Új privát üzeneted érkezett!

Kislányom szeptemberben lesz két éves. Felmerült bennem, hogy talán beszédproblémái vannak. Azért nem vagyok benne biztos, mert a szavaknak csak az első szótagját ejti ki, de így már mondatokat is össze tud rakni. Próbáltuk rákényszeríteni, hogy tovább is mondja, de nem sikerült. Szótagokat külön kimondja, de nem rakja össze... ez beszédprobléma, vagy sem. pl: NA CICI VA PIPI = a nagy cica vacsorázni ment a kis cicákkal
 
 


Én kislányom is szeptemberben lesz 2 éves,Kép de én még nem vagyok kétségbeesve, hogy nem beszél a Bea értelmesen, illetve összefüggő mondatokat. Vannak gyerekek, akik már tényleg másfél évesen gyönyörűen, mások számára is érthetően beszélnek, is vannak, akiknél ez később alakul ki.
Pont ma délelőtt voltunk egy kislánynál, aki 2,5 hónappal fiatalabb a Beánál, és érthetően beszélt, mi is megértettük mit mond. A Bea meg csak halandzsázik, meg egy-két szót mond.
Beusnak van 2 bátyja, és ők sem siették el a beszéd elkezdését, a középső gyerkőcöm a bölcsiben érzett rá a beszéd szépségére.Kép Na most azóta egyfolytában közlés ingere van, sajnos a tanítási órák alatt is. Kép

Egy szó mint száz, szerintem kislányod még nem beszédhibás, ő a később beszélő babák közé tartozik.KépKépKép
Zsuzsa

 
 


Egy cseppet se aggódjatok, az én fiam májusban múlt 2 éves, és csak a közvetlen családtagjai értik, mit beszél... Kép és Kép
Semmiről sincsenek még lemaradva.
Jamina
 
 

 
 

Zoli!
Gyerekem két és fél évesen mondta ki az első szavát, ami "Szia Enci" volt. Még aznap telefonon is beszélni kezdett, és néhány napon belül folyamatosan csevegett. Ma ott tartunk, hogy nem lehet lelőni sem, ha más nem, akkor nagyon halkan, de egyfolytában duruzsol. És megdöbbentő szavakat, mondatokat használ...
KitartásKép
ha gondolod, van egy másik topik is, ami szintén a beszédfejlődésről szól, ott sok hasonló történetet olvashatsz!

Csi
 
 


Sziasztok!

A lánykám augusztusban lesz két éves és Ő is "újmagyarul" beszél (bocs, nem akarom elhumorizálni -> Mézga). De igazából nem is ezen aggódom, hanem azon, hogy nagyon sok szót fordítva mond.
Pl.
PÉG -> gép
MIMA -> Mami
PICŐ -> cipő
Erről tud vki vmi okosat mondani? Légyszí'

köszi, Phaedra
 


Phaedra,
amit leírtál, ebben a korban mindennapos jelenség, aggodalomra semmi ok. Sietek hozzátenni amit egy másik beszélgetésben tanultam: szerintem. Öcsém kimondottan ilyen tipus volt, csak ő nem picőt, hanem pőcit mondott, az még cifrább. Kép Sokáig beszélt még úgy is, hogy mondta a szó első és második szótagját, a harmadik meg újra a második volt. Így volt Juci néni "Ucici", Ilonka néni "Imomó", stb.
Egyébként az én fiaim (akik eddig beszélni tudnak) az első kivételével mind későn tanultak meg beszélni, óvodásan viszont maradéktalanul beéérték a társaikat. A most áprilisban múlt kétéves is csak néhány szót mond, meg bólogat, valamint örökké hisztizik, mert nem értjük Kép - vajon miért? KépKépKép
 


Sziasztok!

8 éves nagyfiam 2,5 éves korig csak annyit mondott: öö-őő. De ezt olyan változatosan, hogy meg tudtuk (itthon) érteni. 3 évesen úgy ment oviba, hogy ikertesója tolmácsolt az óvónéniknek. Ekkor már beszélt, de egyetlen tiszta mássalhangzója sem volt (nem voltak köhögő hangok (k, g), nem voltak susogók). Beérte társait és semmi lemaradása nem lett. Most végezte az elsőt, kitűnőre.

Ildi

Ildi
 
 


Zoli!
Amit leírsz, nagyon ismerősen hangzik. Az én fiam is ilyen "mondatokat" gyártott másfél évesen mint "Má go hoo?"(=A másik golyó hol van?)Kétszótagos szavakat csak valamivel 2 éves kora előtt kezdett mondani, aztán rohamsebességgel, egy nyár alatt megtanult folyamatosan beszélni.
Úgyhogy nektek sincs miért aggódni. Siettetni nem nagyon lehet, hogy beszéljen, de nem is kell, nehogy görcsössé váljon. Nálunk bevált a Bóbita c. könyv és egyéb ritmusos versek, mondókák rendszeres mondogatása. Ajánlom még figyelmetekbe Gósy Mária: Beszéljünk a kisbabához c. könyvét, ebben is vannak jó fejlesztési ötletek, bár inkább a 2 év alatti korosztálynak.
Móni
Móni
 


A "Gőgös Gúnár Gedeont" mostanában érdeklődve hallgatja és már az összetett szavaknál is kiejti mindegyik szó elejét! Fejlődünk!
 
 


Sziasztok!!!
Az én kislányomnak is beszédhibája van, ezért öt a VI.ker. Bajcsy-Zilinszky uti Logopédiai ovodába jár.Nagyon jol felszerelt ovoda,családias hangulat,mindennaposlogopédiai foglalkozás van. Az ovonők tündériek, az én lányom nagyon szeret odajárni.Ha valakinek kérdése van az ovival kapcsolatba, várom a kérdéseteiket. Az email cimem:timea6@freemail.hu
sziasztok: timi
 
 


Szeptemberben robbanásszerű fejlődésen mentünk keresztül. Ma már kislányom szótagolva beszél és olyan szavakat használ, hogy hanyatt kell tőle esni. Lehet, hogy közrejátszott a kistesó születése is?
 
 


Csi!
Megnyugtatott, amit írtál!!! Kisfiam 2 és 1/2 éves és még nem beszél!? Már mindenfélét mondanak az "okos" ismerősök, rokonok és ezzel egyenes arányban az idegeiem kezdik felmondani a szolgálátot!?
A gyerek mindent megért és mindig eléri, azt amit szeretne, hol mutogatással, hol nyögéssel, hol a szülők rágatásával! Mostanában (amióta bölcsibe jár) egyre többet gügyög, de csak a saját nyelvén. Mondjuk néha becsúszik 1-2 értelmes szó is pl. baba, mama, apu stb.
Szóval, kíváncsian várom a véleményeket, hogy ez valóban olyan nagy baj, hogy ennyi idősen még nem beszél vagy csak én aggódom túlságosan?? Még annyit, hogy szeptember óta járunk a Korai Beszédfejlesztőbe is, ahol képesek voltak arra rábeszélni az ott dolgózok,hogy vigyem el a fiamat altatásos hallásvizsgálatra (BERA), mert biztos azért nem beszél, mert nagyothalló. MOndanom sem kell, hogy a gyerek hallása tökéletes!! Amikor ezt megtudták, egy kicsit kétségbeestek és azóta nem tudják hova bekategorizálni a gyereket!? Nem hisznek nekem, hogy itt csupán lustaságról van szó? Fiús mamák, rosszul gondolom???
 
 


Szilvi!

"CSi,
KOMOLYAN próbálok válaszolni: amit leírtál a kisfiad beszéd fejlődéséről az nem ismeretlen a "szakirodalomban", még vicc is született róla, biztosan ismered, amikor a 3 éves kisfiú életében először szólal meg a vasárnapi ebédnél: Sós a leves! A szülők csodálkozva kérdezik: Miért nem szóltál eddig semmit? Eddig nem volt sós..."

Ezt Enci írta nekem ebben: http://www.babanet.hu/ujgep/discus4/messages/279/231.html?1065020442 a topikban. Ha gondolod, akkor oda is érdemes benézni.

Bíztatásul: fiam azóta reggeltől estig egyfolytában beszél. Felébred, beszélni kezd, majd este, mikor elalszik, akkor elhallgatKép.

Szia
Csi
 
 


Csí!

Köszönöm a bíztatást és viccet is, mindenkettő nagyon jól esett!! Hidd el, hogy próbálok nem aggódni, de amikor már elfelejtem ezt az egész "beszél már?" témát, akkor mindig találkozom vkivel, aki egyből felteszi ezt a kérdést!?
Tudom, hogy ha 1x el kezd beszéni, akkor nem lehet majd Őt lelőni, de már ezt is bevállalom, csak kezdje el!! El sem hiszed, hogy már mennyi mindent tanítok neki és, hogy ebbe a tudásom legjavát beleadtam. Most értem el oda (2,5 év után), hogy már szeretném, ha vízhangja lenne annak, hogy foglalkoztam a gyerekkel!? Szeretném, ha válaszolna, ha kérdezek vmit és ha visszamondaná azokat a mondókákat, amiket megtanítottam neki!! Annyira vágyom már rá, hogy azt el sem tudom mondani!! Valahol engem is meglehet érteni nem?
Azért még kíváncsian várom a tapasztalatodat, hátha tudok belőle egy-két 5letet meríteni!?
 
 


Szia Soszy!

Bár Bence még nincs 2 éves, de össze lehetne kötni a fiaddal! A szókészlete: nanna (ez vagyok én), dadda ( ez minden rokon, apa, papa, nagyi), mamma ( étel, ital), autó( !!!) . De bármint akar azt elmutogatja, így szerintem úgy gondolja, hogy felesleges a beszéddel fárasztania magát, hiszen anya mindent megért!

KépKépKép
 
 


Dikó!

Örülök, hogy a Te kisfiad is mutogatással és nyögéssel, "halandzsával" érteti meg magát és nem vagyok egyedül ezzel a problémával :-) ! Azt mondják az "okosok", hogy minimum 1 hétig meg kéne állnom azt, hogy nem értem meg, amit mutogat (pl. nem adnék neki inni, ha rámutat a pohárra stb.) és akkor kénytelen lenne megszólalni!! De én erre nem vagyok képes!! Szétszakadna a szívem!! Te hogy vagy ezzel??
 
 


Szia Soszy!

Ezzel már én si próbálkoztam, de 5 percnél tovább nem bírtam! Tudja, hogy értem amit akar, és ő is érti amit mondok (megmutatja, odahozza, elteszi, stb.), de marad a saját nyelvénél!
De még nem láttam egyetemistát ilyen babanyelven beszélni, szóval semmi gond! Kép

KépKépKép
 
 


Sziasztok!
Jelenleg 4 fiam van, 2 beszélő korú. A most 4 éves Levi 2 évesen "hatalmas" szókinccsel rendelkezett, ez egy szóból állt: baba. Bármit próbáltam neki tanítani ellenállt. Ma ott tartunk, hogy mindenki megcsodálja, hogy milyen választékosan beszél. A kisebbik most 3 éves ( Benci), vele nekem is gondom van, ugyanis 1,5 éves kora óta be nem áll a szája, teljes nyelvtani helyességgel beszél, csak éppen hottentottául. Sokszor mi sem értjük, ugyanis kidugja a nyelvét beszéd közben, így alig van helyes mássalhangzója. Néhány példa: szabad=tadad, fogok=kogok, stb. Ezen kívül még bejátszik a szótagfelcserélés: vonat=novat, cápa=páca. És szeptemberben oviba megy, ahol nem tudom hogy fogják megérteni. Május elején megyünk logopédushoz, ahol felmérik, hogy kell e neki járni foglalkozásra. Van hasonló tapasztalatotok?
Kriszta


Kedves Szilvi! Még véletlenül se hallgass az okosokra, mert azzal még nagyobb bajt okoznál! Képzeld el, hogy akiben megbízik, akitől mindig segítséget kap, aki mindig megérti mit szeretne, most egyszeriben elfordulna tőle! Iszonyú törés lenne ez! Inkább lenne pár kérdésem, mert én is hasonló cipőben járok. Rendben volt-e a mozgásfejlődése, eszik-e darabos ételt, megmutattad-e már logopédusnak? Az én kislányom most 3 és 1/2 éves és még nem beszél, de neki izomtónus gyengesége volt (van), és ez a szájizmokra is kihat. Én most arcmasszázsra hordom, s nagyon sokat fejlődött. Ha egy kisgyerek nem beszél, annak oka van. Vagy fizikális, vagy idegrendszeri. Nem akarlak ijesztegetni, de hidd el én már megtanultam, hogy még egy szakorvos véleményét sem szabad készpénznek venni. Aminek Te utánajársz, és megteszed ami Tőled telik, akkor minden rendben lesz! És NE ÉRDEKELJENEK AZ "OKOSOK". Az a lényeg, hogy határozott és következetes legyél és kitarts az elhatározásod mellet. Szóval én azt ajánlom, kérdezősködj! Kezdheted pl. nálam. Nem vagyok szakember, csak egy anyuka, aki már sok mindent megtapasztalt! Várom kérdéseidet és válaszaidat! Szeretettel Edina
 
 


Sziasztok!
A fiam 3 éves,a lányom 1 éves.A fiam mindent megért,a hallása jo de egész nap a saját kis anyanyelvén társalog,amit senki más nem ért csak a szülei.Most fog óvodába menni és ott senki sem fogja majd megérteni hogy miröl beszél.Mostanába fogunk menni logopédushoz is.Előfordul,hogy "elszolja"magát,és ha megkérem,hogy mondja mégegyszer akkor a fejével inti,hogy nem.Már arra is gondoltunk,hogy hátha a kistestvér érkezése hatott rá.Ha van valakinek ötlete vagy javaslata szivessen fogadom.
 
 


Sziasztok!

Orsi,az én lányom is csak "halandzsázik".Augusztusban lesz három éves,egyidősek a kisfiaddal.Teljesen egyszerű szavakat mond ,mint:labda,autó,kaka,kuka,papi,stb...Nálunk is az a helyzet,hogy nem akar beszélni.Csak nem értem,hogy miért.Mindent megért,meg is csinálja,amire kérem,mindent elmutogat,és közben nyögdécsel.A megértéssel nincs baj.Ha kérem,hogy mondja pl. :maci;rázza a fejét,hogy nem,és mosolyog szégyenlősen.
Én is félek az ovitól,pláne azért,mert külföldön élünk,és a lányom csak magyarul ért.De ez egy másik probléma...
Mikor mentek logopédushoz?Mi valószínűleg júliusban megyünk Pestre,szeretném elvinni dokihoz a kiscsajt.De most logopédushoz kellene mennünk,vagy pszichológushoz?Légyszi segítsetek!

Orsi,kistesó témához nem tudok hozzászólni...
Mostanában már kezdek aggódni a beszéd miatt,eddig nem igazán érdekelt.Hogyan lehetne fejleszteni a gyereket?Az eddig írt javaslatokat már próbáltam,mindig beszélek hozzá,magyarázok,de eredménytelenül.

Kriszti.
 


Lányok!

Újra én vagyok.Tudnátok pszichológust ajánlani kislányom számára Pesten?
Úgy látom,mostanában nem olvasgattok bele a topikba.Engem érdekel a téma...
Orsi,voltatok logopédusnál?

Kriszti.
 


Sziasztok
Nem tudom, olvassa-e valaki még ezt a topikot, ha igen örülnék, ha válaszolnátok.
Az én kisfiam 26 hónapos, és ő sem beszél még úgy, ahogy az "elvárható" lenne. Saját szavakat gyárt, amit csak a család ért meg, kb. 15 szavas szókincse van, ezzel próbálja megértetni magát. Időnként neki is becsúszik egy-egy értelmes szó, nem tudom, tudatosan-e, vagy véletlen, de mikor ismételtetjük vele, már rázza a fejét, hogy nem. A logopédusok hallás vizsgálatot javasolnak, de a fent már valaki által említett altatásos hallásvizsgálatot nem szeretném elvégeztetni nála, szerintem a hallásával nincs semmi gond. Sokféle hangot tud, a beszéd szintjét ahhoz tudnám hasonlítani, mint amit a bátyja másfél éves korában tudott. A kérdésem az lenne, hogy szerintetek ez belefér- e a normális beszédfejlődésbe. Orsitól és Krisztitől és mindazoktól, akik hasonló cipőben jártak, kérdezem, hogy megoldódott-e a problémátok?
Köszönöm!
Melinda
 


Szia Melinda!

Mi elmentünk a korai fejlesztőbe,ott letesztelték a kislányt.Mindent rendben találtak.De ekkor Lili már elmúlt három éves-szerintem ne aggódj a 26 hónapotokkal túlságosan!
Megnézte a gyereket két gyógypedagógus,logopédus,gyógytornász,pszichológus.Esetleg a saját megnyugatatásodra jelentkezzetek be egy vizsgálatra ti is.
Nem egy esetről hallottam azóta már,ahol a kisgyermek négy éves korában kezdett el beszélni.Ez lehet örökletes is.
Amilyen tanácsokat kaptunk:semmilyen esetben ne szólítsuk föl a gyermeket a beszédre,csak mi kommentáljuk a dolgokat.Mesekönyv nézegetés közben is csak én nevezzem meg a képeket.Ne kérdezzek,csak "magyarázzak".Kaptunk nyelvgyakorlatokat,és nagyon fejlesztő jellegű az arcmasszázs,ahogyan azt már följebb valaki írta.
Én négy hónapon keresztül reggeltől estig foglalkoztam a gyerekkel,együtt végeztük a házimunkát is.Nagyon nehéz volt,kicsit bele is depiztem,de meglett az eredménye.Ma már sok mindent mond a Lili,kezdi a nyelvtant is használni.Persze,hogy nem tökéletes a beszédfejlődése a korához képest,de óriásit fejlődtünk.

Ha van kérdésed,írj!
Kriszti.
 


Melinda!

Konduktorként épp a Főv. Beszédfejlesztőben kezdtem dolgozni, úgyhogy némi rálátásom kezd lenni a dolgokra. Két éves kor után megkésett beszédfejlődésről beszélünk. Itt és nyilván máshol is olvashatsz hatszáz olyan sztorit, hogy ugyan, ne aggódj, az én ismerősön, rokonom, akárkim is ilyen volt, aztán nem lett semmi gond. Másutt meg hallhatsz olyan történeteket, amikből épp az derül ki, hogy fejlesztés nélkül nem bírkóztak meg a problémával, ill. a későn megkezdett foglalkozások már behozhatatlan hátrányt okoztak. Ki mit hall meg, és mit ereszt el a füle mellett. Én nem sokat töprengenék ilyen esetben. Megmutatnám vagy a Deák F. utcai beszédfejlesztőben vagy a Damjanich utcai beszédvizsgálóban (lehet, hogy nem pont ez a neve) Azt szoktam mondani, hogy kárt nem okozhat egy ilyen jellegű "vizsgálat", de esetleg közelebb kerültök a megfejtéshez. Ha viszont akármilyen okból is fejlesztésre, kezelésre szorul egy gyerek, akkor minden azzal töltött perc, amikor arra várunk, hogy "kinövi", "behozza"-elpazarolt értékes idő.
 
 


Juli, Kriszti!
Köszönöm a válaszotokat. Időközben bejelentkeztünk egy óvodai logopédushoz, oda, ahova a nagyfiamat hordom. Leveleitek hatására azonban elmegyünk a korai fejlesztőbe is. Tulajdonképpen megerősítettetétek bennem azt az érzést, hogy nem szabad várni. Mindenki azt mondta a környezetemben, hogy majd elkezd beszélni, de én is azt gondolom, hogy kell egy kis segítség. Talán ez a gyógytornához hasonlítható. Most beszéltem telefonon a Damjanich u-i fejlesztőben egy hölggyel, ő a Csantavér u-i korai fejlesztőbe irányított. Ti hol voltatok Kriszti? Jár oviba a kislány?
Még egyszer köszönöm nektek a hozzászólásokat, majd beszámolok a fejleményekről is. Sziasztok!

Melinda
 


Sziasztok!
Mégiscsak a Damjanichba irányítottak bennünket, június elejére kaptunk időpontot egy csoportos beszélgetésre. 6 gyerek a szüleikkel és a szakember(ek) egy teremben. Azt mondták, csak így tudták megoldani, hogy ne maradjon ellátatlanul senki, mert az egyéni időpontok elfogytak erre a tanévre, szeptember meg sokára lesz. Voltunk logopédusnál, mondott néhány gyakorlatot és ajánlotta, hogy menjünk el hallásvizsgálatra is, van olyan is, amit nem altatásban végeznek, mégis erdményes ilyen pici gyerekeknél. Közben Dani mondott néhány új szót teljesen tisztán, és a hangjai is egyre szebbek. Egyenlőre ennyi. Sziasztok!
Melinda
 


próbáld meg a Deák teret, sztem előbb és egyénileg jutsz hozzájuk, de, ha gondolod, megkérdezem a jövő héten
 
 


Szia Melinda!

Sajnos többet nem tudok nektek segíteni.Mi Nyíregyházán voltunk a Korai Fejlesztőben,ott egy gyógypedagógus foglalkozott a kislánnyal egy héten keresztül.Mi sajnos nem Magyarországon élünk,így a továbbiakban én egyedül fejlesztettem a Lilikét itthon.Még annyit szeretnék írni neked,és mindazoknak,akiket érdekel,hogy júliusban a nyíregyházi központ öt napos tábort szervez "sérült"gyermekek részére.Persze szülőkkel együtt lehet menni.Mi is megyünk,visszük a kicsit.A táborban szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel,és szülőknek is tartanak előadásokat.Ha érdekel valakit,megnézheti a www.efoesz.hu oldalon.Itt a Hírek,Aktualitások alatt találtok több információt.Remélem,sokat fog segíteni ez a tábor még a Lilikének.

Melinda,mi óvodába még nem járunk,elkezdtük az óvodát múlt szeptemberben,de kivettem a Lilikét,mert nem érezte magát jól az idegen nyelv miatt.Most szeptemberben újra próbálkozni fogunk.

Sok sikert és kitartást kívánok mindannyiótoknak.
Kriszti.
 


Juli!
Köszönöm, hogy így végigköveted "sorsunkat" Kérdezd meg a Deák teret, és írj róla pontosabban, hogy mi van ott. Hétfőn megyünk hallásvizsgálatra, ezt a helyet úgy hívják, hogy DeMax hallás-látás vizsgáló centrum. Telefonon jelentkeztünk be, és azt mondták, hogy egy komplex kivizsgálást csinálnak: audiológus, gyógypedagógus. Ha szakmabeli vagy, lehet, hogy tudsz róluk. Nekem az volt a szempont, hogy altatás meg mindenféle macera nélkül megvizsgálják, bár vannak azért kételyeim is. 5000 ft-ba fog kerülni a vizsgálat.
Akkor írj a Deák térről, kérlek!

Kriszti!
Beszél már a kislányod? Danival elkezdtem bábozni, mert dirrektben semmit nem akar mondani. Ha bábozunk, akkor egy csomó állathangot mond, és amikor egyedül marad, akkor "gyakorol". Nála az a baj, hogy nem igazán akar, legalábbis azt látom rajta. Nyári lehetőségünk nekünk is van, mert itt a lakótelepen van egy logopédiai alapítványi ovi, és az egyik logopédusukkal is beszéltem és felajánlotta, hogy nyáron bemehetünk az ő táborukba. De ez költségtérítéses dolog.

Sziasztok!
Melinda
 


Szia Melinda!

A bábozás Lilikénél is nagyon menő volt.Olyankor sikerült egy-egy szót kihúzni Lilikéből is.A "nem akar beszélni",az nálunk is talán a legfőbb szerepet játszotta.Esze ágában sem volt pár szónál többet használni.
Ami nagyon fontos,hogy nem szabad erőltetni őket,mert akkor még makacsabbak lesznek,és jobban ellenállnak.Sőt,nálunk akkor történt a nagy áttörés,amikor azt a tanácsot kaptuk,hogy heteken keresztül csak kommentáljam,amit csinálunk.Ne szólítsam fel a beszédre.Ez is sokat segített.
Most már szinte mindent mond a kislány,be nem áll a szája.Sokszor nem tudja még kifejezni igazán magát,és nem helyesen beszél nyelvtanilag.De egyre többet fejlődik,és nagyon örülök neki.Mindez nálunk fél év alatt zajlott le.
Manapság,ha új szót mond,azt már természetesen kezelem,nem dicsérem meg,stb...Korábban állandóan dicsérni kellett...
Én azt tanácsolnám-többek között-neked,hogy semmi esetre sem erőltesd a gyermeket a beszédre.Ne érezzen nyomást,terhet magán.Ne szólítsd föl arra,hogy mondd utánam ezt-azt.Hidd el,ha sokat foglalkozol vele,sok közös programot találsz ki,előbb-utóbb meg kell szólalnia,és ő is próbálkozni fog.Ami fontos,hogy ne javítsd ki,akármilyen torz formában is mondja az első szavakat.Dicsérd meg érte,hogy milyen okos,milyen nagyfiú már,hogy ezt is tudja.Elismételheted helyesen kiejtve az adott szót.
Nagyon jók a fújásos gyakorlatok:tollpihét fújni,ping-ponglabdát,vattadarabot.Állítólag sokat segítenek a tükörben játszott jelenetek is.
Mindenféle torna sokat segít az agyféltekék helyes működésében;hintázás,plédbe becsavarni,majd hirtelen kiengedni,kergetőzni,mindenféle"szédikézős"játék.Arcmasszázsok szintén ajánlottak.
Lehet együtt festeni,rajzolni,színezni,ragasztani,ollóval vágni tanulni.Vannak arcizom-játékok,vagy játékok a nyelvvel-biztosan sokat segítenek ezek is.Mi sokat játszottunk a földön autókkal,a lányom kedvenc játéka az autó.Garázst csináltunk nekik,szállítottunk,közben mindig beszéltem hozzá.Néha nagyon fárasztó volt,és gyakran éreztem már a vége felé,hogy elegem van.De megérte,és nagyon boldogok vagyunk így együtt.

Szívesen válaszolok neked,ha van valamilyen kérdésed.Írj nyugodtan,sőt kíváncsi vagyok,hogyan haladtok!
Sok sikert kívánok nektek!
Üdv.
Kriszti.
 


Szia Melinda!

Megkérdeztem a Beszédfejlesztőben egy logopédust, aki azt mondta, hogy 3 éves kor előtt csak ún. "home training" van, vagyis a szülőnek adják ki, hogy otthon mit kell csinálni a gyerekkel. Valószínű, hogy nyárra a Damjanich-ban is ilyesmit fogtok kapni. Azt is mondta, hogy a fiúknál hosszabb a türelmi idő, mert tényleg később érnek. Nem bántásból, hanem mert nem ismerem a fiadat, de elvileg felmerülhet ilyenkor értelmi probléma is. Erre is válaszolni tudnak a Damj-ban.
Ha nyár végéig úgy látod, hogy nem haladtok vagy nem vagy elégedett azzal a fejlesztéssel, amit kaptok, akkor ősszel lehet érdemes erre visszatérni és felhívni a Beszédjavítót.
A fenti vizsgálatot nem ismerem, mert én konduktor vagyok-eredetileg mozgássérültekre szól a papírom- most mozgást fejlesztek azoknak a gyerekeknek, akik a Beszédjavítóba járnak.
Kíváncsi vagyok, mit intéztek majd júniusban.
 
 


Sziasztok!
Jó, hogy idetaláltam, hasonló gonddal küzdünk. Decemberben volt 4éves a fiam (2lány után, harmadik gyerkőc), a 30 szón kívül csak a saját szavait használja, amivel eddig tökéletesen megérttette magát. A gondok most kezdődnek igazán, mikor már nem tudja kifejezni a pantomim előadással azt, amire gondol.
Mi voltunk a beszédvizsgálóban, egy tüneményes hölgy foglalkozott velünk, járunk mozgásterápiára - kiderült, hogy az egyensúly,- és beszédközpont nem fejlődött kielégítően - , és az oviban jár logopédushoz.
Van, aki tud valami biztatót irni, ill. van, akinek én tudnék segíteni?
 


Sziasztok!
Voltunk hallásvizsgálaton, nincs semmi baj a hallásával. Megnézte gégész és gyógypedagógus, hála Istennek nincs semmi probléma. azt tanácsolták, hogy ne tegyek meg neki semmit "ingyen", tehát, ha valamit akar, csak akkor csináljam, ha valamit mond, akármit. Mindezt azért, mert feltehetőleg Dani lustaságból nem beszél, és így is megértünk neki mindent. Nekem Kriszti módszere szimpatikusabb, nem fogom terrorizálni a beszéddel. Egyébként mondogat, ma kimondta első mondatát: Apa toljál! (bicajoztunk,és elfáradt, és ezt mondta). Majdhogynem naponta mond egy-egy új szót, nem tökéletes kiejtéssel, de ez majd csiszolódik, úgy gondolom. Közben gyakorolunk, és én megpróbálok nagyon sokat beszélni hozzá. Mindenesetre köszönöm a segítségeteket, és majd júniusban megyünk a Beszédvizsgálóba. Ma a rádióban (Vendég a háznál) szintén ez volt a téma, és ott a logopédus azt mondta annak a szülőnek, akinek a 3 évet betöltött fia alig beszél, hogy ha vissza lehet vezetni familliáris okokra, tehát ha apa, nagyobb testvér is később kezdett beszélni, akkor normális a dolog, és ő is a Beszédvizsgálót ajánlotta. Ajánlott még egy könyvet is, ami engem is érdekelne, a címe: Én is tudok beszélni (szerző Vitesz v.mi-né, ha jól emlékszem) Ismeritek a könyvet?
Szöszi!
Mi alapján mondták a fiadra, hogy az egyensúly- és beszédközpontja fejletlen?
Sziasztok!
Melinda
 


Szia Melinda!

Nálunk is a lustaság volt a fő ok.Én nem találom jó ötletnek a "nem értem meg" a gyereket-módszert.Én nem hagynám sírni,hisztizni,mert nem akarom megérteni őt.Szerencsére nálunk a minden napos fejlesztés szép eredményt hozott.Én továbbra is csak azt tudom tanácsolni nektek,hogy sokat beszélj hozzá,sokat mesélj neki,és ne terheld fölöslegesen a beszédre buzdítással,kérleléssel.Egyébként nálunk is volt a családban ilyen eset,anyukám bátyja kezdett később beszélni.Nekünk is mondták,hogy örökölhető...
A könyvet nem ismerem,amiről írtál,de szívesen hallanék róla,amennyiben megveszed.Mi a Dr. Gósy Mária:"A beszédészlelés és beszédmegértés fejlesztése" c. könyvet használtuk.Kimondottan van benne szó a megkésett beszédfejlődésről.És mi használtuk(használgatjuk) a Deákné B. Katalin:"Anya taníts engem" c. könyvét.Nagyon jó.

Szia.
Kriszti.
 


Szia Kriszti!
Most nyugodt vagyok, és nem görcsölök állandóan, hogy nem beszél Dani, én beszélek neki sokat és nem mondom neki, hogy ő is mondja azt, amit várok tőle, és úgy vettem észre, hogy ez neki is jobban tetszik. Majdnem minden nap mond egy szót, kicsit szégyenlősen, de nagyon aranyos. Mintha szégyenlé, hogy nem tud tisztán beszélni, pedig soha nem javítgattuk ki, nem volt neki olyan rossz élménye, amire ez következtethető lenne. Feltehetőleg ő ilyen fiú lesz később is. Ami lényeg még, az egyik logopédus mondta, hogy iskolás korukban "figyelni" kell őket, ajánlott a szótagolva olvasni tanulás, tehát az iskolaválasztásnál azt is figyelembe kell venni, hogy milyen módszerrel tanulnak olvasni. Hajlamosabbak diszlexiára, diszgráfiára ezek a gyerekek, de persze ez sem törvényszerű gondolom. Nálatok azonban más a helyzet, biztosan komplikáltabb lesz, ha ott fog iskolát kezdeni. Beszél németűl?
Megpróbálok beszerezni néhány könyvet, hátha eredményesebbek leszünk.
Szia!
Melinda
 


Szia Melinda!

Hihetetlen,de nálunk is szóról szóra ugyanez a helyzet állt elő.Lilien is szégyellt szinte beszélni,kérdezték is tőlünk,hogy kinevettük-e a gyereket,vagy valaki csúfolta-e.És természetesen dehogy történt ilyesmi nálunk!Nem mert megszólalni,ha kértem,hogy mondd utánam:"kocsi",azt válaszolta,hogy ő kicsi,és nem tudja.A végeredmény az lett,hogy a kétnyelvű környezetre fogták a dolgot...
Ha most minden nap jön egy új szó a kisfiadnál,akkor valószínűleg egy jó ideig ez még így marad,aztán egyre gyorsabban fog szavakat tanulni.Ez nagyon jó!Állítólag akkor lenne baj,ha nem mondana egyáltalán semmit!Ami szerintem nagyon fontos,hogy ha nem érted meg amit mond,ne keserítsd el,mindenáron próbáld megérteni őt!Akkor is,ha nagyon torz formában adja elő az új szavait.Ettől még nagyobb kedve lesz beszélni a kicsinek,nem lesz negatív élménye.Neki most az kell,hogy nagyobb önbizalma legyen!Ez nálunk is jelentkezett,sőt,ma is van,hogy nehezen értek meg egy teljesen újonnan kimndott szót,nem beszél tisztán a Lili,pedig minden hangot szépen képez már.
Ő még nem beszél németül,mi itthon csak magyarul beszélünk,csak magyar csatornákat nézünk a tévében.De az udvaron,meg játszótéren,boltban,stb. a németet hallja.Mi itt magyar anyukák az én kezdeményezésemre csináltunk egy játszókört a gyerekeknek,két hetente visszük a csemetéket,ez is rengeteget segített a Lilinek.
Szeptemberben-ha fölveszik-megy német oviba,remélem,ma már nem fogja annyira megzavarni,mint egy évvel ezelőtt.De a német nyelvet én még legalább egy-másfél évig nem fogom erőltetni.Ha magától ráragad,akkor jó,ha nem,akkor még nem érett meg rá-egyszóval mi maradunk egy nyelvnél még.
Most nekem is van kellemes élményem,éppen a napokban próbálkozik a Lili a toldalékok használatával.nagyon boldog vagyok,hogy idáig eljutottunk,és eléggé hamar.Viszont nagyon nagy türelmet igényelt ez a fejlesztés a részemről,és biztosan így lesz nálatok is.Nem tudom,hányszor jártok gyerekek közé,mert az én tapasztalatom szerint ez rengeteget segít.Jobban tanulnak egymástól,mint tőlünk,szülőktől.Ha van lehetőséged,vidd minél többet gyermekek közé a kicsit!Te ezt egyszerűbben meg tudod oldani magyar környezetben,nekem ez itt kint eleinte csak álomnak tűnt...

Biztos vagyok benne,hogy nagyon ügyesek vagytok,és persze hogy sikerülni fog a kisfiadnak hamarosan szépen beszélni!

Írd majd meg,milyen könyvet tudtál beszerezni a témában!
Üdv.
Kriszti.
 


Szia Kriszti!
Köszi a bíztatást. Nekem is azt mondták a hallásvizsgálaton, hogy a gyerek közösség lendíteni fog a dolgon. Most irattam be oviba, de majd csak januártól fog járni, mert december végén tölti a 3. évet. Egyébként a bátyjának aki 4 és fél éves, és be sem áll a szája, mindig mondja, amit ő kér tőle. Aranyosak, amikor bent játszanak a gyerekszobában, és Barnabás mondja neki, hogy Dani mond azt, hogy tank, v. dínó. És érdekes módon neki sokkal több mindent mond, mint nekünk. Egyébként csak játszótéren van együtt más gyerekekkel, de az utóbbi időben nagyon ellenséges lett velük, sokszor bántja a kicsiket, és ez nagyon kellemetlen nekem. Én ezt is összefüggésbe hozom a beszéd témával, lehet, hogy zavarja, hogy nem tud velük kommunikálni.
Anyukám megvette a könyvet, amit említettem, ő Pápán lakik, mi Pesten, majd holnap megyünk haza, és ha visszajöttünk, leírom, hogy milyen. Képek vannak benne, azt mondta.
Szeretném, ha az oviig megtanulna beszélni. Másban meg olyan ügyes. Két hete egyik napról a másikra szobatiszta lett. Megbeszéltük, hogy levesszük a pelust, és nem pisilt be azóta, nagyon fegyelmezetten vissza tudja tartani a kakit is és a pisit is. Barnabásnál ez több hétig zajlott, és ez nekem teljesen új, hogy így is lehet. Tehát minden másban nagyon ügyes.
Most megyek aludni. Szia!

Melinda
 


Szia Melinda!

Nem tudtam,hogy van bátyja a kisfiadnak.Akkor nem kell szerintem izgulni,hamar rá fog ragadni minden szó.Ovikezdésig meg már egész biztosan mindent fog beszélni.Valószínű,hogy ebből adódik a játszótéri veszekedés.Mármint hogy nem tudja magát megértetni.Ilyen nálunk nem volt,ebben nincs tapasztalatom.Lilien soha nem játszik a játszin a gyerekekkel,mert nem érti meg a nyelvüket,és ő jobban érzi magát,ha egyedül játszogat.A magyar óvodakörben már sokkal nyíltabban viselkedik,beszélgetésbe is ered néhány gyerekkel.Amúgy ő inkább hagyja magát,nem veszekedős típus.Lilien nagyon nyugodt kislány,nagyon szófogadó.A te legkisebb fiad milyen típusú?
Kíváncsi vagyok,mit fogsz olvasni a témáról.Talán tudsz majd újat mondani nekem.
Lilien is ügyesen lett szobatiszta.Szinte egyik napról a másikra sikerült neki.Mi először biliztünk,mert nem mert a wc-re ülni,de egy-két hónap múlva az is jött.
Ti nem akartok esetleg eljönni a tokaji gyerektáborba?Azt hiszem,már írtam előző hozzászólásaim egyikében róla.Mi mindenképpen megyünk.Remélem,ez is sokat fog a Lilikén lendíteni.

Jó éjszakát nektek!
Kriszti.
 


Szia Melinda!
Bocs, eltűntem, kicsit betegek voltak a gyerekek. Szóval nekünk azt mondták, hogy a beszéd,- és egyensúlyközpont a kisagyban szinte azonos helyen van, ezért ha kimaradtak az egyensúlyozós, billegős, hintázós mozgások, ez az oka a beszédkésésnek is.
A másik: a kicsi fiam az oviban az általad emlitett könyvet is használja, én nagyon jónak tartom, de az biztos, hogy kell hozzá szakember is, mert laikusnak nehéz a képek alapján kitalálni, mi a feladat. Mi itthon is sokat gyakotlunk belőle, és képzeljétek, egre több új szó jön elő!
Még írok bővebben, úgy tűnik, talán végre megindult valami.
Mindenkinek kitartást, sok türelmet, szeretetet a törpékhez, ja, és utólag is: Boldog Anyák napját!
 


Jaj, egy fontos lemaradt: én azt vettem észre, hogy azzal, ha nem értem meg, többet ártok, sőt, az oviban a logopédus is azt monda, hogy én vagyok az egyetlen kapocs, akivel "rendesen" tud kommunikálni, nem szabad ezt is megnehezíteni. Nekem borzasztó volt, mikor mondták, hogy az a baj, hog tolmácsolok, mert én azt éreztem, hogy ő jobban szenved attól, hogy nem tudja elmondani a gondolatait, mint más attól, hogy esetleg nem érti. És nagyon jó volt, hogy visszaigazoltak, hogy igenis értsem meg, akkor fog megtanulni beszélni, ha ez nem jelent külön stresszt neki.
Bocsi, kicsit kapkodóak a leveleim, de ígérem, írok bővebben, hátha jelent valami segítséget.
Adig is sziasztok!
 


Sziasztok,
tanacsotokat szeretnem kerni, mivel az en fiam masfel eves, es egyenlore egy szot se hasznal. Mondogat sokmindent ma, ga, hhh, jaja meg ilyenek, de meg ezeket se konkret dolgokra mondja, csak mikor mi jut eszebe. Semmilyen testreszre nem mutat, sot egyaltalan nem mutat semmire, de par szot egesz biztosan ert (labda, locsi-pocsi). A dokim szerint ideje megnezetni valakivel, de mindenhol azt olvasom ket eves kor alatt nem lehet tudni miert nem beszel. Hallasvizsgalatra megyunk juniusban, latasaval gondok vannak a fiamnak, nem tudom az lehet e kapcsolatos beszedkesessel. Varjak meg vagy ne? Latasaval kapott terapiat tobb, mint fel evet, de semmi ertelme nem volt a dolognak, azert nem tudom vegyek e meg egy "nyugot" a nyakamba, es lehet csak az idonket pazaroljuk ertelmetlenul.
Eniko

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
 


Szia Enikő!

Nem értek hozzá,de gondolom,hogy a látás is összefügg a beszédkészséggel.Másfél éves a kisfiad,véleményem szerint ő még nagyon kicsi ahhoz,hogy kimondottan tanítsd beszélni.Én mondókáznék sokat neki,és játszanék vele naponta pár órát.Ennél többet nem lehet-azt hiszem-tenni.
Megérti amit mondasz neki?Ha kérsz tőle valamit,adja oda,akkor megteszi?Vagy ezt-azt hozza ide,stb...Ha az értelmével nincs baj,akkor biztosan rendben van.

Én is csatlakoznék Szöszihez,ami a mozgásos dolgokat illeti.Úgy hallottam,hogy a hintázás,az "elszédítés" is sokat segít a beszédfejlődésben.Amit nekünk ajánlottak,hogy csavarjam be egy plédbe,és aztán hirtelen engedjem ki.Attól jól elszédül a kis agya,és ez fejleszti a beszédközpontot.Ki kell próbálni.

Sziasztok.
Kriszti.
 


Szia Enikő!
Saját tapasztalatból, a rengeteg szakirodalomból és a szerzett információkból azt mondom, még ne aggódj, a hallásvizsgálat eredményéig ne vegyél "nyűgöt" a nyakadba. Rengeteg hasznos infot tudsz begyűjteni a logopédia.lap.hu-n is, de a lényeg, hogy kifejezetten beszédfejlesztést csak 3-4 éves kor körül kezdenek általában, azelőtt még a beszédvizsgáló központ sem fogad. Amit mindenképpen megpróbálhatsz, hogy ne érezd úgy, nem teszel semmit: Érdemes a különböző hintázós, gurulós, pörgetős játékokat-mozgásokat gyakran csinálni (az Ares terápiás játékokat nézd meg a neten, rengeteget meg lehet csinálni otthon), amit már tudsz játszani a fiaddal, azok a sorbarakós, építős és hasonló játékok, ez mind-mind segíti a beszédközpont fejlődését, mivel a beszéd is betű,- ill. hangok sorozata. Fontos, hogy játssz vele sok olyan játékot, amiben ritmusok vannak, pl. mondókát lehet mondani akár labdázás közben is, ezek tényleg hasznos feladatok.
Ha megvan a hallásvizsgálat eredménye, még mindig tudsz majd további köröket futni, ha azt javasolják. De abból, amit írsz, egyelőre szerintem ne aggódj. Nekem a 3gyerekem mindent más-más időben csinált, a másfél éves korba a gőgicsélés teljesen normális még. Az viszont fontos, hogy megérti-e, amit mondasz. Nem összetett dolgokat még, csak az egyszerűbb, mindennapos szavakat, pl. gyere, hozd ide, sétálunk, játszunk, alszunk, kérsz enni, stb., és ezekre van-e válaszreakció, akár csak fejrázás, bólogatás.
De még írok pár jó és fejlesztő játékot, az elmúlt 2évben rendesen kiképeztem magamKép
 


Bocsi, rosszul írtam: Ayres a terápia neve, ill. a HRG-t is javasolják, ez mind mozgásfejlesztés. Tényleg: asszem a másfogyatékos.lap-on is van mozgásfejlesztés link, rengeteget olvashattok a módszerről, ha esetleg szükség lesz rá. Ami a legjobb benne, hogy abszolút gyerekbarát módszer, nincs mellékhatása, és rengeteg problémára jó!
 


SziasztokKép
le tudna nekem valaki írni egy-két otthon végezhető Ayres gyakorlatot? mailben is jöhet.
köszönöm szépen,
m.
 
 


Sziasztok,
koszi szepen a gyors valaszokat. A hallasvizsgalatig mindenkeppen varok, aztan meglatom, hogy allunk. Volt hallasvizsgala szuletes utan es fel evesen, de mivel intenziv osztalyon volt miutan megszuletett mindketto alvasban tortent es egy eves koraban nem mentem vissza, mert gondoltam minek, hall o rendesen....ugyhogy mindenkeppen el kell mennem. Egyebkent semmi baja szerintem, csak gyenge a szeme es kancsal, tehat azert lat csak nem tisztan (szemuveget nem hajlando hordani), viszont mindennel 3-4 honapos kesesben van, ezert is akarok meg varni. Megnezem majd ezeket a terapiakat az interneten amiket irtatok, ugyis kell jatekotlet.
Eniko

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
 


Az Ayres terápián nem csak mozgásfejlesztés folyik, annál ez sokkal átfogóbb fejlesztési módszer. De amit lehet otthon is: nagy labdára ráhasal a kicsi, azon ide-oda gurítani. Kötéllétra, hinta minden mennyiségben. Ami nagyon jó, az egy hatalmas háló, amibe bele lehet mászni, ebben lehet pörgetni, hintáztatni - erre a célra az IKEA-ban kapható felfüggeszthető fotel nekünk nagyon bevált, mert az Ayres-háló nagyon drága.
Aztán: kb. 10cm-es palló, amin egensúlyozva kell átmenni - mint régen a suliban a kispad alján Kép, szóval tulajdonképpen bármilyen egyensúlyozós, pörgős, forgós mozgás - természetesen az összeset csak úgy, ha biztonságosan tudjátok csinálni!
Matska, ha beszédfejlesztésre kell, mondogassatok minden feladathoz valami egyszerű mondókát, akár csak számoljatok közben, hogy a ritmus és ismétlődés is meglegyen.
Azt hiszem, írtam már néhány címet, ahol sokmindent megtalálsz az Ayres-ről.
Szöszi
 


Sziasztok!
Meglepetten láttam, hogy fellendült ez a topik, mióta utoljára itt voltam.
Anyukám megvette a könyvet (Én is tudok beszélni), és nagyon jónak tűnik. Bennem is felvetődött, hogy esetleg egy logopédust megkérdezek, hogy kell használni, mert csak képek vannak, de szerintem anélkül is megy a dolog. A lényeg szerintem az, hogy minél több dolgot megnevezz, és hangokat hallass. A színeket is lehet gyakorolni vele, szituációkat megnevezni (pl: fésülködik,rajzol), akkor vannak olyan oldalak, ahol ki kell egészíteni a képet, mert hiányzik mondjuk a ceruza a kézből. Olyan ez a könyv, mintha megvettél volna húsz készségfejlesztő játékot, remélem valamit segíteni fog Daninak is.
Az Ayres terápiát nekünk is említette az egyik logopédus, állítólag néhány Nevelési Tanácsadóban csinálják.
Kriszti! A kérdésedre, hogy milyen Dani jelleme: Eddig nagyon barátságos fiú volt, és ez a testvére után fura is volt, mert ő olyan magának való, emberke, akit nehéz irányítani, és mindenről saját véleménye van, és ezt érvényesíteni is akarja. Szóval úgy tűnt, hogy Dani kedvesebb lesz, és barátságosabb, de ez most már csak a családtagoknak szól, minden idegennel távolságtartó. A felnőttektől "elbújik" az ölembe, a nála kisebb gyerekekkel nagyon ellenséges. Mikor szeptemberben Barnabás oviba kezdett járni, Dani nagyon szeretett bemenni a csoportba, ezt az óvónők meg is engedték, örültem, hogy neki biztos könnyen fog menni a beszokás. Az utóbbi időben aztán voltunk néhány helyen beszéd-témában(logopédus, hallás-vizsgálat) és én elmodtam persze, hogy hova megyünk, miért megyünk, hogy ha majd oviba megy ő is, szépen beszéljen, és azóta nem megy be a csoportszobába a gyerekekhez. Jószándékból mondtam neki mindezt, hogy valamennyire felkészítsem, de feltehetőleg ez (is) lehetett az oka ennek a távolság tartásnak. Egyébként mindkettő érzékeny kisfiú és nem könnyű őket úgy nevelni, hogy mindenkinek jó legyen. (Ez így leírva biztosan hülyén hangzik, de azt hiszem, az átlagnál több energiát igényelnek, és ez néha nagyon fárasztó, de ezt nem panaszkodásnak szántam.)
IKEA-s kötélhintánk nekünk is van, szeretik nagyon, és csináltam hozzá egy zsákot, amit ráerösítettem a létrára, és ebbe bele tudtak mászni, nagyon szerették, megnyugtatta őket. Mindenféle terápiás célzat nélkül csináltam ezt tavaly nyáron, aztán azóta költöztünk, és a létrát még nem bírta felfúrni a férjem többszöri únszolásom ellenére sem. Majd határozottab leszek.
EnikÕ! Mi is voltunk hallásvizsgálaton, tök normális módszerrel csinálták: a szoba két pontján volt két hangfal, amiből különbözö frekvenciájú hangokat lehetett hallani egymás után. A gyerek előtt van egy tükör, ami mögött a hang hallása után megjelenik egy játék maci, aki valamit csinál. A lényeg a hozzácsatolás, tehát, ha hangot hallasz, akkor jön a maci. Minden hang után a gyereknek a macit kell keresni. Kicsi gyerekeknél ez működik.
Sziasztok!
Melinda
 


Sziasztok,
hat en nem otthon vagyok, hanem New Yorkban, es itt egeszen mashogy csinaljak a dolgokat (mar sokmindennel kapcs. eszrevettem). A beszedet a dokim mar egyeves koraban mondta, hogy esetleg el lehetne kezdeni terapiat (nem tudom miert kell egy egyevesnek par szot mondania), aztan valtottunk dokit, akinek eloszor semmi gondja nem volt, es most masfel evesen o is terapiat javasolt. A hallasvizsgalat ugy volt, hogy ratettek egy fejhallgatot, meg erzekeloket ragasztottak a fejere es a testere, aztan egy szamitogep merte az egeszet (nem tudom mit), ot perc volt az egesz, es aludnia kellett ezalatt, most szerintem ugyanez lesz, csak ebren, de lehet nem, majd leirom, hogy volt.
Terapiat csak a legvegso esetben fogok kezdeni, mert eddig nincsennek jo tapasztalataim (kapott gyogytornat es szemterapiat egy jo darabig, sok ertelme nem volt, persze ezeket nem beszedre kapta). Nagyon sokat beszelek hozza, es zene vagy valami hatterben mindig megy, hogy jo sok inger erje (lehet ez nem jo, de a csend nem hiszem segitene). Epp ma beszeltem anyuval, mi koran beszeltunk, viszont noverem lanya harom eves koraig egy szot sem, aztan szinte mondatokkal kezdettKép, mar ot is pszichologushoz, meg mindenhova akartak vinni, mikor aztan kegyeskedett megszolalni...azota be sem all a szaja. Ugyhogy en nagyon optimista vagyok, inkabb csak biztos akarok lenni, hogy ez nem egy nagyobb bajnak az elojele, es ha lehet akkor segitsem a fejlodeset.
Nekunk van egy kis hintank, igaz az babaknak valo, es nem leng tul messze, de nem nagyon szerette. Bar van egy felakaszthatos ugralon is, ami a szekrenyben all, de elokotrom, mert az kivalo lenne hintanak, es porgetni is lehet benne, na kivancsi vagyok tetszik e majd neki (hat honaposan nem vol erte oda).
Eniko

[url=http://www.nagyonbaba.hu]Kép[/
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: