Új privát üzeneted érkezett!

Adrienn! Még nem olvastam el mindent, csak előrefutottam, jelezni, hogy az én gyerekem a tieddel majdnem egyidős, és kifejezetten UNJA, elmegy, ha mesét kezdenek olvasni neki. Viszont ha a mesekönyvből a saját szavainkkal, mutogatva beszélünk a rajzokról, pont az ellenkezője, BÁRMEDDIG képes volna hallgatni. Nagymama ebben nagy mester, nagy gesztikulálással kíséri a saját maga által kitalált történetet, Kitti pedig hihetetlen hosszúságban képes figyelni tátott szájjal. Egyszer figyeltem, amikor Nagymama (nyilván elfáradva) szinte észrevétlenül átváltott a rajz melleti versike felolvasásába. Kitti szinte azonnal felállt, és ment játszani.
Próbáld ki így!
 
 


Igen, Méri, ebben az én nagyszüleim is nagymesterek voltak, imádtam is mesét hallgatni. Persze soha(!) nem a Grimm meséket és társaikat, hanem a hozzám közel állókat. Ádám fiam is érdeklődést mutat, ha így csináljuk, és ma reggel például kora reggel felkeltem, és mire ő ébredt, már kész voltam mindennel, így én foglalkoztam vele: leültünk a kanapéra, előszedtük a könyveit, és a képekről beszéltünk. Nem unta meg, sőt! Aztán ma gyorsan vettem még két nagyon jó könyvet, mert megnyugodva látom, hogy tetszik neki a dolog, és hogy ha van könyv, eszébe se jut a dvd-nézés. Egyrészt igazatok van, nem mesét olvasni kell az ekkora gyereknek (a barátnőm fent említett lánya lehet a kivétel, nem az én fiam eszerint), hanem könyvvel a kezünkben beszélgetni a képekről. És meg is változott a fiam, mert most már ily módon leköthető, régen viszont nem volt lelkes könyvlapozgató. Szóval meg vagyok kissé nyugodva. Csak a férjem értené meg, hogy nem szabad képernyőhöz szoktatni a kicsiket (se).

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziaszsok! A nagyobbik fiam (márc. végén lesz 4 éves)nagyon szeret mesét hallgatni, de alig van rá példa, hoyxg könyvet veszünk ehhez elő. Ő rendeli a mesét. ez azt jelenti, hoyg előre elmondja, hgoyg mi legyen a mesében. ÁLt. vonatokról, hbuszokról, hajókról stb. kell szóljon, és mindig azt csinálnak a járművek, ami őt foglalkoztatja. Pl. barátkoznak, beszélgetnek, stb. A könyveket nagyon szereti (nem csoda, rengeteg könyvünk van és az apja is állandóan olvas), de most már nem is a mesekönyveket nézegeti, hanem a vonatos-hajós-járműves könyveket. Elég vicces, ahogy mutogatja a mozdony részeit, felismeri az ósszes bp-i villamostípust, meg a francia, japán, stb. expresszvonatokatKép. Ő maga is állandóan mesél, van hoyg fél órán kerszetül fűzia történetet. engem viszont most az aggaszt, hoyg a klasszikus meséket egyáltalán nem ismeri. Az öccse ( 2éves lesz mindjárt) meg alig egy-két állatot ismer, de a mozdonyokkal már ő is tisztában van.
Tv. én meglennék nélküle, de a férjem szenvedélyes tv-néző. Egyáltalán nem érti meg, hoyg a gyereknek az miért rossz. hÍreket néz előttük, sőt van amikor fimet is. én meg győzzem addig másik szobában lekötni őket. Amikor a nagyobbik fiam csak kiejti a száján, hyg mesét akar nézni, már ugrik is bekapcsolni. Meg sem kísérli lebeszélni, még véletlenül sem mond neki ebben nemet.Pedig könnyen elterelhető még a figyelme, leülök játszani vele, azonnal érdektelen a tv.
Még eszembe jutott a mesékről: kisebb krában nagyon szerette a fiam, ha egy állatcsaládról meséltem neki (pl.csiga családról), akikkel az történt ami vele is egész nap. Pl. kistestvére született, játszótéren volt stb. Sőt így lehetett elérni, hoyg pl. átadja az ágyáta tesójának (minden eset azt meséltem, hoyg a kicsicsiga odaadta az ágyát a testvérének, és így el tudta ő is fogadni a dolgot.) még ma is szereti az ilyen meséket este, főleg ha a mindennapoktól eltérő dolog történt velünk.
Mama. A mesékben (magyar népmesékben is ) sok rémség van, ez igaz. De a gyereket nem lehet burokban tartani szerintem, úgyis találkozik ilyesmivel. Sőt az ösztöneikben is sok vadság van. viszont a mesék segítenek feldolgozni nekik a negatív dolgokat a fantáziájuk segítségével. Ha pl. a hírekben látnak valami rosszat, az feldolgozatlan feszültség marad, rossz a maga nyers valójában. A népmesék viszont segítenek. Szerintem.

Lányok, ti milyen helyzetben vaygtok a legtürelmetlenebbek?

Zsuzsa
 
 

 
 

Szia Zsuzsa!
Szerintem a klasszikus meséket ne nagyon sajnáld, ha nem szereti a gyerek, hát nem tragédia. Én speciel utáltam majdnem mindegyiket, de azt hiszem, ettől még semmivel sem lettem műveletlenebb az átlagnál. Nem is értem, hogyan lettek azok a történetek "a gyerekmesék". Na jó, értem éppenséggel, de nekem akkor se tetszenek. Az ízlések különbözőek, ez gyerekekre is igaz. A szokások meg szerintem le vannak... Én legalábbis elég könnyen felülbírálom őket.

Én ma viselkedtem nagyon csúnyán, még most is bánt a dolog, de egyszerűen nem volt más választásom, akárhányszor újragondolom az esetet. Megbeszéltem utána a barátainkkal, akik jelen voltak, és azt mondták, ők se tudnának jobb megoldást.
Nálam elv, hogy csak akkor ütöm meg a gyereket, ha a saját életét vagy testi épségét veszélyezteti, és makacsul ragaszkodik hozzá, hogy azt akarja is rendszeresen csinálni. Nos, ma már sokadszor rémített meg azzal, hogy a szájába töm olyan dolgokat, amiktől megfulladhat. Rengetegszer próbálkoztam szép szóval, türelmes kiszedegetéssel, határozott nem szabaddal, magyarázattal, de csak csinálja, és szerintem mindannyiszor veszélyben van. Nos, ma a sokadiknál elhatároztam, hogy a következőnél ütök. Meg is tettem. Nagyon sírt, nekem vérzett a szívem, de az biztos, hogy utána eszébe se jutott ilyesmit csinálni. Engem viszont a férjem jól lecseszett, pedig ő is volt már, hogy a kezére ütött, és sokkal kisebb dologért, olyasmiért, hogy neki valamilyen cuccához rosszul nyúlt hozzá szegény gyerek. Akkor én szóltam a férjemnek, mert simán csak dühből csinálta. Most az akkori lecseszést akarta visszaadni. Csak szerintem nem volt igaza, mert én nem dühből ütöttem, és nem is valami apróság miatt.
Akárhányszor végiggondolom az esetet, nem jut eszembe jobb megoldás. Ti mit tettetek volna? És mit tesztek, ha a gyerek (kicsi, még nem érti a miérteket) például autók közé akar kiszaladni a járdáról (kezét kitépve az én kezemből, mert nem szeret állni és várni), vagy feláll az etetőszékben (nézni is rossz), vagy felmászik olyan helyekre, ahová nagyon nem szabad. Nem tudom kizárni az életünkből az összes veszélyforrást, nem tudok elég ügyes lenni ahhoz, hogy mindent eltegyek előle, stb. Szóval meg kell tanítani együttélni a veszélyes kísértésekkel. Ti hogy csináljátok?
Ja, és persze mindezt nehezíti, hogy a férjem veszélyérzete nagyon más, mint az enyém (ld. föntebb).

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn!Hát, sok más nekem sem jutott volna az eszembe...Amit a férjedről írtál, az mintha az enyémrő is szólna. ő is akkor dühül meg, amikor valamelyik ded rosszul nyúl a holmijához 8könyve, távkapcsoló, tv, video, aktatáska). Azzal a különbséggel, hoyg elég gyakran fenyegeti meg a gyerekeket pofonnal egyébbel, olyan helyzetekben is amikor semmi értelme nincs, ráadásul miután ált. nem teljesíti, ezért előbb-utóbb semmi hatása sem lesz. (nem mintha pofozni kéne őket, de szerintem csak olyan büntetést szabad emlegetni, feltételekkel, ami összefügg a tettel és be is tartom, pl. szétdobálnak mindent, akkor nem lesz idő játékra vacsora előtt)

Úttest. A naygobbikom szerencsére igen hamar megtanulta, hyg nem szaladunk ,i az útra, ráadásul fél az autóktól, ezért nem is jut eszébe. A kicsi keményebb dió, semmi veszélyérzet, ő is kirohanna, ha hagynám. Most azt csinálom, hyg minden alkalommal elmondom, hyg nem szabad kiszaladni az útra, fogni kell a kezem (vagy a tesó kezét, az néha jobban bejön, csak résen kell lennem). KOndicionálom, mint egy idomár az állatátKép, ha sétálunk, de ha babakocsiban vagyunk akkor is, minden járdaszegélynél megállok, teátrálisan körülnézek, és monmdom: nem jön autó, mehetünk. mindig ezekkel a szavakkal. Ha sétálunk, és megáll, akkor nagyon megsícsérem, hyg ügyeses tette. Amikor egyszer kiszaladt egy néptelen úton (szerencsére), megvártunk egy autót, és mutattam, hyg oda szaladt ki, ahol az autó ment.
Ma már ott tartunk hyg legtöbbször lassít, és nyúlik a kezem felé, hoyg megfogja.

zSuzsa
 
 


Sziasztok!

Jöttem olvasgatni. Nem semmi férjek vannak itt kérem szépen Kép A gyerekeink mellé még bevállaltuk őket is Kép

Nekem kezd múlni a türelmeteln időszak, de még előjöhet, majd dackorszak környékén... Kép

De azért többször emlegetjük itthon, hogy mi a nap fénypontja: az este fél nyolc, mert akkor már ágyban vannak. Akkor már "csak" a házimunka van (meg egy kis net Kép

Kicsit off, de szó volt, a anya-nevel apa-kényeztet témáról.
Ahogy Csenge is írta, mindig egyet kell értenie a szülőknek egymással (a gyerek előtt), azért mert különben aláássák egymás tekintélyét a gyerek előtt, és ez tudatalatt megmarad a gyerekben és későbbiek során (szintén tudatalatt, de) lehetőséget ad arra, hogy a gyerek kijátsza a szüleit egymással szemben.

Adrienn, van egy topik a gyermeknevelésen belül, az ilyen "nem szabadokról" úttest, felmászás, stb. ("nem szabad", hiszizés - a dackorszak előtt 10-20 hónapos babákról szól a topik)

Mindenkinek B.U.É.K.

Lilla
 
 


Adrienn! Megutotted a masfel eves gyereket?? Kép
Gratulalok!
"de az biztos, hogy utána eszébe se jutott ilyesmit csinálni."
Azt te csak szeretned hinni! Ez nem igy mukodik!

Mintha valahol irtad volna, hogy te pedagogus vagy. Az iskolaban is testi fenyitessel fegyelmezed a tanitvanyaidat? Kép
valaki
 


Valaki,
nem lehetne valami konstruktívabbat?Kép

Adrienn,
szerintem sem helyes megütni a kicsit, semmi értelme, egyrészt mert nem fogja fel, hogy miért tetted, másrészt pedig felesleges szenvedést okozol mindkettőtöknek. Miket tömköd a szájába? Nem lehet elébe menni? Nem lehet, hogy figyelemfelkeltésként csinálja? Nekem nagyon sokszor az segít, mikor már eldurranóban van az agyam, hogy próbálom higgadtam végiggondolni a szitut, a gyerek szemszögéből, mi lehet indítéka. És ha belegondolok, hogy mondjuk a 3 évesem azért őrjöng és rohangászik fel-alá a lakásban, mert én pl. egész nap a kicsit babusgatom, aki épp betegKép, és emiatt óhatatlanul több figyelmet kap, akkor már nem is tudok haragudni a rosszcsontra. (Lehet, hogy kicsit zavaros vagyok, nem nagyon alszom pár napja)
A kérdéseidre azt tudom csak mondani, hogy sajnos nincs mit tenni, ez egy ilyen korszak, mindig ott kell lenni a nyomukban. Az én fiam is elég eleven, és akkor nagyon enyhén fogalmaztam, most jutottunk el oda, hogy felfogja a miérteket. De eddig szó szerint a nyomában voltam egész nap. Etetőszékbe, babakocsiba mindig bekötöttem, így esélye sem volt felállni. Ha nincs 5 pontos öv a széketekben, akkor lehet tenni a meglévőre egy hámot (azt hiszen így hívják azt a cuccot) Nálunk az ajtókban levő üveg be van deszkázva, a konyha ráccsal van elzárva, apró dolgok nincsenek szem előtt, növények fent, ablakok közelében nincs semmi olyan, amire fel lehet mászni, stb. Ez sokat segít a túlélésbenKép.
Kitartás, el fog múlni ez a korszak is!Kép

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Sziasztok!
Valaki, téged már vártalak.
A suliban nem ütöttem meg a gyerekeket, mert nem szabad. Ellenben volt olyan gyerek, aki az egyik kolleganőmet a folyosón megütötte. Ennyit a liberalizmusról...
A fiamat se fogom verni, mint a répát, szerintem sokan sokkal többet bántják a gyereküket, mint én, aki most sóztam oda először, és remélhetőleg egy időre utoljára. A mi korosztályunkat egyébként tényleg verték, mint a répát, aligha volt olyan hét, amit én és a tesóm nyakleves nélkül megúsztunk volna. Az osztálytársaim hasonlóan jártak. Pedig ez még egy elit környék volt... És akkor (mindössze húsz évvel ezelőtt) ezen senki nem háborodott fel. És felnőttünk, többségében normálisak lettünk.

Zulu, nem dühből ütöttem, mint írtam, hanem azért, mert mást már tényleg nem tudtam kitalálni.
A biztonság a saját lakásunkban megvan, minden el van kerítve, de nem mindig a saját lakásunkban vagyunk. Általában ha nem otthon tartózkodunk, én a nyomában vagyok, de ha a férjemre vagy az ő családjából bárkire, vagy a laza barátnőmre van bízva a fiam, akkor aggódom, mert ők nem elég gyanakvóak, és a veszélyérzetük is más, mint az enyém. Ezért szeretném a gyereket megtanítani az alap dolgokra, mint pl. hogy nem verheti fakalapáccsal a barátnője fejét, nem fojtogathatja őt, nem nyomhatja majd ki a csecsemők szemét (most erre is kísérletet tett), nem dughat a szájába golyókat, nem ugorhat le a zongoráról, stb. Ezeket meg kell tanulnia, bármi áron. Ha nem tanulja meg, annak lehet igazán súlyos ára.
Hogy TANÍTSAM meg neki mindezt?

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


sziasztok

szerintem ez nagyon rossz hozzáállás hogy minket is ütöttek mégis felnőttünk---susan forward-tól olvastam éppen most a mérgező szülőket, szerinte az ilyen szülő már ebbe a kategóriába tartozik---ezt nem konkrétan rád értem adrienn, csak ez egy gyenge pontom.pont azért olvastam ezt a könyvet mert az én szüleim mérgező szülők, nem vertek soha de a lelki terror talán rosszabb.......
persze nálunk is volt már olyan hogy kapott a gyerek a pellusra, vagy a kezére, nem vagyunk rá büszkék, és ha engem is vertek volna lehet hogy én is így gondolkodnék, hogy még használ is neki, hisz én is rendes ember lettem.....de mivel nem így volt úgy gondolom nem szabad ebből kiindulni, elég szomorú hogy ez akkor esetleg minden napi volt, milyen jogon.....most ezt családon belüli erőszaknak hívják......---értem itt a minden napos verést---
becsi

bocsi rossz a billentyűzet csak kisbetűm van
becsi
Iklad
 
 


"A mi korosztályunkat egyébként tényleg verték, mint a répát, aligha volt olyan hét, amit én és a tesóm nyakleves nélkül megúsztunk volna. És akkor (mindössze húsz évvel ezelőtt) ezen senki nem háborodott fel. És felnőttünk, többségében normálisak lettünk."

Adrienn, szerintem te vagy a tipikus, nagyszerű példája annak, hogy a "régi típusú" katonás, keménykedő, elveket mindenáron szem előtt tartó, poroszos nevelés egyáltalán nem eredményez normális felnőtteket.
Te meg a normalitás? A pszichológia szerint a harmonikus személyiség laza, könnyen alkalmazkodik a körülményekhez, toleráns. Ehhez képest te rendmániás vagy és hihetetlenül merev, az egész világ be van táblázva az agyadban, hogy "helyes" -"nem-helyes", amiben kevés az eredeti elem (bár erre nagyon büszke vagy), hisz minden ilyen irányú "értéket" a szüleid neveltek (vertek) beléd. Feltétlen engedelmességet követelsz, a környezetedtől azt várod, hogy úgy viselkedjenek, mint a kis katonák. Ha nem így töténik, előtörnek a dührohamaid, amit a hormonoknak tulajdonítasz. Jellegzetes kórképpel rendelkezel. Bár ezt a pszichológusod anno bizonyára nem kötötte az orrodra.Kép
Névtelen
 


Hányni tudnék tőled, Névtelen.
Finom voltam.
szilvi
 


Álljunk meg, gyerekek!
Úgy látom, hogy viharos vizekre eveztünk, ráadásul ez a téma azért is nagyon jó, mert remekül lehet tovább habosítani a tajtékokat.
Egyébként pont erről (megütheted vagy nem ütheted) nem is olyan rég, néhány hónapja már hosszasat beszélgettünk a bosszant, bosszant topikban. Nagyon könnyű addig elítélni másokat, amíg a gyerek kicsi, és a nevelésről még csak az elvek szintjén beszélgetünk. És nagyon könnyű úgy elítélni másokat, hogy nekünk magunknak könnyebben kezelhető gyereket adott a jó sorsunk.
Ez a mérgező szülők - már hallottam róla, sajnos a kezemben nem járt. Amiket hallottam, az alapján viszont úgy gondolom, nagyon eltúlozza a szülő léleknyomorító képességét/szerepét. Mindannyian tudunk olyan példákar sorolni az életünkből, amelyek miatt most - mondjuk úgy - szenvedünk a szüleink, vagy mások hatása miatt. Ugyan kinek a viselkedése miatt ne szenvednénk soha? Különösen igaz ez arra, akivel évtizedeket együtt tölt az ember. Hamarosan megjelenik a mérgező házastársak és a mérgező egyházak, valamint a mérgező munkahelyek című könyv is ennek szellemében. Kép Na jó, azért majd el is olvasom. De ne hergeljétek magatokat nagyon fel az ilyesmiken, jó? Kép
Visszatérve a pofonra: bizony vannak olyan helyzetek, amikor az a büdös kölyök KépKépKép nem ért másból. És bizony, vannak olyan dolgok, amiknek megértése fontosabb annál, minthogy vajon "maradandó lelki sérülést okoz"-e egy-egy időben elhelyezett nyakleves.
Hahó, közbekiabáló "széplelkek"! Felgyűrtem az ingujjamat! Kép
Kíváncsi
 


névtelen. Egyszer már nekikezdtem, de elszállt, ez a szerencséd. tehát: a pszichodiagnosztika nehéz dolog, te valószínűleg kezeltként megtanultál ezt-azt, de attól még nem lettél pszichológus. Amúgy lehet, hoyg te nem csaptál még rá sose a gyerekedre, de kamaszkorában lehet hogy rossz lesz neki, hoyg rend és fegyelem meg korlátok nélkül nevelkedett.
Szóval ne izgulj értünk, mi értjük, hoy miről beszélt Adrienn, neked még néhány iskolát el kell végezned uyanezért.

Kíváncsi! A mérgező szülőket olvastam, elég régen, de arra emlékszem, hoyg ott nagyon súlyos dolgokról van szó, nem egyszerű pofonról. úgyhogy drága névtelenünk még a könyvet sem tudta jól elolvasni.
Amúgy teljesen igazad van, méga pzsichomókusok is azt mondjká, hogy nincsenek javíthatatlan sérülések.

Zsuzsa
 
 


Teljesen felháborít Névtelen stílusa, ha olyan nagyon hozzáértő vagy akkor talán vállalhatnád a nevedet is, nemcsak névtelenül irogatnál.

Én sem vagyok a megütés híve, a verést meg természetesen elítélem. Azonban vannak valóban olyan helyzetek amikor néha muszály egy figyelmeztető legyintés.
Vagy kedves Névtelen, te inkább állnál a baleseti osztály előtt halálra aggódva a gyerekedért mert elütötte az autó (és akkor még szerencsés volt, hogy a legrosszabb nem történt meg...) vagy igenis ha nem érti meg hogy nem szaladhat az úttestre az autók közé, akkor kap a fenekére egyet.
Mert sajna vannak olyan gyerekek akik, már kicsiként is értenek abból, ha elmondja a szülő, és vannak olyanok akik nem. Ez persze nem azt jelenti, hogy ha nem érti meg rögtön a szabályt akkor oda kell suhintani egyet, de ha másból nem ért és veszélyes lehet rá nézve ha nem tanulja meg akkor szerinted mit kellene csinálni?

Kérlek oszd meg velünk a módszereidet!

Üdv
Cseni
 


kiváncsi

én egyáltalán nem érzem eltúlzónak a könyv által vázolt szülők léleknyomorító képességét, már csak azért sem mert 21 évig éltem ilyen szülőkkel, majd a házasságomból még 3 évet vettek el fokozott nyomorítással, írigylem azt aki nem ismeri ezt a szülő fajtát elhiheted, a könyv sajna nálam nagyon igaz.......
becsi
Iklad
 
 


zsuzsa
a mérgező szülőkről én írtam nem a névtelen és nem az egyszer-egyszer adott pofonra, hanem arra hogy --engem is redszeresen vertek mégis rendes ember lett belőle--,a kettő azért nem ugyanaz, olvasd el a hozzászólásomat
egyébként figyelmesen elolvastam a könyvet mert mint fentebb írtam érint erősen a téma.....
de tényleg ne menjünk ennyire bele, csak simán legyünk mérgesek ha felbosszantanak ezek a manócskák.....
becsi
Iklad
 
 


Becsi,
elhiszem, hogy vannak valóban léleknyomorító szülők, sajnos. Azzal vitázom inkább, hogy szinte mindenki, aki olvasta a könyvet, arról számol be, hogy milyen mélyen érintette, és ezt érzem kicsit túlzó hatásnak. De tényleg nincs értelme több szót vesztegetni erre addig, amíg nem is tudom, miről beszélek pontosan...Kép Be fogom pótolni, neked pedig azt kívánom, hogy mielőbb tedd túl magad a múltadon és koncentrálj a jövődre! Kép
Kíváncsi
 


köszi probálkozom.......
egyébként tényleg nehéz elolvasni, ezt a bevezetőben is jelzi az író, főleg ha az ember átélt ilyeneket, azt nem tudom abban milyen érzéseket vált ki aki csak kiváncsiságból olvassa.....
becsi
Iklad
 
 


Ja, és va nám olyan nézet is, miszerint két év FÖLÖTT nem lehet megütni gyereket, mert akkor már a megalázást érzi. Mert addigra kialakult az én-tudata, vagy kialakulóban van. Addig viszont nem.
Nem tudom, hogy ezzel egyetértek-e, de elgondolkodtató.
szilvi
 


Adrienn,
pont arra akartam kilukadni, hogy megtanítani nem tudod még, max. kondicionálod a gyereket, amit ugye veréssel is lehet.
Azt is értettem, hogy nem dühből ütöttél, erre szándékosan nem reagáltam. Maradjunk annyiban, hogy jobban el tudom fogadni, ha valaki dühből, ijedtében odacsap.
Továbbra is az a véleményem, hogy egy ennyi idős gyereknél alapvetően a megelőzés a lényeg, persze ha megtörténik a baj, akkor meg kell szidni, stb., igenis érezze, hogy valami rosszat tett, de szvsz tök felesleges fizikailag is odahatni. Nálunk is akkor volt főleg gond, ha nem otthon voltunk, nem is szerettem olyan helyekre menni, ahol az egész lakás egy óiási veszélyzóna volt, abban az időben elég keveset mentünk vendégségbe ezekre a helyekre.
Az én fiam meglehetősen intenzív emberke, mint már írtam fentebb, de szerencsére sikerült különösebb dresszúra nélkül megúszni a tipegőkort.

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 


Becsi,
elkerülte a figyelmemet az előbb, amit írtál: hogy a gyerek megütését családon belüli erőszaknak hívják manapság.
Kicsit zavar is engem ez. Mert teljesen egybemossa az agresszív, durva viselkedést, aminek az egyetlen célja valaki brutális indulatainak a levezetése azzal a szükséges és elkerülhetetlen hétköznapi élethelyzezttel, hogy az ember gyereket nevel. És ennek eszközeként néha, szigorúan indokolt esetben ad egy-egy nyaklevest. Kérded, milyen jogon üti meg a szülő a gyereket? Jogon? Nem hiszem, hogy ez jog kérdése. Inkább a felelősségé. Nem mérheted azonos mércével a gyereket és engem! Hiszen nem a gyerek felelőssége belőlem tisztességes embert nevelni, hanem az enyém, hogy belőle az legyen, és addig is, lehetőleg élje túl a kisgyerekkorát, hogy pimasz kamasz legyen belőle. Kép Ha a gyerekkel valami megmásíthatatlan történik, amit meg lehetett volna előzni ha másként nem, de egy jól irányzott fülessel, utólag egész biztos nem fogja azt mondani, helyesen tetted anyám, hogy nem ütöttél meg, inkább szenvedek a következményektől egy életen át, de hogy megüss...! Milyen jogon?
Józan belátású gyerek (nem egészen kicsikre gondolok) szerintem amúgy is a legtöbb esetben tudja, mikor játszik már kifejezetten a pofonra, mikor nincs más célja a rosszalkodásnak, bosszantásnak, hisztinek, mint az, hogy próbálgassa a tűrőképességed határait.
Ezzel együtt, ha olyan gyereked van, akivel meg lehet mindent szép szóval is értetni, akkor valóban nincs szükség hathatósabb eszközökre. Ha viszont a gyerek vagy a helyzet nem olyan, akkor mérlegelni kell: minek kisebb a veszélye.
A másik, amiről szintén sok szó esett a már emlegetett topikban, azt biztosan meg fogod érteni, mert te is azt élted át, hogy mennyivel több kárt lehet okozni a lelki terrorral, mint az enyhe - de meg merem kockáztatni, hogy akár a középsúlyos - testi fenyítéssel. Egy verésen az ember sokkal könnyebben túlteszi magát (tudom, megéltem), mint azon, hogy úgy nőjön föl, hogy módszeresen, éveken át, tudatosan és szándékosan nyomorítják a lelkét. Ami az én múltamat illeti, nekem is vannak - egyébként hőn szeretett Kép - szüleimmel kapcsolatban egyre enyhülő mértékben, de máig mérgező emlékeim, és komolyan mondom, hogy a szájukon kiejtett hülyeség sokkal jobban fáj még ma is, mint a pofon helye, amin már inkább csak nevetek, de legalábbis sokkal inkább megértem. Csak féltettek, csak megijedtek, értem, miért tették.
Na jó, máskor szűkebbre fogom...Kép
Kíváncsi
 


Köszönöm, hogy névtelenre reagáltatok helyettem, kb meg is írtátok neki azt, amit én is írtam volna. Már ismerjük egymást különben, de nagyon szeretném tudni, ki ő valójában. Azt nagyjából tudom, hogy ki mindenki nem lehet. Azt is tudom, rajtam kívül kikkel van még baja. Azt is tudom, hogy politikáról is vitatkoztunk már, és roppant liberális elveket vall. Amiket én nehezen tudok összeegyeztetni azzal a mondatával, hogy "A pszichológia szerint a harmonikus személyiség laza, könnyen alkalmazkodik a körülményekhez, toleráns."
Ezt melyik pszichológiai irányzat írja, kedves névtelen? Elfelejtetted, hogy több is van, ahogy filozófiai irányzatból is rengeteg van. Lehet, hogy egyszerűen csak más irányzatban hiszel te, és másban én. De ne mondjuk már ki, hogy amelyiket te kedveled, az "a pszichológia".
A toleranciáról meg ne is beszéljünk, aki így dorongol le bárkit, mint te itt, az nem a tolerancia mintaképe, de ezt már egyszer megvitattuk. (Már akkor is nagyon szerettük egymást.) És aki eldönti, milyen a "pszichológia szerint harmonikus egyéniség", az sem túl nyitott a más elképzelésekre.

Visszatérve az ütéshez. Becsi, szerintem te kicsit elkeverted a dolgokat. A rendszeres és megnyomorító verés közel sem az a pár nyakleves, amit én kaptam gyerekkoromban, és főleg nem az, amit most ezegyszer az én fiam kapott. Én a sajátomnál is elevenebb gyerek voltam, igazi balesetkirály, szóval lehet, hogy ha nem óvnak BÁRMI ÁRON a balesetveszélytől, akkor most nem élek vagy nyomorék vagyok. Vagy ha nem pofoznak oda néha a tanulóasztalhoz, akkor még érettségim se lenne, mert engem a szobában benntartani is már művészet volt. Az öcsém teljesen más alkat, ő alig kapott ki, de a mai napig nyugodtabb is nálam. Nos, innen nézve azt mondom, megértem, ha néha odasóztak nekem, és úgy gondolom, a rendmániámmal együtt normálisabb lettem, mint ha úgy jártam volna, mint néhány határozatlanul nevelt társam. Lehetnék börtönben is, vagy lehetnék kábítós. Ki tudja, hova fejlődtem volna... A nagy liberális Amerikában elég szép számban élnek problémás gyerekek, és még azok is, akik nem problémásak, zömmel pszichológusra szorulnak. Nekem bizony az "Abigél"-ből ismert iskola vagy a cserkészet tetszik. Remélem, nem baj, ugye nem átkozol ki kedves névtelen, amiért más a véleményem, mint ami most trendi.
Néhány dologban egyébként tévedsz a "diagnózisod" során névtelen. Egyrészt az értékeket nem belém verték, a szigor nálunk gyakorlati dolgokra vonatkozott, mint pl. időre hazaérés, nem-pazarlás, segítség a házimunkában, leckeírás, nem lépünk cipővel a szőnyegre, nem hazudunk, stb. Az értékrendem egész más módon alakult ki, többnyire beszélgetéssel, amelyek általában nem édes négyesben zajlottak, hanem a nagy családban. Valamint olvasással, amelyben eleinte a szüleim befolyásoltak a karácsonyi ajándék könyvekkel vagy a tőlük örökölt könyvekkel. Aztán már magam választottam.
De mi rossz van abban, hogy engem a szüleim alakítgattak? Ki nem akarja a gyerekét alakítgatni?
Erről bővebben is eszembe jutott valami, lehet, hogy off lesz, úgyhogy ha nem is másik topikban, de másik hozzászólásban írom meg. Persze ha ajánlotok meglévő másik topikot, szívesen átteszem oda, de bízom benne, hogy kultúrált és durva személyeskedéstől mentes vita alakul ki. Tőlem aztán lehet névtelenül is ugrálni, nem zavar, de bizonyos íratlan szabályokat azért jó volna betartani.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kíváncsi, egyszerre írtunk, és kb meg is írtad, amit én gondolok. Pont az az egyik, hogy a lelkifröccs sokkal rosszabb, mint egy határozott okból elcsattanó pofon. A pofon általában arányos büntetés azzal, amit a rossz gyerek csinált (mondjuk ha anyukám két órán át izgult, hogy hol a fenében lehetek vagy ha verekedés közben betörtem az ablakot, és a tesómmal mindketten elvágtuk a kezünket, stb). A lelkifröccs viszont lelket nyomorító dolog, a gyerek kezdi azt hinni, hogy értéktelen, hogy elfogadhatatlan a személyisége, hogy nem szeretik. Elkezdi nem szeretni magát, és ez sokkal rosszabb, mint egy pofon után jót bőgni, mély önsajnálatban gyűrködve a zsebkendőt Kép . Tapasztalatból mondom. Persze adott esetben a beszélgetés a jobb, nyilván mikor nagy dolgokról van szó, akkor a beszélgetés helyesebb, nem lehet veréssel eldönteni, hogy "márpedig abba az iskolába mész, amelyikbe én akarom" vagy hogy "igenis bocsánatot kérsz a bátyádtól".

Amiről még írni akartam...
Vekerdy Tamás cikkei és könyvei azok, amik belőlem nem mindig, de gyakran ellenérzést váltanak ki. A Nők lapjában karácsony táján megjelent egy írása, melyben szerintem különösen furcsákat ír. Nekem legalábbis fura. Arra biztat, hogy engedjük a kamasz gyerekeinket karácsonykor is a korosztály-társakkal lenni, mert a rokonlátogatást nincs értelme erőszakolni.
Úgy éreztem a cikket olvasva, hogy ez megint a "minden rossz, ami régi" elv alapján született. Mert a karácsonyi rokonlátogatás igenis fontos, sőt, az is fontos, hogy a rokoni kapcsolatok élő kapcsolatok legyenek egész évben. Nem a karácsonyit kéne kihagyni inkább, hanem az évközbenieket kéne sűríteni, mert nagyon fontos lenne, hogy a generációk együtt legyenek. Egyáltalán nem olyan jajdejó az, hogy a tizenévesek egymást nevelik, míg a negyvenes szülők a tévé előtt döglenek vagy esetleg buliznak valahol, vagy jobb esetben húzzák az igát. Utóbbi azért jobb eset, mert egyrészt nem önként mondanak le a gyerekük nevelgetéséről, másrészt ők jobb példát mutatnak, mint a nemtörődömségből nem nevelő szülők. Igenis fontos lenne, hogy tanuljunk a nagyszülőktől, a szülőktől. És hogy ne uralkodjanak el a vízszintes (korosztályi) kapcsolatok a függőleges (családi, azaz generációközi) kapcsolatok rovására.

Na, és ezzel még oda is szeretnék kilyukadni, hogy azok a pszichológia könyvek, amelyek a szülők ellen fordítják a fiatalokat, szerintem nagyon nagy károkat okoznak. Ez most egyébként nagy divat, igazából már Freud és társai óta. Eleinte nagyon vitatták, de mostanára - mivel egyrészt újdonság volt, másrészt örömmel hallja sok ember, tehát jó üzlet - ez a nézet nagyon eluralkodott. De ettől még nem biztos, hogy igaz!!!
Kíváncsi nagyon jól megírta ma 10.10-kor, hogy miért nincs igaza azoknak a könyveknek, ahol mindenféle emberi lelki problémáért állandóan a szülőt okolják. Nem írom le ide, mert ő tökéletesen megfogalmazta, hozzátenni se tudok semmit. Inkább olvassátok el figyelemesen tőle.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


sziasztok
ismét jelzem hogy nem adrienn füleseit kritizáltam--sem az adott, sem a kapott-- csak az említett mondatát gondoltam tovább, valóban ezzel eltérve az eredeti témától, bocsánat.
tényleg jó gyerekeim vannak, bár a lányom rendesen próbálkozik, óriási hisztiket tud levágni naponta többször is, ha ezzel rendszeresen veréssel reagálnánk akkor azt én már erőszaknak vélem---visszakanyarodva kiváncsira---, lehet hogy nincs igazam de számomra ez elfogadhatatlan, ez persze nem azt jelenti hogy engedünk a hisztinek vannak más módszereink......a mi gyengeségünk lenne ha mindig vernénk.
egyébként szerintem rengeteg tényezőtől függ hogy kiből milyen ember lesz, eleve az adott anyag, a módszerek és sok más, van aki azért lesz kábítós mert mindig mindent megkapott van aki azért mert soha semmi öröme nem volt az életben---van ismerősök, sajnos rokonok között példa ezekre---van ismerős házaspár akiknek már nagy-- 19 éves fiú,15 éves lány---gyerekeik úgy mennek át a kamaszkoron, hogy semmi veszély nem fenyeget, pedig verve soha nem voltak, sőt nagyon is liberálisak velük,szerencsések.......
úgy gondolom örökérvényű igazság az hogy a gyerek leveszi a példát a szüleiről, nálunk így müködik...de tényleg jó gyereim vannak, hogy így kaptam őket, vagy már csináltunk rajtuk valamit nem tudom......
a lelki terror egy plussz volt csak a mi családunkban, mert fogva olyan keményen voltunk hogy soha eszembe nem jutott volna még csak gondolatban sem nemet mondani, már ez sem jó.....
jól elmentem már megint....
remélem leírtam amit akartam
becsi
Iklad
 
 


Szia Becsi,
szerintem a hisztire a leghelyesebb reakció az, ha nem figyelünk rá, higgadtak maradunk, és éreztetjük a gyerekkel, hogy most más dolgunk van. Persze nem árt előbb az ő biztonságáról gondoskodni, mert van gyerek, aki hiszti közben ártani tud magának.
Ami hiszti esetén tuti kudarc: ha elkezdesz láthatóan izgulni azon, hogy megnyugodjon. Ha vigasztalgatod, vagy feltűnően terelgeted másra a figyelmét, vagy bármi amiből érzi, hogy hatással van rád a hisztije. Ez csak fokozza a hisztisséget is meg az adott rohamot is.

Azzal, hogy a gyerek példát vesz a szülőről nagyon is egyetértek, de a szülők sokszor nagyon különbözőek bírnak lenni. Például a férjem és én nem igazán hasonlítunk. Akkor most kiről fog a fiam példát venni?

Lelki terror nálunk biztosan nem lesz, arra én figyelni fogok. A férjem egyébként hajlamos a folyamatos kritizálásra, velem is próbálja, de nem hagyom. A gyerekkel még kevésbé csinálhatja majd, mert én tudom, milyen rossz az. Apukám állandóan elégedetlen volt az egész(!) egyéniségemmel, és ennek hangot is adott. Nos, ez az, aminél anyukám gyors fülesei sokkal jobbak voltak. Azoktól nem utáltam meg magam, csak megtanultam az adott leckét. Apukám szövegétől viszont sokszor napokra kifeküdtem lelkileg. Na, azokat az elveket, amiket ily módon tanított, igyekszem is legalábbis átgondolni. Anyukám elveivel viszont most, felnőttként nagyon is azonosulni tudok, pedig a temperamentumom nem az övére hasonlít. Mégis ő volt meggyőzőbb. Sokgyerekes, szorgalmas, takarékos, falusi családban nőtt fel, nagyon mások voltak a nevelési szokások, mint manapság a városi családokban. Náluk nem lehetett lelkizni, mert hét gyerek két szobában ahhoz kicsit sok. De mindannyian jóravaló, intelligens, dolgos és tanult emberek lettek, persze nem tökéletesek, de alapvetően jó fejek. És az irodalomban is számtalan példát látok arra, hogy a régi "poroszos"-nak nevezett nevelés nem olyan rossz, mint amennyire ma mumus szerepet tölt be.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Sziasztok!

Érdemes volt ellátogatnom erre a topicra, olyan jó sok őszinteséget találok itt. Jókat olvasgatok, ritkán van időm, türelmem írni. Talán most.
Hadd osszam meg veletek alapvető hozzáállásomat a türelmesnek kell lennünk, kímélnünk kell a gyermekünket témáról. Csak úgy tudom nevelni gyermekemt (2,5 éves), hogy igenis kimutatom, amikor sok amit művel. Látnia kelll, hogy anya meddig nyúzható, és hol kell megállni. Ez így természetes szerintem, és csak így alakul ki benne a normális kép arról, hogy hogy kell két embernek meglenni egymással. Az elvek egyébként szerintem is fontosak, persze azzal a kiegészítéssel, amit egyébként a Csodálatos elme című filmben hallottam, hogy: Néha le kell mondanunk az elvek luxusáról. És amúgy is mindenki a vérmérséklete szerint nevel, a saját temperamentumából senki nem tud kibújni.
Na, ez a baj velem, hogy mindig átmegyek túl általánosba.
Inkább abbahagyom, üdvözlök mindenkit, írjatok még sokat, szeretem olvasni soraitokat! Adrienn, Kíváncsi, a szívemből beszéltek.

Kinga
 


adrienn egyetértünk a hisztiről, de akkor nálunk itt el is fogyott amitől ki tudunk akadni, tényleg nem tudnak olyat csinálni a gyerekeink......
talán még kicsik nem tudom, nem néztem nektek mekkorák vannak---majd most...
a poroszos nevelésről csak annyit, hogy nálunk is ilyesmi volt, de nekem igenis szükségem van rá hogy a lelkemmel foglalkozzanak, ha valami bántott, mindig csak azt kaptam meg hogy én alkalmazkodjak, soha nem elemeztük ki hogy esetleg tényleg nekem van igazam...na jó nem terelem el a témát, kívánok nektek jó kedvű, virgonc gyerekeket
becsi
Iklad
 
 


Én sem vagyok híve a verésnek, de nálunk is előfordult már hogy a fenekére vertem a kedves kisasszonynak.
Muszáj volt. Utcán voltunk sár volt, ő meg úgy gondolta hogy ott fog dagonyázni. Mondanom sem kell ugye hogy 20 szatyor is volt nálam, tehát elképzelhetetlen volt hogy felvegyem.

Megnéznék ilyenkor egy abszolút türelmes anyukát mint pl. "valaki" persze remélem nem csokival vagy hasonl kis zsarolásokkal viszi haza a gyereket.


Bémama
Bémama
 


Erre a sárban dagonyázásra például a barátnőmnek külön módszere van, ha esik, megkapja a gyerek az arra félretett ruhát,csizmát és direkt dagonyáznak.
Éva
 


Adrienn!
Nagyon szomoru es szamomra elkepeszto, hogy (anya-es pedagogus letedre) vered a kisbabadat! NEM HELYES, nem szabad megutni!!! Kép Kép Kép

Huffman Szilvi meg ezt irta:"Ja, és va nám olyan nézet is, miszerint két év FÖLÖTT nem lehet megütni gyereket, mert akkor már a megalázást érzi. Mert addigra kialakult az én-tudata, vagy kialakulóban van. Addig viszont nem."

Ezek szerint 2 ev alatt siman lehet bantani, verni, pofozni, szadizni azt a szerencsetlen kisgyereket?????
valaki
 


valaki, te most is - mint mindig - elfelejtetted elolvasni, miket írtunk. Lehet, ha ékezetek nélkül írtuk volna, akkor lenne türelmed végigolvasni...
Szóval a gyengébbek kedvéért: akik itt írkálunk, nem verjük a gyerekeinket. És a további fokozások sem jellemzőek ránk. Szóval mielőtt félreértés alapján vagdalkozni kezdetek (kezdesz, kedves valaki), legyetek szívesek ELOLVASNI és megérteni, miket írkálunk itten. Különben nagy pofon lesz. Kép

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kép
 


Adrienn!

Tudom, paranoiásnak fogsz tartani, mert először a RR-topik, most meg ez, de remélem, amikor azt írtad, hogy politikai szempontból mást vallasz, mint a beszólós névtelen, akkor nem rám gondoltál. Jó, tudom, vannak még a babaneten bal-lib-esek, de kevesen szoktak belemenni nagy vitákba.
Amúgy verés terén én is azt az elvet vallom-pedig én is pedagógus vagyokKép, lehet megbotránkozni-, hogy egy kézreütés a konnektornál kisebb lelki-fizikai trauma, mint a 220 V. Ha csak pavlovi alapon összekapcsolja a gyerek a konnektort vagy az úttestről lelépést az ütéssel, akkor már megelőzhető a baj. Én ugyan nem nyitok értekezést, amikor az életéről van szó. Elmondom normál hangon, aztán szigorúan, aztán emelt hangon, de aztán vége. Ha nem érti, akkor nem is kell megértenie, főleg nem 1,5-2 évesen. Az a fő, hogy tilos.
A lelki nyomorgatásról bizonyos szinten én is tudnék mesélni anyám minden jó szándéka ellenére. Inkább egy füles, bár nyilván nem egyik van a másik helyett, a szülők nem ugyanarra a szituációra ütnek vagy terrorizálnak lelkileg. És egy pofon vagy kézre/fenékre ütés köszönőviszonyban sincs az erőszakkal, még akkor sem, ha ez jól hagzik.
 
 


Kedves Juli,
Nem, nem rád gondoltam, és megígérem, hogy sosem rád fogok gondolni. Így jó lesz? Csak hogy ne aggódj. Kép
Egyébként amit írtál, megnyugtat, akár hiszed, akár nem, mérvadó a véleményed. Szerintem is inkább én üssem meg a gyereket, mint a 220. Ha én ütöm meg, azt túléli, ellenben a 220-at nem biztos. A konnektorokban nálunk gyerekzár van, de akkor is tilos a konnektorhoz nyúlni, hisz nem tudhatom, máshol is van-e gyerekzár. Inkább szokja meg, hogy a konnektor tilos zóna.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Adrienn, Juli, abszolút igazatok van!
én is pedagógus vagyok - úgy látszik mi már csak ilyenek vagyunkKép
Zsuzsa
 
 


Most mondjátok, és ilyen népségre bízzam én a gyerekeimet! KépKépKép
 


Nem olvastam végig amióta én írtam, csak látom, hogy névtelen valakik botránkoznak meg, a kézreütésen, vagy fenékre ütésen.

Ez nem az a fórum, ahol kiosztjuk egymást. Ha már a véleményed, valaki névtelen, akkor sem így kell kifejezni.

Kérlek, minden normális regisztrált nevében, hogy ne hergeld az anyákat. Mi nem tettünk neked semmi rosszat. Nem a te problémád ki hogy neveli a gyerekét, nem tőled kértünk tanácsot, és nem ettől fog elkárhozni a világ.

Lilla
 
 


Kedves Adrienn!

Amit említettem topikban (nem szabad-hiszti) engem is jól kioszott egy-két emberke pont ilyen szadizmus címe alatt, úgyhogy ne is foglalkozz vele.

RJULI!!!!!

HURRÁ!
Kép Kép
1000 %ig így csinálom én is.
"Én ugyan nem nyitok értekezést, amikor az életéről van szó. Elmondom normál hangon, aztán szigorúan, aztán emelt hangon, de aztán vége. Ha nem érti, akkor nem is kell megértenie, főleg nem 1,5-2 évesen. Az a fő, hogy tilos."

Lilla (szintén pedagógus Kép)
 
 


LÁnyok, lassan gyűlnek a szülők, hoyg kivegyék a gyerekeiket a kezeink közülKép, kiket fogunk mi tanítani, ha ennek híre megyKépKépKép
Zsuzsa
 
 


Azon gondolkodtam ma, hogy a türelmetlen vagyok mit is jelent. Meddig tart/tatson az ember türelme? Mikor érthető már, ha elveszíti, vagy ha fogytán van? Sose? Vagy van azért olyan helyzet? Hiszen a beszélgetés címe, ha valaki elismeri, hogy türelmetlen, végülis könnyen érthető elsőre, de ha jobban belegondolunk...
Elmondom, mi történt ma. (Persze, hogy nem először.) Ötéves fiam, Teó a bolt elől nem akart hazajönni. Csak ingatta a fejét, miközben sűrűn esett a hó, a kezem tele volt kajával, de csak úgy zacskó nélkül, majd bepisiltem és volt még velem egy másik nyűgös, fázós gyerek. Egy darabig hívogattam, majd megindultunk hazafelé, hogy majd csak követ. Nem így történt, visszamentem, persze hogy nem volt ott. Na akkor már sejtettem, hogy a másik úton jött haza, de ez nekem felesleges várakozásba, idegeskedésbe, visszacaplatásba került, miközben azon gondolkodtam, vajon nem kellene-e megpofoznom a kölköt ezért. Persze nem pofoztam meg, de magamban azóta is gondolkodom, hogy - miután ez már számtalanszor előfordult, ezért aztán több beszélgetésen, szidalmon és egyéb variációkon túl vagyunk már -, meddig kell eltűrjem a gyerekemtől angyali nyugalommal, hogy ilyesmit csinál, és csinál újra. Azért mégis csak öt éves, de ha még kétszer annyi volna, se szeretném, hogy merő pukkadásból csak úgy a másik utat válassza, ha nem szól előre.
Vagy vegyük mondjuk a tanulást. Meddig viseljem türelemmel, hogy a gyerek nem tanul és/vagy nem olyan eredményesen tanul, mint amennyire képessége és lehetősége lenne? Mikor megengedhető már igenis türelmetlennek lenni?
Kíváncsi
 


Szia Kíváncsi! Hát, én ilyenért már régen megpofoztam volna a fiamat, mert ez megengedhetetlen, hogy egy ilyen kis gyerek csak úgy, egyedül nekiinduljon. (Na persze, én is pedagógus vagyok Kép) Más kérdés, hogy nem is indultam volna el nélküle, ha végképp nem jön, meghúzom a fülét. Kép Az a baj, hogy ha valaki igazán akaratos, akkor úgysem tudod megtörni. A fiam elég fegyelmezett, a motorjával 1,5 éves kora óta közlekedik biztonsággal, az úttest szélén rendesen megáll. Szeptemberben egyszer csak eszébe jutott, kipróbálja, mi lesz, ha nem áll meg. Hát azonnal elfenekeltem, és még üvöltöztem is egy sort. Vannak dolgok, amik megengedhetetlenek, és ez nem megbeszélés kérdése volt, hisz nagyon jól tudta, hogy meg kell állnia.
Másik eset, ami engem foglalkoztat: az óvónéni szólt, hogy a férjem adott egy fülest említett, 3,5 éves fiunknak az ovi öltözőjében, és ezt nagyon helytelenítették. Hiába mondtam, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány pofont adott neki összesen, és ha adott, biztos megvolt az oka. Most már biztos valami brutális embernek gondolják. Pedig abszolút nem az. És én is csak ritkán folyamodom ilyen eszközhöz. De az a baj, hogy van, amikor a drága kisfiam valósággal kiprovokálja. Ha megkapja a jól megérdemelt fenékre csapást, szépen megnyugszik, helyreáll a világ rendje. És ez egészen más, mint az erőszak, meg a gyerek verése. Azt teljes szívvel helytelenítjük mi is.
Puszi, Klára
P.s.: Ja, és Kíváncsi, óriási gratula innen is! Kép
 
 


Kíváncsi, adjal nekik 3-4 jo nagy taslit!!!!
Az biztos SEGIT!!!!Kép
P.s.: Ja, és Kíváncsi, óriási gratula innen is!
Puszi: Makerenko, a Jo Pedagogus! Kép
Makerenko
 


Klára vigyazzatok, mert az ovono (ovoda) hivatalbol fel is jelenthet!
Azert beszelj a ferjeddel, hogy vegyen vissza az agressziojabol, legalabb nyilnos helyen, aztan otthon annyit pofozhatja amennyit akarja.
Ez csak egy jo tanacs volt.Kép
maki
 


Klára, én nagyon is egyetértek veled, de sajnos szemétkedő névtelennek, aki makarenko, maki, valaki néven írogat (tudjátok, scherlock a képernyő mögé lát...) sajnos igaza van abban, hogy tán már most, de legkésőbb az EU-ba lépés pillanatától kezdve ilyen ürüggyel feljelentheti a szülőt. Nyilván normális oviban ezt nem teszik meg, de sajnos elég, ha egy olyan ember látja, aki valami okból kifolyólag rosszat akar nektek. Ez a rendszer engem nagyon felháborított, mikor Angliában először hallottam róla. Sőt, akkor is feljelenthetnek, ha a szomszéd az ablakon bekukkantva látja, hogy a kiskorúd egyedül van a szobában a kandalló társaságában. Tehát ha kimész a filtert kivenni a teádból, a tizenhárom éves kölködnek elvileg követnie kell téged, mert mi van, ha a szomszéd épp akkor néz be... Hát, én ezen kiakadtam. Oké, nem a tulajdonod a gyerek, és én is elítélem azt, aki üti-veri a gyerekét, de azért tegyünk már különbséget a rendszeres verés és a havi egy nyakleves között. Ha már a törvény összemossa a rendszeresen a gyermekét verő szülőt azzal, aki nagyon indokolt esetben jobb híján a füleshez vagy a pelusracsapáshoz folyamodik, akkor mit várjunk a síkagyú névtelentől, aki akár a szomszéd is lehet, vagy az ovi előtt sétálgató pedofil, vagy bárki.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Kíváncsi, mihez gratulálnak neked?
Amúgy én is megpofoztam volna a külön útra tévedt gyermeket. De lehet hogy nem. Nem tudom. Talán öt gyerek mellett már sokkal edzettebb az ember.

Szabó istvánné
adrienn
9100 Tèt Hunyadi ut
 
 
 


Húha, akkor nem írom ám meg, melyik oviba járunk! Kép Maki (majom?), nevelési tanácsod nincs? Ha egyszer Makarenko vagy?
K.
Klára
 


Lilla
Kép

Klára
Kép

Kíváncsi!

Sztem is tilos külön utakon járni, de valszeg én sem indulnék úgy el, hogy "úgyis jön utánam."
Azt hiszem, hogy a tietek speciális eset, mert, ha Te megfeszülsz is, akkor sem lesz soha annyi időd, figyelmed egy-egy gyerekedre külön, amennyit esetleg némelyikük szeretne, igényelne. Ez a külön úton járás (pszichológus azért nem vagyok, csak tipp) figyelemfelkeltésnek tűnik. "Foglalkozz velem!"- Ha jó gyerek vagyok, a kutya nem figyel rám (jó, ez nyilván túlzás), ha renitenskedem, akkor mindjárt jut rám is egy kis idő, energia, figyelem, stb. Ha jól tanulok, kapok egy simogatást, azt annyi, ha rosszul, akkor mindjárt téma vagyok.
Úgyhogy anélkül, hogy meg tudnám mondani, hogy mégis hogyan meg mikor, azt hiszem, hogy az ilyen viselkedést türelemmel, odafigyeléssel, időráfordítással lehet tompítani.

Én is gratulálok. Az volt a fő motiváció, hogy mire bekapcsolódtál a babanetezésbe, már lecsúsztál a "friss kismamás" topikról, igaz? Most aztán pótolhatsz! A júliust, augusztust nem irigylem tőledKép
 
 


KláraKép

Ez a pofon dolog borítékolhatóan kivált véleményeket.
Egyébként szerintem lehet szövegelni gyermeki jogokról, meg a személyiséget fenyegető popsiracsapásról és egyebekről, tapasztalataim szerint a gyerekek (na jó, kamaszokkal van nem kevés -olyan 11 évnyi - tapasztalatom)pontos igazságérzettel bírnak, és nagyon is tudják, hoyg mit miért kaptak, amennyiben tudható! Ez viszont következetesség kérdése. Szerintem egy következetes szülő pofonja sokkal kisebb kárt okoz, mint egy következetlen szülő hol ezt engedem meg, hol azt, hol ezt tiltom szép szóval, hol azt típusú nevelése.
A kamaszok legalábbis tudják ezt. De attól tartok, hoyg a kisebb gyerekek is tisztában vannak a szabályokkal, még ha nem is tudják mindig betartani. Az én közel 4 évesem legalábbis mindig mondja, ha valami turpisságot csinált, hoyg "ne nézz oda anya" vagy " ne gyere be a gyerekszobába".
HA egy gyerek megtapasztalja, hoyg van határ, van olyan, hoyg egy szülőnél is elszakad a cérna, az sokkal többet nevel, mintha egy magában durrogó, bár kifelé semmit nem tevő szülővel élne.
Amúgy én szoktam bocsánatot kérni is a fiamtól, de mindig elmondom, hogy a tettem mögött az volt, hoyg szomorú voltam, mérges voltam stb. ezért vagy azért.
A másik - szerintem - tévhit, hoyg a gyerek egyenrangú a felnőttekkel. Nem így látom, hiszen sokkal kevesebb tapasztalata, tudása van - természetesen - , mint egy felnőttnek. Nekem kell vállalnom a felelősséget, nekem kell lehetőleg okosan korlátokat szabnom számára ( a korlát ugyanis nemcsak akadályoz, de kapaszkodni is lehet bele). De ilyesmiről már beszélgettünk az iskolai titoktartás kapcsán valamikor ősszelKép) Sőt még mi magunk, komolyKép felnőttek is gyakran kérjük külső szemlélő segítségét egy-egy problémánkra, a gyerekre hogy bízhatnánk mindezt rá?
Hogy ismét maradéktalanul ontopik legyek: Kíváncsi, a kérdésed jó - nagggyon jóKép. A tréfát félretéve, szerintem mindenkinek magához kell mérnie. HA türelmetlennek érzi magát, akkor türelmetlen. Nincs mérce -azt hiszem.
...Bár most, hogy ezt leírtam, máris számtalan ellenpélda jut az eszembe, mégsem törlöm ki, mert ez volt az első gondolatom - hátha előbbre visz.

Zsuzsa
U.i.:várom névtelenek megrökönyödését, döbbenetét, hogy milyen szörnyű dolgokat írtam, de egy őskövülettől mit várnakKép
 
 


Klára!
Milyen tanacsom lenne? Talan csak annyi, ha legkozelebb a ferjed ennyire frusztralt, ideges lesz ( munkahelyi problema, benzin aremeles, potencialis gondok,stb), es azt mindenkeppen nyilvanosan akarja levezetni, akkor inkabb pofozza meg az ovonot, a pedellus bacsit (ha van), egy masik apukat, de ne a szerencsetlen KISGYEREKET! Kép
Az a gyerek kb 1o-12 ev mulva ugy visszavag majd (pofanvagja!), hogy lesz min gondolkodni, hol is rontottuk el? Kép
Amugy adtam az elobb is tanacsot: otthon pofozkodni, a 4 fal kozott, redonyoket lehuzni (hogy a szemszed ne lassa!) ajtokat becsukni, TV-t jo hangosra allitani! Akkor nem lesz feljelentes! "Csak" a gyerek lesz lelkileg serult.

Miert nem alakitjatok meg a Gyermekuket Szereto, de megis Pofontado Buszke Anyak Egyesuletet? Kép

Adrienn, Te nagyon tucc! Kép))) Kis Sherlock-om...puszi!Kép
makimajom
 

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet: