Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!
Én is tartozom egy beszámolóval eddigi textiles tapasztalataimról (már ha érdekel valakit :-) )
Egyelőre "vegyes" üzemmódban használja Villő a textil és a papírpelust, mert ugye ő az, aki viszonylag gyakran termel kakit és nem mindig sikerül azonnal lekapni róla a kakis pelust, ettől jön a pír a popsira. A bourette selyem jól működik, viszont nekem abból 1 van, ami éjszakára ment is párszor, de napközben más gyógymódra kell néha váltani, ilyenkor jön a papír pel. míg el nem múlik az adott probléma (egész hamar rendeződik). 2 normál külsőm van, de bármennyire szellőző és lélegző anyagból vannak, idegenkedem tőlük, így ha csak tehetem, "A" gyapjúnacit adom a babára. A nadrágocska Disana és jól tartja a formáját, lassan 1 hónapja használom. Kétszer lanolinoztam - először óvatos voltam, másodszorra viszont azt hiszem, sikerült belőnöm a megfelelő lanolin adagot :-)
Nagyon pozitív számomra a megkötős!!! Örülök, hogy kipróbáltam, mert nem is olyan vészes feladni, a patentolástól tán hamarabb elkezd forogni az én lánykám, mint a megkötözéstől... A megkötőst szoktam csak úgy lazán is ráadni, szellőztetésként - betét és külső nelkül. Persze így max. félórányit hagyom ficánkolni, de ez is valami. Na és a Popolini One Size zöldben olyan helyes a popsi, de komolyan! Nekem azok igen nagy csomagok, a betétet is benne szoktam hagyni és szívják is szépen a nedvességet. És az egy szem Two Size-zal is elégedett vagyok. Egyébként úgy tűnik, hogy szárazabb a babapopsi a textilben - vagy ez csak érzéki csalódás? A papírt azért szoktam mégis bevetni bőrpírnál, mert olyankor kenegetem is és úgy tudom, a kence nem tenne jót a textilnek. Itt fel is merül a kérdés: de hát nem mosódik ki a kence 60 fokos mosásnál? A kencéim: Weleda olaj vagy Sudocrem, jövő héttől lesz gyógyszertári csukamájolajas popsikrémem. Valamelyik megengedhető lenne textilnél is?! Bocsánat a hosszú irományért...
 


Lányok,
egy gyors kérdés: kakifogó papírbetétet hol lehet kapni (nem neten rendelve)? A Nyugati környékén ha lenne valami lelőhely, az nagyon jó lenne! Ja, és emlékszem, hogy mondtátok, hogy van, amelyik szakad; milyet érdemes venni?

Köszi!

Zsizsa
 
 


Andrejka!
Mi is használunk néha popókenőcsöt, Sudocremet, de nagggyon vékonyan és csak a végbélre. Esetleg a herezacskó alá-mellé, ha pirosabb. Általában viszont semmit. Igy is nagyon jól birja TOmi bőre, pedig elég érzékeny...
A onesize org. nekem is nagyon bevált, tökre szép a zöld!!!! És gyorsan szárad. Igaz, a Lotties frottírja sokkal több pisit elnyel, éjszakára azt adom Tomira (aki extrasokat pisil!!!!), és plusz betéttel szupi! Volt már, hogy kifolyt, de akkor vagy szoros volt a ruhája vagy rosszul adtam rá (pedig mindig ellenőrzöm). Volt olyan hogy tök száraz volt a belső, de oldalt vhogy kifolyt, nem tom miért....
A gyapjút nem próbáltam még, mert csak a kicsinek vettem 2 db-ot. Ugye a boltit nem kell lanolinozni?
A popo külsői nem tetszenek nekem annyira, sokkal jobb érzetű a BM, és kisebb is a bugyor. A prefold viszont nem fekszik annyira fixen a gyereken, ezért ezt éjjelre nem adom rá. Nappal viszont szuper, könnyen szárad és még apa is fel tudja adni rá :)
Kriszti

KépKép

KépKép
 

 
 

Kriszti :)
Nekem úgy rémlik, a boltit is javasolták kimosni a lányok itt, és persze utána lanolinozni.
Bevallom, csak az emlékeimre hagyatkozom most, mert még mi sem vetettük be a gyapjút: picit még nagy a csajszira.

Livi
Kép
 


A nem olyan régóta használt BM külsőink egyike a combgumírozás varrása mellett kivezette tegnap a kakit kívülre, egy másik pedig ma elöl, a tépőzár bolyhos része alatt lett kívül tiszta pisi. Gondolom, ott is a varrás vezette ki, más magyarázatot nem tudok elképzelni. Valakinek volt már hasonló tapasztalata? Mit lehet tenni ellene?
A külsők mondjuk kétszer, max 3szor voltak mosógépben, egyébként kézzel szoktam kimosni őket, ha kakisak lettek, akkor epeszappannal, főleg a szélét, és esetleg utána kézzel, Almawinnel.
A Kékpandánál most néhány popolini pelus akciós, gondolkodom a Pandán. Valaki használ olyat? Tudom, hogy általában a popolini bejön mindenkinek, de konkrétan ezzel mi a tapasztalat?
Köszi!
 
 


Kriszti,
bár újonnan is kellemes farm-szaga volt a gyapjú külsőnek (komolyan, Angliában éreztem utoljára ilyet Swerefordban :-) ), azért kentem rá lanolint - és kellett is.
A termékinformáción csak annyit láttam, hogy 100% organic wool és gyapjúsamponnal való kézi mosást ajánlanak. Ha nem tudnám tőletek, hogy a lanolin milyen csodaszer és hogy a gyapjú öntisztul/szellőztethető, akkor biztosan mosnám szorgosan...
Üdv,
Andi
 


Andrejka: Igen, valódi barikaszaga van, emiatt is gondolom, hogy talán nem kell lanolinozni. De mossam is ki kézzel, és utána a lanolin vagy simán áztassam be a l-ba? Jucuu ezt csinálja, mármint az áztatást és nekem jobban tetszik mint a kenegetés.
Livi, újszülöttre még nagy volna az S-es?
Livia, fura, hogy kiengedi a pisit (meg a kakit!!!. :shock: ..) Biztosan jól adtad rá?
Én is használom egy kis ideje, de mosógépben még sose volt a külső. Nagyon vigyázni kell vele. SZtem felesleges is , mert kézzel tök jól kijön a szag is és a piszok is. - Kaki is került már a külsőre...:? Hamar megszárad, és 1 perc az öblítés.. (Én csak ecetet használok, semmi mást). Inkább ne tedd a gépbe sztem, csak ha nagyon muszáj.

KépKép

KépKép
 


Kriszta, én is furcsálltam. Szerintem jól adtam rá, pelus nem lógott ki, nem volt túl szoros/laza. Samu egyszerűen nem bír úgy kakilni, hogy minden a peluson maradjon, nem csak a műanyag belsőre (azt jól meg is fogta, igencsak tarka már), hanem a peremén a gumirozásra is szokott jutni. Ezt szoktam a szappannal bedörzsölni (óvatosan dörzsölöm), úgy mosni kézzel, gépben az első használat előtt voltak, illetve amikor nem jött ki kézzel rendesen a kaki. Nemt'om, szerintem a cérna vezeti ki, vagy ott tágulhatott ki a lyuk ahol a cérna megy, mert egyértelműen ott volt a pici kakifolt, illetve onnan kiindulva a külső pamutrétegbe szívódva. Parajelenség :D :? :shock:
 
 


Livia: Érdekes, még tesztelem, de nem szeretném, hogy nálunk is előjöjjön. Eddig nagyon bevált a BM, sőt. Apa is hajlandó ebbe tenni a gyereket, a többi textilpelenkát nem szereti. Igaz, ma reggel kifordítva tette rá a külsőt :), és nem jött rá, hihihihi!!

KépKép

KépKép
 


Ilkamama: örülök, hogy jól sült el a peluskampány :)

Kinga:
Ha nagyon kevés pisi volt a pelusban, akkor a gyapjú is szinte száraz, ilyenkor én ugyanazt adom vissza. Ha csurom pisi a belső (ha brutálisan, akkor néha az is előfordul, hogy még a body is kicsit nyirkos tapintású), akkor cserélem a gyapjat is.
szóval ha nagyon nedves a gy., akkor én cserélem, meg ha épp kéznél van pelenkázáskor a váltás, akkor is cserélem. Ha meg kakis, akkor egyértelmű. Bár nekem eddig ilyen még csak egyszer volt, és akkor is egy pici helyen épphogy összekenődött. Akkor csak azon a részen mostam ki a pelust, nem az egészet.

Andrejka: Bogi fenekét ritkán krémezem, de olyankor is textil van rajta. Mondjuk én nagyon vékonyan kenem, Weledával. (Sudocrem úgy tudom paraffinos, nem?)

Zsizsa: esetleg a Kossuth térnél az Ökosznál? :roll:

Ja, és bocs, már nem tudom, ki kérdezte: én kimosom használat előtt a gyapjakat. Amúgy is, meg a lanolinozás miatt is.

KépKép
 
 


kkriston írta:Livi, újszülöttre még nagy volna az S-es?


ja, nem.... azt ugyanis nem írtam, hogy én M-est vettem valamiért...

Livi
Kép
 


Kriszta, ez szerintem is hihihi, de hogy tudta a tépőzárat becsukni? :-) Apa nálunk attól van csak kész, hogy a gyerek már a tekergőzős korszakát éli, és bármit baromi nehéz rávarázsolni, főleg a papírbetétet gyűri szanaszét a peluson. Mindenesetre szerintem nem valószínű, hogy megszokott jelenség lenne az általam leírt a BMeknél, mert már biztos más is írta volna, valószínűleg 1, nekem jutott ilyen v. 2, mégiscsak rosszul csinálok valamit.
 
 


Lívia (danann) :)
Szerintem jelezd ezt mindenképp a forgalmazónak, akitől vetted. Illene, hogy valamiféleképpen kompenzáljanak téged - gondolom, ilyen termékekre nem feltétlenül van hagyományos értelemben vett garancia, de azért a gyártó is több gyerekről ír, mikor az élettartam kerül szóba...

Livi
Kép
 


Livi, lehet, hogy majd rákérdezek, de a külsőnél azt olvastam (persze lehet, hogy a popolinis külsőnk csomagolásán, nem t'om már biztosan), hogy félévente ajánlják cserélni mindenképpen, szóval a többgyerekes kihasználtság csak a belsőre érvényes :?
 
 


Sziasztok,
totál kezdőként kérdezném: a kakafogó papírbetét lógjon ki a belsőből (jó széles fajtát kaptam), vagy hajtogassam a szélét saját maga alá? (A külsőből nem lóg ki, persze.)

Timó tiltakozik a használt (Kushies) all-in-one ellen. Lehetséges, hogy az olyan vastag és kemény (és nem tűnik túl jól illeszkedőnek a combnál), hogy ezért?
 


Livus,
köszi, megnézem! :)

Szilvi,
a Kushies AIO-t Berci is utálta rögtön, nem is adom rá (neki a hasát nyomta, nem tudott tőle rendesen ülni, még hátra is esett egyszer).

Zsizsa
 
 


h_szilvi írta:a kakafogó papírbetét lógjon ki a belsőből (jó széles fajtát kaptam), vagy hajtogassam a szélét saját maga alá? (A külsőből nem lóg ki, persze.)


Szilvi, nem tudom, milyen pelus használsz, de én a BM-belsőket "körbetekerem" a kakafogóval, mert akkora egy lap belőle.

Livi
Kép
 


Sziasztok,

Livus, köszi. Én most leteszteltem az enyémet, amit varrtam. A gyereken már jó pisis volt a pelus, és akkor én ugy éreztem, hogy olyan érdekes nedves tapintatú a gyapjú külső is, és a gyerek nadrágja is. Azért mondom, hogy érdekes, mert nem tudtam eldönteni, hogy zsíros vagy nedves :oops: A férjem szerint nyirkos volt, de szerintem nem az az igazán olyan, mint amikor a gyereknek kifolyik a pelusból a pisi. Nemtom érthető voltam-e. Ha neked is nedves érzetű a body néha, akkor ezek szerint jól szuperál a gyapjú külsőm? de jó lenne! Tovább nem tudtam tesztelni, mert sajna nagy lett és bentebb kell vennem belőle.

Kinga

Kép

Kép

Kép
 
 


Livi, kipróbálásra kaptam popolinit és kushies-t meg saját varrásút. Hogy eldönthessem, a "naggyal" is át akarunk-e állni.
 


h_szilvi írta: Hogy eldönthessem, a "naggyal" is át akarunk-e állni.


Nem is hiszem el, hogy "az utolsó kisbabámról" úgy beszélek, hogy ő a nagy...
 


Danann, nálunk ez általános jelenség volt a BM-nél... :(

Szilvi: szerintem tök mindegy. Én nem hajtogatom, mert macera, és anélkül is működik, a combgumírozás a helyén tartja. (BM-nél kell, mert az ugye nem nadrágpelenka. Ja és a BM-nél keresztbe szokták rakni, mert úgy marad ott, én a nadrágpelenkáknál hosszában.)

Kushies AIO: nálam is ez volt a tapasztalat, a beszélni tudó már szóvá teszi, hogy nem jó. A combgumírozás tényleg nem a legjobb, az enyéim simán kipisilnek-kikakilnak belőle, ha nincs rajta nagyon passzentos body. :? Persze azért újonnan jobb, úgyhogy a kicsinek szerintem ez egy darabig nem lesz gond (mármint hogy kemény, vastag), ha tényleg csak alig használt.

Pindi
 
 


h_szilvi írta:
h_szilvi írta: Hogy eldönthessem, a "naggyal" is át akarunk-e állni.


Nem is hiszem el, hogy "az utolsó kisbabámról" úgy beszélek, hogy ő a nagy...


:lol:
...ugyanakkor tényleg így van...

Livi
Kép
 


Lívia (Danann) :)
van itt valami, ami talán segít a szivárgáson:
Ma megjött az ibolyagyökér Borónak, és a csomagolásában volt egy szórólap a többi Popolini termékről. Itt olvastam, hogy "a varratoknál lévő esetleges szivárgást (a többszöri mosás miatt) a nálunk kapható gyapjúviasszal megszüntethetjük, ha vékonyan felkenjük és meleg hajszárítóval rögzítjük"
Azt nem tudom, hogy fontos-e megvenni a gyapjúviaszt vagy a gyógyszertári lanolin is jó erre, de szerintem érdemes kipróbálni, ha nem jutsz dűlőre a forgalmazóval.

Livi
Kép
 


Pindi, nem tettél boldoggá :( de ugye nem is ez volt a kérés :D de legalább tudom, hogy nem feltétlenül én csinálom rosszul.
Livi, köszi a tippet, kipróbálom valamelyik megoldást.
Szilvi, én a BMbe is hosszába teszem a papírbetétet, mert ha hason van, előrefolyik a cucc, ha háton, akkor meg hátra. A külsőre meg mindenképpen jut. Remélem, ez csak anyatejes kakival ilyen, és később rajta marad jobban a peluson...
 
 


Livi, az a baj, hogy a BM szegélye pamut, a popolinié nem. Én a woolwaxot a kushies-zal próbáltam (annak is pamut), de nem vált be, ráadásul a műanyag része nem annyira szerette a meleg hajszárítót, nem tudom, a BM ezzel hogy lenne (mert ugye a műanyag is más a BM-nél és a Kushiesnál, ill. a popolininél). Persze azért ki lehet próbálni.
 
 


Szivárgó belső: én kínomban jóféle kőolaj alapú gyógyszertári popsikenőccsel kezeltem meg egy szivárgós M-es monapelt (3-ból egy volt renitens), és az is működött. (Akkor még nem volt lanolinunk a háznál :P)

Borcsa
KépKépKép
 
 


Popsikenőcs, hmmm. Nekünk ilyesféle Sudocrem van kéznél, az is jó lehet? Kenegessem vele a varrásokat? És mosás után újra, gondolom...
 
 


Pindi :)
De jó, hogy ezt mondod! Mivel nem ismerem a Popolini pelusokat, gondoltam, hasonló.
Viszont ha már úgy is ereszt Líviának a BM, akkor talán egy próba nem árthat... remélem...

Livi
Kép
 


Sziasztok,

múltkor írtátok, hogy valaki teszteli a Popolini Panda pelusokat. Írna róla nekem akinek van, hogyan vált be, mert rendelni szeretnék és nem tudom, mennyire jó.
Köszi.

Kinga

Kép

Kép

Kép
 
 


Lányok, nekem úszópelussal kapcsolatban lenne kérdésem:
használtatok-e ilyet, melyik cégét, hogy vált be?
Mennyire pontosak a méretek?? (ez azért is különösen fontos, mert Boró már több, mint 5 kiló és mégis akkora rá a BM 5-7kg külső, mint a ház... :( )

Livi
Kép
 


Livi, nekünk Kushies és Popolini van.

A popolini gyakorlatilag fürdőgatya helyett jó, annyiból jobb, hogy szét tudod patentolni, ha kaki megy bele, és hálós a belseje. Egész jól megtartja a kakit a vízben is, de azért korántsem 100%-os.

A kushies inkább való arra, amire a fürdőpelusok. Van benne egy réteg frottír, és jobb a combgumírozása, így abban sokkal jobban bent marad a cucc. Ha uszodába, strandra kell, ez a jó (tudtommal pl. babaúszásra csak ezt engedik a moshatók közül.) A pisi persze kijön, de hát az ugye mindenből (fürdőgatya, papír úszópelus) A méret is jobban állítható, mert tépőzáras és plusz még köthető is. Monapelt nem próbáltuk, de mivel a Kushies koppintása, gondolom ugyanilyen.

Kicsinek szerintem a Kushies, nagyobbnak a Popolini jobb.

BM-et nem ismerem, jól néz ki, de mintha nem lenne szétkapcsolható. Nekem ez azért fontos szempont. Viszont van benne vízzáró réteg. (Bár a nedvszívó meg csak egy réteg pamut, ha az megtelt, akkor hiába a vízzáró. :shock:)

Pindi
 
 


Kinga: én is vettem egy pandát. Már a nagy méretével használjuk. Kicsi a csomag, a belevaló betét is kisebb, mint a többi pelenkában. A tépőzárja magához a frottírhoz tapad, ezért nem zár olyan erősen, mint egy kétoldalas tépőzár. ez használat során nem gond, a külső odafogja, tehát nem nyílik szét. Viszont mosáskor nem lehet bezárni, így (fogalmam sincs honnan, de) tapadt rá néhány szösz. De gond ez sem volt, csak ez történt. :lol:
Magasságában is kisebb: tehát nem jön föl a derékrész annyira, mint a többinél - nem tudom, mennyire jó így a méret nagy gyerekre. Bobóra egyelőre jó.
Kicsi babának abból a szempontból biztos jó, hogy kisebb a koffer.

Összességében: teljes készletet azért nem ebből vennék, de egy pelusnak jó. Mondjuk bevallom, a kötőssel együtt ez marad mndig a sor végére. Csak ha már semmi másból nincs tiszta, akkor lépnek színre ezek.

KépKép
 
 


Ja, és Pindi:
Kicsinek szerintem a Kushies, nagyobbnak a Popolini jobb.


Bogi melyik kategória?

KépKép
 
 


Ja, és a Pandához még: feladva kétoldalt sincs annyi anyag, mint a többinél.

Szerintem egy próbát megér :wink:

KépKép
 
 


Pindi :) köszi a választ!
Popolinit én nem is néztem, mert csak bekukkantottam a babanaturához, nekik meg az nincs. De nekem is a kushies volt szimpatikus. A BM kicsit olyan, mint egy sima fürdőgatyó - gondolkodtam is, hogy mi van, ha nem pont passzentos... :shock:

Ja és a kushiesnak a sellő mintája szerintem igen csinos lesz egy kislányon :wink:

Livi
Kép
 


Sziasztok,

Livus köszi a beszámolót a Pandáról. Csak 2 db-ot veszek akkor belőle, a többi meg asszem marad a Lotties, az nagyon szimpi nekem. remélem beválik.

Kinga

Kép

Kép

Kép
 
 


Pindi :)
Lenne még egy kérdésem:
Mennyire lehet megbízni a kushies úszópelusnak a méretezésében?
Azt néztem, hogy van nekik 3-6kg-s majd 6-11kg-s méret. Borka most úgy 5,3kg, viszont a BM pelusból, amit használunk, az 5-7kg-s méret még eléggé nagy rá...
Szóval nem tudom, hogy a kisebbik méretű úszópelust vegyem, vagy az egyel nagyobbat. Pláne, hogy inkább június közepe-vége felé fogunk elkezdeni járni úszásra szerintem.

Livi
Kép
 


Lottiesról csak jót!!!! Nagyon jó nedvszivó a frottir pelusuk, van egyméretes és lesz Daninak S-es is. Már nagoyn sokszor mostuk, de sokkal jobban néznek ki mint a Popolini ultrafit pl. Vagy a popo organic onesize.
Ez a lotteis vastag, nagy bugyor, de éjjel szuperül bevált!!! Vettem hozzá plusz vastag betétet, tényleg naggyon jó!
K

KépKép

KépKép
 


Livi, a Kushies elég jól állítható, szerintem a combgumírozás is elég szoros, és a tépőzárral meg a kötővel elég passzentosan rá tudod adni. Nekem csak a 6-11 kg-s van, és abból is csak a felső határt tudom, az elég pontos. (Vékony combú, 12 kilós gyerekre már nem tudtam ráadni.)

Én a nagyobbat venném.

(Én az 5-7kg-s BM-et nemrég raktam el, 9 kilós csajszira még simán jó volt...)

Livus: hát nem is tudom, én kiccsajnak (2 hóval idősebb Boginál) az idénre már popolinit vettem, mert:
- nem tervezünk vele uszodázást,
- a pelenkázás kínszenvedés, bugyit viszont szívesen vesz (sőt kér),
- mondja hogyha pisi-kaki van (volt/lesz) és
- fontos számára a nőies megjelenés (követeli a szoknyát és a harisnyát, de pancsoláshoz azt mégsem kaphat).

Összességében ő már "nagylány", és a popolinis rózsaszín virágossal meg is volt elégedve. (Néha a lakásban is felpróbálja, piros gumicsizmát vesz hozzá...)
Bogi nem tudom, hányadán áll ezekkel a dolgokkal...


Pindi
 
 


Pinid: koszi! :) Boginak egyelore nincsenek ilyen preferenciai :)
gumicsizma: :lol: vegulis viz-viz :lol:

KépKép
 
 


Én a négy éves Monapel pelenkáimat használom most újra, és nincs velük semmi gond. De kíváncsiságból vettem egy Lotties flotír pelenkát és hozzá egy betétet. Nagyon jó. Igazán jó nedvszívó, szép, és bio. Ha elmegyünk itthonról hosszabb időre, biztos, hogy ezt adom a gyerekre.
Ha most vennék egy pelenka készletet, akkor vennék:
Monapel nadrágpelenkát (az olcsóság végett),
és Lotties betétet, mert úgyis ez érintkezik a baba bőrével a kényesebb helyeken.
De ez már csak álom. :roll:

Patrícia
 


Sziasztok, Bea vagyok. Hallottam a kukoricás pelusról.(Sensan Baby) Valaki használ ilyet? Mik a tapasztalatok?? Lehet még kapni? 5 hónapos kisfiam bőre elég érzékeny, szeretnénk valami bio megoldást. Van valami ötletetek?
 


Kukoricás pelust 1x vettem, 10 dbot kipróbálni, de sajnos csak hatot tudtam ráadni a csajszira, a többi hibás volt. Ezért nekem nem szimpi, egyébként nem volt bajom vele.

Kérdés: lehet a gyapjú gyatyótól ekcémás a gyermek? Vagy ha mástól az, akkor rosszat tesz neki a gyapjú? Nagyon nem szeretném lecserélni a gyapjút, de a pocakján van 4 ekcémás folt. Van valakinek tapasztalata ezzel kapcsolatban?

Dóri
 
 


Bea, itt többen is próbálták, és nem voltak túl jók a tapasztalatok. Nem tudom, lehet-e még kapni, viszont van még rajta kívül a Moltex-öko és a dm-es Alana. Mi ezek közül csak az Alanát használtuk még a fiammal, de nekünk nem jött be, szinte mindig átázott.

És ha már benéztél ide, akkor nylván tudod, hogy a "legbiobb" megoldás a textil. ;)

Pindi
 
 


Dóri, szerintem attól nem, viszont a meglévő hajlamot bizony előhozhatja. Illetve még azt tudom elképzelni, hogy ha esetleg valamivel kezelve/mosva volt a gyapjú, akkor a vegyszer is (nem emlékszem, milyet használtok).

Pindi
 
 


Dóri,
gyapjúgatyó: igen, így lehet, amit pindi is írt. Sajnos, nálunk hasonló helyzet volt, csak nem a hasa, hanem a combocskája pirosodott meg estére, pedig egyébként nem ekcémás a bőre. Így le kellett cserélnünk, pedig nagyon szerettem. A műanyag külsővel nincs ilyen problémánk.

Eszter
 
 


Pindi, én kötöttem, gyapjú mosóval mostam, asszem nem öblítettem ki ecettel, lehet, hogy benne maradt a mosószer?! :oops: Hú, az lehet! Tényleg, a gyapjúnak nem árt az ecet?

Köszi a válaszokat!

Dóri
 
 


Én még soha nem használtam ecetet gyapjúra, nem tudom, de azt gondolnám, hogy nem tesz jót neki.
 
 


Szerintem nem a gyapjúmosószer lehet a ludas, főleg, ha öko tisztítószer. Persze próbáld meg alaposabban kiöblíteni.

Eszter
 
 


Sziasztok!

Bocsánat a zavargásért,de szeretnék egy pár dolgot kérdezni tőletek hátha tudtok nekem segíteni!

Átszeretnék térni a textil pelusra a kisfiammal,de igazán nem tudom mit kellene vennem.A mosható nadrágpelusra nem fussa sajnos,ezért valami olcsóbb megoldást szeretnék.

Láttam előrehajtogatott textil pelust ,hogy azt is lehet kapni ,és hozzá külsőt.Az jó megoldás lehet?

Mennyit kellene vennem és még mi az amire midenképpen szükségem van?Hogy lehet megoldani pl. utazás közben vagy vendégségben a cserét?Hová teszitek a piszkos pelust?
Minden információ érdekelne?

Előre is köszönöm a segítséget,és bocsánet a sok kérdésért!

Anna+Emma+Matyi
Kép
Kép
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron