Új privát üzeneted érkezett!

Andana,

ne haragudj, teljesen félreértettél! Én is azért vagyok itt, mert támogatás kellett a két ropim mellett!!! És ennél sokkal lényegtelenebb dolgok miatt szoktam irkálni.

Csak azt akartam mondani, hogy lazíts. És komolyan gondolom, hogy (főleg a bizonytalanabb embereknek, mint pl. nekem is) nagyon jólesik néha felhívni egy szoptatási tanácsadót ilyen súlyproblémákkal. Nekem pl. az egyik mondott egy nagyon jót: mikor nem értettem, hogy lehet az, hogy az orvos mást mond, mint a LLL, kiderült, hogy a GYEREKORVOSOK egyetemi jegyzeteiben is csak 6 oldal szól a szoptatásról!!! Persze, mert nekik mindenhez kell érteni, a kamaszokig bezárólag. A szoptatási tanácsadók meg csak erről olvasnak ezer oldalakat, úgyhogy lehet, hogy ők tényleg jobban tudják.

Szóval bocs, ha megbántottalak, tényleg nem akartam. Én már könnyen veszem félvállról a dolgot a "vén" 15 hónaposommal, de jövő tavaszra szeretnénk még egyet, majd nézz vissza ide, hogy fogok siránkozni én is!

Vica
 
 


Vica!

Ügy lezárva.Nincs semmi gond.
Egyébként már teljesen helyreállt a lelki békém, úgy gondoltam elég, ha a dokinő aggódik, én meg csak ránézek az én mini-manómra, aki egész nap ficánkol, és szerintem nem úgy néz ki, mint aki éhezik.
Kedden voltunk az elmaradt oltáson, és a mérés szerint 2 hét alatt 15 dkg-t növögetett. A dokinő, meg a védőnő meg is jegyezték, hogy hát ez PONT A MINIMUM. És ezért a szokásos 4 hét helyett 3 hét múlva kell visszamennünk. Mi lett volna, ha még a minimumot sem teljesítjük? Hetente járhatnánk ellenőrzésre? Azért ez észbontó nem? Mennyivel más lenne egy olyan gyerekorvos aki látott már kis méretű, ámde teljesen normális gyereket, és nem heccelne ezzel állandóan, hanem természetesnek venné! Orvost kéne váltanunk lehet, de sajna a többit sem ismerem ilyen szempontból.
Ja és a tanácsadáson elöttem levő anyuka kérte, hogy a 8,5 hós babájának valamit mondjanak a táplálásról, erre elsőre a 3-as tápszert javasolták, nem a hozzátápit szopás mellet, sőt meg sem kérdezték, hogy szopik e még.Hát nem egy modern szemlélet.Nekünk mis mindig ajánlgatták a tápszert már az elejétől fogva.
Ezért úgy döntöttem, hogy nem foglalkozok velük.Meg nem is tudnék neki tápszert adni, mert teljesen elfelejtette, hogy mi az a cumisüveg, és utálkozva kilöki a szájából.Ez mondjuk nem mindig jó, mert pl. a héten voltam húsvéti bevársárláson, és rohannom kellett haza, mert még a lefejt tejet sem itta meg üvegből, másképp pedig mégúgysem lehet folyékonyat belevarázsolni.Most vettem Avent varázsitatót, talán abból majd valahogy sikerül.

Szóval egyenlőre rendben vagyunk.És tényleg nem a súly számít, hanem az egészség.Egyik ismerősünk kisfia 1,5 éves. Lombikkal született kb negyedik próbálkozásra, és szegény még nincs 4 kiló, egyik szemére vak, a másikon hályog van, nem hall, és levegőt is úgy tud venni, hogy csövön megy az oxigén a kiságyba a palackból.És szegényke élni akar, pedig az orvosok már a születéskor lemondtak róla.Ehhez képest az én problémám nevetséges, és nagyon szerencsésnek érzem magunkat.
Úgyhogy mindenkinek csak jó egészséget kívánok, a többi majd megy magától, nem?

Andana
 
 


Andana!

Csak egy óvatos kérdés. Muszáj Nektek havonta vagy 3 hetente tanácsadásra menni? Én nem vittem a fiam. Ha úgy láttam, hogy gond van, akkor hívtam az orvost. Ha csak kérdésem volt, akkor pedig telefonáltam. Pont amiatt nem mentünk (és úgy tudom, nem is kötelező), hogy ne idegesítsenek engem "hülyeségekkel". Csak az előírt státuszvizsgálatok alkalmával méregették a kisfiunkat. Egyébként én is sokat aggódtam annak idején (3 éve), de anyukám mindig azzal nyugtatott, hogy mozgékony, életvidám a gyerkőc és nem tűnik úgy, mintha éhezne. Akárcsak, ahogy fentebb írtad. Kép

Örülök, hogy megnyugodtál. Jó babázást és nyugodt napokat, heteket kívánok Nektek! Kép
 

 
 

Előírt státuszvizsgálat? Az mi? A kisebbik lányom is lassan egy éves, menet közben volt egy költözés is, tehát új védőnőnk lett, valamint a gyerekorvos egy teljesen külön helyről származik. Mindent összevetve 3 helyhez is tartozunk/tunk, mégsem méricskélték soha őket. Se hoszz, se súly, se körfogatok, se semmi. (más kérdés, hogy, amikor a kicsi szemmel láthatóan sovány volt fél éves kora körül, akkor a gyerekorvos elgondolkodott, meg adott tanácsot, de nem kellett folyton méricskélni, tápszer még véletlenül sem került szóba, pedig a doki gyerekháziorvosok egyesületének az alelnöke. Ezt csak azért mondom, hogy őt aztán bombázzák mindenféle termékkel, mégsem ajánlgat soha semmit.)
Szóval tényleg az a lényeg, hogy jókedélyű, jól mozgó, jól alvó legyen a gyerek, a többi meg blabla.
 
 


Hahó,
Andana, nekem is úgy tűnik, hogy érdemes lenne orvost váltani - nálunk legalábbis ez jött be Kép Ahová most járunk, ebben a körzetben sok a nagyon pici ill. korababa, úgyhogy Cicó fel sem tűnik Kép Vagy legalábbis megkérdezném, hogy muszáj-e feltétlenül ilyen gyakran járni??? Úgy tudom, nincs rá írott szabály, hogy kell.

Juli,
ha jól emlékszem, féléves meg egyéves korban van ún. státuszvizsgálat, amikor mérnek fejet is meg mellkast is a súly meg a hossz mellett. Igaz, a féléves nekünk is elmaradt, mégis megvan még a gyerek Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Juli! Ja, ja! 3 hónnapos, 6 hónapos, 12 hónapos korban és 3 évesen, ahogy Kriszi írta. És ez állítólag kötelező.
 


Ja, ja, nekünk három hónaposan sem volt, vagy mégis? Nem rémlik... Kép vagy Kép
 
 


Nálunk mindig megmérik a gyereket, ha oltásra megyünk, és az ugye eleinte havonta van. De szerintem ha Andana "elfelejt" bemenni 3 hét múlva, senkinek nem fog feltűnni. Ha oltást felejt el az ember, akkor rátelefonálnak, de a súlymérésre biztos nem emlékeznek! Megpróbálhatnád megjátszani... szigorúan terápiás céllal Kép
 
 


Sziasztok!

Státusz mérés? Mi az? Kép Mi egyszer sem voltunk... A védőnéni jött időnként hozzánk, a gyerek egy éves koráig, és néha megkérdezte hány kiló, hány centi, oszt annyi. Méreckedés miatt egyszer sem voltunk benn a rendelőben. A dokinéni is csak olyankor látta, amikor oltást kapott. Illetve egyszer, amikor bementünk receptért, akkor megmérték. (Akkor 11 hónapos volt.) Azóta nem. Most 14 hónapos.

Amúgy kaja ügyben változatlanok vagyunk. Napi többszöri cicikézés, zöldség, tejtermék, pékáru, tészta nulla mennyiségben, viszont husi és krumplievés ezerrel. Néha egy negyed/fél gyümölcs.
És hízik és nő és virul. Kis vámpírnak szoktam hívni, mert teljesen belőlem él. Kép
Ja, és időnként a nagyi mézespuszedlit, nápolyit, és hasonló szörnyűségeket ad neki, amit persze nagy lelkesen megesz az utolsó morzsáig. (Korábban megbeszéltük, hogy ilyesmit nem adunk neki, de a nagyi: Ooo, de hát, aaaannyira, kérte!!! Grrrrr....Kép ) Már arra gondoltam, hogy csinálok zöldséges nápolyit, hátha azt elfogadná, csak még nem tudom, hogyan.

Yoan
 
 


yoan,
siman elfogadja, meglatodKép Nalunk pl. tegnap a majdnem_keteves brioskalacsot evett es franciasalatabol csemegezett hozza.Kép

Nagyi: en ugy gondolom, hogy egy bizonyos eletkor utan a ritkan latott nagyi nyugodtan adhat egy kis nassot a gyerekhez, ezert nem erdemes veszekedni se a gyerekkel, se a nagyival. Persze ne egesz nap azzal tomje, de megkinalhatja. Hozzatartozik a nagyi-imagehezKép A gyerkocok szepen meg tudjak kulonboztetni, otthon nincs, a nagyinal meg igen. Csak kovetkezetesnek kell lenni.

Statusz: na, az nalunk se nagyon volt. Ugyan mintha remlene, hogy egyszer a gyerek feje nagyobb volt, mint a mellkas-körfogata, ez mely nyomot hagyott bennemKép De hogy a doki nem is tudta a szamokat, az tuti. Szerencsere a mienk olyan, hogy ranez a gyerekre, eleven, sokat mozog, nem beteges? Akkor joKép Raadasul azt hiszem, a ropik a zsanereiKép

-Afonya
 
 


Hehe,
nálunk a dokibácsi is ropi Kép Csípi is Cicót... Kép

Zöldséges nápolyi, persze, miért ne? Cicó is nagy krumplis, husis, az a kedvence, és éppen írta vki a hozzátápis topikban, hogy a magyar lakosság vitaminigénye nemtomhány százalékát krumpliból szerzi be Kép

De nem ezért jöttem ám Kép
Cicó 8.8 kg és 79 cm a mai mérés tanúbizonysága szerint. Kép És balhézni is tud a dokibácsival, szintén a mai nap tanúbizonysága Kép Már a fonendoszkópot is letépte magáról, képzelhetitek, mit szólt a dufla bökihez...
Üdv
Kriszi
 
 


Halihó!

Kriszi, gratula Cicó hatalmas méreteihez. Kép Szegény megkapta a 15 hós oltásokat? Oooo.... Nekünk az csak úgy két-három hét múlva lesz majd esedékes. Már előre félek. Kép

Pusszancs!

Yoan
 
 


Sziasztok!

Már dolgozom a dokiváltáson, de elötte megpróbálom alaposan felmérni a terepet, nehogy csöbörből vödörbe essünk.
Eddig mi is csak a kötelező oltásokon voltunk, meg egyszer, mikor elkapott a nagytól egy kis náthát.De itt csak úgy lehet a rendelőbe jutni, ha elötte a váróban megméri a védőnő. És ha szerinte nem elég a növés még véleményt is formál.
Ja és előre bejegyzett időpontokat adnak, úgyhogy feltűnik, ha valaki nem megy el.Mondjuk sokmindent akkor sem tudnak csinálni.Nálunk sem volt konkrét státusz 3 hósan, csak a szokásos súlymérés.Most lesz 6 hós és még erre elmegyek kiváncsiságból,hogy eszükbe jut e,de a mérlegelésnél befogom a fülemet. Aztán közben remélem sikerül egy normális dokit kifognunk.Egy olyat lenne jó találni, mint Afonyáék dokija, aki nem csinál nagy ügyet az egészből, csak ha tényleg baj van.

Üdv
Andana
 
 


Sziasztok!

Már dolgozom a dokiváltáson, de elötte megpróbálom alaposan felmérni a terepet, nehogy csöbörből vödörbe essünk.
Eddig mi is csak a kötelező oltásokon voltunk, meg egyszer, mikor elkapott a nagytól egy kis náthát.De itt csak úgy lehet a rendelőbe jutni, ha elötte a váróban megméri a védőnő. És ha szerinte nem elég a növés még véleményt is formál.
Ja és előre bejegyzett időpontokat adnak, úgyhogy feltűnik, ha valaki nem megy el.Mondjuk sokmindent akkor sem tudnak csinálni.Nálunk sem volt konkrét státusz 3 hósan, csak a szokásos súlymérés.Most lesz 6 hós és még erre elmegyek kiváncsiságból,hogy eszükbe jut e,de a mérlegelésnél befogom a fülemet. Aztán közben remélem sikerül egy normális dokit kifognunk.Egy olyat lenne jó találni, mint Afonyáék dokija, aki nem csinál nagy ügyet az egészből, csak ha tényleg baj van.

Üdv
Andana
 
 


Sziasztok!

Csak most találtam meg ezt a topikot.
Én is csatlakozom a rossz evő kicsi súlyú fiammal a táborhoz. Márk 15hónapossan volt pont 9kg. Nála is változó volt, hogy mennyit hízzott. Volt olyan hónap amikor csak 20dkg-ot de volt olyan, hogy 700grammot is hízzot egy hónap alatt. Ő se eszik sokat. Most beálltunk a 260grammos hízzásra havonta. Ez azóta van, amióta megy.

Most ennyi
Andy
 
 


Hahó,

Andy,
üdv közöttünk! De máris be vagy előzve, a leányom 15 hónaposan most volt 8800 Kép. Két és fél hónap alatt sikerált neki pont fél kilót híznia... Azt írják egyébként, hogy a második-harmadik évben már csak két-három kilót híznak egy év alatt.
Evés, hajaj, én már belenyugodtam, hogy Cicónak nem ez a lényeg az életében. Mondjuk nagy élvezettel eszik, pont annyit, amennyi akkor éppen neki kell. Tegnap pl. túlgaloppírozta magát, ebédre legurított három deci borsót meg egy fél csirkemellfilét (majdnem), vacsorára három deci tejpépet. Már éppen örültem, hogy micsoda evőbajnokká válik hirtelen - erre ma már harmadszor kakilt Kép

Andana,
dokiváltáshoz szorítok. Talán érdemes más kisméretű babák anyáinál Kép érdeklődni, ők szokták tudni, hol nem bántják őket...

Más.
Yoan,
Cicónál mától esedékesek a mellékhatások, ha lesznek. Egyelőre a pocsék alváson kívül csak egy-két köhintést produkált, most szorítok, hogy megússzuk ennyivel. Én viszont képzett hipochonder módjára már egyszerre vagyok mumpszos, kanyarós és rubeolás Kép
Eszti megkapta már? hogy bírta? Cicó harsányan üvöltött már akkor is, amikor még csak vizsgálták, egészen amíg ki nem jöttünk, a váróban aztán mintha mi sem történt volna, tovább kergette a többi babát Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Szia Andy!Az első gyermekemmel én is hasonló cipőben jártam és lassan be kellett látnom hogy ennyit eszik akkor is ha én ezt másként gondolom...lám aztán egyévesen 10,12dkg volt most a kisöccse 9 hósan annyiKép most pedig 6,5éves és eszik mint a gép 130cm.és 22kg lám a rossz evő gyermekből egy erős kisiskolás lett ...bocsi hogy betolakodtam de hátha ez vigasztal téged....a másik gondolat az az hogy mi sem eszünk egyformán a babók is pont igy vannak ezzel addig amig jókedvű egészséges és aktiv addig szerintem nem kell aggódni.üdv.veraKép
Kelemenné Vera
 


Sziasztok!

Egy barátnőm miatt írok,akinek a leánykája 2 hónapos.3900 gr-mal született a 41. héten természetesen.
Elég sokat fogyott,mire hazaértek(pontos adatra nem emlékszem,de szt a 10% testsúlyvesztésbe belefér).Anyatejet kap(legalább is eddig),de elég keveset gyarapodik.A szülők aggódnak,ezért fordulok Hozzátok,hogy nálatok a korai időszakban hogyan ment a gyarapodás?
A kislánynál elég változó a dolog, van olyan hét,amikor csak 4 dekát hízik,de van,hogy 10-et is.Szerintük ez nagyon kevés,ahhoz képest,hogy mekkora súllyal született a pici.
Én úgy gondolom,hogy a születési súly nem ad erre vonatkozóan alapot,de nem tudom,nekem ilyen gondjaim nem voltak.

Szóval a kérdés az,hogy normálisnak mondható-e ez a gyarapodás?Nálatok hogya alakult?

Egyébként most kaptak vmilyen szénhidrátos löttyöt,amit itatni kell vele és szívultrahangra is beutalták őket...de egyenlőre semmi jele,hogy vmi gond lenne az egészségével.

Bocsánat,hogy nem olvasok vissza,de alig van időm!!!!

Puszi,Anyapoc

 
 


Anyapoc,

az én lányom is ennyiket hízott, az abszolút rekord heti 15 deka volt, ezt egyetlen egyszer sikerült hozni. Bár én is szétaggódtam a fejem, de így utólag azt mondom, nem kell izgulni, vannak ilyen gyerkőcökKép. Ezen a topicon pl. bőséggelKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!

Anyapoc, jó a barátnőd picijének a szopitechnikája? A tesóm kislánya az első hónapban szinte semmit se hízott, még a kórházi súlyvesztést se nyerte vissza, mert roszzul szopizott. Aztán itt a babaneten a szopitopicban adtak tanácsot neki, hogy hogyan tegye mellre, stb, és a következő hónapban már majdenm egy kilót gyarapodott a gyerek.

Szióka!

Yoan
 
 


Anyapoc,
az én kisfiam is hasonlóan gyarapodott, ráadásul az átlaghoz képest kevesebbet is evett (szopizott, igaz csak 4 hónapos koráig), a doki néni mégis azt mondta, nem kell aggódni, és utólag ez be is bizonyosodott Kép.
Tesóméknál az első gyerekkel pedig pont az volt a baj, hogy túl sokat evett, hirtelen, sokat magára szedett. Ettől volt sírós, hasfájós, és a hízás miatt attól tartott az orvos, hogy a nagy súlygyarapodás megterhelheti a szívét és a keringési rendszerét. Náluk pont a ritkább szopi és a kisebb tejmennyiség kellett a "normális" fejlődéshez.
Szerintem a barátnőd ne aggódjon, a gyerkőcök nem egyformák, sem étvágyban, sem gyarapodásban. Kép
 


Anyapoc:

Szerintem se izguljon a barátnőd. Az én fiam se volt nagy szopizós, ő nem fogadta el a cicit én lefejtem és ugy adtam neki, de igy se evett sokat. Nem is hizzot annyira nekünk is az átlag hizzás olyan 80-100gramm volt egy héten. nagyon ritka volt, hogy több mint fél kg-ot hízzot 1hónap alatt.
Andy
 
 


Sziasztok!
Többször is bekukkantottam már ebbe a topikba, hogy erőt merítsek, abból, hogy nem az én lánykám az egyetlen "ropi-baba" a világon. De most gondoltam írok is, mert a mai dokibácsi-látogatás óta nagyon el vagyok keseredve. Petra ugyanis csak 8 dekát hízott az elmúlt hónapban (9 hónapos, 7,5 kiló és 69 centi). Mikor a mérlegen csücsült, a dokibácsi megkérdezte az aszisztensét, hogy "Na, hízott?", mire az aszisztens belepillantott a kiskönyvbe, majd közölte, hogy "Nem" annak ellenére, hogy 8 dekával azért mégiscsak többet mutatott a méleg a múlt hónapban bejegyzett értékhez képest. Jelentőségteljesen egymásra néztek, majd kérdően rám, mintha csak azt várták volna, hogy megszólalok, és közlöm: "Ja, bocsánat, azt elfelejtettem mondani, hogy éheztetem a gyereket". Én meg csak hebegtem-habogtam, hogy kijött 4 foga az elmúlt hónapban, meg ugye egy hétig volt egy csúnya kis hörghurutja. Szóval nagyon szarul éreztem magam, hogy magyarázkodnom kell. Olyan volt, mint egy vizsgán, amire nem készültem. Persze végül nem mondtak semmit, csak hogy egy hónap múlva találkozunk, de én azóta elég rossz paszban vagyok.
Pedig Petra aztán nem úgy néz ki, mint aki éhezik: kis örökmozgó, jö-megy, egésznap "dumál", pakol, vigyorog, szóval egy aktív és vidám baba. Csakhát nem szeret annyira enni. Vagyis néha szeret, néha meg egész nap csak szopizna. Na de meg nem tömhetem, nem igaz? Egyébként én egy évesen voltam ekkora, mint ő most, és baromi rossz étvágyam volt, anyukám pedig teljesen lazán kezelte a dolgot. Most is ő bíztat, hogy felejtsem már el ezt az egész témát, de mit csináljak, én alapból ilyen parázós típus vagyok.

Na, most legalább leírtam a bánatomat, a sorstársaknak!
Köszi, hogy "meghallgattatok"!

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
 


Bogárka,
ekkora bébinél már simán benne van, hogy picit hízik, vagy stagnál a súlya. Meg aztán kis gyarapodásnál az is nagyon bezavarhat, ha előző alkalommal mondjuk kaki előtt, kaja után lett mérve, aztán a következő hónapban kaka utánKép. (Én pl. kizárólag délután, teli pocakkal viszem tanácsadásra a csajtKép.) Muszáj havonta vinni mérni?

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Zulu,
Nem, nem muszáj havonta vinni, de most - tekintettel a gyarapodásra, vagyis annak hiányára - kifejezetten kérték, hogy menjünk egy hónap múlva.
Azt sajnálom, hogy a védőnénink épp betegszabin van, mert ő tök jó fej ezügyben, mindig megnyugtat, ha épp ezen parázom. Jó lett volna őt is megkérdezni, hogy mi a véleménye.
Teli pocakra én is játszottam, de úgy látszik ez nem volt elég. A kaki pedig sajnos pont fordítva volt (most utána, a múltkor előtte).
De azért köszi a bíztatást!

Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
 


Eddig nem akartam ezen aggódni, de a kislányom már majdnem 16 hónapos eé még mindig csak ruhában haladja meg a 8 kg-t. Dokinéni szerint tök ok, gasztroenterológus egyenesen kiröhögött. Ja, és tök nagy zabás. Mi van, ha valamit nem emészt, ezt hogy veszem észre?
Köszi,
Zsuzsó
 
 


Zsuzsó,

akkor az lesz, hogy együtt visszük a nememésztő csajainkat valami csodadokihozKép. Nekem is a felszívódási zavar a kedvenc parám, tekintve, hogy Maca egész nap _folyamatos_ evésben van.

Viccen kívül, nekem azt mondta a dokinéni, hogy ha ilyen probléma lenne, akkor a kakiból látszana, meg puffadna a hasa, szóval lenne elég jele. És ha gyanús lenne, rögtön küldené a nőt a gasztrodokihoz, de mivel semmi kórosat nem lát, egyszerűen csak egy picit kisebb a csaj, inkább kihagyjuk. Dana is tök jól néz ki, teljesen arányos, tény, hogy nem egy dundikrumpli, na de ugye Te sem vagy egy óriásKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Zulu,
mégis hogy látszana a kakiból?
Mert ugyebár ő az első gyermekem, így fogalmam sincs, milyen a "normális" kaki.
Zsuzsó
 
 


Sziasztok!

Hát itt egy újabb sorstárs a személyemben.
A kisfiókám, aki 6 hónapos múlt nem átalltt 3 hét alatt pontosan 7 dkg-ot hízni. Éppen azért kellett 3 hét után mennünk, mert akkor meg két hét alatt 15 dkg-t, elötte 1 hó alatt 25 dkg-t hízogatott.Az még el is ment volna, de ez a 7 dkg,ez már egy kicsit sokkolt.Ráadásul a védőnő kijelentette fennhangon mindenki elött, hogy Hááát nem vagyok tőle elragadtatva.Még nem sikerült a dokiváltás sajnos.
Szóval ez van.Aztmondták, hogy adjak neki kettes tápszert, de mondtam, hogy cumisüvegből még az anyatejet sem fogadja el.Akkor sűrítsem Sinlaccal a tápszert és adjam neki kanállal.Hát nem tudom.Lehet hogy inkább megpróbálom felemelni a főzelék adagját.Meg szopások után egy kis tejpépet pótlás helyett.
Most megint egy kicsit magam alatt vagyok, de pár nap alatt lemegy rólam talán.A gyerkőc meg elöbb-utóbb csak megnő, bár ha ilyen ütemben halad inkább utóbb.
Sziasztok
Andana
 
 


Andana!
Ma engem is egy "tápszeres beszólás" borított ki. Mivel Petra evése az utóbbi napokban katasztrófális volt - pár kanál kaja, szopi pedig néha-néha pár korty - tegnap este kíváncsiságból megmértem. Persze halálra stresszeltem magam, mert ez még a múlt hetinél is kevesebb volt. Alig vártam, hogy reggel hívjam a dokibácsit. Miután elmondtam neki, hogy aggódom, mert Petra nem eszik és nem hízik, ő anélkül, hogy megkérdezte volna, hogy mennyi idős is pontosan, és hogy mennyit eszik, szopik rávágta, hogy hát adjak neki tápszert. Hát mondanom sem kell elbőgtem magam, ahogy leraktam a telefont. Nem is a tápszer zavar, hisz Petra már eszik joghurtot, túrót, sajtot, tehát kap már tejfehérjét, hanem a hozzáállás.
Egyébként most azt találtam ki, hogy a főzelékébe keverek tápszert, úgy magában nem akarom adni, hisz ha eddig nem is ismerte a cumisüveget, miért most szoktassam rá lassan 10 hónaposan. Szóval belerkevertem a főzibe, és láss csodát, mind egy szálig megette. Úgyhogy úgy látszik "tejmániás" a kiscsaj, imádja a joghurtot és a túrót is, na meg a cicit, csak arra már sokszor nincs ideje, mert annyi, de annyi dolga van.
Mindenesetre kíváncsi vagyok, hogy ez dob-e majd valamit a súlyán.
Egyébként engem mindig megnyugtat, ha úgy elnézem egy darabig Petrát játék közben, és megállapítom, hogy hát, nem így néz ki egy alultáplált gyerek az biztos!
Úgyhogy fel a fejjel!
Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
 


Bogárka!
Köszi a bíztatást.Ránézésre én sem mondanám, hogy éhező,egyfolytában rúg-kapál, meg rugózik.Én éppen ezért akarok dokit váltani, mert többen mondták, hogy a doki ilyen helyzetben megnyugtatta őket, nem pedig így bestresszelte.Most én is megpróbálom a főzeléket feltuningolni, bár még nem eszik nagy adagot belőle, vagy esetleg 2 kicsi adagot elosztva.Én sem vagyok eltökélt tápszer ellenes harcos(az első 2 hós korától azt kapta),bár most így ez teljesen más és sokkal egyszerűbb is ,hogy nem kell az üveggel bajlódni.De ha akarnám sem fogadja el az üveget.Pedig inkább adnék neki, mint hogy éhes maradjon, én pedig elmondhassam, hogy csak szopik.Na mindegy fel a fejjel szerintem is. Egyébként az én nagyobbik fiam éppen 10 hósan nem hízott egy dekát sem, épp most néztem a kiskönyvét.Pedig ő megette az egész adag tápszert, meg főzeléket is nagy tányérral bevágott, és mindent megevett amit adtam neki, nem volt válogatós.Akkor viszont még máshol laktunk, és az ottani doki nem csinált ügyet belőle.Meg nem is mondhatta, hogy kapjon tápszert, mert hát azt kapott.

Hello!

Andana
 
 


Sziasztok!

Bocsánat,hogy csak most jövök,de nem volt netem az emúlt 1 hétben!

Köszönöm mindenkinek a megnyugtató szavakat,tolmácsolni fogom a barátnőm felé,bár asszem egyfolytában ezt teszemKép.
A legnagyobb probléma az,hogy mindenki zaklatja ezzel.Kezdve a saját édesanyján,aki mindig azzal traktálja,hogy ő és a tesója mennyit híztak anno.Ebben csak az a poén,hogy ők tápszeresek voltak.De Ti tudjátok a legjobban,hiába akar az ember megnyugodni,ha innen-onnan kapja a pofonokat...Kép

Yoan(és persze többiekKép)

Próbáltak többféle mellretevési módot.A legnagyobb gond most ezzel az,hogy a pici lány elég lusta.Ha nem ömlik a tej a ciciből,akkor üvöltés van....És ez így megy minden alkalommal.Míg nagy küzdések árán lemegy olyan 100 gramm körüli mennyiség.
Asszem azért a barátnőmben is van hiba,mert nagyon tömni akarja.Azt akarja,hogy sokat egyen ritkán.Hiába magyarázom,hogy bízza a picire,mikor mennyit.Attól fél,hogy akkor az éjszakai szopik besűrűsödnek és majd csak úgy lesz hajlandó elaludni a gyermek...rémképek....
De azért majd tömöm a fejét...
Mit lehet még ezen változztatni szerinted(szerintetek)???

Puszi,Anyapoc

 
 


Hahó,

Andana,
Cicó nem fogadta el a tápszert, pedig amikor nem evett-nem hízott olyan öt hónapos kora körül, akkor elkeseredésemben ezzel is próbálkoztam (közben meg dőlt belőlem a tej Kép ). Igaziból akkor kezdtem látni, hogy nem a szopival van a gond, amikor azt láttam, hogy csurgatja ki a szájából a kanalas tápit. Egyébként olyan féléves-hét hónapos kora körül Cicó ette a főzit veszettül, a cici meg alig kellett neki, pedig rengeteg volt. Akkoriban abszolút nem gondoltam volna, hogy majd a csaknem 16 hónapos kismanóm olyan lelkes cicifüggő, krumplifaló halmániás spenótbajnok lesz, amilyen lett Kép Mondjuk most is nagyjából kilenc kila körül járhat, ezzel együtt az első, aki idén rövid ujjúban látta, azt mondta: milyen ennivaló kis húsos karja van Kép
Csak nagyon halkan mondom: lehet, hogy ennyi gyötrés után én már kiverném a huppot a dokinál, de főleg a védőnőnél. Nehogymár azt higgye, hogy őt akarod elkápráztatni a gyerekeddel Kép Azt pedig ugye tudod, hogy végső esetben le lehet mondani a védőnői szolgáltatásról? A dokitól pedig megkérdezném, betegnek gondolja-e a lányomat, illetve miből gondolja ezt, beszéljétek meg, milyen kivizsgálást stb. javasol. Aztán majd TE eldöntöd, mit látsz jónak.
Még halkabban: mit is tudnak veled csinálni, ha nem mész el három hét múlva??? Netalántán - horribile dictu - megméred egy másik mérlegen? (otthon, barátnőnél, rokonnál, valakinek csak van).
Szerintem most az a legfontosabb dolgod, hogy ne hagyd magad stresszelni, ne hagyd, hogy ők ítéljék meg, milyen anya vagy. És érdemes saját álláspontot kialakítani a kölkecről, hogy milyen és miért pont ilyen. Nekem pl. sokat segített, hogy felfedeztem, Cicó mennyire hasonlít arcra, alkatra, csontozatra, sőt most már evési szokásokra meg természetre is egyik unokatesójára - és bizony-bizony az unokabátyus még Cicónál is kevesebbet hízott... Eztán már könnyebben legyintettem a kétkedőkre: ilyen és kész.

Bogárka,
a tápszeres beszólások, legalábbis itt Mo-n, abból is eredhetnek, hogy a dokik bizony gyaníthatóan jutalékot kapnak a tápszerforgalom után a gyártótól (vagy hogy van ez??? nem emlékszem pontosan, de van egy Szoptatás - Kitől ne fogadj el tanácsot topik, ott részletesen benne van), mindenesetre a gyerekorvos - ha olyan - maga is érdekeltté tehető a tápszereladásban. Meg persze sok dokiban még mindig ott él az a régi nézet, hogy "Nem hízik a gyerek? Biztos nincs elég tej, vagy rossz minőségű a tej, a tápszer majd megdobja, az a legegyszerűbb, jobban is elszik tőle éjjel..." Pedig csak itt a Babaneten számos ellenpélda van erre is.

Anyapoc,
hát ez nehéz. Persze érdemes elkülöníteni három dolgot:
1. A szoptatási problémát (ha van, illetve hogy ez-e a kicsit hízás gyökere, és ha igen, részletesen mi). Emiatt érdemes lenne szopis tanácsadóval konzultálnia a barátnődnek, esetleg meg is mutatni magukat (persze ez attól függ, hol élnek). Előtte persze végig lehet zongorázni akár itt is a hányszor eszik, kap-e pótlást és hogyan, kap-e folyadékot és miből, van-e cumija-cumisüvege stb dolgot (mármint a szopistopikban).
2. A kicsit hízás okát (már ha nem szoptatási probléma).
3. Azt, hogy maga a barátnőd mit szeretne inkább, illetve ő maga hogyan akarja táplálni a babáját, és mivel. Mit gondol arról, amit mondanak neki. Esetleg megteheted, hogy kinyomtatsz neki pár itteni hozzászólást, talán jólesik neki. Annak idején anyám puszta jó szándékból szerette volna megtanítani nekem, amit neki mondtak még régen a szoptatásról, tejtermelődésről stb., de én akkor már jártam itt a Babaneten, és elolvastattam vele... Aztán az én anyám, akinek azelőtt meggyőződése volt, hogy a mi családunk nőtagjai nem tudnak sokáig szoptatni, illetve hogy a tej pár hónap után elapad, akármit is csinál az ember, a legelkötelezettebb sokáig-szoptatás-pártoló lett, akit ebben a korosztályban csak láttam Kép
Kitartás nektek,
üdv
Kriszi és Cicója (aki most éppen nagyot balhézott, mert nem kapott meg egy irdatlan citromot harapdálni Kép )
 
 


Hahó Kriszi!
Teljesen igazad van, a dokibácsiról eddig is tudtuk, hogy "szegény" a Magyarországon mostanában elég durva méreteket öltött "gyógyszerprostitúció" áldozata. Például mániája, hogy a D vitamint tablettában írja fel (eddig akit ismertm, mindenki csak cseppről hallott), ami sokkal nagyobb vesződség (össze kell törni, ráfejni pár csepp tejcit stb...), csak mi amolyan nyuszi típusok vagyunk és nem szólunk, hogy igenis, mi a cseppet szeretnénk. Egy orvos barátunk idevágó könyvében utána néztünk, hogy míg a csepp 300.000 nemzetközi egységet tartalmaz és 300 ft körül van, a tabletta 20.000 nemzetközi egységet és 500 ft körül van. Hát persze, hogy jól jár a cég, ha dokibácsi felír sok-sok tablettát a gyanútlan szülőknek. Dokibácsi pedig ha jól teljesített mehet Tunéziába öt csillagos all inclusive nyaralásra (szintén élő pálda).
Bocs az off-ért csak ez most így kikivánkozott.
Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
 


Sziasztok, megdöglött a gépem, összetákoltunk egy újat, aztán félóráig kerestelek titeket az új rendszerben, de itt vagyok! Hurrá! Kép

Anyapoc,
egyetértek Kriszivel (szokás szerint), kivizsgálás ajánlott (inkább a 4dkg miatt). Aztán meg van olyan, hogy bizony muszáj gyakran szoptatni meg éjszaka felkelni, ha egyszerre keveset szopik a pici, különben tényleg jöhet a tápszer... Kép

Iminél semmi gond nem volt az oltásnál, bár a dátumokból úgy látom, ezzel kicsit elkéstem. Viszont nagyfiús ágyat kapott (vagyis Mesiét, aki leköltözött a padlóra egy matracra), mert ki-be mászkál a rácsos ágyba, vagyis fölmászik a rács tetejére, és onnan leesik a másik oldalon. Befelé még oké, kifelé gáz.
Ennyit szegény gyönge, roggyant ex-ropimról.
KépKép
 
 


Sziasztok!
Hát újra itt vagyok! Már azt hittem elhagyjuk ezt a topikot, mert jól kezdett hízni a törpém. Erre a tegnapi mérekezésnél kiderült, hogy még nem. A lányom, aki holnap lesz 1 éves két hónappal ezelőtt 8090g és 72,5cm volt. Most 8600g és 77,5cm. Hát nem túl sok. Azt hittem, mivel jól eszik - naponta 3-szor eszik szilárdat, 3-4dl-t - majd ez megdobja a súlyát. Tévedtem. Nagyon odavagyok emiatt. Nem akarok nyavalyogni, csak tudom, hogy ti megértetek engem.
Sziasztok!
Andi
 


Szia Andi!A legfontosabb hogy ne aggódj!!!KépNálam három fiu van és mindegyiknek a súlya teljesen másképp alakult egy adott életkorban...hogy érzékeltessem a pici aki most 11 hós 11kg a 7éves ennyi idős korában nem volt több mint 9kg és a középső pedig 10kg Képmindhárom gyermekemnek pokoli jó étvágya van de el kell fogadni azt a tényt hogy minden szervezet másként dolgozza fel a bevitt ételt ...mindenkinek más az anyagcseréje ...sőt a mennyiség is más...addig amig a gyermeked jókedvű nem beteges addig nem kell aggódnod Képüdv.vera

Kép
Kép
 
 


Andi,
en megertelekKép Enyemgyerek emlekeim szerint 8200 volt 1 evesen. Es raadasul nem is evett jol. Azota eltelt egy ev es semmi nem valtozottKép
Ill. megis: egyszeruen nem foglalkozom vele, igy nincsenek jatszmak, harcok, ami ebben a 2. eletevben azert erosen elojon minden teruletenKép. Ha nem eszik delben, altalaban tobbet eszik este. Altalaban. Nem kinalgatom ezerfelevel, nincs valogatas, de nincs nassolas sem, edesseg max. turo rudi nagyszuloktol. Probalunk minel tobbszor harmasban enni, apjaval egyutt, akkor relative sokat eszik.
Ismerek vitamininjekcioval agyonkuralt gyereket, semmivel sem hizott jobban. Ismerek agyonvizsgalt gyereket, eredmeny szinten semmi, azon kivul, hogy meglat egy dokit es mar uvolt.
Rekam meg nem all egesz nap, mind mozgasban, mint szellemileg szepen fejlodik, nem beteges, sz'al nem lehet nagy gondKép Es igy normalisan elunk, nem idegbeteg a csalad.
 
 


Sziasztok!

Andianyu, két hónap alatt 600 gramm és 5 centi szerintem egyáltalán nem kevés! Kép Nyugi! Kép
Én nem merem havonta mérni, mert ha havonta mérném, asszem kikészülnék. Az utolsó előtti mérés 11 hónaposan volt, utána majdnem 16 hósan, és ezidő alatt 1 kiló 30 dekát szedett fel. 7 hónap alatt... És centikben sem erőltette meg magát különösebben.
Amúgy vidám, rohan, okosodik, én meg igyekszem nem aggódni. Több-kevesebb sikerrel, pedig időnként olyan parák jönnek rám, hogy ihaj! De aztán ránézek, és látom, hogy milyen kis édes, aranyos, nyiladozó értelmű, olyankor megnyugszom.

Yoan

Yoan
 
 


Sziasztok!
Vera70, Afonya, Yoan!
Köszi a megnyugtató szavakat. Az én egyévesem is vidám, örökmozgó. A doki meg is jegyezte, hogy még nem volt beteg! Kopp-kopp-kopp! Ezzel nincs is gond. Csak hát szegénykémnek ki vannak a bordái!Kép Pedig nem éhezik. Most reggelire is bevágott 3,5dl pulykahusis tésztát. És előtte még szopizott is. De úgy látszik az apjára ütött, rajta sem fog a rengeteg kaja, amit betermel.Kép
Sziasztok!
Andi
 


Sziasztok!

Szegény Yoan nem tud számolni... Kép Szóval 5 hónap alatt hízott 1 kila 30-at.

Yoan
 
 


Csajok,
nyugi!!!!
Anyám mondta éppen ma: nyáron nem szoktak hízni Kép
Üdv
Kriszi
 
 


Andianyu!

Tisztelet a kölöknek, 3 1/2 dl tésztát talán még én se tudnék megenni!!!Kép
Amúgy nekem is a nagyobbik 8400g volt egyévesen. Most is vékony, de sokat eszik, és magasabb a kortársainál.
Fel a fejjel!KépKép
 
 


Andi,
hadd idézzem ezúttal a páromat, amikor Cicónak hasonló periódusa volt (3 deci főzik leborítása, utána egy egész kumpli meg még egy jónagy darab husi, aztán kakkantotta ki súlyra az egészet fél óra múlva): "Mit izgulsz, jó az anyagcseréje. Nem válik kárára, legalább szép alakja lesz." Az a nagy férfiúi józanság Kép

Mvica,
Mesi be van előzve: Cicó egyévesen csak 8.3 volt Kép Triplázás még mindig sehol, örvendek, hogy nem húsz-harminc évvel korábban szültem, már talán nyomnák bele a roboráló szurikat Kép

Üdv
Kriszi
 
 


Sziasztok!

Mvica,Kriszi!
Köszi!Kép
Sziasztok!
Andi
 


Sziasztok!

Mi is klubtagok vagyunk, a kilenc hós babám 7,25kg, ma voltunk mérni. És 68cm, szóval a hossza sem túl sok. Viszont az utóbbi másfél hétben megtanult mászni, felülni és felállni, és négy foga van (ebből három az utsó egy hónapban jött ki). Ugyanakkor nem eszik semmit cicin kívül, csak szilvát, azt meg nem adok gyakran, mert még a nyaka is kakis utána.Kép Andi, csak megnyugtatásképpen, a mi hízásunk az utóbbi három hónapban: 14dkg, 29dkg, 22dkg, és ezalatt az idő alatt 2cm-t nőtt. Én roppantul örülnék 60 dekának két hónap alatt.Kép A tanácsadáson volt két öt hós baba, mindkettő akkora, mint az én Gabim.Kép Pedig az egyik még kisebb súllyal is született.Kép

Sajnos nem nagyon tudok jönni mostanában netezni, mert a kiscsaj nem hagy, de azért néha benézek, ha nem bánjátok, és negatív rekordjaimmal örömet lopok a szívetekbe.Kép

Zsizsa

Azt nem is írtam, hogy én egy évesen 7,2kg voltam, tehát engem már lehagyott a lányom!Kép

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Csajok,
csak azt nem tudom, akkor kikből áll az "átlag" Kép
Üdv
Kriszi és Cicója, aki most éppen megint nemivásával hozza rám a frászt
 
 


Szia Zsizsa-sorstárs!

Szerintem tök rendben vannak ezek a hízások!Megnyugtatásképp: Petra lányom 8 és 9 hó között bírt hízni 8 azaz nyolc dekát (7400-ról 7480-ra). Akkor a dokibácsi kicsit összehúzta a szemöldökét, de "szerencsére" csak annyit mondott, hogy jöjjünk egy hónap múlva is. Ekkor egyébként Petra is szinte csak cicizett és kijött egymás után 4 foga. Aztán a következő hónapban már 24 dekával mutatott többet a mérleg, így egy éves koráig "el lettünk engedve".
Egyébként most egész jól eszik a kiscsaj (kop-kop-kop) és még napi 4-5-ször ott a szopi is, úgyhogy talán nem fog elfogyni. Én meg rájöttem, hogy minek stresszelni magam, nagyonis jól tudja ő, hogy mikor miből és mennyit kell ennie. A stressz eltűnésében egyébként az is nagy szerepet játszott, hogy a barátnőmnek megszületett a babája és kölcsönadtuk nekik a mérleget, így még csak véletlenül se tudom magamra hozni a frászt. Szóval most annyit tudok, hogy kb. 8 kiló körül van, és ez elég.
Egyébként már ő is lekörözött engem: én 7,5 kg. voltam egy évesen.
Üdv: Bogárka

Bogárka
KépKép
KépKép
 


Bogárka,
köszi a megnyugtatást!Kép Nálunk sosem volt mérleg, direkt azért, hogy ne aggódjak ilyenek miatt, és szerencsére nem is tettem.Kép A mókás az volt tegnap, hogy a méredzkedés előtt azt mondta a védőnő arra, hogy szerintem nem hízott sokat, mert sokat mozog, hogy ilyen korban már nem híznak annyit, már az is jó, ha fél kilót hízik egy hónapban.Kép Szerencsére már feladtam a stresszelést, és a dokinéni is nagyon jól áll a dolgokhoz, szerinte egyszerűen rám ütött a gyerek, mert egyébként minden rendben vele.Kép Viszont jövő héten megyünk fejlődésneurológiára, és az ottani dokinéni nagyon hízáspárti, szóval még az is lehet, hogy elküld minket ide-oda vizsgálatokra (a múltkor az nem volt elég neki, hogy két hó alatt 720g-ot hízott Gabi, vért vetetett, hogy vashiányos-e). Ja, meg anyósék mondogatják néha, hogy milyen soványka (az ő két gyerekük ducibb volt ilyen idősen), de már sikerült leszerelni őket (legfeljebb magukban gondolják, de az meg nem érdekelKép).

Üdv:
Zsizsa

Zsizsa
Kép
Kép
Kép
Kép
 
 


Zsizsa,
Imi fiam 7 és 10 hónapos kora között 0,00 dkg-ot hízott. Pontosabban, egyszer hízott 20 dkg-ot, amit a következő hónapra sikeresen leadott. Egyéves korára meg kihízta a ropiklubot!

Kriszi,
Én állítólag kiskoromban vígan ettem a citromot egészben, héjastul. Szerintem Cicónak se árthat meg!

Vica
 
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron