szándékot megdícsérném, hogy milyen ügyes, nagy fiú. Később pedig azt is meg lehet majd neki mondani, hogy de jó, hogy te ezt már tudod. Megtanítjuk majd a tesónak is.... Az lenne a legjobb, ha apa is bekapcsolódna. Sok szülő szerint az is elég ha főzés közben beszélget a gyerekkel. A gyerkőcöknek (a féltékenyeknek meg különösen) nagyon-nagy szüksége van arra, hogy csak rá figyeljenek és ne a házimunka mögül néha kitekintve szóljanak csak hozzá.
Bocsi, ha túl hosszú voltam.

Szép délutánt mindenkinek.
Renóca
Kép


Renóca, a miénk pontosan másfél volt, amikor először láttuk. Részleteket az előző topicon (örökbefogadás) 2004. március elejétől keress, ha érdekel a dolog. Az indexesen is én vagyok, csatalóként, s adtál nekem tanácsot:-)
Itt tényleg nem akarok írni bővebben, hiszen ez a topic nem ezért jött létre...
(ja, az indexesen a saját süniket raktam felKép
Minden jót és kitartás!
 
 


Mera
Hogy is fogalmazzak? Most értem az örökbefogadásotok történetének végére... Csodaszép történet. Melegség töltötte el a szívem, ahogy olvastam az ismerkedés napjait. Láttam kétségeid voltak a kezdeti ajándékozással kapcsolatban. Én is ezen gondolkodtam, hogy ha nagyobb babót szán nekünk az ég jó lenne valami aprósággal meglepni. A nyuszi meg van még?
Nagyon sok boldogságot kívánok Nektek!
Nem tudom elmentetted-e, vagy kinyomtattad-e a leveleidet. Úgy gondolom érdemes lenne "Kiscsikónak" ajándékoznod majd ha felnő. Annyi melegség árad a szavaidból, ami biztosan sokat jelent majd neki amikor anyuka lesz.
Elmondjátok, elmondtátok neki az öf?

A sünik gyönyörűek!

Renóca


Amneris szia!
Látod, hogy mennyire klassz témát indítottál... Idővel egyre többen lesztek, sőt, úgy gondolom már most sokan olvassák soraitokat. Az ilyen topikok ápolják a lelket, és sokaknak segítenek.
Szia Mera!
Nyugodtan írjál bővebben, nem baj, ha sokak történetével ismerkedhetnek meg a többiek. Tehát ne fogjad vissza magad!!! Kép

apa
apa
 
 


Sziasztok!
Hihetetlen, hogy ilyen sokan írtatok, mióta nem tudtam netezni! Örülök mindenkinek!

Én olvastam a Gólyameséket és nagyon megható történetek vannak benne! Nehéz bármelyiket is kiragadni, de sírás nélkül nem lehet elolvasni, ez egyszer biztos! Egy mondat nagyon megragadt bennem, méghozzá az, hogy nem szabad MEGKÖSZÖNNI a vérszerinti anyának a babát, akit örökbe fogadsz majd! Hiszen mit mondhatna...? Hogy szívesen???? Tényleg! Ez iszonyú nehéz lehet! Még jó, hogy ott lesznek Gabikáék és segítenek!
Majd még jelentkezem! Puszi: rayo

Kép
 
 


Sziasztok!
Tegnap felhívtam a Tegyeszt és azt mondta az egyik hölgy, akinél lehet érdeklődni, hogy ne hívjam augusztusig, mert szabadságon lesz! És akkor bezár a HIVATAL? Kérdem én!!!!!!!!! MI az, hogy nincs senki más, aki ezzel foglalkozik? És ha addig lesz egy baba, akkor azzal mit tesznek? Milyen eljárás ez? Fel nem foghatom! Vagy bennünket "szivatnak"? Rayo

Kép
 
 


Kedves Rayo!
Ne borulj ki a HIVATAL az sajnos ilyen. De ne félj a "civilek" nem mennek szabadságra és nyáron is napi 24 órás ügyeletet adunk ingyen!!!, hogy a bajbajutottaknak legyen hova fordulni. Nálunk nem fog szünetelni az örökbeadás.
 


SziazstokKép))

Hivatal-téma:
Igen tényleg 1 fő van aki ezzel fogalkozik, bár most már van egy másik hölgy is (de gondolom még tanulófélben van...) Most a Pest megyeiről írtál Rayo ugye??
Nekem azt sem mondták meg hanyadik vagyok...
Jól leszidtak, hogy ha kisbabát szeretnék akkor mit akarok ill. hogy 200an vannak elöttem, de hogy hanyadik vagyok, azt nem árulták elKép((
Nem is az a bajom, hogy nem ondta meg, hanem inkább a stílus...
Én úgy gondolom, ha valaki nem igazán tudja átérezni más problémáját, akkor legalább ne használjon olyan hangnemet amit nem illikKép((
Sajnos már rá kellett jönnünk, hogy a mi problémánkat senki nem tudja átérezni, csak az aki valamilyen szinten benne van...
Ez a várakozás is örjítőKép
Minden hét úgy végződik, hogy megint semmiKép((
Mivel a hivatal "lszik" munkaidő után, ezért már pénteken délben szomorkodom, hogy megint semmiKép Kép Kép Aztán a következő pénteken is, aztán csak így tovább már nagyon sok hete....Kép
Miért van az, hogy másoknak 10 nap múlva szóltak, hogy van baby... Nekünk miért nem szól senki?????
Áááááááá...
Azt hittem könyebb lesz a dolog, ha már megvna a határozat, de sajnos "ki kell várni a sorunkat".......
De olyan nehéz, mikor a szívemben má nagyon régóta készülőik az a kis baby... mennyivel egyszerűbb lenne 1 babyvel akár 5 évet is várni a 2.ra, ill. a 3. ra is... Mennyivel könyebb lenne, jajj csak már ott tartanék, de jó is lenneKép)))
Gondolom ti is így vagytok ezzel mindannyian...
Holnap ismét zár a hivatal....Kép

Ja, a Gólyamesékben nekem nagyon megható volt egy olyan pár története, akik nagyobb kislányukat adták örökbe, mivel akkora szegénységben éltek, és azt szerették volna, ha jó lesz a sorsa a kislányuknak. Rendes cipőbe járhat, tanulhat neves iskolákban, és boldog felnőtté válhat!!!
A végét nagyon megkönnyeztem, hogy de szemét is az élet, hogy egy pár ilyenre kényszerülKép((((((((
Most beakartam írni egy részt belőle, de nem teszem nagyon-nagyon szomorú, és ez a topic nem azért van...

Puszilok mindenkit;*********
És az igazi telefoncsörgést kívánom mindenkinekKép))))
Mosolygós

KépKép


Rayo
Nem tudom kérdeztem-e, vagy más. Ha igen, bocsi. Fenn vagytok az országos listán? Hihetetlen számomra, hogy az egész országban nem született október óta egy örökbefogadható babó sem.

Ma jönnek hozzánk környezettanulmányra. A körzeti orvostól már bekérték a papírokat, azt sajnos nem tudom hogy válaszolt-e már. Szerencsére ritkán megyünk hozzá. 16-án, 23-án tanfolyam. Ha ilyen jól megy minden augusztus első felében minden papír a kezünkben lesz.

Kedd este színházban voltunk. Rómeó és Júlia - Operett Színház. FANTASZTIKUS VOLT!!! Mindenkinek ajánlom! Remek kikapcsolódás, egész feltöltődtem.

Napsugaracska
Mi is mielőbbi, igazi telefoncsörgést kívánunk nektek. Kisütött a nap! Tudom nagyon nehéz, de ne szomorkodj kérlek. Mit dolgozol? Családi házban éltek? Városban? Vidéken?

Renóca


"Lakáskörülményeik alapján alkalmasak!"

Kép


Sziasztok,
Teljesen új vagyok a topikon, és most kellene 1 kis "léleköntés" nekem, mert ma tudtam meg, hogy még cca mennyi időbe telik, míg babát hoz Gólya(hír). Igen, mi is ebben a cipőben járunk és már nagyon várjuk azt a telefont!
Tudom, hogy nem "érne" olyan nagyon "hisztiznem" mert csak év elején regisztráltunk, de olyan nehéz ez a várakozás!
Tudom és felfogom az eszemmel, hogy ránk kerül majd a sor, de a szívem össze van törve és mindig csak a babára gondolok!
Félek, hogy nehogy kifussunk az időből (én 42, férjecske 41) és még mielőtt szakállat eresztek landoljon a Gólya!
A múltkor szintén 1 öribaba párocskával voltunk Mózeskosaras találkán, de ott mindenkinek megérkezett már a baba, vagy kisebb gyerekecske, és mi olyan kívülállónak éreztük magunkat! De azért jó is volt mert láttuk a jó tapasztalatokat és megható történeteket hallhattunk. Persze meghatódásból nálunk sincs hiány ;-)!
Köszönöm NikiNozsónak,hogy ideterelgetett, így könyebb lesz a várakozás...Legközelebb majd igyexem pozitívabban írni! Nem vagyok ám ilyen, alapvetően optimista, vidám és kiegyensúlyozott:
idusa

KépKép
 


Idusa

Úgy örülök, hogy itt vagy!
Nagyon jó lesz itt velünk várakozni.
Vidámak vagyunk és bizakodóak (általában), ha pedig elkeseredünk itt vagyunk egymásnak. És ez nagyon jó! Ha van kedved mesélj magatokról. Mi a ti történetetek? (Kicsit feljebb már olvashattad a miénket.)

Renóca
Kép

TÖBBIEK, AKIK CSAK OLVASTOK GYERTEK TI IS BESZÉLGESSÜNK!!!


Kedves Nikinozso!

Ezen a héten is megy haza egy boldog baba?
Kép

Renóca


Kedves várakozók!
Renóca gyönyörű képet raktál fel, köszönöm. Egy nagyon nehéz napon vagyunk túl. Született egy gyönyörű kislány aki családra vár, de elég nehezen találja meg a családját, mert a mama egy kicsit kreol börű, de nagyon szép és inteligens. Több család is úgy gondolta, hogy inkább várnak még, /a babát nem látták/. De ilyenkor addig megyünk hátra a sorban amig végre megtaláljuk azt a házaspárt aki vállalja ÕT. Talán szerdán megy haza ez a kislány.Írjátok meg a véleményeteket, érdekelne.
 


Sziasztok Lányok!

Olyan boldogság nekem, hogy a topicunk egyre szebben virul, és egyre-másra csatlakoznak kedves ismeretlen-ismerösök!
Üdvözöllek Téged is, Idusa! (És millió csók Nikinozsonak is , hogy hozzánk vezetett téged!! Kép )

Drága Apa! Olyan jó, hogy figyelsz ránk!
(Tényleg megérte elindítani a társalgást! Pedig nem ment könnyen, emlékszel? Mit össze bénáztam vele... Kép )

Én egyébként tegnap érkeztem vissza a bátyáméktól.
Hát: drága Renócám, tényleg mindent bevetettem, de ez a féltékenyesdi elég kemény dió...
Szerencsére azért egyre okosabb a nagyobbik kölök, szóval lesz ez még jobb is - ezt abból is gondolom, mintha határozottan ritkábban próbálná kiszúrni az öcsi szemét, meg lecsavarni a csöpp kis ujjacskáit...Kép
Képzeljétek: egy csuda aranyosat is mondott nekem a sógornöm! Muszáj elmesélnem!
Ahányszor fáradtságtól nyüszizett a cseppke (5 hónapos) annyiszor ajánlkoztam, hogy ö csak végezze a teendöit, majd én bevetem magam.
Aztán legtöbbször valamiért tényleg elcsitult a babus, egész gyorsan elaludt a karomban, én meg lassan leraktam az ágyába, és csendben kiosontam. Olyan jó érzés volt!!!
Erre mondta a sógornöm: "Nyugalom árad belöled, és a kicsi megérzi. Megynyugszik ö is a közeledben. Jó anyuka leszel!"
Én meg persze oda-vissza voltam gyönyörüségemben, hogy micsoda egy fantasztikus csaj vagyok - csak eddig iszonyuan titkoltam...Kép

Közeleg ez már minekünk is, Lányok! Óriási kaland lesz!
És nem is olyan soká, meglássátok!

KépKép
 
 


Sziasztok!
Renóca: köszi. A nyuszi még megvan, sőt, a húsvéti nyulunk is, valahol a kertben, szabadon, időnként látjuk, kb. másfél hónapja kiszökött a ketrecébőlKép
A hsz-eket valóban eltettem, mégpedig azért, mert a lányunk hozott magával egy naplót az első másfél évéről, a személyes gondozónője írta. Gondoltam, folytatom a naplót, de nem igazán jött össze, így aztán nemrég kinyomtattam a történetünket (amig még megtalálható a neten), és beleraktam a naplóba. Remélem, egyszer jól fog neki esni.
Természetesen meg fogjuk mondani neki, az érdeklődés kezdetétől, de még nem került szóba eddig, számára még nem téma. Bár a múltkoriban többször mondta, hogy azért sír a nyuszi pl., mert nincs anyukája. Akkor felmerült bennem, hogy hallott-e vmit valahol?
A környezettanulmányhoz meg gratula...

Apa: kösz, aranyos vagyKép

Rayo: változatlanul nem értem. Keresd meg a FÕNÖKÉT, személyesen!

Napsugaracska: személyesen Mosolygós, a MedLombról?

Amneris: egyetértek a sógornőddel. Hát ha még énekelsz is a gyereknek...!

nikinozso: Ha tíz évvel fiatalabb lennék, ugranék is egy kreolabb kistestvérért, de sajnos már nem tehetem...
 
 


SziasztokKép

Nikinozso ma láttam meg amit írtál...
Hát minket érdekelne a dologKép))
De gondolom még hátul vagyunk...Kép((
Szerintem látni kellene a kislány anyukáját nekünk is, de minket nem zavarna a kreol bőre...
Munkámból adódóan éppen egy ilyen 4-5 éves gyönyörű kislánnyal vagyok kapcsolatbanKép)
Nikinozso, ha lehet akkor reggel hívlak isKép))Puszi mindenkinekKép

Igen én a Mosolygós, a MedlombrólKép
Reggel bővebben írokKép

KépKép


Kedves Nikinozso!

Remélem a kislány megtalálja a szüleit. Olyanokat akik nemcsak elfogadják, hanem tiszta szívből fogják szeretni.
Számomra nehéz kérdés. Ez az egyetlen dolog amiben különbözünk a párommal. Õ jobban szeretne nem "kreol" gyermeket. Fél attól, hogy később milyen nehezen fogadnák be... Engem mindig érdekelt, hogy mit gondolnak rólam, de most már NEM. Úgy érzem lassan szülővé válok (már a várakozás ideje alatt). Ha megérkezik hozzánk a mi babánk senki nem lesz fontosabb Nála. Senki véleménye nem fog érdekelni. A család lesz az első. Megvédem őt mindenkitől, tüzön vizen át. Úgy érzem "sünianyatigris" leszek. Kép
A párom azt mondta, ha látná a kislányt biztos rögtön beleszeretne és hazahozná. Lehet, hogy azért nem is nézte meg őt több házaspár, mert bennük is ilyen kettős érzés van.

Amneris
Úgy örülök, hogy vidám vagy. Tényleg szívből örülök. Nagyon szuper anyuka leszel!!!

Renóca
Kép


Szép jó reggeltKép Kép

Sajna a babyről már lecsúsztunkKép
De valaki nagyon siet ma hozzáKép)) Remélem nagyon boldogok lesznek majd együttKép))
Szerintem butaság a bőr színe miatt nem elfogadni egy ilyen származású gyermeket.
Nikinozsónak én is annyit azért mondtam, hogy a nagyon barna bőrű, első látásra megmondható, kisbabát csak azért nem mernénk vállalni, mivel így is meg kell küzdenie azzal a ténnyel élete során, hogy örökbefogadtuk, nemhogy még azzal, hogy a szülei mások...
Sajnos az emberek még ma is furán néznek, ha azt mondjuk, hogy várjuk a babyt, de örökbe...
Hál Istennek azért el kell hogy mondjam, nagyon sokan, pozitívan élik meg a dolgot, és még el is látnak mindenféle szívhez szóló biztatássalKép))
Ez nekünk nagyon jólesik..
Pl. bababútor vásárlásnál mikor beszéltünk róla, hoyg nem tudjuk hogy mikor érkezik a baby, akkor nagyon sok helyen megjegyezték attól függetlenül, hogy vásárlunk-e nagyon sok boldogságot kívánnak hozzá, és nagyon drukkolnakKép)
Úgy gondolom, néhol a terhes kismamákkal nem foglalkoztak úgy, mint velünkKép)
Mi felvállaljuk most már mindenki elött, és abszolút nem tabu ez nálunk, nagyon sok ismerősünk kérdezi meg nap mint nap, hoyg nem kaptuk még meg azt a bizonyos telefonhívást??
És mindenkinek azt kell, hoyg válaszoljam, hoyg sajna nem, de már nagyon-nagyon várjukKép(((

Szóval Nikinozso azért megnyugtatott ismét, hoyg már nem kell sokat várni, ha elfogadnánk kicsit kreol bőrű babyt isKép)) (megjegyzem állítólag ez a baby fehér bőrű, csak az anyukán látszik kreolsága....)

Na most nem tudom befejezni mondandómat, majd este jövökKép

Puszilok mindenkit, Nikinozsónak pedig pihenéstKép)

Mosolygós

KépKép


Annyit még hozzátennék, kijavítva saját magamat is, hogy természetesen a 3. mondatomat úgy értettem, hogy nekünk lenne butaság.
Az lenne butaság, ha mások ellenérzésekkel vállalnának egy gyermeket.

KépKép


Renóca és minden kedves Látogató!
Ma láttam Nikinozso kérdését és olyan izgatott lettem, hogy rögtön hívtam férjecskét, da aztán továbbolvasva, láttam, hogy már mi is lecsúsztunk a Piciről. De jó annak akikkel hazamehet!
Nem parázok tovább, mindennek megvan az oka....
Történetünk röviden:
1996 óta vagyunk együtt és 1998-ban házasodtunk össze. A házasság után vártunk 1/2 évet majd kezdtünk gyanakodni, és elkezdtünk a Nyírő Kh-ba járni a meddőségi ambulanciára. Akkoriban még ott dolgozott Dévai dr, és mikor megnyitotta a magánklinikáját, követtük őt. Sajna ez a történet nem végződött jól, részint mert a spontán terhességem elment, részint mert Dr D. etikátlanul viselkedett, otthagytuk.
Aztán, mivel a munkahelyemről nehezen sikerült elszabadulni(lévén, hogy a valódi okot titkolnom kellett) kicsit "jegeltük" a gyerek projectet.
Aztán az anyatermészet még mindig nem volt kegyes hozzánk, a Kaáliban kötöttünk ki.
Ott, bár az orvosom igen elfoglalt volt, mégis csak a legjobbakat tudom mondani mindenkinek erről az intézményről és az emberi hozzáállásról.
Közben telt az idő, kivizsgálások, diagnosztikus műtétek, nem folytatom, Ti is tudjátok ez mivel jár! Az egész avval megspékelve, hogy eü végzettségem van. Sok olyat is értettem, amit nem kellett volna!
Két sikertelen visszaültetés után 2003-ban ismét
terhes lettem (spontán), csak valahogy Õ sem akart hozzánk világra jönni....
Akkor határoztuk el, -talán már kicsit későn- , hogy örökbefogadunk. A tanfolyamot tavaly decemberben végeztük és a határozatot idén februárban keltezte a hatóság. Áprilisban találkoztunk először Mórucz Gabikával és sorstársainkkal a Gólyahíres találkán.
Onanntól kezdődik a mi hármunk története, de a harmadik "személy" kilétét még homály fedi. Persze én már láttam Õt álmomban, remélem Õ is minket, és gyorsan megtalál!
Azóta minden tőlem(ünk) telhetőt megteszek, hogy "behívjam" a kis Porontyot, és már ténylegesen velünk legyen.

Aki még nem ismeri Khalil Gibran Próféta c. könyvét, próbálja megszerezni,érdemes, én 1993-ban olvastam először és azóta is ez a "füveskönyvem".
Kéretik nem megijedni, ez nem olyan vallásos könyv, csak segít valahogy eligazodni....
Ez hirtelen eszembe jutott, mert a szülőségről is van egy szép fejezet benne!

A hétvége előtt "tömören" ennyit, talán mégsem az időjósoknak lesz igazuk és süt a nap!Mindenkinek minden jót és pihenést, aki azt szeretne!
idusa

KépKép
 


Kedves várakozók!
Ma egy kisfiúnak találtunk családot, ezekben a percekben ismerkednek, remélem sikeresen. Ezek szerint jövő héten is családra talál két kis ember./ lesz majd itt nagy meglepi!/Ez a mai nap jól sikerült, mert egymásra találtak, az életet adó és a leendő szülők is szimpatikusak voltak egymásnak. A baba fehér bőrű, világosbarna hajú és világos szemű, gyönyörű/ÕK MEGNÉZTÉK, nekik mindegy volt/
 


SziazstokKép)

Nem akarom lelőni a poént, de a meglepetés nem Rayo????????????
/ Kép))))) /
Remélem ez lesz a nagy meglepi;))))

KépKép


No ez nem szép dolog volt. Olyan, de olyan kíváncsi lettem, hogy majd kilukad az oldalam.

NAPSUGARACSKA, RAYO! Meséljetek, mi történt?

Nikinozso
Remélem semmi rosszat nem mondtamKép. Szerettem volna teljesen őszinte lenni. A párom is így érzi, ahogy Napsugaracska írta, hogy "azért nem merné vállalni, mivel így is meg kell küzdenie azzal a ténnyel élete során, hogy örökbefogadtuk, nemhogy még azzal, hogy a szülei mások..."

Napsugaracska
Nekünk azaz velünk is mindenki örül. Örülnek, hogy megtaláltuk a boldogsághoz vezető utat. Számomra eddig vad idegen emberek szeretnének segíteni. Sajnos azonban a közvetlen környezetemben volt valaki aki már most olyan dolgokat mond ami nekünk nagyon fáj. Õ pedig nem más, mint a keresztgyerekeim apja. Cinikus és a rosszat keresi ebben a csodálatos dologban.

Jó éjt mindenkinek
Renóca
Kép


Jujj! Én is kíváncsi lettem!
Bár igazad lenne, kedves Napsugaracskánk! Rayo úgy megérdemelné!!

De úgy tudom, a Gólyahírnél ö sajnos csak nemrég jelentkezett - talán úgy két hónapja... Kishíján két évet várt kizárólag a TEGYESZ listáján, ahol a körzetükben az elsö is, mégse történik semmi. Sajnos kicsit sokáig idegenkedett a nyílt örökbefogadástól.

(Rayo, Kedvesem! Remélem nem baj, hogy írtam rólad? Csak olyan jó érzés, hogy mi személyesen is ismerjük egymást! Benfentesnek érzem magam Rayo-ügyben...Kép)

Szép hétvégét mindenkinek! (Aztán majd elmondani ám, mi az a meglepi!!! Kép)

KépKép
 
 


Renóca!

Tudod vannak azok a gyerekek és emberek, akikről soha nem mondanád meg, hogy van bennük más kultúra... Õk is ugyanolyan emberek mint mi, csak más a kultúrájuk én így gondolom!
És milyen szépek a kislányokKép)) Jajjj...
Sőt megmerem kockáztatni, hogy szebbek mint a magyarok... Na persze nem ez alapján kell ebben a kérdésben dönteni!
Ma beszéltünk a családdla ha ilyen helyzetben kerülünk ők mit szólnának hozzáKép) Na persze mást nem is tudtak mint azt mondani, hogy jajj de jó lenne, hisz mi teljesen vidámak és olyan boldogok voltunk, hogy egy kislány a miénk lehetett volna márisKép))
Úgy közöltük velük, hogy majdnem mamák lettek, és azért nem, mert a kislánynak van kultúrális származása....
Na persze a mi vidám mosolygásunkra és boldogságunkra nem is mertek csak örülniKép)
Már a mamik is nagyon várják ő(ke)tKép) Papákról nem is bezsélve...
- A páromnak az az álma, hogy mivel még élnek a nagyszülei 90 és 92 évesek (akiket mellesleg szinte jobban szeret a szüleinél -mivel minden nyáron náluk nevelkedtek a tesójával, és már nagyon idősek-) hogy had éljék meg azt, hogy neki gyermeke lesz, és végre igazi boldog apucivá válik... Hozzáteszem tényleg nagyon idősek már, papája már nem nagyon értené a dolgot(beteg), viszont a nagymamája már nagyon várja a jó híreketKép
Anyukája is idősebb már, persze lélekben nagyon fiatal 55 évesKép És a tesónak még jó pár év múlva sem lesz baba, férjem pedig már 33... Õ is nagyon oda van már unokatémábanKép))
- Az én álmom mint minden karácsony elött hogy a karácsonyt már hármasban töltsük...
Nektek is vannak álmaitok???

Ja, Rayo téma...
Tényleg én talán többet tudok mivel bezséltem Nikinozsóval... Reggel utalt rá, hogy internetes lesz az anyucija a kis gyönyörű babynek...
És Rayo még nem jelentkezett, ja és eggyel elöttem vanKép)))))))))))))))))))))))))))))))))
Erre most jöttem rá...
Jajj, akkor tuti a dolog valószínű...

De nekem ne higyjetek el semmitKép)
Akor én sme mondok smemit, azthiszem tudom mi a meglepi...
De Nikinozso! Miért csak szerdán? Addig még a mama meggondolhatja magát???
Rayo! Jobb lenne ha jelentkeznél mert kifurja az oldalam a kiváncsiságKép)))
Mivel ezt egyszer megbeszéltzük, hogy elöttem vagy, te lehetsz a kiválasztottKép))))))))))
Jajj de jóKép Így már megnyugodtam... Nagyon fogjátok őt szeretniKép)
Kép
Most biztos vásároltok ezerrel...
Én is mennék már nagyon!! "Istenem gondolj egy kicsit ránk is..."

Pusszancs:*

KépKép


Amneris!

Nem 100 % ám, lehet hogy én kavarokKép
De nagyon gyanús, hogy Rayo nem jelentkezikKép Én meg gondolkodok, hogy mi is az a meglepi... És szerintem ő gyanús!!! És tényleg elöttem van 1el!
Tulajdonképp most nagyon ki kéna akadnom, de így könnyebb, hogy ismerem(innen) és tudom hoyg megérdemliKép)) Hajrá!

KépKép


Ja, és igaz, hoyg hátrébb vagyunk, de a sor halad rendesen, mint megtudtam Gabikától...
Ilyen esetben meg ha nem kell senkinek egy kisbaba, akkor ugye a hátsókból lehetnek elsők... Jajj de jó is ezKép

KépKép


Na, akkor mostan elárulok egy titkot: mi kb 30-al vagyunk Rayo előtt a Gólyahíres listán...Kép
(Mi rögtön beadtuk a papírjainkat Gabikához is, mihelyst kézhez kaptuk az engedélyt)
De mivel szerény számításaim szerint ez még mindíg hosszú hónapok várakozását jelenti, így egy remek taktikát alkalmazunk idehaza:
könnyebben telnek ezek a hónapok, ha nem koncentrálunk minden nap a sorra.Kép
Teljen csak az idő! Minden héttel előrébb tart a sor anélkül is, hogy a pillanatnyi helyzetünkön törném a buksit...

A "csendes-várakozásból" talán majd akkor engedem át magam "ujjongó- várakozásba", amikor mondjuk az első harmincban tudhatjuk magunkat - de ezt bizony nem igen remélhetem mondjuk úgy fél éven belül.
Nem baj! Akkor lesz jó, amikor sikerül! Akkor lesz öröm, amikor ránk talál - legyen az most, vagy jövőre...Kép

Rayonak - tudomásom szerint - sajnos nem olyan egyszerü internethez jutnia, csak a munkahelyén tud irogatni, és azt se mindíg.
Azért ha kicsit ritkábban is szól hozzánk, tudjuk: ide tartozik közénk!

KépKép
 
 


FÚÚÚÚ!
Ez isteni!
Úgy értem Nikinozso hírei a babcikról!
Ha ilyen sűrű napjai vannak a mi Gólyánknak, akkor hamarosan elfogy előlünk az a fránya sor!
Õszintén szólva nem gondoltam arra, hogy ilyen ütemben haladunk, de ennek nagyon örülünk!
És gondoljunk csak arra is, hogy az előttünk állók közül sokan ki is esnek ezért vagy azért....;-)

Amneris,
Te már nyilván 100 alatt vagy, ha jól értem?! Jó Nektek!!!

Nikinozso,
Ez az ütem teljesen szokványos? Neked van rálátásod az előző évek hasonló időszakaira is. Vagy csak szerintem szédítő az "iram"?
Bár így lenne a hátralévő időnkben is!!!

Elbúcsúzom, és várom a friss híreket, sziasztok!

KépKép
 


Kedves várakozók!
Kis kiváncsik!! Akkor lássuk az idei statisztikát pontosan: január: 2lány, 2fiú, február: 7lány,
március: 1lány, április: 1lány, 3fiú, május: 1lány, 3fiú, június: 7lány, július: eddig 1lány, 1fiú. Évente eddig 40-50 között volt az általunk segített örökbefogadás.
Nagyon jó érzéssel tölt el az ICSSZEM vizsgálati jelentése, melyet pénteken kaptunk meg. A 3 oldal pozitívumból csak egy mondatot idézek "A Gólyahír Egyesület munkáját a jogszabályoknak megfelelőnek, SZAKMAILAG JÓ SZINVONALÚNAK tartjuk." Bocs, hogy leírtam, de nem baj, ha tudjátok, amelyik szervezetnek van engedélye azt le is ellenőrzik./van aki ezért nem kér engedélyt/
 


Sziazstok!

Igen, nagyon kiváncsiak vagyunkKép)))))))
Rayo????????????????

Amneris:
Örülök, és nagyon irigyellek a hozzáállásod miatt!!!
Sajnos én ezt már nem mondhatom el magamról, hogy ráérek...
Sok éve már, hogy próbálkozunk, túl sok...
Az örökbefogadás gondolata már akkor megfogalmazodott bennünk, mikor fél évig nem sikerült teherbe esnem... Tudtuk, hogy így is bolodgok lehetünkKép
Csak akkor még albérletben laktunk... Így nem jelentkezhettünk örökbefogadásra... Telt múlt az idő, megvásároltuk sokszobás lakásunkat, már akkor is a gyerekeknek választottuk igazából... És mire berendezkedtünk, addigra már nagyon sok kezelésen és programon voltunk túl... Azt hittük, hogy nem lehet már csak akkor beadni a papírokat amikor mindennel készen állunk... Babaszoba berendezve, kitapétázva, babakocsi megvéve...
A jogerős határozatra fél évet kellett várni a 2 hónap helyett. És akkor döbbentünk le, hogy 2-5 év a várakozási idő!!! Persze mi is jelentkeztünk egyből Gabikához! Persze tudom, hogy van más szervezet is, és mondta Gabika, hogy máshová is adjuk be a papírokat, de más szervezet vezetője nem volt túl kedves, inkább diktatórikus ("Örüljön, hogy nem temetett, és 15 évet sem várakozik!!" Köszönöm szépen....)
És mi mindenhol (körzeti orvostól kezdve) azt hallottuk, hogy egyből babát kaptak párok: fél év múlva, 10 nap múlva, meg sem volt valakinek még a határozata... (Azt hogy honnan nem tudom...)

Szívünkben a kisbabánk már nagyon régóta megszületett... Ha nem lehetne gyermekem, nem lenne értelme az életünknek (így gondoljuk mi ezt mindketten). Imádjuk egymást, a szerelem rögtön látható rajtunk (pszichológusnő is ezt jegyezte meg egyből: -látszik, hogy nagyon szeretik egymástKép) ), de a kisbabánk hiánya nagyon fáj mindkettőnknek... Sokszor elérzékenyülünk dolgokon, és egyből tudjuk mi a baj. Nagyon hiányzik...
Nagyon remélem azért, hogy már nem kell sokáig várni a mi kicsi csöppségünkre, és megtalál minket mihamarabb! Kép


Bocsi , hoy ezt leírtam, de most nagyon kijött belőlem...


Nikinozso:
Köszönjük ezt a sok-sok kedvességet és odafigyelést! Gratulálunk az elismeréshez!
Kép

Renóca!
Ma is sütöttél valami finomat????

Pusszancs mindenkinek!!
És nagyon szép hétvégét nektek!
MosolygósKép

KépKép


Sziasztok

Napsugaracska
Kép Ma is sütöttem pogácsát. Most sikerült igazán jól először. Az édességek jobban mennek. Apósomékhoz is mindig viszek abból, amit sütök. Anyóskám és sógornőm csak kettőt tudtak megenni, a többit a leendő papa befalta. Pedig válogatós a lelkem.
Kép

Nikinozso
Én is gratulálok! Köszönjük, hogy még arra is fordítasz időt, hogy itt is foglalkozz velünk.
Kép

Amneris
Örülök, hogy jó kedved van. Hogy töltitek a szabadságot?
Kép

Szép vasárnapot mindenkinek.
Renóca


Koszos vagyok, fáradt vagyok...-... de KÉSZ A KOCSIBEÁLLÓ!!!Kép
Azt hiszem, ennél szebb kocsibeálló kevés van a világon!

Hát bizony Renócám, a szabadságunk ilyen "aktív pihenéssel" telik. Viszont cserébe olyan szépek leszünk egyszer, hogy csak nehogy elszálljunk majd magunktól...Kép

Most megyek, mert valami vacsiról is gondoskodnom kell még. (Bárcsak én is ilyen konyhatündér lennék, mint Te...!)
Már tudom is: valószínűleg kolbászt fogok készíteni vajaskenyérrel. Kép

Pusza - Amneris -

KépKép
 
 


Sziasztok !

Mosolygós- Napsugi a tegnapi telcsi után megkerestelek Kép
Off (igaz a regisztráció csak átmeneti a többi majd otthonról ) on
Nagyon jó kis társaság jött itt össze igaz én egy nagyon türelmes várakozó vagyok de ha nem bánjátok néha benézek közétek hogyan halad a sorocska Kép

Amneris

Jó látni téged már nagyon régen írtam(tál ) emailt de látom jól vagy és nagyon várakozol Kép
(együtt voltunk a tanfolyamon és jókat dumcsiztunk meg mailoztunk ) így már bizti tudod hogy ki vagyok Kép

Nikinozso

A megbeszéltekkel ellentétben inkább feladtam a papírjainkat mert kerestelek de nem értelek el így felvinni nem tudtam ( mi lakunk helyben )de remélem megkaptad . Lenne egy kérdésem ha kicsit hiányos a kitöltés (pl Gyerkőc neve az nem -e probléma ) mi már csak ilyen határozatlanok vagyunk e téren .

Naninga
 
 


Szia kedves Naninga

Ne csak néha, gyakran nézz be. Jó itt együtt várni.

Amneris

Ügyesek vagytok. Biztos nagyon szépek lesztek. Mi végre elkészültünk a kerítéssel. Csudaszép lett. Kép Csak nehogy mi is elszálljunk magunktól. Kép Fájdítom a szíved mi Brassóit vacsiztunk. Olyan drága a párom. Én segítek neki kint, ő pedig bent a konyhában. Övé a krumplipucolás. Már nem is tudom mikor hámoztam krumplit utoljára.

Jó éjt mindenkinek.

Renóca
Kép


Szia Naninga!!

De jó, hogy hallok rólad! Tényleg milyen rég nem maileztem már Neked... De örülök, hogy most itt vagy!
Én se vagyok ám türelmetlen, csak imádok társalogni, és itt aztán lehet!

Renócám!
Nálunk is volt egy kis kedveskedés: a Papus meggyeslepényt sütött vacsi utánra - hadd nőjön a popóm Kép
Birom az olyan pasikat, akik mindenből kiveszik a részüket! (Szóval gratula a Te uracskádnak is! Kép)

Szép vasárnapot! (És külön puszi neked, Naninga!)

KépKép
 
 


Sziasztok !

Köszi A szíves fogadtatást Kép Kép
Azt nem ígérem hogy gyakori látogató leszek de benézek majd mindig hátha valami jó hírt látok itt rólatok Kép

Addig is : a türelem babát terem Kép

Naninga (akinek végre rendes felhasználó neve van Kép Kép )
 
 


Sziasztok,
Nikinozso, köszönjük szépen a kimerítő választ! A szó legteljesebb értelmében kimerítő, mert Neked lehetett a legfárasztóbb részed ebben a sok boldogságban! Köszönjük még1x!
Gratulálok a Hivatal véleményéhez is!
A pletyka: múlt héten felhívtam a TEGYESZ-nél a szoc. gondozónkat, és dumcsiztunk kicsit. Azt mondta, hogy ugyan minél több alapítványhoz csatlakozunk, annál jobb, de egyben szólt, hogy érvényes műk. engedélye csak a Gólyahírnek van!
Állam leesett!
Eddíg azt hittem, hogy többeknek van köztük a szekszárdinak is, de NEM!
Azt mondta, hogy ott sok etikai probléma felmerülése miatt, hivatal felfüggesztette a műk. eng-t. Az etikai problémák nálam is felmerültek, Napsugárhoz hasonlóan, de nekem azt mondta: " Hál'Istennek, hogy elvetélt, mert az a gyerek úgysem lehetett egészséges!" Csupa szív, nemde?
Lehetett így is, persze, de ennyire durván nem merném senkinek az arcába vágni!
Bocsi, most belőlem is kiszakadt!!!!

Nagyon kíváncsi vagyok Rayo-ra, jelentkezzen, aki biztosat tud!!!

Szóval Gólyára várva szép (maradék) hétvégét kívánok Mindenkinek!

KépKép
 


Idusamoja

Köszönjük az infót. Az állam nekem is leesett.

Azt nem tudod Idusamoja vagy Te kedves Nikinozso, hogy milyen következményekkel jár, ha megvonják a működési engedélyt? Nem segíthetnek a hozzájuk forduló örökbeadóknak és az örökbefogadóknak? Törvénytelen a munkájuk?
Csak azért kérdezem, mert akkor lehet, hogy csak a Gólyahírhez jelentkezhetnek majd az örökbeadó anyukák? (És lehet, hogy még gyorsabban halad majd a sor?Kép)

Sziasztok
Renóca
Kép


Sziasztok Lányok!

Most töltöttem fel a számítógépünkre a fotókat, amiket a bátyusoméknál készítettem.
Csuda helyesek is vannak az unokaöcsikékröl! Megpróbálok feltenni valamit ide a fórumunkra - mégis csak ök a mi kis büszkeségeink!
Szóval a kicsi: Kép

KépKép
 
 


...és a nagyobb: Kép

KépKép
 
 


SziasztokKép)

Jajj de sokat írtatokKép)))
NaningaKép)) Ugye , jó hogy hívtalak??? Kép
Nagyon jó kis csapat jött itt össze, és milyen jó egymással dumcsizniKép
Nem gondoltam, hoyg ennyire hatásos voltamKép)) De mégis ezek szerint;)))

Renóca!
Az jó ha sokat sütögetsz, babyke nagyon fogja szeretniKép
Kár, hoyg csak elképzelni tudom amiről írsz.. nyamm nyammm... Kép
Ja, látom te is próbálkozol.. Jó lenne ha így mennének a dolgok!! De szerintem az a hölgy így is végzi tovább a dolgátKép Anyukáknak meg nem ez a legnagyobb problémájuk (ellenőrzés)...


Amneris!
Nagyon szép, mosolygós gyerekek!!! Akkor te is babáztál látom a hétvégénKép
Hát be kell valljam én is... Teli vagyunk pici babákkal... A szomszédba pedig októberben fog születni a babyKép
Csak hát mindenhol azt halljuk, hogy majd nektek is lesz nemsokára... (már több éve hallgatjuk ugyanezt...)
A szomszédommal elhatároztuk, hogy együtt fogunk babázni, ő az övével, én meg a miénkkelKép De hát mi már sokkal hamarabb szerettük volna, mint nekik lesz... De ha így haladok, akkor szinte kizárt, hogy vele együtt legyek majd gyesenKép
Pedig már nagyon készülünk, ma is voltunk a Brendonban, a Kikában és a Kenguru Goldban is... Tudom, hogy fájdítom a szívemet, de én semmit nem szeretnék azon az 1-2 napon eldönteni. Mindent kinézünk, hogy mit vegyünk majd meg a babynknek és hol... Ha jön a telcsi akkor csak elugrunk majd a kinézett cuccokértKép
Hát nagyon csorgott a nyálam el kell hogy mondjamKép)) Az a sok apró ruci egyzserűen elolvadtam teljesen.. és a sok gyerek akikkel találkoztunkKép Örület ez a várakozás...
Szegények, jó sokat dolgozhattatok... De megérte, és ez a fő!!Kép
Az én férjem nem nagyon veszi ki a részét a házimunkában, de nem is ez az ő dolga! (ő azt mondja, hogy inkább bejárónőt fogad, ha segítenie kellene, meg inkább pénzt keres, csak ne kelljen mosogatniaKép ) Viszont, ha megkérem bármikor segít mindenbenKép
A babafürdetést kijelentette, hogy csakis ő fogja végezni.. Olyan aranyos voltKép Már előre féltékeny, hogy én többet leszek a babávalKép)) Hát nem édes?

Ja, Renóca én is megmutatom a babaszoba falát, ilyenre tapétáztuk ki:
Kép
Nekünk nagyon tetszik, ezt is jó előre kinéztem már, és nagy utánajárás után sikerült végül megvennünk... De nagyon tetszik mindkettőnnek, mert nagyon vidám, meleg hangulatot áraszt a szobában. És a fő, hogy a Sárgás barackos részben nagyon halványan szívecskék láthatókKép)) FONTOS!;)

Jajjj, mennem is kell, meg sokat is írtamKép
Írjatok ti is sokat, kivel mi történt a hévégén???

PusszancsKép

KépKép


Renóca,

Sajna nem tudom, hogy a műk. eng. megvonása konkrétan milyen következményekkel jár, de gondolom, hogy egyszerűen nem dolgozhatnának, persze, Nikinozso -emlékezzünk (lásd feljebb!)- szerint ez nem tart vissza sokakat abban, hogy ennek ellenére dolgozzanak. A második kérdésre válaszolva, gondolom, hogy ez a felfüggesztés nem "publikus", ezért a kismamák nem is tudnak róla, így minden mehet tovább....

Amneris,

A babák gyönyörűek, nekem a nagyobb a kedvencem, a szeme sem áll jól. Olyan Kisördög fajta, neeem?

Napsugaracska,

A tapéta egy édes, csak a napocskákat látom rajta!
Múltkor én nem tudtam ellenállni a kísértésnek és beugrott két kis body a pici testére! Remélem méretben is -52- valameddig jó lesz rá! Mi már örököltünk egy babaágyat és egy babakocsit, de szerencsére körülöttünk is sok a gyerek (már nagyobbak) így sok mindent összegyűjtöttek nekünk. Szinte a fülemben hallom, amit mondtál a " ne féljetek, nektek is hamarosan...." című nótát. Olyan uncsi! Igaz milyen rosz már kényszeredetten vigyorogni, hogy "Á, persze-persze!"?
Tegnap mi is babáztunk én folyton szipuztam a "babaszagot". Kicsit megint feltöltődtünk....

Kellemes várakozást kívánok Mindenkinek!
Nem tudtok valamit a nagy titokról????

KépKép
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: