Új privát üzeneted érkezett!

SZiasztok!
Manapság divatos (?) a mindent megengedés, a kötelességek nélküli jogok tágítása, a hagyományos (?) értékek tagadása, a korlátok nélküli nevelés stb. Elég zizi az agyam, de talán világos, hogy miről szeretnék beszélgetni. NAgyon kérem, hogy politikamentesen, kulturáltan tegyük!!
Zsuzsa
 
 


Akkor megint én. A rendet (és itt nem a lakás rendjére utalok, elvégre tökéletlen vagyokKép) fontosnak tartom. Rend, rendszeresség, sokan az abszolutizált szabadság ellentétének tartják, pedika rend ellentéte a káosz, igaz abból már egyszer lett valami, de a mitológia nem ismétli magát.
A gyerekeknél a rendszeresség szerintem nagyon fontos, legalábbis az enyéim igénylik.

Udvariasság. KOsztolányi írja vhol az Esti Kornélban, hogy "ha már igazás jók úgysem lehetünk, legalább legyünk udvariasak". Vagy ez üres forma?
ZSuzsa, aki szomorkodik mert nincs beszélgetőpartnere
 
 


ZsuzsaKép,

ne szomorkodj, én bizti jövök majd, de ma olyan szinten feszegették a határokat a kölkök, hogy most csak arra vagyok képes, hogy bambán bámuljam a monitortKép.

Zulu

Kép

Kép

Kép
 
 

 
 

Zsuzsa!

Ne szomizz, én is voltam tegnap, csak egyenlöre még bambán nézek ki a fejemböl, mi okosat is irhatnék.

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Jadejó, gyertek!KépKép
ZSuzsa
 
 


Zsuzsa,
én is jártam erre, csak még a határokat "feszegetem"Kép.
Solya
 
 


Solya Kép
 
 


Szia Zsuzsa! Sziasztok Többiek!
Hát idetaláltam!
Örömmel látom, hogy nemcsak hogy egyikünk sem tökéletes, de még a nevelési elveink is hasonlóak!Kép
Ebből a szempontból én is "konzervatív" szülőnek vallom magam.
Igazából nem tisztutlt még le bennem, mi az, ami "szabados" és mi az, ami szabad elvű. Egyelőre az érzéseimre hagyatkozom.
Pl. nagyon idegesít, ha ráhagynak egy gyerekre olyasmit, ami zavarja, irritálja, bántja, károsítja a környezetét, netán saját testi épségét.

Engem nagyon korlátozóan neveltek, ezen lazítani szeretnék a lányom nevelésében.
Szeretném, ha az én gyerekem jobban tisztában lenne a család dolgaival, lehetősége lenne elmondania a véleményét (az ellenvéleményt is), és több mindent kipróbálhatna, mint én.
Mindig akkora könyörgés, magyarázkodás előzte meg az olyan bulikat, ahova végül is elengedtek, hogy a végén már egészen rossz szájízzel mentem el. Sokszor azért nem voltam ott bulikon is, mert kevésbé volt rossz a társaság hiánya, mint az a kellemetlenség, amit otthon ki kellett állnom, míg elengedtek! Vonatkozott ez főiskolás koromra is! Persze lehet, hogy akkor már könnyebben elengedtek volna, de már volt bennem egy nagy adag gátlás a szüleimmel szemben. Egy másik topic kedvéért teszem hozzá: engem sosem ütöttek meg! És szeretem is a szüleimet - anyukán sajnos már nem él. Kép

Szóval ez a "bezárt", korlátozó életmód, nevelés nem a mai világba való. Nekem is jó pár önálló évembe került, mire gátlások nélkül mertem mondjuk egy ügyet elintézni egy hivatalban. Ma már meg merem mondani apukámnak, ha igazságtalan velem, de sajnos a reakció a részéről még mindig ugyanaz, mint 25 évvel ezelőtt. Kép
Szóval szeretném, ha a lányom talpraesettebb, tapasztaltabb lehetne, mire saját lábára áll. És egyenrangú félként beszélgethetne velem és az apjával.

De! Az udvariasságból, a nyilvános helyeken való viselkedni tudásból, az erkölcsi normákból nem engedek!

Rend. Híve vagyok ennek is. Előbb az iskolában tapasztaltam, hogy a gyerekek szeretik ha megszokott munkarendben dolgozunk, mindig ugyanazok a feladattípusok követik egymást (pl. a betűtanulásnál). Ez egy külső szemlélőnek talán unalmasnak, egyhangúnak tűnik, de a gyerekek biztonságban érezték tőle magukat, ami ugye az első osztály elején nem mellékes. Otthon is mindig pontosan rekonstruálni tudták szinte az egész órát a szüleiknek, aminek ők is nagyon örültek! A változatos feladatoknak később jött el az idejük.
Saját gyerekemnél is nagyon fontos volt a megszokott napirend kialakítása, és betartása. Pl. az esti fürdés mindig ugyanabban az időben volt, soha nem maradtunk ki tovább. Jó, persze 10-20 perc csúszás oké.
A gyerek ettől biztonságban érzi magát, tudja mikor mi következik.

Most eléggé csapongtam. Nem tudok igazán mit írni, ill. nagyon sok minden csapong ezzel kapcsolatban a fejemben.
Írjatok konkrét eseteket, amikor olyat láttatok, hogy az már sok, vagy saját gyerekeitek nevelésében volt olyan eset, amikor elbizonytalanodtatok: ezt már talán nem kéne, vagy ezt azért még megengedhetem? Hol vannak tehát a határok? Szerintem egy mondatban nem nagyon tudnánk egyelőre megfogalmazni ezt, de példákon keresztül talán eljutunk odáig.
Te jó ég, ez kisregény lett! zsuzsa! Nem panaszkodhatsz!KépKép
Márti
T-Márti
 


Sziasztok!

majd próbálok irni is, van egy két gondolatom (a mániákus rendszeresség, illetve dolgok megszokott rendjéhez való ragaszkodás hátrányairól pl.), most csak röviden: volt anno egy topikom, hasonló témához, megpróbálom idehozni: Erről - arról: Te mire neveled a gyerekedet?

Ildi

Ildi
 
 


Zsuzsa, Márti,

tökéletlenségem újabb bizonyítéka: nálam rendszertelenebbül nehéz élni. Amikor kicsi voltam, majd' megőrültem attól a rendszertől, amit anyukám rám erőltetett. Nem ment és kész! Főleg akkor van "gond" ha az előírásoknak kellene megfelelnem. Pl. kényes vagyok a pontosságra, de ha elvárják tőlem, tutira kések. Kép
Ez a mai napig megmaradt. és megpróbáltam, tényleg megpróbáltam a rendszerességet, amíg egy gyerek volt még nagyjából ment is, de a kettőnél már akkorákat csúszok, hogy ebből csak hatalmas hasraesés lehet!
Anno eltökéltem, hogy a gyerekeim ritmusában fogunk élni. Nehezen, de át tudtam venni. Ennek az lett a következménye, hogy egész nap ettek, aludtak, néha eljutottunk a játszóra is, aztán megint ettek, aludtak. Végül kénytelen voltam némi magammegerőszakolásra és kicsit bele kellett szólnom a napirendjükbe. Kép Persze magamhoz képest. Az ebéd nagyjából ugyanakkor van, ébredni jó későn szoktak (9 körül), viszont így este apáznak is, és jó későn fekszenek.
Így mi nagyon rendszertelenül élünk. ennek tudtam be eddig a nehéz éjszakákat. Ám mostanában szobát cseréltünk és azóta vígan alszanak ott, nem jönnek át éjszaka!

Saját maguk és mások veszélyeztetése szerintem is a nemmegengedhető dolgok közé tartozik. Azt pedig gyereke válogatja, milyen módon tudja az anyja elérni.

A tisztelettudás szintén elengedhetetlen, de... Én mindig magamból indulok ki, eléggé nehezen kezelhető gyerek voltam, azt hiszem Kép A tanárok nagyon jó példák tudnak lenni erre. Nem tudtam tisztelni csak néhány tanáromat, mert ROSSZ példát mutattak. legtöbbjük képmutató volt, nemtörődöm, hányaveti és nem készült az órákra, nem tudta a kérdésekre a választ, ugyanakkor követelt. Már tizenévesként is felbosszantott ez, mert mire fel várhatna el vki tiszteletet, megbecsülést, ha nem ad rá alapot?! Ráadásul a környezetemben lévő felnőttek állandóan arról papoltak, hogy emberszámba kell venni a gyereket is, ha viszont kérdeztél vmit, amire hirtelen könnyebb volt legyinteni, akkor csak elhessegettek. (Temészetesen anyukám nem. Kép) Ergo ezt is máshogy szeretném csinálni, mint ahogy velem tették.

Nagyon helyesnek tartom, hogy a gyerkeknek mára már jogaik is vannak, nem csak kötelességeik, de valahogy mostanában ők is átestek a ló túloldalára,mint ahogy korábban a felnőttek is.
A macerás a dologban, hogy nekünk kell megtanítani a gyereknek, a jogait és a kötelességeit is. De a tanárok, akik már 30 éve tanítanak, nem biztos, hogy át tudnak állni erre a felfogásra és itt egy komoly konflktusforrás van. Az én gyerekeimnek - és nekem - ebből a szempontból már úgy gondolom szerencsénk lesz, hiszen a mi tágabb generációnk - a hasonlóan gondolkodók - fogják őket nevelni. Csak azt remélem, hogy nem "csak" tanárokat, hanem pedagógusokat fogunk majd ki.

Mit várhatok el a gyerektől? Amit én mutatok neki? Nem hiszem, hogy ez minden esetben így lenne.

Az a jó abban, amit írtam, hogy csak a határokat nem feszegetem. Kép

Nem tudom, mit fogok tenni, amikor a képembe röhög és azt mondja, hogy márpedig akkor is elmegyek! Vagy akkor, ha majd nem jön haza a megbeszélt időben, és csak a vállát vonogatja. Remélem nem történik meg. Megütni tutira nem fogom, mert nincs értelme.

Már a 3 évesem is belerötyög az arcomba, ha megemelem a hangom, ha meg a kicsi is ott van, akkor már kész kabarét alakítanak ki. Néha az az érzésem, hogy a fiam nem érzi a különbséget a játék és a komolyság között. Pedig van. Ezt higgyétek el! Kép Hogy lehet, hogy tudja, mit nem szabad(pl. a számítógéphez már úgy megy oda, hogy "nem-nem", majd hátrasandít és ha az egér nincs a töltőben, lecsap rá, és folyamatosan mondogatja, hogy "nem-nem"!) és ugyanakkor ha rászólok, csak mosolyog. Sőt, ha észreveszi, hogy
vmi rosszat tesz, akkor direkt csinálja, sőt ráveszi a nagyot is! (Mondjuk nem olyan nehéz!Kép)


Na elég mára belőlem, így is sületlenségeket írtam! Kép
 
 


Ja és még valami: Mit nevezünk hagyományos értékeknek?

Az előbb említett tisztelet Ok, ha elvárható. De sosem fogom rákényszeríteni a gyerekre, csak azért mert azt vki (érdemtelenül) elvárja.

udvariasság: sajnos hiába engedi majd előre a lányokat a fiam, ha ezért kicikizik a minifeministák, akkor csak a tudatallattiba építem be és max. otthon lesz udvaris. (Mondjuk már ez is vmi.) Viszont fontos és nagyon jó érzés, ha egy férfi udvariasan bánik egy nővel.
De mit tartunk udvarias viselkedésnek ma?
Ajtó? Köszönés? (Örülhetünk, ha egyáltalán kinyitja száját, hogy azon még hang is jöjjön ki! Kép) Kamaszként nehezen köszöntem, nem tudtam eldönteni, hogyan... Hát egyszer a csókolomot választottam, egy akkor eléggé öregnek tűnő max. 40es pasinál. A reakció betette a kaput: "Szívesen kipróbálnám!" Összetegeződtünk. Kép És elhagytam a pasik csókolomozását.
Hely átadása BKVn? Viszont ami gondot okoz a mai napig: Idős férfinek nem szívesen adom át a helyem. Ha botja van, vagy nehezenmozog az más. De csak azért mert idős, nem, ugyanis szégyellem, hogy szégyelli. A legtöbb pedig elvárná.
A mindig viselkedj szépen, illedelmesen, legyél mindig megértő és naprakész, ha bajod vanle látszódjon kislányom, ha mérges vagy vkire, akkor azt ne mutasd ki? Hát nem! Ha vki borsot tör az orrom alá, nem fogok meghunyászkodni és a gyerekeimet is arra tanítom, hogy mondják meg nyugodtan a véleményüket. Ha lehet, inkább az apjuk stílusában KépKépKép, de mondják ki, különben magukat mérgezik.

Most tényleg mennem kell, de szerintetek ezeket az apró udvariassági formulákat csak nem alkamazzák a mai tizenévesek, vagy a szüleinek nincs igénye rá, hogy ezeket megtanítsák nekik?
 
 


Sziasztok!
Tisztelet. A férjem szokta mondani: hülye gyerekből hülye felnőtt lesz. Nem hajlandó valakit csak a kora miatt tisztelni. Ebben igazat adok neki, és tul.képp. ezt írta Solya is.
Valahogyan azt kellene megtanulniuk a gyerekeknek, hogy azért mert egy felnőtt bunkó, ne legyenek ők is azok vele. Mert a felnőtt rögtön a pimasz kamaszt látja bennük, és nem a mondanivalót értékeli!
A cinikussággal, szemtelenséggel nem érnek el semmit, csak rosszabbodik a helyzet, és a gyerek csak azt látja, hogy megint csak ő veszített.
Valahogy így kellene ezt felfogni. Nem érdemtelen tiszteletet kell követelni, hanem diplomatikus viselkedést tanítani. Az udvariasság nem egyenlő a tisztelettel, elismeréssel!
Ezt próbálom sulykolni kiskamasz növendékeimbe, kisebb-nagyobb eredménnyel. Sajnos a rossz példa erősebb nálam. A nagyobb diákok "menő" bunkó stílusa valahogy vonzóbb, mint az én diplomáciám, pedig megalkudniuk ebben az esetben sem kell.

És mint pedagógus, sajnos igazat kell adnom abban is, hogy egy rossz példával elöljáró tanár rengeteget árt. És minden suliban akad egy-két ilyen.Kép

Még mindig Solyához: a rendszert mindenki saját maga szabja meg. Én ideges leszek a késéstől. Rosszul vagyok, ha nem érek oda időben valahová.
Ha valaki alkatánál fogva alkalmatlan rendszerre, szerintem ne erőltesse. Lehet, hogy most hülyeséget mondok: lehet, hogy inkább a gyerekeknek kellett volna alkalmazkodniuk a ti rendszertelen életetekhez, nem fordítva. Hiszen egy idő után úgyis előbukkan a régi életmód? Nem? És nem az a rend, ami másoknál is ugyanúgy van, hanem az, amit te megszabsz magatoknak!

Meg kell tanítanunk a gyerekeket élni (nem visszaélni) a jogaikkal.
Milyen kötelességei is vannak egy gyereknek ma M.o.-n?

Köszönés.
Baj van a m.o.-i köszönési formákkal. Vannak a gyerekes formák (szia, csókolom), amik családban, barátok közt elmennek, meg kisgyerekként felnőttek felé, de aztán jön a kamaszkor. És akkor már ciki. Ciki egy 30 évest lecsókolomozni, és valljuk be, nem is való. De hát letegezni sem lehet.
A Jó napot (kívánok) annyira hivatalos, meg iskolai köszönés lett, hogy a fiatalok nem szívesen használják. Pedig milyen jó kis köszönés az! Kortól, nemtől független! Csak hozzá kellene szoknunk!

Helyátadás. Én (33 évesen) már csak nehezen mozgó, igazán idős embereknek (ff.nek, nőnek egyaránt) adom át a helyem.

Ha mérgesek vagyunk valakire ne csak mutassuk ki, de mondjuk is neki! Igaz, kultúráltan, de mondjuk. Illendőbb, mint a háta mögött, és magukból is kieresztjük a gőzt! Itt most csak a szám nagy, mert én sajnos nem ilyen vagyok. Engem másképp neveltek. De tudom, hogy jobb lenne.
Próbálkozom ezzel, de hát ilyen korban ez már nem könnyű.

Az ajtóban előreengedést én csak felnőttektől várom el, meg nagykamaszoktól. Szerintem a gyerekeknél az egymáson való gyakorlás ált. tényleg röhögésbe fullad. Ők is csak a felnőtteknél ügyeljenek leginkább erre. Úgyis csak felnőttkorukban válik ez igazán fontossá.
Márti
T-Márti
 


Kissé fáradt vagyok, úgyhogy biztos valakire nem fogok reagálni, előre is bocsánat! Pedig végigolvastam mindentKép
Tisztelet. Szerintem az egyértelmű, hogy ma már valamilyen státusz (foglalkozás, életkor stb.)nem automatikusan kap tiszteletet. És ez szerintem jól is van így. A tiszteletet ki kell érdemelni! De még sokan így is rávágják azoinnal, hogy nem tisztelnek senkit!
A kamaszok persze más tészta. Nekem volt olyan gimis tanítványom, akivel 4 évig folyamatos harcban álltam, nem kis energiáimat emésztette felKép egyet nem tettem soha, nem éltem vissza a helyzetemmel, mindig volt oka a rászólásaimnak. EZt ő is tudta, mint kiderült. Egyszer érettségi előtti időkben kiültettem magam mellé, hátha így csend lesz, erre nekiállt verset írni a kedvenc tanaráról, rólam. Na esett le az állam rögtön!
Márti! Amit a diplomáciáról és a szigorú oztthomi neveltetésedről írtál,azt akár én is írhattam volna!KépNálunk volt lyan, hogy elengedtek koncertre, de Apu a melegebb kabátommal a karján várt 11-kor a kijáratnál, amikor a buli még nagyban tartott! Hű de kínos volt! Újabb közös pontKépKép
És a késéssel is úgy vagyok. Annyira kínosan érzem magam, ha elkések, hogy ezért egész életemben kb. ha kétszer sikerült elkésnem. Ez már néha terhes, hiszen mindenhova odaérek 15 perccel korábban. Tiszta időpocsékolás.
Rendszeresség. Én sem vagyok egy nagyon rendszeres ember, bár elméletben remek terveket tudok idevonatkozóan szőni. A gyerekekkel az jött be nálunk, hogy de. mindig játszótér (10 órás etetés után indultunk-a tápszer egy kicsit rendszeresebb etetési forma), már csak azért is , mert ilyenkor van jó társaság kint. A gyerek amíg kicsi volt aludt a kocsiban, aztán egy rövid időre összeszoktak az alvással, majd a nagyobb 2,5 évesen leszokott róla. Koránkelők lévén a délelőtti alvásról átszoktattam őket a későbbire, mert nyáron már hova menjek 11 után a kánikulában.
Ebéd így az alvás után volt úgy 1/2 4 magasságában(lehet megkövezni rendszeres mamákKép)
A másik fiksz pont a kb. 7-kor kezdődő fürdés és utána a fektetés. Ezt úgy megszokták, hogy semmi gondom nincs a lefektetéssel, pl. a 3,5 évest nem lehetett ébren tartania tüzijátékig, mert elaludtKép
Amúgy én magam a halogatók típusába tartozom, hacsak nem ígértem meg valakinek (mert mással nem akarok kics...ni), vagy nincs rá határidő, akkor halogatok mindent az utolsó pillanatig. Amíg pl. a cumisüvegeket ki kellett főzzem, ill. csak tápszert ettek, addig maga voltama tökéletesség: 6-kor keltem a deddel együtt, elmosogattam, kifőztem az üvegeket, megcsináltama napi táp adagot , megfőztem és így mentem kia játszóra. Na ma már nem így van, mert nincsenek meg ezek a kényszerítő erők.
Mik a hagyományos értékek? Jól visszakérdeztélKépKépKépKép Szeretet, család, a munka becsülete (ma két véglet van a kevés munka-sok pénz vágya, és az irracionálisan sok munka a karrierért), hazaszeretet,a másik ember megbecsülése, segítségnyújtás, önzetlenség, bátorság...biztos van még.
Rettentően hosszú lettem, mára befejezem, de van még gondolatom, reszkessetekKép
Zsuzsa
 
 


Sziasztok!
Szeretném elolvasni a topikot, de nem megyKép
Csak nagyjából tudtam átfutni, de lenne egy furcsa dolog, ami naponta foglalkoztat:

Ovis lett a fiam. Ez az első olyan közösség, ahol naponta találkozunk, lassan már ismerős gyerekekkel, felnőttekkel.
Mikor bemegyünk, akkor szólok a fiamnak, hogy köszönjön, de jó hangosan! Ő meg is teszi ezt, igaz, egy jó hangos "sziát" kap csak társaság. Mikor eljövünk, akkor is elköszön a csoporttól, és az öltözőben lévő szülőktől, gyerekektől.
Ami miatt ezt most leírtam, az az, hogy csak egyetlen kislány van a csoportban, aki még "köszönős". Rajta kívül nem hallottam senkitől még, hogy az öltözőbe érve köszönjön nekünk, a már ottlévőknek.
Pedig mindenki szülőkkel érkezik.
Harmincketten vannak a csoportban.

Csi
 
 


T-Márti!
Hülye gyerekből hülye felnőtt? Jól hangzik, de ez talán még nem biztos. Adjunk esélyt neki. Habár azt én is szoktam hangoztatni, amikor öregkori elhülyülésről szólnak, hogy aki vénségére hülye, valszeg az volt fiatalon is.
Amikor gyerek voltam, én is mindig azt mondtam: tisztelni a kort? Hogy-hogy? Az értékeket kell tisztelni, nem a kort! És végülis ma is így gondolom, hozzátéve azt, hogy a kor önmagában is hordoz értéket, függetlenül a klasszikus vagy konzervatív értékektől: azt ugyanis, hogy aki korosabb, az tud valamit, amit a fiatalabb nem. Van múltja, ami, ha emberileg az illető nem is különösebben értékes, önmagában érdekes, és mint érdekesség, értékes is. De ezt persze nem könnyű megértetni egy tizenévessel.
Solya, rendszertelenség Kép Én is szélmalomharcot vívok magammal ezügyben. Sose voltam rendszeres, de ellentétben veled, én ezt otthonról hoztam Kép Nálunk - a szüleimnél - őrültek háza van, azt már én sem bírom igazán.
Megint Márti: konzervatív szülő vagy? Ez olyan érdekes! Voltaképpen mit jelent az, hogy konzervatív, már a szülői minőségben értem? Szabadosság-szabadelvűség: ezek azért elég jól elhatárolható dolgok szerintem. Én, aki nem tudom pontosan meghatározni, hogy milyen is vagyok valójában, inkább csak szeretném, ha szabadelvű lennék, de gyakran érzem, hogy mintha konzervatív elveket vallanék e téren, úgy látom, hogy jobb a gyerekkel együttműködni a saját nevelésében, mint feljebbvalóként előírni neki mindent. Máskor viszont belátom, hogy vannak dolgok, amiket "parancsba kell adni". Illetve nem jó szó a belátom, inkább nem tudom másként elérni, amit akarok. Viszont éppen a nyáron beszéltük meg egy baráti családdal, akik a szó mai értelmében, mint klasszikus vallásos, nagycsaládos szülők, konzervatívnak számítanak, hogy az egyedül célravezető nevelési mód, amely mind a szülőnek, mind a gyereknek "élhető", a liberális. És ugyenerre az eredményre jutottunk az általam nagyon szeretett keresztanyámmal, aki - bár nem ezért szeretem - megbízható MIÉP szavazó.
Hát most légy okos.
Mindenesetre kellenek a korlátok, amelyekbe kapaszkodni is lehet (ugye, nem ebben a topikban volt már erről szó? kicsit sokat beszélgetünk mi így együtt, lányok! de ez nagyon jó!!!), de meg kell adni a döntés szabadságát is a gyereknek.
Ami engem illet, suhanckoromban attól másztam a falra, hogy tízre haza kellett érnem a koncertől - ami az Ifiparkban volt, mi meg Nagytétényben laktunk. Úgy egy órányira. És kb. 9-kor kezdték el a "nagyok" a koncertet. Hát ezt csak megszegni lehetett, nem? Nem jó olyan korlátok közé szorítani a gyereket, amelyek kezét-lábát lefogják! Mert akkor inkább átugrik rajtuk Kép
Kíváncsi
 


Kíváncsi!
Igen, így jobb: hülye felnőtt valszínűleg hülye gyerek volt. De ennek nem az a lényege, hogy egy rossz gyerekből nem lehet rendes ember, hanem az a lényege, hogy egy rossz tulajdonságokkal rendelkező embert, csak azért, mert megöregszik, nem illet tisztelet.
A kor, mint önmagában tiszteletet érdemlő dolog? Hát ezzel még mindig nem értek egyet. Mikortól kellene "csodálni" egy elért kort? 50 év, 60 év, vagy csak 90? Aki annyit tapasztalt, hogy ez már érződik rajta, valószínűleg tiszteletet is érdemel. De ha nem látszik, csak a kor?
Én ismerek itt a faluban egy-két 60 év körüli bácsit, akiket még annyira sem tudok tisztelni, mint az elsős gyereket. Persze normálisan beszélek velük, de borzongok a butaságuktól, és azoktól a dolgoktól, amiket művelnek! Semmi olyan élettapasztalat nem látszik rajtuk, amit el lehetne ismerni.

Nálam pont fordítva van: én gyerekkoromban tiszteltem minden időset, mert így neveltek és őszintén el is hittem, hogy ők meg is érdemlik. Aztán az élet megtanított arra, hogy az évek számával együtt nem gyarapszik az ész minden esetben. Tehát csak a kora miatt, cselekedeteinek ismerete nélkül részemről nem illet senkit tisztelet.
Ismétlem, ez nem azt jelenti, hogy bunkón viselkedek velük! Az alapvető emberi bánásmódot mindenki megérdemli! De ezt én másnak érzem, mint a tiszteletet.

A "konzervatívot" nem véletlenül tettem idézőjelbe. Nem igazán tudom még én sem hová tenni magam. Törekszem a szabad szellemre, de ugyanúgy, mint te, néha én is bizonytalan vagyok.
Egy biztos: annál liberálisabban szeretném nevelni a lányomat, mint ahogy engem a szüleim, főleg apukám.

Azt hiszem, az utolsó mondatodat sikerül többé-kevésbé jól megvalósítanom saját gyereknevelésemben. Kép Szüleimnek az volt a szerencséjük, hogy én nem voltam lázadó típus, mert különben folyton az értelmetlenül alacsony korlátaikat ugráltam volna át! Kép
Márti
T-Márti
 


Sziasztok!

Szabadosság-szabadelvüség: szerintem már ezt sem lehet egyértelmüen meghatározni. Én magamszerint "liberálisan konzervativ"Kép vagyok. Konzervativ, mert a hagyományos értékek nekem fontosak (pl. Tizparancsolat, de nem betü, ahenm elv szerint (ne ölj, ne lopj, ne kivánd másét, tiszteld apádat...)), viszont liberálisan, mert a határok rugalmasak (persze amennyiben nem érintik a "konzervativ" alapelveket (nem lehet csak "picit" hazudni)).

A határokat akkor találtuk meg igazán, ha a gyerek a mások számára is elfogadható módon tudja élni az életét.
Szerintem bizonyára nem jók a határok akkor, ha (a másik topicban emlitett módon, ebéd) a gyerek egy megjegyzésével ilyen helyzetbe hozza a nagyanyát.
Persze ezzel lehet azt mondani, hogy kevésbé lesz kreativ, szabálykövetövé, szürke kisemberré neveljük (ez szokott lenni az indok, nem?). Hiszen a lázadás a nagy elmék sajátja...

Rend és rendszeresség: szerintem a gyerek akkor érzi jól magát velünk (és mi vele), ha önmagukkal kompetensek vagyunk. Ha mi a rendet szeretük, akkor ugy, viszont vigyázni kell, hogy ne olyat eröltessünk rá, amilyenek mi nem vagyunk. Jobb egy a rendszertelenségében rendszeresKép anyuka, mint az, aki ezt nem vállalja fel, és mindenféle hatásokra kibújni próbál a böréböl, és rendet követel a csemetétöl.

Beszti

KépKép
KépKépKép
 
 


Beszti, ez a liberálisan konzervatív meghatározás nagyon jó. Én állandóan csak körülírni szoktam ugyanezt!Kép Vagy hozzáfűzöm, hogy nekem a liberalizmus a hagyományos értelmű: "a szabadság határa a másik ember szabadsága", szerintem ez az amit nem lehet soha átlépni.
Zsuzsa
 
 


A jogokról. Szerintem a jogok pontos definiálásával az a baj, hogy minél pontosabb a definíció, annál nehezebb azt a konkrét helyzetekben értelmezni. Pl. tekinthető e a női nem kihasználásának az, ha a nő kávét főz a férfinak? (néhány éve olvastam vhol, hogy egy magyar egyetemi előadónő USA-ban tartott órákat, és egyszer kávét készült főzni magának, bejött a kollégája és ő megkérdezte, hogy csináljon e neki is. Mire a férfi már-már durván utasította vissza, hogy őt nem kell kiszolgálni.)A törvényi szabályozás pl. kimondja hogy igen, az. És ha a nő önként ajánlja fel, vagy kétszemélyes főzője van és nem akarja a másik adagot kiönteni? Persze ha a férfi mondjuk megüti pl. a feleségét, mert az nem hozta be időban a kávét, az más kérdés. De miért a hülyékre kell szabnia tv-t, hogy az legyen a kötelező a többiekre is? Ugyanez vonatkozik az iskolában a gyerekek joogaira, a tanári titoktartásra (erről is beszélgettünk már vmelyik topikban), stb.
Úgy érzem valahol meg kéne maradnia normalitás talaján, az ép érzések és értékek taéaján, hagyni kéne némi spontaneitást is az embernek!
Zsuzsa
 
 


Sziasztok!

Nagyon kár,hogy ezeket a gondolatokat nem lehet annyira nyilvánosságra hozni,hogy minden szülőt elérjen,hogy néhányan tanuljanak belőle vmitKép.Pedig érdemes lenne.

Felmerült,hogy ha nagyon rákényszerítjük a gyerekre a szabályokat,akkor szürkévé,szabálykövetővé válik(Beszti után szabadon...).Biztos tudjátok,hogy létezik egy olyan pedagógiai módszer,ahol azt kívánják elérni,hogy a gyermek minél érdeklődőbb legyen, a felmerülő problémát fogalmazza meg,kérdezzen vele kapcsolatosan stb...Ez mind szép és jó.Van szerencsém tanítani egy ilyen iskolából érkezett gyermeket gimiben.Iszonyatos.Azt tanulta meg a módszer kapcsán,hogy hogyan kössön bele mindenbe és mindenkibe.Nem is lenne probléma,ha a kérdései előre vinnének.De inkább hátráltat és ez egy idő után bosszant.Nem úgy áll egy adott problémához,hogy ez mit jelenthet,hanem tényeket akar megcáfolni,mindenáron szavakat kiforgatni és megmutatni,hogy milyen hülye a másik.

Nos,ebből azt akartam kihozni,hogy a túlzott szabadelvűség sem célratötő,főleg ha olyannak alánljuk fel,aki nem tud kellőképpen élni vele.Vagyis ebben inkább az egyént kell mérlegelni,hogy vajon nála megengedhető-e vagy sem.
Én azt vallom,hogy egy gyerek életébe igenis kell rendszeresség,szabályok,mert különben nem fog tudni mihez igazodni.
De hogy a szabályok határai milyen élesek,azt mindenkinek magának kell eldöntenie gyermeke ismeretében.
Azt hiszem,ezzel kapcsolatban Beszti azt akarta mondani,hogy olyat követeljünk meg a gyerektől,amit mi is meg tudunk tenni,vagy úgy teszünk és akkor nem lesz semmi probléma.Ha nem,akkor félreértettemKép.

Anyapoc

 
 


A határok, korlátok valóban akkor működnek jól, ha a a szülő cselekedetei kongruensek szavaival. Keret alatt értek egészen banális dolgokat is, pl. csak a szennyestartóban lévő ruhákat mosom ki.
Szerintem a határoktól nem lesz szürke valaki, hiszen (optimális esetben) a határok lassan változhatnak, tágulhatnak stb. ill. nem vagyok biztos, hogy a szabáylkövetés feltétlenül rossz, ha valaki szabálytiusztelő akkor az én vagyok, egyszer csináltak velem egy kreativitás tesztet és elég jó lett az eredményKép szóval nem biztos, hogy ezek összefüggenek.
Zsuzsa
 
 


Szerintem akkor válik vki szürkévé emiatt,ha azt nevelik belé,hogy mindent úgy kell elfogadni,ahogyan mondják neki és ne próbáljon alakítani rajta.Vagyis egy idő után eszébe sem jut az,hogy változtatni is lehet vmin,vagy hogy egy-egy szabály más és más szemszögből másként értelmezhető.
Persze a visszája sem igaz:mármint ha vki nem szabálytisztelő,akkor az kreatívKépKép!
De én azért értem,hogy Beszti mit akart ezzel mondaniKép.

Anyapoc

 
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

XMi bántja a gyerek lelkét? - Teakiadó