Új privát üzeneted érkezett!

Arra lennek kivancsi,ti mennyi idos gyerekeket hagynatok otthon (mamaval),hogy kettesben elmenjetek a parotokkal nyaralni (1 het)? Gyermekeim :4eves, 20 honapos
Kinek milyen tapasztalata, velemenye van?
Mgabi
Mgabi
 


Mgabi
Domi 2 és fél hónapos volt amikor anyunál hagytuk és elmentünk nyaralni a Balcsira. Igaz, hogy tápszeres baba, és már 2 hetes kora óta rendszeresen biztam anyura, mert heti 2 napot dolgozom. Szerencsére semmi baj nem volt Vele, anyu azt mondta, hogy az egy hét alatt egyáltalán nem sirt egy percet sem. Nekünk is jót tett a kikapcsolódás kettesben.

Szerintem néha kell,hogy gyermekek nélkül elmenjünk szórakozni, nyaralni. Persze csak akkor nem okoz lelkiismeret-furdalást, ha biztosan tudod,hogy jó kezekben hagytad a csemetét és Õ is legalább olyan jól érzi magát mint Te.
Mi az idén nyárra is tervezünk baba nélküli nyaralást.
üdv cktalin
 


Bocsi, azt elfelejtettem leirni, hogy amikor egy hét múlva hazajöttünk, Domi egyáltalán nem ismert meg minket.
Két-három napba telt mire visszarázódott a mindennapokba és mosolyogni tudott ránk.
Hát ez is hozzátartozik az igazsághoz ! Kép)))
 

 
 

Én két évesen hagytam ott a mamánál egy hétre, igaz elõtte is volt,hogy ott aludt, de 3 nap volt a leghosszabb, míg nem találkoztunk.Nekünk jót tett, az biztos. Én nem hagynám ott, másfél-két éves kora elõtt, hetekre. Pszichológiai szempontból is fonots szerepe van a szoptatásra, sok felnõttkori gondot erre lehet visszavezetni, és meg is bolondulnék, ha pár hetes babám nélkülem lenne.
Zsomiama
zsomimama (zsomimama)
 


Zsomimama
Nem "divatból" nem szoptattam a babámat, más oka volt - de ez most nem ide tartozik !
Szerintem semmi baja nem lesz a pár hetes babának, ha nem mindig az anyával van. Attól még ugyanolyan szeretetteljes a kapcsolatunk és ugyanolyan biztonságban érezheti magát mintha állandóan velem lenne.

Mivel pár hetes kora óta vigyáznak rá a nagymamák (anyu és anyósom is),Neki természetes hogy több anyukája is van.

Tudom, hogy nehéz elhinni, de az ilyen "megpróbáltatások" ellenére is Domi kivételesen jó baba, kiegyensúlyozott, nyugodt és jókedvû. Kép

Ja még annyit,hogy azért idegenre nem biznám! De baromi nagy szerencsém van a szülõkkel.
Ckatalin
 


Az anyai kontatktust nem csak a szopi jelenti. Az odabújás is. Vizsgaidõszakban nekem is segít anyósom, napközben, de teljesen máshogy bújik oda hozzám, mint hozzá. A te illatod, szívdobogásod, hangod stb, olyan dolgok, amit semmi sem pótol, ésezekbõl már magzati korban is tapasztal egyet-kettõt. Amikor picik voltak a gyerekeim(pár naposak-hetesek), csak annyit mondtam, hogy "cscscss" és azonnal csend lett. Ismerték a hangom, a hanglejtést stb. Ha nagy a család és sokan vigyáznak rá az nem baj, nálunk is elõfordul, de rettenetes lenne, ha elfelejtene a gyerekem.
Annyit változnak, fejlõdnek, minden pillanatban a babáink, nekem most a 3., de nem merek lemaradni egyetlen pillanatáról sem, csak ha muszály. Fõleg az elején!Mi vittük magunkkal õket nyaralni, repülni stb. Ebben a korban nyugodtan teltek napjai, evett, aludt.de nem bírtam volna elképzelni, hogy akit a szívem alatt hordok, várom, azt pár hét után, bármilyen jó kezekbe is adjam, azért, hogy nyaralhassak.
Sokmindenre azt mondjuk, a gyerekért teszem. Biztos ez?
Amit a pszichoról írtam, nézz utána szakkönyvekben,. Nem biztos, hogy gyerekkorban jön elõ, egy csomó felnõttkori dolgot erre vezetnek vissza. Bár akkor a felelõsség már ugye hol van.
Zsomimama
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Koszi a valaszokat! Mi tavaszra tervezunk egy egy hetes kiruccanast;igazabol akkor lesznek a kisfiaim ennyi idosek. A kicsit meg sosem hagytuk ott ejszakara sehol, a nagyot is csak max. egy ejszakara(meg amikor szultem, de akkor volt apa).Azt tudom,hogy jo kezekben lennenek;a nagy szerintem mar eleg nagy(meg anyosom is mindig nyaggat, mikor adom oda neki Bencet egy hetre),a kicsi viszont meg kicsi ahhoz,hogy ez tul erzekenyen erintse; legalabbis ezzel probalom gyozkodni magam.Egy Vekerdi cikkben viszont azt olvastam,3 eves kor elott ne nagyon hagyjuk magara ha nem muszaj.A kicsi miatt gondolkodom nagyon...Ismerosomek hagytak a mamaval 2 eves kislanyukat (alairom Tunezia nem lett volna az igazi neki);a gyerek ki sem ejtette az anya szot az egy het alatt,s mikor hazajottek a kicsi ugy viselkedett ,mintha el sem mentek volna. Na, ragom meg egy kicsit ezt a dolgot,vegulis el is vihetnem oket, de annyira rank ferne mar egy kis 'pihenes' ...Azert meg egyszer koszi a valaszokat es varom a tovabbi erveket/ellenerveket!Mgabi
Mgabi
 


Sziasztok!

Zsomimama, vigyázz, darázsfészekbe nyúltál, kívánom neked hogy megúszd (mellesleg a te nézetedet osztom).

Én akkor hagytam õket elõször hosszabban magukra, amikor a kicsik voltak 20 hónaposak, a nagy közel 4, szóval, mint Mgabi gyerekei. Ez 3 nap volt, kényszerbõl (anyóshoz mentünk pihizni, erre másnap utolért a telefon, hogy betörtek hozzánk...). Viszont nagyon klasszul viselték. Késõbb is volt, egy-egy hét, általában mi szülõk sínylettük meg inkább, eleinte.
Picinek az én nagyfiam is álladnóan nagyszülõkkel volt, de csak napközben, és max egy szopi kihagyásnyi idõket. (egyetem) Viszont ma azt mondom, nagyon sajnálom, hogy így történt, sokkal jobb lett volna többet lenni vele.
Kell a kimozdulás, de mértékkel. Akár úgy, hogy elmegyek anyóshoz, anyuhoz, ott "nyaralok" pár napot, ekkor napközben néhány órára otthagyom a gyereket, de bármikor, amikor neki vagy nekem szükségem van rá, vissza tudok menni hozzá.
10-15 év múlva már nem fogja kérni, most kell kihaszálni.

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok Lanyok!

Ez a tema szerintem is egy eleg jo kis darazsfeszek lesz!
Ugye ismeritek? Kinek a pap, kinek a papné...

Most lehet, hogy ti is ( mint egyebkent sokan masok ) teljesen idiótának fogtok nezni. Leirom a mi esetünket.

En egy jol meno es nagyon jo utazási irodánál dolgozom, ahol ráadásul nem is szimpla tengerparti nyaralásokat szervezünk, hanem próbáljuk az embereknek a világ természeteti szépségeit megmutatni. A világ legcsodálatosabb tájaira szervezünk kalandtúrákat, mint például Kenya, India, Nepál, Portugália, Izland, Egyiptom, Baleár szigetek..... és még sorolhatnám!

Sokan csak álmodnak ezekrõl a helyekrõl, és én pedig képes vagyok inkább 3 éves kisfiammal egy zsúfolt tengerpartra menni, mint hogy elmenjünk a férjemmel egy ilyen útra nélküle. Hát én ilyen vagyok! Egyszerûen nem tudnám magam jól érezni, mert folyton azon aggódnék, hogy mi van az én kicsimmel! Pedig lennének nagyik, akik vigyáznak rá..

Ezen álomszép utazások helyett, tavaly nyáron elmentünk egy Olaszországi tengerparti nyaralásra ( természetesen gyerekkel) ahol nagyon jól éreztük magunkat. Dehát Bibione ugye nem Kenya...
Azt nem mondom, hogy nem fáj a szivem, ha látom a kollegák képeit, hallgatom élménybeszámolóit, de mikor a kisfiam odabújt mellém a tengerparton, és azt mondta, anya én olyan boldog vagyok, hogy itt vagyunk, hát azt hittem elsírom magam...

Sokan mondták, hogy a kicsi nem is fog emlékezni rá, hogy volt velünk nyaralni. Aláirom, lehet, hogy így lesz, de valahol a tudatalattijában benne lesz, és szerintem építõleg fog hatni a személyiségére az együtt eltöltött csodálatos nyaralás.

A gyerekek nagyon sok mindenre emlékeznek ám. Engem nagyon megdöbbentett a következõ eset:

Tavaly ( 2 éves volt akkor Soma ) elvittük magunkkal vásárolni a Cora-ba. Amikor bementünk, még nem esett a hó, de mire kijöttünk, minden szép fehér lett. Na persze nekünk sem kellett több, leáltunk hógolyózni ott a parkolóban. Ez volt a fiam elsõ igazi találkozása a hóval, és nagyon élvezte. Az egész játék nem tartott tovább 10 percnél és nem is tulajdonítottam neki nagy jelentõséget.
Igen ám, csak akkor lepõdtem meg, amikor az idén - 1 év elteltével - Soma megkérdzte:

- Anya, mért itt hógolyóztunk holnap a parkolóban?

( azért holnap, mert a lelkem keveri a holnap, tegnap, múltkor... stb. jelentéseit )

Hirtelen nem is tudtam, mit is akar kérdezni, és nagyon megdöbbentem, amikor rájöttem, hogy az egy évvel ezelõtti hógolyózásra gondol.

Ezekután mondhat nekem, akárki-akármit arról, hogy a gyerek késõbb úgysem fog emlékezni rá, hogy nélküle mentünk nyaralni...

Bocs, ha túl hosszú voltam vagy valakinek nagyon a lelkébe tiportam, de ez az én egyéni véleményem, ha valakinek nem inge, ne vegye magára...

Ja igen, és nehogy azt higgyétek, hogy soha sehova nem megyünk a gyerek nélkül, és betegesen féltjük. Szerintem is szüksége van egy házaspárnak gyerkõc nélkül eltöltött 1-2 napra, és néhány átmulatott, táncolós éjre a barátok körében. Ezek az évek visszahozhatatlanok; de nemcsak a mi fiatalságunkba, hanem a gyermekeink életébe is.
Pl. voltunk tavaly 3 napot Ausztriában sielni. Az elsõ nap jó volt, a második már csak elviselhetõ, a harmadik pedig, alig vártam, hogy otthon legyek, és a karomban tartsam a kicsim.
És azt nem bírnám elviselni, ha nem ismerne meg a csemetém, amikor hazajövök.
Ezzel ellentétben, nem itélek el senkit. Van a baráti körünkben is olyan, aki évente kétszer jár nyaralni a gyerekei nélkül, mert azt vallják, hogy ez a pihenés márpedig nekik igenis jár. No comment..

Anyci
anyci
 


Sziasztok!

Mgabi,

Az én kisfiam 2 és fél éves de még csak 2-3 nap volt a leghosszabb idõ amit távol töltöttünk egymástól. Ilyenkor az anyukáméknál vagy anyósoméknál volt. Azt tudni kell, hogy velük hetente legalább egyszer találkozunk és a gyerek nagyon szereti õket. Mesélte anyukám hogy egyszer-kétszer megkérdezte a kisfiam, hogy anya hol van, ilyenkor mondott neki valamit és többet nem emlegetett. Ez is fõleg abban az idõszakban volt amikor egy kicsit anyásabb lett, gondolom minden gyereknek van egy ilyen idõszaka amikor egy kicsit anyásabb. Szerintem ezt is figyelembe kell venni és ha mondjuk pont egy ilyen idõszak van akkor semmiképpen ne hagyd otthon a gyereket. Ha már mindennképpen kettesben akartok elmenni a férjeddel szerintem érdemes kevesebb idõvel mondjuk elõször 2 nappal kezdeni, és ha a gyerek jól bírta nélkületek és nem hiányolt, nem sírt utánnatok akkor fokozatosan lehet növelni a napokat, de szerintem semmiképpen ne egy héttel kezdjétek.
Mi is beszéltük tavaly nyáron, hogy mi lenne ha gyerek nélkül mennénk nyaralni, de arra jutottunk, hogy a második nap már hiányozna és mindig arra gondolnánk, hogy éppen mi van vele, mit csinál.
Egyébként vannak (olvastam) olyan helyek ahol van gyerekfelügyelet is és mondjuk, ha kettesben szeretnétek egy ebédet a férjeddel a nyaralás alatt akkor a gyereket addig le lehet "passzolni".
Mi tavaly a Balatonon voltunk és volt egy lány a Hotel alkalmazottja akinek az volt a feladata, hogy a gyerekekkel játsszon. Homokoztak , rajzoltak stb. és ezért nem kellett fizetni külön.
Kata
FKata
 


Sziasztok!
Ildi, köszi a figyót, tudtam mibe vágok bele. Mi mindenhová vittük a gyerekeket.amíg a kisebb fiam két hónaposan repült elõször, semmi gond nem volt, de késõbb elég macera volt a több órás út, egy még nem járó, de aktívan kúszó mászó gyerekkel a repülõn.Én is annak vagyok híve, hogy megosszuk élményeinket a világon a gyerekeinkkel, nagyon sok élmény megmarad, néha csak az, hogy de jó volt ott együtt, millió fényképünk van. Amikor mégcsak két gyerekünk volt, két éves volt a kicsi, amikor elutaztunk ettesben görögországba. Szép volt, jó volt, de állandóan a gyerekekrõl beszéltünk. A következõ évben készülünk az óceánon túlra, egész család. Viszont már tudjuk, ha a pici megnõ, kb, kétévesre, akkor elmegyünk megint kettesben is valahová. Egyébként a gyerekeim egyik legszebb karácsonyi élménye egy mátraházán töltött hotelkarácsony. Fehér hóval, egésznapos játszással, pihenéssel, sporttal. Semmi konyha, takarítás, kötelezõ rokonlátogatás.
De azt semmiképpen nem tudom elképzelni, hogyha nem kényszerít semmi életbevágó, akkor otthon hagyjam a gyerekem pár hetesen.Engem ez megdöbbentett.És az is természetes, hogy egy babóca tízhetes korában nem reklamál, ha nem a mamájával van, ezt szokata meg.De szerintem lemarad valamiról. Õ is és a szülei is. Egymásról. A legkisebb nyolc hetesen volt a legolandban, egésznap. Észre sem vette,aludt, evett.Ami nagyon igaz, tízegynéhány éves korukban, már nem ránk lesznek kíváncsiak, igazán most kell kiélvezni az együttléteket.
Szóval, kell a kettesben,hogy aztán ismét kisimulva örülhessünk gyerekeinknek, és kell a családi nyaralás is. de minden a maga idejében.
Zsomimama
zsomimama (zsomimama)
 


Kedves Mgabi,
szerintem azert fontos azt nem elfelejteni, hogy minden gyerek mas, minden helyzet mas, es azt kell tenned, amit TE nyugodt szivvel es lelkiismerettel teszel, ismerve sajat szituaciotokat. Nagyobbik lanyunk 4 eves, a kicsi 8 honapos, minden evben nyaraltunk kettesben a ferjemmel, mert szuksegunk van ra, mert a csaladunk alapja a mi jo hazassagunk, mert feltolt minket az egyuttlet, mert a gyerekeinkkel kialakitott kapcsolatunkat is ez taplalja. Neha elmegyunk egy-egy hetvegere, nyaron egy hetre, de ezenkivul van kulon nyaralas a gyerekekkel is, es szinte mindig mindenhova visszuk oket magunkkal.
A picit eddig ket ejszakara hagytuk itt a nagyszulokkel, most megyunk ujra harom ejszakara a hetvegen. Nem mondom, hogy varom, hogy nelkuluk legyek, de amikor mar nekiindultunk es csak kettesben vagyunk, az nagyon jo, es NEM erzem magam onzonek, mert attol, hogy mi feltoltodunk egy picit, mindenkinek jobb lesz.
Praktikus tanacs> mielott elmennel tobb ejszakara, jo mar elore gyakorolni, tehat egy-egy ejszakara esetleg otthagynia mamaval. Ha megteheted, foleg a kisebbik miatt, inkabb a mamat hivd hozzatok, es ne a gyerekeket kuldd hozza. A nagynak mar az is jo, de a kicsinek jobb az otthoni, megszokott kornyezet. A masik pedig, ami allandoan bennem motoszkal, es ami miatt szuletesuktol fogva probalom oket nagyszulokhoz, hugomhoz - tehat tagabb csaladhoz szoktatni - az az, hogy barmikor tortenhet velem/velunk valami, ami miatt arra lehetunk szorulva, hogy mas gondoskodjon roluk par napig (neadjisten meg tovabb...). Egy olyan gyereknek, aki nincs mashoz szokva, csak a szulokhoz, ez borzaszto lehet... es ez is megviselheti pszichesen hosszu tavon.
andi
andi
 


Sziasztok újra úgy érzem, hogy irnom kell!
Elõszõr is, jó dolog ez a "fórumosdi" mert sok érdekes véleményt és jótanácsot olvashatunk, csak azt nem szeretem amikor ismeretlen - értem ez alatt, hogy engem, a családomat, az életünket nem ismerõ - emberek itélnek el, birálnak. Szerintem Mgabi csak véleményeket, megélt történeteket várt, és nem azt hogy egymást kioktassuk.

Én vagyok az az elvetemült szülõ, aki a két és fél hónapos gyemekét a nagyszülõre bizta egy nyaralás miatt.
Ezzel kapcsolatban szeretnék néhány enyhitõ kürülményt felhozni :
- Balatoni nyaralást terveztünk a babával együtt. A pihenés kell a páromnak és nekem is - a munkánk miatt megoldhatatlan,hogy ezt itthon megtegyük, egyszerûen muszály eltûnni valahová.
- Egy hétvégére elmentünk a Balcsihoz, hogy szállást foglaljunk, körbenézzünk. Természetesen mindezt baba nélkül. Ott végül is rájöttünk, hogy a vizpart és az összes körülmény nem egy ilyen pici babának való... meleg, szúnyogok, sok ember, zaj, hosszú utazás stb.
- Mivel a nagymamával töltött hétvége semmilyen problémát nem okozott, ezért mertünk úgy dönteni, hogy elmegyünk egy hétre nyaralni.
- Mi tökéletesen kipihentük magunkat, a kisfiunk a kényelmes helyérõl nem lett kimozditva (anyunál is van kiságy, babafürdõkád stb.) anyu gondoskodott róla és boldog volt,hogy nála van az unoka.
- Lelkiismeret furdalásunk nem volt és ma sincs, mert tudtam, hogy a kisfiam jó kezekben van.

Kedves Zsomimama, a felelõsség akkor is él, amikor a gyermekeink már felnõttek !!!

Nem hiszek abban, hogy attól leszek jó szülõ, ha feláldozom magam és mindig az aktuális pszichológiai tanácsoknak megfelelõen nevelem a gyermekem.
Szerintem fontosabb az, hogy egy kiegyensúlyozott és kipihent anyukája legyen a fiamnak, és ezt csak úgy tudom megvalósitani, ha nem megfelelni akarok, hanem önmagam adom.

Ha úgy érezzük, hogy elég nagy a gyermekünk ahhoz,hogy nyaralni eljöjjön velünk, akkor majd elvisszük. De nem hiszem, hogy a nagyival töltött idõ olyan szörnyû emlékként maradna meg Neki. Gondoljatok bele, hogy egy nagymamának ( anyu 71.éves ) mennyi ideje van még az unokájával lenni.(ha már az elvesztegetett idõrõl beszélünk!)

Az biztos,hogy aki szenvedésnek éli meg a gyermeke nélkül eltöltött idõt, az ne menjen nélküle nyaralni, mert annak semmi értelme nincs, az nem lesz felhõtlen pihenés.
Nem vagyunk egyformák !

Bocsi a hosszú irásért, puszilok mindenkit Ckatalin
 


Koszonom mindenkinek! Ahogy FKata, Andi tanacsolta,eloszor nehany nappal fogjuk kezdeni,aztan meglatjuk...
MGabi
 


A rendelõben véletlenül találtam egy idevágó témát, lemásolom ha nem baj.

Kérdés:
A férjem egy olyan cégnél dolgozik, ahol a kiváló teljesítményû munkáját egy hetes, két személyes luxusútban jutalmazzák a nyáron. Ez egy tanulmányút is egyben az ott dolgozók számára, de hogy teljes legyen az utazás, a házastársakat is magukkal vihetik a kiváló teljesítményû dolgozók. Tavaly nyáron Írországba repülhettünk volna, de a kisfiúnk születését vártuk és természetesen lemondtuk az utazást. Az idei nyáron szintén utazhatnánk, de én nem szeretném itthon hagyni a kisfiúnkat, aki most fél éves. A férjemnek ez az út egész évben az "álma". Én ezt maximálisan tiszteletben is tartom, de tartok attól, hogy a kicsinket nagyon megviseli az "anya-hiány", hiszem még olyan pici. Nagy dilemmában vagyok és tanácstalan is egyben, fõleg azért is, mert a férjem nélkülem nem utazik.

Válasz:
A helyzete nem egyszerû, azt hiszem, az anyák sokat emlegetett csapdájába került. A döntése elõtt egyszerre több szempontot is meg kell fontolnia, megpróbálom ezeket összefoglalni, hátha segítenek. A gyermek születése nagy öröm a családban, egy férfit és egy nõt egy életre összekapcsol, bármi is történjék késõbb. Ugyanakkor a házasság nagy próbája is, mert az anya, teljesen érthetõen, nagyobb érzelmi intenzitással fordul a gyermeke felé egy darabig. Van olyan férj, aki ezt jól viseli, s van, aki nehezebben. Azoknál, aki érettebbek a házasságra és a gyermekvállalásra elmélyíti a kapcsolatot a gyermek érkezése, a férj megérti és elfogadja (megpróbálja elfogadni?) az átmeneti vagy átmenetinek tûnõ változásokat. Részt vesz a gyermek gondozásában, nevelésében és felelõsséggel van családja iránt. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne néha szüksége a feleségére amúgy a gyerek nélkül, s itt nem csak a szexre gondolok. A felnõtt emberek bármennyire is tisztában vannak a család iránti kötelezettséggel, néha igénylik egymás kizárólagos társaságát. Azt tapasztalom, hogy errõl gyakran megfeledkeznek a párok, pedig az idõnkénti kettesben eltöltött idõ (mozi, séta, utazás) nagyon jót tesz a kapcsolatnak is és az egyénnek is. Emellett az Ön férjének – levelébõl az tûnik ki – nagyon fontos ez az utazás, hiszen munkájának elismerése, ráadásul ezzel az úttal különleges élményt adhat Önnek.
Másrészt ott a kicsi, aki lassan elmúlik fél éves. Nehezíti a döntést, ha még szopik, mert akkor nehezebben lehet magára hagyni, persze ez sem megoldhatatlan. A következõ kérdés, van –e a közelben egy lelkes nagymama, aki az utazás elõtt jó néhány héttel, aktívabban részt tud venni a kicsi életében, s vállalja a majdnem egy évest egy hétre. Ha van egy olyan személy, akit a fiuk megismer, aki megtanulja azt, hogyan kell gondozni, milyen szükségletei vannak, akkor nyugodtan rá lehet hagyni egy hétre, mert a fiuknak nem lesz semmi baja. Az “anya-hiány” biztosan fellép, de a kapcsolatukban nem valószínû, hogy törés lenne. Lehet, hogy neheztelni fog egy darabig, de aztán minden visszazökken a régi kerékvágásba.
Dönteni Önöknek kell. Azt javasolom, beszéljék meg a férjével együtt nyíltan ezt a helyzetet. Mindketten mondják el a valódi vágyaikat, ki mit szeretne a legjobban, meg tudják-e oldani a jelentkezõ problémákat. Együttes mérlegelés után hozzák meg a kompromisszumos döntésüket.
Izsó Ildikó
2002.01.24
 


Az en anyam pszihopedagogus,es mindig azt mondja,hogy a gyereket legalabb 2 eves ,de inkabb 3 eves koraig nem szabad magara hagyni.Meg nagyinal sem!
De mindenki ugy tesz ahogy jonak latja.
Kriszta anya
Kriszta anya
 


Pedig mar kezdtem megnyugodni...
MGabi
 


Sziasztok!

Nem velem történt meg, hanem az unokatestvérem családjában, hogy kb. 20 hónapos volt a kislányuk, amikor úgy érezték, el kell kettesben menniük síelni kb. 4 napra. Mikor hazajöttek a kislány, aki addig jól elvolt a nagyszülõkkel, a mamája karjába vetette magát, és amikor apuci is odajött, hogy puszi-puszi, akkor hihetetlen dühvel elkezdte ütni-verni az apját, sikítozott. És ez napokig így ment, apát látni se akarta. Miért? Mert elvette tõle anyát 4 napra......

Nem akarok senkit rémisztgetni, mert valóban minden gyerek más, csak azt akarom mondani, hogy NEM alaptalan a pszichológusok azon véleménye, hogy ha lehet, ne hagyjuk másra hosszabb idõre 3 éves kor alatt.

Emese
emesemama (emesemama)
 


Kedves Mgabi megismert amikor hazajottunk. Csak negy nap, de annyira feltoltodtem a csendtol es alvastol, hogy az elmult heten eddig meg egyetlen egyszer sem voltam turelmetlen, ideges, faradt, es a gyerekekkel toltott minden egyes percet ertekelni es elvezni tudtam, mert kozben arra is radobbentem , hogz mennyivel jobb veluk, mint nelkuluk... andi
andi
 


Sziasztok!
Az én kicsim már majdnem 3 éves, de még soha nem aludt máshol. Talán ezen a nyáron majd ott fogjuk hagyni egy pár napra a nagyinál, de ez attól függ,hogy én mennyire leszek képes eltölteni nélküle ennyi idõt. Persze nem kell azt gondolni, hogy mi össze vagyunk nõve, hiszen komoly bölcsis a kisasszony, de nekem valahogy nem esik jól semmi igazán, ha õkelme nincs jelen. Végre, 3 év után elmentünk moziba a párommal, a Nagyi fektette le, már ezen is agyon izgultam magam. Aztán jött a telefon, szépen alszik nyugodjak meg. Na, én egyáltalán nem bírtam élvezni a filmet, nem kötött le, (pedig mindenkinek tettszett akivel eddig beszéltem) és alig vártam, hogy vége legyen. Amikor a párocskám nyogudtan megjegyezte, hogy "most beülhetnénk egy italra valahova!" majdnem elájultam, hogy tud ilyen "flegma" lenni, nem aggódik a gyerekért? Szóval azt hiszem én még nem vagyok kész a külön nyaralásra. Pedig szeretném én is, csak tudom, hogy nem érezném jól magam semmiképp.
 
 


Kedves Andi! Minél tovább húzod az idõt, annál rosszabb lesz! Szerintem egy kicsit el vagy késve ezzel a dologgal.
Gondolj arra, hogy a kicsinek is szüksége van változatoságra, más emberekhez igazodni, az õ gondolataikat megismerni legalább olyan izgalmas, felfedezni való dolog, mint az hogy a megszokott biztonságban legyen.
Nagyon-nagyon nehéz dolog, de szerintem a szeretet legnemesebb formája, hogy valakit el tudsz engedni, mert megbízol benne. És ezt sajnos pici korban, szépen fokozatosan kell elkezdeni. Akár most! Egy hétvégére vidd el a nagymamáékhoz. Biztosan élvezni fogja a környezetváltozást. Azt meg nem javaslom, hogy a férjedet ilyen butaságokkal vádold. Vegyél egy nagy levegõt és ne azt nézd, hogy te mire vagy kész, hanem azt, hogy a gyereknek milyen fontos ez! Egy idõ után te is könnyedén beleszoksz! Jó próbálkozást! Szofi Kép
Szofi
 


Sziasztok!

Szofival értek egyet.
Vili hat hetes volt, amikor a férjeméknek osztálytalálkozót szerveztek. Mi legyen, menjünk-e, ki menjen, meddig, stb. Végül anyukámék felajánlották, hogy lejönnek arra a hétvégére és elaltatják, menjünk mind a ketten. Mivel én csak a vacsorára voltam "hivatalos", 6-kor még volt egy szopi, majd elmentünk. Jól esett kimozdulni, nem bántuk meg, bár 11-kor már otthon voltunk. Minden rendben ment a lefekvés és fürdetés körül is.
Végül még egy történet. Amikor két éves voltam, a szüleimnek akkor nyílt lehetõségük nászútra menni Olaszországba. Azt hiszem nem kell mondanom, a hetvenes években ez mit jelentett. Mivel körút volt és kempingezni kellett, engem a nagyszüleimnél hagytak. Ezután minden évben egy hetet a nagyszüleimmel töltöttem, akik leginkább Hajdúszoboszlón nyaraltak. Én úgy érzem nem lettem kevesebb ezektõl a "külön nyaralásoktól". Sõt! Soha nem telepedtek rám a szüleim a szeretetükkel, de ma is leautóznak 120 km-t, ha ezt kérjük, és a nagyszüleimmel is nagyon jó a kapcsolatunk.

Csak ennyit szerettem volna leírni. Üdv:
Juca

[color=#476969:dc42bdeafd] Üdv: Juca
[/color:dc42bdeafd]
juca
Budapest XI. kerület
 
 


Sziasztok!
Nehéz mindenkivel egyetérteni, pedig egy kicsit mindenkinek igaza van. Szerintem nagyon függ a gyerektõl, hogy hogyan éli meg a távollétet a szülõtõl.
Valahol azt olvastam, hogy a gyerekeknek teljesen más az idõérzékük, mint a felnõtteké. Ami nekünk egy óra, az nekik az "örökkévalóság".Mit éreznénk mi, ha az a személy, akitõl a létünk, komfortérzetünk stb. függ, bizonytalan idõre eltünne az életünkbõl. Én bizony jól megrémûlnék.
A mi fiúnk három és fél éves, kislányunk tizenhárom hónapos. A nagyobbikat már többször hagytuk ott nagymaminál, de csak egy mozi, lakodalom, buli erejéig. A kicsit a szopizás miatt is hurcoltuk magunkkal( persze nem volt ez olyan gyakori).Nyaralás tk. még eszünkbe sem jutott a gyerekek nélkül. Nekünk az a kikapcsolódás, hogy más a környezet, új dolgokat, országokat, embereket ismerünk meg. Eddig még nem zavart a gyerekek jelenléte(mármint a kikapcsolódásban).Természetesen bizonyos dolgokról le kell mondani, egy féléves babával nem lehet a tengerpartnál nyaralni, egy kétévessel várost nézni, de el lehet tölteni egy kis vidéki házban egy-két hetet teljes nyugalomban. Mi ezt így oldottuk meg és müködött, de el tudom képzelni, hogy van aki tényleg csak akkor tud kikapcsolódni és feltöltõdni, ha gyerek nélkül utazik el. Mindenkinek magának kell ezt eldöntenie és mérlegelnie. Mit miért?
Üdv Maci
Maci
 


Kedves Maci! Én nem arra biztattam Andit, hogy a gyereke nélkül nyaraljon. Sõt! Mi mindig együtt nyaralunk, fel sem merül senkiben, hogy a közös örömökbõl kihagyjuk a kicsiket.
De továbbra is fenn tartom a véleményem, kell a változatosság! Nálunk ez speciel úgy van, hogy nyáron arra hétre mennek a nagymamához, amikor sok munkánk van a férjemmel, vagy éppen a lakásban alakítunk át valamit, vagy teszem azt 40 C fok van (a lakásban 50, -tetõtérben lakunk), a nagyinál meg kert, homokozó slagolás és olyankor csak velük foglalkozik a nagypapa és nagymama. Strandra hordják õket, kirándulnak, a kedvenceiket fõzi a nagyi stb...
Mi meg addig itthon gürizünk egy kicsit, nyugodtan, mert tudjuk, hogy a gyerekek jó helyen vannak, és lehet hogy ilyenkor el tudunk menni pl. moziba is vagy vacsorázni...
Évközben pedig egy hosszú hétvégét engedélyezünk magunknak a férjemmel, amikor kettesben megyünk el valahová. Ilyenkor is nagymama variáció van.
Ezzel egy dolgot sikerült elérnünk, hogy haza is szeretnek jönni és menni is szeretnek a gyerekek. Soha semmilyen konfliktus nem volt ebbõl. Sõt a két nagy (7 és 8 éves) a papájukkal tavaly külföldön is járt egy igazi városnézõ intenzív túrán (akkor 6 és 7 évesek voltak)nagyon-nagyon élvezték minannyian. Butaság lett volna nem elengedni õket, azért, mert én és a pici nem mehettünk!
Üdv: Szofi Kép
Szofi
 


Kedves Szofi! Természetesen igazad van, én is így képzelem el a dolgokat, ha a gyerekek 6-7 évesek lesznek, fenntartásaim csak a kisebb gyerekekkel kapcsolatban vannak. A mi családunkban sok vita volt ezzel kapcsolatban, mikor a kicsi született, a szüleim el akarták vinni a nagyot egy pár hétre, hogy nekem könyebb legyen és nem értették, miért nem akarom. Ehhez tudni kell, hogy a kisfiam alig volt két és fél éves, a szüleim Erdélyben laknak, mi meg Ausztriában. Nem hiszem, hogy jót tett volna bárkinek is ez a "könnyítés".
Üdv: Maci
Maci
 


Pont ezt mondom, hogy a gyereket ne azért vigyük valahová, mert le akarjuk rázni (mert könnyebb nélküle), hanem azért, hogy ô jobban érezze magát. Azzal semmijen szinten nem értek egyet, hogy amikor baba érkezik a családba, akkor megváltoztassuk a megszokott körülményeket, kvázi, hogy segít valaki. Én az anyukámnak sem engedtem, hogy velünk legyen az elsô napokban, hetekben. Alig vártam, hogy a kis család megismerhesse a picit és intim körülmények között együtt legyünk. Amirôl én beszéltem, az teljesen más eset, és igenis úgy tapasztalom, hogy a pici gyerekek is nagyon élvezik ezt a változatosságot.
Most éppen a Busójáráson voltunk Mohácson és anyukám vigyázott az egyéves pici lányomra és a begipszelt lábú nagyobb lányomra. A kisfiunk tudott csak velünk jönni. Nagyon jót tett mindenkinek ez a kis különlét.
A kicsiben teljesen új dolgokat vett észre édesanyám, egész más, új dolgokra inspirálta. Nagyon vidám és kiegyensúlyozott volt amikor hazajöttünk. Mellesleg én úgy gondolom, hogy a nagyszülôknek is joga van az unokájukhoz (nekem fontos, hogy ôk is boldogok legyenek), és egy teljes, többgenerációs családdal fenntartott kapcsolat nagy elônyére válik a gyerekeknek.
Egy másik megvilágítás (bár remélem nem kerülsz ilyen helyzetbe): két és fél éves volt a kisfiam és egyéves a kislányom, amikor egy súlyos betegség miatt kórházba kellett vonulnom több hétre (nem voltam látogatható állapotban). A nagy bajban nyugalommal töltött el, hogy édesanyám tökéletesen ismeri a gyerekeket és a gyerekek szeretik, megbíznak benne, biztos kezekben vannak. Ha nem lettek volna elôtte többször csak vele, nem tudtak volna összecsiszolódni és nem merek belegondolni, hogy mi lyen nyomai maradtak volna a kicsikben a többhetes anyanélküli, bizonytalan idôszaknak.... Kép Szofi
Szofi
 


Kedves Szofi!

A mi itteni nagymamink is jól ismeri a nagyobbikat, a fiam sokat van ott, tíz percre laknak tõlünk. Nagyon aranyos , nagyon kedves, de nem annyira flexibilis és a picikkel kb egy éves korig nem sok mindent tud kezdeni és nem is nagyon akar macerát már, azt hiszem. Így is nagyon sokat segít, ahhoz képest, hogy még dolgozik és van még kirepületlen gyereke otthon. Biztos ez is hozzájárult ahhoz, hogy nálunk így alakult ez ki. Hangsúlyozom, sokat vagyunk együtt, a fiam imádja a nagymamit és ha rá lennénk szorulva, nem lenne gond otthagyni a gyereket, vagy õ jönne ide, mint ahogy volt a második születésénél. Tehát õ teljesen tisztában van a gyerek napirendjével, stb. A gond a kicsivel van. Õt valahogy nem fogadja olyan szívesen, talán sok neki egyszerre a két gyerek, vagy zavarja a lányom visítása, de tény az, hogy magától soha nem kéri, hogy vigyük át egy kicsit és menjunk el moziba. Egyszer fordult elõ, három hónapos volt a kicsi, két szoptatás között moziba mentünk. Amikor megjöttünk a gyerek ordított és anyósom közölte, hogy ezt csinálja már másfél órája. Most azt gondolod, hogy nem tudta megnyugtatni, nem tehet róla. A gyerek a Maxi- Cosi- ban csücsült, nem vette az ölébe, legalábbis amikor megérkeztünk. Hát lehet, hogy ezért nem hagyjuk már ott. Ha már lehet vele beszélgetni és nem bõg annyit, (a nagyobbiknál is így volt).
Szerintem is joga van a nagyszülõknek az unokájukhoz, az én fiam mindig feltöltõdve és boldogan jön haza onnan, sõt haza sem akar jönni, tehát az elõbbieket nem rosszakaratból írtam, de hát különfélék a nagymamák. Lehet, hogy bennünk e miatt alakult ki az a mentalitás, hogy kicsi gyereket nem hagyunk nagymamánál. Jobb neki, ha velünk van egyelõre. Szerencséd van édesanyáddal az enyém is ilyen, csak ne lenne olyan messze!
Üdv, Maci
Maci
 


Maci! A szavaidból is kitûnik, hogy nem lehet általános tanácsot adni a topic témájára, de azért mindenképpen jó, hogy akit érdekel a téma, az látja, hogy milyen példák vannak és talán könnyebben el tudja dönteni, hogy az õ családja melyik kategóriába tartozik. Egy biztos, a gyermeknevelés nagyon személyreszabott, úgyhogy éppen ezért sohasem tudtam elfogadni, a nagyokosok tanácsait (orvos, védõnõ stb.), hogy hogyan KELL csinálni a dolgokat...
Szerintem senkinek sem az a célja, hogy meggyõzze a másikat. Nagyon jó hogy van ez az ötletbörze. Üdv: Szofi Kép
Szofi
 


Szia Szofi! Egyetértek. Üdv:Maci.
Maci
 


Kedves Szofi és a Többiek!
Elõször is bocs, hogy így eltüntem. Igazatok van tudom, hogy kicsit le vagyok maradva a dolgokban, de azért vannak részletek amiket az elõzõ levelemben nem írtam. PL. hogy 2 éves koráig nem aludta át az éjszakát és addig ugyebár nem is szívesen vállalta a nagymama, mivel õ nagyon mélyen alszik és félõ, hogy nem hallja meg amikor felsír. Azután az "Aludj jól gyermekem" módszerrel sikerült rászoktatni az alvásra, de most meg az a ciki, ha véletlen mégis felébredne akkor a nagyi tuti, hogy elkezdené dajkálni, vagy megitatná teával, ami a mi jól bevállt módszereinkkel ellentétben állnak. Szóval, azért nem csak a gyereken és a szülõn, hanem azon is sok múlik, aki vigyázni fog a gyerekre arra a pár órára, napra. Hiszen senki nem szereti, ha a heteken át jól végzett "munkáját" pár nap alatt tönkreteszik. (Merõ jó szándékból persze!) Valószínû most sokan azt gondoljátok, hogy én nem bízom a saját Anyámban ami nem szép dolog és lehet hogy igazatok van bizonyos fokon, DE van amit tényleg muszály úgy csinálni ahogy én mondok, és hogy gyõzhetném meg a mindent tudó Anyucimat errõl?? Az egész nem ér annyit, inkább meglátogatjuk hetente 4-5 óra hosszat és ennyi. Én kiskoromban évente kétszer találkoztam a Nagyimmal talán ezért nem tudom hogyan kellene alakítani a dolgokat. Pedig tudom, hogy szereti az egyetlen unokáját, és a csemete is a Mamát és jó lenne ha kicsit közelebb tudnának egymáshoz kerülni. Bocs, ha enyhén off vagyok mert ez már egy más történet azt hiszem.
 
 


SZiasztok!

A nagyiknál mindig minden más. Bármennyire is hajlandó egy nagymama betartani az általam felvázolt szokásokat, szabályokat, akkor sem lesz ugyanaz. NÁlunk ez minden egyes nagymamázás után érezhetõ volt, a gyerekeknek kellett néhány nap, mire újra alkalmazkodtak az itthoni körülményekhez (kb 2-6 éves korszakról van szó). Jellemzõ volt a nyûgösség, nyafogás, nagyobb hiszti is. Érzik õk, hogy meddig mehetnek el itt vagy ott, és a nagymamánál ált. tovább, és ezután nehéz visszaszokni.
Ja, mostanra már nem olyan érezhetõ a dolog (7-9).

Ildi

Ildi
 
 


Sziasztok!

Én úgy gondolom, hogy ez nem baj. Én és a férjem sem vagyunk egyformák. Alapdolgokban egyetértünk, de a vérmérsékletünk is más, így a gyerekek is tudják kivel lehet bohóckodni és mennyire. Miért lenne ez másképp a nagyikkal? Ha alapdolgokat megértenek és elfogadnak (ezt Nektek kell rögzíteni), akkor semmi baj nem lesz. Persze, érezhetõ a nagymamaság utáni állapot, de visszaszoknak. Én nem tiltom a nagymamáktól a gyerkõcõket és Õk tudják, hogy sok mindent lehet a nagyinál, amit itthon nem. Azért kár lenne a nagyszülõktõl megfosztani õket és fordítva! Én nem szeretném, ha "idegenként" néznének a szüleimre, esetleg a nagyszüleimre. Így is lehet egy család nagycsalád, nem csak sok gyerekkel.

Hami
Hami
 


Én is azt gondolom, hogy az életben sokféle emberhez kell alkalmazkodniuk és ezt kiskorban egyszerûbb elsajátítani. Persze nekem könnyû, mert az anyukám maximálisan betartja a nevelési utasításaimat, akkor is, ha nehezére esik. Fel tudja egyszerûen fogni, hogy a nevelési kereteket nem lehet egy két napra megváltoztatni, mert az rossz a gyereknek is.
Természetesen ezzel együtt más náluk lenni, egész pici koruk óta járnak hozzájuk (nem túl gyakran- met szerintem az se jó, ha napi renden találkoznak) és soha semmijen problémát nem okozott ez a viselkedésükben.
Szofi
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

cron
XTrefl