Új privát üzeneted érkezett!

Sziasztok!

Kisfiam most 11 hónapos, és kb. féléves kora óta "hiányzom" neki. Ha egy lépést is megteszek tőle ellenkező irányba, akkor sírni kezd. Ez igazából idegen helyen jellemző, otthon csak akkor, ha már fáradt, vagy unatkozik. A lakásban egyébként szépen eljátszik egyedül, néha egy órát is.

Otthon nem is okoz problémát, csak ha elmegyünk vendégségbe. Semmit nem tudok csinálni, egyszerűen nem mehetek el mellőle. Ha belefeledkezik a játékba valaki mással, akkor el tudok szökni, és általában eszébe sem jutok addig, amig újból meg nem lát. Abban a pillanatban éktelen sírásba kezd.

Biztosan mással is adódott ilyen helyzet, hogyan oldottátok meg? Esetleg tudtok ajánlani más topikot, ahol ezt a témát vesézték? (Nem 2-3 éves gyereknél)

Köszönöm, Pilinke
 
 


Szia! Az én kisfiam most már idősebb 5 éves, de ennyi idős korában ugyanígy viselkedett. Állandóan velem akart lenni, csak az én ölemben, csak én etethettem, itathattam, szóval mindent csak én. Bárhova mentünk mindig a közelemben volt, még a közértbe se tudtam leszaladni nélküle, mert addig sírt, amíg haza nem értem. Mi nem csináltunk semmit, egy idő után elfogadta, hogy néha elmegyek, aztán úgyis mindig visszajövök. De a mai napig nagyon anyás, nem szereti ha nem vagyok vele.
Probáld meg fokozatosan hozzászoktatni, hogy néha nem vagy vele.
 
 


Szia Mimike,

megnyugtató, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Eddig az ismeretségi körben nemigen láttam hasonlót ilyen piciknél, inkább csak később, 2-3 éves korban.

A "hozzászoktatás" elkezdődött (próbálunk a nagyszülőkhöz gyakrabban menni, apjával is egyre többet van együtt), de "sajnos" nincs aki vigyázzon rá, mindenhova viszem magammal, persze így nem is hagynám ott sehol. Csak néha már jó lenne kettesben a párommal elmenni valahova, arról ne is beszéljek, hogy esetleg egyedül...

Köszi, Pilinke
 
 

 
 

Sziasztok,
emlékeim szerint 6-9 hónapos kor körül kezdődik a csimotáknál az ún. szeparációs félelem. Rájönnek, hogy anyu bizony el is tud menni, amikor elmegy, akkor nincs ott, ők egyedül vannak, és jaj mi van,. ha anyu nem jön vissza. Nekik az időérzékük is teljesen más még, hihetetlenül hosszúnak érezhetnek akár két percet is.
A fokozatosság segíthet, de vegyétek figyelembe, hogy ez nem "nyavalygás", "elkényeztetés" hanem egy teljesen természetes folyamat.
üdv
Zs.

Zsóka
 
 


Szóval akkor ez még így lesz egy darabig szegény Manócskával... Kár hogy nem lehet vele megbeszélni. Kép

Pilinke
 
 


Hát szerintem még egy jó darabig ez lesz:-)
Az én fiam 5 éves és a mai napig ha tehetné állandóan a közelemben lenne. Nagyon sokat ölelget, puszilgat vagy egyszerüen csak ül és fogja a kezem. Szó szerint megsértődik, ha esetleg lemegyek a sarki közértbe és elötte nem köszönök el tőle és nem adok neki puszit, amikor pedig visszaérek egyből a nyakamba ugrik. A féltékenysége pedig határtalan:-)
 
 


Sziasztok!

Hasonloak a tapsztalataim.

Az en fiam most mult 11 honapos, es tenyleg nem mondhatom, hogy olyan bujos, olben ulos gyerek lenne, inkabb igazi sajtkukac. Teljesen jol eljatszik magaban, de csak ha en is ott vagyok vele egy helysegben. Mindenhova kovet mint egy kis kutyus, ha eszreveszi hogy kiszoktem, jon a siras. Ez most lett igazan rossz az utobbi par napban, mert most mar az apjaval sincs el.Kifejlesztett egy oroszlanuvoltes felet, amin hallatszik hogy olyan eroltetett, de addig csinalja, amig belelovallja magat es igazi konnyek is csorognak. A fiam idaig nem sirt soha, csak ha nagyon nagyon faradt volt vagy fajt valamije (foleg csak nyuglodott ha barmi mas baja volt). Most akkor mi lesz, nem lesz el eztan Apaval soha? Van erre valami "megoldas?"
 
 


Az én fiam bújósnak, bújós, na de hogy ölben ülő lenne azt nem mondanám. Csak ha elmegyünk valahova akkor látótávolságon belül kell legyek, itthon pedig rendszeres időközönként ellenörzi, hogy minden rendben van-e velem:-) Ad egy puszit, egy ölelést és megy tovább a dolgára.
Ezt szerintem csak az idő fogja megoldani, nálunk is probléma volt. Most már jól elvan az apukájával is.
 
 


Barbus,

detto a helyzet nálunk is, és pont így érzek én is. Hálistennek nálunk csak "sima" sírás van (de egy anyának elég ezt is hallgatni). A kis kutyus hasonlat nagyon találó.

Az oké, hogy az idő fogja megoldani, de addig? Szóval az öt év az egy kicsit sok...

Pilinke
 
 


Sziasztok!

Fantasztikus változás, remélem ez már így is marad! Talán mégsem kell öt évet várni!

Hétvégén nagyszülőknél voltunk, és mindenkivel szépen eljátszott. Többször volt olyan, hogy kimentem és nem sírt egyáltalán, pedig az apukája sem volt a közelében. Még fel is vehették az "idegenek", az sem zavarta. Persze azért egy-két sírás meg nyafogás előfordult, de még mosogatni is tudtam! Kép (Ennek más körülmények között nem örülnék ennyire...)

Mi lehet az oka? Fogalmam sincs. Én nem csináltam semmi extrát. Most jött el az ideje? Talán. Emlékszik az emberekre? Talán. Ez az, amit soha nem fogunk biztosra megtudni.

Üdv,
a boldog Pilinke
 
 


Kedves Mindenki!
valami hasonló helyzet... érdekel valakit?
nálunk most elég kialakulatlan a helyzet és nem is tudom még pontosan hogyan lesz. kislányommal kifogtunk tavaly másfél hónapra egy kiabálós óvónőt (ezt ő mondja, hogy sokat kiabált). ez azt jelenti, hogy állandóan rászólt a gyerekekre, fegyelmezett, a közelében kedvetlenek voltak a gyerekek, mintha nem is óvoda lett volna és nem is óvónő. ráadásul a dadával egymásra találtak, mert az kizárólag úgy beszélt a (három éves!) kisgyerekekkel, mint egy markotányosnő. akkor azt éreztem, hogy ezeket fel kellene jelenteni! azóta kirugták már az ún. óvónőt.
kislányom azóta nem marad ott ovodában, csak ha én is ott vagyok. most négy éves, szeptembertől már nagyon kellene, hiszen ő is imád gyerekek között lenni. szegény, elvették a bizalmát azt hiszem az óvónőktől.
az elején semmi ilyen gond nem volt, ő bizalommal állt a dolgok elé, bízott bennem. előző nyáron járt pár hétig egy maszek oviba, egy hét alatt gond nélkül vidáman beszokott, jól érezte magát. persze ott is csak addig, míg az egyik óvónőből (nem is volt igazából az, csak a másik) elő nem jött a banya oldala is és haragudni kezdett rá, mikor nem aludt el. mert elkezdtük megpróbálni az ottalvást. azt mondta a nő, "nekem nem fogja felrikácsolni a többi gyereket". istenem... még sírok is. a másik óvónővel szokott be ott egyébként, ő kedves is volt. utána aztán már nem szivesen ment oda, nem is maradt meg és már én sem akartam, nem is maradtunk. rögtön levette, naná, hogy nem szeretettel, megértéssel fordulnak hozzá és szerencsére elutasította. csak akkor még 2 és fél éves volt és korai ez még ilyenkor. az első években azt hiszem csak a szeretetre van szükségük, hogy megerősödjenek.
aztán jött a két banya három és negyed éves korában, azóta meg két helyen próbálkoztunk tavaly ősszel, sikertelenül.
keresem a legjobbat, a megfelelőt, egy szeretetteljes, elfogadó, invitáló óvónőt. most már óvodaalapításban vagyok benne néhányakkal, waldorf vagy esetleg egyéb alternatív. de a szeretet, megértés ott is az első.
azóta meg, mint előtte is, nagyon sokat vagyunk együtt, gyerekekkel a játszótéren vagy egy-egy más alkalommal, illetve a tornán. többet kéne neki gyerekekkel, ráadásul a házban sincsenek gyerekek, bár hamarosan költözni szeretnénk. de hát egy ilyen kisgyereknek két-három hónap is nagy idő, ami alatt jó dolgok történhetnek, vagy éppen kevesebb, ha csak kevesebbre van lehetőség és én már nagyon szeretném, hogy érezze, gyerekek között, sőt lehetőleg, hogy (jó) közösségben van.
remélem kialakul, csak most még minden bizonytalan, nem mondom, hogy könnyű. azelőtt is igényes voltam, de most nagyítóval nézem az óvodákat, óvónőket és a környéken nincs is olyan, amit még kis kompromisszummal is el tudnék fogadni. általában érdemben bent sem lehet lenni, hogy tényleg lásson valamit az ember, ne csak egy-két blikket, az óvónő személye meg csak az utolsó pillanatban derül ki, még a legjobb helyen is. akkor mégis hogyan válasszon az ember.
Volt valaki hasonló helyzetben? egyébkén a II.-ben lakunk jelenleg.
köszi, sziasztok, Ancsa

ha tudtok kérlek írjatok saját tapasztalatot, vagy tanácsot, azt hiszem, most minden segítés, bátorítás jól jönne, mivel úgy érzem szinte egyedül vagyok a feladat megoldásában. köszi előre is
 


Sziasztok,

Ancsa, csak önkormányzati ovi jöhet szóba, vagy magán is? A kislányom (most 21 hónapos) októbertől megy oviba. Igaziból bölcsi-ovi keveréke az intézmény, amit kinéztünk. A II. kerületben van (egyáltalán itt laktok még?). Nagyon sok bölcsit és ovit végignéztünk - és én igazán nagyon válogatós vagyok - míg végül sikerül egy olyat találni, ami nekem tetszett. Ha érdekel, akkor írok bővebben.

A korábbi levelekkel kapcsolatban: feltűnt, hogy többen írtátok, hogy "sikerült megszökni", "kiosonni", stb. Nem tudom, hogy ezzel függhet-e össze, de én mindig szóltam a lányomnak, ha kimentem a szobából valamiért, vagy elmentem otthonról. Eleinte ő sem fogadta szívesen a dolgot, de nagyon hamar megtanulta, hogy vissza is fogok jönni. Sosem fordult elő, hogy "bejelentés" nélkül kimentem, amikor nem figyelt oda, aztán amikor föleszmélt, akkor riadtan keresett, hogy hova is tűntem. Szóval nem tudom, hogy ez lehet-e az oka, de nálunk ilyen probléma nem volt (kivéve azt az egy hetet, ami a költözésünk után volt, gondolom a manót is felzaklatta az új helyzet). Sára gond nélkül eljátszik idegen helyen, egyből indul felfedezni az ismerősök lakását, akár úgy is, hogy én egy teljesen más helyiségben vagyok. Aztán néha megjelenik, fölkéredzkedik az ölembe néhány percre, vagy megmutatja, mit zsákmányolt a barátunk szennyestartójából, majd megy tovább, hiszen halaszthatatlan játszanivalója van. És néha már én éreztem mellőzve magam. Amúgy meg nagyon szívesen elidőzik bárkivel, aki szimpatikus neki (rokonok, barátok), úgy is, ha én nem vagyok ott. Ennek meg lehet az az oka, hogy egészen pici kora óta vittük mindenféle közösségbe (babaúszás 3 hónaposan, mondókázós-éneklős foglalkozás, játszócsoport, stb.) és általában nagy csapattal, barátokkal mentünk/megyünk nyaralni, kirándulni (pl. vízitúra).
Ami a lényeg, szerintem: nem szabad "becsapni" a manókat. Közölni kell velük a kellemetlen hírt is, hogy pl. anya most elmegy vásárolni, de vacsorára hazajön (remélhetőleg nem ez a kellemetlen része a mondatnak :-)). És szerintem pont ezért fognak megbízni bennetek.

Sziasztok,
Szilvi
 


Sziasztok!A problémám nekem is hasonló a kisfiam 3 éves a kislányom 5 hónapos.Kb 1 hónapja az az újabb őrület,hogy anya nélkül nem eszem iszom pisilek....stb.Boltba úgy tudok csak elmenni,hogy nem szólok neki vagyis szökök.Mi járunk majd minden nap játszótérre mamáékhoz,mindíg megyíünk valamerre mégis anya te is gyere anya megvárlak....stb....
Ezt kinövi?
 


Sziasz, hafnerne,

En csak annyit tudok mondani, hogy a mi 2 eves es 1 honapos lanyunkkal is ugyan ebben a helyzetben voltunk , es meg mondhatom , hogy valamennyire vagyunk. En is a 24 orabol 24 et voltam es meg vagyok Lenkevel. Eleinte nagyon nehez volt valahova kilepnem, de csak velem volt ez a gond, az apja barmikor kimehetett az ajton, mert nagyon sirt. Ugy ahogy rta tobb anyuka is, semmit nem csinalt nelkulem, mindig egyutt jatszodtunk, meg a wc-re is egyutt jartunk el, meg most is. Idovel, olyan 1 ev es 6 honapos kora ota ez a helyzet egy kicsit enyhult , mert kezdtuk vinni szuleimhez, de most mar ejszakara is ott hagytuk. Nagy meglepetesemre , nem is keresett , reggel sem mikor felkelt. En este csak lefektettem, es atmentem aludni a noveremhez. Es ezt tobbszor megismeteltuk es bevalt. Most barhova el tudunk menni, mert szerencsere elmarad. Nem barkivel, de ez is egy haladas. Vannak napok mikor nem tudok nelkule sehova menni , mert nagyon erost sir, de van alkalom mikor eszre sem veszi, hogy elmentem. Most mar egyedul is eljatszik, ezik kozben az apjaval is.Sok turelmet kivanok. :!:
 


itt Lenke 2 eves es 2 honaposKép
Free image hosting by http://www.holdthatpic.com/
 

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!

Vissza: Gyermeknevelés

Jegyzetfüzet:

 

XTrefl